ch csökkentett

Cukkinis hamis sajttorta

Régóta szemezgetek Szafinál Julika hamis paleo karfiolos sajttortájával (recept ITT)… igen, karfiolos, és igen, sajttorta. És édes, tehát sütemény : ) Szeretem az ilyen különleges “találkozásokat”, mint pl. a répa, cékla süteményben való felhasználása, de eddig ezeket mindig a tésztába sütöttem bele, tehát nem a krém alapját adta egy-egy zöldség. Viszont a karfiolos sajttorta miatt nagyon izgatta a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet egy zöldségből készült édes krém, így lesz, ami lesz alapon kipróbáltam. Senki meg nem mondaná, hogy van benne cukkini, finom, krémes süti lett, tényleg olyasmi, mint egy sajttorta.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

  • 200 g reszelt vagy pépesített (zsenge) cukkini
  • 100 g Cocomas (vagy helyette joghurt)
  • 1 tojás
  • 1 tojás fehérje (ami a tésztából kimarad)
  • 10 g nyílgyökérliszt (vagy helyette bármilyen más liszt jó lehet)
  • pár csepp vanília aroma
  • fél citrom leve, héja
  • édesítő (nálam kb. 20 g négyszeres erejű édesítő)

Az alaphoz a hozzávalókat elkeverjük (kanállal vagy kézi habverővel), kerek tortaformába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük vagy lereszeljük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és alaposan összekeverjük (én aprítógépbe adagoltam mindent). Ráöntjük az alapra, (nagyon híg, de úgy jó) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40-45 percig sütöttem.) Sütőből kivéve még lágynak tűnhet a krém, de ahogy hűl szépen megszilárdul, és szeletelhető lesz.

* Szafi süteményliszt hiányában bármelyik sajttorta alappal elkészíthető, pl. ezzel, amit a csokis cseresznyéshez használtam.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 40 g ch és 960 kcal
8-10 szeletre vágható, így 1 szelet: 4-5 g ch és 96-120 kcal.
100 gramm kész süti: 8,5 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Cukkinis hamis sajttorta

Kókuszos cukkinis sütemény

A múltkori kakaós cukkinis süti sikerén felbuzdulva (recept ITT), újra neki álltam egy cukkinis
süteménynek : ) Most viszont direkt – szánt szándékkal – kihagytam a kakaóport, kíváncsi voltam, hogy vajon így milyen lesz. És hogy milyen lett? Szerintem nagyon finom, és kóstolták mások is, nekik is ízlett : ) Félig kihűlt állapotában kicsit “kókuszos piskótás” fílingje van, pár órás hűtés után pedig olyan, mintha valamilyen túrós süti lenne.

Hozávalók:

  • 2 tojás (M-es)
  • 300 g cukkini (tisztán, héj nélkül)
  • 100 g zabpehelyliszt 
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam – vagy helyette szerintem mehet zabpehelyliszt)
  • 50 g tk tönkölydara (vagy zabkorpa)
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő (nálam kb. 45-50 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • 100 g Cocomas kókuszkrém (ezt használtam – vagy helyette joghurt)
  • fél citrom leve, héja
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 dl víz

A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük, vagy lereszeljük. A liszteket, darát (vagy zabkorpát), sütőport, kókuszreszeléket elkeverjük. A tojásokat – szétválasztás nélkül – az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, héját, a kókuszkrémet és kicsit tovább keverjük, majd a vizet és a lisztes keveréket is hozzáadjuk, végül belekeverjük a pépesített (vagy reszelt)cukkinit is. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 130 g ch s 1740 kcal.
12 (nagy) szelet esetén, 1 szelet: 12 g ch és 145 kcal.
100 g kész süti: 16 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Kókuszos cukkinis sütemény

Sárgabarackos süti

Kaptam finom sárgabarackot, ami persze rögtön beindította a fantáziámat, és kellett valami sütit
gyártani belőle : ) Szerintem finom lett, az érett baracktól olyan, mintha baracklekváros lenne… olyan
baracklekváros piskóta.

Hozzávalók:
(22 cm-es formához)

A hozzávalókat elkeverjük (csak kézi habverőt használtam), formába öntjük, (elég sűrű tészta volt, ha
szükséges, akkor egy-két evőkanál vízzel, tejjel lehet hígitani) a tetején eloszlatjuk a magozott,
felezett sárgabarackot és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 85 g ch és 925 kcal.
100 gramm kész süti: 15 g ch és 162 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150628_181701

Egyszerű pogácsa

Múlthéten kaptam egy nagyon jó kis kenyér receptet Lillától, ami nagyon tetszett, biztos voltam benne, hogy kipróbálom. Maga a kenyértészta Limarától származik, ír szódás kenyér néven fut, Lilla ezt turbózta fel egy kis tonhallal, póréhagymával. (És ellátott további ötletekkel, pl. gomba, hagyma, stb., amit nagyon köszönök : ) ) Nagyon tetszett az egyszerűsége, ezért a hétvégi családlátogatás alkalmából ki is próbáltuk. Hogy miért ilyen kis adag készült, azt nem tudom megmondani, utólag már bántam nagyon, na de majd legközelebb minimum duplázunk : ) Apukám megkóstolta… azt mondja, húúú, ez tényleg nagyon finom…. és ez egészséges? Mondom neki, igen apukám, ez az. Erre ő csodálkozva: és ennyire finom???? : ) Pffff… szerintem kicsit rá is játszott direkt, mert tudja, hogy az ilyenre “ugrok” : ) Tényleg nagyon finom, jó állagú lett, és nagyon egyszerű az elkészítése. Én elsőre egy csak reszelt sajtot tettem bele, de el is hagyható, vagy akár tovább tölthető mindenféle jóval. Lilla receptjét ITT találjátok.

Hozzávalók:

  • 150 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam, vagy helyette*)
  • 100 g joghurt
  • 50 g víz
  • 1 kk só
  • 1 csapott kk szódabikarbóna
  • 50 g reszelt (füstölt) sajt
  • 1 gerezd fokhagyma

A hozzávalókat összegyúrjuk, (lágy tészta lesz), tetszőlegesen formázzuk, előmelegített sütőben megsütjük. (200 fokon kb. 20 percig sütöttem.) Rácson hagyjuk kihűlni, közben vízzel megspricceljük. Én 20 db kb. 3-4 cm-es kis golyót formáztam, amit kicsit kilapítottam. De akár egyben is megsüthető, pl. kenyérformában.

Diawellness 50%-os liszt helyett jó lehet pl. Diawellness sütőliszt, teljes kiőrlésű búza- vagy tönkölybúzaliszt, vagy akár zabpehelyliszt is.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 56 g ch és 740 kcal.
1 db pogácsa: 3 g ch és 37 kcal.
100 gramm kész pogácsa: 21 g ch és 274 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Egyszerű meggyes

Egyik este nekiálltam, hogy elteszek egy pár csomag meggyet a fagyasztóba (milyen jó lesz majd télen megtalálni : ) ), és akkor jött az ötlet, hogy ha már itt ez sok finom meggy, akkor kell egy gyors meggyes süti. Semmi krém, semmi bonyodalom, egy gyors egyszerű tészta, tetejére meggy, és már mehet is a sütőbe. Másnap bevittem az irodába és megettük. Finom volt. Így elkészítettem újra, újra bevittem, újra megettük.  Aztán újra… : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

A hozzávalókat elkeverjük (én csak kis kézi habverőt használtam), formába öntjük, kb. 10 percet pihentetjük, a tetejét kirakjuk felezett meggyel és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – 30-35 percig sütöttem. Sütőporral is próbáltam, úgy is finom lett, de nekem az élesztős jobban tetszett.

* Diawellness liszt helyett szerintem jó pl. tk tönköllyel, tk búzaliszttel, durummal, illetve ezek keverékével. Lehet, hogy működik zabpehelyliszttel is, akkor viszont sütőpor kell bele.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 70 g ch és 590 kcal.
100 gramm kész süti: 23 g ch és 190 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150624_063145

Cukkinis süti

Egyszer régen próbálkoztam már cukkinis sütivel, egész pontosan a testvéremmel közösen követtük el azt a bizonyos merényletet…. ami annyira “jól” sikerült, hogy miután elzártuk a sütőt, azon agyaltunk, hogy vajon mit kezdjünk a tepsiben elterülő cukkinis valamivel… már arra is gondoltunk, hogy kidobjuk tepsivel együtt, úgy ahogy van, csak valahogy szabaduljunk meg tőle : ) Ezek után talán nem csoda, hogy sokáig nem is próbálkoztam hasonló sütivel. Viszont céklából már sütöttem (vagyis bocsánat, azt is pont ketten követtük el : ) ) nagyon finom, kicsit olyan brownie jellegű süteményt (recept ITT), ezért most vettem a bátorságot és az alapján nekiálltam egy cukkinis változatnak. Szerintem nagyon jó lett, egyáltalán nem érződik a cukkini, viszont nagyon finom szaftos lett tőle a süti.

Hozzávalók:

A liszteket, sütőport, kakaóport, sót elkeverjük. A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben összeaprítjuk (vagy lereszeljük). A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével kemény habbá verjük. A sárgáját a maradék édesítővel felhabosítjuk (kézi mixer magas fokozatán, legalább 5-6 percig), hozzáadjuk az olajat, tejet, a cukkinit és a lisztes keveréket és alaposan összekeverjük, majd szilikonlapáttal, vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert fehérjét, előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem, 20×20 cm-es formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 90 g ch és 1210 kcal.
Én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 1 szelet: 10 g ch és 135 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 215 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150621_085103

Túrós szelet

Valami olyan túrós sütit szerettem volna, ami kicsit “piskótás”, tehát nem az a fajta, mint mondjuk az
“ötperces túrós süti” (ami mellesleg az egyik legfinomabb túrós süti szerintem : ) , recept ITT), de azért érződjöna túró íze is. Szerintem jó lett, nekem nagyon ízlik.

Hozzávalók:

A lisztet elkeverjük a sütőporral, citromhéjjal. A tojásokat az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük, hozzáadjuk az aromát, olajat, a villával áttört túrót, végül a lisztet. (Elég sűrű lesz, kanállal kell belesimítani a tepsibe.) Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton -ez kb. 180 fok – 35 percig sütöttem, 23×17 cm-es formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 90 g ch és 1000 kcal.
12 szeletre vágtam, így 1 szelet: 7,5 g ch és 83 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 185 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150620_181110

Vaníliakrémes torta

Nem tudom, hogy miért, mitől, honnan, de időnként – kb. fél évente – rám jön, hogy iszonyatosan kívánok valamilyen nagyon könnyű, nagyon krémes, nagyon puha, nagyon-nagyon vaníliás sütit…. és a vanílián van a lényeg… öööö meg a krémen, meg a…. na jó, szóval így együtt kell az egész : ) Most is valami ilyesmi érzés tört rám, így muszáj volt összehozni egy vaníliás krémes sütit. Hú, nagyon finom : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Díszítéshez:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, aromát, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd a lisztkeveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 18-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő.) A sütőből kivéve rácsra borítjuk a formát és úgy hagyjuk kihűlni.

A krémhez a tojásokat, az édesítőt, tejet, kókuszolajat, aromát elkeverjük és vízgőz felett, kézi habverővel folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. (Én kicsit csaltam, mert meguntam a kevergetést, és alacsony hőfokon, gyorsan kevergetve főztem sűrűre. Vigyázni kell vele, nehogy rántotta legyen.)

Amikor kihűlt a tojásos krém, hozzáadjuk a krémsajtot, ha szükséges édesítjük, ízestjük. Hozzákeverjük a konyaklisztet és a kihűlt piskótán eloszlatjuk a krémet, hűtőbe tesszük. A tetejét megszórjuk kakaóporral, az oldalát mandulával díszítjük.

*Konyakliszt helyett zselatin is használható, de most kicsit bizonytalan vagyok, hogy mennyi az annyi…. én kb. 1 teáskanálnyi étkezési zselatint kevernék 3-4 evőkanálnyi vízhez/tejhez (felmelegítve, elkeverve, hozzákeverni a krémsajthoz részhez). Nehéz így megmondani, mert el kell találni azt a mennyiséget, amikor még nem gumis, hanem krémes, viszont nem folyik, van tartása… Ezért szeretem a konyaklisztet, mert attól minden olyan finom, krémes állagú lesz. Tudom, hogy első ránézésre horrornak tűnik az ára, de szerintem nagyon megéri, nagyon-nagyon sokáig elég, és jól ki lehet használni.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: kb. 25 g ch és 850 kcal.
8-10 szeletre vágható, így szeletenként: 2,5-3 g ch és 70-85 kcal.
100 gramm kész torta: 5 g ch és 170 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Vaníliakrémes torta

Mini mikrós túrótorta

Tudom, tudom, sokan ellenzik, nem szeretik a mikrót, én se ezt használom sütésre-főzésre, de időhiány, vagy mondjuk nagy kánikula esetén – valljuk be – igazán meg tudja könnyíteni az ember életét…. : ) Ahogy az enyémet is megkönnyítette, amikor egyik nap, amolyan – nálam gyakran előforduló – “hirtelen felindulásból” összedobtam ezt az egyszemélyes, mini túrótortát, amit azóta már többször is megismételtem, mert nagyon gyors, nagyon egyszerű és szerintem nagyon finom.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g zsírszegény túró
  • édesítő (nálam 1 tk négyszeres erejű édesítő)
  • 1 ek citromlé
  • pár csepp vanília aroma
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 1 tk extra szűz olvasztott kókuszolaj (vagy sima kókuszolaj, de enélkül is jó)

A tetejére:

A hozzávalókat elkeverjük, mikrózható – kókuszolajjal kikent – edénybe (vagy bögrébe) tesszük és 750-800 watton kb. 4-5 percig mikrózzuk.  (Én egy kis szuflé formát használtam. Az állagának olyasminek kel lennie, mint egy túró- vagy sajttortának, tehát nem baj, ha egy kicsit “rezgős”.) Amikor kész, kiborítjuk a formából és pár percig hűlni hagyjuk, majd megszórjuk por”cukorral”, vagy kakaós porcukorral, szerintem mindkettő nagyon finom. Kókuszolaj nélkül is működik, de az olajos változat nekem jobban ízlett.

Szénhidrátot ennél a receptnél nem nagyon kell számolni, a kalóriaértéke kb. 200 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150614_184134

Pizzás csiga

Valamilyen pizzás kelt tésztás finomságra vágytam, ez lett belőle : ) Nem egy látványos valami, de ettől függetlenül szerintem nagyon finom.

Hozzávalók a tésztához:

  • 250 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 tk só
  • kb. 1,5 dl langyos víz
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj

Töltelék:

  • kb. 30 g cukormentes ketchup (vagy saját készítésű pizzaszósz)
  • 60-70 g sonka
  • 60-70 g sajt

Tetejére kenéshez:

Rugalmas tésztát gyúrunk a hozzávalókból és kb. 50-60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk (kb. 30×20 cm-esre nyújtottam), megkenjük cukormentes ketchuppal, rátesszük a sonka szeleteket, a sajtot, feltekerjük és felszeleteljük, lekenjük kókuszolajjal és előmelegített sütőben megsütjük. Én 12 darabra vágtam és szilikionos muffinformába tettem (ezért lett ilyen kicsit furcsa alakja), de lehet sütőpapíros tepsire is. Gázsütőben 6-os fokozaton (ez szerintem kb. 200-210 fok) kb. 15 percig sütöttem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 90 g ch és 1400 kcal.
12 db csiga esetén 1 db: 7,5 g ch és 116 kcal.
100 grammra kiszámolva: 20 g ch és 311 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150613_080556

Pikk-pakk túrótorta

Kinek van kedve sütő kapcsolni ebben a kánikulában? És kinek van kedve egy finom túrótortához? : ) (szerintem a második kérdésre sokkal többen jelentkeznek…. : ) ) Sütés nélkül, max. 15 perc munkával, (amiben benne van az elpakolás is) elkészíthető ez a finom túrótorta, aminek az alapjához a szintén sütés nélküli lenmaglisztes “keksz”golyó receptet használtam (recept ITT), a túrókrémbe pedig belecsempésztem, az oly régóta nézegetett-de eddig valamiért soha meg nem vett – aldis gyümölcspürét : )

Hozzávalók az alaphoz: *(zabpelyhes recept lentebb)
(18 cm-es tortaformához)

A túrókrémhez:

  • 250 g zsírszegény krémes állagú túró (Aldi-s, de szerintem jó a rögös is, csak jól át kell törni)
  • 100 g gyümölcspüré (Aldiból, kép ITT, vagy helyette 100 g joghurt)
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g négyszeres erejű édesítő)
  • 1 tk (5 g) konyakliszt (vagy helyette**)

Tetejére:

Az alaphoz a hozzávalókat elkeverjük, (a vizet lassan adagolva), összegyúrjuk, majd (folpack-kal bélelt) tortaformába nyomkodjuk. A túrókrém hozzávalóit villával, kanállal vagy kézi habverővel alaposan összekeverjük és a “kekszes” alapra öntjük, hűtőbe tesszük. Tálalás előtt megszórjuk kakaporral.

* Lenmagliszt és kókuszliszt helyett elkészíthető zabpehelyből is az alap, például EZ a málnás túrótorta recept alapján.

**Konyakliszt helyett zselatinnal is elkészíthető: 0,5 dl vízbe  kb. 1 ek (10 g) étkezési zselatint
elkeverni, felmelegíteni, majd a túrós részhez keverni.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag 33 g ch és 690 kcal.
8-10 szeletre vágható, így szeletenként: 3-4 g ch és 70-85 kcal.
100 gramm kész torta: 6 g ch és 120 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pikk-pakk túrótorta

Kiskenyér

Nem tudom ki hogy van vele, de én régen nagyon szerettem a tigris kenyeret. Nem ettem már ezer éve, és már szinte el is felejtettem, volna… ha párom nem állított volna haza egy ilyen kenyérrel… annyira jó illata van szerintem, annyira jellegzetes. Gyorsan jött az ötlet, hogy biztos lehet ilyet készíteni otthon is, ezért gugli barátom segítségével elkezdtem keresgetni, és Limaránál meg is találtam a “titkot”, vagyis azt a mázat, amit a kenyérre kell kenni, és amitől elvileg tigris lesz (bármilyen kenyér). Nem egészen lett tökéletes, szerintem, ha nem mondom, hogy tigris kenyér akart volna lenni, akkor senkinek eszébe nem jut, hogy ez az lenne…. Nem tökéletes, már, ami a tigris mivoltát illeti, viszont nagyon finom kis kenyérke lett, és miután negyedik nap is szinte ugyanolyan finom, puha volt, mint első nap ezért úgy gondoltam, hogy mégis megosztom.

Hozzávalók:

  • 200 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam) (vagy helyett pl. durum, tk tönköly, tk búza – a folyadék mennyisége változhat)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 kk só
  • csipetnyi aszkorbinsav (elhagyható)
  • kb. 1,2 dl langyos víz
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj

A kenéshez:

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, letakarva duplájára kelesztjük. (kb. 40 perc) A tésztát rúd alakúra formázzuk és formába tesszük (kb. 20 cm-es szilikon kenyérformát használtam), majd újra pihentetjük 15 percet. Közben összekeverjük a vizet, rizslisztet, élesztőt, majd a pihentetés után késsel bevágjuk a tésztát és lekenjük a mázzal. (Én végül csak a felét használtam el ennek a mennyiségnek, lehet, hogy rámehetett volna az egész….) Előmelegített gőzös sütőben megsütjük. (Gázsütőben 6 és feles fokozaton – ez szerintem 210 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem. Amikor bekapcsoltam a sütőt egy edény vizet tettem az aljára.) (A krém a nudligolyó-tésztasaliból kimaradt “tojáskrém“. )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.75 g ch és 800 kcal.
100 gramm kész kenyér: 24 g ch és 250 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Kiskenyér

Nudligolyó

Meggyőződésem, hogy Apukám készíti a világ legfinomabb ricottás nudliját. Szoktam is neki mondani, hogy “apukám, ez olyan jó, hogy az olaszok sírva könyörögnének a receptért” : D Nekem nem kellett könyörögni érte, hiszen nagyon sokszor együtt készítjük, így volt alkalmam “ellesni” : ) Jóval kisebb adagot készítettem, és most a formázással is variáltam egy kicsit, ugyanis tudtam, hogy tésztasalátához fogom felhasználni, mini mozzarellával, koktélparadicsommal, így gondoltam, hogy akkor a tészta is legyen golyó formájú. Persze nem muszáj így formázni, lehet “hagyományosan” is. (tésztából “hurkákat” sodorni, majd éles késsel felszeletelni) Szerintem nagyon jó állagú, finom tésztaféleség lesz belőle, sokkal jobb, mint a krumplis változata. Éééééééés, akár édesen, túróval is elkészíthető ; ) (Túrónudli recept ITT)

Hozzávalók a nudlihoz:

  • 100 g ricotta
  • 1 tojás
  • kb. 90 g Diawellness 50%-os liszt (vagy helyette pl. zabpehely-, durum-, tönköly-, más ch csökkentett liszt)

A feltéthez:

  • kb. 200 g csirkemell (plusz só, fűszerek – nálam SZAFI FITT csirkekirály fűszerkeverék)
  • kókuszolaj a sütéshez
  • 150 g ricotta
  • 2 db főtt tojás
  • só, bors, bazsalikom (vagy egyéb ízlés szerinti fűszer)
  • mustár (kb. 2 tk)
  • pár csepp citromlé
  • 3-4 ek víz
  • koktélparadicsom
  • mini mozzarella
  • olívabogyó

A nudlihoz a tojást, ricottát villával elkeverjük, sózzuk, majd hozzáadjuk a lisztet és összegyúrjuk. Lágy, de formázható tésztának kell lennie. (Én 90 g lisztet adtam hozzá, plusz kb. 10 grammot a formázásnál) Kb. 15 percet pihentetjük, majd apró darabokat “lecsípve” golyókat formázunk, és forrásban lévő sós vízben kifőzzük. (Beledobjuk a vízbe és amikor feljönnek a víz tetejére – egy-két perc – már kész is.)

A csirkemelllet felkockázzuk, sózzuk, fűszerezzük, kókuszolajon megpíritjuk. A ricottát, főtt tojásokat aprítógépben összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, mustárral, citromlével ízesítjük. (Kóstolgatni kell.) Hozzáadjuk a vizet, hogy kicsit folyósabb, keverhetőbb szószt kapjunk. Végül összekeverjük a kifőtt nudlival, csirkemellel, paradicsommal, mozzarellával, olívabogyóval, hűtőbe tesszük. (Nekem ehhez a nudli mennyiséghez ez a szósz sok volt, a maradékot kenyérrel ettem szendvicskrémként.)

Szénhidrát és kalória (csak a nudlira vonatkozóan):

Az egész adag kb. 40 g ch és 600 kcal.
100 gramm kész nudli: 15 g ch és 226 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150606_192028

Csokis cseresznyés sajttorta

Aki régebb óta követi az oldalt, az tudja, hogy nagy sajttorta-rajongó vagyok. És azt is, hogy minden egyes sajttorta receptnél elmondom, hogy a New York-i sajttorta (recept ITT) a világ leg-legeslegfinomabb sütije. Ez így is van, ezt az állítást még mindig fenntartom. A New York-i a világ legfinomabb sütije, ez a cseresznyés csokis pedig maga a Mennyország. Röviden, tömören, egy szóval. Ennyi : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

  • 1 dl tej
  • 30 g cukormentes étcsoki (nálam Wawel)
  • 10 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25-30 g négyszeres erejű édesítő)
  • 1 csapott tk Diawellness Sütőliszt (szerintem ez akár el is hagyható)
  • 1 tojás
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 10-12 szem magozott cseresznye (kb.100 g)

A tészta hozzávalóit aprítógépbe tesszük, összekeverjük, majd kézzel kicsit összegyúrjuk. (Nem kell, hogy teljesen összeálljon a tészta.) Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A tejet, édesítőt, sót, kakaóport egy edénybe tesszük, csomómentesre keverjük és felmelegítjük. Beletördeljük a csokit, és kevergetve felolvasztjuk (ezt már a tűzhelyről levéve). A krémsajtot, tojást, lisztet kézi habverővel elkeverjük, majd, amikor kicsit kihűlt a csokis rész, akkor azt is hozzákeverjük. A tésztán eloszlatjuk a kimagozott, felezett cseresznyét, majd ráöntjük a krémet (ami ilyenkor még eléggé híg, folyós, de majd jó lesz) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4 -es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40-50 percig sütöttem. Egy éjszakára – vagy legalább jó pár órára – hűtőbe tesszük. (Sütőből kivéve még kicsit “rezgős”, és nyersnek tűnhet, de az úgy jó. Nem könnyű eltalálni ezt a pillanatot, nekem “túlsült”, azért vannak rajta azok a repedések, de szerencsére ez csak a külalakon ront, az íze így is mennyei : ) )

*Diawellness Sütőliszt helyett szerintem jó pl. graham liszt, zabpehelyliszt, teljes kiőrlésű búza/tönkölyliszt, stb. Vagy bármelyik sajttorta alappal elkészíthető.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 90 g ch és 1240 kcal.
100 gramm kész sajttorta:15,5 g ch és 213 kcal.
8-10 szeletre vágható, így kb. 9-11 g ch és 125-155 kcal/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Csokis cseresznyés sajttorta

Epres süti

Eredetileg valami finom vaníliakrémes sütit képzeltem el, csak a krémmel kapcsolatban nem volt meg a végleges elképzelés, viszont valamit kellett kezdeni a sok eperrel, így született meg ez az egyszerű (“két keverőtál – egy kanál stílusú” ) epres süti.

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 180-200 g eper
  • kb. 2 ek citromlé 1 ek vízzel, vanília aromával elkeverve, édesítve
  • poreritrit a szóráshoz

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük majd a két részt összeöntjük és kézi habverővel, vagy kanállal összekeverjük. Tepsibe öntjük a masszát (elég sűrű, kanállal “kentem” szét), a tetejére tesszük a félbevágott epreket és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton -ez kb. 180 fok – 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) A sütőből kivéve fogpiszkálóval megszurkáljuk és szilikon ecsettel eloszlatjuk rajta a citromos, édesítős, vaníliás vizet, és lefedjük alufóliával. Amikor kihűlt a tetejét megszórjuk por”cukorral”.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 100 g ch és 1100 kcal.
12 szeletre vágtam, így 1 szelet: 8 g ch és 92 kcal.
100 gramm kész süti 15 g ch és 168 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150607_182853

Sonkás gombás palacsinta

Nagyon szeretem az ilyen serpenyős, egy adagos, “sepercalattelkészíthető” ételeket (de szerintem ezt már írtam máskor is : ) ). Most egy pár napja erre a sonkás-gombás változatra kattantam rá nagyon. Nagyon ízlik a Szafi sütőliszt, nekem olyan, mintha valami sajtos tésztaféleség lenne, pedig nincs is benne sajt. : ) Ennél a receptnél szerintem le lehet cseréni a sütőlisztet, bármilyen más lisztre, az íze, állaga, tápértéke nyilván változni fog, de attól még finom lesz.

Hozzávalók:
(1 db kb. 13-15 cm-es palacsintához)

  • 4-5 db kisebb csiperkegomba (kb. 30 g)
  • 2 szelet pulyka- vagy csirkemell sonka (kb. 30 g)
  • ízlés szerinti fűszer (nálam egy nagy csipetnyi SZAFI FITT grillzöldség fűszerkeverék – ezt használtam)

A palacsintához:
(elkészíthető zabpehelyliszttel is, pl. a palacsinta szendvics alapján, recept ITT)

A sütéshez:

Egy serpenyőben felforrósítjuk a kókuszolajat és kicsit megpirítjuk az apróra vágott sonkát és a felszeletelt, befűszerezett gombát. A tojást elkeverjük a lisztkeverékkel és a vízzel (kézi habverővel), majd ráöntjük a sonkás-gombás keverékre, és alacsony hőfokon, fedő alatt kb. 2-3 percig sütjük, majd óvatosan átfordítjuk és a másik felét is átsütjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 7 g ch és 240 kcal. (100 grammos lett, így 100 gramm tápértéke is ugyanennyi : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150531_191022

Mediterrán kalácskenyér

Nagyon ízlett a múltkori sokmagos formakenyér (recept ITT), ezért gondoltam sütök valami hasonlót. Aztán a végeredmény szinte teljesen más lett : ) Annyira, hogy talán ez nem is kenyér, hanem inkább egy sós kalácsféleség. Szendvicsnek is jó, de én nagyon jót ettem belőle magában is, mert nagyon finom : ) Viszont ha előre tudom, hogy ez így önmagában is ilyen finom, akkor valamennyivel több tölteléket használok, de amikor elkezdtem, akkor még kenyérnek szántam.

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 1 ek olívaolaj
  • 2-3 szem aszalt paradicsom
  • 5-6 szem olívabogyó

Tetejére kenéshez:

  • kb. 1 ek olívaolaj

A hozzávalókat összegyúrjuk, (elég lágy tészta), letakarva kb. 60-70 percet pihentetjük. (Az édesítő elhagyható, nem az élesztő miatt kell, hanem, hogy enyhén édeskés legyen.) Lisztezett felületre borítjuk, kicsit átgyúrjuk, majd kézzel kilapogatjuk, megkenjük olívaolajjal, megszórjuk az apróra vágott aszalt paradicsommal, olívabogyóval, feltekerjük és formába tesszük. (Én egy kb. 20 cm-es szilikon kenyérformát használtam.) Kb. 10-15 percet pihentetjük, a tetejét lekenjük olívaolajjal és előmelegített, gőzös sütőben (egy vízzel teli edényt kell a sütő aljára tenni) megsütjük. Gázsütőben 6 -os fokozaton (sajnos nem tudom mennyi, talán 200-210 fok lehet) kb. 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve újra lekentem olívaolajjal.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 160 g ch és 1450 kcal.
100 gramm kész kenyér: 30,5 g ch és 275 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Mediterrán kalácskenyér

Ünnepi fullextrás torta

Azt nem mondom, hogy pikk-pakk, “sepercalatt” elkészíthető ez a torta, azt viszont ki merem jelenteni, hogy nagyon-nagyon finom : ) Legalábbis, ami engem illet, nekem nagyon-nagyon ízlik. “Tömény íz-de mégis könnyű süti-fíling”, olyan, amiből ennél még, még, mert annyira finom, de nem bírsz : ) Nem az a fajta süti amit naponta süt, eszik az ember, ez tényleg inkább alkalomra való szerintem, én névnapomra készítettem.

Hozzávalók a “piskótához”: (természetesen bármilyen jól bevált piskótával elkészíthető, ennél a krém a lényeg)
(18 cm-es formához)

Krém:

  • 2 tojás
  • 1 nagy citrom leve
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • édesítő (nálam kb. 20 g négyszeres erejű édesítő)
  • 0,5 dl száraz pezsgő (vagy helyette is citrom-, narancslé, tej, stb.)
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 75 g cukormentes (kókuszos) fehér csoki (Torras)

Tetejére:

A lisztet, zabkorpát, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókuszolajat, végül a tejet és a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30-35 percig sütöttem)

A krémhez a tojásokat a citrom levét, a kókuszolajat, édesítőt, pezsgőt egy edényben elkeverjük, majd gőz felett sűrűre főzzük. (Úgy, mint a citromkrémnél – recept ITT.) A csokit vízgőz felett felolvasztjuk, amikor kicsit kihűlt, hozzáadjuk a krémsajtot, majd a citromos-pezsgős krémet, és kézi habverővel alaposan elkeverjük, hűtőbe tesszük. A piskótát félbevágjuk, és amikor már nem folyós a krém, akkor összetöltjük vele a két lapot. (Kb. 2/3 rész megy a két lap közé és 1/3 a tetejére.) Hűtőbe tesszük egy éjszakára. (Én kicsit elhamarkodtam a dolgot, és még elég folyós volt a krém, amikor összetöltöttem a lapokat, ezért néz ki úgy, mintha folyna a krém, de nem folyik, teljesen jól lehet szeletelni egy éjszakás hűtés után  : ) )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 110 g ch és 1900 kcal.
100 gramm kész torta: 14 g ch és 240 g.
(kb. 8-10 szeletre vágható, így 1 szelet kb. 11-14 g ch és 190-235 kcal.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150530_110757

Focaccia újra

Van már az oldalon egy focaccia recept (ITT), és most ahogy visszanéztem, akkor tűnt fel, hogy szinte ugyanez a tészta, mint ez a mostani, csak más lisztből készült, illetve más a feltét. Pedig nem is puskáztam, na de hát egy ilyen alaprecepten nem igazán van mit variálni : ) Viszont annyira nagyon finom lett ez a mostani is, hogy végül úgy döntöttem, hogy megosztom ezt a változatot is : ) Bár lehet, hogy ez nem is kimondottan focaccia, ugyanis – amennyire én tudom – azt max. csak olíva olajjal kenik, locsolják meg, ezen viszont van egy kevés krémsajt is. Viszont nem is pizza, mert vastagabb a tésztája, és nincs rajta sajt (csak egy leheletnyi parmezán). Szóval igazából nem is tudom, hogy mi ez, csak azt, hogy valami eszméletlen finom! : )

Hozzávalók:

  • 250 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam) (vagy helyette pl durum, tk tönköly, tk búza)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 tk só
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 1,5 dl langyos víz

A tetejére:

  • 100 g light krémsajt (kép ITT)
  • só, fokhagyma, bazsalikom
  • koktélparadicsom (kb. 100 g)
  • pár szem olívabogyó
  • parmezán sajt (elhagyható)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva kb. 50-60 percet pihentetjük. (Kelesztés előtt olajos kézzel “körbe simogattam”) Kézzel kilapogatjuk (kb. 20×30 cm-esre), kb. 10 percig pihentetjük. Megkenjük a sóval, fokhagymával ízesített krémsajttal, belenyomkodjuk a félbevágott paradicsomokat, olívabogyókat, megszórjuk bazsalikommal és egy kevés parmezánnal majd előmelegített sütőben megsütjük. (200 fokon kb. 20 percig sütöttem.)

Az egész adag ch tartalma kb. 140 g, 6 szeletre vágtam, így 23 g ch/szelet, 100 gramm kész focaccia kb. 25 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Focaccia újra

Foltos szelet

Gyors, egyszerű, olyan tipikus “két keverőtál-egy kanál-és keverem-kavarom” finomság : ) Szerintem tovább tart leírni a receptet, mint összeállítani és betenni a sütőbe.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 70 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 50 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 20 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • kb. 1,5 dl tej
  • egy kevés reszelt citromhéj
  • 1 púpozott tk (holland) kakaópor, és egy csipetnyi só a kakaós részhez

A liszteket, zabkorpát, sütőport, édesítőt, citromhéjat egy tálba tesszük. A tojást, kókuszolajat, tejet egy kézi habverővel vagy kanállal elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket. A massza felét egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formába öntjük. A maradék tésztához hozzákeverünk egy tk kakaóport, egy csipetnyi sót, és ráöntjük a “fehér” tésztára. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok- 35 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 65 g ch és 900 kcal.
10-11 szelet esetén, 1 szelet: 6-7 g ch, 80-90 kcal.
100 gramm kész süti: 18,5 g ch és 257 kcal.


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Foltos szelet

Kefires szelet

Ez most az a fajta süti, ahol nincs sztori. Csak úgy jött, és kész : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • egy-két evőkanálnyi frissen facsart narancs- vagy citromlé (elhagyható)

A lisztet, zabkorpát, pudingport, sót elkeverjük. A tojást az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, kefirt, majd végül a lisztes keveréket, majd előmelegített sütőben megsütjük. (Kb. 23×17 cm-es tepsit használtam, 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – 20-25 percig sütöttem.) A sütőből kivével lekentem narancslével, és lefedtem alufóliával, és úgy hagytam kihűlni.

Az egész adag ch tartalma kb. 135 g, 12 szeletre vágtam így kb. 11 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 23 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150516_085723

Sokmagos formakenyér

Ezer köszönet és örök hálám ezért a csodálatos kenyérért Edinának, Az áfonya mámora blog szerzőjének. Már magába a látványába beleszerettem, annyira szemet gyönyörködtető volt, azzal a sok maggal, azzal a tökéletes formával…. meseszép tényleg. Egyértelmű volt, hogy elkészítem. Először még arra gondoltam, hogy zsemléket formázok belőle, de végül maradtam a kenyérnél, aminek utólag nagyon örülök. Nem csak szép, hanem eszméletlen finom is, párom is nagy örömmel ette, biztos, hogy máskor is el fogom készíteni.
A recepten én szinte csak annyit változtattam, hogy a graham és tönkölylisztet lecseréltem Diawellnesslisztre, mert most erre vágytam, illetve került bele egy evőkanálnyi puffasztott amaránt is, mert ezt már több helyen olvastam, hogy jót tesz a kenyérféleségeknek.

Az eredeti, és sok más nagyon jó recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

  • 250 g Diawellness Sütőliszt (vagy helyette pl. durum/tk tönköly/tk búzaliszt – a folyadék mennyisége változhat)
  • fél csomag porélesztő
  • 50 g joghurt
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 125 ml langyos víz
  • 1 csapott tk só
  • 1 ek puffasztott amaránt (elhagyható)
  • 20 g magkeverék (nálam lenmag, chia mag és fekete szezámmag vegyesen)
  • 20 g (Dénes natura) müzlialap (zabpehely-,zabkorpa, lenmagpehely, árpa-, búza-, rozs és
    szezámmagpehely)
  • plusz magok és zabpehely a szóráshoz (nálam összesen k. 25-30 g)

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, kb. 40 percet pihentetjük, majd rúd alakot formázunk belőle és újra pihentetjük kb. 10 percet. Közben a szóráshoz szükséges magokat egy tálcára szórjuk. A tésztát óvatosan felemelve langyos folyó víz alá tartjuk, hogy mindenhol vizes legyen, majd óvatosan belehempergetjük a magkeverékbe, formába tesszük és 25 percet újra pihentetjük. (Én egy kb. 18-20 cm-es szilikon formát használtam. Ha nem szilikon, akkor ki kell bélelni sütőpapírral.) Közben előmelegítjük a sütőt, és a pihentetési idő után gőzös sütőben megsütjük.
Az eredeti recept szerint 230 fokra kell előmelegíteni, de mivel nekem olyan gázsütőm van, amihez sehol nem találok leírást, ami a fokokat illeti, (ugyanis a használati útmutatóban az ugyan benne van, hogy hogy süssem a húst, mikor sózzam meg stb….. a hőfokokról viszont egy szó sem esik) így én 6 és feles fokozatra állítottam, és az aljára tettem egy vízzel teli edényt. Nekem kb. 25-30 perc alatt sült meg.

Az egész adag ch tartalma kb. 165 g, 100 g kész kenyér 34 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150516_192826

Karamellkrémes torta

Teljesen belezúgtam ezekbe az “emeletes” “csupakrémes” tortákba, de ígérem leállok most már velük :) Egy ideig…. Ehhez a tortához úgy jött az ötlet, hogy eszembe jutott, hogy van a hűtőben egy cukormentes sűrített tej, amit még valamikor ezer éve vettem, de nem használtam fel. Egy pillanat alatt összeállt a kép… főzök egy “hamis” karamellkrémet (amit a volt fittsütis blogról tanultam még pár éve), megtuningolom egy kis krémsajttal, és mindezt betöltöm egy enyhén kávés piskótaféleségbe. Utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt, mert isteni lett szerintem!

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

Krémhez:
(itt több variáció is lehetséges**)

  • 200 g sűrített tej (kép ITT, vagy helyette tej)
  • 20 g karamell ízű pudingpor 3-4 ek vízzel elkeverve
  • édesítő (nálam kb. 10 g négyszeres erejű édesítő)
  • csipetnyi só
  • 100 g light krémsajt (kép ITT)

A liszteket, zabkorpát, sót, sütőport, kávét elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük  (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a joghurtot, kókuszolajat, tovább keverjük, végül a lisztes keveréket is beleöntjük. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4- es fokozaton – ez kb. 180 fok – 25-30 percig sütöttem)

A krémhez a sűrített tejet az édesítővel – folyamatosan kevergetve – alacsony hőfokon felforraljuk, majd tűzről levéve hozzáadunk egy csipet sót és hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert pudingport és összefőzzük, kicsit kihűtjük, majd kézi habverővel belekeverjük a krémsajtot.

A kihűlt piskótát félbevágjuk (a jól bevált “cérna-módszerrel”, mert ez nekem még mindig nagyon tetszik
: ) Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a cérna gyönyörűen kettévágja a piskótát), majd összetöltjük a tortát. Kb. 2/3 rész megy a két lap közé, és 1/3 rész a tetejére, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. Tetejét megszórjuk cukormentes reszelt csokival.

*Diawellness Zero6 liszt helyett jó más ch csökkentett liszt is, vagy durum, vagy felesben zabkorpa és zabpehelyliszt.

**A krémet sima tejjel is el lehet készíteni, egy viszonylag sűrű pudingot kell főzni. Illetve sűrített tejjel úgy is el lehet készíteni, hogy pudingpor helyett liszttel sűrítjük, pl. kb. 2-3 tk zabpehelyliszttel. (Ez a sűrített tejes “hamis karamell”, ahogy fentebb is írtam nem saját találmány, a volt fittsütis blogról származik, ami azóta megszűnt, és eredetileg nem pudingpor, hanem barna rizsliszt volt a receptben, én azzal is próbáltam már, úgy is nagyon jó.)

Az egész torta ch tartalma kb. 110 g, 100 g kész torta kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150509_091524

Angol muffin

Angol muffin, ami egyáltalán nem a klasszikus értelemben vett muffin, hanem inkább egy zsemleféleség. Ami ráadásul nem sütőben, hanem serpenyőben készül. Kelt tésztából. Azt mondják, hogy olyan, mint a “mekiben” kapható McMuffin. Nem tudom, nem kóstoltam soha a McMuffint, én csak azt tudom, hogy ilyen finom zsemlét, még életemben nem ettem : ) És, amire még Életem Párja is azt mondta, hogy “soha többet ne hozz kenyeret, ilyet akarok enni helyette” : ) (És komolyan gondolta, mert másnap, amikor mondtam neki, hogy hazafele jövet hozzon kenyeret, rémülten rám nézett és megkérdezte: “dddeee, akkor nem sütsz olyan zsemlét??” : D )

Két receptből gyúrtam össze az én változatomat, az egyik a “Nemvagyokmesterszakács” blogról származik (innen), a másik pedig az Apróséfről (innen).

Hozzávalók:
(4 db kb. 9-10 cm-es muffinhoz)

Ezenkívül:

  • leheletnyi nyílgyökérliszt a nyújtáshoz (vagy helyette bármilyen más liszt, eredeti recept szerint kukoricaliszt, mert ettől lesz ropogós)
  • kevés kókuszolaj a sütéshez, kenéshez

Töltelék (ízlés szerint bármi):

  • tükörtojás
  • sonka
  • sajt
  • zöldségek

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (az olajat kanalanként adtam hozzá), letakarva kb. 60-70 percig pihentetjük. (Az édesítő nem az élesztő miatt kell bele, hanem az íze miatt, de ez el is hagyható.) Lisztezett felületre borítjuk, kicsit átgyúrjuk, kézzel kilapogatjuk (kb. 1-2 cm vastagra) és tetszőleges méretű pogácsaszaggatóval, vagy pohárral köröket szaggatunk a tésztából. (Én egy kb. 9 cm átmérőjű poharat használtam, így 4 db korongom lett.) Letakarva újra pihentetjük kb. 20 percet. Egy kókuszolajjal vékonyan kikent, felforrósított teflonserpenyőbe tesszük a tésztakorongokat és alacsony hőfokon, fedő alatt, oldalanként kb. 7-8 perc alatt készre sütjük. Én sütés közben kb. kétszer-háromszor kókuszolajos szilikonecsettel körbesimogattam őket, illetve a serpenyőt is kenegettem. Megmondom őszintén, hogy kicsit tartottam tőle, hogy mennyire fog átsülni serpenyőben, mivel azért elég vastag a tészta, de tökéletesen átsült. Számomra tényleg olyan hihetetlen kategória : ) A második adagot durum és Diawellness Zero6 liszt keverékéből sütöttem, úgy is nagyon jó lett.

Szénhidrát és kalória (csak a zsemle, töltelék nélkül):

Az egész adag: 85 g ch és 800 kcal.
1 db zsemle: 21 g ch és 200 kcal.
100 gramm kész zsemle: 34 g ch és 320 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150509_080047

Mandulás keksz

Annyit tudtam, hogy valamilyen mandulás kekszet szeretnék sütni, ropogósat, finomat, olyan nagyon igazit : ) Elkezdtem nézelődni, nem célzottan mandulás kekszeket, hanem inkább a vajas keksz kategóriát böngésztem, amikor megtaláltam ezt a “tökéletes vajas keksz” elnevezésű receptet. Nagyon megtetszett, így erre esett a választás. A cukor-, liszt-, vaj-cserén túl, az adagot is csökkentettem, mint általában mindig, és belegyúrtam egy kis mandulát is. Szerintem nagyon finom lett, tényleg olyan igazi keksz! : )

Hozzávalók:
(10 db 6-7 cm-es kekszhez)

A lisztekett elkeverjük a sóval, szódabikarbónával. A lágy kókuszolajat az édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a lisztes keveréket, az aromát, majd végül a szeletelt mandulát és összegyúrjuk. (Én aprítógépbe adagoltam először a kókuszolajat és az édesítőt, kevertem rajta egyet- kettőt, majd hozzáadtam az aromát, a lisztes keveréket, azzal is “megpörgettem” egy kicsit, aztán kiborítottam egy szilikon nyújtólapra és kézzel belegyúrtam a mandulát.) Hűtőbe tesszük kb. 15-20 percre, majd a tésztát tetszőleges darabszámra osztjuk, golyókat formázunk, kilapítjuk, a tetejét megszórjuk édesítővel (ez akár el is hagyható) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) 20 percig sütöttem. És ezzel szerintem kicsit túlértelmeztem az “aranybarnára sütjük” fogalmát, szóval szerintem elég neki pár perccel rövidebb sütési idő is, de az állaga, íze így is tökéletes lett. Miután kihűlt! Sokszor tapasztaltam már, hogy sütőből kivéve a keksz, még puhának tűnik, de ahogy hűl, úgy szépen “kekszesedik”. Viszont ennél a keksznél nem voltam biztos benne, hogy valóban jó lesz, ezért is sütöttem tovább, mert annyira lágynak, puhának tűnt, kis túlzással olyan volt, mint nyersen. Ezt csak azért írtam le, ha valaki kipróbálja és hasonló dolgot tapasztal, akkor ne süsse feketére, azzal a jelszóval, hogy még nyers : )

Az egész adag ch tartalma 53 g, 10 db keksz esetén 5,3 g ch/db, 100 gramm kész keksz 24,5 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150509_083502

Parker House zsemle

Ezt a nem hétköznapi elnevezésű és kinézetű zsemlét egyszer régen már elkészítettem, akkor is TücsökBogár receptje alapján, de akkor még szerintem fehér liszttel. A napokban valahogy eszembe jutott, hogy újra meg kellene sütni, mert nagyon finom volt. A nevét arról a bostoni szállodáról kapta, ahol először sütöttek ilyet. Szerintem nagyon-nagyon finom, jó állagú, olyasmi, mint egy kis kalács, vagy bukta, vagy nem is tudom, csak azt, hogy nagyon tetszik : )

Hozzávalók:

A kenéshez:

  • kb. 15-20 g vaj

A lisztet, élesztőt, sót, édesítőt elkeverjük. Hozzáadjuk a tojást, apránként a tejet, majd végül a kókuszolajat és rugalmas tésztát gyúrunk. Letakarva, meleg helyen kb. másfél óráig pihentetjük. Enyhén lisztezett felületen, 20×20 cm-es négyzetté nyújtjuk, majd 5×10 cm-es darabokra vágjuk. (Így 8 db lesz belőle.) Megkenjük az olvasztott vaj kb. felével és félbehajtjuk úgy, hogy az alsó részén egy kis rész kilógjon. Én a rövidebbik részénél kezdve hajtottam félbe, de ez ízlés dolga : ) Egymásra csúsztatva, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük (az eredeti receptnél van erről fénykép is), és letakarva újra pihentetjük kb. 25-30 percet. Lekenjük a maradék vajjal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 6-os fokozaton – ez szerintem 200 fok – kb. 10-12 percig sütöttem. Az eredeti recept szerint 220 fokon kell sütni, de mivel az én sütőm nagyon süt, én csak 6-osig tekertem fel, nekem így tökéletes lett : )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 140 g ch és 1190 kcal.
1 db zsemle: 17 g ch és 150 kcal.
100 gramm kész zsemle: 34 g ch és 292 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Parker House zsemle

Kókuszos meggytorta

Nem tudom, hogy miért, de már megint úgy jártam, hogy nekiálltam kókuszos sütit sütni, erre kiderül, hogy alig van kókuszreszelékem…. : ) Mivel tudtam, hogy kókusztejet is használok majd hozzá, így annyira nem ijedtem meg, és azért sikerült egy kevés kókuszreszeléket is összekaparnom : ) Szerintem így pont kellemesen kókuszos, ami jól passzol a meggy ízéhez.

