túrós zsemle

Túrós buci


Sütöttem már többször túrós zsemlét, különböző lisztekből, most kipróbáltam Szafi Free Expressz lisztkeverékkel is. Nekem nagyon ízlett, frissen, melegen meg is ettem egyet csak úgy magában, mert annyira finom, jó állagú volt. Kívül ropogós, belül puha… : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • tojás a kenéshez
  • szezámmag a szóráshoz

A hozzávalókat összegyúrjuk, 5 percet pihentetjük. Tetszőleges darabszámra osztjuk (én 6 részre osztottam), formázzuk, (kilapítottam őket, mert sütés közben megnőnek), sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Lekenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 6-os fokozaton – ez kb. 200 fok – 25 percig sütöttem, majd visszavettem a hőfokot 4-esre – kb. 180 fokra – és így sütöttem további 7-10 percet. (Lehet kevesebb részre is osztani a tésztát, akkor nagyobbak lesznek, (bár szerintem így se annyira kicsi), én ezt most tízóraira/uzsonnára szántam leginkább, ezért készítettem ekkorára.)

*Más lisztekkel készült túrós zsemlék ITT találhatók. (Van köztük zabpehelylisztes, kétféle mikrós, serpenyőben sült, kelt tésztás, stb.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 790 kcal.
6 db esetén, 1 db: 18 g ch és 131 kcal.
100 gramm kész zsemle: 29,5 g ch és 216 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Angol zsemle


Sütöttem már korábban is ilyen zsemlét (angol muffin néven ITT található), aminek nálunk nagyon nagy sikere volt. Gondoltam készítek egy hasonlót, belegyúrom a maradék cottage cheese-t is. Így is sikeres volt : )

(Azóta készült egy gluténmentes változat is, Szafi Free Expressz lisztből, aminek ITT található a receptje.)

Hozzávalók:

  • 300 g Diawellness 50%-os liszt (vagy helyette*)
  • 1 csomag porélesztő
  • 1 tk só
  • 100 g cottage cheese
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj (plusz egy kevés a sütéshez, kenéshez)
  • kb. 1,5 dl langyos víz

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (az olajat kanalanként adtam hozzá), letakarva kb. 50 percig pihentetjük. Lisztezett felületre borítjuk, kicsit átgyúrjuk, kézzel kilapogatjuk (én kb. 14×24 cm-esre lapítottam) és tetszőleges méretű pogácsaszaggatóval, vagy pohárral köröket szaggatunk a tésztából. (Én egy kb. 9 cm átmérőjű poharat használtam, így 7 db korongom lett.) Letakarva újra pihentetjük kb. 15 percet. Egy kókuszolajjal vékonyan kikent, felforrósított teflonserpenyőbe tesszük a tésztakorongokat és alacsony hőfokon, fedő alatt, oldalanként kb. 7-8 perc alatt készre sütjük. Én sütés közben kb. kétszer-háromszor kókuszolajos szilikonecsettel körbesimogattam őket, illetve a serpenyőt is kenegettem. Elvileg sütőben is megsüthető, de szerintem ez pont a serpenyőben történő sütéstől lesz különleges.

*Diawellness 50%-os liszt helyett jó lehet pl. teljes kiőrlésű búza-/tönkölybúza-, durumliszttel, Diawellness Sütőliszttel, Diawellness Zero6 liszt keverve más liszttel, stb.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 1400 kcal.
1 db zsemle: 16 g ch és 200 kcal.
100 gramm kész zsemle: 20 g ch és 261 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

zsemle

Túrós zsemle

A múltkori sajtos zsemle után egy újabb gyöngyszemet próbáltam ki Nikk bolgjáról… Egy jó ideje szemeztem már ezzel a recepttel és biztos voltam benne, hogy nagyon finom lesz. Nem csalódtam ; ) Az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

  • 350 g Diawellness Sütőliszt (vagy helyette*)
  • 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 150 g túró (Penny-s**)
  • 1 csomag porélesztő
  • 1,5 tk só
  • 40 g olvasztott kókuszolaj
  • kb. 270 g víz

A hozzávalókat összegyúrjuk, letakarva kb. 60 percet pihentetjük. Formázzuk, sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, majd újra pihentetjük kb. 15 percet. Vízzel lespricceljük, (megszórjuk magokkal) és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25 perc.)

