szilveszter

Cake pop

Imádom ezt a sütit, mind a kinézetét, mind pedig az ízét…. Még „előző életemben” elkészítettem az eredeti recept alapján is, nem egyszer, hát az valami hihetetlen finom…. Én konkrétan hasfájásig ettem magam belőle…. És ami igazi nagy elismerés volt, hogy életem párja, aki nem eszik meg semmilyen süteményt, csakis kizárólag a csokit, azt viszont tonna számra tudja tömni magába (és egy dekát nem hízik…. Szóval igazi máslista…. ), szóval ő is megállás nélkül kapkodta a kis sütinyalókákat, és nem győzte mondani, hogy ez mennyire jó.
Most gondoltam, hogy csinálok egy próbasütést, és kipróbálom, hogy vajon mennyire lehet egészségessé, diétássá varázsolni EZT a finomságot.

Én most első próbálkozásra (már, ami az átalakítást illeti) negyedeltem az adagot: (lényegében bármilyen kakaós piskóta jó hozzá)

Hozzávalóka tésztához:

  • 1 db tojás
  • 25 gr zabpehelyliszt (legközelebb DW liszttel csinálom, mert így egy kicsit tömör lett)
  • 5 gr kakaópor
  • édesítő (kb. 30 g cukornak megfelelő)
  • Fél kiskanál szódabikarbóna

Ezenkívül:

  • 25 g cukormentes étcsoki (vagy tejcoki) (pl. Wawel)
  • Egy kis „lötyi” tej
  • Édesítő (nálam folyékony)
  • Rumaroma
  • 25-30 gr light krémsajt (kép ITT)

Mázhoz:

  • kb. 30 g cukormentes étcsoki/tejcsoki (Wawel)
  • kb. fél teáskanál kókuszzsír vagy vaj (enélkül is jó)
  • egy kis „lötyi” tej

Díszítéshez:

  • kókuszreszelék
  • darált dió
  • mandula
  • apróra vágott aszalt gyümölcs, stb.

A tészta száraz hozzávalóit elkeverjük, a tojást robotgéppel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket. A tésztát egy kisebb formába töltjük, és megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 3-4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 10 perc

A megsült süteményt sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni. A csokit gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk, én mikróztam pár csepp tejjel.
A kihűlt tésztát egy keverőedénybe jól összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a rumaromát, a krémsajtot (vagy lekvárt) és az olvasztott csokoládét, és alaposan összegyúrjuk.
A masszát 1 órát hűtőszekrénybe téve pihentetjük. Majd a masszából diónyi méretű golyókat formázunk, beleszúrjuk a pálcikákat, és 1 órára ismét hűtőszekrénybe helyezzük.

A máz hozzávalóit mikrózható tálkába tesszük, és mikróban felolvasztjuk. (Nem szabad „magára hagyni”, mert gyorsan odaég, szóval figyelni kell, persze lehet gőz felett is olvasztani, az biztonságosabb, de nekem most ehhez nem volt kedvem )

A golyókat bevonjuk a mázzal, és tetszés szerint megszórjuk kókuszreszelékkel, mandulával, dióval, stb. Én úgy szoktam, hogy beleforgatom a golyókat a csokimasszába, aztán kiskanállal „helyre igazítom”. A kész golyókat hűtőben tároljuk.

Én most próbaképp egy-két golyót simán mascarpone-val vontam be, és megszórtam kókuszvirág cukorral. Szerintem szép is lett, és nagyon finom is.

Nekem ebből az adagból 13 db lett. Ch-t csak nagyjából számolgattam, szerintem nem vészes, kb. 4 gr/db.

(Azóta egy véletlen folytán készült citromos-mákos cake pop is, az is nagyon finom : ) recept ITT)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkkonyha.info

20131228_223818

Hamburger

Igazi hamburger fíling mindenféle bűntudat nélkül. Nagyon finom, nagyon laktató, egyszóval (vagyis kettővel) naaagyon hamburger!!! Vagyis inkább “fittburger”.

