lusta

Lusta mákos rétes


Lusta mákos rétes

A túrós és az almás után, elkészült a mákos változat is. És azt hiszem, ezzel kivégeztem a lusta réteseket : ) Ahogy az almás, a mákos verzióval kapcsolatos kérdés is a kedvenc Facebook csoportomban merült fel. Köszönöm az ötletet, Baloghné Fodor Krisztina.

Hozzávalók a “tésztához” (kb. 22×14 cm-es tepsihez):

Töltelékhez:

A tetejére:

  • 3 db M-es méretű tojás
  • 150 g 100%-os narancslé vagy víz*
  • édesítő ízlés szerint

A töltelék hozzávalóit összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, vékonyan lekenjük kókuszolajjal/lefújjuk olajpspray-vel. Beleszórjuk a liszt felét (60 grammot), eloszlatjuk rajta a tölteléket, majd a maradék lisztet rászórjuk (mindenhova jusson).

A tojásokat kézi habverővel elkeverjük (nem kell felverni) a narancslével vagy vízzel és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. (Hú, ez így annyira bonyolultnak tűnik, pedig egyáltalán nem az… szóval öntsd rá úgy, hogy mindenhol befedje a tojásos “cucc” a mákos részt : D ) (Én egy kicsit megszurkáltam fogpiszkálóval, mert a mák valahogy “masszívabbnak” tűnt, mint a korábbi almás és túrós töltelék.)

*Narancslével készítve kicsit más állagú lett a felső “tészta” réteg, mint a korábbi túrós/almás változatoknál (amik vízzel készültek), és megmondom őszintén, hogy nem érződik annyira a narancslé íze, mint amennyire számítottam rá, szóval szerintem érdemesebb vízzel készíteni a tojásos keveréket. (Kalória és ch szempontjából is kedvezőbb úgy)

Előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 50-60 perc. Kb. 40 perc sütés után lekenjük egy leheletnyi kókuszolajjal vagy lefújjuk olajspray-vel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 146 g ch és 1790 kcal.
6 nagy szeletre vágva, 1 szelet: 24 g ch és 300 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )

Lusta almás rétes


Lusta almás rétes

A lusta túrós rétes után, végre elkészült a lusta almás rétes is…. (És ezek után mondjam, hogy A-M-Ú-GY nem is vagyok lusta??? : ) ) Nagyon régóta terveztem már, hogy kipróbálom túró helyett almával is… kb. fél éve, azóta, amióta egyszer felvetődött a kérdés a kedvenc Facebook csoportomban, hogy vajon túró helyett gyümölccsel is működik-e. Nos jelentem, működik : ) Köszönöm a kérdést, és ezzel együtt az ötletet Baloghné Turú Mártának. : )

Hozzávalók a “tésztához” (kb. 22×14 cm-es tepsihez):

Töltelékhez:

  • 300 g reszelt alma (nem nyomkodtam ki)
  • 10 g Szafi Reform palacsinta lisztkeverék
  • almás pite fűszerkeverék (ezt használtam)
  • édesítő ízlés szerint

A tetejére:

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, vékonyan lekenjük kókuszolajjal/lefújjuk olajpspray-vel. Beleszórjuk a liszt felét (60 grammot), eloszlatjuk rajta az édesítővel, fűszerrel elkevert reszelt almát, majd a maradék lisztet rászórjuk (mindenhova jusson).

Lusta almás rétes Szafi Reform lisztből

 

A tojásokat kézi habverővel elkeverjük a vízzel és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. (Hú, ez így annyira bonyolultnak tűnik, pedig egyáltalán nem az… szóval öntsd rá úgy, hogy mindenhol befedje a tojásos “cucc” az almás részt : D )

Szénhidrátcsökkentett gluténmentes lusta almás rétes Szafi Reform palacsinta lisztkeverékből

Előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 50-60 perc. Kb. 40 perc sütés után lekenjük egy leheletnyi kókuszolajjal vagy lefújjuk olajspray-vel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 100 g ch és 720 kcal.
6 nagy szeletre vágva, 1 szelet: 16,5 g ch és 120 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )

