szendvicskrém

Fűszeres babkrém


Fűszeres babkrém

Az ötlet onnan jött, hogy pár hete kóstoltam egy (bolti) füstölt babos krémet, és nagyon-nagyon ízlett. Most pár napja eszembe jutott, és gondoltam betárazok belőle, de pofára estem, mert hűlt helyét (sem) találtam már a boltban :D Annyira azért nem bánkódtam, mert már az első kóstolásnál eldöntöttem, hogy kipróbálom a házi verziót is.

Nem akarok menőzni (:D), de ezek után már nem is fogom keresni a boltok polcain, mert ez a saját készítésű is nagyon-nagyon finom, ráadásul sokkal rövidebb idő alatt elkészült, mint amennyi időt kutakodással töltöttem az üzletben a sorok között. :D

Hozzávalók:

A hozzávalólakat pürésítjük és kész. :)

Én most Szafi Free csökkentett rosttartalmú joghurtos kenyérrel ettem, aminek ITT található a receptje. Nagyon szeretem ezt a kenyeret, mint ahogy mindent, ami ebből a lisztből készül. :)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 24 g ch és 275 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Fűszeres babkrém

Fűszeres túrós szendvicskrém


Gyors, egyszerű, fűszeres túrós szendvicskrém, ami ízlés szerint bármivel kiegészíthető. Nincs benne semmi turpisság, semmi extra, de gondoltam, hátha jól jön valakinek, aki hozzám hasonlóan szeret szendvicset reggelizni és kell egy kis változatosság : )

Hozzávalók:

  • 100 g túró
  • 80 g krémsajt (ennyi volt a dobozban : ) ) (kép ITT)
  • 1 ek (kb. 7-10 g) sörélesztőpehely (enélkül is jó lehet)
  • só, bors, fűszerek (nálam oregánó, bazsalikom)
  • 8-10 szem olívabogyó apróra vágva (kb. 20 g)

A hozzávalókat összekeverjük és kész : ) Lehet hozzákeverni pluszban tejfölt is, én próbáltam úgy is.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 8 g ch és 250 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Fűszeres túrós szendvicskrém

 

Céklás túrós szendvicskrém


Hétvégén céklás napot tartottam, készült céklás tonhalas tészta (recept ITT), céklás muffin (hozom ennek is a receptjét a napokban), illetve ez a céklás túrós szendvicskrém. És jelentem: elfogyott a céklám : )

Hozzávalók:

  • 150 g főtt cékla (Lild-ben vettem, főtt állapotában)
  • 100 g túró
  • só, bors, fokhagymagranulátum, metélőhagyma
  • mustár (kb. 10 g)
  • citromlé

A főtt céklát aprítógépben összeaprítjuk, majd elkeverjük a többi hozzávalóval, ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük. Hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Nekem nagyon ízlett, a kedvenc Szafi Free zsemlémmel ettem (recept ITT).

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 13 g ch és 165 kcal.
100 gram szendvicskrém: 0,5 g ch és 63 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Cukkinikrém


A Kifőztük oldalon láttam meg ezt a cukkinikrém receptet, ami nagyon megtetszett, így muszáj volt kipróbálnom. Egyszerű és nagyon finom szerintem.

Hozzávalók:

A cukkini lereszeljük (nem kell meghámozni, nem kell kinyomkodni). Az apróra vágott hagymát egy evőkanálnyi kókuszolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a reszelt cukkinit és folyamatosan kevergetve kb. 5 perc alatt megsütjük. (Ennyi idő alatt elpárolog a leve.) Aprítógépbe tesszük, összeaprítjuk (vagy botmixerrel pürésítjük), hozzákeverjük az olívaolajat, majd ízlé szerint fűszerezzük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 14 g ch és 210 kcal.
100 grammra kiszámolva: 5 g ch és 79 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

cukkinikrém

 

Tojáskrém

Ezt igazából csak egy ötletként írom, hiszen a variációk lehetősége végtelen, és ugye tojást főzni mindenki tud : ). Én sokszor eszem főtt tojást a reggeli vagy tízórai szendvicshez, viszont valamiért a tojáskrémről eddig megfeledkeztem. Pedig milyen nagyon finom. Készítettem már régebben, de aztán sokáig feledésbe merült. Egészen idáig, mostantól ugyanis visszaszokom rá : )

Hozzávalók:

  • főtt tojás (nekem most 4 db)
  • joghurt (vagy tejföl)
  • mustár
  • krémsajt (vagy helyette is joghurt vagy tejföl) (kép ITT)
  • bors
  • fűszerek (nekem most majoranna, metélőhagyma)

Az összes hozzávalót aprítógépbe tettem és alaposan összekevertem. A joghurtból, mustárból, krémsajtból én
kb. másfél evőkanálnyi adagokat tettem bele. Műanyagdobozba tettem, majd ment a hűtőbe, aztán pedig a szendvicsre : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Tojáskrém