Hozzávalók a piskótához:

  • 2 tojás
  • 130 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő –ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 150 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • (plusz egy tetszőleges színű cérna : D )

A krémhez:

  • 150 g meggy (fagyasztott volt, kiengedtem, lecsepegtettem)
  • 250 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 20 g tejszínes pudingpor
  • 1 tk étkezési zselatin (kb. 5 g)
  • 15-20 g kókuszreszelék

A lisztet, zabkorpát, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszolajat, végül a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem, 18 cm-es formát használtam.)
A krémhez a hozzávalókat egy edénybe tesszük, elkeverjük és alacsony hőfokon, kézi habverővel folyamatosan kevergetve összefőzzük. A piskótát félbevágjuk (a jól bevált “cérna-módszerrel”, mert ez nekem nagyon tetszik : ) Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a cérna gyönyörűen kettévágja a piskótát), majd, amikor kicsit kihűlt és már nem folyós a krém, akkor összetöltjük a tortát. Kb. 2/3 rész megy a két lap közé, és 1/3 rész a tetejére, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. (Én direkt így akartam a krémet, hogy  kicsit úgy nézzen ki, mintha kifolyna, de persze lehet “hagyományosan” is összetölteni a két lapot : ) Akkor maradhat a formában töltés után.)

*A kókusztej helyett lehet Cocomas + víz felesben, vagy szerintem tejföl, joghurt, tej is jó. Ezekkel értelemszerűen nem lesz túlzottan kókuszos, akkor több kókuszreszelék kell a krémbe.

Az egész torta ch tartalma kb. 95 g, 100 g kész torta kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150502_115719

Serpenyős pizza

Az úgy volt, hogy nagyon ettem volna pizzát, gyorsan, azonnal : ) Eszembe jutott a gyors zabos pizza (recept ITT), ami tényleg gyors, és finom is, de valahogy nem volt hozzá kedvem. Meg amúgy is régóta izgatta már a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet, vagy egyáltalán lehet-e serpenyőben pizzát sütni.  Van egy serpenyős pizza néven futó recept a neten, több helyen láttam már, de az tojással (plusz tejföllel, majonézzel) készül, szóval inkább olyan vastagabb palacsintaféleség lehet. Ami persze nem lehet rossz, nem erről van szó, de én most nem ilyenre vágytam, de azért majd valamikor azt is elkészítem ám, mert kíváncsi vagyok : ) Nagyjából megvolt a kép, hogy mi is az, amit szeretnék, és úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz én ezt most kipróbálom : ) Szerintem nagyon jó lett, viszont ehhez is kellett  legalább annyi idő, mint a gyors zabos pizzához, mivel viszonylag sokáig kellett sütni, hogy átsüljön a teteje is. De így is kb. 30 perc alatt elkészül, és nem feltétlen kell folyamatosan mellette állni sütés közben, mert sül az magától is : ) (Másik, szintén túróalapú pizza recept ITT)

Gluténmentes, túrómentes, Szafi Free lisztből készült, vékony tésztás ropogós serpenyős pizza recept ITT.

Hozzávalók:
(1 db kb. 16-18 cm-es pizzához)

  • 50 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam – vagy helyette*)
  • 1 kk porélesztő
  • 50 g zsírszegény túró
  • csipetnyi só
  • langyos víz (kb. 2-3 evőkanálnyi)

Feltét nálam:

  • 50 g passzírozott paradicsom (kép ITT)
  • só, bors, bazsalikom, leheletnyi édesítő
  • sonka
  • reszelt sajt (kb. 30 g)

A lisztet elkeverjük a sóval, élesztővel, hozzáadjuk a túrót, majd annyi vizet, hogy összeálljon a tészta, összegyúrjuk, meleg helyen letakarva pihentetjük, amíg előkészítjük a feltétet. (kb. 10 perc) A tésztát vagy kinyújtjuk, vagy kézzel kilapogatjuk és tapadásmentes serpenyőbe tesszük. (Nem kentem ki és nem forrósítottam fel, a hideg serpenyőbe nyomkodtam a tésztát kézzel.) Rátesszük az ízlés szerinti feltétet és fedő alatt, alacsony hőfokon (takaréklángon), fedő alatt megsütjük. Ez viszonylag hosszadalmas, én 15 percig sütöttem. Addigra szépen elolvad a sajt, az alja “kérges”, ropogós lett.

*Diawellness 50%-os liszt helyett szerintem működik pl. tönkölyliszttel, durummal, más ch csökkentett liszttel, és talán zabpehelyliszttel is jó lehet.

Az egész adag, ezzel a feltéttel számolva összesen kb. 20 g ch és 380 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150502_141829 (1)

Kókuszos csokis szelet

Hasonlóan a sajtos csigához… itt sincs sztori, mese, ez csak úgy jött, hirtelen felindulásból : ) Szerintem jó lett.

Hozzávalók:

A kókuszos réteghez:

Először a kókuszos részt készítjük el: A krémsajtot, tojást, kókuszreszeléket édesítőt egyszerűen összekeverjük : ) (nem kell gép, elég egy kanál vagy kézi habverő) A piskótához a liszteket, zabkorpát, kakaóport, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, majd alacsony fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a kókuszolajat, joghurtot, majd felváltva a vizet és a lisztes keveréket, végül kézi habverővel,vagy fakanállal beleforgatjuk az apróra vágott csokit. Sütőpapírral kibélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe öntjük a kakaós masszát, majd eloszlatjuk rajta a kókuszos-krémsajtos réteget, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 percig sütöttem, kb. 17×28 cm-es tepsit használtam)

Az egész adag ch tartalma kb. 145 g, 12 szeletre vágtam, így kb. 12 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 18 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_123515

Mini scones

Valami teljesen mást keresgettem, amikor “belebotlottam” ebbe az angol süteménybe, ami formájában, állagában a mi pogácsánkra hasonlít leginkább, de valahogy mégsem, ugyanis ez édes, élesztő helyett sütőporral készül, nem kell órákat pihentetni, hajtogatni, fél óra alatt elkészíthető, bármivel tölthető (eredetileg lekvárral, tejszínnel kínálják), és amire párom annyit mondott miután megkóstolta: “két szóval tudom jellemezni…. ez besz.rás” : D : D Már bocsánat a kifejezésért, de tényleg így volt, és ennek nagyon örülök, mert ahogy már sokszor “elmondtam”, ő tényleg nem rajong a sütikért, neki csak a csoki jöhet szóba (az viszont “kilószámra”), így tényleg nagy öröm számomra, amikor valamit megkóstol és főleg, ha még ízlik is neki. Megnéztem több receptet, végül Limara receptjét választottam, azt alakítottam át. (eredeti recept ITT) Nagyon érdekes ez a tészta, mert sütés közben, ahogy megemelkedik, olyasmi kinézete lesz, mint egy élesztős pogácsának. Az állaga viszont nem egészen olyan, nem is tudom megmondani, hogy milyen…. olyan puha is, omlós is, kívül kicsit ropogósabb, érdekes és szerintem nagyon jó kis harapnivaló : )

Hozzávalók:

Töltelék nálam:

Tetejére:

A tészta hozzávalóit késes aprítóba tesszük és összekeverjük, majd kivesszük a gépből és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Kézzel “kilapogatjuk” ujjnyi vastagságúra és tetszőleges méretű pogácsaszaggatóval, pohárral, sütikiszúróval “kiszaggatjuk”, mint a pogácsát, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük tejjel és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 12 percig sütöttem.) Nekem ebből az adagból 12 db 5 cm átmérőjű kis pogácsám lett.
Az elkészítéssel kapcsolatban egy kis megjegyzés, nem tudom van-e jelentősége, de mivel én így csináltam, ezért gondoltam leírom. Szóval először csak 120 grammnyi lisztet tettem a gépbe és azzal kevertem össze, de mivel kicsit lágynak találtam így hozzáadtam még 30 grammot, de ezt már kézzel gyúrtam bele, így nagyon jó állaga lett. Persze gép nélkül is lehet, de nekem ez a “hideg vajas” morzsolás, gyúrás mindig a gyenge pontom volt, a gép viszont tökéletesen elvégzi ezt a részt, két pillanat alatt : )

A Diawellness sütőliszt helyett szerintem jó pl. Diawellness 50%-os liszt, , tönkölyliszt, durumliszt is. Zabpehelyliszttel nem tudom, hogy milyen lenne, lehet, hogy kicsit tömörebb.

Szénhidrát és kalória (töltelék nélkül):

Az egész adag: 85 g ch és 825 kcal.
1 db scone: 7 g ch és 69 kcal.
100 grammra kiszámolva: 33 g és 320 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Mini scones

Sajtos mini csigák

Sztori nem nagyon van, van viszont egy sajtos csiga, aminél a tölteléket ízlés szerint lehet variálni,
fokozni, elvenni belőle, hozzátenni, stb. : )

Hozzávalók:

  • 200 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 kk só
  • 100 g joghurt
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 0,5 dl langyos víz

Töltelék:

  • 20 g puha vaj
  • kb. 50 g reszelt (füstölt) sajt
  • 8-10 szem paprikával töltött olívabogyó
  • fűszerek ízlés szerint (nálam bazsalikom és egy kevés zöld chili jalapeno)

Tetejére:

  • felvert tojás
  • kevés reszelt sajt

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva meleg helyen kb. 50-60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk, ha szükséges, akkor egy kevés lisztet szórjunk alá (én kb. 35×20 cm-esre nyújtottam) megkenjük a sóval elkevert puha vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, és az apróra vágott olívabogyóval, ízlés szerinti fűszerekkel, feltekerjük, felszeleteljük, (óvatosan kell, mert kicsit puha a tészta) sütőpapíros  tepsire tesszük és újra pihentetjük kb. 15 percet. Lekenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 20 percig sütöttem, 23 db mini csigám lett ebből az adagból.)

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, 23 db esetén 5,5 g ch/db. 100 gramm kész csiga kb. 33 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_075235

Tejbegrízes muffin

Hogy honnan jött az ötlet? Nem is tudom…. talán onnan, hogy a görög citromos süti óta (recept ITT)
újra felfedeztem a teljes kiőrlésű tönkölydarát, ami szerintem nagyon finom, és teljesen “igazi” tejbegrízt lehet készíteni belőle. Annyira igazit, hogy az igazi kritikusnak mondható párom sem vette észre a “trükköt”, amikor megkóstolta : ) Szerintem zabkorpával is működőképes a recept, azzal is nagyon finom tejbe”gríz” készíthető, de ez egy kicsit más, máshogy finom : )

Hozzávalók a muffintésztához:

A tejbegrízhez:

Először a tejbegrízt készítjük el: a hozzávalókat elkeverjük, összefőzzük, félretesszük hűlni, addig besűrűsödik. A muffintészta hozzávalóit elkeverjük (először külön-külön a száraz és a nedves anyagokat, nem kell gép, elég egy kanál, vagy kézi habverő). A tészta kb. felét muffin formába kanalazzuk, erre jön a tejbegríz (kb. 1-1 púpozott tk), majd egy újabb réteg tészta, és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 18-20 percig sütöttem, 6 db normál méretű muffinom lett ebből az adagból.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 6 db muffin esetén 16 g ch/db. 100 gramm kész muffin kb. 22 g
szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_105156

Vaníliás keksz

Viszonylag régen sütöttem már kekszet (kb. 3-4 hete talán : ) ), ezért hétvégén gondoltam, hogy gyorsan “összedobok” egyet : ) Mégpedig egy vaníliás kekszet. Szerintem olyan “kávé mellé való kategóriás” lett  : )

Hozzávalók:

Tetejére:

A tojást, olvasztott kókuszolajat, édesítőt, aromát kézi habverővel elkeverjük, hozzáadjuk a szódabikarbónás lisztkeveréket és összegyúrjuk, kb. 15 percre hűtőbe tesszük.  (Ha nem áll össze, akkogy egy kevés tejet adjunk hozzá, nekem nem kellett.) Szilikonos nyújtólapon, folpack alatt kinyújtjuk, tetszőleges formával kiszúrjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben, 5-ös fokozaton (ez kb. 190 fok) kb. 13-15 percig sütöttem. Ilyenkor még kicsit puhának tűnik, de később “kekszesedik” : ) Amikor kihűlt olvasztott csokival díszítjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 70 g, nekem 20 db kekszem lett, így 3,5 g ch/db. 100 gramm kész keksz kb. 37 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150418_101603

Tejeskávé süti

Igen, igen, már megint “az a süti”, bocsánat, de nekem nagyon bejött : ) Szóval a görög citromos süti (recept ITT) és a forrócsoki-süti (recept ITT) után most itt a tejeskávé süti : ) Lényegében majdnem ugyanaz, illetve hasonló, de mégis más, és nekem nagyon-nagyon ízlik ez a változat is. És azt hiszem nincs több ötletem (egyelőre : ) ) ezzel a sütivel kapcsolatom, szóval egy ideig leállok, ígérem : ) (Egy másik, kicsit hasonló és szintén kedvenc kávés süti recept ITT)

Hozzávalók:

Az “öntethez”:

  • kb. 0,5 dl tej (vagy víz)
  • 1 tk instant kávé (lehet több, kevesebb, ízlés szerint)
  • édesítő (nálam kb. 10 g négyszeres erejű édesítő)
  • vanília aroma ízlés szerint

Tetejére:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, dara, só, sütőpor, édesítő – a kávét még nem kell hozzáadni!), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, aroma) azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a massza felét, a másik felébe belekeverjük a kávét majd ráöntjük a “fehér” tésztára, (kanállal “elegyengetjük”) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok lehet – kb. 20 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)
Amíg sül a süti elkészítjük az öntetet, ami lényegében egy vaníliás tejeskávé. A hozzávalókat elkeverjük
felmelegítjük, (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is).A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a tejeskávéval, alufóliával letakarjuk és hagyjuk kihűlni.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 8 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 16 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150418_103841

Ananászos kókusztorta

Az egész sütit a pár hete beszerzett, természetesen cukormentes ananász-kókuszdiótej-zselékocka, vagy ha úgy tetszik pina colada konzervemre alapoztam : ) Nagyon kíváncsi voltam már, hogy vajon mit rejt a kis konzervdoboz, hogy tudom majd felhasználni. Először piskóta tekercset álmodtam meg, de csak álmodtam, ugyanis a kókuszos piskótám nem igazán akart elválni a szilikonos sütőformától… pedig ízre, állagra teljesen jó lett, csak alkalmatlan volt piskótatekercsnek. Így fogtam, eldobozoltam, és némi újratervezés után újrakezdtem az egészet, és szerencsére sikeres lett a próbálkozásom : ) Szerintem nagyon finom lett, az a tipikus “csupakrém, de mégis könnyű” süti. A krémhez az ötletet Szafi paleo bounty torta-krémje adta, recept ITT.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaformához)

A krémhez:

  • 1 doboz (200 g) Cocomas kókuszkrém (ezt használtam)
  • kb. 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 50 g por eritrit)
  • 1 púpozott tk SZAFI FITT konyakliszt (7-8 g) (ezt használtam)

Tetejére:

  • 1 doboz cukormentes ananász-kókusz konzerv (kép ITT)

A tojásokat az édesítővel, kézi mixerrel magas fokozaton habosra keverjük (legalább 6-8 percig), hozzáadjuk az olajat, majd a lisztes keveréket (ezt már alacsony fokozaton) és elkeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3-as fokozatn – ez kb. 170 fok – kb. 17-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő!) A krém hozzávalóit alaposan elkeverjük, kis időre hűtőbe tesszük, majd amikor már nem folyós,eloszlatjuk a kihűlt piskótán és ráöntjük az ananászkonzervet. (Én a levét is ráöntöttem, ami egy kicsit el is áztatta a piskótát, és amitől egy kicsit meg is ijedtem másnap, amikor megláttam, de szerintem kifejezetten jót tett neki : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 50 g, kb. 8-10 szeletre vágható. 100 gramm kész torta kb. 8 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150418_124727

Nutellás muffin

Muszáj volt tesztelni a frissen beszerzett Diawellness mogyorókrémet, ezért gondoltam összedobok valami egyszerű kis muffint, amibe belecsempészek egy kis “nutellát” : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness 1:4, négyszeres erejű, ch- és kcal mentes édesítő – ezt használtam)
  • 1 kk sütőpor
  • 1 dl tej
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • pár csepp vanília aroma

Töltelék:

A hozzávalókat elkeverjük (nem kell gép,elég egy kanál, vagy kézi habverő) muffinformába kanalazzuk a masszát (nekem 5 db normál méretű muffin lett ebből az adagból), a tetejére teszünk egy-egy kisakánlnyi “nutellát”, és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15-18 percig sütöttem, majd elzártam a sütőt bent hagytam a muffinokat. (Na jah…. közben pedig a sütő ajtó előtt toporogtam, hogy mikor hűl már ki, mert meg kell kóstolni : D ) Szerintem nagyon finom, a mogyorókrém totál olyan, mint az “igazi”, már amennyire emlékszem még rá….: )

Az egész adag ch tartalma kb. 70 g, 5 db muffin esetén 14 g ch/db, 100 gramm muffin 27 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_120552

Korpás zsemle

Zsemlére vágytam… sütöttem… egy kis korpával dúsítva : )

Hozzávalók:

  • 300 g Diabestar Prémium sütőkeverék (ezt használtam, vagy helyette*)
  • 25 g zabkorpa
  • 25 g tönkölykorpa (vagy helyette is zabkorpa)
  • 1 tk só
  • 1 csomag porélesztő (7 g)
  • 1 tojás
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 100 g tejföl
  • kb. 130 g langyos víz

Tetejére:

  • felvert tojás
  • ízlés szerint magok

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, (a vizet lassan adagolva), letakarva meleg helyen kb. 50-60 percet pihentetjük. Formázzuk, újra pihentetjük kb. 20 percet, lekenjük tojással, megszórjuk magokkal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 20 percig sütöttem, 6 db zsemlém lett. Kisebbek, mint a bolti méretű zsemlék, én így szeretem, de persze lehet kevesebb részre is osztani a tésztát ízlés szerint : )

* Diabestar liszt helyett bármilyen kelt tésztához alkalmas liszt jó, pl. durum, tönköly, Diawellness 50%-os liszt, Diawellness Sütőliszt, Diawellness Zero6 liszt más liszttel keverve, stb.

Az egész adag ch tartalma kb. 170 g, 6 db zsemle esetén 28 g ch/db, 100 g zsemle 28 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_075927

Protein muffin

A múltkori “mástésztás túrópogácsa” (recept ITT) adta az ötletet ehhez a fehérjedús muffinhoz. Én mondtam már akkor is, hogy vannak további terveim vele…. : ) (Azt pedig csak halkan, duzzogva jegyzem meg, hogy bezzeg ennek inkább van pogácsa kinézete, mint a túrópoginak, és ez véletlen sem nőtt akkorára, mint, ahogy elképzeltem…. ez az én formám : ) )

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy kanállal vagy kézi habverővel összekeverjük, kb. 10-15 percet pihentetjük (Ezalatt besűrűsödik a massza.) Muffin formába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) kb. 25 percig sütöttem, 8 db kisméretű muffinom lett ebből az adagból. (Kb. 4 cm-es szilikon formát használtam.)

Az egész adag ch tartalma… hát az elég minimális : ) összesen 8 g, 8 db mini muffin esetén 1 g ch/db, 100 gramm kész muffin 3,5 g szénhidrátot tartalmaz. A fehérje tartalma viszont jóval magasabb, összesen 50 g, 1 db muffin 6 g, 100 gramm kész muffin 22 g fehérjét tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150404_172755

Angyaltorta

Amikor megláttam ezt az Angyalok eledele tortát, rögtön beleszerettem és biztos voltam benne, hogy kipróbálom. Már csak azért is, mert régóta keresek valami nagyon jó kis, tojásfehérjéből készülő piskóta receptet. Na meg tetszett a neve, a kinézete, szóval úgy minden. Csak akkor még nem tudtam, hogy harmadik nekifutásra fog összejönni : ) Na nem a piskóta, mert az az elsőnél is szuper volt, azon nem is változtattam. A krémmel gyűlt meg a bajom, ugyanis én mindenáron úgy szerettem volna, hogy a kimaradó sárgájából készítek valami főzött krémet, de nem pudingpor, hanem liszt hozzáadásával, plusz egy kis tejszín, krémsajt. El is készítettem, minden jónak tűnt, elég sűrű is volt, de valamiért mégsem lett az igazi az állaga, bár két nap hűtés után már elég jól lehetett szeletelni : ) Akkor úgy voltam vele, hogy tudom a titkot és elkészítem újra, csak teszek bele egy kis zselatint és akkor minden tökéletes lesz. Ahhaa…. annyira lett tökéletes, hogy második alkalommal még a formából sem tudtam kivarázsolni, annyira híg lett a krém, ezért fogtam és beleborítottam egy dobozba és kiskanállal ettem : D Egyébként a krém nagyon nagyon finom volt mindkét alkalommal, csak hát valamiért nem sikerült eltalálni a megfelelő állagot. Na de mivel a piskóta tényleg nagyon nagyon jól sikerült mindkét alkalommal, ezért újra nekiálltam, de lemondtam a lisztes főzött krémről és maradtam a pudingnál. Ezzel a krémmel is finom szerintem, csak ez kicsit más, viszont ezt lehet szeletelni : ) Igazából nem feltétlen kell ilyen krémet készíteni hozzá, lehet joghurt (ahogy az eredeti receptnél is), tejszín, krémsajt, stb., ugyanis ennél a tortánál szerintem a piskóta a lényeg, ami akár magában is nagyon finom. Én biztos, hogy el fogom készíteni máskor is – csak a piskóta részét – úgyis van egy jó pár tojásfehérjém a fagyasztóban : ) Akkor viszont nagyobb adagot készítek, most nagyon lecsökkentettem az adagot, az eredeti receptnek én a negyedét vettem. Na de elég a duma : ), az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

Krém:

  • 3 db tojássárgája
  • 100 g habtejszín
  • 100 g víz (vagy tej)
  • 20 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15-20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 csapott tk étkezési zselatin

Tetejére:

A lisztet, pudingport, sütőport elkeverjük. A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdjük felverni majd apránként hozzáadjuk az édesítőt és fényes kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a cirtomlét, aromát és tovább keverjük (itt még a géppel). Rászitáljuk a lisztes keveréket és fakanállal, szilikonlapáttal vagy kis kézi habverővel beleforgatjuk a tojáshabba. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok -14-15 percig sütöttem.) A sütőből kivéve, még forrón egy rácsra “fejre állítjuk” és így hagyjuk kihűlni. Az édesítővel kapcsolatban annyi, hogy eredetileg kevesebb cukor kell bele, ami az édességét illeti (ehhez a mennyiséghez kb. 60 g), de mivel úgy gondoltam, hogy ennél kell a “cukor” súlya a piskótához, ezért tettem bele ennyit, és mivel ez az édesítő tényleg négyszer olyan édes, így elég édes lett, de nekem így ízlett. Xilit vagy eritrit esetén szerintem elég a tojásokhoz szintén 30 g, plusz 30 g a liszthez keverve.

A krémhez a hozzávalókat habosra keverjük (kézi mixerrel, vagy turmixgéppel is lehet) és alacsony hőfokon folyamatosan kevergetve összefőzzük. A kihűlt piskótára öntjük. Amikor kihűlt, a tetején eloszlatjuk a felvert habtejszínt.

Az egész adag ch tartalma kb. 35 g, 8-10 szeletre vágható. 100 gramm kész torta kb. 9 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_140336

Kalács buci

Egy főzőműsorból jött a formázási ötlet ehhez a kis kalács bucihoz, bár az talán bukta volt, már csak épp a végét láttam, de annyira kis helyesek voltak, hogy muszáj volt nekem is készíteni valami hasonlót : ) Szerintem nagyon finom magában is, de akár lekvárral, vagy joghurttal is fogyasztható.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 300 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam, vagy helyette jó bármilyen búzaliszt, pl. durum, tönköly, más ch csökkentett, stb.)
  • édesítő (nálam 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 kk fahéj (elhagyható)
  • 1 csomag porélesztő (7 grammos)
  • 100 g natúr joghurt
  • kb. 0,5 dl langyos víz
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj

Tetejére:

  • tojás

A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, letakarva 50-60 percig pihentetjük. Tetszőleges darabra osztjuk (én 12 részre vágtam), golyókat formázunk és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Nem kell túl szorosan egymás mellé, mert “összenőnek”. Letakarjuk és újra pihentetjük kb. 20 percet. Lekenjük tojással és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 165 g, 12 db esetén 14 g ch/db, 100 gramm kész buci 30 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150412_124644

Forrócsoki-süti

Nagyon ízlett a múltkori görög citromos süti (recept ITT), már akkor tudtam, hogy lesz folytatása, és azt is tudtam, hogy kakaós lesz a folytatás, valamilyen “rumos” sziruppal. Be is kevertem szinte ugyanazt a tésztát, be is tettem a sütőbe, és akkor villant be az ötlet, a csokival kapcsolatban…. ne csak simán kakaós legyen, hanem csokis, forró csokis. Gyorsan kikaptam és megszórtam reszelt csokival, és akkor már az is egyértelmű volt, hogy nem csak simán “sziruppal” locsolom meg a végén, hanem csokis kakaóval : ) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de úgy szerintem több kell bele, különben “elveszik” a tésztába. Így viszont, hogy a tetejére szórtam, “nem nyelte be” a tészta nagyon jó kis csokis-kakaós-szaftos finom lett a végeredmény.

Hozzávalók:

Az “öntethez”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, sütőpor, édesítő, kakaópor), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, rumaroma), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt), megszórjuk a tetejét reszelt csokival és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de én akkor kicsivel többet tennék bele. Amíg sül a süti elkészítjük az öntetet, ami lényegében egy kakaó, egy kis rumaromával és csokival megspékelve.  A hozzávalókat a csoki kivételével elkeverjük felmelegítjük, (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) majd beledobjuk a csokit is, hogy elolvadjon. A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a csokis kakaó kb. felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék kakaót is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 9 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_082336

Barna Bársony torta

Aki hallott már a híres, amerikai Red Velvet (Vörös Bársony) tortáról, annak szerintem rögtön leesik, hogy az én esetemben miről van szó… : D Igen, azt a tortát szerettem volna elkészíteni, (már nagyon-nagyon régóta készülök rá), csak a végeredmény nem egészen lett olyan, mint amit elképzeltem. Már, ami a színét illeti, minden mással nagyon elégedett vagyok, mert tényleg nagyon finom. Még életem párját is rá tudtam venni, hogy kóstolja meg, és neki is nagyon ízlett, ami nálam külön garancia arra, hogy valami tényleg jól sikerült, ugyanis ő egyáltalán nem rajong a sütikért, neki csak a csoki jöhet kilószámra : )

Na de visszatérve a tortához…. nagyon sok receptet megnéztem, magyar és külföldi oldalakon is, és tényleg sokat agyaltam rajta, hogy vajon, hogy is kezdjek neki. A forma megvolt, ezt is olyan rusztikusra álmodtam meg, mint az emeletes Bounty tortát, (recept ITT) ezzel a részével elégedett is vagyok : ) A színével nem vagyok teljesen kibékülve, bár nagy jó indulattal – főleg a belsejében – azért látszik némi vöröses árnyalat : ) Pedig tényleg mindent elkövettem, hogy vörös legyen, de így sikerült. Eredetileg – ha jól értelmeztem – céklalé és az író plusz a kakaópor kölcsönhatása színezi pirosra a tésztát, na meg némi ételfesték is besegít : ) Íróm nem volt, viszont ennek is utánaolvasgattam, hogy mivel lehet helyettesíteni. Elvileg tej plusz ecet keverékével. Én joghurtot használtam, de azért került bele egy kis ecet is, mert tényleg mindent el szerettem volna elkövetni, hogy szép vöröses, és mégse túl természetellenes színe legyen. Ezért került bele a cékla is, na meg azért, mert a céklás szelet (recept ITT) nagyon-nagyon ízlett nekem. Hú, azt hiszem már sokat szövegeltem itt, inkább jöjjön a vörös helyett barna bársony torta, ami tényleg nagyon finom szerintem.

Hozzávalók a tésztához:
(18 cm-es tortaformához)

  • 100 g cékla
  • 2 tojás
  • 60 g zabpehelyliszt
  • 60 g Diawellness Zero6 liszt
  • 30 g zabkorpa
  • 15 g holland kakaópor
  • fél csomag sütőpor
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam kb.20-25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 100 g natúr joghurt
  • kb. fél dl víz
  • 1 kk almaecet (elhagyható)
  • 20 g cukormentes étcsoki apróra vágva (nálam Wawel)
  • egy bő evőkanálnyi piros ételfesték (elhagyható, vagy esetleg duplázva a mennyiséget lehet, hogy pirosabb lesz)
  • pár csepp rumaroma (elhagyható)

Krémhez:

A céklát megfőzzük, botmixerrel pürésítjük. (Én meghámoztam, felkockáztam és úgy főztem meg.) A liszteket, zabkorpát, kakaóport, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán jól kihabosítjuk, hozzáadjuk a joghurtot, olajat, ecetet, ételfestéket, aromát majd felváltva a vizet és a lisztes keveréket, ezt már alacsony fokozaton. Végül fakanállal, vagy szilikonlapáttal beleforgatjuk az apróra vágott csokit és a pürésített céklát. sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem.) A formában hagyjuk kihűlni. A krémhez a habtejszínből kimérünk 30 grammot, belekeverjük az étkezési zselatint és felmelegítjük. (Én mikróztam, mindig csak pár másodpercekre szabad bent hagyni.
Szóval mikróz, kivesz, kever, visszatesz, mikróz, kivesz, kever, stb. amíg szépen elolvadnak a zselatin szemcsék. ) Kicsit hűlni hagyjuk. A krémsajtot elkeverjük kb. az édesítő felével, citromlével, citromhéjjal, vanília aromával ízesítjük. Amikor kicsit kihűlt a zselatinos tejszín, akkor hozzákeverjük a krémsajthoz, és félretesszük egy kis időre, amíg elkezd “dolgozni” a zselatin, és már nem folyik a krém.  A maradék 170 g habtejszínt felverjük a maradék édesítővel és beleforgatjuk a zselatinos krémsajtba. A tortát kettévágjuk (a jól bevált cérnamódszerrel vágtam most is, mint a Bounty tortánál) és összetöltjük a krémmel, hűtőbe tesszük. (El lehet készíteni úgy is, hogy ne ilyen “majdnem kifolyik a krém” kinézete legyen, akkor nem kell várni a zselatinos krémsajttal, hanem rögtön hozzákeverni a felvert tejszínt és a tortaformába hagyni az összetöltött lapokat.)  A tetejét reszelt csokival díszítjük.

Az egész torta ch tartalma kb. 110 g, 100 gramm torta kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz. (8-10 szeletre vágható)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Barna Bársony torta

Görög citromos süti

Hogy mitől és mennyire görög, azt nem tudom. Hogy mitől citromos azt tudom. És azt is, hogy pofonegyszerű, nincs tojáshabosítás, óvatos keverés, stb. csak “sitty-sutty” össze kell keverni és már mehet is a sütőbe. A végeredmény pedig egy nagyon finom pihe-puha, “szaftos” kellemes kis süti. Nem is tudom, hogy miért vártam ilyen sokáig az elkészítésével??? : ) Ugyanis, már elég régen…. nagyon régen kinéztem magamnak ezt a finomságot. Stahl Judit receptje, a neten nem is találtam más variációt. Én viszont alakítottam rajta egy kicsit, a liszt- és cukorcserén túl, csökkentettem is az adagot, hogy passzoljon a tepsimhez : ) Illetve adtam hozzá egy kis zsiradékot is kókuszolaj formájában. (Eredetileg 300 g lisztféleség kell hozzá, egy 20×30 cm-es tepsihez, ha valaki ekkora adagot szeretne készíteni, akkor a 100 g zabpehelyliszt, 100 g Diawellness Zero6 liszt és 50 g tönkölydara, 50 g zabkorpa keverék az ideális szerintem, 3 tojással és valamennyivel több joghurttal.)  Hogy melyik az eredeti recept nem tudom, azt hiszem, hogy talán Stahl Judit egyik könyvében szerepel, én ezt a Nosalty-s receptet használtam kiindulópontként.

Hozzávalók:

A “sziruphoz”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, szódabikarbóna, édesítő), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, citromhéj, citromlé), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) )

Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Amíg sül a süti elkészítjük a szirupot. A hozzávalókat elkeverjük, felmelegítjük. (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt
a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a szirup felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék szirupot is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára : ) Reggel pedig nagy izgatottan settenkedtem ki a konyhába, hogy vajon milyen lett a sütim….. röviden és tömören: mennyei! : )

Az egész adag ch tartalma kb. 100 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 8-8,5 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150404_124637

Eperkrémes muffin

A narancskrémes muffin után (recept ITT) egy epres változat : ) Mert még mindig sok az eprem a fagyasztóban…. : )

Hozzávalók:

Krém:

  • 200 g fagyasztott eper levével együtt
  • 1 dl tej
  • fél csomag (20 g) vaníliás (vagy epres, tejszínes) pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 kk étkezési zselatin (elhagyható, szerintem enélkül is jó)

A muffinhoz a hozzávalókat elkeverjük (géppel vagy kézzel, én kézi habverővel kevertem), formába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem, 6 db nagyobb muffinom lett ebből az adagból.) Amíg hűlnek a muffinok, elkészítjük a krémet. Az epret a levével együtt egy edénybe tesszük, a tejet, pudingport, édesítőt, zselatin elkeverjük, ráöntjük az eperre és alacsony hőfokon összefőzzük.
Friss eper esetén kb. 1,5 dl tej kell hozzá, a lényeg, hogy egy viszonylag sűrű pudingkrém legyen. A kihűlt
muffinokat félbevágjuk, és összetöltjük a krémmel. És most mondja meg nekem valaki, hogy miért van az, hogy amikor szép nagy muffinokat szeretnék, akkor éppen hogy csak kibújnak a formából, amikor pedig jobb lenne, ha kicsit laposak maradnának, akkor úgy nőnek, mintha fizetnének érte??? : ) Na szóval, én most úgy jártam, hogy nagyon nagyra nőttek, annyira, hogy hiába “nyomkodtam”, nem akartak saját lábon állni, így kénytelen voltam egy vékony réteget levágni az aljukból. Ezt akár meg is lehet enni, de nekem ugye ez a heppem, hogy mindent fel kell használni, ha másért nem, csak azért, hogy ne csússzon el a ch számolás. Szóval a levágott kis “talpakat” összemorzsoltam és belekevertem a pudingos krémbe. Így benne van az utolsó morzsa is, és a kis lelkem is megnyugodhat : )

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g, 6 db muffin esetén 14 g ch/db, 100 gramm kész muffin kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz. (ezek nagyobbak a hagyományos muffinnál, egy db közel 10 dkg : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittonyha.info

IMG_20150404_112155

Káposztás lepényke

Régóta terveztem, hogy megpróbálkozom a káposztás lángossal, viszont az ilyesmi bő olajban sütést nem nagyon szeretem, ezért elkezdtem keresgetni, hogy vajon sütőben milyen lehet. Végül két receptből gyúrtam össze egy harmadikat, és bár szerintem egyáltalán nem lett olyan, mint egy olajban sült változat, viszont mindenkinek nagyon ízlett. Miután mindenki megállapította, hogy nem lángos, de nagyon jó : ) A sütési technikát a Heti Menü blogról lestem el (recept ITT), ahol egyébként teljesen úgy néz ki, mint egy olajban sült lángos, szóval lehet, hogy valamit én rontottam el ezen a téren : ), a tésztához pedig Limara káposztás lángosát alakítottam át (eredeti recept ITT).

Hozzávalók:

  • 350 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam, vagy helyette jó bármilyen kelt tésztához alkalmas liszt)
  • 1 tk só
  • 1 csomag porélesztő
  • langyos víz (kb. 2-2,2 dl)

Ezenkívül:

  • 350 g reszelt káposzta
  • só, bors, édesítő
  • 1 ek kókuszolaj

A káposztát lereszeljük, sózzuk, állni hagyjuk. Kinyomkodtam a levét, mert elvileg így kell, de aztán párolás közben én ráöntöttem, mert úgy láttam jónak : ) Szóval a káposztát a kókuszolajon megpároljuk, folyamatosan kevergetve, sózzuk, borsozzuk, édesítjük. Ezt tényleg ízlés szerint, én személy szerint úgy szeretem, ha elég borsos és mellette enyhén édeskés is. Szóval kóstolgatni kell. Kóstolgatni!, nem megenni, mint ahogy én szoktam : ) A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd a kihűlt káposztát is beledolgozzuk, letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Olajos kézzel tetszőleges méretű gombócokat formázunk, majd kézzel kilapítjuk, széthúzzuk, mint a lángost. (Mintha tudnám, hogy azt
hogy kell… : D De szerencsére ott volt Anyu, aki folyamatosan mondta, hogy hogy kell, illetve kézzel mutogatta : ) ) Sütőpapíros tepsire tesszük, és újra pihentetjük 10-15 percet. Közben a sütőt előmelegítjük, egy vízzel teli edényt teszünk az aljára, majd megsütjük a lepénykéket. 180 fokon kb. 25-30 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 140 g, én 6 db (kb. 10-12 cm-es) korongokat formáztam, így darabonként 23 g ch- t, 100 grammonként pedig 21 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150322_110527

Medvehagymás zsemle

Ha már itt a medvehagyma szezon, gondoltam belecsempészem valami péksütibe. Bár nálam, illetve mondhatom, hogy nálunk az egész családban a medvehagyma egy kényes pont, ugyanis tesómmal volt egy emlékezetes medvehagymás pogácsa próbálkozásunk, amit mi nagyon szeretnénk elfelejteni, de drága egyetlen édesapánknak időnként eszébe jut és késztetést érez rá, hogy megemlítse…. csak úgy viccből persze : ) Pedig annyira szép volt az a pogácsa, csak hát a mirelit medvehagyma és a szezámliszt párosításból egy keserű, ehetetlen valami lett : D Ezek után kicsit félve álltam neki, de szerencsére most semmi ilyesmi nem történt, hanem egy nagyon finom kis “tavaszias” zsemlém lett : )

Hozzávalók:

  • 60 g durumliszt
  • 60 g grahamliszt
  • 80 g Diawellness Zero6 liszt (vagy helyette pl. durum, tönköly, más ch csökkentett liszt)
  • 1 kk só
  • fél csomag porélesztő
  • kb. 1 dl langyos víz
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • 10 levél medvehagyma (kb. 20 g)

A liszteket elkeverjük a sóval, élesztővel, az apróra vágott medvehagymával, hozzáadjuk a vizet, elkezdjük összegyúrni, majd az olajat is hozzáadjuk és rugalmas tésztát gyúrunk. A medvehagyma próbált “kiszökni” belőle, de nem hagytam : ) Letakarva meleg helyen kb. 50-60 percet pihentetjük. Tetszőleges részre osztjuk a tésztát (én 4 részre osztottam), kialakítjuk a zsemleformát, sütőpapíros tepsire tesszük és letakarva újra pihentetjük kb. 15 percet. Vízzel megspricceljük és előmelegített sütőben megsütjük, majd a sütőből kivéve újra megspricceljük.  Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) 20-25 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g, 4 db zsemle esetén 21 g ch/db, 100 gramm kész zsemle kb. 26 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150328_081150

Túróbomba

Vágytam valami finom túrós péksütire, csak nem igazán volt meg a forma, hogy milyen is legyen. Kifli, kalács, batyu…. végül bevillant a korábbi pudingos ökörszem (recept ITT), ami szerintem nagyon jópofa kis péksüti, így ez mellett döntöttem, csak most túrós töltelékkel.

Hozzávalók a tésztához:

Töltelék:

Kenéshez:

  • tojás

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva kb. 50-60 percet pihentetjük. A tésztából golyókat formázunk, (én 5 darabot készítettem), kilapítjuk, sütőpapíros tepsire tesszük és újra pihentetjük kb. 10-15 percet. Közben a töltelék hozzávalóit elkeverjük. A tésztakorongokat egy pohárral, vagy az ujjunkkal középen benyomjuk és kialakítunk egy kis mélyedést, amibe a tölteléket tesszük. Ehhez a mennyiségű tésztához ez a töltelék egy kicsit soknak bizonyult, már ha lehet ilyet mondani egy túrós töltelék esetén : ) , így szinte beterítette az egész tésztát, ami persze nem baj,csak így kicsit nehézkes volt lekenni tojással : ) Szóval megpakoljuk töltelékkel, lekenjük tojással és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) kb. 25 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, 5 db esetén 16 g ch/db, 100 gramm kész péksüti kb. 13 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150328_144008

Chia kókuszgolyó

Bevallom hősiesen, nőiesen, mindenhogy, hogy ez az egész dolog valami teljesen másnak indult…. Egész pontosan egy kókuszos, ropogós, chia magos krékert szerettem volna sütni, a sós magos kréker után, ami nekem nagyon nagyon ízlett (recept ITT), és ami már akkor beindította fantáziámat, hogy vajon milyen  lehetne édes változatban… Hát biztos jó lehet, de ez most nem az a recept : ) Ugyanis ez egyáltalán nem lett ropogós, sőt, kifejezetten lágy, puha maradt… Ennek ellenére azért nagy duzzogások közepette megkóstoltam, és…. nagy örömömre nagyon finomnak találtam. Először úgy voltam vele, hogy majd szépen megeszem, – hiszen azon túl, hogy nagyon finom, tele van csupa jó, egészséges alapanyaggal – és senki nem fog tudni róla, de aztán jött egy hirtelen gondolat, hogy ha már ilyen puha maradt, akkor “gyúrok” belőle golyókat… és ha ezt az egészet nem mondom el, akkor senki meg nem tudja, hogy eredetileg egyáltalán nem így volt eltervezve : D Szóval akár úgy is kezdhettem volna, hogy “feltaláltam” egy nagyon egészséges kókuszgolyót…. : ) Egyébként viccet félretéve, utólag azt mondom, hogy ha a kókuszlisztet és a nyílgyökérlisztet lecseréljük kókuszreszelékre, akkor sütni sem kell, csak összekeverni, pihentetni, formázni, hempergetni, megenni : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat egyszerűen egy kanállal elkeverjük , 10-15 percig állni hagyjuk. (A chia magtól szépen besűrűsödik a massza.) Egy szilikonos, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát (kb. 2-3 mm vastagságú és kb. 23×18 cm-es téglalapot simítottam belőle : ) ) és előmelegített sütőbe tesszük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) 20-25 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a masszából vizes kézzel golyókat formázunk (nekem 8 db lett) és kókuszreszelékbe forgatjuk őket.

*Ahogy fentebb is írtam, szerintem, a kókuszlisztet, nyílgyökérlisztet le lehet cserélni kókuszreszelékre (lehet, hogy abból egy kicsivel több kell, mint a lisztekből, hogy sűrű legyen), és akkor sütni sem kell, csak megvárni, amíg formázható masszává sűrűsödik és golyókat formázni.

Az egész adag ch tartalma (maximum) 15 g, 8 db esetén kb. 2 g ch/db, 100 gramm kókuszolyó kb. 8 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150328_085832

Almás kelt lepény

Hétvégén anyuéknál készült ez az almás lepényke, az ötlet a Sütimánia újságból származik. Persze átesett némi átalakításon ez is, és nem is lett olyan szép magas (mivel feleztem az adagot), a kókuszt is kihagytam, szóval szinte csak az alma maradt változatlan, illetve az sem, mivel eredetileg meg kellett volna párolni : ) Szerintem finom lett, főleg frissen volt az igazi : )

Hozzávalók:

Tetejére:

Ezenkívül:

  • kb. 1-2 evőkanálnyi habtejszín vagy tej (ez a lépés el is hagyható)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva kb. 60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk, tepsibe nyomkodjuk (az enyém kb. 17×28 cm-es), újra pihentetjük kb. 20 percet. Az almát feldaraboljuk (eredetileg meg kellett volna párolni, de én ezt a lépést kihagytam), megszórjuk édesítővel, fűszerekkel. A tésztát
megkenjük egy kevés tejszínnel, elterítjük rajta az almát és előmelegített sütőben megsütjük. A sütőből kivéve újra meglocsoljuk egy kevés tejszínnel.

