lenmag

Fitt szilvás kifli


Volt már egy korábbi próbálkozásom is, hogy reprodukáljam a boltban kapható “fitt szilvás táskát”, csak az végül nem szilvával, nem is lekvárral, hanem fügével készült (recept ITT). Most a frissen beszerzett szilvalekvár adta az ötletet, hogy újra megpróbáljak valami hasonlót készíteni. Nem mondom, hogy teljesen olyan lett, mint a bolti, de szerintem finom, és nagy örömömre a magok is rajta maradtak : ) (Ehhez a “trükköt” Edinától, az Áfonya mámora blogról lestem el, mégpedig ERRŐL a sokmagvas graham kenyérről.)

Hozzávalók:

A töltelékhez:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, letakarva meleg helyen kb. 40-50 percet pihentetjük. Lisztezett felületen átgyúrjuk, 5 egyenlő részre osztjuk és oválisra nyújtjuk (kb. 13×9 cm-esre). A közepére tesszük a lekvárt, ráhajtjuk a tésztát és megsodorjuk. A lenmagot és a zabpelyhet egy tálcára szórjuk, a kifliket óvatosan folyó víz alá tartjuk, majd beleforgatjuk a magkeverékbe, majd megszórjuk fahéjas eritrittel. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és újra pihentetjük kb. 15 percet, majd előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 25-30 percig sütöttem.)

A lisztekkel kapcsolatban: zabpehelyliszt és sikér, tejsavópor keveréke helyett használható bármilyen kelt tésztához alkalmas liszt, például Diawellness 50%-os, teljes kiőrlésű búza, durum, stb.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 155 g ch és 1080 kcal.
5 db kifli esetén, 1 db: 31 g ch és 216 kcal.
100 grammra kiszámolva: 38 g ch és 266 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

szilvás

Kifli

Terveztem, hogy sütök valamilyen kenyérféleséget, csak nem tudtam eldönteni, hogy milyen is legyen. Aztán megláttam Edinánál, az Áfonya mámora blogon azokat a csodaszép, tökéletes kifliket (recept ITT), és akkor úgy voltam vele, hogy tök mindegy, hogy miből, hogyan, stb., de nekem is kell olyan kifli. A tészta nálam szinte teljesen más, most a külalakra mentem, ami persze közel-messze nem lett olyan szép, mint az övé, (el nem tudom képzelni, hogy hogy lehet ilyen mérnöki pontossággal felvágni, feltekerni, formázni a tésztát : ) ), de ettől függetlenül tetszik az enyém is : ) És ami még fontosabb, hogy KicsiPárom is nagyon örült neki, és miközben ette, teleszájjal közölte, hogy kér még egyet, és hogy ez nagyon finom, nagyon szép, stb. Hát kell ennél több? <3

Hozzávalók:

Tetejére:

  • tojás
  • ízlés szerint magok (nálam chia mag, lenmag, zabpehely – egy-egy nagyobb csipetnyi)

A lisztet, élesztőt, sót, aszkorbinsavat, amarántot kimérjük, összekeverjük, hozzáadjuk a tejet, kicsit összegyúrjuk, majd az olajat is hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. (Ahogy fentebb is írtam az aszkorbinsav és az amaránt elhagyható, anélkül is jó lesz, viszont nem tudom, hogy melyik, az is lehet, hogy így a kettő együtt eredményezte ezt a tökéletes, hihetetlenül finom állagot, ízt, mindent.) Letakarva kb. 50-60 percig pihentetjük. Kinyújtjuk (kb. 30×20 cm-esre) és 5 (vagy 6) db háromszöget vágunk belőle, majd feltekerjük. (Fázisfotók Edinánál ITT.) Szilikonos (vagy sütőpapírral bélelt) tepsire tesszük őket, letakarjuk és kb. 10-15 percet pihentetjük. Közben előmelegítjük a sütőt kb. 200-210 fokra, az aljára egy edény vizet teszünk. (Gázsütőben sütöttem, 6-os fokozaton.) Lekenjük tojással, megszórjuk a zabpelyhes-magos keverékkel és sütőbe tesszük. Kb. 15 perc után kivesszük a vizes edényt, visszavesszük a hőfokot kb. 180 fokra (nálam gázsütőben 4-es fokozatra) és kb. 10 percig még tovább sütjük, majd rácson hagyjuk kihűlni. (És aztán nagy boldogan eldicsekszünk Életünk Párjának, hogy micsoda csodafinom kiflit sütöttünk : ) )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 170 g ch és 1360 kcal.
5 db kifli esetén, 1 db: 34 g ch és 271 kcal.
100 g kész kifli: 35 g ch és 277 kcal.
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150801_190857

