szafi free zabpuding

Gluténmentes mogyorós cantuccini


Gluténmentes mogyorós cantuccini

A múltkori zabpehelylisztes cantuccini (ITT találjátok a receptet) sikerén felbuzdulva készítettem egy újabb verziót. Ezúttal Szafis alapanyagokból. Mégpedig a kedvenceimből, illetve a kedvenc párosításomból.

A csökkentett rosttartalmú lisztkeverék nálam hatalmas favorit, nekem az ebből készült ételek adják vissza legjobban a hagyományos ízvilágot. És szinte mindent el lehet készíteni belőle.

Jó pár évvel ezelőtt, hirtelen felindulásból, összekevertem ezt a lisztet vaníliás zabpuding porral, mégpedig olyan elgondolásból, hogy amerikai csokis kekszet sütök belőle. Igaz, hogy csak a második nekifutásra lett az igazi, viszont az tényleg nagyon jó lett. Hála, nagyon sok visszajelzés jött, tehát nem csak én állítom ezt. :) (ITT találjátok a receptet.)

Készült belőle – minimális változtatással – “kinyomós” keksz is, és most megszületett a mogyorós cantuccini is, szintén ebből a “keverésből”. Az alapon lényegében csak annyit változtattam, hogy a vaníliás zabpuding por helyett karamell ízűt használtam.

Aki próbálta már ezt a pudingport, az el tudja képzelni, hogy micsoda illatok szálltak a konyhában… és milyen mennyei ízű lett a kész cantuccini. Aki pedig eddig nem próbálta, az ne hagyja ki. :) Tényleg baromi jó! És ahogy ez a recept is bizonyítja, nemcsak pudingként isteni, hanem például kekszekhez, kevert sütikhez, stb. is nagyon jól használható.

De most már jöjjön a recept! :)

Hozzávalók:

A száraz és a folyékony hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összegyúrjuk.

Kb. 23 cm-es rudat formázunk, kicsit lelapítjuk (kb. 5 cm szélesre) és – sütőpapírral bélelt tepsin –  előmelegített sütőben megsütjük.

180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

Kivesszük a sütőből, (de még ne kapcsoljuk ki!) kicsit kihűtjük, majd kb. ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.

A tepsire fektetjük a felszeletelt kekszeket és visszatesszük a meleg sütőbe további kb. 8-10 percre.

 

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 84 g ch és 602 kcal.
14 db cantuccini esetén, 1 db: 6 g ch és 43 kcal.

 


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Epres csokis kókuszos süti


Epres csokis kókuszos süti

Szeretem az ilyesmi kevert süteményeket, mert nagyon sokféleképpen lehet variálni az ízesítést, és ezáltal mindig egy újabb, szinte teljesen más finomság születik ugyanabból az alapból. Ehhez a sütihez most a spájzban lapuló epres étcsoki adta az ihletet. Mivel az eper remekül passzol a kókuszhoz is, így teljes a harmónia ebben az epres csokis kókuszos sütiben. :)

A süti alapjához most Szafi Free vaníliás zabpuding port használtam, de korábban készítettem már zabpehelyliszttel is ugyanezekkel az arányokkal, és azzal is tökéletes. Nyilván kicsit más az állaga, illetve úgy nem lesz meg az a kellemes vaníliás “beütése”, amit a zabpuding portól kap.

Hozzávalók (23×17 cm-es tepsihez):

Plusz:

A krémhez:

  • 150 g light krémsajt
  • 25 g olvasztott epres étcsoki
  • 10 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint

 

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük. 

A zabpudingport, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. 

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, olajat majd a lisztes keveréket. 

Végül a felvert tojásfehérjét beleforgatjuk. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, a tetejére szórjuk az epret és az apróra vágott csokit, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35 percig sütöttem.)

A krém hozzávalóit összekeverjük és a kihűlt süti tetejére simítjuk. Megszórjuk kókuszreszelékkel vagy reszelt csokival.

Szénhidrát és kalória (a tetejére szórt kókuszreszelék nélkül):

  • Az egész adag kb.: 103 g ch és 1392 kcal.
  • 12 szeletre vágva, 1 szelet: 8,5 g ch és 116 kcal.
  • 100 gramm kész süti: 17 g ch és 232 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Narancsos kakaós keksz


Narancsos kakaós keksz

Mindig mondom, hogy a narancs és a csoki/kakaó remek párost alkot. Nálam legalábbis abszolút nyerő ez az ízvilág. Most egy kekszben hoztam össze őket, és ezúttal sem kellett csalódnom, itt is nagyon jól működnek együtt :)  Isteni finom narancsos kakaós keksz lett a végeredmény. Amit párom elnevezett “kekszi”-nek, miután már kezdtem parázni, – ahogy minden egyes kekszsütésnél szoktam – hogy nem lesz kekszes (pedig tudom, hogy az lesz, de akkor is :D ), szóval ránézett és azt mondta: “ne aggódj, most már kexi-k lettek… nem szexi, hanem kexi” :D 

Hozzávalók:

A zabpudingport, sót, szódabikarbónát elkeverjük. 

A tojást, margarint, édesítőt géppel kicsit felhabosítjuk. Ráöntjük a “lisztes” részre, és spatulával összekeverjük. Hűtőbe tesszük kb. 20 percre. (Lágy, kissé ragacsos masszának kell lennie.)

A tésztából golyókat formázunk, kézzel kilapítjuk (én 8 db kb. 6 cm-es kekszet formáztam), sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és előmelegített  sütőben megsütjük. 

180 fokon 15 percig sütöttem. (Ilyenkor még puhának tűnik, de ahogy hűl úgy “kekszesed

Nem az a nagyon ropogós keksz, inkább omlós, szerintem nagyon finom. 

—————-

A kis “asszisztensem” is nagyon izgatottan nézte, figyelemmel kísérte a fotózást, remélve, hogy neki is pottyan valami (de persze nem kapott belőle) :)

 

 

Szénhidrát és kalória:

  • Az egész adag kb. 40 g ch és 500 kcal.
  • 8 db keksznél, 1 db: 5 g ch és 63 kcal.
  • 100 g kész keksz: 28,5 g ch és 357 kcal. 