Az egész adag ch tartalma kb. 150 g, 8 szeletre vágtam, így 19 g ch/szelet, 100 gramm kész almás lepény kb. 26 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150320_171522

Répatorta szelet

Van már a blogon két répatorta is, az egyik simán répatorta, a másik pedig húsvétváró répatorta, így ez most répatorta szelet lett, ha már amúgy sem kerek, torta formája van : ) A répa íze nem érződik, viszont nagyon jó állagot ad a sütinek. Nekem nagyon ízlik, nem is tudom, hogy miért nem sütök ilyesmit sűrűbben? : )

 

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 200 g krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • citromlé

A liszteket elkeverjük a sütőporral, fűszerekkel. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, majd a felváltva a vizet és a lisztes keveréket, végül az apróra vágott diót és a reszelt (nyers) sárgarépát is (ezt már csak fakanállal keverjük). A tésztát formába öntjük, illetve “terítjük”, mert elég sűrű volt, kanállal kell elsimítani, majd előmelegített sütőben megsütjük. Én 180 fokon kb. 30 percig sütöttem, a tepsi mérete kb. 17×28 cm. Amikor kihűlt, akkor a tetejére kenjük a citromlével, édesítővel ízesített krémsajtot, és szeletelés előtt hűtőbe tesszük egy kis időre.

Az egész adag ch tartalma kb. 145 g, én 15 szeletre vágtam, így kb. 10 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 14 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Répatorta szelet

Lepénykenyér

Az úgy volt, hogy nagyon vágytam valami tortilla féleségre…. olyan jó kis fűszeres hússal, zöldséggel megpakolt, vékony, kis tésztaszerű valamire, ami gyorsan megvan, és akár főétkezésnek is megfelel. Először arra gondoltam, hogy tortillát sütök, de aztán jött a gondolat, hogy vajon milyen lehet egy hasonló lepényke élesztővel…. kerestem, kutattam, és közben bevillant, hogy nemrég Edinánál, az Áfonya mámora blogon láttam egy ilyesmi paramétereknek megfelelő lepényt… nem is kerestem tovább, megtaláltam, ami kellett! : ) Átalakítottam, és jóval (nagyon jóval : ) ) kisebb adagot készítettem, és igazából azt sem tudom, hogy ilyennek kell-e lennie, csak azt tudom, hogy nagyon finom lett és nagyon jót ettem belőle : ) És még annyi, hogy tuti biztos, hogy egy ráérősebb napomon legyártok egy jó nagy adagot belőle, és szépen feltankolom vele a fagyasztót : )  Az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

  • 100 g Diawellness 50%-os liszt (vagy helyette, bármilyen, kelt tésztához alkalmas liszt)
  • 1 kk porélesztő
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 50 g cottage cheese (vagy helyette lehet túró, tejföl, joghurt)
  • 1 tk só
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj (plusz egy kevés a sütéshez)
  • kevés langyos víz, kb. 3-4 evőkanálnyi, amennyit felvesz a tészta

Töltelék, ahogy én készítettem:

  • 300 g csirkemell
  • só, fűszerek a húshoz (nálam SZAFI FITT csirkekirály fűszerkeverék)
  • kevés kókuszolaj a sütéshez
  • 150 g cottage cheese (vagy helyette tejföl, túró)
  • 2 tojás
  • só, bors, metélőhagyma (vagy egyéb, ízlés szerinti fűszer)
  • plusz saláta, paradicsom, sajt, stb. ízlés szerint : )

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva pihentetjük, amíg elkészítjük a tölteléket. (Ez persze lehet bármi, pl. pirított csirkemell, fűszeres, joghurtos öntettel, stb., de nálam most pont az volt a cél, hogy ne kelljen külön öntetet készíteni, hanem helyette valami “sűrű”, szaftos töltelékkel tudjam megpakolni a kész lepényeket.) A csirkemellet csíkokra, vagy “kockára” vágjuk, sózzuk, fűszerezzük, felforrósított kókuszolajon megpirítjuk. A tojásokat, a cottage cheese-t, metélőhagymát elkeverjük és ráöntjük a csirkére, kevergetve “összesütjük”, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A tésztát két részre osztjuk, vékonyra nyújtjuk (kb. 20 cm-es átmérőjű köröket nyújtottam). Egy serpenyőt vékonyan kikenünk kókuszolajjal, felforrósítjuk, beletesszük a kinyújtott tésztát és közepes hőfokon – fedő alatt – aranybarnára sütjük, átfordítjuk, megkenjük kókuszolajjal és fedő alatt a másik oldalát is megsütjük.  Megtöltjük, feltekerjük vagy félbehajtjuk és megesszük : ) Nálam abszolút kedvenc lett. Annyira, hogy már látom magam előtt a
különböző ízkombinációkat…. paradicsom, chili, olívabogyó, fetasajt, stb. stb. : )

A tészta ch tartalma összesen kb. 38 g, darabonként 19 g. 100 gramm kész lepény kb. 23 g szénhidrátot tartalmaz.  Töltelékkel megpakolva pedig egy adag kb. 40 g fehérjét tartalmaz. Szerintem elég jó : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150315_103534

Túrókrémes süti

Nagyon ízlett a múltkori “tuti túrós süti” (recept ITT), ezért gondoltam, hogy készítek valami hasonlót. Tényleg nagyon hasonló lett, a piskóta része szinte ugyanaz, a töltelék sem sokban tér el, és a kinézete is emlékeztet az ötlet adó sütire, de mégis más : ) Egyrészt, mert ennek nem a tetején van a túrókrém, hanem középen, (mint ahogy pl. a lusta rétesnél is), másrészt ebbe most került krémsajt és pudingpor is, és ezáltal krémesebb állagú lett. Nekem nagyon ízlik : )

Hozzávalók a tésztához:

Túrós részhez:

Először a túrós tölteléket készítjük el: nemes egyszerűséggel összekeverjük a hozzávalókat : ) (én egy villát használtam csak, amivel kicsit áttörtem a túrót keverés közben.) A liszteket elkeverjük a sütőporral. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixer magas fokozatán kb. 5- 6 percig), hozzáadjuk az olajat, aromát, tovább keverjük, majd végül felváltva beleöntjük a tejszínt vagy tejet és a lisztes keveréket, ezt már alacsony fokozaton. Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe öntjük a massza felét, rákanalazzuk a túrós tölteléket, majd befedjük a maradék tésztával. Előmelegített sütőben készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem, kb. 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Az egész adag ch tatalma kb. 105 g, én 12 szeletre vágtam, így 9 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 9 g
szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150315_115458

Erdei gyümölcsös csokis süti

Az erdei gyümölcsös túrótortából (recept ITT)  megmaradt, és a fagyasztóban lapuló fél doboznyi gyümölcsöm egyre jobban izgatta a fantáziámat, hogy valamit kezdeni kell vele, mert én nagyon szeretem ezeket a kis “erdei izé-bizéket” : ) Úgy nagyjából meg is volt, hogy mi lesz belőle, de mégsem volt teljes a kép, egészen addig, amíg meg nem láttam egy receptes újságban egy bizonyos “erdei gyümölcsös pite”nevezetű sütit. Onnantól kezdve már összeállt a dolog, én pedig nekiálltam a sütésnek, átalakításnak : ) (Forrás: Küldd el a recepted – Édességek különszám, 2015/2., Gattyán Jánosné receptje)

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 150 g (mirelit) erdei gyümölcs (vagy ízlés szerint bármilyen más gyümölcs)

A csokit egy evőkanálnyi tejjel felolvasztjuk. (Én mikróztam, de lehet vízgőz felett is.) A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a joghurtot, kókuszolajat majd az olvasztott csokit, aromát, végül apránként a sütőporos lisztes keveréket is, és ha szükséges, akkor lazítjuk a tésztát kb. 2-3 evőkanálnyi vízzel. Formába öntjük, (ha nem tapadásmentes, akkor kibéleljük sütőpapírral, vagy kikenjük kókuszolajjal, megszórjuk liszttel), a tetejére szórjuk a gyümölcsöt (felengedés nélkül, és kicsit szebben, mint, ahogy nekem sikerült, mert utólag vettem észre, hogy szinte egy szeletre koncentrálódott az összes : ) ) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – kb.25- 30 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 10 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 19 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150314_094353

Csíííz buci

Csíííz buci, mert cottage cheese van a tésztájában, és csíííz buci, mert amikor még frissen, melegében megkóstoltam, akkor csak ennyit tudtam mondani, reagálni, pislogni, mutogatni stb… hogy csííííz, ez nagyon finom : ) Tényleg nagyon pihe, puha, lágy, hú, nagyon jó szerintem.

Hozzávalók:
(4 darabhoz)

  • 150 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam – vagy helyette *)
  • 100 g cottage cheese (vagy helyette**)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 kk só
  • “bő” fél dl langyos víz (amennyit felvesz, kb. 0,5-0,6 dl)

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk (a vizet lassan adagoljuk), letakarva, meleg helyen kb. 60 percig pihentetjük. A tésztát tetszőleges részre osztjuk (én 4 részre osztottam), zsemlét formázunk, majd letakarva újra pihentetjük kb. 30 percet. Vízzel lepermetezzük (virágspriccelő tökéletes erre : ) ) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fokon – kb. 25-30 percig sütöttem. Félidőben, illetve a sütőből kivéve is lepermetezzük vízzel. (tehát összesen háromszor permetezünk : ) ) Nem lettek óriási, bolti méretű zsemlék, ahhoz 3 részre kellett volna csak osztani, de nekem így pont megfelel.

* Diawellness 50%-os liszt helyett szerintem jó pl. durum, tk tönköly, más ch csökkentett lisztkeverék.
Zabpehelyliszt esetén én tennék hozzá búzasikért (kb. 110 g zabpehelyliszt és 40 g sikér arányban).

** Cottage cheese helyett túróval is elkészíthető szerintem…. de nem érdemes : ) Na jó, viccet félretéve, szerintem azzal is 100%-osan működik, viszont a cottage cheese ad neki egy kellemesen “sajtos beütést”. Én most direkt nem a zsírszegény változatot használtam, szerintem így nagyon jó lett az állaga, íze, mindene. Zsírszegény cottage cheese esetén én adnék hozzá egy “csapott” evőkanálnyi olvasztott kókuszolajat.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 55 g ch és 620 kcal.
1 db zsemle: 14 g ch és 155 kcal.
100 gramm kész zsemle: 19 g ch és 217 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150314_081303

Emeletes Bounty torta

Azért emeletes, mert van már egy “szimpla” Bounty torta a blogon (recept ITT), és mert… mert emeletes : ) Olyan nagyon régóta élt a képzeletemben egy ilyesmi (vagy talán ki is mondhatom, hogy egy ilyen) torta, amelyiknél nem úgy áll a krém, mint, ahogy a nagykönyvben megírták, hanem olyan…. olyan rusztikus, vagy hogy is mondjam. Szóval amelyik úgy néz ki, mintha ki akarna folyni a tortalapok közül, de mégsem folyik ki. És ez most olyan lett : ) Nagy örömömre párom is izgatottan figyelte az összeállítást, és némi unszoloás után megkóstolta a krémet…. aztán estétől reggelig azzal nyaggatott, hogy “mikor lehet már felvágni és megenni a tortámat???” Mármint az ő tortáját, mert ezek szerint kisajátította magának : ) Ami számomra ugye azért is nagy öröm, mert ő tényleg szinte soha nem eszik süteményt (csak a csokit), ezt pedig izgatottan várta. Aztán, amikor végre hozzájutott egy szelethez azt mondta, hogy “ez olyan, mintha cukrászdában ennék”. Amit hirtelen nem tudtam, hogy sértésnek vagy bóknak vegyek, így csak annyit mondtam, hogy ilyet biztos nem eszel cukiban, mert ott ilyen nincs : D

 

Hozzávalók a piskótához:
(kb. 18 cm-es tortaformához)

  • 2 tojás
  • 120 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 15 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • 100 g kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • kb. 70 g víz
  • egy szál fekete (vagy kinek milyen tetszik) cérna (nem vicc : D )

Krémhez:

  • 250 g zsírszegény túró (nekem most Lidl-s volt, amelyik olyan félig rögös, félig krémes állagú)
  • 200 g kókusztej (kép ITT, vagy helyette**)
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 1 tk étkezési zselatin (kb. 5-6 g)

Tetejére:

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszolajat, vizet, végül a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem.) A  krémhez a kókusztejhez keverjük a zselatint, édesítőt, kókuszreszeléket és alacsony hőfokon felmelegítjük, folyamatosan kevergetve, kihűtjük. Amikor kihűlt hozzákeverjük a túrót. A piskótát félbevágjuk, és itt jön képbe a cérna : ) Szerintem ez sok kezdő (így nekem is) háziasszony félelme, hogy vajon hogy sikerül, vagy egyáltalán sikerül-e félbevágni a tortalapot. Én eddig késsel vágtam, (vagy kerültem az ilyen helyzeteket és inkább két adagban sütöttem meg a lapokat : ) ), viszont az utóbbi időben több helyen olvastam ezt a cérnás módszert, ezért gondoltam most kipróbálom… és voilá, csodásan kettévágtam a piskótát. Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a többit elvégzi a cérna : ) Na szóval, cérnával vagy késsel, a lényeg, hogy vágjuk ketté a tortalapot. (A felső
rész legyen az alja, az alsó a teteje, mert úgy szebb. Ha kicsit “púpos” lett, akkor vágjuk le késsel és pakoljuk vissza a két réteg közé a levágott részt : ) )Amikor már nem folyós a krém, akkor összetöltjük a két tortalapot. (egy nagy adag krém a tortalap közepére, majd a másikat rátesszük és kézzel lenyomjuk,és a maradék krémet a tetején eloszlatjuk) A csokit a kókuszolajjal felolvasztjuk (mikróztam, pár másodperc elég nekik de figyelni kell, nehogy megégjen) és a torta tetejére öntjük, hűtőbe tesszük.

*Kókusztej helyett a tortalapnál használhatunk habtejszínt, tejet, joghurtot, tejfölt (de tej, joghurt esetén én tennék hozzá még egy evőkanálnyi kókuszolajat), vagy kb. 40 g Cocomas plusz 60 g víz keverék is jó lehet.

** A krémnél a kókusztej helyett használhatunk tejszínt, tejfölt, vagy kb. 70-80 g Cocomas, plusz 120-130 g víz keverékét is, de ez csak elmélet, én így csinálnám : ) (viszont tejszín, tejföl esetén több kókusz kell) Nekem most a pár héttel ezelőtti Lidl akció keretében beszerzett kókusztejem volt, ami állagban ennek az “S. kókusztej-nek felelhet meg.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 100 gramm kész torta kb. 11 g szénhidrátot tartalmaz (8-10 szeletre vágható, így kb. 10 g ch/szelet)

A Facebok-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150308_095017

Pikáns szilvás lepény

Egy receptes újságban láttam meg egy “pikáns, barackos lepény” nevezetű süteményt, ami nagyon megtetszett. Barackom nem volt, a fagyasztóban viszont van még egy pár csomag szilvám, így gondoltam elkészítem szilvával, persze átalakítva : ) Megmondom őszintén, hogy fogalmam nincs, hogy ilyennek kell-e lennie, az újságban ugyanis olyan krémesebbnek tűnik a teteje, nekem viszont inkább “tésztásabb”, de így is finom lett : ) (Az eredeti recept a “Küldd el a recepted – édességek” 2015/2-es különszámában jelent meg, Tömpe Esztertől származik.)

Hozzávalók a tésztához:

Tetejére:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk tepsibe tesszük, (17×23 cm-es formát használtam, kókuszolajjal kikenetem, kicsit kiliszteztem), a tetejét kirakjuk félbevágott szilvával, előmelegített sütőbe tesszük kb. 10 percre. (gázsütőben 4-es fokozaton sütöttem). A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A többi hozzávalót csomómentesre keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét, és rákenjük az elősütött süteményre, majd további kb. 25 percig sütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 130 g, én 12 szeletre vágtam, így 11 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 18 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150307_113802

Tejfölös kifli

Általában zsemlét szoktam sütni, a kifli valamiért távol áll(t) tőlem, viszont az utóbbi napokban az egyik Facebook csoportban egyre több “Limara egyszerű tejfölös kifli” posztot láttam, és annyira szépek (mit szépek…. gyönyörűek) voltak, hogy kedvet kaptam hozzá : ) Főleg, hogy épp nem volt semmi kenyérféleségem itthon, így este (ööööö, nem tudom hány óra lehetett, de sok…) nekiálltam. Kicsit elbambultam és összekevertem a liszteket, már ami az arányt illeti, mert eredetileg a Zero6-ból tettem volna bele 100 grammot és 50-et a durumból, de így sikerült. A formázást még gyakorolni kell, viszont az állaga, íze, az brutálisan jó. Mit mondjak…. olyan “limarás”, még így is, hogy lecseréltem a lisztet. (és feleztem is az adagot) Az eredeti recept Limaránál ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

  • 100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 100 g durumliszt
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt
  • “bő” fél csomag porélesztő (4 g)
  • 1 tk só
  • 60 g tejföl
  • 1 dl (langyos) víz (vagy tej)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj

A liszteket elkeverjük a sóval, élesztővel, hozzáadjuk a vizet, tejfölt, olajat és rugalmas tésztát gyúrunk.
Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Én most kicsit elidőztem, így közel másfél órát hagytam pihenni, de szerintem érdemes ránézni olyan 60 perc környékén. A tésztát 4 vagy 5 egyenlő részre osztjuk (én 5 részre osztottam), négyzet alakúra nyújtjuk (kb. 15×15 cm-esre nyújtottam), és az egyik csücskénél kezdve feltekerjük, kialakítjuk a kifli formát. (Amit még nekem gyakorolni kell, de nem adom fel : ) Limaránál van videó a formázásról.) Sütőpapíros tepsire tesszük, és letakarva újra pihentetjük kb. 30 percet. A sütőt előmelegítjük, az aljára egy hőálló tálba vizet teszünk. Sütés előtt a kifliket megspricceljük vízzel (ez elhagyható, az eredeti recept nem írja), és előmelegített gőzös sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – kb. 18-20 percig sütöttem. Eredetileg 200 fokon
15 percig kell sütni, de mivel az én sütőm az eddigi tapasztalataim szerint “erősen süt”, így én alacsonyabb hőfokot választottam.)

Az egész adag ch tartalma kb. 140 g, 5 db kifli esetén 28 g ch/db. 100 gramm kész kifli kb. 36 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150301_132647

Tuti túrós süti

Egy jó ideje rákaptam az ilyesmi kevert sütikre, pedig korábban valamiért nem igazán rajongtam értük. A túrós sütikért viszont igen. A legutóbbi “lapos túrós süti” után, ami a lapossága ellenére nagyon finom volt (recept ITT), nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valami “piskótásabb” állagú, túrós kevert sütit süssek. Gyanítom, hogy sokaknak ez csípőből megy, nekem viszont kihívás : ) Amit szeretek. Szóval lázasan, kutattam, kerestem egy olyan receptet, amit én nagyon elképzeltem magamnak, de eddig még nem sikerült összehozni. Végül EZT a gyors túrós sütemény receptet alakítottam át, mert nagyon tetszett a kép, nagyjából ilyesmit képzeltem el. Bár nekem kicsit más lett a végeredmény, mert nem kevertem el teljesen a túrót, de a végeredmény így is tuti! : ) Így, ez egy tuti túrós süti : )

 Hozzávalók:

Túrós részhez:

Először a túrós tölteléket készítjük el: nemes egyszerűséggel összekeverjük a hozzávalókat : ) (én egy villát használtam csak, amivel kicsit áttörtem a túrót keverés közben.) A liszteket elkeverjük a sütőporral. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixer magas fokozatán kb. 5- 6 percig), hozzáadjuk az olajat, aromát, tovább keverjük, majd végül felváltva beleöntjük a tejet és a lisztes keveréket, ezt már alacsony fokozaton. Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe öntjük a masszát, rákanalazzuk a túrós keveréket, majd evőkanállal vagy villával “márványosra” keverjük. Én nem kevertem el túlzottan, mert annyira jó állaga volt a tésztának, hogy nem akartam nagyon bolygatni a dolgokat : ) Előmelegített sütőben készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem, kb. 23×17 cm-es tepsit használtam.) Miután kihűlt a tetejére mehetne por állagú édesítő, de nekem most nem volt.

*Diawellness Zero6 liszt helyett jó pl. durum, vagy tönkölyliszt is.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 12 szeletre vágtam, így 7,5 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 10,5 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150301_133531

Tiramisu keksz

Teljesen spontán, hirtelen jött az ötlet ehhez a kekszhez. Az történt, hogy épp sütöttem (meglepő, ugye? : ) ), és nyúltam a kis “kincses dobozkámhoz”, ami a különböző alapanyagokat rejti, és megakadt a szemem a tiramisu pudingporon. Bevillant, hogy régebben több helyen láttam, sőt annak idején sütöttem én is pudingporos kekszet. A hűtőmben pedig lapult egy doboz krémsajt, így elég gyorsan összeállt a kép : ) Bár az első gondolat az volt, hogy megsütöm a kekszeket, és utána krémsajttal “összeragasztom” őket, mint az Oreo falatkáknál (recept ITT), de elvetettem az ötletet, így egyszerűbbnek láttam : )

Hozzávalók a kekszhez:

Krémhez:

Tetejére:

  • kakaópor

A tojást és az olvasztott kókuszolajat elkeverjük az édesítővel, majd apránként hozzáadjuk a szódabikarbónával, pudingporral elkevert lisztet, és összegyúrjuk, kb. 10 percre hűtőbe tesszük. (Ha szükséges akkor adjunk hozzá egy kevés vizet, tejet, nekem nem kellett.) Addig elkészítjük a krémet, amihez csak össze kell keverni a hozzávalókat, ízlés szerint édesíteni, ízesíteni. A tésztát tetszőleges részre osztjuk, golyókat formázunk, majd kicsit kilapítjuk és kialakítjuk a kis “medret” a krémhez. A kéz melegétől elkezdhet repedezni a tészta, akkor kicsit tegyük vissza a hűtőbe pár percre. (én így csináltam : ) ) A krémet a mélyedésekbe kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4 és feles fokozaton (kb. 190 fok) kb. 25 percig sütöttem. Amikor kihűl, megszórjuk kakaóporral a tetejét.

Az egész adag ch tartalma kb. 75 g, nekem ebből 7 db (kb. 6-7 cm-es) kekszem lett, így 11 g ch/db. 100 gramm kész keksz kb. 24 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150301_122346

Melegszendvics zsemle

Az egész onnan indult, hogy volt egy kis maradék cottage cheese-em, egy nagy adag reszelt sajtom és némi sonkám… ebből akartam valami péksüti féleséget összehozni, de nem igazán volt meg, hogy milyen formája legyen. Mintha nem lenne mindegy… DE neeeem, nem mindegy : ) Elkezdtem keresgetni, nem tartott sokáig, mert pár kattintás után rátaláltam Limara melegszendvics zsemléjére… hogy ez mekkora találmány! : ) Nem kell hozzá más, csak egy jól bevált pizzatészta és ízlés szerinti töltelék. Ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan, reggelente krónikus időhiányban szenvednek, és még egy reggeli szendvics elkészítése is komoly időveszteséget okoz… ezt este megsütöd, reggel megfogod, (ha gondolod telenyomatod ketchuppal : D ) és megeszed. Ennyi : )

Az eredeti recept Limaránál ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

Töltelék:
(ízlés szerint bármi : ) , nálam ez volt: )

  • kb. 60 g cottage cheese
  • csipetnyi só
  • metélőhagyma fűszer
  • sonka
  • reszelt sajt (kb. 25-30 g)

Tetejére:

  • reszelt sajt (kb. 30 g)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, (rugalmas tésztát kell kapni), letakarva, meleg helyen kb. 50-60 percig
pihentetjük. Négy egyenlő részre osztjuk, zsemlét formázunk, sütőpapíros tepsire tesszük és újra pihentetjük kb. 15 -20 percet. Félbe vágjuk (úgy, mint amikor a kész zsemlét vágjuk fel szendvicshez, de nem vágjuk át teljesen, a végét egybe hagyjuk). Kinyitjuk, kicsit kilapítjuk kézzel, majd az “alsó” részre pakoljuk az ízlés szerint tölteléket (nálam cottage cheese fűszerezve, rá a sonka, majd a reszelt sajt), ráhajtjuk a másik felét és összenyomkodjuk, kialakítjuk a zsemle formát. Újra pihentetjük kb. 15 percet. Vízzel megspricceljük, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 20 percig sütöttem.)
Isteni finom, én nyomtak rá kb. két kiló ketchup-ot és úgy ettem…. miután lefotóztam…. : D Ha ketchuppal fényképezem, akor nem láttok mást, mint, egy hatalmas piros foltot : D

* Bármilyen kelt tésztához alkalmas lisztből elkészíthető, pl. csak durum, csak tönköly, csak Diawellness 50%-os liszt, Diawellness sütőliszt, stb., illetve ezek keveréke.

Az egész adag ch tatalma kb. 80 g, 4 db zsemle esetén 20 g ch/db. 100 gramm kész péksüti kb. 19 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150228_095052

Lenmaglisztes kakaós muffin

A korábbi citromos kókuszos muffin “mintájára” készült ez a kakaós muffin, amit fotogénnek nem neveznék, viszont finomnak igen : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat alaposan elkeverjük (én most csak kézi habverőt használtam), muffinformába töltjük a masszát(híg tésztát kapunk) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20-23 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 40g, 12 db (mini, kb. 4 cm-es) muffin esetén kb. 3,5 g ch /db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140924_071400

Kakaós csiga-kalács

Az áfonya mámora blogon láttam ezt a különleges kakaós csigát, nagyon megtetszett ez az érdekes formázási technika, így ki kellett próbálnom : ) Én csak fél adagot készítettem és a lisztekkel is variáltam, és nem is sikerült olyan szép kis formásra, de ettől függetlenül finom lett : ) Az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

Töltelék:

Tetejére:

  • felvert tojás
    kb. 1 ek tej ízlés szerint édesítve

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva, meleg helyen kb. 60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk (én 35×18 cm-es nyújtottam), megkenjük olvasztott kókuszolajjal, megszórjuk édesítős kakaóporral, feltekerjük és kb. 2 cm-es szeletekre vágjuk, de úgy, hogy nem vágjuk át teljesen a tésztát, hanem a csigákat kicsit kifordítjuk. Egyet jobbra, egyet balra : ) Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük (még a szeletelés előtt) és újra pihentetjük kb. 40 percig. Lekenjük tojással, és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 20-25 pecig sütöttem. Amikor kivesszük a sütőből megkenjük édesítős tejjel.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, én 13 részre vágtam, így 6 g ch/csiga. (nem túl nagyok, kb. fél tenyérnyi) 100 grammra kiszámolva kb. 20 g ch-t tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150221_074404

Kecskefészek

Hétvégén anyuval elmentünk a piacra, és persze nem tudtunk elmenni a sajtos pult mellett…. : ) Juhtúrót szerettünk volna venni, de az nem volt, és az eladó hölgy ajánlotta, hogy kóstoljuk meg a kecskesajtot. Hát kóstoljuk : ) Nem olcsó, az tény, viszont finom, ezért úgy voltunk vele, hogy megengedjük magunknak, és sütünk belőle valami finomat: ) Eredetileg kis kifliket terveztem, de mire megkelt a tészta nem volt kedvem nyújtani, tekerni, stb., így jött az ötlet, hogy a “pudingos ökörszem” alapján fogom elkészíteni. És ha már kecske, meg fészek, akkor poénból rávágtam, hogy ez bizony kecskefészek lesz : ) Kecskesajt helyett el tudom képzelni túróval, krémsajttal, cottage cheese-zel is.

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 100-120 g kecskesajt (vagy helyette juhtúró, tehéntúró, krémsajt)
  • só, bors, fokhagyma, bazsalikom

Tetejére:

  • tojás

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva, meleg helyen kb. 60 percet pihentetjük. (Lágy tészta lesz.) Lisztezett felületre borítjuk, tetszőleges darabszámra osztjuk (én 10 darabra osztottam), gombócokat formázunk, majd a közepét az ujjunkkal benyomjuk, kialakítjuk a mélyedést, a “fészket”. A töltelékhez a kecskesajtot elkeverjük a fűszerekkel (adhatunk hozzá egy kevés tejfölt is, hogy lágyabb legyen), belekanalazzuk a mélyedésekbe és letakarva újra pihentetjük kb. 30 percet. Lekenjük tojással és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, 10 db esetén 11 g ch/db. 100 grammra kiszámolva: 21 g ch/100 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150222_083642

Almás kocka

Egyszerű, finom kevert sütemény, ami az almától puha, olyan kicsit “szaftos” állagú, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam, de nekem nagyon tetszik : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • kb. 60 g tejföl
  • édesítő
  • kevés fahéj

Az almát lereszeljük, megszórjuk egy kevés édesítővel, fahéjjal, állni hagyjuk. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, tejet, majd a sütőporral elkevert liszteket, fűszereket, elkeverjük, végül beleforgatjuk a reszelt almát. (nem nyomkodtam ki a levét) Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát és előmelegített sütőben megsütjük, az utolsó kb. 10 percben megkenjük édesítős tejföllel és visszatesszük a sütőbe. 180 fokon kb. 20 percig sütöttem, rátettem a tejfölt és további kb. 8-10 percre visszatettem a sütőbe, 27×18 cm-es tepsit használtam.

Az egész adag ch tartalma kb. 165 g, én 15 szeletre vágtam, így 11 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 21 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150222_082716

Brownie mogyoróval

Először arra gondoltam, hogy nutellát készítek a mogyoróból, de aztán valahogy jött az ötlet, hogy brownie-t süssek és arra szórjam a mogyorót. Eddig még csak egyszer próbálkoztam brownie-val, de az muffin formában sült, “sajttorta tetővel” : ) (“Boszi brownie muffin” recept ITT) Kutakodtam valami tuti recept után, és végül a Falusi Libák blogon lévő receptet alakítottam át. (eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

A mogyorót aprítógépben összeaprítjuk. Nem kell nagyon, csak egy-két kavarás. A kókuszolajat és a csokit megolvasztjuk. Vízgőz felett, vagy mikróban, én mikróztam. (pár másodpercre hagytam csak bent, figyelni kell, nehogy megégjen) Amikor elolvad a csoki, hozzákeverjük a kakaóport, és egy csipetnyi sót. A tojásokat az édesítővel kézi mixerrel (a legmagasabb fokozaton) habosra keverjük. (legalább 8-10 percig) Legalacsonyabb fokozatra kapcsolva hozzákeverjük a kókuszolaj-csoki keveréket, majd a lisztet. (Sütőpor, szódabikarbóna tényleg nincs benne, nem elírás.) Sütőpapírral bélelt (vagy kikent, lisztezett – én most úgy csináltam, hogy kókuszolajjal kikentem és kakaóporral “liszteztem”) tepsibe öntjük, (az enyém kb. 19×19 cm-es), rászórjuk a durvára vágott mogyorót és előmelegített sütőben megsütjük. (Nekem nagyon sűrű lett, kanállal kellett belesimítani a tepsibe.) Gázsütőben 3-asfokozaton kb. 15 percig sütöttem, de szerintem pár perccel kevesebb idő is elég lett volna neki. (Viszont az én sütőm nagyon süt, tehát ezt tényleg ki kell tapasztalni. Akkor jó, ha a belseje még kicsit “ragacsos”, nyersnek tűnik.)

Diawellness liszt helyett szerintem bármilyen liszttel jó lehet, legalábbis ahogy olvasgattam a recepteket, elég sokféle variációt láttam, ami a liszteket illeti.

Az egész adag ch tartalma kb. 65 g, én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 7 g ch/szelet. 100 gramm kész brownie kb. 16 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150215_114013

Narancskrémes kocka

Teljesen véletlen jött az ötlet ehhez a sütihez…. párom egy ideje minden este ezerrel gyártja a frissen facsart narancslevet…. : ) Isteni finom, soha többet nem akarok bolti, műanyag narancslét inni. Egyik este, miközben épp gyártotta a finom nedűt, én ettem volna valami kis “lájtos gyors finomságot”, ezért gondoltam, hogy a maradék krémsajthoz adok egy kis édesítőt, egy kevés konyaklisztet, és lesz egy finom krémes pudingos desszertem. Igen, csak kicsit sikerült túl adagolnom a konyaklisztet…. ezért kellett valami plusz “nedves anyag”…. megöntöttem egy kis narancslével, és vártam, hogy mi történik…. valami eszméletlen finom krém lett belőle, annyira, hogy rögtön bekevertem még egy adagot másnapra uzsonnára : ) Szóval innen jött a narancskrémes ötlet. Viszont most nem konyaklisztet használtam (nem mertem, nem tudom pontosan, hogy mennyit kell adagolni, hogy jó állagú, vágható süti legyen), hanem zselatinnal oldottam meg. Így is finom lett : )

Hozzávalók a piskótához:

A krémhez:

Tetejére:

A liszteket, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A tojást az édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a tejet, olajat, majd a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt, vagy kikent, lisztezett formába öntjük (én kb. 19×19 cm-es tepsit használtam), és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 15-17 percig sütöttem.) A krémhez a narancsléhez adjuk a zselatin, elkeverjük, majd felmelegítjük. (én mikrózni szoktam, pár másodperc mikró, keverés, mikró, keverés, stb., amíg “elolvadnak” a zselatin szemcsék). A krémsajtot elkeverjük az édesítővel, majd amikor kicsit kihűlt a zselatinos narancslé, akkor hozzáadjuk a krémsajthoz és alaposan elkeverjük (kézi habverővel), majd a kihűlt kakaós piskótára öntjük és hűtőbe tesszük. A kakaós nassolót (vagy csokit) felolvasztjuk (szintén
mikróztam, de figyelni kell, nehogy megégjen), és a süti tetejét “berácsozzuk”.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g, én 16 szeletre vágtam, ígykb. 5,5 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 13 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150213_071747

Erdei gyümölcsös túrótorta

Mindig is szerettem ezeket az erdei gyümölcsöket, olyan kis helyesek és finomak : ) Ez a túrótorta nem az a nagyon édes, “csupamázas “valami, hanem inkább olyan frissítő, kellemesen savanykásan édes. Valahogy így tudnám jellemezni azt hiszem : )

Hozzávalók az alaphoz:
(kb. 18 cm-es tortaformához)

A túrókrémhez:

  • 300 g zsírszegény túró
  • 1 tojás sárgája
  • 2 tojás fehérje (egy ugye kimarad a tésztából)
  • 10 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25-30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 50 g tejföl
  • 150 g erdei gyümölcs keverék (mirelit, CBA-ban vettem)

Az alaphoz a tojás sárgáját, édesítőt és az olvasztott kókuszolajat elkeverjük, hozzáadjuk a szódabikarbónás lisztet, összegyúrjuk. Ha szükséges adjunk hozzá kb. egy evőkanálnyi tejet, de nem kell, hogy teljesen összeálljon a tészta. Kókuszolajjal kikent, lisztezett formába nyomkodjuk a tésztát, úgy, hogy legyen egy kicsi pereme is, majd hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a túrós krémet. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a tojás sárgáját, édesítőt, tejfölt, pudingport, majd (kanállal vagy kis kézi habverővel) összekeverjük. A tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a túrós krémbe. Ráöntjük az alapra, a tetején eloszlatjuk a gyümölcsöt (felengedés nélkül)
és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – kb. 50 percig sütöttem.) Szeletelés előtt ki kell hűteni. (én egy éjszakára hűtőbe tettem)

Az egész adag ch tartalma kb. 70 g, (kb. 8-10 szeletre vágható), 100 gramm kész süti kb. 10 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Erdei gyümölcsös túrótorta

Kókuszos habcsók kalács

Igazából egy kókuszos brióst terveztem, csak amíg kelt a tésztám, eszembe jutott, hogy régebben láttam egy kókuszos habcsók kalácsot TücsökBogárnál, ami nagyon izgatta a fantáziámat, így menet közben változtattam az elképzelésemen… gyorsan előkerestem a receptet, és végül az alapján készítettem el. (eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

Töltelék:

Tetejére kenéshez:

  • tojás sárgája

A lisztet elkeverjük az élesztővel, édesítővel, hozzáadjuk a tojás sárgáját, a kókusztejet, elkezdjük összegyúrni, majd végül beledolgozzuk a kókuszolajat is. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. (kb. 50-60 perc) A tojásfehérjéket az édesítővel kemény habbá verjük, majd kézi habverővel beleforgatjuk a kókuszreszeléket. A tésztát kinyújtjuk (kb. 45×20 cm-esre nyújtottam), eloszlatjuk rajta a kókuszos tölteléket és a hosszabbik oldalától kezdve feltekerjük, koszorút formázunk belőle, sütőpapíros tepsire tesszük, majd éles késsel 6-8 helyen bevágjuk. Újra pihentetjük kb. 30-40 percet, lekenjük tojássárgájával és előmelegíett sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 25-30 percig sütöttem.)

***Diawellness liszt helyett elkészíthető pl. durum, tönköly, más ch csökkentett liszttel is.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 100 gramm kész kalács kb. 19 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150214_074950

Csokis kalács

Vágytam valami kalácsféleségre, ezért elkezdtem keresgetni. Nem tartott sokáig, mert miután Limaránál rátaláltam erre a csokis kalácsra, rögtön tudtam, hogy ez az ami kell nekem : ) Végül a formázástól eltértem, így most egyszerűbb volt, de így is nagyon finom lett. (eredeti recept ITT)

 

Hozzávalók:

Töltelék:

Kenéshez:

Tetejére:

  • kókuszolaj
  • tej (kb. 1-2 ek)

A tésztához a hozzávalókat a kókuszolaj kivételével elkeverjük, elkezdjük összegyúrni, majd apránként beledolgozzuk az olajat is és rugalmas tésztát gyúrunk. Letakarva duplájára kelesztjük. (kb. 50-60 perc) A töltelékhez a csokit apróra vágjuk, elkeverjük a kakaóporral, édesítővel, narancshéjjal. A megkelt tésztát kinyújtjuk (17×35 cm-esre nyújtottam), megkenjük olvasztott kókuszolajjal, megszórjuk a töltelékkel, és a rövidebbig oldalánál kezdve feltkerjük, formába tesszük (kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formát használtam) és újra pihentetjük kb. 30 percet. Megkenjük egy kevés kókuszolajjal és előmelegített sütőben megsügjütk. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem.) Amikor kivesszük megkenjük tejjel, hagyjuk kihűlni. Én kicsit korán vágtam fel, ezért lett ilyen érdekes alakja, na de kíváncsi voltam nagyon : )

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, 100 gramm kész kalács kb. 29 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150208_150213

Fokhagymás tejfölös kifli

Még az “előző életemben” egy párszor előfordult, hogy a “gazdaságos áruházban” járva, megkívántam a tejfölös fokhagymás kiflit, bedobtam a kosárba, aztán hazafele a kocsiban elrágtam…. Most valahogy eszembe jutott ez a péksüti és gondoltam, hogy megpróbálkozom elkészíteni itthon. Keresgettem, és meg is találtam a megfelelő receptet, amit lisztcserével (és tojás nélkül) elkészítettem. (eredeti recept ITT, illetve Limaránál)

Hozzávalók:

  • 140 g Diawellness sütőliszt
  • 60 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 50 g grahamliszt
  • 70 g joghurt
  • 1 dl tej
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 tk só
  • fél csomag porélesztő

Tetejére:

  • tejföl (kb. 50-60 g)
  • só, fokhagyma
  • reszelt sajt (kb. 30-40 g)

A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, letakarva duplájára kelesztjük. (kb. 50-60 perc) Öt egyenlő részre osztjuk, kinyújtjuk (kb. 12×20 cm-esre nyújtottam), feltekerjük, sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, újra pihentetjük kb. 30 percet. A tejfölt, sót, fokhagymát elkeverjük. A kifliket éles késsel bevágjuk, kicsit széthúzzuk és a mélyedésbe kanalazzuk a tejfölt, megszórjuk reszelt sajttal, előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 20-25 pecig sütöttem.)

Lisztcsere: bármilyen kelt tésztához alkalmas liszt jó, (pl. Diawellness 50%-os, durumliszt, stb.)

Az egész adag ch tartalma kb. 150 g, 5 db kifli esetén 30 g ch/db, 100 gramm kész péksüti ch tartalma kb. 31 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150208_090104

Vaníliás szelet

Volt egy felhasználásra váró ricottám, amiből egy gyors keverem-kavarom süti kerekedett : ) Ricotta helyett el tudom képzelni túróval is.

 

Hozzávalók:

Tetejére:

  • kb. 1 ek tej, édesítővel, vanília aromával elkeverve

A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a ricottát, tejet, aromát,olajat, majd a sütőporral elkevert lisztes keveréket. Alaposan elkeverjük, formába öntjük (én kb. 23×17 cm-es tepsit használtam) és előmelegített sütőben megsütjük.Gázsütőben 4 és feles fokozaton összesen kb. 35 percig sütöttem. 25 percnél megkentem az édesítős tejjel és visszatettem még kb. 10 percre.

Az egész adag ch tartalma kb. 115 g, én 15 szeletre vágtam, így 7,5 g ch/szelet. 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 19 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150201_161330

Kakaós briós

A múltkori fonott kalács óta folyamatosan vágyom valami finom kalácsféleségre : ) Szóba (vagyis akarom mondani, gondolatba….) jött többféle lehetőség, (túrós, lekváros, diós, mákos, stb.) végül egy sokadik, és egyben talán a legegyszerűbb, legnépszerűbb változatnál, a kakaós tölteléknél kötöttem ki…. Nem bántam meg, de azért nem vetettem el a lekváros-diós (majdnem zserbó ízvilágú) verziót sem… az is sorra kerül előbb-utóbb : ) Mint oly sokszor máskor, most is Limaránál kerestem és találtam meg a számomra legtetszetősebb receptet,  (eredeti recept ITT), ami némi átalakítás (és formázás leegyszerűsítés) után nálam így néz ki:

Hozzávalók:

Kenéshez:

Tetejére:

  • tojás

A liszteket kimérjük, elkeverjük, hozzáaduk a sót, élesztőt, majd a tejet, tojást, elkeverjük, majd az olajat lassan adagolva rugalmas tésztát gyúrunk. Meleg helyen, letakarva duplájára kelesztjük. (kb. 50-60 perc) Két részre osztjuk, kinyújtjuk (kb. 20×30 cm-esre), az egyik tésztát megkenjük olajjal, megszórjuk édesítős kakaóporral, rátesszük a másik kinyújtott lapot, kicsit összenyomkodjuk, majd pizza- vagy derelyevágóval (vagy késsel) csíkokra vágjuk. (Én öt részre osztottam.) A két végét megfoga “tekerünk rajta” egyet-kettőt, majd az egyik végétől kezdve bríós alakúra tekerjük. (fázisfotók Limaránál) Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, letakarjuk, újra pihentetjük kb. 20-25 percet. Megkenjük tojással, (én megszórtam egy-két csipetnyi édesítővel is) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4 -es fokozaton (kb. 180 fok lehet) kb. 18-20 percig sütöttem.

***Lisztcsere: bármilyen kelt tészta készítéséhez alkalmas lisztből elkészíthető, pl. csak tk tönköly, csak durum, csak Diawelness 50%-os liszt, Diawellness Sütőliszt, illetve tönköly, durum, keverve (max 50%-ig) Diawellness Zero6 liszttel.

Az egész adag ch tartalm kb. 120 g, 5 db esetén 24 g ch/db. 100 gramm kész briós ch tartalma kb. 30 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150131_091757

Meggyes tejszínes kocka

Az eper után most egy csomag meggy került ki a fagyasztóból… : ) Szerintem nagyon finom lett, olyasmi a krém, mint valami meggyes krémes joghurt. Pedig nincs is benne joghurt : )

 

Hozzávalók a piskótához:

Krém:

A piskótához a tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán fehéredésig keverjük (jó pár perces művelet), rászitáljuk a lisztes-sütőporos keveréket és kézi habverővel óvatosan összeforgatjuk. Kikent, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 10-12 percig sütöttem, 19×19 cm-es formát használtam. Nem lett túl magas a piskóta, ha valaki magasabbat szeretne, akkor érdemes 3 tojásból csinálni (+ 25 g liszt és plusz 1 ek vízzel), vagy ezt a mennyiséget 18 cm-es kerek formában sütni. Nekem így is jó volt, mert ezeknél a sütiknél nekem inkább a krém a lényeg : ) A Diawellness liszt helyett lehet durumlisztet is vagy zabpehelylisztet is használni.

A krémhez a habetejszín kivételével a hozzávalókat összekeverjük és alacsony hőfokon, állandó kevergetés mellett összefőzzük. A habtejszínt felverjük az édesítővel, majd a kihűlt meggyes krémhez keverjük kézi habverővel, és ráöntjük a kihűlt piskótára, hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 105 g, én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 12 g ch/szelet. 100 grammra kiszámolva: 13 g ch/100 g kész süti.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150118_101743

Sütőtökös süti

Az egész onnan indult, hogy párom anyukájától kaptam egy adag sült tököt…. készen, frissen : ) Ettem is belőle és nagyon finom, édes volt, de mégsem fogyott el, így kellett valamit kezdeni vele…. és mi mást is kezdhettem volna, minthogy belesütöm valami sütibe???? : ) Szerintem nagyon finom, és igen, ebben lehet érezni a sütőtök ízét, aminek én kifejezetten örülök, hiszen ez volt a cél : )

 

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 50-60 g natúr joghurt
  • kb. 1 ek citromlé
  • édesítő ízlés szerint

A liszteket, zabkorpát elkeverjük a sóval, sütőporral, szerecsendióval. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton), hozzáadjuk az olvasztott kókuszolajat, a tejet, a villával áttört sütőtökpürét, elkeverjük, majd a lisztes keveréket is beleöntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Kb. fél időben ráöntjük a joghurtos keveréket. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – összesen kb. 30-35 percig sütöttem, kb. 17×23 cm-es tepsit használtam. Nekem elég sűrű volt a massza, kanállal egyengettem a tepsibe.)

