Mogyorós-csokis torta
Nagy kedvenceim a Szafi Reform instant, főzés nélküli desszertmixek. Számomra tökéletes az állaguk, ízük és tényleg két perc alatt el lehet készíteni őket. Csak úgy nasinak is, de tortakrémnek is szuperek. Amikor először teszteltem ilyen téren a túróhelyettesítőt, már akkor eldöntöttem, hogy ki fogom próbálni kakaósan is. Most eljött az idő :)
Volt itthon épp törökmogyoróm, és mivel az remekül passzol a csokival, így egy mogyorós piskótát sütöttem hozzá, mégpedig a Szafi Reform paleo mogyorós-kávés torta alapján. (ITT található az eredeti recept)
Szokás szerint a szüleimnek is vittem kóstolót, nekik is nagyon ízlett. Apukám azt mondta, hogy “húúú, nagyon finom volt a süti, olyan igazi csokis”… Én csak néztem mosolyogva, hogy hmmm… az jó, főleg, hogy egy gramm csoki sincs benne. :D Ezek szerint csoki hozzáadása nélkül is sikerült hoznia azt az állagot, ízt. (Mondjuk ugyanez volt a kamu túró rudi tortánál is, akkor azt mondta, hogy milyen finom túrós süti :) )
Hozzávalók a piskótához (18 cm-es tortaformához):
- 4 (M-es) tojás
- 60 g darált törökmogyoró
- 20 g Szafi Reform ch csökkentett termékekhez rostkeverék
- édesítő (nálam 15 g négyszeres erejű)
- csipetnyi só
- 20 g víz
- 1 csomag (70 g) Szafi Reform instant növényi túróhelyettesítő por
- 40 g kakaópor
- 200 g kókuszkrém
- 160 g mandulatej
- csipetnyi só
- édesítő ízlés szerint (én kb. 40 g négyszeres erejűt használtam)
- csoki- vagy vaníliaaroma ízlés szerint (nem kell sajnálni, ettől – is – lesz még inkább csokis íze)
A tojásokat- szétválasztás nélkül – az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet majd a mogyoróval, sóval elkevert rostkeveréket. (Ezt már alacsony fokozaton keverjük össze.)
Sütőpapírral bélelt formába tesszük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 22-25 perc, tűpróbával ellenőrizzük.)
A krém hozzávalóit kézi mixerrel csomómentesre keverjük.
A kihűlt piskótát két részre vágjuk, megtöltjük a krém kb. 2/3 részével, a maradékot pedig a tetejére simítjuk.
A tetejét akár díszíthetjük durvára tört mogyoróval is, nálam ez most elmaradt.
Szénhidrát és kalória:
- Az egész adag kb.: 36 g ch és 1556 kcal.
- (8-10 szeletre vágható)
A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni