Volt egy kis cukkinim, és abból szerettem volna valamit készíteni. Először valami édesben gondolkoztam, el is jutottam a palacsintáig, viszont hirtelen lemondtam az édesről és sósan készítettem el. Bevallom, hogy eredetileg vékony palacsintákat terveztem sütni, de aztán így sikerült : ) Így végül nem tekertem, csak megpakoltam töltelékkel és egyszerűen félbehajtottam.
Hozzávalók:
(3 db vastag palacsintához)
- 1 tojás
- 40 g zabpehelyliszt
- 20 g zabkorpa
- csipetnyi szódabikarbóna
- víz (kb.0,5 dl)
- só, fűszerek (én metélőhagymát tettem bele)
- kb. 250 g reszelt cukkini
A cukkinit lereszeljük, sózzuk, kicsit állni hagyjuk. A többi hozzávalót elkeverjük, majd hozzáadjuk a cukkinit is, és egy kicsit pihentetjük a tésztát. (nem nyomkodtam ki a levét) Felforrósított serpenyőben (csak az első alá tettem egy kevés kókuszolajat), alacsony hőfokon, fedő alatt kisütjük. Én tejföllel, sonkával és sajttal töltöttem.
Az egész adag kb. 50 g ch és 330 kalória, így 3 db esetén 17 g ch és 110 kcal palacsintánként (plusz a töltelék)
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : ) )