*A Diawellness Zero6 lisztkeverék helyett mehet pl. durumliszt, Diawellness 50%-os liszt, vagy Diawellness sütőliszt. Zabpehelyliszt és zabkorpa keveréknél én 140 g zabpehelylisztet és 40 g zabkorpát kevernék, de ez csak tipp, én így csinálnám.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g ch, én 15 szeletre vágtam, így kb. 8 g ch/szelet, 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 20 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150118_103656

Puha perec

Az egész perec-project onnan indult, hogy pár nappal ezelőtt párommal- hazafelé jövet – beugrottunk a pékségbe kenyérért… és a kenyér mellé ő kért egy szép nagy perecet. Na már most, én soha nem rajongtam a perecért, de ez most valamiért annyira csábító volt, hogy muszáj volt egy fél falatnyi kóstolót ennem nekem is… ott azonnal eldöntöttem, hogy hétvégén perecet fogok sütni : ) Na persze kellett hozzá egy tuti recept is…. Limaránál (hol máshol??? : ) ) találtam meg a nekem legszimpatikusabbat, és persze most sem csalódtam, sőt… én valamiért olyan izgatott voltam, hogy milyen lesz, hogy a sütőből kivéve azonnal kóstolni akartam…. kóstoltam is, egy-két égési sérülés után sikerült egy-egy falatot vágni belőle, és nagy örömömre párom – aki ugye a legnagyobb kritikusom – heves kézmozdulatokkal jelezte (mivel a szája tele volt forró pereccel : D ), hogy ő bizony kér még, mert nagyon finom : ) Szóval kedvenc lett ez is : ) (eredeti recept Limaránál, fázisfotókkal ITT, én az eredeti receptet harmadoltam, így 7 db, kb. tenyérnyi perecem lett)

 

Hozzávalók:

Vízfürdőhöz:
(elhagyható***)

  • víz
  • fél csomag (25 g) szódabikarbóna

Tetejére:

  • só (kb. 1 tk)
  • liszt (kb. 1 tk)
  • víz (kb. 2 tk)

A lisztet kimérjük, hozzáadjuk a sót, élesztőt, édesítőt, elkeverjük, hozzáöntjük a vizet, tejet, “összemorzsoljuk”, majd az olajat is hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. (Nekem nagyon jó állagú tésztám lett, alig tudtam abbahagyni a gyúrást : ) ) Letakarva duplájára kelesztjük. (kb. 50 perc) Tetszőleges részre osztjuk a tésztát (amennyi perecet szeretnénk), kilapogatjuk, majd, mint a bagettet, megformázzuk, kb. 20 cm hosszú rudakat sodrunk, félretesszük. Amikor kész az összes, akkor újra sodorjuk őket, most kb. 40-50 cm hosszúra, úgy, hogy a szélei legyenek vékonyabbak. Formázzuk, letakarva pihentetjük, amíg elkészül a vízfürdő. A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, kicsit visszavesszük a hőfokot. A megformázott pereceket kb. 50-60 másodpercig főzzük. (félidőben átfordítva) sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 12-15 percig sütöttem. Közben elkeverjük a sót, lisztet, vizet, és az utolsó pár percben a perecekre csepegtetjük (majd pár percig továbbsütjük).

**Diawellness Sütőliszt helyett bármilyen kelt tésztához alkalmas liszttel elkészíthető (pl. Diawellness 50-os liszt, durumliszt, tk tönkölyliszt, Diawellness Zero6 liszt keverve pl durummal, tönköllyel)

***A vízfürdő elhagyható (ahogy az eredeti recept is írja), ebben az esetben a formázott pereceket újra kelesztjük, majd felvert tojással lekenjük és megsütjük. De szerintem megéri “bajlódni” egy kicsit, mert nagyon finom ettől a pár másodperces fürdőtől…. mellesleg olyan “ropis” íze lesz… (ahogy a hot-dog kiflinek is, így nálam egyértelmű volt a “fürdetés” : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, 7 db perec esetén kb. 18 g ch/db, 100 gramm kész perec kb. 33 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150117_074700

Eperkrémes torta

Eszembe jutott, hogy van jó pár adag eper a fagyasztóban…. elővettem egy csomaggal… mondanám, hogy “lesz, ami lesz alapon”, de ez így nem teljesen igaz, mert annyi biztos volt, hogy krémsajtos süti lesz belőle : ) Nagyon szeretem az ilyen sütiket, mert annak ellenére, hogy igazi “csupakrém” a végeredmény, mégis könnyű, pihe-puha, üdítő : )

Hozzávalók a piskótához:**
(18 cm-es formához)

Krémhez:

A piskótához a tojásokat szétválasztás nélkül a xilittel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, legalább 6-8 percig), majd hozzáadjuk a sütőporral, sóval, kakaóporral elkevert lisztes keveréket (ezt már a legalacsonyabb fokozaton, rövid ideig keverve). Tortaformába öntjük (ha nem tapadásmentes, akkor sütőpapírral ki kell bélelni, vagy kókuszolajjal kenni, lisztezni), előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb 180 fok- 13 percig sütöttem.) Amíg hűl, elkészítjük a krémet. Az epret, zédesítőt, zselatin, balzsamecet elkeverjük, folyamatosan kevergetve összefőzzük, kicsit hűlni hagyjuk. A krémsajtot, tejszínt, édesítőt kézi mixerrel felverjük, majd kézi habverővel beleforgatjuk a kihűlt epret. Ráöntjük a kihűlt piskótára és hűtőbe tesszük legalább egy éjszakára. (A tetejére ezt a “művészi mintát” úgy csináltam, hogy az edény szélén lévő epres cuccot “kikapargattam” a torta tetejére és fogpiszkálóval széthúztam a pöttyöket. : ) )

**Alapként természetesen bármilyen jól bevált kakaós piskóta jó. Nyílgyökérliszt helyett pl. zabpehelyliszt is jó (úgy is csináltam már ilyen piskótát), illetve lehet zabpehelyliszt-kakaópor keverékéből is sütni, mint pl. a zabtortánál (recept ITT), vagy zabpehelyliszt-durumliszt-kakaópor keverékéből (pl. citromkrémes torta, recept ITT), vagy simán lenmagliszt-kakaópor keverékből (mint pl a gyümölcsös krémtúró tortánál, recept ITT).

Az egész torta ch tartalma kb. 55 g, 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 10 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150111_111121

Fatörzs kifli

Nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a fatörzs kiflit az Édesentökéletes blogon (eredeti recept ITT), ugyanis sulis éveimben (ööö… úgy röpke 200 évvel ezelőtt : ) ) nagy kedvencem volt. És amiért különösen kedves emlék nekem, az az, hogy mindig anyu hozta reggelire a boltból, és azóta is akárhányszor látok ilyen kiflit valahol, mindig ez jut róla eszembe <3 Szerintem nagyon finom lett, köszönet a receptért Daniellának. Nem nagyon változtattam rajta, lényegében csak a tej mennyiségén, mert nekem kevesebb is elég volt, illetve vaj helyett kókuszolajat használtam. (Illetve nem tudom, hogy ő milyen lisztből készítette, csak annyi van a receptben, hogy szénhidrát csökkentett liszt, én így oldottam meg : ) ) A kép sajnos elég rossz lett, mert kb. három percem volt munka előtt, a reggeli félhomályban, hogy lefényképezzem, aztán, amire eljutottam a recept írásig, addigra elfogyott a kifli…. Pedig tényleg szép volt, kifejezetten tetszett : )

Hozzávalók:

Plusz:

  • kb. 1 púpozott tk kakaópor
  • 10 g tej

Tetejére:

  • tojássárgája

A tésztához kimérjük a liszteket, hozzáadjuk az élesztőt, sót, édesítőt, a tojás sárgáját, olajat, majd lassan adagolva a tejet és összegyúrjuk. Nekem ennyi tej kellett hozzá, az eredeti recept szerint 150 g. A tésztát elfelezzük és az egyik részhez hozzágyúrjuk a kakaóport és a tejet. (Igen… ez a rész nem túl hálás feladat, legalábbis nekem, de megéri : ) ) A tésztákat kb. 50 percig letakarva, meleg helyen kelesztjük. Majd mindkettőt négyzet alakúra nyújtjuk, a világos tésztára rátesszük a kakaós tésztát és tovább nyújtjuk. Elfelezzük, majd egymásra tesszük (ellentétes oldallal, tehát a barna tésztára kerüljön a másik rész fehér tésztája), és nyújtjuk. Ezt még kétszer megismételjük, (lehet többször is, én háromszor feleztem), kör alakúra nyújtjuk, tetszőleges számú körcikkre vágjuk (én négy részre osztottam, és cikkenként is nyújtottam még rajtuk, hogy minél nagyobbak legyenek) és feltekerjük, mint egy kiflit, a tetejét késsel bevágjuk. Sütőpapíros tepsire tesszük és újra pihentetjük kb. 40 percig. Lekenjük tojássárágájával és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20-25 percig sütöttem.) Először nagyon kis vékonykák voltak, de szépen megnőttek, szerintem pont akkora lett, mint a bolti változat.
A Zero6 helyett lehet durumlisztet is használni, illetve elkészíthető pl. csak Diawellness 50%-os lisztből is.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g, 4 kifli esetén kb. 21 g ch/db, 100 gramm kész kifli ch tartalma kb. 24 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150112_073103

Jeges-narancsos süti

Teljesen véletlen bukkantam erre a sütire, amikor a Csakapuffin Facebook oldalán véletlen ez a recept lett belinkelve egy másik helyett. Néztem is, hogy ez valahogy nem az, mint ami a megosztott képen van, de megmondom őszintén, hogy ahogy elolvastam és megláttam a fagyasztott narancsot a hozzávalók listáján, már nem is érdekelt az a másik recept… : ) Biztos voltam benne, hogy el fogom készíteni, persze liszt és cukor cserével : ) (eredeti recept ITT)

Hozzávalók az alaphoz:

A narancsos réteghez:

Tetejére:

  • 30 g cukormentes tejcsoki (nálam Wawel)
  • 3-4 ek tej
  • 10 g kakaópor
  • 10 g kókuszolaj
  • édesítő ízlés szerint

A tojásokat habosra keverjük az édesítővel (kézi mixerrel, magas fokozaton), hozzáadjuk a tejet, olajat, elkeverjük, majd végül apránként a sütőporos lisztkeveréket is belekeverjük.

Sütőpapírral bélelt, vagy alaposan kikent, lisztezett sütőformába öntjük a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 20 percig sütöttem, 18×24 cm-es formát használtam.)

A narancsos réteghez a vizet, édesítőt, lekvárt, mézet elkeverjük, felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt a tészta, levágunk belőle kb. 1/3-ad részt. Én ezt úgy csináltam, hogy lemértem a tésztát, és a tetejéből vágtam le az egyharmadát. (eredetileg a széleit kell körbevágni, de mivel elég magas lett a tészta, én a tetejéről “nyesegettem”)

A levágott tésztát egy tálba morzsoljuk. Amikor kihűlt a szirup, belereszeljük a fagyott narancsot. Na ez a kihívás : ) Bár én nehezebb feladatnak gondoltam, de nem volt annyira vészes : ) Egy “sütőkesztyű” sokat segíthet : )

A narancsos szirupot ráöntjük a szétmorzsolt tésztára és elkeverjük, majd ezt a “masszát” elsimítjuk a maradék tésztán, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a csoki bevonatot. Na most megmondom őszintén, hogy szerintem nem lett teljesen tökéletes a bevonat, már ami a külalakot illeti, mert ízre szerintem nagyon jó, csak nem dermedt meg úgy, ahogy elképzeltem. (de nem folyt le, tehát teljesen jól kezelhető, vágható így is, csak én máshogy képzeltem : ) )

Nekem mindig nagy fejtörést okoz az ilyesmi csokimáz, hogy finom is legyen, vágni is lehessen, ne repedjen, stb. Szóval, ahogy én csináltam: csokit összetördeltem, hozzáadtam 3 ek tejet, mikróztam (5-10 másodpercenként “ránéztem”), amikor a csoki kezdett olvadni, akkor elkevertem, hozzáadtam a kakaóport, kókuszolajat, egy kevés édesítőt, mikróztam, kevertem, majd ráöntöttem a sütire, és hűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap pedig izgatottan felvágtam…. szerintem nagyon nagyon finom, nem is tudom mihez hasonlítani, pedig valamire nagyon emlékeztet. Tömény ízvilág, de mégsem nehéz, viszont még én is alig tudtam megenni egy szeletet, pedig tudjátok… nekem nem szokott gondot okozni a sütievés : )

Az egész adag ch tartalma kb. 150 g, én 15 szeletre vágtam, így 10 g ch/szelet. 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 16 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Jeges narancsos szénhidrátcsökkentett zabos süti

Túrós piskótatekercs

Finom, puha, könnyű, szénhidrátcsökkentett piskótatekercs kókuszos túrótöltelékkel. Mert most erre vágytam : )

Hozzávalók a piskótához:

  • 3 tojás
  • 40 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 10 g holland kakaópor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 40 g xilit

Töltelék:

  • 250 g zsírszegény túró
  • kókuszreszelék ízlés szerint (nálam kb. 30 g)
  • kb. 60-70 g tejföl
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15-20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő )
  • gránátalma (elhagyható)

A tojásokat a xilittel szétválsztás nélkül kézi mixerrel kihabosítjuk (min. 8-10 percig). Rászitáljuk a szódabikarbónával, kakaóporral elkevert lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben (kisebb méretű gáztepsi, kb. 26×26 cm),előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok -12-13 percig sütöttem.) Még forrón, a sütőpapírral együtt feltekerjük, hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót villával áttörjük, annyi tejfölt (vagy joghurtot) adunk hozzá, hogy kicsit krémes legyen, (nekem most “rögös” túróm volt)  édesítjük, hozzákeverjük a kókuszreszeléket, majd a kihűlt piskótára terítjük, megszórjuk gránátalma maggal, feltekerjük. (Lehet, hogy kicsivel kevesebb töltelék is elég, mert így ahogy tekertem, kicsit megrepedt, de én azt akartam, hogy jó sok túró legyen benne : ) De egyáltalán nem száraz, tehát nem attól repedezett meg, tényleg nagyon finom pihe-puha : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g ch, 100 gramm kész süti kb. 12 g ch. (én 11 szeletre vágtam)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141225_154838

Lala kifli

Ezt a péksütit régebben többször elkészítettem még az eredeti fehér lisztes változatban, igazi nagy kedvenc nálunk. Ahogy nézegettem nagyon sok oldalon megjelent ez a recept, de én annak idején Aleda konyhájában találtam rá, (eredeti recept ITT) és nekem a Lala kifliről mindig ő jut eszembe, még így is, hogy nem ismerem se személyesen, se virtuálisan, “csak” a receptjei által. Viszont nem egy isteni péksütit köszönhetek neki, még az életmódváltásom előtti időszakban. Illetve egy recept elkészült már “fitt változatban” is, a csavart rudacskák. (recept ITT) Egyébként ez a Lala kifli tészta nagyon jó édes töltelékkel is, régebben volt, hogy a felét sós, másik felét pedig édes töltelékkel töltöttem (pl csokival…. hmmmm : ) ).

 

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 350 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam) (vagy helyette pl tk búza/tönkölybúza, durum)
  • 100 g joghurt
  • 7 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. fél dl tej
  • 1 cs. porélesztő
  • 1 p. tk só

Kenéshez:

  • olvasztott vaj (kb. 2 x 10-15 g)
  • reszelt sajt (kb. 2 x 30-40 g)

Tetejére:

  • tojás
  • reszelt sajt

A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, letakarva, meleg helyen kb. 50-60 percig kelesztjük. Négy részre osztjuk, majd egyenként kör alakúra nyújtjuk. (kb. 22-25 cm-esre) Az alsó tésztát megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, ráhelyezzük a másik kör alakúra nyújtott tésztát, összenyomkodjuk. (én még nyújtottam is rajta egy kicsit, mert minél vékonyabb, annál jobb) 12 cikkre vágjuk, feltekerjük, sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, újra pihentetjük kb. 20-25 percet. (A másik két adag tésztával ugyanez az eljárás, így összesen 24 db kiflink lesz.) Én mielőtt feltekertem újra megkentem egy kevés vajjal, és megszórtam egy kis reszelt sajttal, de ez a lépés elhagyható. Az eredeti recept szerint több vaj kellene a kenéshez (illetve sóval kellene habosra keverni a vajat, de én mindig ezt az olvasztott megoldást választottam, nekem ez egyszerűbb, és kevesebb vaj is
elég. Persze, minél vajasabb-sajtosabb, annál finomabb, így ezt mindenki döntse el, hogy kinek mennyi fér bele : ) Még annyi, hogy én nem tettem hozzá plusz sót a kenésnél, nekem így ízlik, de ez ízlés dolga.) Pihentetés után lekenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton – kb. 190 fok – 18-20 percig sütöttem.)

Az egész adag ch tartalma kb. 130 g, 24 db kifli esetén kb. 5,5 g ch/db, 100 gramm kész kifli ch tartalma kb. 19 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141231_140258

Banános csokis szelet

Érdekes módon régebben nem nagyon rajongtam az ilyesmi kevert sütikért, egy ideje viszont egyre jobban szeretem őket. Most épp a konyhapulton várakozó, maradék banán adta az ihletet, illetve csak a kiindulási pontot, mert még korán volt, meg ünnepek után, meg minden, szóval nem nagyon jött az ihlet, ezért egy kávé társaságában elkezdtem recept után kutakodni. Nem kellett sok idő, ahogy megláttam ezt a receptet a Nosalty-n, rögtön tudtam, hogy pont jó alap lesz nekem az átalakításhoz : )

Hozzávalók:

A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel legalább 5-6 percig), hozzáadjuk az olvasztott kókuszolajat, majd a villával áttört banánt, végül apránként a szódabikarbónával elkevert lisztes keveréket és ha szükséges akkor kb. fél dl tejjel hígítsuk egy kicsit a tésztát. (Még így is viszonylag sűrű volt a tészta, tehát nem kell túladagolni a tejet : ) Én ezt olyan “gumis” állagnak hívom, amikor nem folyik, hanem olyan, hogy rajta marad a mixeren : ) ) Végül hozzákeverjük az apróra vágott csokit is. (Mehet bele több csoki is, de nekem ennyi volt a megbontott csomagban és úgy döntöttem, hogy most elég lesz ennyi is, de elbírna többet is : ) ) Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem, és kb. 19×19 cm-es formát használtam, de szerintem akár muffin formában is megsüthető.)

Szénhidrát és kalória (utóbbi csak nagyon nagy vonalakban számolva):
Az egész adag kb. 90 g ch és 1200 kcal.
Én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 10 g ch és 133 kcal/szelet.
100 gramm kész süti ch tartalma kb.: 21 g ch és 285 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141227_140924

Sportszelet bonbon

Ezt a receptet már elég régen kinéztem magamnak TücsökBogárnál (eredeti recept ITT), most eljött az ideje a megvalósításnak. Bevallom, hogy szerintem nem egészen lett tökéletes, viszont annyira finom, hogy úgy döntöttem mégis felteszem. Utólag olvastam el az eredeti receptnél a kommenteket, miszerint xilit vagy eritrit az ideális hozzá, ugyanis kell a “cukor” tömege. Na most én Diawellness négyszeres erejű édesítővel készítettem, amiből ugye negyedannyi kell, így lehet, hogy ez lehetett az oka, hogy egy kicsit kicsapódott az olaj, ahogy összekevertem. Viszont ízre, állagra nagyon jó lett szerintem. Hasonló, mint a kókuszolaj-kakaópor alapú házi csoki, de mégsem olyan egészen, hanem tényleg olyasmi az állaga, mint a régi sportszeletnek volt. Csak sajnos nem sikerült úgy fényképezni, hogy látszódjon, na meg nem is lett olyan szép, sőt kifejezetten ronda szegénykém, de majd legközelebb : )
Hozzávalók:

A tejport és a kakaóport elkeverjük, átszitáljuk. A többi hozzávalót felforraljuk, majd tűzről levéve hozzáadjuk a tejpor-kakaópor keverékét és összekeverjük. Szilikon formába öntjük, hűtőbe tesszük. Nekem elég gyorsan megdermedt, az eredeti recept szerint viszont másfél napig hűtőben kell tartani a dermedésig.

Az egész adag ch tartalma kb. 14 g, nekem 7 db bonbonom lett, így 2 g ch/db. 100 gramm kész csoki ch tartalma kb. 10 g. Ez nagyon baráti, de azért kalória van benne…. nem számoltam pontosan de kb. 800 kcal lehet az egész adag.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150101_110746

Joghurtos zsemle

Ettem volna valami finom zsemlét, először arra gondoltam, hogy majd magamtól “kotyvasztok” egyet, de aztán eszembe jutott, hogy régen, még az életmódváltásom előtt többször megsütöttem TücsökBogár puha joghurtos zsemléit, és az páromnak is nagyon ízlett. Gyorsan előkerestem a receptet, és kicsit személyre szabva újra megsütöttem. Még mindig finom : ) (eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

Tetejére:
(elhagyható)

  • kevés joghurt kb. 1 tk mézzel elkeverve

A liszteket, élesztőt, sót elkeverjük, hozzáadjuk a joghurtot, olajat, majd annyi vizet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Meleg helyen kb. 50 percig pihentetjük. Tetszőleges darabszámra osztjuk a tésztát (én 6 részre osztottam, de aki nagyobb zsemlét szeretne az ossza 4-5 részre), formázzuk, sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk és újra pihentetjük kb. 20-25 percet. A tetejét lekenjük a mézes joghurttal (én szórtam rá egy kis chia magot) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20 percig sütöttem.) A joghurtos-mézes kenés elhagyható (eredeti recept szerint nem kell lekenni semmivel), én ezt az ötletet tesómtól “loptam”, ő szokta így sütni a zsemléket. Ettől értelemszerűen kap egy enyhe édeskés ízt, szóval, aki nem szereti, az hagyja el a mézet.
A lisztekről: Zero6 helyett elkészíthető csak durumlisztből is, vagy durumliszt helyett pl. tk tönköllyel keverve a Zero6-ot, vagy pl. csak Diawellness 50%-os lisztből, Diawellness Sütőlisztből, vagy más ch csökkentett lisztből.

Szénhidrát és kalória: (utóbbi csak nagyon nagy vonalakban)

Az egész adag kb.: 110 g ch és 1050 kcal.
6 db zsemle esetén, 1 db zsemle: 18 g ch és 175 kcal.
100 gramm kész zsemle: 26 g ch és 250 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141228_081709

Kávés sajttorta

Tavaly decemberben azt hiszem megígértem, hogy nem sütök több sajttortát abban az évben már… de idén még nem sütöttem : D Egészen eddig bírtam nélküle…. : ) Tényleg függőséget okoz? Lehet, de én nem bánom : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

(lényegében bármelyik sajttorta alap jó hozzá)

Krém:

  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 100 g tejföl
  • instant kávé (kb. 1 púpozott tk)
  • édesítő (nálam kb. 25 g négyszeres erejű édesítő)
  • 10 g vaníliás pudingpor
  • 1 tojás

A tészta hozzávalóit “összemorzsoljuk”, nem kell, hogy teljesen összeálljon, tortaformába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A krémsajtot, tejfölt, kávét, édesítőt elkeverjük (elég a kézi habverő, nem kell gép), hozzáadjuk a pudingport, keverjük, majd a tojást, szintén keverjük : ) Ráöntjük a tésztára, majd előmelegített sütőben (alacsony hőfokon) megsütjük. Én gázsütőben 3-as fokozaton kb. 35-40 percig sütöttem. Elvileg még “rezgősnek” kell lennie, amikor már megreped, akkor túlsült, de szerintem ez csak esztétikailag ront az egészen, az ízén egyáltalán nem : ) Én nyitott sütőben hagytam kihűlni. Szeletelésig érdemes pár órát várni vele, addigra éri el a végleges állagát. Szerintem nagyon finom, olyan igazi krémes, de mégis könnyű. Mint minden “lájtos” sajttorta, szerintem ez is imádnivaló : )

Szénhidrát és kalória:(a kalória most is csak nagyon nagy vonalakban számolva)

Az egész adag kb.: 30 g ch és 1100 kcal.
100 gramm kész sajttorta: 6 g ch és 230 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150103_094218

Pudingos almás táska

Ettem volna valamilyen almás finomságot, de nem igazán volt ötletem, ezért keresgettem egy kicsit. Amikor megláttam a Zamat és illat blogon azt a gyönyörű almás táskát, rögtön tudtam, hogy megtaláltam amit kerestem : ) (eredeti recept ITT)  Nekem sajnos nem lett annyira szép, de azért megbékéltem vele, és nagy örömömre még párom is jót evett belőle : ) (tudjátok… amiből ő eszik, ráadásul jót eszik az biztos jó : ) )

Hozzávalók a tésztához:

Töltelék:

  • reszelt alma (nálam kb. 130 g)
  • fél csomag Diawellness hideg puding (vagy helyette főzős pudingpor)
  • fél dl tej (főzős pudingpor esetén kb. másfél-két dl tej)
  • édesítő ha szükséges (főzős pudingnál szükséges : ) )

Tetejére:

  • olvasztott vaj (vagy tojás)

A tésztához a száraz anyagokat elkeverjük, lassan hozzáöntjük a vizet, majd az olajat és összegyúrjuk. (Nekem ennyi víz kellett hozzá, de ez lehet kicsivel több-kevesebb.) Letakarva meleg helyen kb. 45 percig pihentetjük. A töltelékhez a hideg pudingot elkeverjük a tejjel, az almát lereszeljük és összekeverjük a pudinggal. (Az eredeti recept szerint az almát megpároljuk, ahhoz adjuk a kevés vízzel elkevert pudingport és összefőzzük. Szerintem ehhez az adaghoz elég egy fél csomag pudingpor kb. másfél-két dl tejjel felfőzve.) A megkelt tésztát hat egyenlő részre vágjuk, kinyújtjuk (kb. 15×10 cm-esre), egyik oldalát derelyevágóval vagy késsel felcsíkozzuk, középre tesszük a pudingos almás tölteléket, (kb. 2 teáskanálnyit), majd az érintetlen oldalt ráhajtjuk a töltelékre, kicsit lenyomkodjuk a széleit, majd ráhajtjuk a csíkozott részt is. (Az eredeti receptnél van kép a formázásról, vagy a kürtös kifli is hasonló formázással készült. Recept ITT.) Újra pihentetjük kb. 25 percig, majd előmelegített sütőben megsütjük, (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20-25 pecig sütöttem), majd kivéve a sütőből olvasztott vajjal lekenjük. Vaj helyett tojással is le lehet kenni (sütés előtt).

Az egész adag ch tartalma kb. 200 g, 6 db esetén kb. 33 g ch/db. 100 gramm kész péksüti ch tartalma kb. 29 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141226_144734

Pezsgőkrém torta

Egyszer már készítettem pezsgőkrémes tortát, ami nekem nagyon emlékezetes maradt. A piskóta ott sajnos nem lett tökéletes, viszont a krém szerintem hihetetlenül finom volt. (recept ITT) Szilveszter közeledtével gondoltam, itt az újabb alkalom egy pezsgőkrémes tortához : ) Az előzőnél a krém egy kicsit macerásnak tűnhet (de tényleg megéri, mert nagyon finom), most gondoltam, hogy leegyszerűsítem egy kicsit. Keresgettem recepteket, végül Száva blogján lévő barackos pezsgőtorta krémjét alakítottam át. (eredeti recept ITT)

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

Krém:

  • 2 tojás
  • 1 dl száraz pezsgő
  • édesítő (nálam kb. 15 g négyszeres erejű édesítő)
  • vanília aroma
  • fél dl tej
  • 10 g étkezési zselatin
  • 100 g habtejszín (plusz ehhez egy kevés édesítő ízlés szerint)

A piskótához a hozzávalókat összekeverjük (én csak kézi habverőt használtam), előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem.) A krémhez a tojásokat elkeverjük a pezsgővel, édesítővel, aromával és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. (Kis kézi habverővel kevergettem.) Amíg hűl felverjük a tejszínt, félretesszük. A tejbe belekeverjük a zselatint, felmelegítjük (mikróztam), kevergetjük, melegítjük, kevergetjük. Nem kell sokáig mikrózni, mindig csak pár másodperc. Kevergetve kicsit kihűtjük, majd hozzáadjuk a tojásos-pezsgős krémhez, és alaposan elkeverjük, végül óvatosan hozzákeverjük a tejszínt is, majd ráöntjük a kihűlt piskótára. Nem tudom mi van velem, de valami miatt nem sikerült normálisan felverni a tejszínt (pedig hűtve volt), így amikor összekevertem a tojásos krémmel, akkor elég híg lett, szinte folyt az egész, már majdnem le is mondtam róla, hogy ebből valami lesz, de aztán hűtőbe téve nagyon szépen megdermedt, viszonylag rövid idő alatt.

Az egész torta ch tartalma kb. 60 g, 100 gramm kész torta ch tartalma kb. 11 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141225_150002

Sajtos rúd

Azt hiszem ez jól sikerült….  Az történt ugyanis, hogy megsütöttem ezt a sajtos rudat, és látom, hogy életem párja (aki mellesleg a legnagyobb kritikusom) eszegeti…. egyszer csak megkérdezi: “ezt te sütötted?” Mondom, “szerinted…. ki más?? De miért?” Azt mondja: “csak mert olyan, mint a rendes”…. Pislogtam nagyokat, ő nézett nagyokat…. én: hogy érted, hogy rendes?? (persze tudom, hogy mire gondolt, csak vártam, hogy hogy jön ki ebből az egészből…. : D ) Elnevette magát és annyit mondott, hogy “olyan, mintha… mintha fehér lisztből lenne” : ) Na ez alapján, szerintem tényleg jól sikerült : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 200 g Diawellness sütőliszt (ezt használtam)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 p. tk só
  • 40 g olvasztott kókuszolaj
  • kb. 50-60 g natúr joghurt

Ezenkívül:

  • kb. 10-15 g olvasztott vaj
  • 40-50 g reszelt sajt
  • kb. 20-30 g joghurt a tetejére kenéshez (helyette lehet tojással is lekenni) plusz reszelt sajt ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjruk, letakarva kb. 40 percig pihentetjük. Kinyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, majd feltekerjük, félbehajtjuk, újra pihentetjük kb. 20-25 percet. Kinyújtjuk (kb. 30×15 cm-esre nyújtottam), csíkokra vágjuk, sütőpapírral bélelet tepsire rakosgatjuk, (itt én pihentettem volna még újabb kb. 15-20 percet, de már nagyon fáradt voltam, ezért rögtön sütőbe tettem) megkenjük joghurttal, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 15 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalm kb. 105 g, nekem 34 db lett, így kb. 3 g ch/db. 100 gramm sajtosrúd ch tartalma kb. 31 g
ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Csigakeksz

Nemrég egy félresikerült próbálkozás eredményeként sütöttem hasonló kekszet, de mivel azt hittem, hogy nem lett jó, így nem is fényképeztem le, és nem is mértem pontosan az alapanyagokat (mivel menet közben derült ki, hogy nem lesz úgy jó, ahogy elterveztem, és hozzá kellett még adni ezt-azt), szóval haragudtam rá…. : ) Aztán amikor kihűlt, nagy duzzogva megkóstoltam és meglepően finom volt szerintem, ezért most újra nekiálltam.

Hozzávalók a “fehér” tésztához:

Kakaós tésztához:

A kétféle tésztához összegyúrjuk a hozzávalókat, külön-külön kinyújtjuk, (folpack vagy sütőpapír alatt szoktam) majd egymásra tesszük a két tésztát és úgy nyújtjuk tovább. (kb. 30×20 cm-esre nyújtottam) Kicsit töredezett, de nem vészesen, ettől függetlenül lehetett nyújtani. A hosszabbik szélétől kezdve feltekerjük, felszeleteljük és előmelegített sütőben (sütőpapírral bélelt tepsin) megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 12-15 percig sütöttem. Ilyenkor még puhának tűnik, de kis idő múlva keksz állagú lesz.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 100 gramm kész keksz kb. 31 g ch. Nekem 23 db lett ebből az adagból.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkoyha.info

IMG_20141224_111914

Mandulás muffin

Ehhez a muffinhoz az ötletet Szafi “paleo mézeskalács muffin”-ja adta (eredeti recept ITT), azt alakítottam át egy kicsit. Mivel kevesebb tojást használtam és valamivel több, illetve más arányú száraz anyagot, így tettem hozzá egy kevés tejet is, ami miatt így ebben a formában már nem paleo, ha esetleg valakinél ez lenne a cél.

 

Hozzávalók:

A mandulalisztet és nyílgyökérlisztet kimérjük, elkeverjük. Az összes többi hozzávalót jól kihabosítjuk (a szódabikarbónát is ehhez a keverékhez adjuk), majd hozzáadjuk a lisztes keveréket is és elkeverjük. Szilikonos muffin formába öntjük a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 15 percig sütöttem, de lehet, hogy másnál több idő kell neki, mivel már többször kiderült, hogy az én sütőm nagyon süt : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 40 g, nekem 9 db kisméretű (kb. 4 cm-es) muffinom lett, így 4,5 g ch/db. (100 gramm kész muffin kb. 23 g ch.)
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141219_072301

Fehércsokis torta

A pár nappal ezelőtti házi készítésű fehér csoki recept kapcsán (recept ITT)  felmerült, hogy mennyire jó, mennyire nem jó, mennyire rossz a fruktóz…végül arra jutottam, hogy egyszer belefér egy fruktózzal édesített fehér csoki, mivel már nagyon régen szerettem volna egy ilyen tortát készíteni. Persze, aki talál más édesítővel édesített fehér csokit, az még jobb, de mi most az Aldi-ban kapható fruktózos csokit használtuk. Viszont most már én is tudom, hogy mit és hol kell keresni, köszönöm a infókat : )

Hozzávalók a piskótához:
(22 cm-es formához)

Krém:

  • 100 g cukormentes fehér csoki
  • 200 g krémsajt (kép ITT)
  • 200 g habtejszín
  • édesítő (nálunk kb. 30 g xilit)

A piskótához a tojásokat a xilittel, kézi mixer magas fokozatán fehéredésig keverjük (jó pár perces művelet), rászitáljuk a lisztet és kézi habverővel óvatosan összeforgatjuk, kikent, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttük, de ez sütőfüggő!)

A krémhez a csokit egy-két evőkanálnyi tejszínnel vízgőz felett felolvasztjuk. Amikor kicsit kihűl, összekeverjük a krémsajttal, majd az édesítővel kemény habbá vert tejszínnel. Ennél a lépésnél szerintem kicsit elrontottuk, ugyanis miközben tesóm verte a habot, én hirtelen felindulásból hozzáöntöttem a csokis-krémsajtot (de akkor már viszonylag kemény hab volt), és géppel kevertük össze. Legközelebb úgy csinálnám, hogy a felvert habot óvatosan összekeverném kézi habverővel a csokis krémsajttal, ahogy az ilyesmi sütiknél “szokás”, mint ahogy pl a kávékrém szeletnél is csináltuk. Így is jó lett, csak így elég sokat kellett hűteni, mire megszilárdult a krém, de megszilárdult : ) Megmondom őszintén, hogy először nem is akartam feltenni, mert azt hittem, hogy folyós marad a krém… nagy duzzogva tesómmal megettük majdnem a felét, (én a krém miatt duzzogtam, ő pedig azért, mert nem pont középen sikerült elvágnia a piskótát, és ilyenbe nagyon bele tud keseredni : ) ) visszatettük a hűtőbe, aztán pár óra múlva rácsodálkoztam, hogy mennyire szépen megdermedt rajta a krém. Viszont ha nem géppel, hanem óvatosan keverjük össze, akkor szerintem elég rövidebb hűtési idő is.

A kihűlt piskótát, félbevágjuk, majd a krém kb. harmadát elterítjük rajta, rátesszük a másik piskótalapot és bevonjuk a maradék krémmel és hűtőbe tesszük.

Az egész torta ch tartalma kb. 130 g. (xilittel számolva) 100 gramm kész torta ch tartalma kb. 17-18 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141220_123218

Kürtös kifli

Hencinél láttam meg ezt a kürtös kifli receptet (eredeti recept ITT), és nagyon nagyon megtetszett már a kinézete is, aztán ahogy elolvastam a receptet, az is. Limara receptje alapján készítette, (Limara receptje ITT), én pedig a megalkottam a saját verziómat. Szerintem nagyon nagyon jó állagú a tészta, és nagyon finom. Eredetileg töltelék nélkül készül, egy-kettő nálunk is üresen maradt, viszont egy-két darabba tettünk diót, datolyát, egy-két darabba pedig banánt tesóm ötlete alapján (amitől olyan lett, mintha valami nagyon finom banánkrém lenne benne) : ) Szerintem mindenhogy finom. (Még annyi, hogy maga a tészta nem túl édes, banánnal, datolyával pont jó szerintem, de anélkül vagy több édesítő kell bele, vagy ahogy Heni készítette, tekerés előtt megszórni fahéjas xilittel)

Gluténmentes kürtös kifli recept ITT.

Hozzávalók:

  • 200 g durumliszt
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt
  • édesítő (nálam 2 ek xilit)
  • csipetnyi só
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 1,5 dl langyos tej
  • 20 g puha kókuszzsír (nem folyós)
  • 1 csomag porélesztő (7 grammos)

Tetejére:

  • olvasztott vaj
  • fahéj
  • xilit

Töltelék:
(ez elhagyható, de mi tettünk bele)

  • vegyesen durvára vágott dió és datolya vagy
  • banán

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva kb. 50 percig pihentetjük. Tetszőleges darabszámra osztjuk (nekünk 9 db lett), csíkokat nyújtunk, majd az egyik felére késsel vagy derelyevágóval csíkokat vágunk. A másik végére tesszük a ölteléket, és feltekerjük. Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, és letakarva újra pihentetjük kb. 40-45 percet, majd előmelegített sütőben megsütjük. (170 fokon kb. 17 perc alatt sült meg nálunk.) Amikor kivesszük, forrón megkenjük olvasztott vajjal és megszórjuk fahéjas xilittel. A formázáshoz a forrásként megjelölt oldalakon fázisfotókat is találtok.

Csak a tészta ch tartalmát számoltam most ki (ami összesen 165 g ch), mivel a töltelék az ízlés szerint variálható, illetve elhagyható. A ch tartalom is ízlés szerint variálható, elkészíthető pl. csak Diawellness 50%-os lisztből, vagy felesben
durum (vagy pl. tönköly) liszt és Zero6 keverékéből is.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141220_111909

Fehér csoki utánzat

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon fehér csoki is készíthető-e azzal az eljárással, mint a “sima” csoki, ugyanis nagy bánatomra én még nemigen láttam sehol cukormentes fehér csokit (csak olyat, ami fruktózzal van édesítve). Ezért gondoltam lecserélem a kakaóport (kókusz)tejporra és lesz, ami lesz : ) Kis adagot készítettem, mivel nem tudtam, hogy milyen lesz a végeredmény. Szerintem nagyon finom lett. Azt nem állítom, hogy teljesen olyan, mint a bolti fehér csoki, de szerintem nagyon nagyon közel van hozzá. Mivel hajnalok hajnalán készítettem, így a kép nem igazán lett jó.

 

Hozzávalók 7 db bonbonhoz:
(kis adag, természetesen lehet növelni)

 

A kókuszolajat mikróban felmelegítettem, hozzáadtam az édesítőt, kevergettem, melegítettem… Belekevertem a kókusztejport, majd újra melegít, keverget, melegít, keverget. Mindig csak pár másodpercre tettem be a mikróba. Persze lehet vízgőz felett is, de mivel ez tényleg nagyon kísérleti példány lett, így egyszerűbb volt a mikrós megoldás, főleg ilyen kis mennyiségnél. Tetszőleges formába öntjük, majd hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.

A szénhidrát az nagyon nagyon minimális, (mivel csak a kókusztejporral kell számolni) összesen 4 g. A kalóriája összesen 317 kcal, 7 bonbon esetén 45 kcal/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141217_074029

Karácsonyi csiga

Egy receptes újságban láttam egy karácsonyi fűszerrel ízesített csigát, és nagyon megtetszett, szinte éreztem az illatát, így kellett nekem is valami hasonlót készíteni : )

Hozzávalók:

Töltelék:

Kenéshez:

  • 2-3 ek tej, édesítő, fűszerek ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva kb. 60 percig kelesztjük. Kinyújtjuk (én kb. 20×15 cm-esre nyújtottam), megkenjük az ízlés szerint édesített, ízesített krémsajttal, (akartam rátenni reszelt csokit is, de elfelejtettem…) feltekerjük, felszeleteljük, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és újra pihentetjük kb. 20-30 percet, majd előmelegített sütőben megsütjük. (én gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 25 percig sütöttem.) Kb. 10 perc után lekenjük a tejjel, és miután készre sültek újra lekenjük. Krémsajt helyett vajjal is “tölthetjük.” (abból kevesebb kell)

Az egész adag ch tartalma kb. 105 g, nekem 9 db csigám lett, így kb. 12 g ch/db. 100 grammra kiszámolva: 23 g ch/100 g kész csiga.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141213_082133

Trüffelkrém torta

Sokáig úgy gondoltam a trüffelkrémre, mint valami földönkívüli, elérhetetlen valamire…. nem tudom megmondani, hogy miért volt így, de így volt. Pedig – szerintem – semmi bonyodalom nincs benne : ) Na jó… én azért megnéztem nem egy, nem kettő receptet…. és bizony sok kérdés felmerült bennem, hogy akkor most hogy is van ez??? : ) Ahogy olvasgattam, elvileg ahány gramm tejszín, annyi gramm étcsoki kell hozzá, viszont láttam más arányokkal is (kevesebb csokival), így – bár féltem, hogy milyen lesz a végeredmény : ) – nekiálltam., hogy lesz, ami lesz. Eredetileg étcsoki kellene hozzá, de nekem nem volt elegendő mennyiség, így tejcsokival pótoltam.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

  • 2 tojás
  • 120 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam) (vagy helyette* )
  • 15 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 1,5 dl tej
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj

Krémhez:

  • 100 g habtejszín
  • 60 g cukormentes csoki (nálam 30 g tej- és 30 g étcsoki – nálam Wawel, mert szerintem ez a legfinomabb)

A krémet én előző nap este készítettem el, mert ahogy olvasgattam a sok-sok receptet, szinte mindenhol azt írták, hogy érdemes legalább 10 órán át hűteni felhasználás előtt. A tejszínt felmelegítjük (én mikróztam), hozzáadjuk az apróra tördelt csokit és olvadásig keverjük. Amikor kicsit kihűlt, hűtőbe tesszük. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját az édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a tejet, kókuszolajat és a kakaóval, sütőporral, csipetnyi sóval elkevert lisztet, elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérje habot. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – 25-30 percig sütöttem.) A csokis tejszínes krémet kézi mixerrel habosra keverjük (alacsony fokozaton!), majd a kihűlt piskótára kenjük, hűtőbe tesszük.

* Diawellness 50%-os liszt helyett szerintem bármilyen – nem mag – liszt jó lehet. Ha valaki zabpehelyliszttel szeretné elkészíteni, akkor a csokis csillag receptje szerint készítse el. Nekem az nagyon nagyon ízlett, az egyik kedvencem. (Recept ITT. A csoki kihagyható a tésztából.)

Az egész adag ch tartalma kb. 65 g, (kb. 10-12 szeletre vágható), 100 gramm torta ch tartalma kb. 14 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Karácsonyi gyümölcskenyér

Karácsony közeledtével muszáj volt valamilyen gyümölcskenyeret is sütnöm : ) Az alapötlet az Apróséfről származik (eredeti recept ITT), de végül szinte teljesen átalakítottam, viszont az elkészítés módját onnan puskáztam.

 Hozzávalók:

  • 3 kisebb (vagy 2 nagyobb) tojás
  • 80 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam) (vagy helyette*)
  • 50 g puha vaj
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 1 kk szódabikarbóna
  • cukormentes aszalt gyümölcsök apróra vágva ízlés szerint (nálam kb. összesen 65-70 g füge, datolya, aszalt szilva vegyesen)
  • apróra vágott dió (nálam kb. 20 g)
  • főtt natúr gesztenye apróra vágva (nálam kb. 20 g)

Az aszalt gyümölcsöket, diót, gesztenyét (mehet bele csoki is) apróra vágjuk, hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert lisztet, összekeverjük. A vajat az édesítővel habosra keverjük, hozáadjuk a három tojássárgát és tovább habosítjuk. A három tojásfehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd apránként – kézi habverővel – hozzáadjuk a vajas részhez. Végül fakanállal hozzákeverjk a lisztes-aszalt gyümölcsös keveréket is. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Én kb. 20 cm-es szilikon formát használtam – ha nem szilikon, akkor ki kell kenni – és gázsütőben 3-as fokozaton kb. 40 percig sütöttem.)

* Diawellness Sütőliszt helyett szerintem bármilyen – nem mag – liszt jó. Zabpehelyliszt esetén én adnék hozzá zabkorpát is, (kb. 60 g zabpehelyliszt és 20 g zabkorpa), de ezt csak elméletben tudom így mondani, én így csinálnám.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, kb. 10-12 szeletre vágható. 100 gramm gyümölcskenyér ch tartalma kb. 27 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Ha szeretnél egy 15 ünnepi receptből álló pdf magazint rendelni, akkor KATTINTS IDE a részletekért. 

IMG_20141214_100548

Csokipudingos muffin

Nagyon ízlett a múltkori pudingkrémes muffin (recept ITT), ezért újra nekiálltam, csak most csokipudinggal készítettem és megspékeltem egy kis aszalt szilvával : ) Illetve az arányokon is változtattam itt-ott, szerintem így is finom lett.

Hozzávalók:

Ezenkívül:

Először a pudingot készítjük el. Én most az egyszerűbb megoldást választottam és főzés nélküli pudingot készítettem: 1 dl tejet összekevertem fél csomag (35 g) Diawellness csokis hideg pudingporral, hűtőbe tettem, amíg kikevertem a muffintésztát. (mikrós megoldás a pudinghoz ITT) A száraz és nedves anyagokat (a szilva kivételével) külön-külön kimérjük, elkeverjük, majd a két részt – hozzáadva az elkészített pudingot is – jól összekeverjük kézi habverővel. Muffinformába kanalazzuk, majd a tetejére szórjuk az apróra vágott aszalt szilvát. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 18-20 percig sütöttem. Nem kell túlsütni, olyan brownie-s állagúnak kell lennie.)

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, nekem 8 db normál méretű muffinom lett, így 10 g ch/db. 100 gramm kész muffin kb. 22 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141207_104227

Kókuszos sajttorta

Nem tehetek róla, de már megint sajttortát kellett sütnöm…. : ) Ugyanis valahogy bevillant, hogy hoppáááá, kókuszos még nincs : ) Most már van, és ígérem idén már nem sütök több sajttortát… na jó, még talán egyet szilveszteri hangulatban : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

Krémhez:

Az alaphoz a hozzávalókat összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk. (nem kell, hogy teljesen összeálljon a tészta, kicsit “morzsás” állagú lesz, de az úgy jó, mivel nem kell nyújtani, csak belenyomkodni a formába.) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A krémsajtot, Cocomas-t, édesítőt elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, a pudingport és a kókuszreszeléket és kézi habverővel alaposan összekeverjük. Ha nem Cocomas-t, illetve nem kókuszos pudingport használunk, akkor természetesen több kókuszreszelék kell bele, hogy igazán kókuszos legyen. A krémet ráöntjük a tésztára, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3-as fokozaton (ez kb. 170 fok lehet) kb. 50-60 percig sütöttem. Ilyenkor még “rezgős” a közepe, úgy tűnik, mintha nem sült volna át, de hagyni kell jó pár órát, (a legjobb hűtőbe tenni egy éjszakára) és addigra “összedermed”.  És nagyon finom, krémes lesz a végeredmény : )

Az egész torta ch tartalma kb. 100 g, közel 1 kg lett (80 dkg) a kész süti, így 100 gramm sajttorta kb. 12,5 g ch. (8-10 szeletre vágható)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141207_114515

Almás mákos guba

Egy napilap gasztro mellékletében láttam egy almás mákos guba receptet, viszont nem volt hozzá kép… Vizuális alkat vagyok, főleg, ha sütiről van szó : ), így első felindulásból el is vetettem az egészet…. aztán nem hagyott nyugodni a dolog és pár nap múlva újra előkerestem a receptet és nekiálltam az átalakításnak. Szerintem igazi mákos guba fílingje lett, nekem nagyon ízlik, és ilyenkor jön a szokásos, minden karácsonykor feltett kérdés: miért csak decemberben készítünk mákos gubát??? Apukám minden évben megjegyzi, hogy a mákos guba annyira finom, hogy nem csak karácsonykor kellene ezt enni… aztán legközelebb következő év karácsonyán kerül az asztalra  újra : ) Legalábbis nálunk valamiért eddig így alakult.