A zsemlét Limara receptje alapján sütöttem, mert ez tavaly szilveszterkor már bevált, az eredeti verzióban, gondoltam, most lájtos változatban is kipróbálom… hát mit mondjak… degeszre ettem magam.

Én az eredeti recept harmadát vettem, és a fehér lisztet DW 50%-os lisztre cseréltem. Szerintem működik más ch csökkentett liszttel is, illetve DW zero és egyéb liszt keverékével is.

Ja, és be kell vallanom, hogy egy nagy „szentségtörést” is elkövettem…. Az eredeti recept 1 tojást ír 60 dkg liszthez…. Én most életemben először megfeleztem egy tojást…  (ugyanis páromnak is sütöttem hamburger zsömlét, de neki fehér lisztből, tehát kétszer 20 dkg liszthez adtam egy-egy fél tojást…. )

Nekem a 20 dkg lisztből, 3 db nagy bucim lett, 25 gr CH/db, (plusz a cuccok, amiket belepakolunk), ami lehet, hogy egy kicsit soknak tűnik, de ha azt nézem, hogy még én is csak kétszeri nekifutásra bírtam megenni, akkor nem olyan vészes.

Hozzávalók a zsemléhez:

  • 200 g Diawellness 50%-os liszt
  • 1 kicsi tojás (vagy ahogy én csináltam…. egy fél tojás)
  • kb.0,5 dl tej
  • 30 g joghurt
  • fél csomag porélesztő
  • másfél ek olívaolaj (vagy kókuszolaj)
  • 1 kk só
  • egy kevés édesítő (én ezt az enyhén édeskés íz miatt tettem bele, nem az élesztő miatt)

KFC saláta

Tavaly karácsonyra megcsináltam az egész menüt, nagyon finom volt. A káposztasaláta viszont nagyon emlékezetes maradt, így újra elkészítettem a hamburgerhez.

A fenti linken található az eredeti recept, és itt ahogy én csináltam:

A mézes-mustáros szósz:

  • 70-80 g light majonéz
  • 70 g tejföl
  • édesítő (vagy helyette méz, nekem sajnos épp nem volt)
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál citromlé

A káposztasalátához:

  • 1 kisebb fej saláta a torzsája nélkül finomra gyalulva (nekem kb. 50 dkg lett a végeredmény)
  • 1 kisebb fej lilahagyma
  • mézes mustáros szósz (a fentiekben írt mennyiség)
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • édesítő ízlés szerint
  • egy evőkanál olívaolaj

A házi BigMac szósz:

Ahogy én csináltam:

  • 3 ek. Light majonéz
  • 1 ek mustár
  • 2 tk. ketchup
  • Egy fél apróra vágott lilahagyma
  • 1 kis gerezd fokhagyma reszelve
  • Egy-két csepp folyékony édesítő
  • 1 kiskanál pirospaprika
  • Kb. fél evőkanálnyi apróra vágott csemege uborka
  • Fél evőkanál a csemege ubi levéből
  • Utólag egy-két csepp ecet, ha szükséges

Ezeket jól összekeverjük és kész.

A húspogácsa:

Én 50 dkg sertés darált húsból sütöttem 6 húspogácsát. Természetesen az „igazi” hamburgerhez marha húsból készül a húspogácsa, de nekem most ez volt itthon. A húshoz nem tettem se tojást, se zsemlemorzsát, csak sót, borsot (kb. egy-egy bő kiskanálnyit, egy csepp ketchupot, mustárt, egy kb. két csepp worchestere szószt). 6 korongot lapítottam, és kevés kókuszzsíron megsütöttem.

A hamburgerhez tettem még egy csomó zöldséget, paradicsomot, uborkát, salátát, retket, ízlés szerint.

Kicsit körülményesnek, meg hosszadalmasnak tűnik így leírva, de nem olyan vészes és szerintem nagyon megéri, mert tényleg nagyon finom.

(a képen a Coca-cola nem igazi ám, csak az amerikai-, illetve a hamburger-fíling miatt került oda, valójában egy persely…. ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert az életemből egy-két évet kivéve sosem ittam ezeket a cukros üdítőket… viszont a dizájn mindig is tetszett.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

20131231_193419