Lórántnak

Mézes keksz Lórántnak

Akik már régebb óta olvassák a blogot, azoknak nem mondok újdonságot azzal, hogy életem párja nem rajong egyáltalán a sütikért, nála csak a csoki jöhet szóba. Éppen ezért számomra nagy öröm, amikor egy-egy sütit valami csoda folytán megkóstol és még ízlik is neki, sőt ha még azt is hozzáteszi, hogy “ilyet süss nekem is”, akkor teljes a boldogság : ) Utoljára a gyömbéres mézes keksznél történt ilyesmi, ezért gondoltam, hogy készítek neki valami hasonlót. Keresgettem a neten és végül Stahl Judit svéd gyömbéres kekszét alakítottam át.  (eredeti recept ITT) Habár páromnál nem cél a szénhidrátcsökkentés, de azért valamennyire igyekeztem csökkenteni a ch-t, mivel biztos voltam benne, hogy én is enni fogok belőle : ) Szerintem nagyon finom lett és páromnak is nagyon ízlett, főleg, hogy a nagy kedvence, a kókuszvirágcukor sem maradt ki belőle. Szóval teljes volt a siker, legközelebb nagyobb adag készül : )

Hozzávalók:

A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, szódabikarbónát, gyömbért, borsot (illetve ízlés szerint mehet bele fahéj, szegfűszeg), elkeverjük, hozzáadjuk a kókuszolajat, kicsit összemorzsoljuk, majd a mézet is hozzáadva összegyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá. (én 1 evőkanálnyit adtam hozzá) A tésztából vizes kézzel golyókat formázunk, majd kilapítjuk őket és előmelegített sütőben megsütjük. Kicsit morzsálodik a tészta, de ettől függetlenül szépen lehet formázni.
Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez elvielg 190 fok – kb. 15 percig sütöttem. Nekem ennyi sütési idővel nagyon jó, kívül ropogós, belül omlós, szerintem olyan “igazi” keksz állagú lett, de ha nem szeretnénk ennyire ropogósra, akkor szerintem elég neki 10-12 perc is. (ennyi idő után még puhának tűnik egy kicsit, de a sütőből kivéve”kekszesedik” : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 88 g, 11 db kekszem lett, így 8 g ch/db. (100 gramm kész keksz: 50 g ch) Tetszés szerint lehet tovább csökkenteni a szénhidrátot, pl. Diawellness 50%-os liszttel, kókuszvirágcukor helyett szénhidrátmentes édesítővel, illetve méz helyett mézpótlóval, kinek hogy tetszik : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozn: fittkonyha.info

IMG_20141017_072017

Kakaós csiga Lórántnak

Hol is kezdjem…. röviden annyi, hogy életem párja egyáltalán nem rajong a házi készítésű sütikért, a „diétásokért” pedig főleg nem…. neki csak a csoki… az viszont jöhet minden mennyiségben.  (mindig mondja: „Milka csokit csinálj nekem, azt megeszem” : D ) Így az oldalon megosztott sütiket 99%-ban én eszem meg (általában ezért készül viszonylag kis adag mindenből), viszont a múltkori duplán kakaós csiga után pár nappal párom megjegyezte, hogy „jjjaaa, megkóstoltam azt a csigát…. egész jó….. süss nekem ilyet, de kókuszvirág cukorral és akkor megeszem mind”…  Tetszett az ötlet, annál is inkább, hogy nekem is nagy kedvencem a kókuszvirág cukor. A szénhidráttartalma közel azonos a cukoréval, (a kalória talán valamennyivel kevesebb), viszont a glikémiás indexe alacsonyabb (ha jól emlékszem 35), és az íze…. az valami eszméletlen : ) (köze nincs a kókuszhoz, inkább olyan karamell ízű…..és mellesleg a legfinomabb palacsintatöltelék : ) ) Persze bármilyen édesítővel el lehet készíteni, de úgy én több kakaóport tennék bele.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g durumliszt (helyette Diawellness 50%-os liszt is jó)
  • 30 g lenmagliszt
  • 10 g kakaópor
  • 10 g búzasikér
  • csipetnyi só
  • fél csomag porélesztő (kb. 3-4 g)
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • 70 g langyos tej
  • édesítő ízlés szerint (nálam 1 ek – kb. 10 g – kókuszvirág cukor)

Töltelék:

  • 20 g langyos vaj
  • 2 tk kakaópor
  • édesítő ízlés szerint (nálam 4-5 tk – kb. 25-30 g kókuszvirág cukor)

Kenéshez:

  • 30 g tej plusz édesítő (nálam 1 tk kókuszvirág cukor)

A tésztához elkeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a tojást, majd felváltva a tejet, olajat és összegyúrjuk. Lágy tészta lesz, de így jó : ) Letakarva kb. 60 percig pihentetjük. A töltelékhez kicsit megmelegítjük a vajat (én mikróztam, de csak puha legyen, ne folyós), hozzáadjuk a kakaóport, ízlés szerint édesítőt, elkeverjük. A tésztát kinyújtjuk (nekem 28×28 cm-esre sikerült), megkenjük a kakaós-vajas keverékkel, szorosan feltekerjük, tetszőleges méretű csigákra vágjuk (nekem 13 db lett), tepsipe rakosgatjuk, és újra pihentetjük kb. 20-25 percig. Lekenjük az édesítős tej kb. felével, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 15 percig sütöttem) Amikor kivesszük a sütőből, újra megkenjük a maradék tejjel, ízlés szerint megszórjuk (por)édesítővel. (én most is kókuszvirágcukrot használtam)

Szénhidrát – ahogy én csináltam, kókuszvirág cukorral – kb.: 130 g (13 csiga esetén kb. 10 g ch/db)

Eritrittel, vagy más „szénhidrátmentes” édesítővel kb. 90 g ch (13 csiga esetén kb. 7 g ch/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140927_072155