Hozzávalók a kalácshoz:

Az “öntethez”:

  • 2 dl tej
  • 1 tojás sárgája
  • édesítő ízlés szerint
  • egy fél narancs leve

Ezenkívül:

  • kb. 40-50 g darált mák (plusz hozzá ízlés szerint édesítő)
  • 1 alma felszeletve (kb. 120 g)

Tetejére:

A kalácshoz a hozzávalókat összegyúrjuk, 50-60 percig pihentetjük. Formázzuk, majd újabb kb. 20-30 perc pihentetés következik. Lekenjük egy kevés joghurttal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (kb. 180 fok) 25-30 percig sütöttem. A forma szinte mindegy, mert úgyis fel kell szeletelni. A tejet az édesítővel felmelegítjük, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, és egy fél narancs levét. (mehet bele vanília aroma is, én kihagytam.) Amikor kicsit kihűlt a kalács, akkor felszeleteljük és leöntjük a tejjel, megszórjuk az édesítővel elkevert mákkal. Egy (kókuszolajjal, vagy vajjal vékonyan kikent) jénai tálba rétegezzük: egy sor kalács, egy sor szeletelt alma, kalács. 10-15 perc sütés után, rátesszük a felvert tojásfehérje habot és további kb. 10-15 percig sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton sütöttem, a jéna tál mérete kb. 20×15 cm.) Persze bármilyen kalács jó hozzá, én a pudingos ökörszem tésztáját használtam most fel, mert annak nagyon tetszett az állaga. (recept ITT)

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, én 8 szeletre vágtam, így 15 g ch/szelet. 100 gramm kész guba ch tartalma kb. 17 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141206_105546

Forralt boros süti

Ehhez a sütihez két “irányból” jött az ihlet…. először ahogy olvasgattam a cantuccini-ről (recept ITT), miszerint a kávé és kakaó mellett előszeretettel mártogatják borba is az olaszok ezt a finomságot… elképzeltem milyen lehet, de annyira nem vonzott a dolog, én maradtam a kávénál… viszont amikor bevásárlás közben megláttam a forralt bor fűszerkeveréket, akkor már beindult a fantáziám…. : ) A fűszerkeveréket gyorsan visszatettem a polcra, mivel legalább két kiló cukor van benne, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon “be lehet-e építeni” a forralt bort valamilyen sütibe…. nagy meglepetésemre, és egyben nagy megkönnyebbülésemre is, hamar kiderült, hogy bizony nem csak pörkölt, hanem sütemény is készülhet vörös borral. Ahogy olvasgattam, egy tradicionális német süteményről van szó, pechemre, mivel ez az egyetlen nyelv, amit képtelen voltam (vagyok) megtanulni…. Na de szerencsére találtam magyar oldalakon is recepteket, viszont mindegyikhez rengeteg vaj (vagy margarin) kellett, így megalkottam a saját forralt boros sütimet : ) Szerintem nagyon nagyon finom lett. És hogy érezni-e benne a bort? Ha tudod, hogy az van benne, akkor érzed… olyan kellemesen, finoman…. ha nem tudod, akkor pedig csak azt érzed, hogy valami finom zamatos sütit eszel és nem tudod, hogy mi a “titok” : ) (az alkohol tartalom miatt nem kell aggódni, mert sütés közben elpárolog)

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 50 g krémsajt (vagy joghurt, tejföl)
  • 1 ek forralt bor
  • 10 g cukormentes étcsoki reszelve (nálam Wawel)

A forralt bort ízlés szerint elkészítjük, én fahéjjal,őrölt szegfűszeggel, gyömbérrel ízesítettem, (nem sajnálva a fűszereket, hogy megmaradjon sütés után is az aromája. Vagy cukormentes forraltbor fűszerkeverékkel is ízesíthető.) A tojásfehérjék kivételével alaposan elkeverjük a hozzávalókat , majd óvatosan hozzáadjuk a csipet sóval kemény habbá vert fehérjéket is. Előmelegített sütőben megsütjük. Félidőben megkenjük a krémsajttal, majd miután kivesszük a sütőből megszórjuk reszelt csokival.(kb. 20×20 cm-es tepsit használtam, gázsütőben 4-es fokozaton összesen kb. 30 percig sütöttem.) Zero6 helyett,szerintem jó zabpehelyliszt és zabkorpa fele-fele arányban, vagy pl. durum-, tönkölyliszt.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 9 nagyobb szeletre vágtam, így bk. 10 g ch/db. (100 gramm kész süti kb. 18 g ch-t tartalmaz. A kalóriát nem számoltam pontosan, de kb. 1200 körül lehet az egész adag.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141206_103124

Cantuccini

Az utóbbi időben többször szembejött velem ez a cantuccini elnevezésű finomság, muszáj volt utánajárnom egy kicsit , hogy miről is van szó. Nevéből kiindulva egyértelmű volt, hogy olasz, és ugye az már csak jó lehet, mert az olaszok tudják, hogy mit csinálnak, ami az étkezést illeti : ) (na jó, bevallom… van egy olasz specialitás, ami nagyon, de nagyon nem nyerte el a tetszésemet…. mégpedig a prosciutto sonka sárgadinnyével… számomra ez valami rémálom volt, pedig nem vagyok ellene a gyümölcs-hús párosnak…. ) Na de hogy tudok így elkalandozni??? : ) Nem tudom, de azt tudom, hogy ez a kekszféleség valami eszméletlen finom, kávéba, kakaóba mártogatva, vagy csak simán elropogtatva, mindenhogy nagyon finom. És, ami még nagyon tetszik benne, hogy jól lehet variálni. Szóval azt hiszem lesz még egy-két változat : ) Több receptet elolvastam, végül EBBŐL a receptből indultam ki.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 120 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam) (szerintem bármilyen más – nem mag – liszttel működik)
  • édesítő ízlés szerint (kb. 60-80 g cukornak megfelelő, nálam 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 50 g dió durvára vágva
  • 30 g (hozzáadott cukortól mentes) aszalt szilva
  • 1 kk sütőpor
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • fahéj (kb. fél tk)
  • 1-2 ek tej (amennyit a tészta felvesz)

A diót, aszalt szilvát apróra vágjuk. A többi hozzávalót összegyúrjuk, majd “belegyúrjuk” a diót és a szilvát. Kb. 25 cm hosszú rudat formázunk, tetejét kicsit lelapítjuk, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem). Kivesszük a sütőből, 10-15 percig hűlni hagyjuk, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk és visszatesszük a sütőbe további kb. 10-15 percre. Lényegében ki kell “szárítani”, hogy keksz állagú legyen.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, 16 szeletre vágtam, így kb. 5 g ch/db. (100 gramm kész keksz ch tartalma kb. 28 g)

A Facebook-on itt tudsz csatlakoni: fittkonyha.info

IMG_20141206_095616

Adventi szelet

Azért adventi, mert Advent vasárnapján sütöttem este, amolyan hirtelen felindulásból, és mert az ízvilága, hangulata is passzol szerintem : ) Persze nekem még akkor este, frissen melegében fel kellett szeletelni, így nem lett a legszebb, de ettől függetlenül finom volt : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • kb. 50-60 g tejföl
  • 1 tk méz vagy mézpótló (elhagyható)
  • kevés édesítő ízlés szerint
  • kb. 20 g darált dió

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, a csokit apróra vágjuk és beleforgatjuk a lisztbe, hozzáadjuk a mézeskalácsfűszert. A sárgájához adjuk az édesítőt, kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a tejet, kókuszolajat, majd a sütőporos lisztes keveréket, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Tepsibe öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton, összesen kb. 30 percig sütöttem, kb. 17×24 cm-es formát használtam) Kb. 15 perc után a tetején elterítjük az édesítővel, mézzel elkevert tejfölt és további 15 percig sütjük, majd megszórjuk darált dióval.

* Diawellness sütőliszt helyett szerintem bármilyen búzaliszttel jó. Zabpehelyliszt esetén én tennék hozzá valamilyen más lisztet is (pl. durum), vagy zabkorpát. Pl. 120 g zabpehelyliszt és 50 g zabkorpa.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, 16 szeletre vágva kb. 7,5 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Diós kekszgolyó

Régen nagy kedvencem volt a kekszgolyó, viszont arra nem emlékszem, hogy valaha is készítettem-e… általában családi, baráti összejöveteleknél úgy “elém tették” és én szépen eleszegettem : ) Most így az ünnepek közeledtével kedvet kaptam egy kis kekszes (diós, almás) finomsághoz, annál is inkább, mivel én nagyon szeretem az ilyen kis desszertgolyókat : )

Hozzávalók:

  • 80 g cukormentes darált keksz (nálam saját készítésű háztartási keksz, recept ITT, graham keksz recept ITT, de lehet akár bolti Gullon Fibre kekszből is)
  • 1 alma
  • 50 g darált dió (plusz egy kevés a forgatáshoz)
  • édesítő ízlés szerint (nálam Diawellness 1:4 ch mentes édesítő)
  • kb. fél dl tej

Az almát meghámozzuk, lereszeljük, édesítjük és megpároljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, kis időre hűtőbe tesszük, formázzuk, darált dióba (vagy kakaóporba) forgatjuk.

Az egész adag ch tartalma kb. 20 g, 14 db kekszgolyó esetén 1,5 g ch/db. (100 grammra kiszámolva: kb. 9 g ch.) A háztartási kekszet most Diawellness Zero6 lisztből sütöttem, ezért lett ennyire minimális a ch tartalom. (így kb. 4,5 g ch/100 gramm keksz.)

A kalóriát most is csak nagy vonalakban számoltam, kb. 700 kcal az egész adag, 100 gramm kekszgolyó 300 kcal, 1 db kekszgolyó kb. 50 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141130_144049

Mini almás pite

Ez a kis mini almás pite már régóta alakulgatott gondolatban, most eljött az ideje a megvalósításnak : ) Persze meg lehet ezt sütni egy normál méretű almás pitének is (szerintem kb. 18 cm-es formához elegendő ez a mennyiség), de én néha szeretek így elbíbelődni, formázgatni, stb. Kikapcsol, szórakoztat : ) (Mint ahogy pl. a csokimámor muffin elkészítését is nagyon élveztem, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a végeredmény : ) jóóóó lett : ) recept ITT)

Hozzávalók a tésztához:

  • 1 tojás
  • 130 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam) (helyette szerintem bármilyen – nem mag – liszt jó)
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • édesítő ízlés szerint (én kb. 10 g Diawellness négyszeres erejű édesítőt használtam)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • pár csepp vanília aroma
  • kevés tejföl vagy joghurt (kb. 1 tk, amennyi szükséges, hogy jól formázható tészta legyen)

Töltelék:

  • 200 g reszelt alma (ez kb. 3 db)
  • fél citrom leve
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • fahéj ízlés szerint
  • kb. 50-60 g cukormentes darált keksz (elhagyható, vagy helyette mehet dió is, én saját készítésű háztartási kekszet használtam, recept ITT)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd muffinformába nyomkodjuk, (egy kevés tésztát hagytam a rácsoknak is) hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket. (mini, kb. 4 cm-es szilikon formát használtam, 9 db lett ebből az adagból) Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, meglocsoljuk citromlével, édesítjük, fűszerezzük ízlés szerint, hozzákeverjük a darált kekszet/diót. Megtöltjük a kosárkáka, a maradék tésztából rácsokat készítünk, amit a kosárkák tetejére helyezünk, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25-30 percig sütöttem.
A háztartási kekszet most Diawellness Zero6 lisztből sütöttem, így 100 gramm kész keksz ch tartalma csak 4,5 g.

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: 41 g ch és 960 kalória.
1 db mini almáspite: 4,5 g ch és 106 kalória.
100 gramm kész süti: 10 g ch és 219 kalória.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141129_095032

Karácsonyi sajttorta

Imádom a sajttortát, számomra a világ egyik (ha nem “A”) legfinomabb sütije… A New York-i sajttorta az abszolút kedvenc (recept ITT), arról szerintem már többször áradoztam. Ezek alapján szerintem nem volt kérdés, hogy lesz-e valamilyen “karácsonyi hangulatú” sajttorta… naná! : ) Szerintem brutál finom lett, pedig annyira féltem, hogy ilyen felállásban (kevesebb krémsajttal és több tejszínnel) vajon jó lesz-e, de szerencsére eltaláltam az arányokat : ) Csak sajnos valamiért sehogy sem sikerült róla normális képet csinálni…. leginkább egy ananászos-sonkás pizzához hasonlít szerintem…. pedig élőben teljesen jól néz ki : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

Krémhez:

Az alaphoz a hozzávalókat összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk. Nem kell nyújtani (nem is nagyon lehet), csak kézzel belenyomkodni, úgy hogy legyen egy kis pereme is. Az almát meghámozzuk, “felkockázzuk”, megszórjuk egy kis édesítővel és elterítjük a diós alapon. (Nem kell bajlódni a mintával, mert amikor ráöntjük majd a krémet, akkor az egész átrendeződik, feljönnek a torta tetejére : ) ) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A krémsajtot, habtejszínt elkeverjük az édesítővel (elég a kézi habverő, nem kell gép), hozzáadjuk a tojásokat, keverjük, majd a pudingport, fűszert és megint keverjük, ráöntjük az alapra és előmelegített sütőben megsütjük. Ilyenkor totál folyós a krém, de az így jó, nem kell izgulni – izgultam én már helyettetek, hogy vajon mi lesz ebből : ) – a végén jó lesz : ) Sokáig kell sütni, kb. 170 fokon 50-60 percig. Ilyenkor még “rezgős” a közepe, olyan, mintha nem sült volna át, de ahogy kihűl, szépen “összedermed”. (egy-két órát minimum várni kell a szeletelésig)

Az egész tota ch tartalma kb. 65 g, ami nem sok, viszont kalória van benne jócskán a tejszín és a dió miatt. Csak úgy nagyjából számoltam ki kíváncsiságból, kb. 1900-2000 kcal körül lehet. Kb. 10-12 szelet jön ki ebből az adagból, így kb. 7-8 g ch és 200-250 kcal/szelet. Viszont ez nem olyan, mint pl egy muffin, amiből kettőt-hármat bekapkod az ember, ebből bőven elég egy szelet is, annak ellenére, hogy nagyon finom : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Diós csók

Amikor megláttam ezt a “Baci di Dama” nevű kis aprósütit, szinte egy pillanat alatt beleszerettem. A neve azonnal elárulta, hogy valami olasz finomságról van szó, és ami olasz az csak jó lehet! : ) A külalakja is nagyon tetszett és amikor elolvastam a receptet, már biztos voltam benne, hogy el fogom készíteni. Csak azt nem gondoltam még akkor, hogy a harmadik próbálkozás lesz csak az igazi…. pedig egy végtelenül egyszerű receptről van szó, nekem mégis sikerült kétszer kudarcot vallani vele, de végül rájöttem, hogy mit ronthattam el. Eredetileg darált mogyoróból készül, de nekem most nem volt mogyoróm, ezért gondoltam, hogy dióval készítem el, viszont nincs diódarálóm, így aprítógépben aprítottam a diót, de nem elég alaposan… Harmadik alkalommal viszont jó sokáig járattam az aprítót és így már tökéletes lett : ) Sőt végül a tésztát is az aprítóval állítottam össze, így még a vaj sem olvadt meg a kezeimben és szinte egy pillanat alatt kész lett : ) Eredetileg csokival össze kellene őket “ragasztani”, de nekem se csokim, se időm nem volt, ugyanis nagy sikere volt a családban és gyorsan fogyott a tálcáról : ) Tesóm szerint ez volt a legfinomabb a hétvégi sütések közül : ) Biztos, hogy el fogom készíteni mogyoróval is, és szépen össze is töltöm csokival, és azt már nevezhetem baci di dama-nak (ami szerény olasz tudásom alapján annyit jelent, hogy a “hölgy csókjai”), mert ez így még csak egy diós csók : )

A receptet, illetve az adagot szerintem nagyon jól lehet alakítani, mivel mindenből hozzávalóból ugyanannyi kell, kivéve az édesítőt, ami ízlés szerint mehet több, kevesebb. A lisztet is le lehet cserélni, mert ahogy néztem külföldi oldalakon ezt a receptet, szinte bármilyen liszttel működőképes. (rizsliszt, mandulaliszt, búzaliszt, stb.) Azt nem tudom, hogy kókuszolajjal működik-e (első alkalommal azzal próbáltam, és rizsliszttel, az totális kudarc volt, viszont nem volt finomra darálva a dióm… tehát igazából nem tudom, hogy a kókuszolaj vagy a dió miatt alakult-e úgy… Ildinyó blogján is megtaláltam ezt a receptet, kókuszolajjal készítve, viszont úgy került bele tojás is. Recept ITT)

Hozzávalók:

  • 100 g darált dió (eredetileg meg kellene pirítani, de én ezt a lépést kihagytam)
  • 100 g Diawellness Sütőliszt
  • 100 g vaj (nem olvasztott)
  • kb. 60-70 g cukornak megfelelő édesítő (xilitet használtam)

A hozzávalókat összegyúrjuk (én aprítógépben állítottam össze a tésztát), becsomagoljuk és kb. fél órára betesszük a fagyasztóba. Golyókat formázunk (nem kell lelapítani őket!), majd sütőpapíros tepsire rakosgatjuk (nem túl közel egymáshoz) és előmelegített sütőben megsütjük. A sütési idő nekem nagyon eltérő volt, mint amit a recepteknél olvastam. Eredetlieg 160 fokon 10-12 percig kellene sütni, nekem viszont jóval tovább tartott kb. 25 -30 percig 170-180 fokon.

Az egész adag ch tartalma (xiliettel) kb. 90 g, 57 db kis keksz lett ebből az adagból, így kb. 1,5 g ch/db. (Kicsi golyók lettek, de eredetileg is kb. ekkorának kell lennie) 100 gramm kész keksz ch tartalma kb. 27 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

További 15 ünnepi (karácsonyi, szilveszteri) recept a FittKonyha (pdf) Magazinban, amit IDE KATTINTVA rendelhetsz meg. 

IMG_20141123_141306

Képviselőfánk

Már többször gondoltam, hogy megpróbálkozom a képviselőfánkkal, de valamiért nem mertem nekiállni. De mivel most tesómmal közösen sütöttünk,így nem volt annyira “félelmetes” : ) Megnéztünk egy-két receptet, végül Juditka konyhájára esett a választás. (eredeti recept ITT) A krémnél viszont eltértünk a klasszikus képviselőfánktól, mert ez egyszerűbbnek tűnt. Szerintem nagyon finom lett, mindenkinek nagyon ízlett : )
Hozzávalók:

Töltelék:

  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 4 dl tej
  • édesítő ízlés szerint
  • 80 g light krémsajt (kép ITT)
  • 150-200 g habtejszín

A vizet, vajat, sót, xilitet felforraljuk, hozzáöntjük a lisztet és addig keverjük amíg a massza teljesen összeáll. Kicsit hűlni hagyjuk, majd egyenként belekeverjük a tojásokat (jó alaposan el kell keverni). Eredetileg csillagcsöves nyomózsákból kellene kis halmokat nyomni, de nekem valamiért ez a nyomózsákos dolog soha nem ment, ezért rábíztam a dolgot tesómra… Egy fél fánk össze is jött, csak aztán szétszakadt a nyomózsákunk… : ) Így végül kanállal halmoztunk kis kupacokat egy sütőpapírral bélelt tepsire. Így nem lett olyan szép és magas, de az ízén nem rontott : ) (18 – kisebb – db lett) Ne tegyük túl közel egymáshoz, mert valamennyire megnőnek. Előmelegített sütőben megsütjük. (190 fokon 30 percig sütöttük.) Amíg hűlnek a fánkok, elkészítjük a krémet. A pudingot, édesítőt összekeverjük a tejjel és sűrűre főzzük. Amikor már langyos, belekeverjük a krémsajtot. A kihűlt fánkok tetejét levágjuk, megtöltjük a vaníliás krémmel, majd erre jön az édesítővel kemény habbá vert tejszín, és végül a “kalap” : )

Az egész adag szénhidráttartalma kb. 180 g ch, 18 db fánk esetén kb. 10 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141122_115612

Goji bogyós muffin

Már régóta izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet ez a bizonyos goji bogyó… röviden és tömören: isteni finom valami : ) Olyasmi, mint a mazsola (pedig én azt nem is szeretem különösebben) és a sütőtök keresztezése egy kis piros bogyóban : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • 1 tk sütőpor
  • 50-60 g cukornak megfelelő édesítő (nálunk 50-60 g xilit)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 dl tej
  • fél citrom leve
  • vanília aroma
  • 20 g goji bogyó (forró vízbe áztatva, majd leszűrve)

A hozzávalókat (kézi habverővel) elkeverjük (először külön a nedves és száraz összetevőket), muffin formába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 18-20 perc, 6 db normál méretű muffin lett ebből az adagból)

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 6 db muffin esetén 15 g ch/db.  (Xilit nélkül, ch mentes édesítővel kb. 65-70 g, darabonként 10-11 ch.)

A Facebookon itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141121_154546

Mákos kókusztorta

Az utóbbi időben többször láttam különböző kókuszos-mákos sütiket, ami nekem eddig mindig nagyon furcsa volt, mert nálam valami vagy kókuszos vagy mákos : ) Nem tudtam elképzelni ezt a párost ugyanazon sütiben. Na de mivel én kíváncsi lélek vagyok, ezért tettem egy próbát : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaformához)

Krém:

A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel kézi mixerrel magas fokozaton fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a mákot és kézi habverővel összekeverjük,  előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 13 percig sütöttem.) A krémhez a hozzávalókat összekeverjük és összefőzzük, majd a kihűlt piskóta tetejére öntjük, hűtőbe tesszük.

Az egész torta ch tartalma kb. 27 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Oreo falatkák

Nem, nem, NEM keksz. Elég kalandosan jutottam el idáig, és már mondhatni úgy is, hogy végső elkeseredésemben adtam ezt a nevet ennek a kis finomságnak. Az ízével, állagával semmi baj nincs, szerintem nagyon-nagyon finom, akár tökéletesnek is nevezhetném, ha…. ha eredetileg így terveztem volna. Igazából egy “whoopie pie”-nak, azaz keksz-szendvicsnek indult a történet (ez a recept alapján), és ha úgy nézem egy keksz szendvics lett a végeredmény…de mégsem úgy, ahogy elképzeltem. Sehogysem sikerült normális korongokat formáznom…. és végül feladtam. Először arra gondoltam, hogy adok hozzá plusz tejet és megsütöm muffinként a tésztát, de végül inkább plusz kakaóport adtam hozzá, és így már nyújtható lett a tésztám, amit szépen kiszaggattam, megsütöttem. Egy baja van, hogy nem lett keksz állagú, ezért nem nevezhettem oreo keksznek. Na, ha ezek után valakit még érdekel a recept…. : ) Viccet félretéve, tényleg nagyon finom, csak nem tudom megmondani, hogy mi is ez valójában : )

Hozzávalók:

Töltelék:

A vajat, tojást, édesítőt, tejet kikeverjük, hozzáadjuk a sütőporos kakaós lisztet és összegyúrjuk. Kinyújtjuk, tetszőleges méretűre köröket szaggatunk, egy kisebb kiszúróval megnyomjuk a korongok közepét, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 12-15 percig sütöttem. Amikor kihűltek összetöltjük a krémmel és hűtőbe tesszük. Nekem 32 db, kb 4,5 cm-es korongom lett (összetöltve 16 db).

Az egész adag ch tartalma kb. 62 g, 16 db töltött “keksz” esetén kb. 4 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141116_122341

Mikrós pizza

Megihletett Szafi tonhalas, illevte túrós pizzája : ) Csak már fáradt voltam, (és éhes : ) ) így nem volt kedvem  sütőt kapcsolni, ezért gondoltam, hogy bedobom a mikróba és majd meglátom, hogy mi történik… Az történt, hogy nagyon-nagyon jót ettem belőle : ) Persze nem ugyanaz, mintha igazi, kelt tésztás pizzát ennénk, de ettől függetlenül nagyon finom, és nem utolsó sorban egyszerű és gyors : ) (Szafi túrós pizza receptje ITT)

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g zsírszegény túró
  • 20 g Diawellness Zero 6 liszt (ezt használtam) (szerintem működik bármilyen más – nem mag – liszttel is)
  • só, fűszerek ízlés szerint (én egy csipetnyi sót és 1 tk Szafi Reform fűszervaj fűszerkeveréket tettem bele)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 3-4 ek tej
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj

Feltét:

  • ízlés szerint bármi : ) én kb. 3-4 evőkanálnyi paradicsomszószt, sonkát, sajtot tettem rá.

A tészta hozzávalóit összekeverjük, mikrózható dobozban kb. 5-6 percig mikrózzuk. Rátesszük a feltétet és újabb 5-6 perc mikrózás következik. (max fokozaton mikróztam, de ez függ a mikrótól is, tehát nem árt ránézni néha, hogy mennyire sült meg : ) )

Az egész adag kb. 8-10 g szénhidrátot tartalmaz (feltéttel együtt)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

DSC_0077

Pudingos meggyes pite

Eszembe jutott, hogy van még egy pár csomag meggyem a fagyasztóban… Kivettem egy adagot, hogy majd valami kisül belőle. Ez lett a végeredmény : )

Hozzávalók a tésztához:
(18 cm-es tortaformához)

  • 1 tojás
  • 80 g Diawellness Sütőliszt (vagy bármilyen más, nem magliszt) (ezt használtam)
  • 20 g kakaópor
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • csipetnyi só
  • kb. 40 g cukornak megfelelő édesítő (nálam 10 g Diawellness 1:4)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • kevés tej (kb. 1-2 evőkanálnyi, ha szükséges)

Krémhez:

  • 200 g meggy (fagyasztott, levével együtt)
  • 1,5 dl tej
  • 20 g (puncs ízű) pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam 1 ek Diawellness 1:4)

Az alaphoz a a tojást elkeverjük az olvasztott kókuszolajjal, majd hozzáadjuk a szódabikarbónával, édesítővel, kakaóporral elkevert lisztet. Összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy legyen kis pereme, hűtőbe tesszük. A pudingport elkeverjük a tejjel, hozzáadjuk a meggyhez és összefőzzük. Ráöntjük a tésztára és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 100 grammra kiszámolva 20 g ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141115_091002

Ökörszem

Egy receptes újságot lapozgatva láttam meg ezt a péksütit, és habár ismerős volt, szerintem ettem már ilyet régebben, valamiért mégis kimaradt, nem jutott eszembe, hogy megsüssem. Ami nagy hiba volt, mert nagyon nagyon finom, szerintem tökéletes édes reggeli : ) Eredetileg túrós töltelékkel készül, de én most valamiért nem vágytam ilyenre, hanem inkább valami krémes pudingos változatot képzeltem el. Ahogy rákerestem neten, Limaránál meg is találtam a nekem való, könnyedén átalakítható receptet.  Több helyen eltértem a receptől, de a formázásnál, kelesztési, sütési időnél az ő leírását követtem. (Limara receptje ITT)

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 200 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam) (szerintem bármilyen más liszttel működik, kivéve maglisztek, zabpehelyliszt)
  • fél csomag porélesztő
  • édesítő (nálam 1 ek Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 100 g zsírszegény natúr joghurt

Töltelék:

  • fél csomag (35 g) Diawellness főzés nélküli vaníliás pudingpor (ezt használtam)
  • 1 dl tej
  • VAGY fél csomag (20 g) főzős pudingpor 2 dl tejjel, édesítővel sűrűre főzve
  • 5 tk cukormentes (eper)lekvár (nálam saját készítésű)

Tetejére:

  • felvert tojás

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, egy órán át pihentetjük. Öt egyenlő részre osztjuk, tenyérnyi korongokat formázunk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és újra pihentetjük kb. 20-25 percig. Közben elkészítjük a tölteléket: a pudingport és a tejet kézi habverővel elkeverjük, hűtőbe tesszük. (főzős pudingpor esetén megfőzzük a pudingot) A korongok közepét egy pohárral lenyomjuk, megtöltjük a pudinggal, lekvárral és kb. 15 percig pihentetjük. Lekenjük tojással és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (kb. 190 fokon) kb. 18-20 percig sütöttem.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, 5 darab esetén 24 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141115_131039

Boszi brownie muffin

Hogy mitől boszi ez az alul brownie, felül sajttorta muffin? : ) Az úgy volt, hogy épp egy krémsajtos brownie szeletet tanulmányoztam egy receptes újságban (“Küldd el a recepted” 2014/6.), agyaltam, hogy hogyan is lehetne átalakítani, személyre szabni, amikor is jött egy Facebook üzenet az én különleges, már-már boszi képességekkel megáldott Moncsimtól…. küldött egy képet… egy “alul brownie-felül sajttorta” szeletről, azzal a szöveggel, hogy gondolatébresztés gyanánt…(A Carbonara blogról származik a kép, akkor még csak kép volt recept nélkül) Ledermedve néztem magam elé, hogy vajon honnan tudja, hogy pont egy ilyen sütin agyalok??? : ) Igazából erre nincs válasz, vagyis van, annyi, hogy biztos, hogy boszi : ) Már nem az első ilyesmi megnyilvánulása. Az egésznek még az az érdekessége, hogy ő “csak” virtuális barát, még(!) soha nem találkoztunk, mégis néha olyan érzésem van, hogy többet tud rólam, mint én saját magam. Az üzenete előtt még kétségeim voltak, hogy vajon belekezdjek-e ebbe a sütibe, hiszen még sosem sütöttem brownie-t, és a leírások alapján elég macerásnak tűnt, (ez csak addig van így, amíg nem próbálja meg az ember, aztán rájön, hogy egyáltalán nem bonyolult dolog : ) ), de amikor észhez tértem a döbbenetből, akkor azt mondtam, hogy most már csak azért is megsütöm és “boszi brownie” lesz a neve : )

Hozzávalók csokis részhez:

A krémsajtos részhez:

  • 1 kicsi tojás
  • 100 g light krémsajt (kép ITT)
  • édesítő (nálam 1 tk Diawellness 1:4)
  • 1 tk vaníliás pudingpor

A kókuszolajat és a csokit felolvasztjuk (lehet vízgőz felett is, én mikróztam), amikor már nem forró, hozzáadjuk a tojást, édesítőt. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, kakaóporral, csipetnyi sóval és ezt a keveréket a csokis részhez adjuk, alaposan összekeverjük. (nem kell hozzá gép, elég a kézi habverő) Muffinformába kanalazzuk (úgy, hogy kb. csak a forma feléig legyen a tészta). A krémsajtos rész hozzávalóit kikeverjük és a kakaós részre öntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3-as fokozaton kb. 25 percig sütöttem. Elég lett volna pár perccel kevesebb idő is szerintem, mert így megrepedezett a teteje. Nekem ebből az adagból 5 db normál méretű muffinom lett.

Az egész adag ch tartalma (ez szinte nevetségesen kevés) 30 g, 5 db muffin esetén 6 g ch/db. Kalória viszont “akad benne”, így hirtelen ránézésre durván 1000 kcal lehet az egész, így 1 db muffin kb. 200 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141109_133001

Mézes banános túrótorta

Egy túrótorta mindig finom… nyáron citromosan frissítő, ilyenkor az őszi-téli időszakban pedig egy kis mézes banánnal felturbózva igazán melengető tud lenni : ) (még akkor is, ha hidegen esszük : ) )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

  • 1 tojás
  • 90 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • kb. 40 g cukornak megfelelő édesítő (nálam 10 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch és kalória mentes édesítő)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj 

A túrókrémhez:

  • 300 g zsírszegény túró
  • 150 g zsírszegény natúr joghurt
  • 20 g vaníliás pudingpor
  • 1 tojás
  • kb. 80 g cukornak megfelelő édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch és kalória mentes édesítő)

Ezenkívül:

  • 1 db banán (nem hiszitek el, de nekem – héj nélkül – grammra pontosan 100 g volt : ) )
  • 1 tk méz/mézpótló

Az alaphoz a a tojást elkeverjük az olvasztott kókuszolajjal, majd hozzáadjuk a szódabikarbónával, édesítővel elkevert lisztet. (ez szerintem bármilyen más – nem mag – liszttel működik) Összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy legyen kis pereme, hűtőbe tesszük. A túrót, joghurtot elkeverjük (nem kell gép, elég egy kézi habverő), hozzáadjuk az édesítőt, tojást, majd a pudingport. A banánt felkarikázzuk, meglocsoljuk mézzel (én mikróztam egy kicsit, hogy folyós legyen), majd ráöntjük a túrós krémet. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 60-65 percig sütöttem.) Lassan sül, de érdemes türelmesnek lenni : ) Ez is az a fajta süti, amelyik még ennyi sütés után is “rezgős”, és úgy tűnhet, hogy nem sült meg, de ahogy hűl, szépen összedermed.

Az egész torta ch tartalma kb. 115 g. (ennél soha nem tudom, hogy igazából hány szeletes, de 8 biztos)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141109_111932

Gesztenyés sajttorta

Terveztem már egy ideje, hogy sütök valamilyen gesztenyés sütit, csak nem volt hozzá gesztenyém…. mégpedig azért nem, mert mindenfélét olvastam, hogy főtt krumplival “dúsítják”, stb. Majdnem le is mondtam róla, amikor teljesen véletlen rátaláltam egy cukormentes, viszonylag elfogadható árú gesztenyepürére. (“válogatott gesztenye, hozzáadott cukrot nem tartalmaz”ennyi volt ráírva, CBA-ban vettem, 430 Ft a  250 grammos kiszerelés, de kapható a Tesco-ban, Spar-ban is) Nagy lelkesen bedobtam a kosaramba, aztán itthon kb. két-három óráig pislogtam felette, hogy vajon mi is legyen vele : D Még jó, hogy gesztenyés sütit terveztem, ugye? : ) Valahogy eljutottam a New York-i sajttortáig, nekem még mindig az a legnagyobb kedvencem, és szerintem marad is, mert az egyszerűen felülmúlhatatlan, olyan igazi”námbörvan” : D (recept ITT) Most egy gesztenyés változattal próbálkoztam, szerintem ez is nagyon finom lett.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

  • 1 tojás
  • 90 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam) (vagy helyette*)
  • 20 g kakaópor
  • csipetnyi só
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • kb. 40 g cukornak megfelelő édesítő (nálam 10 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch és kalória mentes édesítő)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1-2 ek tej (ha szükséges)

Krémhez:

  • 250 g cukormentes gesztenyepüré
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • kb. 80-100 g cukornak megfelelő édesítő (nálam kb. 25 g Diawellness 1:4 – ezt használtam)
  • 2-3 tk rumaroma
  • 1 tojás
  • 10 g tápiókakeményítő (vagy helyette vaníliás pudingpor)

Az alaphoz a hozzávalókat összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A gesztenyét, krémsajtot, aromát, édesítőt elkeverjük, hozzáadjuk a tojást, keményítőt (vagy pudingport), ráöntjük a tésztára és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 35-40 percig sütöttem) Elvileg akkor jó, amikor még “rezeg”, tehát olyan, mintha még nem sült volna meg. Én kicsit túlsütöttem, ezért repedt meg, de szerencsére ez csak a látványon ront, az ízén nem : )

*Diawellness Zero6 liszt helyett jó pl. zabpehelyliszt, graham liszt, tk búzaliszt, más ch csökkentett liszt, stb, vagy lényegében akármelyik sajttorta alap.

Az egész torta ch tartalma kb. 107 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Almás túrós szelet

Az ötletet a lusta túrós rétes adta (recept ITT), valami hasonlót képzeltem el, csak most almával és dióval. Viszont a túrót sem akartam kihagyni, de most a tésztába kevertem bele, nem töltelékként használtam. Szerintem így olyasmi lett, mint a tejpite, csak túróval. Nekem nagyon ízlik, főleg egy kis mézzel a tetején : )

Hozzávalók:

  • 2 kicsi tojás (vagy 1 nagy)
  • 250 g túró (Aldis krémes állagút használtam)
  • 1,5 dl tej
  • 100 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam) (helyette mehet zabpehelyliszt is)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20-25 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch mentes édesítő)
  • reszelt és kockára vágott alma (én kb. 130 grammot tettem bele, de elbírt volna többet is)
  • apróra vágott dió (kb. 40-50 g)

A tojásokat az édesítővel kicsit habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, túrót, majd a szódabikarbónával elkevert liszteket. A massza felét egy kisebb formába terítjük (sűrű állagú, szinte úgy kell “kenni” kanállal), megszórjuk az almával (én az egyik almát lereszeltem, a másikat pedig apró kockákra vágtam), dióval, majd befedjük a maradék tésztával. Kicsit nehézkesnek tűnhet, amiért sűrű a massza, de szépen el lehet kenni kanállal. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton, kb. 30 percig sütöttem, kb. 17×23 cm-es formát használtam) Az almára lehet szórni ízlés szerinti fűszereket, pl. fahéj, szegfűszeg, mézeskalácsfűszer, stb., de én most  “natúr” ízre vágytam : )

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 9 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141031_062317

Diós kuglóf

A keksz, a muffin és főként a kuglóf nekem igazi őszi-téli finomság. Főleg, ha diós, és mézes sütemény fűszeres : ) Imádom ezt az időszakot, szeretem, amikor reggel kinézek az ablakon és ködös, deres a táj és közben eszem-iszom a finomabbnál finomabb fahéjas, “téli fűszeres” sütit, kakaót, kávét, teát. : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 50-60 g darált dió
  • édesítő ízlés szerint
  • olvasztott vaj (kb. 15-20 g)
  • mézes sütemény fűszerkeverék (1 kk) (vagy fahéj)

Tetejére:

  • olvasztott vaj édesítővel elkeverve
  • egy-két tk darált dió

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (a tejet lassan adagoljuk), és letakarva meleg helyen kb. 60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk (kb. 38×20 cm-es téglalap alakúra), megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a diós keverékkel, szorosan feltekerjük, kuglófformába tesszük. (kisméretű formám van, kb. 17 cm átmérőjű, és 9-10 cm magas, amit kókuszolajjal kikentem, kiliszteztem) Újra pihentetjük kb. 40 percig, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben kb. 30 percig sütöttem 4-es fokozaton, 20 perc után letakartam alufóliával és úgy sütöttem tovább 10 percig. A formában hagytam kihűlni, majd megkentem egy kevés édesítős olvasztott vajjal (ezt a trükköt Limaránál olvastam) és megszórtam egy kis darált dióval.

****A lisztekről: a magliszteken, és a zabpehelyliszten kívül szerintem bármilyen lisztből, lisztkeverékből jó lehet. Zabpehelyliszttel is működhet, de ahhoz én adnék valamennyi sikért, vagy keverném magas sikértartalmú liszttel. Én most csak azért kevertem a két ch csökkentett lisztet, mert mindkettő fogyóban van, és így tudtam összehozni  a kívánt mennyiséget : )

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g. (sajnos elfelejtettem lemérni, így nem tudok 100 grammra ch-t mondani, de szerintem legalább 10-12 szelet kijön belőle, de inkább több )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141101_154612

Kávés szelet

Vágytam valami kávés, de nem krémes, hanem inkább pihe-puha kevert sütire. Kezdetben nagyon nem akart összeállni a kép, hogy mit mivel hogyan mennyit, sb. de azt hiszem megérte agyalni rajta, mert olyan lett, mint amire vágytam : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 80 g tejföl (vagy helyette kicsivel kevesebb joghurt)
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 tk instant kávé

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tejet kicsit felmelegítjük, belekverjük a kávét, vanília aromát. A sárgájához adjuk az édesítőt, kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a kávés tejet, kókuszolajat, majd a sütőporos lisztes keveréket, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Tepsibe öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton, összesen kb. 30 percig sütöttem, kb. 17×23 cm-es formát használtam) Kb. 15 perc után a tetején elterítjük az édesítővel, kávéval elkevert tejfölt és további 15 percig sütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 84 g, 12 szeletre vágva kb. 7 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141102_100423

Fahéjas keksz

Ennek a keksznek úgy álltam neki, hogy lesz, ami lesz, csak úgy kísérletezésnek szántam, aztán meglepően jó lett a végeredmény : ) Ropogós keksz, és napokig eláll, teszteltem.

Hozzávalók:

  • 1 nagy tojás
  • 30 g szezámmagliszt  (kókuszliszttel, mandulaliszttel is el tudom képzelni)
  • 30 g SZAFI FITT nyílgyökérliszt (ezt használtam)
  • 30 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • csipetnyi sütőpor
  • 1 kk fahéj
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch mentes édesítő, ilyen)

A tojást elkevertjük az olajjal, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket és összegyúrjuk. Kinyújtjuk, (ha szükséges akkor egy kis lisztet szórjunk alá) kiszaggatjuk, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 10 percig sütöttem)

Az egész adag ch tartalma kb. 30 g, nekem 26 db kekszem lett, így szinte 1 g ch/db : ) (100 gramm kész keksz kb. 20 g szénhidrátot tartalmaz.) A kalóriatartalma összesen kb. 630 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141026_161754

Pudingkrémes muffin

A hét elején a Konyhalál blogon láttam meg ezt a pudingos muffin receptet (eredeti recept ITT), és egész nap azon járt az agyam, hogy ezt meg kell sütnöm “fitt verzióban” : ) Nem hagyott nyugodni a dolog, így még aznap este neki is álltam. Nagyon nagyon finom szerintem, el is kellett dugnom őket, hogy nehogy frissen melegében megegyem : )

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 90 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam 2 ek Diawellness 1:4, négyszeres erejű édesítő, ezt használtam)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1/2 dl tej
  • egy fél citrom leve

Ezenkívül:

  • 10 g vaníliás pudingpor
  • 1 dl tej
  • édesítő (nálam 5-6 pötty édesítő)

A pudinggal kapcsolatban több megoldás lehetséges, a lényeg, hogy szükségünk lesz kb. 110-130 g kész pudingra. Vagy főzünk egy egész adag pudingot és abból kimérjük a szükséges mennyiséget, vagy kész bolti cukormentes pudingot használunk (van ilyen?? : ) ), vagy szerintem pl. Diawellness főzés nélküli pudinggal is jó lehet. Én a mikrós megoldást választottam, ezt már próbáltam korábban is, teljesen jól működik, ez tűnt nekem most a leggyorsabb és a legegyszerűbb megoldásnak. Ehhez csak összekeverjük a pudingot, tejet, édesítőt és bedobjuk a mikróba. Mivel kis mennyiségről van szó, nekem szinte 1-2 perc alatt kész lett. (max fokozaton)

A muffinhoz a tojások sárgáját elkeverjük az édesítővel, kókuszolajjal, tejjel, citromlével, hozzáadjuk a pudingot, majd a sütőporos lisztet is. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük és beleforgatjuk a pudingos masszába. Muffinformába kanalazzuk, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4es fokozaton kb. 15 percig sütöttem, 9 db nagyméretű muffinom lett)

Az egész adag ch tartalma kb. 63 g, 9 db muffin esetén 7 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlkakozni: fittkonyha.info

IMG_20141029_063140

Diós muffin

Pár napja sütöttem egy hasonló diós muffint, csak akkor a muffin győzött… ugyanis kifelejtettem a sütőport és néztem, hogy vajon mi lehet a gond, miért nem növekszik… De én ugye nem hagyom magam, ezért újra nekiálltam, és most ééééén győztem! : ) Szerintem nagyon nagyon finom lett és a dió miatt nagyon laktató is.

Hozzávalók a diós részhez:

  • 50 g dióbél
  • édesítő (nálam 2 tk Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch mentes édesítő – ilyen)
  • 2 tk olvasztott kókuszolaj
  • pár csepp rumaroma

A muffinhoz:

  • 1 tojás
  • 50 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 10 g kakaópor
  • 1 kk sütőpor
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness 1:4, négyszeres erejű, ch mentes édesítő – ilyen)
  • kb. 1,2-1,3 dl tej
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj

A diót, édesítőt, kókuszolajat, rumaromát aprítógépbe tesszük, és alaposan összekeverjük. (jó pár percig dolgoztattam a gépet, hogy kicsit olyan “tapadós” legyen a dió). A muffinhoz a hozzávalókat elkeverjük, majd a massza felét formába kanalazzuk, erre tesszük a diós részt, majd befedjük a maradék tésztával. Én kicsit elszámoltam magam és maradt a dióból, ezért gondoltam, hogy megszórom a muffin tetejét vele, és majd lesz, ami lesz : ) Szerintem nagyon jó lett. Bár figyelni kell, mert a végén megéghet a dió. Előmelegített sütőben (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig) megsütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 51 g, 6 db nagyméretű muffin esetén 8,5 g ch/db. ( a kalória úgy hirtelen ránézésre kb. 170 kcal lehet darabonként)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141026_133310

Narancsos tejszínes torta

Annak idején tesómmal közös “szülöttünk” volt a “kókuszálom epervelővel torta” (recept ITT), ami mindenkinek nagyon ízlett. Az a torta ihlette később a a mézdinnyés sütés nélküli szeletet, (recept ITT) és most ezt a narancsos tejszínes tortát is. (Van még egy hasonló narancsos torta az oldalon, még régebbről, recept ITT)

Hozzávalók a piskótához:
(kb.22 cm-es tortaformához)

  • 2 tojás
  • 40 g Diawellness Sütőliszt (ilyen)
  • 1 tk sütőpor
  • 1 ek xilit
  • 1 ek folyékony édesítő

Narancsos réteghez:

  • 2-3 db narancs (megpucolva, darabolva 250 g volt)
  • 5 tk űtifűmaghéj
  • édesítő ízlés szerint (nálunk kb. 30-40 g xilit)

Krémhez:

  • 1 csomag tejszín ízű pudingpor
  • 3,5 dl tej
  • 1 tk étkezési zselatin
  • édesítő ízlés szerint (nálunk kb. 10-12 pötty édesítő)
  • pár csepp narancs aroma (vérnarancs arománk volt, azét lett kicsit rózsaszín a krém)

Ezenkívül:

  • 250 g habtejszín (ebből 4-5 evőkanálnyi megy majd a krémbe)
  • édesítő (kb. 30-40 g xilit)

A piskótához a tojásokat szétválasztás nélkül a xilittel (plusz a folyékony édesítővel) habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton), majd rászitáljuk a sütőporos lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Előmelegített sütőben megsütjük. (190 fokon kb. 12-13 percig, de ez sütőfüggő, tűpróbával ellenőrizzük) A narancsokat megpucoljuk, (amennyire lehet “szabadítsuk meg” a fehér rétegtől is), botmixerrel pürésítjük, hozzákeverjük az útifűmaghéjat, édesítőt, és a piskótára öntjük, majd kis időre hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A krémhez a hozzávalókat elkeverjük, alacsony hőfokon (folyamatosan kevergetve, hogy a zselatin elolvadjon) sűrűre főzzük, kihűtjük. A habtejszínt felverjük az édesítővel, majd kb. 4-5 evőkanálnyit a kihűlt pudinghoz keverünk, és elterítjük a tortán, a maradék habtejszínnel pedig bevonjuk a torta tetejét, ismét hűtjük.