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Karamellás-mandulás golyó


Karamellás-mandulás golyó

Hú, ez nagyon finom lett! Van már két ilyesmi desszertgolyó receptem (az egyik kókusszal, a másik pedig mákkal készült), mindkettő nagyon jó szerintem, de most ez a karamellás-mandulás viszi a pálmát nálam. Ez a karamell illat (és persze íz)… brutál jó. Az elkészítése sem igényel különösen sok időt, tényleg pár perc alatt összeállítható, viszont tény, hogy utána hűteni kell egy jó ideig, de megéri a várakozás. :)

Hozzávalók:

Plusz a forgatáshoz:

darált mandula (kb. 25 g) (de lehet durvára tört mandula/kakaópor/kakaóbabtöret is)

A mandula kivételével a hozzávalókat kézi habverővel elkeverjük, alacsony hőfokon – folyamatosan kevergetve – összefőzzük. Tűzről levéve hozzáadjuk a darált mandulát. (Én 50 grammot tettem bele, de mehet bele több is, attól függ, hogy mennyire szeretnénk krémesre. Így egy kicsit lágyabb a massza, de abszolút formázható.)

Alaposan összekeverjük és hűtőbe tesszük. (Én kb. 4-5 órát pihentettem, de a legjobb, ha egy éjszakát hűtőben tartjuk formázás előtt.)

Golyókat formázunk és megforgatjuk darált mandulában.

Szénhidrát és kalória (a forgatáshoz használt mandula nélkül számolva):

Az egész adag kb. 33 g ch és 488 kcal.
9 db golyó esetén, 1 db: 3,5 g ch és 54 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mogyorókrémes pöfeteg keksz


Mogyorókrémes pöfeteg keksz

Megihletett Vera citromos pöfeteg keksze (ITT található a recept), csak nekem épp nem volt citromom. Volt viszont mogyorókrémem, amit mindenképpen bele akartam “építeni” valami finomságba, ne csak úgy kikanalazzam :D Így némi agyalás után jött a gondolat, hogy egy “nutellás” kakaós pöfeteg talán nem is lehetne olyan rossz… :D És ugye tudjuk, hogy a Szafi Free zabpuding porok nemcsak finom, krémes pudingok készítésére alkalmasak, (hanem például tojásmentes palacsintának stb. is tökéletesek alapanyagok) ezért erre a keverékre esett a választásom. Nem bántam meg, mert szerintem iszonyat finom lett.

Hozzávalók:

A zabpuding port, szódabikarbónát, sót összekeverjük.

A tojást és az édesítőt kézi habverővel kicsit felhabosítjuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat és a mogyorókrémet, majd beleöntjük a zabpudingporos keveréket és egy villával alaposan összekeverjük. Hűtőbe tesszük kb. 1 órára.

Diónyi golyókat formázunk a masszából (nekem 11 db lett), megforgatjuk őket poreritribe. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 13-15 perc.)

Sütőből kivéve még puhának tűnik, de ahogy hűl, úgy pont jó lesz. :) Az eritrit elolvadt rajta, így én utólag szórtam meg őket.

(Itt pedig a “hiába pózolok itt neked, akkor sem adsz belőle?” nézés :D )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 83 g ch és 911 kcal.
11 darab esetén, 1 db: 7,5 g ch és 83 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mogyorókrémes kakaós pöfeteg Szafi Free gluténmentes zabpuding porból

Karamellás-diós szelet


Karamellás-diós szelet

Van az a bizonyos mese mákos süti, amit sokan megsütöttek már, nálam is nagy kedvenc. Az első változat zabpehelyliszttel készült, majd később született egy zabpuding poros verzió is.  Van egy diós “párja” is (zabpehelyliszt-zabkorpa keverékből-ITT található a recept), most azt variáltam át egy kicsit. Húúú…. hogy micsoda illatok terjengtek sütés közben… Nem egy látványos sütemény, viszont tényleg nagyon-nagyon finom. Pihe-puha, illatos.

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 1 tk kókuszkrém (10 g)
  • édesítő
  • citromlé (5 g)

 

Gluténmentes karamellás diós süti

A zabpuding port, diót, sütőport, fűszerkeveréket, reszelt citromhéjat összekeverjük.

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket az édesítő felével habbá verjük.

A tojás sárgájákat a maradék édesítővel felhabosítjuk, hozzáadjuk a kókuszkrémet, majd a vizet és a száraz keveréket felváltva adagolva összekeverjük, végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és előmelegített sütőbe tesszük. (24×17 cm-es tepsit használtam.)

A tetejére szánt keverékhez a hozzávalókat elkeverjük, majd kb. 17 perc sütés után a forró süti tetejére öntjük (előtte megszurkáltam a tetejét fogpiszkálóval), visszatesszük a sütőbe és készre sütjük. (Én még plusz 17-18 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 76 g ch és 1250 kcal.
100 gramm süti: 19 g ch és 308 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Sütőtökös mézeskalács ízű fánk


Sütőtökös mézeskalács ízű fánk

Ha már szezonja van… akkor tököljünk még egy kicsit :) A korábbi kis kamu, túróízű almafánk volt az ötletadó ehhez a sütőtökös fánkhoz, amibe pluszba belecsempésztem még egy kis karamell és mézeskalács ízvilágot is.

Hozzávalók:

Gluténmentes sütőtökös fánk Szafi Free fánk lisztből

 

Külön-külön elkeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük.
Pihentetjük kb. 5 percet, (amíg melegszik az olaj), majd felforrósított kókuszolajban kisütjük. (Én púpozott kiskanálnyi adagokban sütöttem ki, így 10 db fánkom lett. Amikor az olajba tettem, a kanállal kicsit lesimítottam.)

Szénhidrát és kalória:
(A sütéshez használt olaj nélkül számolva.)