*Diawellness liszt helyett bármilyen kelt tésztához alkalmas liszttel jó lehet (pl. tk búza, tk tönköly, stb.), de úgy elbír egy kis búzasikért is, ahogy az eredeti recept szerint is.
**A túró Penny-s, kis dobozos túró volt, ami olyan félig krémes, félig rögös állagú.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 250 g ch 2000 kcal.
10 db zsemle esetén, 1 db: 25 g ch 200 kcal.
100 g kész zsemle: 29 g ch 210 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

túrós zsemle

Mikrós zsemle

Tudom, tudom, a mikrós sütés-főzés nem a legjobb választás, de néha vannak olyan helyzetek, amikor jól jön egy-egy ilyen recept. Szerintem : ) Elvileg megsüthető szerintem sütőben is, de kell hozzá valamilyen forma, mert ez így nem egy formázható tészta. Nekem nagyon-nagyon ízlik, és tényleg nagyon jól lehet vele lakni. A recept egy az egyben ugyanaz, mint az mini mikrós piskóta (recept ITT), csak az édes süteménylisztet lecseréltem sós sütőlisztre.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 50 g túró
  • 30 g Szafi Reform paleo sütőliszt (ezt használtam) (vagy helyette* )

A hozzávalókat kanállal vagy kézi habverővel alaposan összekeverjük és kb. 3-4 percig mikrózzuk. (Én egy kb. 10 cm átmérőjű műanyag dobozt használtam, 750-800 watton mikróztam.)

*Kíváncsiságból kipróbáltam ugyanezekkel az arányokkal zabpehelyliszttel is (plusz tettem hozzá egy kis sót és egy csipetnyi szódabikarbónát), más állagú, ízű lett, nem volt rossz, de zabpehelyliszttel én inkább a mikrós bucit készíteném el újra (recept ITT).

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 12 g ch és 200 kcal. (100 grammra is ugyanennyi)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mikrós zsemle

Mikrós buci

Szendvicset ettem volna, és habár volt kenyerem, de valahogy nem kívántam a nagy melegben, így gondoltam megpróbálok összehozni valamilyen gyors mikrós zsemlefélét. A mini mikrós túrótorta (recept ITT) alapján készítettem, csak ebbe került liszt is, ha már zsemléről van szó : ) Szerintem nagyon finom lett, én nagyon jót ettem belőle.

Hozzávalók:
(1 darabhoz)

  • 1 tojás
  • 100 g cottage cheese (vagy túró)
  • 20 g zabpehelyliszt
  • egy csipetnyi szódabikarbóna (tényleg kis csipetnyi)
  • só (nagy csipetnyi)
  • 1 tk olvasztott kókuszolaj

Mikrós buci zabpehelylisztből.

A hozzávalókat elkeverjük és 750-800 watton kb. 7-8 percig mikrózzuk. (Én egy kb. 10 cm-es kerek műanyagdobozt használtam, összekevertem benne és már ment is a mikróba. Kb. két percenként megnéztem, hogy milyen az állaga.) A mikróból kivéve rácsra borítjuk és pár percig hűlni hagyjuk.
Próbáltam túróval is, úgy is finom volt, de szerintem cottage cheese-zel finomabb. Állagra természetesen nem olyan, mint egy igazi zsemle, egy kicsit talán a zablepényre emlékeztet, de mégsem egészen olyan, valamennyire azért “zsemlés fílingje” van, nekem nagyon ízlik.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 16 g ch és 290 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14 g ch és 260 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Mikrós buci

Túrós zabzsemle

Élesztőmentes, túrós zabos zsemle, aminek a puha és laktató mivoltát az útifűmaghéj biztosítja : ) Van egy hasonló zsemle az oldalon (recept ITT), abban nincs útifűmaghéj, az is finom szerintem. Ebből és a mástésztás túrópogácsából (recept ITT) gyúrtam össze ezt a kissé lapos, de finom zabos zsemlét. Azért is készült ilyen kis adag, mert kísérletezés volt, nem nagyon tudtam, hogy mi fog kisülni belőle, de szerencsére sikeres volt a próbálkozás : )

Hozzávalók:
(2 db zsemléhez)

A hozzávalókat kézi habverővel vagy kanállal elkeverjük, 10-15 percet pihentetjük, megformázzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) kb. 25-30 percig sütöttem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 54 g ch és 410 kcal.