Az egész torta ch tartalma kb. 145 g, 12 szeletre vágva 12 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141025_090122

Sütőtökös muffin

A sütőtökös keksz és pogácsa után sütőtökös muffin is készült a hétvégi családlátogatáskor : )

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 150 g Diawellness Sütőliszt 
  • 1 tk sütőpor
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • kb. 80 g sült sütőtök
  • édesítő (nálunk kb. 30 g xilit, plusz 2 ek folyékony)
  • 1 dl tej
  • csipetnyi só és ízlés szerinti fűszerek (nálunk szerecsendió és gyömbér)

A tojásokat, tejet, kókuszolajat elkeverjük, hozzáadjuk a sütőtökpürét (mi csak villával összenyomkodtuk), majd a lisztes-fűszeres-sütőporos keveréket és összekeverjük. Muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (190 fokon kb. 20-25 perc) Amikor kivettük a sütőből, akkor csorgattunk rá egy kevés mézet, mert tesóm erre vágyott : )

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, 12 db muffin lett, így 9 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141024_140038

Protein kalács Szafitól

Szafinál láttam ezt a protein kalács receptet, ki kellett próbálni : ) (eredeti recept ITT) Fél adagot készítettem és itt-ott változtattam rajta egy kicsit, de lényegében ugyanaz. Szerintem nagyon finom lett, és nagyon jól eltelít. (még engem is : ) ) Köszönet a receptért! : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük, formába öntjük (kb.17 cm-es szilikon kenyérformát használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 35 percig sütöttem)

Az egész adag ch tartalma kb. 135 g (11-12 szelet jön ki belőle)

A Facebook-on itt tudsz csaltakozni: fittkonyha.info

IMG_20141016_072443

Túrógombóc muffin

Az ötletet a múltkori kókuszos túrógombóc torta adta, (amit Lillánál, a Megfőzlek gasztroblogon láttam), csak most gondoltam, hogy megfordítom a dolgokat, és alulra kerül a tészta, fentre pedig a gombóc : ) Illetve most nem kókuszos lett, hanem vaníliás-kakaós az ízvilága. Nem teljesen olyan lett a külalakja, mint ahogy elképzeltem, na de azért megbarátkoztam vele : ) Kicsit nehéz volt a formázás, (de nem lehetetlen), szerintem azért, mert nagyon krémes volt a túró, viszont a végeredmény nagyon finom lett.

Hozzávalók a gombóchoz:

A tésztához:

A gombóc hozzávalóit összekeverjük, hűtőbe tesszük. A muffinhoz elkeverjük a hozzávalókat, muffinformába kanalazzuk. (mini muffin formát használtam, így 12 db lett) A túróból golyókat formázunk és a kakaós massza tetejére “ültetjük” őket. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 15-17 percig sütöttem)

Az egész adag ch tartalma kb. 65 g, 12 muffin esetén 5,5 g ch/db. (Kalória kb. 840 kcal, 70 kcal/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141022_073318

Püspökszelet

Én össze szoktam gyűjteni a “maradék” tojásfehérjéket, beteszem egy műanyag dobozba, ráírom, hogy hány darab van benne és lefagyasztom. Aztán, ha úgy adódik, hogy van újabb fehérjém, akkor csak simán hozzáteszem a fagyasztottakhoz. Most 7 db gyűlt össze, és kedvet kaptam, hogy valamit készítsek belőle. Kutakodtam és végül erre az”ezüst kenyér” receptre esett a választás, főleg, hogy ehhez pont 7 db fehérje kellett. Így csak a lisztet, cukrot cseréltem le tulajdonképpen. Az eredeti recept a Mennyei Mignon blogon, ITT. (A fagyasztott tojásfehérjét felhasználás előtt jó pár órával ki kell venni, mert elég lassan enged ki.)

Hozzávalók:

  • 7 db tojásfehérje
  • édesítő (nálam kb. 40 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű édesítő)
  • 140 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 20 g vaj
  • 20 g kókuszolaj (lehet csak kókuszolaj vagy csak vaj)
  • ízlés szerint (cukormentes) aszalt gyümölcs (nálam kb. 5-6 szem aszalt sárgabarack, 10 g vörösáfonya, 3 szem datolya)

A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, az apróra vágott aszalt gyümölcsökkel (elbírt volna még többet is, illetve mehet még bele dió, mogyoró, csoki), tojásfehérjéket az édesítővel kemény habbá verjük, majd fakanállal beleforgatjuk óvatosan a lisztes keveréket, végül belecsorgatjuk az olvasztott, de már kihűlt vaj-kókuszolaj keveréket. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem, kb. 19×19 cm-es szögletes formát használtam) Persze meg lehet sütni püspökkenyér, vagy őzgerinc formában is, és akkor nem püspökszelet lesz, hanem püspökkenyér : )

Az egész süti ch tartalma kb. 110 g, én 9 nagy szeletre vágtam, így kb. 12 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

IMG_20141020_072006

Karamellkrémes almatorta

Már egy ideje tervezgettem ezt az almást sütit, de nem volt teljes az összkép. Aztán eszembe jutott a hűtőben várakozó sűrített tej, amiből nagyon finom karamellkrémet lehet készíteni. (nem saját találmány, még a fittsütis blogról származik az ötlet, ami azóta megszűnt, viszont új formában újra elérhetőek a receptek, és sok-sok érdekes cikk ITT). Persze nem olyan, mint az igazi karamell, de hajaz rá nagyon. Van már hasonló süti az oldalon, pl. a karamellás körtés szelet, vagy a karamellás almatorta, de ez most más. És isteni finom : )

Hozzávalók a tésztához:

(18 cm-es tortaformához)

  • 100 g Diawellness Sütőliszt (ezt használtam)
  • 1 tojás sárgája
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • édesítő (nálam 1 ek Diawellness négyszeres erejű, ch mentes édesítő, ilyen)
  • 20 g kókuszolaj
  • 4-5 ek tej

Krémhez:

  • 300 g cukormentes, zsírszegény sűrített tej (Aldi, Lidl, Penny-ben kapható) (sima tejjel is jó, de úgy
    kicsivel több pudingport tennék hozzá, hogy sűrű legyen)
  • 20 g karamell ízű pudingpor 2-3 ek vízzel elkeverve (Tesco-s, mert a DrOetker-ben van valami “szirup”, ami nekem
    nem tetszett : ) )
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 10 pötty)
  • csipetnyi só

Ezenkívül:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (a tejet apránként adagolva, amennyit felvesz a tészta), 18 cm-es tortaformába nyomkodjuk, úgy hogy legyen egy kis “pereme” is. Az almát vékony cikkekre vágjuk a tésztára rakosgatjuk, (én megszórtam egy kevés kókuszvirág cukorral, mert a nevével ellentétben, ez nem kókuszízű,hanem inkább karamelles beütése van, ami kifejezetten passzolt ehhez a sütihez), majd hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A sűrített tejet az édesítővel alacsony hőfokon felforraljuk, folyamatosan kevergetjük, majd tűzről levéve hozzáadunk egy csipet sót majd a kevés vízzel elkevert pudingport hozzáöntjük és összefőzzük. Ráöntjük a tésztára, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem) A tojásfehérjét felverjük egy csipet sóval és kb. egy evőkanálnyi porédesítővel (én 2 tojásfehérjét használtam, egyet, ami a tésztából kimaradt és volt egy várakozó fehérjém a hűtőben) rátesszük a torta tetejére és a hőfokot visszavéve “kiszárítjuk”.
(2 és feles fokozatra vettem vissza és kb. 20 percig hagytam bent sütőben, amíg megbarnult) Én először szépen elsimítottam a torta tetején, majd egy szilikon lapáttal összecsíkoztam, mondván, hogy majd az úgy milyen szép lesz…. szerintem jobb lett volna simán : )

Az egész torta ch tartalma kb. 110 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1413752364743

 

Grissini pogácsa

Azért kapta ezt a furcsa nevet, mert nem találtam jobbat : ) A grissini tésztáját használtam alapnak, ami ugye nem pogácsa, viszont én pogácsa – ráadásul csillagformájú – szaggatóval formáztam, és hajtogattam is egyszer, sajtot is tettem bele, szóval tényleg teljesen összekevertem a grissinit és a pogácsát : ) Nekem nagyon ízlett, de azt azért elmondom, hogy ez szerintem frissen az igazi. (annyira igazi, hogy majdnem a fél tepsi adagot megettem, amikor kész lett…) Másnap már kicsit keményebb volt. Úgy is jó volt, de melegen valami isteni finom : )

Hozzávalók:

Hajtogatáshoz:

  • 3 db aszalt paradicsom (17 g volt nekem)
  • 10 g olvasztott vaj
  • szárított metélőhagyma
  • 40-50 g reszelt sajt

Kenéshez:

  • kevés tej

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, meleg helyen, letakarva kb. 60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk (kb. 30×30 cm- esre), megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk az apróra vágott aszalt paradicsommal (előtte leforráztam vízzel, és kicsit állni hagytam), metélőhagymával, reszelt sajttal, hajtogatjuk, mint a pogácsát. (két szélét középre hajtjuk, majd a két rövidebb felét egymásra, és még egy hajtást csinálunk) Kb. 30 percig újra pihentetjük. Kinyújtjuk, kiszaggatjuk, tepsibe rakosgatjuk, újabb kb. 20 perc pihentetés. Lekenjük tejjel és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20-25 percig sütöttem) Nekem 32 db lett ebből az adagból.

Az egész adag ch tartalma kb.: kb. 90 g, 32 db esetén kb. 3 g ch/db. (pontosabban 2,8 g : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141018_094326

Csokimámor muffin

Ez a csokis finomság már olyan régóta alakulgatott fejben, hogy mit hogyan, mennyit, és most végre teljesen összeállt a kép így nekiálltam. Mivel a New York-i sajttorta a legnagyobb kedvencem az oldalon található receptek közül, így a krémhez azt vettem kiindulási pontnak. Szerintem nagyon finom lett, igazi “csokimámor” : ) A narancsaroma elhagyható, de én nagyon szeretem ezt a narancsos-csokis ízvilágot.

Hozzávalók a tésztához:

Krémhez:

  • 200 g light krémsajt (ilyen)
  • 2-3 ek tej
  • édesítő (nálam 3 tk Diawellness 1:4)
  • 10 g csokipuding
  • 10 g kakaópor
  • csipetnyi só
  • 1 tojás
  • 30 g cukormentes tejcsoki 1-2 ek tejjel felolvasztva (Wawel-t használtam)
  • pár csepp narancsaroma

Tetejére:

  • cukormentes tejcsoki plusz kókuszolaj összeolvasztva

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, hűtőbe tesszük kb. 30 percre. Ilyenkor még “ragacsosnak” tűnhet a tészta, de hűtés után jó lesz. A krémhez a krémsajtot, tejet, édesítőt elkeverjük, hozzáadjuk a pudingport, kakaóport, sót, összekeverjük, majd a tojást is belekeverjük és végül az olvasztott csokit, aromát. A tésztát muffinformába nyomkodjuk (mini, kb. 4 cm-es szilikon formát használtam, 12 db lett ebből az adagból), beletöltjük a krémet és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 3 és feles fokozaton kb. 30 percig sütöttem) A csokit egy kevés kókuszolajjal mikróban felolvasztottam, majd a kihűlt kosárkák tetejére kentem.

Az egész adag kb. 95 g ch, 12 darab esetén 8 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141018_172707

Mézes keksz Lórántnak

Akik már régebb óta olvassák a blogot, azoknak nem mondok újdonságot azzal, hogy életem párja nem rajong egyáltalán a sütikért, nála csak a csoki jöhet szóba. Éppen ezért számomra nagy öröm, amikor egy-egy sütit valami csoda folytán megkóstol és még ízlik is neki, sőt ha még azt is hozzáteszi, hogy “ilyet süss nekem is”, akkor teljes a boldogság : ) Utoljára a gyömbéres mézes keksznél történt ilyesmi, ezért gondoltam, hogy készítek neki valami hasonlót. Keresgettem a neten és végül Stahl Judit svéd gyömbéres kekszét alakítottam át.  (eredeti recept ITT) Habár páromnál nem cél a szénhidrátcsökkentés, de azért valamennyire igyekeztem csökkenteni a ch-t, mivel biztos voltam benne, hogy én is enni fogok belőle : ) Szerintem nagyon finom lett és páromnak is nagyon ízlett, főleg, hogy a nagy kedvence, a kókuszvirágcukor sem maradt ki belőle. Szóval teljes volt a siker, legközelebb nagyobb adag készül : )

Hozzávalók:

A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, szódabikarbónát, gyömbért, borsot (illetve ízlés szerint mehet bele fahéj, szegfűszeg), elkeverjük, hozzáadjuk a kókuszolajat, kicsit összemorzsoljuk, majd a mézet is hozzáadva összegyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá. (én 1 evőkanálnyit adtam hozzá) A tésztából vizes kézzel golyókat formázunk, majd kilapítjuk őket és előmelegített sütőben megsütjük. Kicsit morzsálodik a tészta, de ettől függetlenül szépen lehet formázni.
Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez elvielg 190 fok – kb. 15 percig sütöttem. Nekem ennyi sütési idővel nagyon jó, kívül ropogós, belül omlós, szerintem olyan “igazi” keksz állagú lett, de ha nem szeretnénk ennyire ropogósra, akkor szerintem elég neki 10-12 perc is. (ennyi idő után még puhának tűnik egy kicsit, de a sütőből kivéve”kekszesedik” : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 88 g, 11 db kekszem lett, így 8 g ch/db. (100 gramm kész keksz: 50 g ch) Tetszés szerint lehet tovább csökkenteni a szénhidrátot, pl. Diawellness 50%-os liszttel, kókuszvirágcukor helyett szénhidrátmentes édesítővel, illetve méz helyett mézpótlóval, kinek hogy tetszik : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozn: fittkonyha.info

IMG_20141017_072017

Fűszeres muffin

Ezt a muffint igazából azért sütöttem, mert valamivel gyorsan tesztelni kellett a Diawellness Sütőlisztet : ) Ezt a fajtát korábban még nem használtam, de ezentúl fogom, mert már így elsőre is nagyon tetszett. De hogy ne legyen olyan kis egyszerű muffin, feldobtam egy pár “őszi-téli” fűszerrel, ha már úgy is közelegnek az ünnepek.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g Diawellness Sütőliszt  (ezt használtam)
  • 1 kk sütőpor
  • 1 dl tej
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • édesítő (én kb. 20 g Diawellness 1:4, négyszeres erejű, ch mentes édesítőt használtam, ezt)
  • fűszerek ízlés szerint (szerecsendió, gyömbér, őrölt szegfűszeg, fahéj,
    csipetnyi só, pár csepp narancsaroma)

A hozzávalókat elkeverjük, muffinformába kanalazzuk a masszát (nekem 9 db muffin lett ebből) és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 18-20 percig sütöttem, mini – kb. 4 cm-es – muffinformát használtam)

Az egész adag kb. 56 g ch és 680 kcal, 9 muffin esetén 6 g ch és 75 kcal/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141015_073003

Sajtos legyező kenyér

Sok volt a sajtom, amit el kellett volna már használni, ezért elkezdtem valami csupasajtos receptek után kutakodni. Valahogy “belebotlottam” a Nosalty-n ebbe a tépkedős sajtos kenyérbe… (eredeti recept itt) Már a neve is lázba hozott, aztán ahogy gyorsan áttanulmányoztam a receptet, úgy kedvem lett volna rögtön nekiállni a sütésnek. Vagyis pontosabban a tépkedésnek és az evésnek. Ha ettetek már finomat…. húúú, ez valami brutálisan jó. Változtattam a recepten itt-ott, de örök hálám az eredeti recept szerzőjének. Ez megint egy olyan recept, amire azt mondom, hogy nagy kár, hogy nem nekem jutott eszembe : ) Olyan, mint a pogácsa, vagy mint a forró leveles tészta, vagy az olvasztott sajt (amit mindenki szeret, ugye? : ) ), vagy nem is tudom hogy írjam le…. szóval tényleg eszméletlen finom. (legközelebb tovább fokozom majd egy kis aszalt paradicsommal, sonkával, olíva bogyóval, más sajtokkal…. jjajjjj : ) ) Tényleg úgy kellett magam visszafogni, hogy legalább egy fénykép erejéig maradjon belőle valami…. : ) Próbálkoztam, de sehogy se sikerült normális képet készíteni róla, főleg, hogy ennyire gyorsan fogyott, így minden képen egyre kisebb és kisebb lett…. : ) Van édes változata is (sőt, talán az volt előbb, nem tudom), tutit, hogy kipróbálom azt is, mert nagyon tetszik. (citromos legyező – fázis fotókkal –  Jade konyhájából ITT)

Hozzávalók a tésztához:

  • 200 g liszt (nálam 50 g Diawellness Zero6 liszt, 80 g durumliszt, 80 g tk tönkölyliszt)
  • 1 kk só
  • 2+1 ek (olvasztott) kókuszolaj
  • 1/2 csomag porélesztő (kb. 3-4 g)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 70 g tej
  • 30 g reszelt sajt

Töltelék:

  • kb. 60-70 g reszelt sajt
  • 20 g olvasztott vaj

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, (az utolsó – harmadik – evőkanálnyi olajat a végén adtam hozzá, hogy szép fényes tészta legyen), kb. 60 percig letakarva pihentetjük. Kinyújtjuk (nekem 33×33 cm-esre sikerült), megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, kicsit lenyomkodjuk, majd négy egyenlő széles csíkra vágjuk. A vajas-sajtos tésztacsíkokat egymásra pakoljuk, és keresztbe hat egyenlő részre vágjuk. Vágott felükkel felfelé egy kisebb méretű szilikon kenyér formába pakoljuk (az enyém kb. 10×20 cm-es) a tésztalapokat (az utolsót sajtos felével “befele” fordítva), és újra pihentetjük kb. 25-30 percig. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25 percig sütöttem) Én ezt magában ettem, mint egy péksütit, de kenyérnek is megállja a helyét.

Az egész adag kb. 120 g ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141011_092752

Almás mogyorós szelet

Mit is mondjak… tesztelni kellett a másik sütőformát is : ) Na meg már régóta ki akartam próbálni a tönkölylisztet édesen is, mert eddig mindig csak pizzához, vagy más sós kelt tésztához használtam. Erre nagy pechemre pont most hagyott el az ihlet, és valamiért semmi épkézláb ötlet nem akart előbújni… szokott ilyen lenni, aztán meg hirtelen annyi ötlet kavarog a fejemben, hogy nem győzöm követni őket : D Szóval ez most ilyen egyszerű, almás-mogyorós “őszies” sütiféleség. (dióval jobb lett volna, de ahhoz diót kellett volna törni…. hhehh : ) )

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 90 g tk tönkölyliszt
  • 30 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 20 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 40 g mogyorópehely (ezt használtam) vagy helyette dió
  • 1 tk sütőpor
  • kb. 140 g reszelt alma (ez kb. 2 db kisebb alma)
  • édesítő (nálam kb. 30-40 g xilit, plusz 1 tk folyékony)
  • fahéj, gyömbér (nálam 1 kk fahéj és 1 késhegynyi gyömbér)
  • 175 g joghurt
  • 0,5 dl tej

Tetejére:

  • “csipetnyi” olvasztott vaj (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A többi hozzávalót alaposan elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert habot. Nem törjük szét, de nem is kell rá annyira vigyázni, mint egy piskótánál. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem, kb.17×23 cm-es formát használtam. iiiigen, a vadiúj sütőformám : ) ) Amikor kivettem a sütőből, még forrón megkentem egy kevés olvasztott vajjal.

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, én 16 szeletre vágtam, így 8 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141011_094934

Szülinapi puncstorta

Jó ideje terveztem már, hogy megpróbálkozom összehozni egy puncstortát, ami legjobban hasonlít az “igazihoz”. (na de milyen is az igazi? : ) ) Régebben volt már ilyen próbálkozásom, de arról se kép, se feljegyzés, szóval újra kellett tervezni. Aztán pont kapóra jött a szülinapom, amire szerettem volna készíteni egy tortát. Érdekes, mert régen sosem rajongtam a tortákért, annyira nem, hogy születésnapom előtt mindig kijelentettem, hogy neeeem és neeem szeretnék tortát, hacsaknem pizza- vagy tésztatortáról van szó : ) (meg is kaptam mindkettőt, sőt talán még lasagne “tortám” is volt : ) ) Egy valamit viszont mindig szerettem gyerekkoromban: mindent, ami puncsos volt.  Puncstorta, puncsszelet, puncs jégkrém, puncsfagyi, puncsos mignon, szóval minden, ami puncsos : ) Így most ezt a kedves, nosztalgikus emléket felidézve, alkottam meg ezt a tortát és neveztem ki születésnapi puncstortának : ) Szerintem brutál finom lett, nekem teljesen visszaadja azt a régi, puncsos élményt. Egyébként így utólag már nagyon egyszerű a recept, és bárhogy lehet variálni. Röviden és tömören: süss egy két tojásos piskótát, majd süss egy kakaós piskótát, morzsold el, keverd össze lekvárral, narancslével, ízesítsd, terítsd el az alap piskótán, főzz egy puncspudingot, keverj bele egy kis tejszínt, majd a maradékkal vond be a torta tetejét… lényegében ennyi : )

Hozzávalók a piskótához:

(18 cm-es tortaformához)

Töltelék piskótához:

Plusz:

  • 30 g apróra vágott dió
  • 1 kisebb narancs leve (kb. 50-60 ml)
  • 2 ek eper (vagy sárgabarack) lekvár (kb. 20 g)
  • puncs- vagy rumaroma

Krémhez:

  • 20 g (fél csomag) puncs pudingpor
  • 2 dl tej
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 púpozott tk étkezési zselatin
  • puncs- vagy rumaroma
  • 200 g habtejszín (fele a krémhez, fele a tetejére) plusz 1 ek xilit

A piskótához a tojásokat a xilittel (kézi mixerrel magas fokozaton) fehéredésig keverjük (legalább 6-8 perc), rászitáljuk a sütőporos-lisztes keveréket és kézi habverővel elkeverjük. (nem vigyáztam túlságosan a tojáshabra, mivel ennél a tortánál nem szükséges, hogy “légies” piskótánk legyen, de azért nem is törtem össze teljesen) Sütőpapírral bélelt tortaformában, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15-18 percig sütöttem)

A töltelékhez a hozzávalókat alaposan elkeverjük és egy mikrózható tálba, (mindegy a méret és a forma) kb. 6-7 percig mikrózzuk. Persze megsüthető sütőben is, de nekem most így egyszerűbb volt : ) Amikor kihűlt, összemorzsoljuk, hozzáadjuk a diót, a narancs levét, lekvárt, aromát (plusz ha szükséges, akkor tetszőleges édesítőt) és összegyúrjuk. A kihűlt zabpelyhes piskótán eloszlatjuk a masszát, majd elkészítjük a pudingos krémet.  A tejet, pudingport, zselatint, édesítőt, aromát elkeverjük, sűrűre főzzük. (alacsony hőfokon, kézi habverővel folyamatosan kevergetve), majd kihűtjük. A tejszínt felverjük a xilittel, a felét a kihűlt pudinghoz keverjük és ráöntjük a tortára. Hűtőbe tesszük, majd amikor kicsit már megdermed, akkor a maradék tejszínnel befedjük a tetejét. Újra hűtjük, hogy szépen összedermedjen és összeérjenek az ízek. A tetejére én apróra vágott diót szórtam.

Az egész torta ch tartalma kb. 100 g (ebből kb. 8-10 szelet jön ki) (Xilit helyett ch mentes édesítővel készítve lehet “faragni” a szénhidráttartalomból.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Aszalt paradicsomos magvas zsemle

Nagyon szeretem a paradicsomot, minden formájában. Az aszalt paradicsomot nem túl régóta ismerem, viszont azt is nagyon szeretem : ) Több minden készült már vele, pl. mini croissant, kenyér, gnocchi, pogácsa, grissini, focaccia, és az elmaradhatatlan pizza. Persze ezeket a recepteket enélkül is el lehet készíteni, ahogy ezt a zsemlét is, hiszen a paradicsom szinte csak “fűszerként” funkcionál, de szerintem mindenképp megér egy próbát, aki még nem kóstolta : ) (mert szerintem imádnivaló egy valami : ) )

Hozzávalók:

  • 100 g durumliszt
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt
  • magvak ízlés szerint (nálam 1 tk chia mag, 1 tk lenmag, 1 tk szezámmag)
  • aszalt paradicsom (nem kell sok, mert elég intenzív az íze, én 3 darabot használtam, ami kg 15 gramm)
  • 1 kk só
  • fél csomag porélesztő (3-4 gramm)
  • 1 dl víz (amibe a paradicsomot áztattam)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj

Az aszalt paradicsomot leforrázzuk 1 dl vízzel, lefedjük és kb. 10 percig állni hagyjuk, majd apró darabokra vágjuk. A liszteket elkeverjük, hozzáadjuk a magokat, élesztőt, sót, a vizet, olajat, és az aszalt paradicsomot és rugalmas tésztát gyúrunk. Egy órán át pihentetjük. A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, formázzuk és újra pihentetjük kb. 20-25 percet. Vízzel megspricceljük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20 percig sütöttem, és félidőben ismét megspricceltem vízzel.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g, 4 darab zsemle eseténn kb. 21 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141004_144621

Márványkuglóf

Pár nappal ezelőtt elővettem a kuglóf formát, mondván, hogy “itt az idő egy jó kis kuglófhoz”. Sütöttem is zabpehelyliszt-zabkorpa keverékéből, volt benne csoki, aszalt sárgabarack, szóval igazán ígéretesnek indult…. Csak aztán máshogy alakult : ) Kezdődött azzal, hogy nem akart kijönni a formából… végül nagy nehezen kivarázsoltam belőle, erre atomjaira hullott szét : D Én pedig csak álltam felette és néztem…. Egyébként ízre nagyon finom volt, és annak ellenére, hogy a végén már majdnem kiskanállal kellett enni, annyira szétmorzsálódott, mégsem volt száraz. Nem tudom mit rontottam el, de abban biztos voltam, hogy hamarosan egy újabb kísérlet következik. Mert nehogymár a kuglóf győzzön! : )

Hozzávalók:

(kb. 16-17 cm-es kuglóf formához)

Ezenkívül:

  • 1 tk kakaópor, rumaroma
  • vanília aroma

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipetnyi sóval felverjük. A sárgájákat kiihabosítjuk az édesítővel (kézi mixerrel), hozzáadjuk a tejet, olajat, majd kanalanként a sütőporos lisztes keveréket és alaposan elkeverjük. A felvert tojásfehérjét óvatosan, (kézi habverővel vagy kanállal) belekeverjük lisztes masszába. Egy kisebb részt kiveszünk belőle (kb. 1/3 részét) és hozzákeverünk 1 tk kakaóport, pár csepp rumaromát. (a “fehér” részhez adtaam egy pár csepp narancs aromát) A fehér masszát beleöntjük a kuglóf formába (nekem ez nem szilikon, így alaposan kikentem, liszteztem, hogy ne ragadjon bele), majd erre jön a kakaós rész, amit kanállal vagy villával óvatosan “mintázunk” (kicsit elkeverjük) Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 3 és feles fokozaton kb. 45-50 percig sütöttem)

Az egész adag kb. 90 g ch és 1350 kcal, 100 gramm kész kuglóf: 18 g ch és 274 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

További 15 ünnepi recept a FittKonyha magazinban. Részletek, tartalomjegyzék, rendelés ITT.

1412410847714

Virslis kifli

Mostanában egyre több pékségben kínálnak már – legalább látszatra – egészségesebb(nek tűnő) péksütit… az egyik ilyen a tönkölyös virslis vagy tönkölyös pizzás kifli. Kóstoltam már mindkettőt, de igazából egyiktől sem estem hanyatt. (még szerencse : D ) Éreztem valami furcsa mellékízt, talán margarin, vagy nem is tudom, de nem volt az igazi. viszont arra jó volt, hogy adjon egy ötletet…. szóval innen jött ez a tönkölyös virslis kifli. És itt nincs margarin íz…. szerintem imádnivaló : ) (főleg melegen, amikor még olvadt benne a sajt… )

 Hozzávalók:

  • 80 g tk tönkölyliszt (Tesco-ban szoktam venni “Szarvasi” liszt)
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 30 g grahamliszt (szintén Tesco-ból, saját márkás)
  • 1 tojás
  • 3 ek (olvasztott) kókuszolaj
  • 60 g tejföl
  • fél csomag porélesztő (3-4 g)
  • 1 tk búzasikér (elhagyható)
  • 1 csapott tk só

Ezenkívül:
virsli, sajt, kenéshez tojás, ízlés szerint szezám-, vagy egyéb mag

A liszteket kimérjük, elkeverjük a sóval, élesztővel, hozzáadjuk a tojást, tejfölt, majd kicsit “összemorzsoljuk”, kanalanként hozzáadjuk az olajat és rugalmas tésztát gyúrunk. Meleg helyen, letakarva kb. 1 órán át pihentetjük. Kinyújtjuk (40×20 cm-esre nyújtottam), majd egyenlő nagyságú téglalapokra osztjuk. (nekem kb. 20×10 cm-es tésztáim lettek) Mivel nekem csak egy csomag, 4 darabos virslim volt, így én négy részre osztottam a tésztát, de szerintem kijönne belőle még plusz 2-3 db is. Ha szeletelt sajtot használunk, akkor azt félbevágjuk és rátesszük a tésztacsíkra, majd erre jön a virsli, amit beletekerünk a tésztába. Kb. 30 percig újra pihentetjük, lekenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20 percig sütöttem) Lehetne bele tenni mustárt, ketchup-ot is, akkor akár hot dog is lehetne : ) )

A lisztekről: nekem így ez az “összeállítás” nagyon ízlett, de szerintem ugyanilyen jó lehet csak tönkölylisztből, csak Diawellness 50%-os lisztből, csak durumból, vagy ezek keverékéből.

Az egész adag ch tartalma kb. 86 g, 4 db kifli esetén 22 g ch/db. (önmagában a tészta szénhidráttartalma kb. 76 g, )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141004_081643

Lusta rétes

Tudom, hogy létezik egy “klasszikus” lusta asszony rétese, amikor is talán lisztet kell a tepsi aljára szórni, arra jön a túró, majd valamilyen tejes-tojásos lötyi… de ez nem az a verzió: ) Ez a recept Roxától, a volt Jegeskávé oldalról származik, ami azóta már megszűnt, így közelebbi forrást nem tudok megadni, de szerintem sokan ismerték az oldalt, Roxát, és a tuti jó receptjeit : ) Én személy szerint általa, illetve az ott összejött kis csapat által ismerkedtem meg ezzel az életmóddal, alapanyagokkal, és igazából a konyha világába is akkor szerettem bele, amiért örök hálám nekik.
Ezt a lusta rétest annak idején nagyon sokszor elkészítettem, azt hiszem ez egyike azon recepteknek, amire azt mondom, hogy “nagy kár, hogy nem nekem jutott eszembe” : D (na de hogy is jutott volna eszembe, amikor akkoriban nekem kis túlzással már az is hatalmas sikerélmény volt, hogy fel tudtam törni egy tojást…. : D ) De nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a “Roxa-féle lusta rétes” : )

 

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 250 g túró
  • 200 g joghurt
  • 20 g zabkorpa
  • édesítő (nálam 20 g xilit, plusz 1 ek folyékony édesítő)
  • pár csepp citromaroma (elhagyható)
  • 1 kk reszelt citromhéj
  • mazsola (én nem rajongok érte, ezért nem tettem bele)

A “tésztához”:

  • 2 dl tej
  • 150 g joghurt
  • 1 tojás
  • édesítő ízlés szerint (nálam 30 g xilit, plusz 1 ek folyékony)
  • pár csepp vanília aroma
  • 140 g liszt***
  • 1 púpozott tk sütőpor

*** A lisztekről: én most 70 g Diawellness 50%-os lisztet és 70 g zabpehelylisztet használtam, de eredetileg 70-70 g durum és teljes kiőrlésű liszt szerepelt a receptben, régebben úgy készítettem én is.

Először a tölteléket készítjük el, ami annyi, hogy jól elkeverjük a hozzávalókat, majd félretesszük pihenni, amíg összeállítjuk a “tésztát”. A tejet, joghurtot, tojást, édesítőt, aromát kézi mixerrel elkeverjük, majd apránként hozzáadjuk a sütőporos lisztkeveréket is és jól elkeverjük. ( Egy kb. 20×30 cm-es tepsit vékonyan kikenünk kókuszolajjal, megszórjuk egy nagyon kevés zabpehellyel, majd beleöntjük a massza felét, rákanalazzuk a túrós tölteléket, kanállal óvatosan eloszlatjuk, majd ráöntjük a maradék tésztát, és azt is szétterítjük, hogy mindenhol befedje a túrót. Előmelegített sütőben megsütjük (viszonylag hosszú ideig kell sütni). Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 35-40 percig sütöttem. Ha pirulna a teteje, akkor takarjuk le alufóliával. A tetejét megszórhatjuk porédesítővel, de nekem most nem volt, így ez elmaradt. A szeleteléshez ki kell hűteni, akkor lesz jól vágható. (Még annyi, hogy az eredeti recept szerint a tetejét meg kellene/lehetne spriccelni egy kis olajjal, de nekem azóta sincs ilyen spriccelőm, így én enélkül készítettem régen is és most is.)

Az egész adag ch tartalma kb. 136 g, 15 szeletre vágva 9 g ch/szelet. (A kalóriát csak nagyon nagyvonalakban számoltam, kb. 1280, szeletenként kb. 85 kcal.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittonyha.info

IMG_20141003_070039

Krémes mákos pite

Nem is tudom megmondani, hogy honnan jött ez az ötlet… gondolkoztam, hogy mit kellene sütni, aztán egyszer csak összeállt a kép : )

Hozzávalók a tésztához:
(18 cm-es tortaformához)

Krém:

  • 3 dl tej
  • 20 g (vaníliás) pudingpor
  • 20 g darált mák
  • édesítő (“pötty” édesítőt használtam, kb. 10-12 darabot)
  • 50 g krémsajt (Aldi, Lidl, Penny saját márkás termékei, kép ITT)
  • 1 tojás
  • pár csepp vanília és narancs aroma (elhagyható)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk, úgy hogy legyen egy kis pereme is, majd hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A tejet elkeverjük a pudingporral, aromákkal, édesítővel és összefőzzük. A végén belekeverjük a mákot, majd miután langyosra hűlt, hozzáadjuk a krémsajtot és a tojást, alaposan elkeverjük. Ráöntjük a tésztára és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3 és feles fokozaton kb. 30 percig sütöttem, majd lekapcsoltam a sütőt, és nyitott sütőajtónál hagytam kihűlni. Ilyenkor még elég hígnak tűnik a krém, de meg fog dermedni. Először megijedtem egy kicsit, hogy folyós marad, de másnapra nekem szépen lehetett szeletelni és finom krémes volt. (De ehhez ki kellett várni az időt. Ha viszont kb. fél dl tejjel kevesebbet adunk hozzá, akkor szerintem gyorsabban fel lehet vágni : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140923_064449

Almás batyu

Már egy jó ideje él a fejemben egy sütiféleség, már ami a formázást illeti, most azt próbáltam megvalósítani, de ez végül nem az lett, mint amit elképzeltem : ) Utólag már rájöttem, hogy ahhoz nem egy élesztős tészta kell, hanem valami más. Ettől függetlenül szerintem nagyon finom lett, egyedül a formáját képzeltem máshogy, de majd legközelebb megvalósítom, addig úgyse adom fel. A tésztát nem kell órákat kelesztgetni, csak épp annyi időt hagytam pihenni, amíg elkészítettem a tölteléket, ami szinte pár perc alatt megvan, ezért viszonylag gyorsan összedobható. A tésztához az ötletet a “kenyér helyett” receptem adta, némi kis módosítással.

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 100 g reszelt alma
  • édesítő (nálam 1 ek folyékony)
  • fahéj
  • 3-4 ek víz
  • 1 tk pudingpor (én karamell ízűt használtam)
  • 1 ek mogyorópehely

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (a vizet a végén adjuk hozzá, amennyit felvesz a tészta), letakarva pihentetjük, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almát lereszeljük, édesítjük, megszórjuk ízlés szerint fahéjjal, hozzáadunk 3-4 ek vizet, belekeverjük a pudingport és 2-3 percre bedobjuk a mikróba, jól összekeverjük, majd a végén a mogyorót is hozzáadjuk. A tésztát 5 egyenlő részre osztjuk, kinyújtjuk, elterítünk rajta kb. 1 ek tölteléket és “összecsomagoljuk”, (mintha golyót formáznánk) és óvatosan kicsit kilapogatjuk. (vigyázni kell nehogy kiszakadjon a tészta) Előmelegített sütőben készre sütjük. (gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 25 percig sütöttem.) Nem kentem le semmivel, így kicsit “sápadt” lett : )

Az egész adag ch tartalma kb. 75 g, 5 darab esetén 15 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140917_064520

Pocky

Az egész onnan indult, hogy valamelyik nap párom ropit rágcsált, amikor is nekem bevillant egy kép gyerekkoromból: valamiért imádtam a sós ropit Boci tejcsokival…. öööö…. igen : ) Kíváncsiságból rákerestem, hogy vajon rajtam kívül másnak is volt-e ilyen furcsa “szokása”. Nagyon meglepődtem, amikor szembe találtam magam egy japán édességgel, a pocky-val, vagyis a csokis ropival. Hhhháááá, akkor ezek szerint nem velem van a baj : D De aztán gyorsan kiderült, hogy ez a pocky lényegében csak a formája miatt kapta a ropi nevet, mert valójában a tészta nem sós. Bár láttam olyan recepteket is, ahol “igazi” bolti ropit vontak be csokival. Na de ez nálam kizárt, így némi agyalás, kutakodás után, nekiálltam a saját csokis ropimnak , ami szerintem nagyon-nagyon finom és egyben izgalmas is lett: )  De aki nem volt olyan elvetemült gyerek, mint én, az nyugodtan csinálja édesre az alaptésztát : )

Hozzávalók:

Bevonathoz:

  • cukormentes csoki (nálam vegyesen kb. 45 g tejcsoki és 15 g étcsoki – Wawel)
  • fél tk kókuszolaj

Díszítéshez:

  • kókuszereszelék
  • mogyorópehely
  • kókuszvirágcukor
  • reszelt cukormentes karamell cukorka (Sparból)

A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tejfölt és annyi vizet, hogyjól gyúrható tésztát kapjunk. 11 egyenlő részre osztjuk (vagy amennyire szeretnénk) és szilikonos nyújtólapon kézzel “kukacokat sodrunk” (én kb. 18 cm hosszúra formáztam őket). Sütőpapírral bélelt vagy szilikonos tepsibe rakosgatjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 9-10 perc volt) A bevonathoz a csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a kókuszolajat, elkeverjük, majd bevonjuk a pálcikákat, (egy kanál segítségével) és megszórjuk kókuszreszelékkel, mogyoróval, stb. Egy
alacsony pohárba rakosgattam és hűtőbe tettem.

Az egész adag ch tartalma: kb. 50 g, 11 ropinál 4,5 g ch/db. (csak a ropi k. 36 g ch, 100 grammra kiszámolva 25 g ch/100 g)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1410707698053

Mozzarellás-sonkás rombusz

Agyaltam egy ideig, hogy milyen bevezetőt írjak ehhez a recepthez…. közben pedig azon is, hogy egyáltalán olvassa ezeket valaki??? : ) Szerintem nem, mert – magamból kiindulva – krónikus időhiányban szenvedve csak gyorsan “átfutjuk” a recepteket és pár másodperc alatt felmérjük, eldöntjük, hogy kell vagy nem kell. Viszont ez most annyira, de annyira finom lett (szerintem), hogy muszáj egy-két szót írnom róla. Először is fogalmam nem volt, hogy mi lesz belőle, annyit láttam magam előtt, hogy valami túrós kelt tésztát szeretnék, minimális szénhidráttartalommal (nem mintha félnék a ch-tól, de most ehhez volt kedvem), viszont valamiért most nem vágytam pizzára, inkább valami tömény sonkás-sajtos pihe-puha péksütire. Amikor kész lett, alig tudtam kivárni, hogy ehető hőmérsékletű legyen…. főleg, hogy már az illata is valami mennyei volt. Kb. olyan, mint amikor régen…. régesrégen, beléptél egy pékségbe, tele-tele finomabbnál finomabb illatokkal, csábítóbbnál-csábítóbb péksütikkel, és hirtelen azt sem tudtad, hogy édeset vagy sósat ennél…és habár ma már egyáltalán nem kisért meg ez az érzés (pedig – párom “miatt” – nap, mint nap járok pékségbe) ez a péksütiszerűség ezt az érzést adta vissza…. “némi” gramm ch (és kalória) különbséggel : ) Szóval röviden és tömören: issssstennniiiii lett! : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 50-60 g túró
  • 10-15 g olvasztott vaj
  • 5 szelet sonka
  • pizza mozzarella sajt (kb 50-60 g)

Tetejére:

  • felvet tojás
  • szezámmag
  • pizza mozzarella (kb. 20 g)

A liszteket elkeverjük a sóval, élesztővel, hozzáadjuk a túrót, kevés vizet, elkezdjük összegyúrni, majd az olajat is hozzáadva sima felületű, rugalmas tésztát gyúrunk. (kitartónak kell lennünk, mert kezdetben még ragad) Letakarva kb. 70-80 percig pihentetjük. Öt egyenlő részre vágjuk, egyenként kinyújtjuk kb. 20×15 cm- es négyzet alakúra, megkenjük olvasztott vajjal, egy kevés sós túróval, teszünk rá egy sonka szeletet, reszelt mozzarellával megszórjuk, majd a négy sarkát középre hajtjuk, összecsípjük. Sütőpapírral bélelt vagy szilikonos tepsibe rakosgatjuk, letakarva újabb 20 percet pihentetjük. Lekenjük tojással, megszórjuk reszelt mozzarellával, szezámmaggal és előmelegített sütőben készre sütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 23-25 percig sütöttem)

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag 35 g ch és 950 kcal.
5 darab esetén: 7 g ch és 190 kcal/db
100 grammra kiszámolva: 9,5 g ch és 250 kcal/100 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140913_102708

Csokis csillag

Ettem volna valami kakaós-csokis finomságot, viszont most nem vágytam habos-krémes sütire, hanem valami olyanra, amit a reggeli kávéhoz, teához lehet eszegetni. Szerintem olyan lett : )

Hozzávalók:

A tojásfehérjék kivételével alaposan elkeverjük a hozzávalókat , majd óvatosan hozzáadjuk a csipet sóval kemény habbá vert fehérjéket is. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 25 percig sütöttem) Én egy kb. 16-18 cm-es csillag alakú szilikon formát használtam, de persze bármilyen formában megsüthető.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g. (100 grammra kiszámolva 21 g ch/100 g)


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabos csokis csillag

Duplán kakaós csiga

Számomra a kakaós (és minden egyéb más ízű) csiga egy örök rejtély… egyszerűen képtelen vagyok normál méretű csigákat gyártani…. oké, hogy általában kevés alapanyagból sütök, na de logikusan végiggondolva, szerintem kis mennyiségből is lehetne nagyobb csigákat gyártani, max. kevesebb lenne a darabszám. Valamiért nekem ez sosem jön össze. Most sem sikerült, pedig nagyon nyújtottam a tésztát… Ettől függetlenül jó lett, minimális ch tartalommal, duplán kakaósan (a tésztába és a töltelékbe is került kakaó).

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 10 g puha vaj
  • kakaópor
  • xilit

Tetejére:

  • 2 ek tej (plusz édesítő, vanília aroma ízlés szerint)
  • reszelt tejcsoki (ízlés szerint, én csak egy kockát használtam el)

A tésztához a száraz anyagokat elkeverjük, hozzáadjuk a tojást, tejet, édesítőt, és összegyúrjuk. Ilyenkor még nagyon ragacsos, de majd elmúlik, ha kitartóan gyúrjuk tovább : ) Hozzáadjuk az olajat és tovább gyúrjuk, amíg szépen összeáll a tésztánk. Letakarva, meleg helyen kb. 60 percig kelesztjük. Vékonyra nyújtjuk, megkenjük vajjal, megszórjuk xilittel, kakaóporral és szorosan feltekerjük. Ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk majd újra pihentetjük kb. 20 percig. Megkenjük édesítős-vaníliás tejjel és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 20 perc volt) Félidőben újra megkenjük tejjel, majd, amikor kivesszük a sütőből akkor megint kenés következik, majd megszórjuk reszelt tejcsokival.