Az egész adag kb.: 55 g ch és 260 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Triplán kávés süti


Triplán kávés süti

A Szafis kávés drazsé tehet mindenről… Megláttam, és bevillant, hogy kellene valami jó kis kávés süti. Eszembe jutott egy jó pár korábbi kávés finomság, mint például a tejeskávé süti, aztán gondoltam, hogy megpróbálok valami hasonlót gluténmentes változatban. Most nem választottam külön a tésztát (lusta voltam, na…. nem tagadom :D ), de szerintem így is nagyon finom lett. Pihe-puha, szerintem nagyon jó állagú.

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 20 g főzött/kész kávé
  • édesítő ízlés szerint
  • 10 g kókuszkrém
  • rum/vanília aroma

Az édesítő kivételével elkeverjük a száraz anyagokat. A tojásokat az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük. Hozzáadjuk a kókuszkrémet, kókuszolajat, aromát, elkeverjük, majd beleöntjük a száraz részt is.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (22×14 cm-es tepsit használtam), megszórjuk drazséval majd előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

Sütőből kivéve fogpiszkálóval megszurkáljuk, ráöntjük a kávét, alufóliával letakarva hagyjuk kihűlni.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 104 g ch és 1290 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet kb. 9 g ch és 108 kcal.


Triplán kávés süti Szafi Free zabpuding porból és zabdarából

Tojásmentes vaníliás palacsinta


Tojásmentes vaníliás palacsinta

Jelentem megvan az ÚJ (aktuális) KEDVENC PALACSINTÁM! (Még több palacsinta recept ITT.) Hogy ez mennyire brutál finom…. Én szeretem a hajdinás és a zabpuding poros palacsintát is, de a kettő keverékéből készült verzió totál levett a lábamról.
Annyira jó puha, könnyen tekerhető, vékony tésztás, kellemesen vanília illatú és ízű…. Számomra tökéletes!

Köszönet a receptért Julikának, aki ismét csodásat alkotott!

Az eredeti recept ITT található Szafi blogján.

Hozzávalók:

A száraz és a folyékony hozzávalókat külön-külön elkeverjük, összeöntjük és kézi habverővel csomómentesre dolgozzuk.
Pihentetjük 15 percet, majd kiolajozott serpenyőben kisütjük őket. (Oldalanként kb. 1,5-2 perc, amikor elválik a széle a serpenyőtől, akkor lehet fordítani.)

Nekem 7 db palacsinta lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 460 kcal és 70 g ch
7 db palacsinta esetén, 1 db palacsinta: 66 kcal és 10 g ch.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Tojásmentes vaníliás palacsinta Szafi Free gluténmentes alapanyagokból

Almás grízes süti


Almás grízes süti

Annyira ettem volna valami jó kis almás, őszi, “bebújós” sütit. Először a brutál almásra gondoltam, de mivel fogytán van az ahhoz szükséges lisztem, így változtattam a terven. Két receptből gyúrtam össze, az egyik a Szafi Free szénhidrátcsökkentett kakaós piskóta, a másik pedig a Szafi Free tiramisu süti. Szerintem nagyon finom lett, illetve a “kóstoló brigádtól” sem jött rá panasz :D

Ja igen…. utólag néztem a képeken, hogy az egyik milyen kis ferde szegénykém…. :D Élőben nem tűnt ennyire ilyennek, de úgy voltam vele, hogy ez már így marad, nem vágok másik szeletet, nem kell mindig mindennek tökéletesnek lenni. (Mondjuk ez rám -sajnos – amúgy sem jellemző :D )

Gluténmentes almás grízes sütemény Szafi Free alapanyagokból

Tészta hozzávalói:

(A Szafi Free szénhidrátcsökkentett Sacher torta alapján készült, ITT található az eredeti recept)

A hozzávalókat kézi habverővel/villával összekeverjük, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (én 22×13 cm-es tepsit használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. (Én 180 fokon kb. 32 percig sütöttem.)

Töltelék hozzávalói:
(A Szafi Free tiramisu sütemény alapján készült – eredeti recept ITT -, egy-két kisebb módosítással.)

A hozzávalókat – a müzli KIVÉTELÉVEL – összekeverjük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd amikor kicsit kihűlt belekeverjük a müzlit is.

A kihűlt piskótát ketté vágjuk, megtöltjük a krémmel és hűtőbe tesszük.

A tetejét bevonjuk csokikrémmel, ami nálam így alakult:

Ezeket kanállal kikevertem és a süti tetejére simítottam.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 245 g ch és 1810 kcal.
(14-16 nagy szeletre vágható.)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Narancsos-csokis mézes sajttorta


Narancsos-csokis mézes sajttorta

Még a húsvéti vásárban akadt meg a szemem a narancsos-csokis ízű krémmézen, amibe ott azonnal beleszerettem, pedig akkor még nem is kóstoltam, de valahogy éreztem, hogy ez csak jó lehet. És nem tévedtem… korábban soha nem ettem még krémmézet, fogalmam nem volt, hogy milyen. Jelentem isteni finom. Olyan, mintha csokikrém lenne. Be is indította a fantáziámat, muszáj volt valamit alkotni belőle. Húúúú, ne tudjátok meg, hogy micsoda illatok terjengtek a konyhában, miközben sült. Persze enélkül is elkészíthető a sajttorta, mert az ugye alapból isteni… de azért a krémméz sokat dobott rajta szerintem.

Az alap a narancsos-csokis ízű hajdina kása/keksz alap csomagolásán lévő recept szerint készült, egy minimálisan csökkentve a folyadék mennyiségét.

Még több sajttorta recept ITT.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

Krém hozzávalói:

Plusz:

  • 50 g narancsos-csokis krémméz (persze enélkül is jó, de nagyon finom ízt adott neki)

Az alap hozzávalóit aprítógéppel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük.

A krém hozzávalóit kézi habverővel összekeverjük.