1 db zsemle: 27 g ch és 205 kcal.

100 gramm kész zsemle: 22 g ch és 167 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150405_102402

Csíííz buci

Csíííz buci, mert cottage cheese van a tésztájában, és csíííz buci, mert amikor még frissen, melegében megkóstoltam, akkor csak ennyit tudtam mondani, reagálni, pislogni, mutogatni stb… hogy csííííz, ez nagyon finom : ) Tényleg nagyon pihe, puha, lágy, hú, nagyon jó szerintem.

Hozzávalók:
(4 darabhoz)

  • 150 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam – vagy helyette *)
  • 100 g cottage cheese (vagy helyette**)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 kk só
  • “bő” fél dl langyos víz (amennyit felvesz, kb. 0,5-0,6 dl)

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk (a vizet lassan adagoljuk), letakarva, meleg helyen kb. 60 percig pihentetjük. A tésztát tetszőleges részre osztjuk (én 4 részre osztottam), zsemlét formázunk, majd letakarva újra pihentetjük kb. 30 percet. Vízzel lepermetezzük (virágspriccelő tökéletes erre : ) ) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fokon – kb. 25-30 percig sütöttem. Félidőben, illetve a sütőből kivéve is lepermetezzük vízzel. (tehát összesen háromszor permetezünk : ) ) Nem lettek óriási, bolti méretű zsemlék, ahhoz 3 részre kellett volna csak osztani, de nekem így pont megfelel.

* Diawellness 50%-os liszt helyett szerintem jó pl. durum, tk tönköly, más ch csökkentett lisztkeverék.
Zabpehelyliszt esetén én tennék hozzá búzasikért (kb. 110 g zabpehelyliszt és 40 g sikér arányban).

** Cottage cheese helyett túróval is elkészíthető szerintem…. de nem érdemes : ) Na jó, viccet félretéve, szerintem azzal is 100%-osan működik, viszont a cottage cheese ad neki egy kellemesen “sajtos beütést”. Én most direkt nem a zsírszegény változatot használtam, szerintem így nagyon jó lett az állaga, íze, mindene. Zsírszegény cottage cheese esetén én adnék hozzá egy “csapott” evőkanálnyi olvasztott kókuszolajat.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 55 g ch és 620 kcal.
1 db zsemle: 14 g ch és 155 kcal.
100 gramm kész zsemle: 19 g ch és 217 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150314_081303

Kenyér helyett

Gyors megoldás, ha elfogy a kenyér : ) Nem tudom ki hogy van vele, de bevallom, hogy én régen (még a “fehér lisztes korszakban”) sokszor úgy ettem ilyen szendvicsféle hideg ételt, hogy nem készítettem el a szendvicset, hanem szépen magam köré pakoltam a hozzávalókat (kenyér, sonka, sajt, paradicsom, paprika, majonéz, tejföl….) és úgy “körbe falatoztam” : ) Ezt csak azért írtam le, mert ez a kis kenyérpótló szerintem pont az ilyen étkezéshez való: ) Persze lehetne zsemlét is formázni belőle (hasonlóan, mint a villám zsemlénél), de én most direkt ilyen kis lapos korongokat akartam sütni.  Nekem nagyon ízlik, bánom, hogy nem nagyobb adagot készítettem. (a liszteket lehet variálni, pl. csak tönköly, diawellness 50%-os, durum, durum+ch csökkentett, stb. – kivéve a maglisztek, azokkal kapcsolatban nem tudom, hogy működne a dolog)

Hozzávalók:

  • 50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 50 g DW Zero 6 liszt
  • só (nálam 1 kk)
  • 1 tk porélesztő
  • 100 g zsírszegény túró
  • 1-2 ek víz (vagy tej, én vizet adtam hozzá)

A száraz hozzávalókat elkeverjük, hozzáadjuk a túrót, kicsit “összemorzsoljuk”, majd kevés vizet hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. Én pihentettem kb. 10-15 percet, de csak azért, mert épp volt más dolgom is : ) Négy egyenlő részre osztjuk, kézzel kilapogatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem)

Az egész adag kb. 40 g ch és 450 kcal, 4 darab esetén 10 g ch és 113 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140831_172537