

Pár napja az egyik Facebook csoportban olvastam egy posztot, ami beindította a fantáziámat. Arról volt szó, hogy mi lenne, ha többen megpróbálkoznánk egy hasonló ch csökkentett kenyérrel, cipóval, mint, amit az Aldiban lehet kapni.Kóstoltam már ezt kenyeret, de megmondom őszintén, hogy nekem annyira nem jött be. Igazából nem is tudom megmondani, hogy mi ennek az oka…. annyira kis gusztusos, jó az állaga, finom is, de nekem olyan, mintha nem ennék semmit…. kb. így tudom jellemezni : ) Ettől függetlenül tetszett az ötlet, így megpróbálkoztam valamit összehozni az összetevők alapján. Persze nem lett ugyanolyan, a ch is több, a hozzávalókkal is kellett variálni, mivel nem volt minden meg, de mindenesetre jó kis program volt : ) Ja, és szerintem finom is : ) Nem lett olyan “légies”, hanem tömörebb, más az íze is, tehát lényegében egyáltalán nem olyan, csupán csak az ihlette.
Hozzávalók:
- 60 g búzasikér
- 60 g lenmagliszt
- 60 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 20 g zabkorpa
- magok ízlés szerint (nálam: 1 ek szezámmag, 1 ek lenmag, 1 ek chia mag)
- fél csomag porélesztő (kb. 3-4 g)
- só ízlés szerint (nálam 1 tk)
- 20 g (olvasztott) kókuszolaj
- kb. 1,5 dl langyos víz
A száraz anyagokat kimérjük, elkeverjük, hozzáadjuk a víz kb. felét, kicsit “összemorzsoljuk”, majd olaj, víz, olaj, víz, és rugalmas tésztát gyúrunk (jó pár percig eltart…kezdetben ragacsosnak tűnik, de kitartóan gyúrjuk tovább : ) ) Letakarva 50-60 percig kelesztjük. Formába tesszük, (20 cm-es szilikon formát használtam) és újabb 20-25 perc kelesztés, vízzel kicsit megspricceljük és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30-35 perc) Félidőben még egyszer megspricceltem vízzel. (virág spriccelő pont jó erre a célra : ) )
Kalória és szénhidrát:
Az egész adag 70 g ch és 955 kcal. 370 grammos kenyérkém lett, így 19 g ch és 258 kcal/100 g kész kenyér.
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info