Az egész adag kb. 30 g ch, nekem 18 db csigám lett, így darabonként kb. 2 g ch. (mivel lett kisebb és nagyobb is, így nagyjából átlagoltam. )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140906_180945

Fahéjas-szilvás sajttorta

Ha egyetlenegy sütit kellene kedvencként kiválasztanom az oldalról, akkor az a New York-i sajttorta lenne. És hogy miért? Isteni finom szerintem, ebből még nekem is elég egy szelet (sőt még talán sok is) : ), annak idején nagyon készültem rá, sokat olvasgattam róla, nagyon élveztem az elkészítését, mert tele voltam izgalommal, hogy vajon mi lesz ebből, és mert az ihlet forrása is nagyon nagy élmény számomra. Szóval az a süti olyan igazi “Angis” azt hiszem : ) Most kicsit átalakítottam, az alap szinte teljesen más lett, a krém viszont majdnem ugyanaz, az ízesítés tér csak el. Szezonra szabtam : ) És imádtam ezt is : )

Hozzávalók az alaphoz: (bármelyik sajttorta alappal jó – sajttorta receptek ITT)

A krémhez:

  • 400 g light krémsajt (Aldi, Lidl, Penny saját márkás termékei, kép ITT)
  • 100 g tejföl
  • édesítő (nálam most folyékony)
  • 20 g tápióka keményítő (vagy helyette pudingpor/étkezési keményítő)
  • 2 tojás
  • vanília aroma
  • fahéj
  • ízlés szerint szilva, fahéj, édesítő (nálam 3 közepes darab volt)

A szilvát apró darabokra vágjuk, megszórjuk édesítővel, fahéjjal, félretesszük. Az alaphoz összegyúrjuk a hozzávalókat,(a tejet lassan adagoljuk) és egy tortaforma aljába nyomkodjuk. (18 cm-es formát használtam, kibéleltem sütőpapírral) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet.

A krémsajtot, a tejfölt, ízlés szerint fahéjjal, vanília aromával és édesítővel elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat majd a keményítőt (vagy pudingport), jól elkeverjük.

A tésztára szórjuk a fahéjas szilvát, majd ráöntjük a krémet és előmelegített sütőben kb. 50-60 percig sütjük. (én gázsütőben 3-as és 4-es fokozat között sütöttem kb. 60 percig, ami kicsit soknak bizonyult, azért repedezett meg) Amikor kivesszük a sütőből akkor még kicsit “rezeg” a krém, de az úgy jó, majd a hűtőben szépen összedermed.

Az egész torta ch tartalma kb. 80 g. Minimum 8 szeletre vágható, de szerintem még így is nagyon “tömény” (a jó értelmében : ) ), még én is alig bírtam el egy szelettel, pedig nem szokott gondot jelenteni az evés : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1409998480664

Kenyér helyett

Gyors megoldás, ha elfogy a kenyér : ) Nem tudom ki hogy van vele, de bevallom, hogy én régen (még a “fehér lisztes korszakban”) sokszor úgy ettem ilyen szendvicsféle hideg ételt, hogy nem készítettem el a szendvicset, hanem szépen magam köré pakoltam a hozzávalókat (kenyér, sonka, sajt, paradicsom, paprika, majonéz, tejföl….) és úgy “körbe falatoztam” : ) Ezt csak azért írtam le, mert ez a kis kenyérpótló szerintem pont az ilyen étkezéshez való: ) Persze lehetne zsemlét is formázni belőle (hasonlóan, mint a villám zsemlénél), de én most direkt ilyen kis lapos korongokat akartam sütni.  Nekem nagyon ízlik, bánom, hogy nem nagyobb adagot készítettem. (a liszteket lehet variálni, pl. csak tönköly, diawellness 50%-os, durum, durum+ch csökkentett, stb. – kivéve a maglisztek, azokkal kapcsolatban nem tudom, hogy működne a dolog)

Hozzávalók:

  • 50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 50 g DW Zero 6 liszt
  • só (nálam 1 kk)
  • 1 tk porélesztő
  • 100 g zsírszegény túró
  • 1-2 ek víz (vagy tej, én vizet adtam hozzá)

A száraz hozzávalókat elkeverjük, hozzáadjuk a túrót, kicsit “összemorzsoljuk”, majd kevés vizet hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. Én pihentettem kb. 10-15 percet, de csak azért, mert épp volt más dolgom is : ) Négy egyenlő részre osztjuk, kézzel kilapogatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem)

Az egész adag kb. 40 g ch és 450 kcal, 4 darab esetén 10 g ch és 113 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140831_172537

 

Ch csökkentett kenyér

Pár napja az egyik  Facebook csoportban olvastam egy posztot, ami beindította a fantáziámat. Arról volt szó, hogy mi lenne, ha többen megpróbálkoznánk egy hasonló ch csökkentett kenyérrel, cipóval, mint, amit az Aldiban lehet kapni.Kóstoltam már ezt kenyeret, de megmondom őszintén, hogy nekem annyira nem jött be. Igazából nem is tudom megmondani, hogy mi ennek az oka…. annyira kis gusztusos, jó az állaga, finom is, de nekem olyan, mintha nem ennék semmit…. kb. így tudom jellemezni : ) Ettől függetlenül tetszett az ötlet, így megpróbálkoztam valamit összehozni az összetevők alapján. Persze nem lett ugyanolyan, a ch is több, a hozzávalókkal is kellett variálni, mivel nem volt minden meg, de mindenesetre jó kis program volt : ) Ja, és szerintem finom is : ) Nem lett olyan “légies”, hanem tömörebb, más az íze is, tehát lényegében egyáltalán nem olyan, csupán csak az ihlette.

Hozzávalók:

A száraz anyagokat kimérjük, elkeverjük, hozzáadjuk a víz kb. felét, kicsit “összemorzsoljuk”, majd olaj, víz, olaj, víz, és rugalmas tésztát gyúrunk (jó pár percig eltart…kezdetben ragacsosnak tűnik, de kitartóan gyúrjuk tovább : ) ) Letakarva 50-60 percig kelesztjük. Formába tesszük, (20 cm-es szilikon formát használtam) és újabb 20-25 perc kelesztés, vízzel kicsit megspricceljük és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30-35 perc) Félidőben még egyszer megspricceltem vízzel. (virág spriccelő pont jó erre a célra : ) )

Kalória és szénhidrát:
Az egész adag 70 g ch és 955 kcal. 370 grammos kenyérkém lett, így 19 g ch és 258 kcal/100 g kész kenyér.
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140831_110329

Chia magos zsemle

Egy ideje szemezgetek Szafi “paleo bucijával”, mert amennyire egyszerű, annyira guszta. Aztán megláttam Lillánál, hogy ő is elkészítette, nem is egyszer. Ki kellett próbálnom nekem is : ) Én adtam még hozzá egy evőkanál darált mogyorót is.

Hozzávalók:

A tojásokat kicsit felverjük, hozzáadjuk a száraz hozzávalókat. Kb. 10 percig pihentetjük, (ennyi idő alatt szépen “megdagad”), vizes kézzel bucit formázunk (én két db kisebb zsemlét formáztam), a tetejét éles késsel bevágjuk, megszórjuk magkeverékkel (én ezt elfejtettem…) és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton) Nekem épp volt kéznél egy adag káposztasalátám, jól megpakoltam vele, szerintem nagyon finom. (A káposztasalátához összeaprítottam a káposztát, adtam hozzá édesítőt, ecetet, sót, borsot, tejfölt, kevés light majonézt, chilit, elkevertem és lehűtöttem. Dobozoltam, és aztán folyamatosan nyitogattam a hűtő ajtót… : ) )

Szerény számításaim szerint ez a buci szinte ch mentes, max. 7-8 gr ch lehet az egész adagban.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.infoIMG_20140719_090440

 

Sajtos stangli

Ezt a receptet Fitmaminál láttam pár napja, azzal a megjegyzéssel, hogy “annyira jó lett, hogy komolyan mondom árulni kellene”… én ezt “csak” annyival egészíteném ki, hogy ez annyira jó lett, hogy sokkot kaptam : D És valóban árulni kellene : ) Tényleg eszméletlen finom, tökéletes az állaga, szóval úgy minden a helyén van. Leszámítva, hogy nekem nem lett olyan szép, mint az övé, de egye-fene megbékéltem vele : ) Az eredeti recept itt (nekem nem volt már annyi ch csökkentett lisztem, ezért kevertem-kavartam). Köszi Betti, örök hálám ezért is : ) (mint, ahogy szezámlisztes pizzáért és a lenmaglisztes piskótáért is )

Hozzávalók:

  • 50 g tk tönkölyliszt
  • 50 g zabpehelyiszt
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt
  • 20 g búzasikér
  • só (1 tk)
  • 100 g zsírszegény túró (krémes állagú túrót használtam)
  • fél csomag porélesztő
  • langyos tej (nekem kicsivel kevesebb, mint 1 dl kellett, de ez függ a túrótól, liszttől)
  • tetejére: tojás, reszelt sajt

A (tojás és a sajt kivételével) összegyúrjuk a hozzávalókat, a tejet lassan adagoljuk a megfelelő állag eléréshez. (lehet, hogy több kell, nekem kb. 0,8 dl elég volt) Egy órán át, letakarva pihentetjük. Az eredeti recept szerint kinyújtjuk és négyzetekre vágjuk, én nem nyújtottam, hanem 6 egyenlő részre osztottam a tésztát, és egyenként nyújtottam, majd tekertem fel (a csücskétől kezdve). Kb. 20-30 percig újra pihentetjük. Megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük. (nekem gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 perc volt a sütési idő, aztán átkapcsoltam grill funkcióra, hogy kicsit megpiruljon a teteje.)

Az egész adag kb. 78 g ch és 760 kcal. 6 darab esetén: 13 g ch és 125 kcal/darab.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140816_175147

Almás labdakalács

Nem nagyon sütöttem még kalácsot, nem is tudom, hogy honnan jött az ötlet. Talán a pár nappal ezelőtti csiga-kalács adta az “ihletet”, és most annyi sok ötlet kavarog a fejemben, hogy alig tudtam eldönteni, hogy melyikkel kezdjem : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 2 db alma (reszelve kb. 150 g)
  • édesítő (én kb. 15-20 g kókuszvirág cukrot használtam, mert nagyon szeretem az ízét, ezért néha ezzel szoktam “bűnözni” )
  • csipetnyi fahéj
  • kb 0,5 dl víz
  • 1 tk vanílás pupdingpor (zabkorpa is lehet, akkor nem kell a víz, a lényeg, hogy valami kicsit “összefogja”)

Tetejére:

  • felvert tojás, fahéj, édesítő

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, egy órán át kelesztjük. (viszonylag lágy tészta lesz) Közben elkészítjük a tölteléket. Az almát meghámozzuk, lereszeljük, ízlés szerinti édesítővel feltesszük főni. A pudingport elkeverjük a vízzel és hozzáöntjük az almához, összefőzzük.

A formázáshoz két lehetőség van: vagy kinyújtjuk és 18 négyzetre vágjuk, vagy nyújtás nélkül 18 részre osztjuk a tésztát és egyenként kicsit kilapogatjuk őket. Mindegyik közepébe teszünk kb. 1 teáskanálnyit a töltelékből és kis “labdákat” formázunk belőle. Formába rakosgatjuk őket (egy sor az aljára, majd a többi golyó a tetejére, hogy kitöltse az üres részeket), letakarva pihentetjük kb 30 percig. Én egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formát használtam. Lekenjük az édesítős, fahéjas tojással és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 25-30 perc volt) A megmaradt tojásból összedobhatunk egy 5 perces mikrós palacsintát : )

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, ha nem kókuszvirág cukorral készítjük, hanem “ch mentes” édesítővel, akkor kb. 100 g.

100 grammra kiszámolva: 25 g ch/100 g. (ch mentes édesítővel 20 g ch)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140816_100050

Mikrós palacsinta

Teljesen véletlen született ez a recept, siettem és csak gyorsan összekutyultam valamit, hogy lesz, ami lesz. Palacsinta lett : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük (nem kell gép, csak kézi habverővel), mikrózható dobozba öntjük és 1-2 percig mikrózzuk. 10×10-es műanyag dobozt használtam, 2 db vastag palacsinta lett ebből az adagból. Édesítővel elkevert túróval töltöttem meg.

Kb. 12 g ch-t tartalmaz az egész adag, így ha két palacsintát készítünk belőle, akkor 6 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140815_055441

Csiga-kalács

Még az “előző életemben” egyszer sütöttem “csíkos” kakaós kalácsot (nem is tudom már, hogy mi a pontos neve), illetve tesóm tudott nagyon tuti, hatalmas ilyen kalácsot sütni. Most valahonnan eszembe jutott, de nem akartam egybe kalácsként sütni, így egy kisméretű muffinformába pakoltam a csigákat, és abban sütöttem, mert bevallom arra számítottam, hogy majd szépen “belenőnek”, de nem tették : ) Nőttek, de nem annyira, ahogy elképzeltem. Mondjuk nem is kelesztgettem túlságosan, tehát nem az a klasszikus kalács lett belőle, de nem is kakaós csiga, hanem valahogy a kettő együtt és nekem nagyon ízlik. : )

Hozzávalók:

A kakaópor és tojásfehérje kivételével összegyúrjuk a hozzávalókat (annyi joghurtot adagolva, hogy rugalmas tésztát kapjunk), két részre osztjuk és az egyik részhez hozzágyúrjuk a kakaóport. Számomra ez a leghálátlanabb feladat : ) Én itt adtam hozzá egy nagyon kevés joghurtot, (kb. 1 teáskanálnyit), hogy jobban bele lehessen gyúrni. Letakarva kb. 10 percig pihentetjük a tésztákat. Mindkettőt vékonyra nyújtjuk (kb. 25×25 cm-esre, jó vékony legyen), majd a fehér tésztára rátesszük a kakaós tésztát, és a hosszabbik oldalánál szorosan feltekerjük. Felszeleteljük és újra pihentetjük kb. 10 percet, lekenjük tojásfehérjével és előmelegített sütőben kb. 13-15 perc alatt megsütjük (gázon 4 és feles fokozaton sütöttem)

Az egész adag ch tartalma kb. 50 g, én 10 darabra vágtam, így 5 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140813_055039

Háztartási keksz

Az egész keksz sütés most abból indult, hogy már régóta kinéztem magamnak a Hard Rock Cafe-s szuvenír gitáromat, hogy az akár sütiszaggatónak is megállná a helyét : D Nem tehetek róla, de mindenben meglátom az ilyeneket : ) Nem akartam túl bonyolítani a dolgot, ezért egy egyszerű kekszet, egész pontosan a háztartási kekszet választottam. Daniella receptjét használtam, kisebb módosításokkal. (persze neki tökéletes, teljesen bolti kinézetű kekszei lettek, de hát nem véletlen kapta az “édesentökéletes” elnevezést a blogja : ) )

Hozzávalók:

A vajat az édesítővel kihabosítjuk (én csak kézi habverőt használtam, mert nekem valamiért mindig egy örök rejtély volt ez a “cukor-vaj” habosítás…), hozzáadjuk a tojást, és jól kikeverjük. Beleöntjük a  szódabikarbónával elkevert lisztet, reszelt citromhéjat, aromát és összegyúrjuk. Én kb. 15 percre hűtőbe tettem. Lisztezett felületen kinyújtjuk (lágy tészta, tehát kell hozzá liszt), négyzetekre vágjuk, megszurkáljuk villával, és előmelegített sütőben (180 -200 fok) aranybarnára sütjük. (kb. 10 perc volt nekem)

Darabszámot nem nagyon tudok mondani, mivel én egy kicsit elszórakoztam a gitár formával, de min.  25 db keksz biztos kijön ebből az adagból.

Az egész adag kb. 38 g ch és 700 kcal, 100 grammra kiszámolva: 23 g ch és 411 kcal/100 g keksz. (A kalória szinte ugyanaz, mint a bolti háztartási kekszé, na de ebben mégsincs fehér liszt és cukor : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1407699282439

Bagel

Mi a közös a bagelben és a grissiniben? : ) Igazából semmi, nálam csak annyi, hogy mindkettőt régóta terveztem megsütni, és valamiért mindkettő sokáig kimaradt az életemből…. sajnos… a grissinit még tesómmal próbáltuk ki, (azóta is emlegetjük, hogy mennyire brutál finom volt : ) ), és most végre eljött a bagel ideje is. Megmondom őszintén, hogy én sokáig azt gondoltam, hogy a bagel a jellegzetes formája miatt bagel. És valóban, de van más jellegzetessége
is. Mégpedig az, hogy enyhén édeskés ízű. Kb. mint a régi, “old school” hamburger zsemle, fffúúúú, az milyen finom volt : )

Hozzávalók: (bármilyen kelt tésztához alkalmas liszttel jó lehet)

Főzéshez:

  • víz
  • 1 ek szódabikarbóna
  • édesítő (1 kk negyedannyi édesítő)

Szóráshoz:

  • magok ízlés szerint (nálam szezámmag, lenmag, chia mag)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 1 órán át kelesztjük. (Az édesítő nem az élesztő miatt kell bele, hanem az enyhén édeskés íz miatt.) A megkelt tésztát öt egyenlő részre osztjuk (vagy ahány bagelt szeretnénk), hosszúkás alakúra nyújtjuk (kb. 25×10 cm-esre), a hosszabbik oldalánál feltekerjük, “gyűrűt” formázunk belőle (a két végét jól össze kell csípni, ne nyíljon szét), letakarva újabb 30 percet kelesztjük. Egy edényben vizet forralunk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, édesítőt, majd óvatosan beleteszünk egy-egy bagelt kb. 30 másodpercre. Óvatosan kiemeljük és sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk. Megszórjuk magokkal, és előmelegített sütőben (gázsütőben 4-es fokozaton) kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: kb. 115 g ch és 1000 kcal
1 db bagel: 23 g ch, 200 kcal
100 grammra kiszámolva: 31 g ch, 270 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1407623707316

Morzsasüti

Az úgy volt, hogy egyik reggel Moncsimtól kaptam egy üzenetet: “csinálj morzsasütit, nyami, nyamiiii” : ) Bevallom sosem készítettem még ilyet, de szerintem még csak nem is ettem. Viszont nagyon felcsigázott a dolog, rögtön utána is néztem, hogy mitől morzsasüti egy morzsasüti. Megörültem, mert viszonylag egyszerűnek tűnt, kevés hozzávalóból, szóval biztos volt, hogy megpróbálkozom vele. Már csak a formán agyaltam, mivel ez nem egy szeletelhető sütemény (legalább is, amiket én láttam), hanem inkább olyan kanalazgatós. Aztán bevásárlás közben megláttam ezeket a kis szufléformákat… beleszerettem, és rögtön fel is avattam : ) (Persze elkészíthető akár jénai tálban is, nagyobb adagból.)

Hozzávalók:
(2 adaghoz)

  • 40 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 10 gr darált mogyoró
  • kb. 15 gr xilit (én por xilitet használtam, de csak, mert az volt kéznél)
  • 20 gr hideg vaj (plusz egy csipetnyi a tálak kikenéséhez)
  • 3 kicsi sárgabarack

A sütőt bekapcsoljuk, a tálakat vékonyan kivajazzuk (én csak épp, hogy megijesztettem vele), a lisztet, xilitet, mogyorót elkeverjük, majd a tetejére “csipkedjük” a vajat és ujjheggyel összedolgozzuk. Nem kell gyúrni, csak csipkedni”, hogy morzsás állagú legyen. A barackot kis darabokra vágjuk, letesszük a tál aljára, és rászórjuk a morzsát. (én megszórtam a barackot egy leheletnyi kókuszvirág cukorral, de nem igazán érződik ez a kis mennyiség rajta… helyette megszórhatjuk egy kis fahéjjal)  Kb. 25 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton sütöttem) Én az első 10-15 percben alufóliával lefedtem, aztán pedig anélkül sütöttem. Megmondom őszintén, hogy nem tudom, hogy ilyennek kell-e lenni a morzsasütinek, de nekem nagyon ízlett. Óóóó, és még hányféle variáció kavarog a fejemben…. : ) Még annyi, hogy szerintem jó lehet más liszttel is, pl. zabpehelyliszttel, tönkölyliszttel, durumliszttel, sőt még a mandulalisztet is megkockáztatom, mivel nekem abból sikerült nagyon jó  kis kekszmorzsát készítenem. Illetve még tovább lehet turbózni például dióval, mandulával, zabpehellyel, stb.

Adagonként kb.22 gr ch-t és 245 kcal-t tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1406867430038

Kakaós túrós csiga

Szeretem ezt a csiga formát, mert egyszerű és gyors a formázás, nem kell egyenként hajtogatni, vágni, stb. Van már az oldalon ilyen jellegű (élesztő mentes) csiga almássonkás, káposztás, sós túrós, kakaós, körtés, és még nem is tudom milyen. Most már van kakaós-túrós is : ) A tésztánál a szedres sajttorta tésztájából indultam ki, csak most ch csökkentett lisztet használtam, illetve a zsiradék egy részét joghurtra cseréltem. Szerintem ugyanilyen jó lehet zabpehelyliszttel, durumliszttel, Kilófaló liszttel is (illetve ezek keverékével)

Hozzávalók a tésztához:

A töltelék:

  • 200 g túró
  • 1 tojás
  • édesítő ízlés szerint
  • 2 tk zabkorpa
  • 1 tk tápióka keményítő (vagy pudingpor, vagy helyette plusz 1 tk zabkorpa)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kb. 30×20 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk (folpack alatt, mert kicsit lágy). A töltelékhez a hozzávalókat alaposan elkeverjük, elterítjük a tésztán, és óvatosan feltekerjük, majd felszeleteljük. (nekem 12 db csigám lett). Szilikonos vagy sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 4 és feles fokozaton sütöttem) (Nekem egy-két darab egy kicsit odaragadt, de egy szilikon lapát segítségével könnyen leemelhető a tepsiről.)

Az egész adag ch tartalma kb. 75 gr, darabonként kb. 6 gr ch. (Nagy vonalakban kiszámolva kb. 70 kcal/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140731_062415

 

Joghurtos magvas

Még régebben a Nosalty-n láttam ezt a joghurtos ropi receptet, ami nagyon megtetszett az egyszerűsége, gyorsasága miatt. Ennek a receptnek vettem a felét (ch csökkentett liszttel és kevesebb zsiradékkal), csak végül nem ropi lett belőle, hanem ilyen kis négyzetek. A tetejére lehet szórni reszelt sajtot (ahogy az eredeti receptben is), de én ezt kihagytam.

Hozzávalók:

A lisztet sót elkeverjük, hozzáadjuk a joghurtot, majd apránként a kókuszolajat és összegyúrjuk. 20 percre hűtőbe tesszük. Kinyújtjuk, (én itt egyszer összehajtogattam, mint a pogácsát, de ez elhagyható), négyzetekre vágjuk, megkenjük tojással, megszórjuk magokkal. Előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.(Nekem 25 db, kb. 4×4 cm-es négyzetem lett.) Ha szinte egész vékonyra nyújtjuk, akkor ropogós lesz, ha kicsit vastagabbra akkor az alja ropogós, belül pedig puhább. A lisztekkel szerintem bátran lehet játszani, mert ahogy a hozzászólásokat olvasgattam, többféle variáció is volt. (Maglisztekkel nem tudom, hogy milyen lehet.)  Nem kell bele se sütőpor, se élesztőt. Bár én terveztem, hogy teszek bele egy csipet szódabikarbónát, de elfelejtettem.

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: 40 gr ch, 620 kcal. 25 darab esetén: 1,5 gr ch, 25 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140725_054119

Ricotta torta

Volt itthon ricottám, párom anyukájánál pedig szépen érnek a fügék… Egyet megkóstoltam, nagyon finom, mézédes volt, rögtön elkezdett járni az agyam, hogy mit kellene belőle készíteni. Fügés ricottatortát! Végül sajnos nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, mert amiket hazahoztam fügék nem voltak annyira érettek, mint, amit ott kóstoltam. Szép nagyok voltak, de kevés “húsuk” volt. Ennek ellenére beletettem, de nem igazán érződik sajnos, így nem nevezhetem fügés ricotta tortának, inkább lett mogyorós ricotta torta : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaforma)

Krém:

  • 400 gr ricotta
  • 120 gr Cocomas (vagy helyette habtejszín, de szerintem joghurttal, tejföllel is jó lehet)
  • 30 gr darált mogyoró
  • fahéj ízlés szerint
  • édesítő ízlés szerint
  • fél lime (vagy citrom) leve
  • 3 db nagyobb füge (ez a fentiek miatt elhagyható, illetve, ha van több fügénk, akkor mehet bele több)
  • 0,5 dl víz
  • 1 púpozott ek étkezési zselatin

A tojásokat a xilittel kézi mixerrel jól kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a lisztes keveréket. Én ezt egy kézi habverővel kevertem hozzá, (amennyire tudtam átszitáltam) és most nem vigyáztam annyira vele, mivel nem az volt a cél, hogy nagyon magas, “légies” piskóta legyen belőle. Sütőpapírral bélelt formába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 3-4-es fokozaton, kb. 15 perc)

A krémhez a zselatin és a víz kivételével alaposan összetrumixoljuk a hozzávalókat. A zselatint elkeverjük a vízzel, mikróban kicsit felmelegítjük, és addig kevergetjük, amíg elolvad a zselatin. (néha vissza kell tenni a mikróba) Hozzákeverjük a ricottás krémhez, ráöntjük a kihűlt piskótalapra és mehet a hűtőbe dermedni.

Az egész torta ch tartalma kb. 45 gr (a füge nélkül kb. 35 gr)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140719_094403

Ricotta alapú pizza

Több mindent készítettem már ricottából, például gnocchi-t,  süteményt, virslis péksütit, sós gombócot, most eljött a pizza ideje is : ) Nem kell a kelesztéssel bajlódni, gyorsan összedobható, akár csak a túró alapú pizza. Én ch csökkentett lisztet használtam, de szerintem bármilyen liszttel működik. (kivéve a magliszteket, azokkal nincs elég tapasztalatom, de biztos, hogy máshogy “működnek”)

Hozzávalók:

Feltét nálam:

  • tejföl, fokhagyma, só, tárkony, sonka, ricotta, reszelt sajt

A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral, hozzáadjuk a tojást, ricottát, kicsit “elmorzsoljuk”, hozzáadjuk az olajat és összegyúrjuk. Kinyújtjuk (én viszonylag vékonyra nyújtottam, kb. 25 cm átmérőjű lett), megpakoljuk tetszőleges feltéttel, megsütjük. Én a szokásos elektromos pizza sütőben sütöttem, abban elég neki 4-5 perc, aztán pedig átettem a sütőbe még pár percre a grill alá. Elvileg sütőben is elég neki pár perc, max hőfokon, ahogy ezt a túró alapú pizza kapcsán Brigittától megtudtam.

Az egész ch tartalma max. 45 gr. (a tészta feltét nélkül: kb. 38 gr ch)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1405656503306

Szezámos wrap

Szeretem a szezámlisztet, viszont egy jó ideig nem használtam, mert úgy vettem észre, mintha kipattogott volna tőle az arcom. Lehet, hogy nem attól, de egyre gyanúsabb volt a dolog, ezért hanyagoltam jó pár hétre.  A pöttyök azóta elmúltak, így most újra elővettem a szezámlisztet és feláldoztam magam egy könnyű, szinte ch mentes vacsora kedvéért : ) Szeretem az ilyen kis lepényféléket, jól lehet variálni, tölteni, és gyorsan elkészülnek. Mint például a zablepény, ami számomra tökéletes reggeli.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 20 gr szezámmagliszt
  • 2 ek víz
  • 2 tk kókuszolaj
  • csipetnyi szódabikarbóna (enélkül is jó)
  • plusz egy kevés kókuszolaj a sütéshez

A hozzávalókat alaposan elkeverjük, és felforrósított olajon kisütjük, mint a palacsintát. Én két darabot sütöttem ebből a mennyiségből. A képen ugyan csak félbehajtva van, de kipróbáltam és nagyon jól lehet tekerni is, szóval akár úgy is lehet tölteni mindenfélével : ) Ki fogom próbálni édes változatban is, szerintem jó lesz úgy is.
Szénhidrátot nem számoltam, mert ennek a lisztnek olyan minimális a ch tartalma, hogy ez már szinte a ch mentes kategória, így simán mehet vacsorára. Azt azért elmondom, hogy szerintem a szezámlisztnek van egy bizonyos mellékíze, ami nem biztos, hogy mindenkinek ízlik, nekem nincs bajom vele. (csak a pöttyök ne jöjjenek : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1405454051543

Óriás kifli

Ettem volna valami jó kis szendvicset, de nem volt itthon nekem való kenyérféle. És habár én szeretek elbíbelődni a kelt tésztákkal, most valahogy nem volt kedvem kivárni, míg megkel, formázni, újra keleszteni, stb. Ezért gondoltam, hogy összedobok valami kis adagra való tésztát, minimális élesztővel és minimális kelesztési idővel, lesz, ami lesz alapon : ) Bánom, hogy nem fényképeztem le az elején, hogy mennyire kis vékonyka kiflinek kinéző valami volt, amiből ez a viszonylag nagy kifli lett a sütés végén : ) A sütőzacskós “trükköt” Limaránál láttam, és természetesen most sem csalódtam a tudásában : ) Még annyi, hogy én ezt ch csökkentett lisztből készítettem, de szerintem ugyanilyen jó lehet pl durum vagy tk tönkölylisztből is.

Hozzávalók:

A hozzávalókat összegyúrjuk (a vizet apránként adjuk hozzá), és kb. 5-10 percig pihentetjük. Kinyújtjuk kb. 30×15 cm-esre, formázzuk (a két hosszabb oldalát mindkét irányból feltekerjük, majd “összecsípjük” a tésztát, ez lesz az alja), egy sütőzacskóba csúsztatjuk óvatosan. Újabb 5-10 perc, vízzel megspricceljük, majd előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton sütöttem) Óvatosan kivesszük a sütőzacskóból (forró lesz nagyon), rácsra tesszük, újra megspricceljük vízzel és hagyjuk kihűlni.

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: kb. 35 gr ch, 350 kcal
100 gr-ra kiszámolva: 23 gr ch és 233 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1405275810209

Sajttorta muffin

Nagyon ízlett a múlt hétvégi sajttorta, ezért arra gondoltam, hogy készítek valami hasonló, gyorsabb finomságot,  ezért választottam a muffin formát és elhagytam a kekszes alapot. De mivel nem sajttorta a sajttorta keksz nélkül, így azért csempésztem bele egy keveset : ) (utólag azt mondom, hogy több is mehetett volna bele)

Hozzávalók:

  • 200 gr krémsajt (Lidl, Aldi, Penny)
  • 150 gr túró
  • 50 gr joghurt
  • 1 tojás
  • fél citrom leve
  • vanília aromma (elhagyható)
  • 10 gr vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam xilit és egy kevés folyékony)
  • 1 csipetnyi szódabikarbóna
  • valamilyen cukor- és fehérliszt mentes keksz

A túrót, krémsajtot, joghurtot, édesítőt, citromlevet elkeverjük, hozzáadjuk a tojást, a pudingport, a szódabikarbónát és alaposan összekeverjük, végül belekeverjük az összetördelt kekszet. Én csak 3 db-ot tettem bele, mehet bele több is. (Aldiban vettem Gullon DietNature a neve) Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton sütöttem) Meg kell várni, amíg teljesen kihűl, sőt legjobb ha hűtőben tölti az éjszakát : )

Az egész adag ch tartalma kb. 55 gr. Én 16 részre osztottam (mini muffinformám van!, kb  4 cm-es), de inkább kevesebbre kellet volna, mert így volt, amelyik kicsit laposabb lett. Még annyit muszáj elmondani, hogy sajnos egy kicsit nehezen jött ki a formából, így nem teljesen olyan lett a külalakja, mint ahogy elképzeltem, de  szerencsére ez az ízén nem érződik : ) (A fenti képen lévőket fagyasztóba tettem egy éjszakára, azok azért szebbek szerintem.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140711_054629

Káposztás lepény

Érdekes, mert én igazából sosem szerettem a káposztát, vagy legalább is évekig azt hittem, hogy nem szeretem. Aztán valahogy egyszer megkívántam a káposztás pogácsát, és onnantól kezdve nem volt megállás…. Minden egyes alkalommal megállapítom, hogy nekem minimum dupla adag káposztával kell indítanom az egész sütést, ugyanis tisztítás, reszelés, aprítás közben elcsipegetem nyersen… aztán sózás után kóstolgatom, hogy vajon jó-e…. aztán pirítás, sózás-borsozás-édesítés közben megint csak kóstolgatni kell…. és a legveszélyesebb időzóna, amikor ki kell hűteni… ugyanis ilyenkor ellenőrizni kell, hogy megfelelő-e az ízkombináció, illetve, hogy kihűlt-e már…. : D

Hozzávalók a tésztához:

Töltelék:

  • egy kis fej káposzta (megtisztítva, aprítva, szóval tisztán kb. 600 gr volt nekem)
  • só, bors, édesítő ízlés szerint
  • kb. 2 tk kókuszolaj
  • víz (ha szükséges)

A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, hogy szép, sima felületű tésztánk legyen. Kb. egy órán át, lefedve kelesztjük. Közben elkészítjük a tölteléket. A káposztát lereszeljük, sózzuk, kb. 15 percig állni hagyjuk. Itt szeretném megjegyezni, hogy örök hálám Gabriellának, aki az egyik káposztás receptnél felhívta a figyelmemet arra, hogy az aprítógép mennyire leegyszerűsíti ezt a “reszelési folyamatot”. : ) Hogy én mennyit szenvedtem mindig, mire lereszeltem a káposztát…. most meg…. csak egy gombnyomás (na jó, lehet, hogy kettő), és már kész is : )  A 15 perc után, elkezdjük a kókuszolajon pirítani a káposztát. (én nem szoktam kinyomkodni a levét) Sózzuk, borsozzuk, édesítjük. Szerintem ez abszolút ízlés kérdése, én folyamatosan szoktam kóstolgatni. Ha szükséges, akkor önthetünk alá egy-egy “kortynyi” vizet is. Kb. 15-20 perc folyamatos kevergetés után, félretesszük hűlni. A tésztát két részre osztjuk, kinyújtjuk, sütőpapírral kibélelt (20×30 cm-es) tepsibe tesszük az egyik tésztalapot, rátesszük a kihűlt káposztát, majd befedjük a másik tésztalappal. (kicsit összenyomkodtam) Felvert tojással megkenjük, villával megszurkáljuk, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton)

A lisztekkel kapcsolatban: nyugodtan lehet őket variálni, amivel én el tudom képzelni pl. durum, tönköly, Diawellness 50%-os liszt, Kilófaló, önmagukban vagy keverve. Zabpehelylisztből én még nem csináltam kelt tésztát, de elvileg az is jó lehet.

Az egész adag ch tartalma kb. 140 gr. (xilittel számolva, 0 ch-s édesítővel ettől kevesebb) 12 szeletre vágtam így szeletenként kb. 12 gr ch-t tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140712_081005

Serpenyős gyümölcslepény

Nem is tudom minek nevezzem ezt, olyasmi, mint a palacsinta, de mégsem. Egy adagos, gyors, egyszerű megoldás, ha valami finomság kell. Én eddig kétféle gyümölccsel teszteltem, almával és szilával, mindkettő finom. (A szilvától olyan, mintha lekváros lenne… hmmm : ) )

Hozzávalók (1 db-hoz):

  • 1 tojás
  • 20 gr (1 púpozott ek) Diawellness 50%-os liszt (szerintem bármilyen – nem mag – liszt jó lehet)
  • csipet szódabikarbóna
  • édesítő ízlés szerint
  • 20 gr (1 púpozott ek) joghurt
  • 1-2 ek víz
  • gyümölcs ízlés szerint
  • “csipetnyi” vaj a sütéshez

A gyümölcs és a vaj kivételével a hozzávalókat alaposan elkeverjük. A vajat felolvasztjuk a serpenyőben, beletesszük a gyümölcsöt egy kis időre, majd ráöntjük a masszát és alacsony hőfokon megsütjük mindkét oldalát. Nem kell sok idő neki, nekem hamar megsült. A tetejét még melegen megszórtam fahéjas xilittel, szerintem isteni finom. Egy darab dundi kis lepényt sütöttem ebből a mennyiségből.

Szénhidrát és kalória: kb. 10 gr ch, és 220 kalória.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1404934604175

Ricotta kráter

A fűszeres ricotta gombócból kimaradt ricottát szerettem volna elhasználni, így született meg ez a “kráteres” süti. Igazából szerintem bármilyen liszttel működik, nem muszáj a Zero6 bele. A  maglisztekkel kapcsolatban viszont nem vagyok biztos, nem tudom, hogy “tisztán” (tehát nem keverve más liszttel) hogy sikerülne, én általában keverni szoktam őket.

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 100 g durumliszt
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt
  • 30 g kókuszreszelék
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam kb.30 gr xilit, plusz egy kevés folyékony)
  • 150 g natúr joghurt
  • 1,5 dl víz
  • 100 g ricotta
  • 2 ek (kb. 40 g) cukormentes eperlekvár + édesítő, ha szükséges

A tojásokat a xilittel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a joghurtot, majd apránként felváltva a vizet  és  a sütőporos kókuszos lisztkeveréket, (plusz édesítőt, ha szükséges) alaposan elkeverjük. A ricottát elkeverjük a lekvárral és az édesítővel. A tésztát egy 20×30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, majd a lekváros ricottát kiskanállal “beledobáljuk”a tésztába. Előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőnél 4-es fokozaton kb. 30-35 perc.) Szerintem túróval is jó lehet, csak kicsit más ízű : )

Az egész süti ch tartalma kb. 95 g, 24 szeletre vágtam, így kb. 4 g ch szeletenként.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1404661833325

New York-i sajttorta

New York-i sajttorta recept

Az ötlet a Hard Rock Cafe-s élményemből ered, ez az egyik legendás desszert az étlapon. Ott nem kóstoltam, mivel amerikai a sütemény, így szinte biztos, hogy egy szeletben minimum 2 kg cukor van : ) Így készítettem magamnak, és brutálisan finom lett szerintem. Ahogy kutakodtam, hogy mitől is New York-i a New York-i sajttorta, több receptet is elolvastam, elég változó arányokat láttam, két dolog volt biztos: a krémsajt és a kekszes alap. Így utólag már azt mondom, hogy tényleg egyszerűen elkészíthető, de én azért agyaltam rajta egy jó ideig, hogy mit és hogyan : ) Gondolkoztam, hogy veszek valamilyen cukormentes kekszet, de nem találtam olyat, ami tetszett volna, mindnek nagyon magas volt a szénhidráttartalma és volt bennük fehér liszt is. Na meg igazából a legnagyobb gondom az volt, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ha darált kekszből készítem az alapot, akkor az hogy nem ég meg ilyen hosszú sütési idő alatt. Ezért úgy döntöttem, hogy a saját kekszmorzsa receptem alapján készítem el az alapot (csak a tejet kifelejtettem, de így is jó volt), és nem sütöm meg külön morzsának, hanem együtt a krémmel.

Hozzávalók az alaphoz:
(vagy helyette*)

A krém:

  • 400 g light krémsajt (Aldi, Lidl, Penny saját márkásai vagy mascarpone, kép ITT)
  • 100 g tejföl
  • édesítő (én kb. 40 g xilitet tettem bele, plusz még egy kevés folyékony édesítőt, de készíthető kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítővel is)
  • 20 g vaníliás pudingpor
  • 2 tojás
  • reszelt citromhéj

Az alaphoz összegyúrjuk a hozzávalókat, és egy tortaforma aljába nyomkodjuk. (18 cm-es formát használtam, kibéleltem sütőpapírral) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A krémsajtot, a tejfölt, a citromhéjat és az édesítőt elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat majd a pudingport. Ráöntjük a kekszes alapra és előmelegített sütőben kb. 50-60 percig sütjük. (én gázsütőben 3-as és 4-es fokozat között sütöttem) Ilyenkor még “rezeg” a krém, de az úgy jó : ) Egy éjszakára hűtőbe kell tenni. (A tetejére egy darab cukormentes karamellt felolvasztottam egy kevés tejjel)

*Alapként bármelyik sajttorta alap jó hozzá. Sajttorták ITT.  (Vagy lehet kb. 15 dkg cukormentes darált keksz plusz annyi vaj vagy kókuszolaj, hogy összeálljon a massza.)

Az egész torta ch tartalma kb. 95 g. (Ch mentes édesítővel kb. 70 g.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

New York-i sajttorta diétásan

Pita

Régebben többször készítettünk gyrost, aztán valamiért feledésbe merült. Volt, hogy mirelit pitát vettünk, és volt, amikor én készítettem, akkor  még  fehér  lisztből. Örülök, hogy eszembe jutott újra és megpróbálkoztam vele, mert nagyon jól sikerült. Jól lehetett vágni, tölteni, számomra tökéletes : ) A liszteket szerintem nyugodtan lehet variálni, pl. teljes kiőrlésű tönköly, Diawellness 50%-os, más ch csökkentett liszt.

Hozzávalók:

  • 200 gr liszt (nálam 100 gr durumliszt, 70 gr Diawellness Zero6, 30 gr búzasikér – sikér helyett mehet liszt is)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 tk só
  • 1 ek kókuszolaj (vagy olívaolaj)
  • langyos víz (kb. 130 ml)
  • kevés tej a kenéshez (elhagyható)

A hozzávalókból lágy, jól gyúrható, rugalmas tésztát gyúrunk. (A vizet én lassan adagoltam, az olajat a végén adtam hozzá.) Kb. 1 órán át kelesztjük, négy részre osztjuk, kicsit pihentetjük. Kinyújtjuk (kb. 10 cm-esre), 30 percig újra kelesztjük. Lekenjük egy kevés tejjel, és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (a tejjel való kenés nem muszáj, elvileg nem szokták lekenni semmivel, én azért kentem le, mert a grissinit is úgy sütöttük, aminek nagyon tetszett az állaga, szóval gondoltam, hogy jót tesz ennek is egy kis tej : ) ) A töltelék bármi lehet, nekem most egyszerű pirított csirkemell, fűszeres joghurtos-tejfölös keverék, feta sajt, uborka, paradicsom, saláta… isteni finom : )

Az egész adag ch tartalma kb. 80 gr, én ebből 4 db pitát sütöttem, így 20 gr ch/pita.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140704_220920

Tiramisu tekercs

Nagyon szeretem a krémsajtot, olyan finom könnyű állagú krémeket lehet belőle készíteni pl. túróval, pudinggal, tejszínnel elkeverve. Ennél a süteménynél nem kevertem semmivel, most töményen akartam : ) A piskóta tésztája ugyanaz, mint az epres tekercsé és a limonádé tekercsé. (csak valamiért nem sikerül olyan  szépre, mint elsőre, de nem baj)

Hozzávalók a piskótához:

Töltelék:

  • 200 gr krémsajt (kép ITT, Aldi-s, Lidl-s, vagy mascarpone, nekem most Penny-s volt, ez kicsit keményebb állagú volt)
  • édesítő ízlés szerint
  • instant kávé (én 1 tk-t tettem bele)
  • pár csepp rumaroma
  • 1 tk kakaópor

A tojásokat a xilittel szétválasztás nélkül kézi mixerrel kihabosítjuk (min. 8-10 percig). Rászitáljuk a sütőporos lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben (kisebb méretű gáztepsi, kb. 26×26 cm),előmelegített sütőben kb.10-12 perc alatt megsütjük. Még forrón, a sütőpapírral együtt feltekerjük, hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (a kakaópor kivételével) elkeverjük, rákenjük a kihűlt piskótalapra, megszórjuk kakaóporral és feltekerjük. (A tetejére én 15 gr cukormentes étcsokit és egy-két evőkanál tejet mikróban összemelegítettem.)

Az egész sütemény ch tartalma kb. 45 gr. (ha nem xilitet használunk, akkor még kevesebb)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140704_051640

Tepsis virslis palacsinta

Nagyon tetszett a tegnapi sárgabarackos lepény, és ismerve magamat, szinte biztos voltam, hogy lesz sós változat is. Csak azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan : ) Nem teljesen ugyanaz, ebben most nincs túró, bár úgy is el tudnám képzelni.

Hozzávalók:

  • 70 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 30 gr zabpehelyliszt (szerintem bármilyen liszttel működik, kivéve a magliszteket, abban nem vagyok biztos)
  • 1 tk sütőpor
  • só ízlés szerint (én 1 tk-t tettem bele)
  • 1 ek kókuszolaj (plusz egy nagyon kevés a forma kikenéséhez)
  • 1 tojás
  • 1,5 dl tej
  • fűszerek ízlés szerint (én egy kevés metélőhagymát szórtam bele)
  • virsli (én két darabot tettem bele)
  • tetejére reszelt sajt

A virsli és a sajt kivételével alaposan összekeverjük a hozzávalókat, (sűrű palacsintatésztát kapunk), kiolajozott formába öntjük (én egy kb. 25×15 cm-es jénai tálat használtam), beleszórjuk a felkarikázott virslit és előmelegített sütőben készre sütjük. Nálam gázsütőben, 4-es fokozaton kb. 25 perc alatt sült meg, az utolsó öt percben megszórtam reszelt sajttal, és úgy sütöttem még tovább.