Az alapot lekenjük (a felmelegített) krémmézzel, ráöntjük a krémet, és előmelegített sütőben megsütjük. 170 fokon kb. 35-40 percig sütöttem. Akkor kell(ene) kivenni, amikor még úgy tűnik, hogy nem sült meg, mert ahogy hűl, úgy fog dermedni. Én egy kicsit túlsütöttem, ezért mire kihűlt, megrepedt a teteje, de ez csak a szépségén ront, az ízén nem. :) Ez amolyan “sajttorta-mumus” :)

Még annyi, hogy nem lett túl magas, érdemes duplázni a krémet, de nekem ennyi alapanyagom volt, abból kellett kihozni a “legtöbbet”. :) Viszont – szerintem – ez is csak a külalakon “rontott”, ugyanis így is bőven elég egy szelet egy ilyen süteményből.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 145 g ch és 1140 kcal.
(Krémméz nélkül: 105 g ch és 990 kcal.)


Narancsos-csokis mézes sajttorta Szafi Free alapanyagokból

Barbi süti (sütés nélküli, vaníliás-citromos zabos süti)


Barbi süti (sütés nélküli, zabos-pudingos)

Az ötletet “Fittsütis Betti” citromos kakaós szelet receptje adta, amit annak idején én nagyon-nagyon sokszor elkészítettem, többféle ízben is. Rendesen függő voltam :D Most elkészítettem újra, tejmentesen, gluténmentesen, “szafisítva”. Csak menet közben meggondoltam magam, és kicsit leegyszerűsítettem – az eredetileg is tök egyszerű – receptet, így most tortaformában készült.

ITT találjátok a korábbi receptet. (Sajnos Betti blogja azóta megszűnt, így a saját verziómat tudom csak megmutatni.)

És egy kis “személyes”: megmondom őszintén, hogy nem is terveztem megosztani ezt a verziót, mert annak ellenére, hogy szerintem tényleg nagyon-nagyon finom (volt :D ), én kicsit “laposnak” találtam, – tehát tényleg ne egy magas tortaféleséget képzeljetek el – viszont az egyik kedves “virtuális” barátnőm (akinek megmutattam a képet) meggyőzött, hogy ez keeeellll! :) Jó, oké, Barbi. Akkor itt a Barbi süti :) (Ja, és valami frappánsabb “dumát” terveztem ám, de akkor lehet, hogy húsvétig sem került volna fel a recept. :D  Szóval sziaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! :) )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Az alap hozzávalóit aprítógépbe tesszük, és összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük.

A krém hozzávalóit – a krémsajt kivételével – összefőzzük, kihűtjük, majd kézi habverővel belekeverjük a krémsajtot is. (Én 30 g zabpuding porral készítettem, így is jól lehetett szeletelni, de egy kicsivel sűrűbbre készítve hamarabb vágható lesz.)

Ráöntjük az alapra és hűtőbe tesszük legalább egy éjszakára. A tetejét lime szeletekkel és kakaóbabtörettel díszítettem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 118 g ch és 1030 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Sütés nélküli vaníliás-citromos zabos süti

Bolond banános “brownie”


Bolond banános “brownie”

Nagyon szeretem a Szafi Free zabpuding porokat, mert nemcsak pudingként isteniek, hanem sok más finomság is készíthető belőlük. Pl. palacsinta, mákos süti, stb. stb. És mostantól kijelenthetem, hogy “brownie” is. : ) Ráadásul tojás és tej nélkül. Ja, és csoki nélkül. Szerintem tényleg nagyon finom lett, jó krémes, szaftos. (Szóval ne egy “piskótás” valamit várjatok. : ) )

Két korábbi receptet “gyúrtam össze”, a bolond sütit és a babos sütit.

Hozzávalók:

  • 2 db banán (nekem 180 g volt héj nélkül)
  • 100 g Szafi Free kakaós zabpuding por
  • csipetnyi só
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • édesítő (én 100 g eritritet használtam – így jó édes lett, de mehet bele kevesebb is, ha valaki nem annyira édesszájú)
  • 100 g kókusztej
  • 1 tk ecet (nálam fehérborecet)
  • rum aroma

A száraz hozzávalókat összekeverjük. A banánt villával áttörjük, hozzáadjuk a folyékony anyagokat, majd a két részt összeöntjük, alaposan elkeverjük. (Én csak villával kevertem, nem használtam gépet.) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 22×14 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 100 g ch és 515 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Banános brownie Szafi Free gluténmentes kakaós zabpuding porból

Mákos golyó


A korábbi Raffaello ízű golyó alapján készült ez a mákos változat. Szerintem még finomabb lett, mint a kókuszos… Na jó, ez ugye ízlés dolga, hogy ki mit szeret jobban, a mákot vagy a kókuszt… de én amúgy alapból sokkal jobban kedvelem a kókuszos finomságokat, és mégis ez a mákos verzió ízlik jobban : )

Még több sütés nélküli desszertgolyó recept ITT.

Hozzávalók (8-10 db golyóhoz):

  • 100 g kókusztej
  • 25 g Szafi Free vaníliás zabpuding por (ilyen)
  • 15 g Szafi Free zabdara (ilyen)
  • 40 g darált mák
  • csipetnyi só
  • édesítő ízlés szerint (kb. 40-50 g cukornak megfelelő)
  • reszelt (kezeletlen) citromhéj (nem kell sajnálni belőle : ) )

A forgatáshoz:

A hozzávalókat  – kézi habverővel – elkeverjük, majd alacsony hőfokon összefőzzük, kihűtjük. (Lágyabb állagú, mint a kókuszos, de így is jól formázható. A legjobb, ha egy éjszakára hűtőbe tesszük, úgy könnyebb vele bánni.) Vizes kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékbe/kakaóbab töretbe forgatjuk őket.

