Sacher (ízvilágú) – csokis-baracklekváros – kocka

FavoriteLoadingHozzáadás a Kedvencekhez
5/5 - (1 vote)

Sacher (ízvilágú) – csokis-baracklekváros – kocka

Az egész onnan indult, hogy – szokás szerint :D – sütögetni volt kedvem. Megnéztem, mi van itthon, de nem állt össze azonnal a kép. 

Voltak ötletek, de mindegyikhez hiányzott valami, és bevallom, nem volt kedvem elugrani boltba ezen a “szépséges” májusi napon :D Amikor is szakadt az eső, fújt a szél, majdhogynem hideg is volt, szóval inkább abból gazdálkodtam, amit találtam itthon.

Ha ez még nem lett volna elég,

jöttek további nehézségek is: pl. tudtam, hogy van baracklekvárom, de sikerült úgy “eldugni” a spájz polcon, hogy a sütés egy kb. 20 perces kutakodással indult… Pedig viszonylag rend van, csak tényleg olyan helyre tettem, ahol nem láttam elsőre. 

Aztán a tojást valamiért nem sikerült – szétválasztva – felverni, ezért összeöntöttem a fehérjét, sárgáját és úgy habosítottam. Persze, úgy sem lett az igazi, ezért aggódtam is, hogy milyen lesz majd a végeredmény. De úgy voltam vele, hogy én ezt a sütit csak azért is elkészítem, max., ha nem lesz jó, akkor hallgatok róla :D 

Szerencsére a végeredmény – szerintem – szuper lett: egy csokis-baracklekváros süti, ami nagyon jól hozza Sacher torta ízvilágát. 

Szóval, ha te is rajongsz ezért a klasszikus, csokis-gyümölcsös kombóért – és épp akad egy üveg baracklekvár a kamrapolcon – akkor ez a recept tuti betalál. :) 

Hozzávalók (20×20 cm-es tepsihez):

Plusz a tetejére:

Elkészítés:

Az édesítő kivételével összekeverjük a száraz hozzávalókat.

A tojásokat az édesítővel – kézi mixerrel magas fokozaton – habosra keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, olajat, majd végül a lisztes keveréket is. (Ha szükséges 2-3 evőkanál tejjel lazítjuk).

Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. Megszórjuk apróra vágott/reszelt csokival, rákanalazzuk „pöttyökben” a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük.

180 fokon kb. 33-37 perc.

Szénhidrát és kalória:

  • Az egész adag kb.: 98 g ch és 1204kcal.
  • 100 gramm kész süti kb.: 23 g ch és 287 kcal.
  • (Én 12 szeletre vágtam.)

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Hozzászólások

Az email címed csak te láthatod Required fields are marked *


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.