Eperszezon idején illik valamilyen epres sütit sütni, nemcsak sunyiban eleszegetni az epret, ugye? : ) Túróval és Szafi süteményliszttel készítettem, és szerintem nagyon finom lett. Persze bármilyen piskótaféleségbe lehet szórni epret, például ebbe a túrós sütibe is. (Egy korábbi, túró nélküli zabpehelyliszt és Diawellness Zero6 keverékéből készült epres süti recept ITT.)
Hozzávalók:
- 3 nagyobb tojás
- 200 g túró
- 120 g Szafi Reform süteményliszt
- édesítő (nálam 1 ek négyszeres erejű édesítő)
- 1 ek folyékony kókuszolaj
- kb. 0,5 dl víz
- kb. 100-120 g eper félbevágva
A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat és a túrót, és ezt már alacsony fokozaton összekeverjük. (Nem úgy, mint én, aki nagy vagányan egyik kezemben a gép magas fokozaton, másik kezemmel beleteszem a túrót a dobozból és, ahogy beleesett a túró majdnem elrepült a keverőtál : D ) Hozzáadjuk a lisztet és a vizet, elkeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, a tetejére tesszük a félbevágott epret és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35-40 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)
Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: 54 g ch és 790 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g ch és 66 kcal.
100 gramm süti: 9,5 g ch és 138 kcal.
*******************
Újra elkészítettem, most eper helyett cseresznyével, szerintem így is nagyon jó : ) (Most annyit változtattam rajta, hogy a fél dl víz és 1 ek kókuszolaj helyett, most 60 g kókusztej került bele.)
A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : ) )