Szénhidrát és kalória:
(A forgatáshoz használt kókuszreszelék/kakaóbab töret nélkül)

Az egész adag: 38 g ch és 380 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes stollen


Gluténmentes stollen

Próbálkoztam már korábban is stollennel (ITT található a recept), most kipróbáltam Szafi Free változatban is. Mégpedig a két kedvenc alapanyagomból készült tésztából, amit először az amerikai csokis keksznél használtam (uuuhhh… arról mindig eszembe jut a nyári Guns koncert…. : D ) Később ebből a tésztából – némi változtatással – készült az almás “pite”, most pedig az almás tésztáját még tovább “csavarva” született meg ez a gluténmentes stollen.

Szerintem nagyon-nagyon finom lett, annyira illatos… Amikor frissen kóstoltam, akkor még puhábbnak tűnt, tehát inkább kalácsos volt, de másnap reggelre “tömörebb” lett, tehát mint a hagyományos stollen. (Mert ugye az sem egy puha, levegős kalács.)

 

Gluténmentes stollen Szafi Free alapanyagokbólHozzávalók:

Plusz:

A tetejére sütés után:

Az aszalványok/magok nélkül a száraz és nedves hozzávalókat külön-külön kimérjük, elkeverjük, majd a két részt összeöntjük. Hozzáadjuk az aszalványokat/magokat és villával alaposan összekeverjük. Letakarva pihentetjük kb. 20 percet. Lisztezett felületen (kb. 5 g lisztet használtam) átgyúrjuk, kézzel ovális alakúra “nyomkodjuk”. (Kb. 21 cm hosszú és 13 cm szélesre). A közepére a tenyerünk élével vagy nyújtófával egy mélyedést készítünk, ráhajtjuk a tészta felét, majd a tenyerünkkel kialakítjuk a “gerincet”. (Úúúúú… ez a halálom, nem tudom leírni az ilyesmi formázást, de ha rákerestek neten, akkor megtaláljátok.)

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. (Kb. 50-55 percig sütöttem.)

Sütőből kivéve lefújjuk Ez Coat spray-vel (vagy lekenjük vajjal) és vastagon megszórjuk por eritrittel.

Szénhidrát és kalória:
(Csak a tészta, az aszalványokat és magokat nem mértem, így nem tudtam számolni.)

Az egész adag kb: 140 g ch és 775 kcal.

*********

Stollen Anyukámtól : )  (Na jóóóó, ő egy kicsit “csalt”, ugyanis tett bele egy kis kandírozott narancs- és citromhéjat is, de nagyon örülök, hogy az egyik kedvenc karácsonyi süteményét sikerült reprodukálnom és az elmúlt pár napban már nem egyszer megsütötte.)

Gluténmentes, tojásmentes stollen Szafi Free alapanyagokból

Gluténmentes, tojásmentes stollen Szafi Free alapanyagokból


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mese mákos gluténmentesen


Mese mákos gluténmentesen

Mákos sütit ettem volna, és eszembe jutott a régi mese-mákos sütim, amit nagyon-nagyon szerettem. Vagyis nem csak én, hanem a visszajelzések alapján másoknál is sikert aratott : ) Úgy terveztem, hogy azt sütöm meg újra “Szafi-s változatban” (zabkorpa helyett zabdarával), csak kiderült, hogy nincs elég zabpehelylisztem hozzá…. Már majdnem el is napoltam a sütést, amikor eszembe jutott az egyik kedvenc alapanyagom a vaníliás zabpuding por. És így már zabdara se kellett : ) Szerintem nagyon-nagyon finom lett ez a változat is. (Teszteltem az egyik legnagyobb kritikusomon – Apukámon – is, azt mondta, hogy megírhatom hozzá a receptet, mert ez tényleg nagyon-nagyon finom! : ) ) Egy valamiért “haragszom rá”…. az istenért nem hagyta magát normálisan lefotózni : D De higgyétek el, tényleg nagyon finom.

A korábbi zabpehelylisztes változat ITT található. A szénhidrátcsökkentett paleo verzió ITT.  (Sőt, van egy mese diós is ITT : ) )

Hozzávalók:
(kb. 22×14 cm-es tepsihez)

  • 2 nagyobb tojás
  • 100 g Szafi Free vaníliás zabpuding por (ezt használtam)
  • 70 g darált mák
  • 1 tk sütőpor
  • kb. 80-100 g cukornak megfelelő édesítő (én 20-25 g Szafi Reform négyszeres erejű édesítőt használtam)
  • 150 g görög joghurt (vagy növényi joghurt)
  • 1 dl kókusztej
  • reszelt citromhéj

A tetejére kenéshez:

  • 1-2 tk joghurt
  • egy kevés citromlé
  • édesítő
  • plusz mehet bele fahéj, szegfűszeg

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük, félretesszük. A zabpuding port, mákot, sütőport összekeverjük.

A tojás sárgájákat az édesítővel elkeverjük (én géppel kicsit felhabosítottam), hozzáadjuk a joghurtot, kókusztejet, majd a pudingporos-mákos keveréket (ezt már kézi habverővel kevertem), végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és előmelegített sütőben megsütjük.

A tetejére szánt keverékhez a hozzávalókat elkeverjük, majd a forró süti tetejére simítjuk és pár percre visszatesszük a sütőbe.

Én 180 fokon sütöttem, kb. 17-20 perc sütés után kentem rá a joghurtos keveréket, majd további 3-5 percig sütöttem. (Tűpróbával ellenőriztem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 100 g ch és 1100 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet kb: 8 g ch és 92 kcal.

Gluténmentes mese mákos süti Szafi Free alapanyagokból

Gluténmentes mákos süti Szafi Free zabpdudingporból


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mese mákos gluténmentesen Szafi Free zabpuding porból

Brutál almás süti


Brutál almás süti

Valamilyen nagyon almás sütit szerettem volna készíteni, és eszembe jutott egy régi sütim (EZ), ami szerintem nagyon finom volt. Az teljesen más alapanyagokból készült, gondoltam megpróbálom elkészíteni az új kedvenceimből : ) Kicsit féltem, hogy nem találom el a tészta állagát, de megmondom őszintén, hogy minden várakozásomat felülmúlta, szerintem nagyon jó lett. Mondanám, hogy almás pite, de mivel hiányzik a fenti tészta réteg, így inkább csak simán brutál almás süti lett : )

A tésztához az amerikai csokis kekszből indultam ki (recept ITT), csak változtattam az arányokon, hogy ne legyen annyira “kekszes”.