Zabpelyhes szendvicsalap

Valami kekszet szerettem volna sütni, de nem nagyon jött az “ihlet” hozzá, így segítségül hívtam a “jó öreg gugli barátomat”, és nézelődtem : ) Aztán a Salátagyár blogon rátaláltam  ERRE a mustáros sajtos zabpelyhes keksz nevezetű receptre, amit már korábban is láttam a Facebook-on, és már akkor is tetszett, de mégis megfeledkeztem róla. Viszont most teljesen lázba hozott, és kicsit átalakítva, személyre szabva megsütöttem. Nekem nagyon-nagyon tetszik, ízlik, biztos, hogy máskor is elkészítem. Magában is nagyon jó (úgy egy sós, zabos kekszhez hasonlítanám),  de talán szendvicsalapként, kenyér helyett még jobb : ) Olyan… alul kicsit ropogós, felül puhább állagúnak tudnám leírni. A fűszerezésnek, ízesítésnek pedig csak a képzelet szab határt, bármilyen lehet, kinek mi tetszik, ízlik.

Hozzávalók:

  • 100 g (lágy, apró szemű) zabpehely
  • 25 g puha kókuszolaj
  • 40-50 g reszelt sajt
  • 50-60 g cottage cheese (vagy helyette túró, tejföl)
  • csipetnyi szódabikarbóna (én ezt kifelejtettem, így is jó lett)
  • 1 tk dijoni mustár
  • 1 kk só
  • 1 ek ízlés szerinti mag (nálam lenmag és fekete szezámmag)
  • fűszerek ízlés szerint (nálam frissen “szüretelt” metélőhagyma : ) )

Az összes hozzávalót aprítógépbe tesszük és összekeverjük (vagy kézzel összegyúrjuk). A tésztából gombócokat formázunk, kilapítjuk, előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem, 6 db kb. 7 -8 cm-es “korongom” lett ebből az adagból. (A paradicsommal nem spóroltam, csak ilyen “szépen” sikerült felszeletelni : D )

Az egész adag ch tartalma kb. 70 g, 6 db esetén 11-12 g ch/db, 100 gramm 35 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Zabpelyhes szendvicsalap

Magos kréker

Egyik este, amikor megláttam ezt a receptet a Fitt Fazék-on, szinte azonnal nekiálltam a sütésnek. Elsőre fél adagot csináltam, és kicsit átalakítottam, eredetileg hajdina liszttel készül, de én azt még nem használtam, illetve felmértem, a terepet, hogy milyen magvacskákat találok itthon, így azokon is változtattam egy kicsit : ) Szerintem nagyon finom ropogós kis nasi. Már jár az agyam, hogy milyen lehet édes verzióban : ) Na de most jöjjön a sós… Az eredeti recept ITT a Fitt Fazék blogon, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók:

A hozzávalókat összekeverjük egy tálba, 10 percig állni hagyjuk, (ennyi idő alatt besűrűsödik), egy sütőpapíros tepsin eloszlatjuk a masszát (kb. 2 mm) és betesszük a sütőbe. Azt mondja Iza az eredeti receptben, hogy 175 fokra kell előmelegíteni a sütőt… na de ő nem tudja, hogy az én száz éves gázsütőben nem tudom, hogy mennyi a 175 fok, csak úgy saccolok, meg ahogy eddig kitapasztaltam : ) Szóval én 3 és feles fokozaton sütöttem kb. 30 percig. Kivesszük a sütőből, szeletekre vágjuk és visszatesszük további 10-15 percre. Az eredeti receptben így van, de én nem tettem már vissza, mivel már így is ropogós volt. (mert az én 100 éves sütőm nagyon süt : ) )

Nem is tudom, hogy ennél érdemes-e szénhidrátot számolni…. nagyjából kiszámoltam, kb. 20 g ch az egész adag, 100 gramm pedig kb. 21 g ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150220_065013