Gluténmentes lusta almás rétes Szafi Reform palacsinta lisztből

Lusta (gluténmentes) túrós rétes


Lusta (gluténmentes) túrós rétes recept

Most “nemazééééévagyazzzéééé”, de ennél egyszerűbb süti, vagyis ennél egyszerűbb túrós rétes nemigen van szerintem : ) Na jóóóó, bevallom, nem első próbálkozásra lett ilyen, amilyen, de nem hagyott nyugodni a dolog, muszáj volt újra nekiugrani. És milyen jól tettem, mert szerintem most tényleg tökéletes lett. (Sőt, azóta már kipróbáltam két másik variációt is, egy olajmenteset és egy olaj- és tojássárgája menteset is, amihez a leírás a recept végén található.)

Egy másik, (zabos) jól variálható lusta túrós rétes recept ITT.

Hozzávalók a “tésztához”:

  • 120 g Szafi Reform palacsinta lisztkeverék (ILYEN)
  • csipetnyi só
  • kókuszolaj a kenéshez

A túrós töltelékhez:

  • 250 g (rögös állagú) túró
  • édesítő ízlés szerint
  • reszelt citromhéj, mazsola ízlés szerint (én kihagytam, így is finom volt)

A tetejére:

  • 3 db L-es méretű tojás (166 g)
  • 10 g folyékony kókuszolaj
  • 150 g víz
  • édesítő ízlés szerint

Egy (26×17 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral, lekenjük kókuszolajjal. Beleszórjuk a liszt felét (60 grammot), eloszlatjuk rajta az édesítővel elkevert túrót (mehet bele reszelt citromhéj, mazsola, ízlés szerint), majd a maradék lisztet rászórjuk (mindenhova jusson).

A tojásokat kézi habverővel elkeverjük a vízzel, kókuszolajjal és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. (Hú, ez így annyira bonyolultnak tűnik, pedig egyáltalán nem az… szóval öntsd rá úgy, hogy mindenhol befedje a tojásos “cucc” a túrós részt : D )

Előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben kb. 180 fokon 50-60 percig sütöttem, 40 percnél lekentem egy leheletnyi kókuszolajjal. (És közben megfogadtam, hogy következő rendelésnél beszerzek egy olajsprayt , mert azzal sokkal egyszerűbben mennek az ilyesmi műveletek : D )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 66 g ch és 900 kcal.
Én 6 nagy szeletre vágtam, így 1 szelet: 11 g ch és 150 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 163 kcal.

Kipróbáltam egy minimális változtatással is: 

A tojásos részhez most 3 db M-es tojást (150 g) használtam, 150 g vizet, és édesítőt (tehát kimaradt a kókuszolaj). A túrós részbe most került egy kis citromhéj és vanília aroma is, illetve kb. 30 perc sütés után nem kókuszolajjal, hanem EzCoat olajspray-vel fújtam le, és úgy sütöttem további 10-15 percet. Szerintem így még jobb lett, mint az első változat, és így a kalóriaértéke is kedvezőbb : )

Ez a változat a legfinomabb szerintem : ) Most már csak így fogom készíteni.

Gluténmentes lusta túrós rétes Szafi Reform palacsinta lisztkeverékből

Gluténmentes lusta túrós rétes Szafi Reform palacsinta lisztkeverékből

 

**************

Tojássárgája nélkül is teszteltem:

A tojásos részhez most 3 db M-es tojás fehérjét (90 g) használtam, 100 g vizet, és édesítőt. A túrós részbe most került egy kis citromhéj és vanília aroma is, illetve kb. 30 perc sütés után nem kókuszolajjal, hanem EzCoat olajspray-vel fújtam le, és úgy sütöttem további 10-15 percet. (Még annyi, hogy ennél a verziónál kicsit megszurkáltam a tetejét, miután ráöntöttem a tojásos részt.)

Szerintem így is nagyon finom lett, ha a három verzió közül ezt kóstoltam volna először, akkor is nagy kedvencem lenne ez a lusta túrós rétes, viszont így azt mondom, hogy nekem a 2. verzió a legfinomabb. De azért gondoltam megosztom ezt a változatot is, mert lehet, hogy valakinek jól jön, hogy tojássárgája nélkül is elkészíthető.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lusta gluténmentes túrós rétes Szafi Reform palacsinta lisztkeverékből