Hozzávalók a tésztához:
(22×14 cm-es tepsihez)

A tetejére:

A tésztához a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, a két részt összeöntjük, összegyúrjuk és hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük az almás tölteléket.

A reszelt almához adjuk a többi hozzávalót és villával alaposan összekeverjük. (Nem kell összefőzni.)

A tésztát kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, ráöntjük az almát és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 45 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 194 g ch és 1000 kcal.
12 szelet esetén, 1 szelet kb.: 16 g ch és 83 kcal.

——————–

Amikor Anyum készíti, akkor még finomabb…. : )

Gluténmentes tojásmentes almás pite

Gluténmentes, tojásmentes almás süti

Imádom, ahogy belengi a lakást a fahéj illat, miközben sül ez a finom almás süti! :)

Gluténmentes, tojásmentes almás süti Szafi Free alapanyagokból

Karamellás zabpudinggal is isteni finom ám! :)  (Vanília aroma helyett tejszínes mogyorós aroma került bele, illetve kimaradt a citromhéj.)

Gluténmentes almás süti


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes almás süti Szafi Free lisztből

Hamis Ferrero Rocher szelet


Hamis Ferrero Rocher szelet

Sütöttem már korábban is ilyesmi, hamiskás Ferrero Rocher sütit (recep ITT), és régóta terveztem, hogy elkészítem egy “mindenmentes” változatban is. A krémhez a korábbi oroszkrém torta receptje volt a kiinduló pont, mert szerintem az nagyon jó állagú és finom kis krém lett.

A piskótához Szafi proteines piskóta receptjét használtam, ami ITT található.

Hozzávalók a piskótához:

A krém hozzávalói:

  • 70 g Szafi Free kakaós zabpuding por (ezt használtam)
  • 4 dl kókusztej
  • édesítő ízlés szerint
  • csipetnyi só
  • pár csepp vanília aroma
  • durvára tört török mogyoró (én kb. 50 grammot tettem bele, de mehet bele jóval több is)
  • 100 g Hideg Nyalat natúr krémsajt
  • 1 tk konjakgumi (ezt használtam)

Plusz:

  • 100 g Cocomas
  • 10 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • egy nagy csipetnyi konjakgumi
  • édesítő ízlés szerint
  • kb. 30 g durvára tört török mogyoró a díszítéshez

A piskótához a vizet, citromlevet, lekvárt, rum aromát kézi habverővel összekeverjük. Hozzáadjuk az édesítőt, a protein shake port, majd a lisztkeveréket és alaposan elkeverjük. (Sűrű, krémes tészta lesz.) Sütőpapírral bélelt formába öntjük (én egy kb. 25×16 cm-es tepsit használtam, de lehet érdemesebb eggyel nagyobb – kb.20×30 cm-es – tepsiben sütni), és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttem.)

A krémhez a pudingport, sót, édesítőt, tejet, aromát egy edényben kikeverjük, majd összefőzzük, kihűtjük. Kézi habverővel belekeverjük a sajtkrémet és egy csapott tk konjakgumit, (alaposan össze kell keverni), majd hozzáadjuk a durvára tört mogyorót is. (Mehet bele több mogyoró is, csak nekem nem volt több, mivel nem tudtam előre, hogy mekkora adag krémem lesz, így csak ennyivel készültem : ) )

Az előzőleg jól behűtött cocomas-t (én egy kis időre betettem a fagyasztóba is, a lényeg, hogy tényleg jól le kell hűteni) az édesítővel, kakaóporral és egy csipetnyi konjakgumival kézi mixerrel felverjük, majd a pudingos részhez keverjük.

A krémet elsimítjuk a kihűlt piskótán és hűtőbe tesszük egy éjszakára. A tetejét megszórjuk mogyoróval.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 257 g ch és 2260 kcal.
12 nagy szeletre vágva, 1 szelet: 21,5 g ch és 188 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Proteines kráteres süti


Proteines kráteres süti

Nagyon vártam már, hogy kipróbáljam az új Szafi Free főzés nélküli fehérjés kását. Jóóóó, mindig nagyon várom az új termékeket : ) És persze most sem csalódtam, mert tényleg nagyon finom, és nagyon jó, hogy pikk-pakk elkészül, ugyanis főzni sem kell.  Ja, és baromi laktató, nem tudtam egyszerre megenni az egy adagot, pedig tudok ám enni : ) Szóval nekem tényleg nagyon bejött, így jött az ötlet, hogy kipróbálom süteményhez is. Úgy is bevált : )

 

(További kráteres” süti receptek ITT.)

A piskóta Szafi proteines piskóta receptje alapján készült, ami ITT található Szafi blogján.

Hozzávalók a piskótához:

A tetejére:

  • 20 g Szafi Free főzés nélküli fehérjés kása alap (ezt használtam)
  • 10 g Szafi Free vaníliás zabpuding por (ezt használtam)
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 dl meleg (növényi) tej
  • 15 g Szafi Free narancsos-csokis kása/keksz alap a szóráshoz (ezt használtam)

Először a krémet készítjük el: A narancsos csokis kása/keksz alap kivételével összekeverjük a hozzávalókat.

A piskótához a vizet, citromlevet, lekvárt, rum aromát kézi habverővel összekeverjük. Hozzáadjuk az édesítőt, a protein shake port, kávét, majd a lisztkeveréket és alaposan elkeverjük. (Sűrű, krémes tészta lesz.) Sütőpapírral bélelt formába öntjük (én egy kb. 25×16 cm-es tepsit használtam), a tetejére kanalazzuk a krémet, megszórjuk narancsos-csokis kásával és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 212 g ch és 1160 kcal.
12 szelet esetén, 1 szelet: 17,5 g ch és 97 kcal.
100 g süti: 31,5 g ch és 173 kcal.

