körte

Körtés túrótorta


Azt hiszem nagyon finomra sikerült ez a körtés túrótorta, ugyanis aki kóstolta, mindenki azt mondta, hogy “ilyet süssééééél máskor is” : ) Szerintem is nagyon jó lett, finom könnyű krémes, de mégis nagyon laktató.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit aprítógéppel összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krém hozzávalóit (a lekvár kivételével) kézi habverveől elkeverjük. A tésztát lekenjük lekvárral, ráöntjük a krémet és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35-40 percig sütöttem)
A meghámozott körtét apró kockákra vágjuk, megszórjuk édesítővel, őrölt gyömbérrel és 50 g vízzel puhára pároljuk. A maradék vizet elkeverjük a pudingporral, és ráöntjük a körtére, összefőzzük. (Nekem szinte azonnal besűrűsödött.) Ráöntjük a tortára és hűtőbe tesszük, majd szeletelés előtt durvára tört dióval díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 152 g ch és 1570 kcal.
8 szeletre vágva (de többre is lehet), 1 szelet: 19 g ch és 196 kcal.
100 gramm torta: 14,5 g ch és 151 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Csokis körtés süti


Volt egy pár darab szép érett körtém, és nagyon izgatta a fantáziámat, hogy valamilyen sütit készítsek belőle. Mániám ez a krémsajtos kenegetés, na meg valójában minden, ami krémsajtból készül : ), így most sem maradhatott el. Nincs benne csoki, az igaz, de mégis olyan csokis lett. Olyan csokis körtés : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A liszteket, zabkorpát, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel (kézi mixer magas fokozatán) habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát, alaposan összekeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére tesszük a felszeletelt körtét és előmelegített sütőbe tesszük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Közben kikeverjük a krém hozzávalóit (nem kell gép, csak egy kis kézi habverő vagy villa) és kb. 20 perc sütés után eloszlatjuk a süti tetején, majd visszatesszük még kb. 10 percre.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 1105 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 92 kcal.
100 gramm kész süti: 20,5 g ch és 209 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

körtés

Körtés túrós süti


Volt egy pár szép érett körte Anyuéknál, az adta az ihletet ehhez a sütihez. Na meg, hogy apukám folyton azt mondta, hogy túrós sütit enne : )

Hozzávalók a tésztához:

A túrós részhez:

A “morzsához”:
(elhagyható)

  • 50 g (apró szemű) zabpehely
  • 50 g light krémsajt
  • édesítő ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk, majd (sütőpapírral bélelt, kb. 25×17 cm-es) tepsibe nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A túrós rész hozzávalóit egy villával elkeverjük, rásimítjuk a tésztára, rátesszük a feldarabolt körtét. A morzsa hozzávalóit összekeverjük, majd a sütemény tetejére “morzsoljuk”. Előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 135 g ch és 1660 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 11 g ch és 138 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14,5 g ch és 179 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

túrós

Vaníliás körtetorta

Megint elkapott a vanília-mánia, így született meg ez a vaníliás körtetorta : ) A vaníliakrémes tortát
(recept ITT) és az Almás krémes sütit (recept ITT) hoztam össze, és elégedett vagyok a végeredménnyel : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A krémez:

Tetejére:

  • mandula (kb. 10-15 g)

A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, vékonyan kikenjük kókuszolajjal. A körtét meghámozzuk, felszeleteljük és a formába tesszük.A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd a lisztkeveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. (Én most úgy csináltam, hogy egy kevés tojásfehérje habbal fellazítottam és aztán forgattam bele óvatosan a maradék habot) Ráöntjük a körte szeletekre és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 18-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő.) A sütőből kivéve rácsra borítjuk a formát és úgy hagyjuk kihűlni. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, óvatosan átfordítjuk. A pudingport elkeverjük a tejjel és eloszlatjuk a piskótán, hűtőbe tesszük. (**Diawellness puding helyett sima, főzős pudingpor is jó. Én fél csomag pudingport főznék sűrűre kb. 2 dl tejjel, édesítővel, de  pudingpor nélkül is készíthető finom vaníliás krém pl. úgy, mint a vaníliakrémes tortánál.) A tetejét mandulával díszítjük.

* Diawellness 50%-os liszt helyett szerintem használható pl. zabpehelyliszt, más ch csökkentett liszt, durumliszt, tk tönköly-, tk búzaliszt is.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 58 g ch és 685 kcal.
8-10 szeletre vágható, így 1 szelet kb: 8-10 g ch és 68-85 kcal.
100 g kész torta kb: 14 g ch és 175 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150919_181713

Karamellás körtés szelet

Velem gyakran előfordul, hogy “bevillannak” bizonyos íz-kombinációk, és ilyenkor szinte azonnal körvonalazódik egy-egy recept elképzelés. Ez a süti is valahogy így született.

Tészta:

  • 10 dkg diawellness 50%-os liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • csipet szódabikarbóna
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 175 gr natúr joghurt
  • kevés tej a tészta lazításához
  • édesítő ízlés szerint (én folyékonyat használtam)

Krém:

  • 1 nagyobb körte
  • 1 csomag vaníliás puding
  • 3 dl tej, fél dl víz
  • 1 csapott teáskanál étkezési zselatin
  • édesítő ízlés szerint
  • kevés víz a körtéhez

Karamellhez:

  • 250 ml cukormentes, csökkentett zsírtartalmú sűrített tej
  • 3 teáskanál barna rizsliszt
  • csipet só
  • édesítő (pöttyöt használtam)

Díszítéshez:

  • aprított mandula

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit elkeverjük, majd egy szilikon formába vagy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. (Én egy kb. 22×27 cm szilikon tepsit használtam) Elég sűrű masszát kapunk, tehát inkább “elkenni” lehet, mint önteni. Előmelegített sütőben, (gázsütőben 4-es fokozat), kb. 20-25 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

A krémhez kimérjük a tejet és a vizet, elkeverjük a pudingporral, a zselatinnal, édesítővel.
A körtét meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, majd egy edénybe tesszük, öntünk hozzá egy kevés vizet és elkezdjük főzni. Amikor kicsit kezd puhulni, (én kicsit “roppanósra” hagytam) akkor hozzáöntjük a pudingos-tejes keveréket és sűrűre főzzük.

A tésztalapot kettévágjuk és összetöltjük a pudinggal. Én egy jénai tálat szoktam használni az ilyen sütikhez, (kb. 16×25 cm) azt pont kitölti ez a méretű tészta.

A karamellhez a sűrített tejet az édesítővel felforraljuk, visszavesszük a gázt, majd folyamatos kevergetés mellett, viszonylag sokáig, 20-25 percig tovább főzzük. Kóstolgatással tudjuk megállapítani, hogy jó-e, mivel nem lesz túl sötét. Levesszük a tűzről hozzáadjuk a csipet sót, majd apránként a rizslisztet, elkeverjük, visszatesszük a tűzre és besűrítjük. A süti tetejére öntjük, majd megszórjuk
aprított mandulával.

Az egészben összesen: kb. 145 gr ch van.

kk