Angyaltorta

FavoriteLoadingHozzáadás a Kedvencekhez
Angyaltorta
5 | 4 értékelés

Amikor megláttam ezt az Angyalok eledele tortát, rögtön beleszerettem és biztos voltam benne, hogy kipróbálom. Már csak azért is, mert régóta keresek valami nagyon jó kis, tojásfehérjéből készülő piskóta receptet. Na meg tetszett a neve, a kinézete, szóval úgy minden. Csak akkor még nem tudtam, hogy harmadik nekifutásra fog összejönni : ) Na nem a piskóta, mert az az elsőnél is szuper volt, azon nem is változtattam. A krémmel gyűlt meg a bajom, ugyanis én mindenáron úgy szerettem volna, hogy a kimaradó sárgájából készítek valami főzött krémet, de nem pudingpor, hanem liszt hozzáadásával, plusz egy kis tejszín, krémsajt. El is készítettem, minden jónak tűnt, elég sűrű is volt, de valamiért mégsem lett az igazi az állaga, bár két nap hűtés után már elég jól lehetett szeletelni : ) Akkor úgy voltam vele, hogy tudom a titkot és elkészítem újra, csak teszek bele egy kis zselatint és akkor minden tökéletes lesz. Ahhaa…. annyira lett tökéletes, hogy második alkalommal még a formából sem tudtam kivarázsolni, annyira híg lett a krém, ezért fogtam és beleborítottam egy dobozba és kiskanállal ettem : D Egyébként a krém nagyon nagyon finom volt mindkét alkalommal, csak hát valamiért nem sikerült eltalálni a megfelelő állagot. Na de mivel a piskóta tényleg nagyon nagyon jól sikerült mindkét alkalommal, ezért újra nekiálltam, de lemondtam a lisztes főzött krémről és maradtam a pudingnál. Ezzel a krémmel is finom szerintem, csak ez kicsit más, viszont ezt lehet szeletelni : ) Igazából nem feltétlen kell ilyen krémet készíteni hozzá, lehet joghurt (ahogy az eredeti receptnél is), tejszín, krémsajt, stb., ugyanis ennél a tortánál szerintem a piskóta a lényeg, ami akár magában is nagyon finom. Én biztos, hogy el fogom készíteni máskor is – csak a piskóta részét – úgyis van egy jó pár tojásfehérjém a fagyasztóban : ) Akkor viszont nagyobb adagot készítek, most nagyon lecsökkentettem az adagot, az eredeti receptnek én a negyedét vettem. Na de elég a duma : ), az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

Krém:

  • 3 db tojássárgája
  • 100 g habtejszín
  • 100 g víz (vagy tej)
  • 20 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15-20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 csapott tk étkezési zselatin

Tetejére:

A lisztet, pudingport, sütőport elkeverjük. A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdjük felverni majd apránként hozzáadjuk az édesítőt és fényes kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a cirtomlét, aromát és tovább keverjük (itt még a géppel). Rászitáljuk a lisztes keveréket és fakanállal, szilikonlapáttal vagy kis kézi habverővel beleforgatjuk a tojáshabba. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok -14-15 percig sütöttem.) A sütőből kivéve, még forrón egy rácsra “fejre állítjuk” és így hagyjuk kihűlni. Az édesítővel kapcsolatban annyi, hogy eredetileg kevesebb cukor kell bele, ami az édességét illeti (ehhez a mennyiséghez kb. 60 g), de mivel úgy gondoltam, hogy ennél kell a “cukor” súlya a piskótához, ezért tettem bele ennyit, és mivel ez az édesítő tényleg négyszer olyan édes, így elég édes lett, de nekem így ízlett. Xilit vagy eritrit esetén szerintem elég a tojásokhoz szintén 30 g, plusz 30 g a liszthez keverve.

A krémhez a hozzávalókat habosra keverjük (kézi mixerrel, vagy turmixgéppel is lehet) és alacsony hőfokon folyamatosan kevergetve összefőzzük. A kihűlt piskótára öntjük. Amikor kihűlt, a tetején eloszlatjuk a felvert habtejszínt.

Az egész adag ch tartalma kb. 35 g, 8-10 szeletre vágható. 100 gramm kész torta kb. 9 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_140336

Hozzászólások

Az email címed csak te láthatod Required fields are marked *

Ellenőrzőkód: *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..