Spenótos ravioli

FavoriteLoadingHozzáadás a Kedvencekhez
Spenótos ravioli
5 | 1 értékelés


Spenótos ravioli

Az ötletet EZ a spenótos ravioli recept adta. Ugyanis már régóta szemeztem vele, egyrészt, mert nagy tésztás vagyok, másrészt mert pont a kedvenc lisztemből készült, harmadrészt pedig nagyon rákattantam a spenótra, illetve az egyéb “zöld ételekre” az utóbbi időben. A klasszikusnak számító spenótos-túrós töltelékkel terveztem, de épp nem volt itthon túró (és épp nem volt kedvem már boltba menni este :D), így improvizálni kellett. Szerintem nagyon finom lett, ezért gondoltam megosztom ezt a változatot is, de tuti, hogy elkészítem túróval is a napokban. Rákattantam, na :D

Töltelék hozzávalói:

  • 100 g spenótlevél
  • 30-40 g sajtkrém (én Tolle zöldhagymás sajtkrémet használtam)
  • 20 g zabpehely
  • só, bors, fokhagyma(granulátum) ízlés szerint

A spenótot forrásban lévő sós vízbe dobjuk, pár percig főzzük. Leszűrjük (én kinyomkodtam), apróra vágjuk. Hozzáadjuk a sajtkrémet, zabpelyhet, sózzuk, fűszerezzük. Hűtőbe tesszük.

Tészta hozzávalói (a fent linkelt recept alapján készítettem):

A hozzávalókat összekeverjük, kicsit pihentetjük. Lisztezett felületen átgyúrjuk, kinyújtjuk. Kiszaggatjuk, (nekem 7 db kb. 10 cm-es köröm lett) megtöltjük, (én ravioli készítőt használtam, de villával is összenyomkodhatjuk a szélét), majd forrásban lévő sós vízben 1-2 perc alatt kifőzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük.

Ízlés szerinti szósszal tálaljuk. (Én 1 evőkanálnyi olívaolajat felmelegítettem, adtam hozzá egy kis szárított fokhagymát és átsütöttem a kész raviolikat. Majd megszórtam sörélesztőpehellyel.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 96 g ch és 635 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Spenótos ravioli gluténmentes Szafi Free lisztből

Hozzászólások

Az email címed csak te láthatod Required fields are marked *

Ellenőrzőkód: *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..