Sokmagos formakenyér

FavoriteLoadingHozzáadás a Kedvencekhez
Sokmagos formakenyér
5 | 6 értékelés

Ezer köszönet és örök hálám ezért a csodálatos kenyérért Edinának, Az áfonya mámora blog szerzőjének. Már magába a látványába beleszerettem, annyira szemet gyönyörködtető volt, azzal a sok maggal, azzal a tökéletes formával…. meseszép tényleg. Egyértelmű volt, hogy elkészítem. Először még arra gondoltam, hogy zsemléket formázok belőle, de végül maradtam a kenyérnél, aminek utólag nagyon örülök. Nem csak szép, hanem eszméletlen finom is, párom is nagy örömmel ette, biztos, hogy máskor is el fogom készíteni.
A recepten én szinte csak annyit változtattam, hogy a graham és tönkölylisztet lecseréltem Diawellnesslisztre, mert most erre vágytam, illetve került bele egy evőkanálnyi puffasztott amaránt is, mert ezt már több helyen olvastam, hogy jót tesz a kenyérféleségeknek.

Az eredeti, és sok más nagyon jó recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

  • 250 g Diawellness Sütőliszt (vagy helyette pl. durum/tk tönköly/tk búzaliszt – a folyadék mennyisége változhat)
  • fél csomag porélesztő
  • 50 g joghurt
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 125 ml langyos víz
  • 1 csapott tk só
  • 1 ek puffasztott amaránt (elhagyható)
  • 20 g magkeverék (nálam lenmag, chia mag és fekete szezámmag vegyesen)
  • 20 g (Dénes natura) müzlialap (zabpehely-,zabkorpa, lenmagpehely, árpa-, búza-, rozs és
    szezámmagpehely)
  • plusz magok és zabpehely a szóráshoz (nálam összesen k. 25-30 g)

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, kb. 40 percet pihentetjük, majd rúd alakot formázunk belőle és újra pihentetjük kb. 10 percet. Közben a szóráshoz szükséges magokat egy tálcára szórjuk. A tésztát óvatosan felemelve langyos folyó víz alá tartjuk, hogy mindenhol vizes legyen, majd óvatosan belehempergetjük a magkeverékbe, formába tesszük és 25 percet újra pihentetjük. (Én egy kb. 18-20 cm-es szilikon formát használtam. Ha nem szilikon, akkor ki kell bélelni sütőpapírral.) Közben előmelegítjük a sütőt, és a pihentetési idő után gőzös sütőben megsütjük.
Az eredeti recept szerint 230 fokra kell előmelegíteni, de mivel nekem olyan gázsütőm van, amihez sehol nem találok leírást, ami a fokokat illeti, (ugyanis a használati útmutatóban az ugyan benne van, hogy hogy süssem a húst, mikor sózzam meg stb….. a hőfokokról viszont egy szó sem esik) így én 6 és feles fokozatra állítottam, és az aljára tettem egy vízzel teli edényt. Nekem kb. 25-30 perc alatt sült meg.

Az egész adag ch tartalma kb. 165 g, 100 g kész kenyér 34 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150516_192826

Hozzászólások

Az email címed csak te láthatod Required fields are marked *

Ellenőrzőkód: *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..