Itt pedig a kása, a csomagoláson lévő recept alapján: 

Proteines főzés nélküli kása


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes hamis rétes


Egy ideje fontolgattam, hogy kipróbálom a Szafi Reform palacsinta tésztából készült rétes tojásmentes változatát Szafi Free zabpudingból. A tojásmentes palacsinta receptjéből indultam ki, (Szafi olajmentes változatából) és bár nem lett teljes a siker első alkalommal, azért nem adtam fel. : ) Egyébként egyetlen titka van szerintem, az hogy egy adott mennyiséghez el kell találni a tepsi méretét (hogy se túl vastag, se túl vékony ne legyen). Ennyi volt vele a problémám, hogy elsőre kisebb tepsiben sütöttem, így nem lett annyira rétes fílingje, de azért én jóízűen megettem : ) Na szóval, ki fogom majd próbálni még nagyobb tepsiben is, más aránnyal és majd kiegészítem a receptet. Egyelőre ez így egy kis mini rétes, de szerintem nagyon-nagyon finom.

Az ötletadó recept ITT található Szafinál.

Hozzávalók a tésztához:
(1 db kb. 18 cm-es réteshez)

A töltelék nálam:

A tészta hozzávalóit kézi habverővel kikeverjük, pihentetjük 10 percet. Egy 27×18 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, lefújjuk olajspray-vel, beleöntjük a tésztát, “elterítjük”, hogy egyenletes legyen, és előmelegített sütőben megsütjük. Na most ez a legnehezebb része, mármint megadni, hogy hány fok, hány perc stb., ugyanis tényleg nagyon sütőfüggő… Szóval én kb. 200 fokon sütöttem, 8-10 percig.

Közben elkészítjük a tölteléket: egyszerűen összekeverjük, ízlés szerint édesítjük.

Sütőből kivéve, lefújjuk újra olajspray-vel, rátesszük a tölteléket és a rövidebbig oldalától kezdve feltekerjük, újra lefújjuk és visszatesszük a sütőbe és készre sütjük. Nekem kb. 30 perc alatt lett jó.

Tényleg nem lettek nagy szeletek, ahogy a képen is látszik, szóval aki kipróbálja, ne lepődjön meg : ) De tényleg kipróbálom majd jóval nagyobb tepsiben is, és beleírom a receptbe.

Szénhidrát és kalória:
(csak a tészta, töltelék nélkül)

Az egész adag összesen 30 g ch és 160 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Répatorta golyók


Répatorta golyók

Nagyon szeretem ezt a zabdarát, simán csak “tejbegrízként” is, vagy grízpudingnak elkészítve, de sütöttem már belőle például túrós sütit is. Most pedig sütés nélküli répatorta golyó készült. Hogy honnan jött az ötlet? Jó kérdés… talán a hűtőben lapuló 1 kg sárgarépa ihletett meg : )

Egy korábbi, szintén sütés nélküli, zabpelyhes répatorta golyó recept ITT.  (De ha valaki igazi répatortát sütne, akkor ahhoz is van receptem ITT.)

Hozzávalók:

A forgatáshoz:

  • durvára tört dió

A megtisztított sárgarépát karikára vágjuk és puhára főzzük. Villával áttörjük. A zabdarát, pudingport, édesítőt, fahéjat elkeverjük a kókusztejjel és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a darált diót, kihűtjük, elkeverjük a sárgarépával. (Érdemes – legalább egy kis időre – hűtőbe is tenni, hogy jól besűrűsödjön.) Golyókat formázunk és darált dióba forgatjuk. (Egyébként szerintem kásaként is nagyon finom, ha valakinek nincs kedve “golyózni” : ) )

Szénhidrát és kalória:
(a forgatáshoz használt dió nélkül)

Az egész adag: 60 g ch és 624 kcal.
12 db golyó esetén, 1 db: 5 g ch és 52 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes répatorta golyók Szafi Free zabdarából

Szafi Free vegán tiramisu


Gluténmentes, vegán tiramisu

Megmondom őszintén, hogy én nagyon mascarpone/krémsajt mániás vagyok, így nehezen tudtam elképzelni, hogy anélkül milyen lehet a tiramisu… Viszont annyi sok guszta tiramisu fényképet láttam, amit Szafi vegán tiramisuja alapján készült, hogy muszáj volt nekem is kipróbálni. Hát…. ha ettetek már finomat… ez valami kegyetlen jó : ) Tényleg totál tiramisu “fílingje” van, nálam abszolút kedvenc lett.

Szafi receptjét használtam (ami ITT található), kisebb módosítással. Annyit változtattam, hogy nem a receptben szereplő piskótából készítettem, hanem a piskóta lisztkeverék csomagolásán lévő recept alapján sütöttem meg. (Így került bele nekem alma is.) Illetve elsőre csak fél adagot készítettem, mert nem volt elég kókusztejem, de ne hallgassatok rám, indítsátok a normál adaggal szerintem : )

Hozzávalók a piskótához:
(ez az eredeti recept fele)

A krémhez:
(szintén az eredeti recept fele)

Az összeállításhoz:

  • kb. 1,5 dl ízlés szerint édesített kávé, plusz pár csepp rum aroma
  • holland kakaópor (és egy kevés vaníliás eritrit) a szóráshoz

A piskótához a lisztkeverék kivételével kézi habverővel elkeverjük a hozzávalókat, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket is és alaposan összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (én egy 21×14 cm-es tepsit használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

A krémhez a hozzávalókat alaposan elkeverjük, majd alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük.

A kihűlt piskótát tetszőleges méretű darabokra vágjuk (én 24 db kb. 3×3 cm-esre vágtam), egy kicsit áztatjuk a kávéban, majd rétegezzük a pudinggal. A rétegek közé és a tetejére kakaóport (és édesítőt) szórunk. Hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 144 g ch és 730 kcal.

***********

Nem tudom megunni…. : ) (Most Szafi Free karobos lisztkeverékből készítettem a piskótát, EZ a recept alapján.