Az egész adag ch tartalma kb. 50 gr, én 6 szeletre vágtam.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140702_211242

Sárgabarackos túrós lepény

Olyan szép kis sárgabarackokat vettem, hogy muszáj volt valamit kezdeni velük, azon kívül, hogy jókat eszegettem belőle : ) Eszembe jutott tesóm tepsis epres palacsintája, azt úgy is ki akartam próbálni, gondoltam, hogy biztos működik sárgabarackkal is. Működik : ) Nem csak a gyümölcsöt és a lisztet cseréltem le, de az arányokat is kicsit személyre szabtam.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 15 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 15 dkg túró (nekem krémes állagú volt)
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • édesítő (nálam xilit és folyékony vegyesen)
  • 1 tk sütőpor
  • 15 dkg sárgabarack

A barack kivételével az összes hozzávalót alaposan elkeverjük, tepsibe öntjük (20×30 cm), beleszórjuk az apró kockákra vágott sárgabarackot, és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30-35 perc) Egy baja van, meg kell várni, amíg szinte teljesen kihűl, hogy szeletelni lehessen. (melegen úgy tűnik, mintha nyers lenne)

Az egész süti ch tartalma kb. 95 gr, én 24 szeletre vágtam, így kb. 4 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1404245720267

Grissini

Régóta akartam már grissinit sütni, aztán amikor a tesómmal beszéltük, hogy milyen sós rágcsálnivalót kellene készíteni, akkor kiderült, hogy már ő is ki akarta próbálni, így a kérdés már nem volt kérdés, hogy mit süssünk : ) Annyira finom volt, hogy szinte azonnal el is fogyott : )

Hozzávalók:

  • 250 g durumliszt
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt
  • 50 g búzasikér (helyette mehet ugyanennyi liszt)
  • 200 ml tej
  • 100 ml víz
  • 1 cs. porélesztő
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 cs. ek só
  • 4 darab aszalt paradicsom (kb. 15 g, de enélkül is finom lehet)
  • kevés tej a kenéshez

Az aszalt paradicsomot forró vízbe pár percig beáztatjuk (mi aztán ezt a vizet adtuk a tésztához). Amikor megpuhultak, akkor apró kis darabokra vágjuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, belegyúrjuk az aszalt paradicsomot is, és 1 órán át kelesztjük. A formázást mi úgy csináltuk, hogy kinyújtottuk a tésztát, és kb. 1 cm széles csíkokat vágtunk, amiket kicsit megsodortunk. (15 cm hosszú rudacskákat készítettünk) Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk és kb. 20 percig letakarva pihentetjük. Megkenjük tejjel, és előmelegített sütőben (200 fokon) kb. 20 perc alatt megsütjük.
A receptet az Apróséfről választottuk (ott fehér liszttel készült), viszont a sütés végén vettük észre, hogy nem egészen jól értelmeztük, ugyanis a recept alapján csak 100 ml tej kellett volna a tésztába, a másik 100 ml-t a kenéshez kellett volna használni, de nekünk tökéletes volt így a tészta (a 200 ml tejjel és 100 ml vízzel), szóval ez most egy ilyen kellemes félreértelmezés volt : )

Az egész adag ch tartalma kb. 210 gr, nekünk 30 db grissinink lett, így 7 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140629_190008

Körtés piskóta

Bea cseresznyés sütije ihlette ezt a körtés piskótát. Csak nekem nem lett olyan szép magas, de nem baj, így is finom volt : )

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 ek Diawellness 50%-os liszt (lemértem, nekem 60 gr volt)
  • 1 tk sütőpor
  • 4 ek xilit (nekem most 3 ek xilit és 1 ek kókuszvirágcukor)
  • 1 körte

A tojásokat az édesítővel fehéredésig keverjük (magas fokozaton legalább 6-8 percig), majd alacsony fokozaton apránként hozzákeverjük a sütőporos lisztet.Tepsibe öntjük (20×30-ast használtam), beleszórjuk a felkockázott körtét és előmelegített sütőben megsütjük. (nekem gázsütőben 3-as fokozaton kb. 15 perc volt) Amikor kivettem a sütőben megszórtam egy kevés kókuszvirágcukorral, szeretem az ízét. (valószínű, hogy magasabb lett volna, ha nem géppel, hanem kézi habverővel forgatom bele a lisztet, de nekem most így jobban esett : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 50 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140619_214900

Csokis kocka

Vágytam valami nagyon krémesre, nagyon csokisra, így született meg ez a csokis kocka.  Igaz, a képen nem igazán látszik, hogy csokis lenne a krém, pedig az! : )

Hozzávalók a piskótához:

A krémhez:

  • 1 csomag tejszín ízű pudingpor (vagy vanília)
  • 2,5 dl tej
  • 1 dl víz
  • édesítő (én pöttyöt használtam)
  • 1 tk étkezési zselatin
  • 10 dkg krémsajt (Aldi-s, Lidl-s light vagy mascarpone)
  • kb. 30 gr (7 kocka) cukormentes csoki (én 5 kocka tejcsokit és 2 kocka étcsokit használtam, Wawel-t)

A tojásokat a xilittel kézi mixerrel, magas fokozaton fehéredésig keverjük, rászitáljuk a sütőporos kakaós lisztes keveréket és kézi habverővel óvatosan összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben (20×30-as), előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben, 4-es fokozaton kb. 13 perc alatt sült meg).

A krémhez a pudingport elkeverjük a tejjel, vízzel, zselatinnal, édesítővel, és alacsony hőfokon sűrűre főzzük. Én úgy szoktam, hogy kezdetben takaréklángon kevergetem kézi habverővel jó pár percig (hogy olvadjon a zselatin), aztán kicsit feljebb veszem a hőfokot és besűrítem. Forrón hozzáadjuk a csokit, és elkeverjük. (Igazából meg lehetett volna oldani simán csokipudinggal is, de így finomabb : ) ) Langyosra hűtjük, majd hozzákeverjük a krémsajtot. A piskótát kettévágjuk és összetöltjük a krémmel. Hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen.

Az egész  süti ch tartalma kb. 85 gr. (én 12 kockára vágtam, így kb. 7 gr ch/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140626_060904

Mákos muffin

Nagyon minimális ch tartalommal rendelkező mákos muffin.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 60 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 40 gr mákliszt (darált mákkal is működik, de úgy egy kicsivel kevesebb víz szükséges)
  • 1 kk sütőpor
  • 150 gr natúr joghurt
  • édesítő ízlés szerint
  • fél citrom leve
  • 1 dl víz
  • vaníliaaroma
  • 1 ek kókuszolaj

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, pár percig állni hagyjuk, muffin formába töltjük, majd előmelegített sütőben (nálam gázsütőben 4-es fokozaton) kb. 30-35 percig sütjük. (Ezt nekem jóval tovább kellett sütni, mint az eddigi muffinokat.)  13 db mini muffinom lett. (kisméretű szilikon formám van, kb. 4 cm-es muffinok lesznek belőle)

Az egész adag ch tartalma összesen kb. 30 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140616_201517

Tortilla kétszer

Valamelyik nap tesómnál láttam, hogy tortillát evett és kedvet kaptam hozzá én is.  Így most rögtön két recept is jön, az egyik, ahogy ő csinálta, a másik, ahogy én : ) Az eredeti recept az Apróséfről származik, tesóm azt felezte, én pedig osztottam tovább : )

Teljes kiőrlésű tönkölylisztes változat:
(4 db-hoz)

  • 130 gr tk tönkölyliszt
  • 1 kevés só
  • 87 ml forró víz
  • 2 gr sütőpor
  • 5,4 ml olívaolaj (ez kb egy fél evőkanálnyi)

Ch csökkentett változat:
(2 db-hoz)

A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, négy részre vágjuk, vékonyra  nyújtjuk, felforrósított teflonserpenyőben pár másodperc alatt megsütjük. (amikor elkezd hólyagosodni, akkor kell megfordítani.) Nem kell sokáig sütni, mert akkor törni fog.

Szerintem nem nagyon lehet megkülönböztetni, hogy melyik-melyik : ) A felső a tönkölylisztes, az alsó kettő a ch csökkentett liszttel készült.

Szénhidráttartalom:
Tönkölylisztes tortilla: kb. 21 gr ch/db
Ch csökkentett tortilla: kb. 10 gr ch/db

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1403119284161

Limonádé tekercs

Vágytam valami frissítő, citromos finomságra a nagy melegben, és eszembe jutott a limonádé… aztán a múltkori epres piskótatekercs… így megszületett a limonádé tekercs : )

Hozzávalók a piskótához:

Túrós krém:

  • 250 g zsírszegény túró (nekem most a krémes fajta volt)
  • 50 g light krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • reszelt citromhéj

A “limonádéhoz”:

  • egy kisebb egész vagy egy nagyobb citrom felének a leve
  • édesítő
  • 1 tk étkezési zselatin

A tojásokat a xilittel szétválasztás nélkül kézi mixerrel kihabosítjuk (min. 8-10 percig). Rászitáljuk a sütőporos lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben (kisebb méretű gáztepsi, kb. 26×26 cm),előmelegített sütőben kb.10-12 perc alatt megsütjük. Még forrón, a sütőpapírral együtt feltekerjük, hagyjuk kihűlni.  A “limonádéhoz” egy pohárban elkeverjük a hozzávalókat kicsit betesszük a mikróba, (csak pár másodpercre, hogy felmelegedjen) kevergetjük, újra melegítjük, kevergetjük, amíg el nem olvad a zselatin. Kicsit kihűtjük,  addig elkészítjük a tölteléket. A hozzávalókat alaposan elkeverjük, rákenjük a piskótára, és kanalanként rátesszük a zselatinos citromlét (azért kell várni vele, hogy kicsit elkezdjen kötni a zselatin, ne legyen túl folyós), feltekerjük, hűtőbe tesszük egy-két órára.

Igazából ezt a zselatinos részt úgy képzeltem el, mint a tutti frutti szeletnél, hogy majd valamennyire látszik is benne, amikor felvágom, de azt csak én képzeltem : ) Viszont a citrom íze ott van koncentráltan, szerintem nagyon jól összepasszol az édes túrós krémmel.

Szénhidrát és kalóriaérték:
Az egész sütemény 35 gr ch és kb. 680 kalória. 100 gr-ra kiszámolva: 8 gr ch és 155 kcal. (Meg is lepődtem, hogy ennyire jó értékek lettek : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140614_171750

Sárgadinnyés túrós szelet

Amikor megláttam a boltban a sárgadinnyét, azonnal bedobtam egyet a kosárba és már  járt is az agyam, hogy vajon milyen nyár finomságot lehetne belőle készíteni. Ez lett belőle : )

Hozzávalók a piskótához:

Krém:

  • egy kisebb sárgadinnye fele (nekem 270 gr volt a fél)
  • 250 gr túró
  • édesítő ízlés szerint
  • 0,5 dl víz
  • 1 púpozott tk étkezési zselatin

A piskótához a tojásokat a xilittel géppel, magas fokozaton jól kihabosítjuk (legalább 8 percig), hozzáadjuk a vizet majd apránként a sütőporral elkevert lisztet. (ezt is géppel adtam hozzá, csak már alacsony fokozaton) Egy kb. 20×30-as tepsibe öntjük a masszát (ha nem szilikonos a forma, akkor sütőpapírral kibéleljük), és előmelegített sütőben (gázon nálam 4-es fokozat) megsütjük. Az időt most elfelejtettem nézni, de tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy megsült-e már. (kb. 10-15 perc)
A krémhez a sárgadinnyét, az édesítőt és a túrót összeturmixoljuk. A vizet felmelegítjük (én mikróztam) és alaposan elkeverjük benne a zselatint, hogy elolvadjon, majd hozzákeverjük a túrós dinnyés masszához. A piskóta elfelezzük ráöntjük a krémet és a másik lappal befedjük. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a túrós krém.

Az egész sütemény ch tartalma kb. 70 gr, én 15 szeletre vágtam. (A kalóriatartalma durván számolva kb. 900 kcal, az egész sütemény.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: Fittkonyha.info

IMG_20140607_163529

Sós rágcsa

Sosem sütöttem ilyesmi “sósságot”, mivel mindig is inkább édesszájú voltam, de ha már itt a foci vb, és ha már évek óta úgy van, hogy nálunk én vagyok az aki nézi, akkor úgy voltam vele, hogy itt az ideje : ) Szerintem nagyon finom lett, és ahhoz képest, hogy sosem voltam ilyen sós rágcsás, alig tudtam abbahagyni : D

Hozzávalók:

  • 70 gr teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 50 gr Diawellness Zero6 liszt
  • 2 (bő) ek (folyékony) kókuszolaj (vagy helyette olívaolaj)
  • 50 gr krémsajt (Lidl-s vagy Aldi-s, vagy mascarpone)
  • 1 tk só
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 1 tojássárgája

Tetejére:

  • maradék tojásfehérje
  • magvak ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, apró “galacsinokra” vágjuk (kb. 4-5 grammnyi darabokra), megsodorjuk, tepsibe rakosgatjuk, megkenjük a tojásfehérjével, megszórjuk magvakkal és előmelegített sütőben ropogósra sütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15 perc)

Az egész adag szénhidráttartalma kb. 50 gr. (28 gr ch/100 gr)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140614_004421

Császármorzsa

Ez most nem egy félresikerült recept eredménye, ez tényleg császármorzsának is indult : ) Bár megmondom őszintén, hogy számomra kicsit homály az eredeti, igazi császármorzsa fogalma, mert ugye van grízes, van lisztes, van grízes-lisztes. Ez igazából egyik sem, hanem zabkorpás-lisztes verzió. Annyira tetszett, hogy szerintem végig fogom próbálni az összes liszttel : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 20 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 20 gr zabkorpa
  • édesítő (nálam most folyékony)
  • csipet szódabikarbóna
  • kevés víz (nem kell sok 2-3 ek, sűrű állagú tészta legyen)
  • kókuszolaj a sütéshez
  • tetejére: ízlés szerint lekvár, por”cukor”

A hozzávalókat elkeverjük, egy kicsit állni hagyjuk, hogy a zabkorpa megduzzadjon, majd egy teflon serpenyőben felforrósítunk egy kevés kókuszzsír, beleöntjük a masszát, amikor megsült az egyik fele, akkor átfordítjuk és fakanállal összedaraboljuk. (pedig annyira jó kis dundi palacsinta is lehetett volna belőle, hogy majdnem sajnáltam szétdarabolni : ) ) Én saját készítésű eperlekvárral ettem, és a tetejére szórtam egy kis kókuszchipset. Kicsit kevésnek találtam reggelire a szénhidráttartalmát így ettem még mellé pár szem cukormentes aszalt áfonyát is : )

A ch tartalom max. 25 gr. (kalória kb. 350 kcal, ezt nem számoltam ki pontosan)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Kókuszos szelet

Az egyszerű kakaós szelet “mintájára” készült ez az egyszerű kókuszos szelet : )

Hozzávalók:

  • 10 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 1 ek (10 gr) kókuszreszelék
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő ízlés szerint
  • 2 tojás
  • 70 gr joghurt
  • 1,5 dl víz

Az összes hozzávalót alaposan összekeverjük, tepsibe öntjük és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (nálam gázsütőnél 4-es fokozat) Én egy 20×30 cm-es tepsit használtam, ez egy kicsit nagynak bizonyult, de ez csak annyiban nyilvánult meg, hogy viszonylag lapos lett, de ettől függetlenül finom szerintem : ) Magában is, eperlekvárral is és túróval is : )

Az egész adag ch tartalma kb. 80 gr, 24 szeletre vágtam, így kb. 3,5 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140611_215547

Hokkaido kalács

Ezt a receptet még az életmódváltásom előtt kinéztem magamnak, de valamiért mindig halogattam, valamiért sosem álltam neki. Talán az egyik ok az volt, hogy sose volt itthon tejpor… hogy miért nem vettem, arra nem tudok mit mondani : ) Viszont most a kirándulás előtt gondolkoztam, hogy mit lehetne sütni, amit magammal tudok vinni, arra az esetre, ha véletlen rám tör az éhség és nincs a közelben semmi nekem való finomság. Eszembe jutott ez a kalács. És most már volt tejporom. Kókusztejporom : ) (Helyette használható sima tejpor is.) Nekem nagyon ízlett, biztos, hogy máskor is el fogom készíteni, főleg, hogy még két nap után is isteni jó volt az állaga is. Az eredeti recept, amiből kiindultam TücsökBogár Konyhájából származik, én ennek az adagnak a felét vettem.

Hozzávalók:

  • 25 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 5 dkg durumliszt (az egészet dw lisztből terveztem, de sajnos elfogyott)
  • 2 dkg kókusztejpor (vagy sima tejpor)
  • 1 cs. porélesztő (7 gr instant)
  • 4 dkg xilit
  • 1 csipet só
  • 1 tojás
  • 1 dl habtejszín
  • kb. 0,6-0,8 dl tej (itt eltértem a recepttől, mert féltem, hogy nem tudom majd annyi folyadékkal
  • összegyúrni, így én kevesebbet tettem bele)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (a tejet csak lassan adtam hozzá, amennyit felvett a tészta), meleg helyen, letakarva, egy órán át kelesztjük. Átgyúrjuk, négy egyenlő részre osztjuk, újra pihentetjük kb. 15-20 percig. A forma szélességének megfelelően kinyújtjuk a cipókat, (én egy kb. 20×10 cm-es szilikon formát használtam) majd szorosan feltekerjük és egymás mellé helyezzük. Újabb pihentetés (itt én csak kb. fél órát vártam, a másfél óra helyett, így nem is lett olyan szép magas, mint az eredeti receptben), lekenjük tejjel, és előmelegített sütőben megsütjük, amíg megpirul a teteje. (nálam gázsütősben 4-es fokozaton kb. 25 perc) Magában is nagyon finom volt, de még indulás előtt – reggelire – teszteltem egy kis saját készítésű eperlekvárral is…. kifejezetten jó volt : )

Szénhidráttartalom:
Az egész kalács ch tartalma kb. 155 gr. Én 15 szeletre vágtam, így szeletenként kb. 10 gr ch.
100 gr-ra kiszámítva kb. 29 gr ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140607_184056

Fetás párnák

Görögországban ettem olyan kis kifliket, amiben csak fetasajt volt a töltelék, és nagyon ízlett. Még a
receptet is megszereztem, de sajnos már nem emlékszem rá, régen volt. Erre a mostanira viszont emlékezni fogok, mert nagyon finom lett szerintem : ) Egy baja van… nemigen tudtam abbahagyni : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • fetasajt (én 13 dkg-t használtam el)
  • tejföl (kb. 10 dkg)

A kenéshez:

  • felvert tojás

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (a vizet lassan adagoltam, amennyit felvett a tészta), egy órán át kelesztjük. Kinyújtjuk, kiszaggatjuk, (nekem 21 db, 10 cm átmérőjű lett) mindegyik közepére teszünk kb. 1 tk tejfölt és egy kis kupac fetasajtot, félbehajtjuk. Ha kézzel formázzuk, akkor a széleit villával összenyomkodjuk. Kb. 20
per cig újra pihentetjük, lekenjük felvert tojással és előmelegített sütőben megsütjük. (nekem kb. 17-20 perc alatt sültek meg, gázsütőben 4-es fokozaton)

Szénhidrát és kalória az egész adagra:
116 gr ch 1695 kcal

Egy darabra:
5,5 gr ch 80 kcal

100 gr-ra kiszámolva:
22 gr ch 327 kcal

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1402153515829

Makrélás tészta

Szeretem a halat, és szeretem a tésztát, így szeretem a halas tésztát is : ) Igazából ez nem is recept, csak egy ötlet egy gyors ebédhez. Amíg megfő a tészta, addig elkészül a szósz is. Sőt az még talán hamarabb is kész : ) Én most saját készítésű tésztát főztem, így valamivel több idő kellett, de még így is hamar össze lehet dobni.

Hozzávalók:

  • 150 gr Szoó Judit lisztkeverékalap
  • 1 kk só
  • 1 tojás
  • víz (kb. 3-4 evőkanálnyi)
  • 1 vagy 2 makréla konzerv (nekem most paradicsomos volt)
  • passzírott paradicsom
  • kókuszzsír
  • hagyma
  • fűszerek

Ez ugyanaz a tészta recept, mint a múltkori pikáns csirkés ebédnél. A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, kicsit pihentetjük, majd nagyon vékonyra nyújtjuk, csíkokra vágjuk és forrásban lévő sós vízben pár perc alatt kifőzzük. A szószhoz a hagymát a zsíron megdinszteljük, hozzáadjuk a makrélát, felöntjük a paradicsommal, fűszerezzük (én egy kevés édesítőt is szoktam bele tenni) és összefőzzük. Én ezt három részre osztottam. A tészta ch tartalma 85 gr, plusz a szósz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140601_140814

Zsömi

Rég sütöttem már ilyen kenyérfélét, most valahogy megkívántam. Szerintem az egyik legfinomabb zsemlém lett. Tényleg. Ezért is érdemelte ki ezt a szép “zsömi” nevet : D (na meg azért, mert nem jutott eszembe más : )) )

Hozzávalók:

A száraz hozzávalókat elkeverjük, majd felváltva adagolva a vizet és a kókuszolajat, rugalmas tésztát gyúrunk. (kezdetben soknak tűnik a víz és az olaj, de kitartó gyúrással szép tésztánk lesz : ) ) Egy órán át kelesztjük. Hat részre osztjuk, formázzuk, újra pihentetjük kb. 20-30 percig. Vízzel megspricceljük,előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. (sütés közben én még kétszer megvizeztem, majd még egyszer, amikor kivettem a sütőből.)

Az egész adag ch tartalma kb. 90 gr, hat részre osztva 15 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1401580785779

Palacsinta Kilófaló liszttel

A palacsinta jó… főleg frissen, melegen…. főleg reggel : ) Van már az oldalon több variáció, most gondoltam kipróbálom a Kilófaló liszttel. Hozzávalók:

A hozzávalókat a liszt (és a szódabikarbóna) kivételével elkeverjük, majd a szódabikarbónával elkevert lisztet is hozzáadva csomómentesre keverjük. Felforrósított palacsinta sütőben kisütjük. Én minden második után tettem egy kis kókuszolajat a serpenyőbe. Sütés közben még öntöttem hozzá egy kevés vizet, ahogy elkezdett sűrűsödni.

Az egész adag ch tartalma kb. 56 gr, 9-10 db palacsinta jön ki ebből a mennyiségből. (15 cm átmérőjű)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140530_050719

Kekszmorzsa

Sose jutott volna eszembe kekszmorzsát sütni, na de valamit kezdeni kellett az elrontott tésztával, amiből eredetileg mandulás kosárkát terveztem : ) Sehogy se akart összeállni a tészta, tört, morzsálódott, én meg csak néztem, fogdostam, hűtőbe tettem, kivettem, megint néztem, aztán jött az ötlet, hogy ha ennyire morzsálódik, akkor legyen morzsa : ) Kidobni sajnáltam volna, ezért betoltam a sütőbe, hogy lesz, ami lesz.  Úgyis többször szerettem volna már valamilyen kekszmorzsás sütit készíteni, de mindig gond volt a keksz,  illetve a morzsa. Hát mostantól nem gond : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat összegyúrtam, hűtőbe tettem, majd belemorzsoltam egy tepsibe, és előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöttem. Kiegészítésként annyi, hogy szerintem elég bele kevesebb kókuszzsír is, én elsőre csak 40 gr-ot tettem bele, és csak azért adtam hozzá még, hogy hátha menthető lesz.

Az egész adag ch tartalma kb. 36 gr, 18 dkg kekszmorzsa lett belőle, így 20 gr ch/100 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140531_132535

 

Töltött pizza

Már régóta szerettem volna ilyen “emeletes”, töltött pizzát készíteni, mert ugye pizzából sosem elég : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

  • 80 gr tk tönkölyliszt
  • 70 gr Diawellness Zero6 liszt
  • 1 ek porélesztő (kb. 5-6 gr)
  • só (kb. 1 kk)
  • 1 ek sikér (kb. 10 gr, elhagyható)
  • 10 gr olvasztott kókuszolaj
  • langyos víz (nekem kicsivel kevesebb, mint 1 dl kellett)

Töltelék:

A liszteket, búzasikért, élesztőt, sót elkeverjük, “apránként” adagoljuk a vizet, majd végül a kókuszolajat, rugalmas tésztát gyúrunk, amit kb. 50-60 percen át letakarva kelesztünk. Két egyenlő részre osztjuk a tésztát, majd az egyik gombócot újra megfelezzük. A nagyobbik tésztát kinyújtjuk (nagyobbra, mint a formánk, kb. 28-30 cm-esre), majd kibéleljük vele a tortaformát, úgy, hogy a forma oldalára is jusson a tésztából. Megpakoljuk a feltéttel, ugyanúgy, mintha hagyományos pizzát készítenénk, ráöntjük a felvert tojás felét. A másik két tésztát is kinyújtjuk(kb.20 cm-esre), majd az egyikkel “befedjük” a pizzát. Újabb feltét, tojás,újabb tészta, majd ráhajtjuk a lelógó tésztát. Én a visszahajtott részt megtöltöttem reszelt sajt és apróra vágott sonka keverékével. A tetejét megkenjük pizzaszósszal és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegítet sütőben kb. 30-35 percig sütjük. (sütőfüggő!) Hát mit mondjak… alig bírtam kivárni, hogy fel lehessen vágni…. kegyetlen finom volt : )

A tészta ch tartalma kb. 57 gr. (plusz a feltét, én azokat most nem mértem le)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1401500984325

 

Mini túrós batyu

Szeretem a kelt tésztát, de valamiért édesen nem nagyon szoktam készíteni. Nem is tudom, hogy van-e egyáltalán ilyen recept az oldalon… most már lesz : )

Hozzávalók:

  • 250 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 1 tk kókusztejpor (vagy sima tejpor, de el is hagyható)
  • 1 cs porélesztő
  • 1 tojás
  • tej (kicsivel kevesebb, mint 1 dl kellett nekem)
  • édesítő (nálam kb.20 gr xilit, plusz folyékony)
  • 20 gr olvasztott vaj

Töltelék:

  • 250 gr túró
  • 1 tojás
  • édesítő

A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, egy órán át kelesztjük. Kinyújtjuk, kb. 5×5-ös négyzetekre vágjuk és mindegyikre teszünk a töltelékből egy kis kupacot. A négy sarkát “összecsípjük”, kicsit megtekerjük, hogy ne nyíljon szét. 20 percig újra pihentetjük, lekenjük tojással és előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
Megmondom őszintén, hogy nekem volt egy pár darab, ami szépen szétnyílt sütés közben, így legközelebb más formát választanék neki. De persze ez csak az én bénázásom eredménye : )

Az egész adag szénhidráttarlma kb. 110 gr, nekem 36 db mini batyum lett, így 3 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1401035449786

 

Pikáns csirkés tészta

Szeretem a tésztát, ez már szerintem nem újdonság : ) Nemrég az egyik kedvenc Facebook csoportomban láttam egy receptet Beától, egy mézes almás pulykatekercset…. annyira guszta volt, és mivel mindig is szerettem az ilyesmi gyümölcs-hús-édes-sós ételeket, így jött az ötlet, hogy egy ilyesmi ízvilágú ebédet készítsek, amit majd jól bedobozolok a következő egy-két napra : )

Hozzávalók a tésztához:

A csirkés szószhoz:

  • 20-30 dkg csirkemell apróra vágva
  • fűszerek (nálam narancsos csirkefűszer)
  • 1 alma (meghámozva, felkockázva)
  • 1 ek méz
  • póréhagyma (felkarikázva)
  • kevés vaj
  • tejföl (kb. 80-100 gr)
  • 1 tk liszt
  • szójaszósz (kb. 1 ek)
  • mustár (kb. 1 ek)

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, kicsit pihentetjük. Egy kevés vajat megolvasztunk, rátesszük a hagymát, majd a befűszerezett csirkemellet, az apróra vágott almát, és az 1 ek mézet. Kicsit megpirítjuk, majd felöntjük egy kis vízzel, hozzáadjuk a szójaszószt és puhára főzzük. A tejföllel elkeverjük a mustárt, az 1 tk lisztet, majd hozzáadjuk a csirkéhez, és összefőzzük. A tésztát nagyon vékonyra nyújtjuk, csíkokra vágjuk és forrásban lévő vízben pár perc alatt kifőzzük. (Amikor kivettem a vízből tettem rá egy nagyon kis csipetnyi vajat)

Az egész adag ch tartalma kb. 130 gr, én három részre osztottam, így kb 43-45 gr ch/adag. (A tészta ch tartalma magában 85 gr.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140525_002850

 

Tripla pizza

Egy főzőműsorban láttam ezt a fajta formázást, és azonnal beleszerettem. Nem mintha nem lenne mindegy, hogy milyen a formája, viszont így kapásból háromféle pizzám lett : ) És ráadásul nagyon minimális szénhidráttal.

Hozzávalók:

Feltét:

  • ízlé szerint : ) (nálam ezek voltak: pizza1: pizzaszósz, apróra vágott sonka, olívabogyó, kevés reszelt sajt. Pizza2: pizzaszósz, sonka, főtt tojás, kukorica – kb. 30 gr – , reszelt sajt. Pizza3: fokhagymás tejfölös alap – kb. 3-4 tk tejföl bőven elég – paprikás szalámi, főtt tojás, kukorica, reszelt sajt)

A lisztekeket, búzasikért, élesztőt, sót elkeverjük, “apránként” adagoljuk a vizet, majd végül a kókuszolajat, rugalmas tésztát gyúrunk, (először úgy tűnik, mintha sok lenne az olaj, de ha kitartóan gyúrjuk, akkor szép sima tésztánk lesz :  ) )amit kb. 50-60 percen át letakarva kelesztünk.  A tésztát három részre vágjuk, és négyszög alakra nyújtjuk (vagy ahogy tetszik, én kb. 30×15 cm-esre nyújtottam). Megpakoljuk tetszőleges feltéttel, megsütjük, megesszük : ) Most próbaképp egyet én is sütőben sütöttem (nem a szokásos elektromos 4 perces pizzasütőben), előmelegített sütőben, majdnem max. fokozaton kb. 10 perc kellett neki, plusz pár perc grillezés. Ez nagyon sütőfüggő, nekem így jó volt, de ezt ki kell tapasztalni.

A 3 (azaz három : ) ) pizzatészta összes szénhidráttartalma kb. 57 gr. Ezt három részre osztva, pizzánkén  kb. 19 gr ch-t tartalmaz a tészta, plusz a feltét. A feltét durván 15 gr ch/pizza, így összesen, kerekítve, mindennel együtt kb. 35 gr ch/pizza. Pizzánként 5 szeletre vágtam, ami 7 gr ch-t jelent szeletenként. Azt hiszem már kicsit túl bonyolítottam itt a dolgokat…. : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1400883271659

 

Kakóscsiga

Nem is tudom, hogy sütöttem-e már valaha kakaós csigát… egyszer talán igen, de az még tömény fehér liszt és cukor volt. És kelt tészta. Ez most fehér liszt-, cukor- és élesztőmentes, gyors változat : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 15-20 gr olvasztott vaj
  • kakaópor (kb. 1-2 tk)
  • édesítő ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk (én kb. 30×25 cm-esre nyújtottam), megkenjük a töltelékkel és a két hosszabbik szélénél kezdve feltekerjük, kicsit összenyomkodjuk, kb. ujjnyi vastagra szeleteljük. Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Sütés előtt egy kevés joghurttal megkentem a tetejüket. (Sütés után pedig meg lehet kenni egy kevés olvasztott vajjal, vagy tejjel, én ezt most kihagytam.)  Az egész adag ch tartalma kb. 50 gr, nekem 14 db mini csigám lett, így darabonként kb. 3,5 gr ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140522_212939

 

Foltos muffin

Egy muffin mindig jól jön, amikor nincs túl sok időnk a sütésre : ) És végre a mandulalisztet is felbontottam, és felavattam. Igaz, viszonylag minimális mennyiséget tettem csak bele, de ez még csak az első próbálkozásom volt vele : )

Hozzávalók:

A tojást a xilittel kicsit habosra kevertem, hozzáadtam a tejet és a folyékony édesítőt, majd apránként a sütőporos lisztkeveréket. Kb. a harmadát kivettem egy másik tálba és kevertem hozzá 1 kk kakaóport, majd felváltva adagoltam a muffinformába, hogy kicsit foltos legyen. Előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöttem. Mehet bele valamilyen aroma is, pl. vanília, én most nem tettem bele.

Az egész adag ch tartalma kb. 42 gr, 12 db mini muffinom lett, így kb. 3,5 gr ch/db.
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-05-20 20.44.06

 

 

Kókuszálom epervelővel

Nagyon kókuszos, nagyon epres, nagyon tesós, nagyon túrós torta nagyon kevés szénhidráttartalommal : )

Hozzávalók:
(22 cm-es tortaformához)

  • 3 tojás
  • 35 g kókuszliszt
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (2 ek xilit, 1 ek folyékony)

Krém:

  • 250 g túró
  • 200 g habtejszín
  • 10 g Cocomas kókuszkrém
  • 0,5 dl víz
  • édesítő (2-3 ek xilit)
  • 1 p. ek étkezési zselatin
  • kókuszreszelék (kb. 30 gr)

Tetejére:

A tojásokat az édesítővel fehéredésig keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton kb. 8-10 percig), kézi habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet.  Előmelegített sütőben (180 fokon) kb. 18-20 perc alatt megsütjük. (sütőpapírral bélelt vagy “kikent” formában) A túrót villával áttörjük, a tejszínt felverjük a xilittel. A kókuszkrémet elkeverjük a vízzel,  felmelegítjük, hozzáadjuk a zselatint és olvadásig keverjük. A tejszínt és a túrót elkeverjük majd hozzáadjuk a zselatinos kókusztejet és alaposan elkeverjük. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a krém. Az epervelőhöz az epret összeturmixoljuk, belekeverjük a többi alapanyagot, a dermedt túró tetejére öntjük és újra hűtőbe tesszük. Az egész torta ch tartalma kb. 65 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

10357969_616752428421585_255688634_n

Kakaós körtés falatok

Még régebben készítettem egy almás tekercset, ami nagyon ízlett, most egy ahhoz hasonló körtés finomságot sütöttem, mert valami gyors, egyszerű és finom nasi kellett : )

Hozzávalók:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, (annyi joghurtot adagolva, hogy jól gyúrható masszát kapjunk), kinyújtjuk eloszlatjuk rajta a reszelt körtét (ehhez is adtam egy nagyon kevés édesítőt), feltekerjük és apró kis “csigákra” vágjuk. Előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 70 gr, nekem 20 db kis falatkám lett (3,5 gr ch/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140513_204757

 

Fehér kalács

Ez lett a mélyhűtőmben lapuló tojásfehérjék és a Kilófaló liszt találkozásának az eredménye : ) Első próbálkozásom volt ezzel a liszttel, illetve ilyen jellegű süteményt sem készítettem még, így kellett némi kutakodás, hogy miből  áll össze, de ahány receptet néztem, szinte annyiféle különböző aránnyal találkoztam. Én így csináltam. (A tojásfehérjéket még reggel kivettem a fagyasztóból, áttettem a hűtőbe, de ott még estére sem engedett ki teljesen, így szobahőmérsékletnél rimánkodtam neki még egy ideig, hogy kerüljön már felhasználható  állapotba,  ugyanis már elég késő volt : ) )

Hozzávalók:

A tojásfehérjéket kicsit kihabosítjuk kézi mixerrel, hozzáadjuk a xilitet és kemény habbá verjük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a “töltelékkel”. Mehet bele még dió, mogyoró, másmilyen aszalt gyümölcs, tulajdonképpen bármi, illetve mehet nagyobb mennyiség is, de én nem akartam növelni a szénhidráttartalmát. Szilikonlapáttal (vagy fakanállal) beleforgatjuk a lisztes keveréket a felvert habba majd hozzáadjuk a felolvasztott, de már kihűlt vajat. Előmelegített sütőben (nálam gázsütőnél 3-as fokozaton) kb. 25 perc alatt megsütjük. Én egy 33 cm hosszú őzgerincformát használtam.

Az egész süti ch tartalma kb. 85 gr

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140515_050455

 

 

Piskótatekercs epres krémmel

Egy ideje tervezem, hogy piskótatekercset készítek, de kicsit tartottam, hogy vajon sikerül-e, lehet-e tekerni, stb. Végül mégis nekiugrottam…. sikerült : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 1 cs. epres pudingpor
  • 3,5 dl tej
  • 1 tk étkezési zselatin
  • édesítő (nekem kb. 13-15 pötty)
  • eper (nekem 80 gr)

Bevonat:

A tojásokat a xilittel szétválsztás nélkül kézi mixerrel kihabosítjuk (min. 8-10 percig). Rászitáljuk a sütőporos lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben (kisebb méretű gáztepsi, kb. 26×26 cm),előmelegített sütőben kb.10-12 perc alatt megsütjük. Még forrón, a sütőpapírral együtt feltekerjük, hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet. Az eper kivételével a hozzávalókat elkeverjük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Kicsit hűlni hagyjuk. Az epret apró kockákra vágjuk, a kihűlt piskótát megkenjük a pudinggal, megszórjuk eperrel és feltekerjük. A csokit a tejjel felolvasztjuk (én mikróztam), hozzákeverjük a kókuszzsírt és szép fényesre keverjük, bevonjuk vele a piskótatekercset, hűtőbe tesszük.

Az egész süti ch tartalma kb. 80 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-05-12 06.39.10

Pizza szezámliszttel

Nálam nem múlhat el hétvége pizza nélkül, de természetesen igyekszem csökkenteni a szénhidráttartalmát, és egészségessé varázsolni ezt a – számomra – csodás ételt : ) Sokáig meg voltam győződve, hogy tudom a tökéletes pizzatészta receptjét, amit kedvemre variálhatok ilyen-olyan lisztekkel… (na jó, azért az még mindig tökéletes, csak azóta kicsit bővült a tökéletes fogalma : ) ) ezért nem is igen próbálkoztam más arányokkal, egészen addig, amíg Fitmaminál meg nem láttam egy szezámlisztes pizzát. Használtam már nem egyszer szezámlisztet, be is vált piskótának, muffinnak, viszont igazán jó kelt tésztát még nem sikerült készítenem belőle (mindig olyan száraz, morzsálódós lett). De mivel most úgy alakult, hogy az összes ch csökkentett lisztem kifogyóban volt, így jött az ötlet, hogy megpróbálkozom valamilyen magliszttel csökkenteni a ch tartalmat. Meglepő módon jóval kevesebb liszt is bőven elegendő volt a megszokott méretű pizzához.  Szerintem az egész “titok” abban rejlik, hogy az olajat a VÉGÉN adjuk hozzá, ettől lesz szép rugalmas a tészta. Ezentúl csak így fogom készíteni, és minden egyes alkalommal imába foglalom Fitmami nevét! : )

Hozzávalók:

A liszteket, búzasikért, élesztőt, sót elkeverjük, “apránként” adagoljuk a vizet, majd a kókuszolajat, rugalmas tésztát gyúrunk, amit kb. 50-60 percen át letakarva kelesztünk. Kinyújtjuk, megpakoljuk, megsütjük : ) (Ebből nekem egy kb. 40 cm átmérőjű vékony, ropogós, nagyon tuti pizzám lett)

Feltét:

  • bármi, ami szem szájnak ingere : )

Nálam most ez is kicsit rendhagyó volt, ugyanis a jól megszokott pizzaszósz-sonka-sajt triót megbolondítottam egy kis apró kockára vágott (kb. negyed) almával… nekem mindig is gyengém volt az ananászos pizza, de egy jó ideje lemondtam róla, mivel csak cukros ananász konzerveket látok sajnos…. tudom, igazi ananásszal helyettesíthető, de valamiért ez nálam mindig kimarad, pedig szoktunk venni, de azt általában megesszük csak úgy : ) Nekem nagyon ízlett így almával is.

A tészta ch tartalma kb. 68 gr, plusz a feltét, ami kb. 15 gr lehet, így összesen kb. 83-85 gr ch. (1 szelet kb. 10 gr ch)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: FittKonyha.info

1399678393990

Pezsgőkrémes torta

Régóta agyaltam valami rock n roll-os sütin, de egészen eddig nem állt össze a kép. Annyi megvolt, hogy csokiból “rajzolok” egy rock n roll feliratot (mondjuk nem tudom hogy gondoltam, amikor ceruzával sem tudtam sosem rajzolni, nemhogy csokival…. : D ), na igen, de attól, hogy ezt ráteszem egy torta vagy süti tetejére az még nem lesz rock n roll… szóval tovább kellett gondolni a dolgot, hogy valamennyire az ízvilág is passzoljon. Így jött a pezsgős ötlet (mert ugye sört csak nem tehettem bele : D ). A pezsgő pedig már hozta magával az epret, csokit, kókuszt, tejszínt…. Kicsit kutakodtam a neten, hogy vajon miből is áll egy pezsgőkrém, aztán nagy izgatottan nekiálltam. (Persze tudom, hogy a pezsgő nem feltétlen számít fittnek, de úgy gondolom, hogy néha-néha (főleg ilyen minimális mennyiség) belefér az életmódváltásba ; )

Még annyi, nem mellékesen, hogy a piskóta nem lett teljesen tökéletes, (ez látszik is a képen), kicsit olyan morzsálódós, de mivel itt most inkább a krémen van a hangsúly (ami kegyetlen finom : ) ), ezért döntöttem úgy, hogy mégis megosztom. (és örömmel fogadok minden bevált fehér piskóta receptet : ) ) A piskótát én az alábbiak szerint készítettem, de tulajdonképpen bármilyen piskótára rá lehet tenni a krémet, itt nekem most az volt a célom, hogy a krémből megmaradó tojásfehérjét hasznosítsam.  (Kókuszlisztes piskóta pl. a zöldcitromos túrótortánál vagy a hópihe tortánál.)

Hozzávalók:
(18 cm-es tortaformához)

Csokis-epres réteghez:

  • 30 gr cukormentes tejcsoki (nálam Wawel)
  • 1 ek tej
  • 10 dkg eper

Pezsgőkrémhez:

Tojásfehérjéket kicsit felverjük, hozzáadjuk az édesítőt, és kemény habbá verjük.Hozzáöntjük a kókuszolajat, és a pezsgőt. A sütőporos lisztet rászitáljuk, kézi habverővel óvatosan összeforgatjuk. Beleöntjük a (sütőpapíros) formába és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.A formában hagyjuk kihűlni. A csokit a tejjel felolvasztjuk (én mikróztam), és a kihűlt piskótára kenjük. Belenyomkodjuk az epreket.

A pezsgőkrémhez a tojássárgájákat az édesítővel vízgőz felett “összefőzzük” (folyamatosan kevergetjük), majd kézi mixerrel kihűlésig laza habbá verjük, majd hozzákeverjük a pezsgőt. A tejszínt az édesítővel kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tojásos habot, a krémsajtot, összeforgatjuk, és végül hozzákeverjük a zselatin fixet, alaposan elkeverjük. Ráöntjük a tortára, hűtőbe tesszük. A díszítéshez kb. 20 gr étcsokit felolvasztottam és azzal “rajzoltam”… több-kevesebb sikerrel : )

Az egész torta ch tartalma kb. 35 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-05-04 00.29.16

Paradise city pizza

Tudom, egyszer már megígértem, hogy nem osztok meg minden egyes pizzát, amit sütök, de ezzel úgy voltam, hogy muszáj : ) Főleg, ha már ezt a megtisztelő nevet kapta… : ) (ebbe most nem mennék bele, mert nem a témához tartozik, csak annyi, hogy nagy kedvencem ez a szám, ahogy a pizza is, a paradicsom is, szóval “csípőből jött” az asszociáció : ) )

Hozzávalók:

  • 13 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 7 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1/2 csomag porélesztő
  • 1 tk só
  • 10 gr olvasztott kókuszolaj (vagy helyette 1 ek olívaolaj)
  • 1 tk feta fűszerkeverék (oregánó, balazsalikom, kakukkfű)
  • 2 db (kb. 10 gr) aszalt paradicsom
  • kb. 1-1,2 dl forró víz

Feltét:

  • pizzaszósz (most konzerv paradicsomot használtam)
  • aszalt paradicsom (én csak 10 gr-ot tettem rá, mivel elég intenzív az íze)
  • reszelt sajt
  • pár szelet paradicsom

Az aszalt paradicsomot leöntjük forró vízzel (kb. 1 dl-vel, aztán majd ugyanez a víz megy a tésztához),  kicsit állni hagyjuk, hogy megpuhuljon, majd apró darabokra vágjuk. (Ha nem kerül bele aszalt paradicsom, akkor ne legyen forró a víz, csak langyos.) A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (belegyúrjuk az aszalt paradicsomot is). Egy órán át, letakarva kelesztjük. Közben elkészítjük a pizzaszószt. A tésztát kinyújtjuk, megpakoljuk, megsütjük : ) Ebből a mennyiségből én egy nagy, kb. 40 cm átmérőjű pizzát szoktam készíteni. Sütési időt nem nagyon tudok mondani, mert nem sütőben szoktam sütni, hanem egy “hot pan” sütőben (azt hiszem így hívják : ) ), abban elég neki 4 perc, aztán mehet egy kicsit a sütőbe a grill alá, hogy szépen megpiruljon a sajt rajta. (Sütőben sütve szerintem magas hőfokon kb. 8-10 perc lehet, de ez persze sütőfüggő.) A pizzaszósz  természetesen sok egy ekkora pizzára, én befőttes üvegbe szoktam önteni, és a hűtőben eláll kb. egy hétig, így sokszor vagy a következő hétvégi pizzára kerül, vagy hét közben elhasználom valami tésztás ételhez.

Ch tartalom: a tészta kb. 95 gr, plusz a feltét. (a pizzaszósz kb. 40 gr ch, de ez legalább négy pizzára elegendő)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

1399140759819

Zserbótorta

Több szempontból is rendhagyó ez a zserbó, ugyanis nem szögletes, hanem kerek formában sült, baracklekvár-dió töltelék helyett szilvalekvár-mák tölteléket kapott, és… amikor kivettem a sütőből, hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek… Én ugyanis elképzeltem, hogy majd szépen “belekel” a formába, és lesz egy szép kis pofás tortácskám, aminek a tetejét beborítom csokimázzal, az oldalát pedig megkenem szilvalekvárral és megszórom mákkal. Ehelyett lett egy valami… ami inkább hasonlított négy darab egymásra hajigált palacsintához, mintsem valami tortára. Ráadásul a lapok is “csúszkáltak”, ahogy megnyomtam a tetejét, így azt gondoltam, hogy még felvágni sem tudom majd, mivel szétcsúszik az egész. Nagy duzzogva félretettem, hogy majd lesz vele valami. Később aztán úgy voltam vele, hogy csak kiveszem a formából, elvégre azt nem akarom vele együtt kidobni : D Addigra viszont szépen megszilárdult a töltelék és vághatóvá vált. Hirtelen felindulásból fogtam az egészet és megfordítottam, hogy az alsó lap legyen a teteje. Úgy már egész jól nézett ki : ) Annyira, hogy kedvet kaptam, hogy felvágjam és megkóstoljam : ) Az íze nagyon finom volt, végül ez győzött meg, hogy mégis feltegyem a receptet. Nem beszélve arról, hogy lehet, hogy másnak szebbre sikerül, illetve utólag már rájöttem, hogy ha ezt szögletes tepsiben sütöm, majd szépen levágom a sütemény széleit, akkor tökéletes kinézetű zserbó szeleteim lesznek és senki nem tudná meg, hogy a szélei kicsit tökéletlenek : ) Na ez a jó kis kedvcsináló után, jöjjön a recept, ha ezek után még valakit érdekel : )

Hozzávalók:
(18 cm-es kerek tortaformához)

  • 12 dkg
  • 1 tojás sárgája
  • tej (kb. 0,4 dl)
  • fél csomag porélesztő
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • édesítő (nálam 1 ek folyékony)
  • 15 gr olvasztott kókuszolaj

Töltelék:

  • kb. 10 dkg cukormentes szilvalekvár (nekem volt még a saját készítésűből)
  • kb. 20 gr darált mák
  • édesítő (valamilyen porállagú sütésálló)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 4 részre osztjuk. Kör alakúra nyújtjuk (a többit addig hűtőbe tettem), beletesszük a formába. (egy nagyon kevés kókuszzsírral kikentem az alját) Rátesszük a lekvár kb. harmadát, megszórjuk az édesített mák harmadával, aztán jöhet a következő lap, töltelék, lap, töltelék, lap. A tetejét a maradék tojásfehérjével megkenjük, villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, aztán szépen “fejre állítjuk” : D (Szögletes forma esetében ezt a műveletet kihagyjuk : ) ) A tetejére mehet csokimáz, én, ahogy fentebb is írtam, én azért nem tettem rá, mert eredetileg felvágni sem akartam : D

Az egész torta ch tartalma kb. 60 gr. Finom, tömény süti lett egy-két szelet bőven elég belőle : ) Persze mehetett volna bele több töltelék, de nekem ennyi elég volt.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

A hozzávalókat megtaláljátok jó áron a Diétás-Ételek-Webshopban