Gluténmentes, vegán tiramisu

 

Gluténmentes vegán tiramisu Szafi Free lisztből


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Gluténmentes, vegán tiramisu

Datolyaszilvás sajttorta


Nincs különösebb sztori, csak annyi, hogy Anyunál megláttam két szép, érett datolyaszilvát, és úgy voltam vele, hogy… hhhhmmm valamire biztos jó lesz : ) Első gondolatom egy datolyaszilvás turmix volt, de végül sajttorta lett belőle… Nem bántam meg : ) Persze bármilyen gyümölccsel elkészíthető, például banánnal vagy majd szezon idején sárgabarackkal is nagyon finom lehet.

Az alaphoz Szemők Naomi vegán quinoa keksz receptjét használtam. (Amit mellesleg rögtön a tortasütés után, amolyan hirtelen felindulásból, elkészítettem a vaníliás chia magos quinoa kása alapból, és annyira nagyon finom lett, hogy majdnem nem maradt fényképezni való példány : ) )

Hozzávalók az alaphoz: (vagy helyette bármelyik sajttorta alap jó)
(18 cm-es tortaformához)

  • 85 g Szafi Free reggeliző karobos quinoa kása alap (ezt használtam)
  • kb. 30-40 g cukornak megfelelő édesítő
  • csipetnyi só
  • 75 g víz

A krémsajthoz részhez:

  • 1 tojás
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 0,5 dl (hozzáadott cukortól mentes) light multivitamin (Aldi-ból, vagy helyette bármilyen más folyadék, pl. kókusztej)
  • 15 g Szafi Free vaníliás zabpudingpor (vagy helyette zabpehelyliszt, vagy 7-10 g “sima” pudingpor)
  • édesítő (kb. 80 g cukornak megfelelő)
  • egy fél datolya szilva kockára vágva (tisztított súly kb. 80 g)
  • egy tk citromlé

A tetejére:

  • 50 g (tisztán mérve, héj nélkül) datolya szilva kockára vágva
  • édesítő ízlés szerint (kb. 15 g cukornak megfelelő)
  • 60 g (hozzáadott cukortól mentes) light multivitamin (Aldi-ból, vagy helyette bármilyen más folyadék, pl. kókusztej)
  • fél tk (3 g) étkezési zselatin

Az alap hozzávalóit kézi habverővel vagy villával összekeverjük, hűtőbe tesszük kb. 10 percre. Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk. A krém hozzávalóit (a datolyaszilva kivételével) kézi habverővel elkeverjük. A datolyaszilvát meghámozzuk, apróra vágjuk. Eloszlatjuk az alapon, meglocsoljuk citromlével, majd ráöntjük a krémet és előmelegített sütőben megsütjük, majd kihűtjük. (170 fokon kb. 30 percig sütöttem.)
A zselés réteghez a meghámozott, apróra vágott datolya szilvát, édesítőt, gyümölcslevet, zselatint elkeverjük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kicsit kihűtjük majd a tortára önjük és dermedésig hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 94 g ch és 810 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 138 kcal.
(8-10 szeletre vágható)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabos grízpuding


Zabos grízpuding

Nagyon vártam már, hogy kipróbálhassam Szafi új termékét, a gluténmentes zabdarát. Elsőre úgy terveztem, hogy “hagyományos” tejbegrízt készítek belőle, de aztán megláttam nála EZT a nagyon guszta pudingos változatot… Húúúú, ez valami isteni finom. Nagyon krémes, nagyon laktató, nagyon nagyooooon jó, nálam abszolút kedvenc lett.

Kicsit megvariáltam az eredeti receptet (mert hát ugye ott volt a téli teaválogatásom : ) ), és növényi tej helyett narancsos teában főztem meg, illetve vaníliás puding helyett kakaós pudingot használtam. (Mert imádom a narancsos csokis ízt.)

Igazi téli hangulatú kis reggeli/tízórai/uzsonna. Azóta készült már egy vaníliás szilvás grízpuding is, az is isteni finom. (Recept ITT.)

Hozzávalók:

  • 25 g Szafi Free kakaós zabpuding (ezt használtam)
  • 40 g Szafi Free gluténmentes zabdara/zabgríz (ezt használtam)
  • 3 dl folyadék (nálam 2,5 dl fehér tea fűszeres narancs ízesítéssel – Naturland -, plusz fél dl frissen facsart narancslé) (az eredeti recept szerint 4 dl növényi tej)
  • kis csipet só
  • édesítő ízlés szerint

A hozzávalókat kézi habverővel elkeverjük, majd alacsony hőfokon, kevergetve, felforraljuk, majd forrás után pár perc alatt készre főzzük. (Eredetileg 5-8 perc, de ez tűzhelyfüggő. Látszik az állagán, nem lehet elrontani : ) )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 44 g ch és 260 kcal.
Én két adagra osztottam, így egy adag: 22 g ch és 130 kcal.

************

Szafi Free epres-banános zabpuding porral is isteni : )  (Most tea helyett kókusztejjel, narancslé nélkül készítettem.)

Epres-banános zabpuding Szafi Free gluténmentes zabdarából

Narancsos csokis ízű grízpuding: (A tetején Szafi Free narancsos-csokis kása alap és kakaóbab töret.)

Narancsos-csokis ízű grízpuding Szafi Free gluténmentes zabdarából


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pudingos zabkása


Régebben sokszor volt zabkása a reggelim (vagy épp tízóraim, uzsonnám), most a napokban újra megkívántam : ) Semmi trükk, de hátha jól jön ötletként valakinek.

Hozzávalók:

A hozzávalókat összekeverjük, összefőzzük, ennyi : ) Ízlés szerint díszítjük, gyümölccsel, stb. (Én szórtam rá egy kis maca port, és Szafi Free müzlikeveréket. Na meg banánt, és szedret, mert akkor már adjunk az élvezeteknek : ) )

Szénhidrát és kalória:
(csak a kása, a gyümölcsök, müzli nélkül)

Az egész adag: 20 g ch és 110 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info