Tésztaételek egyszerűen gyorsan

FavoriteLoadingHozzáadás a Kedvencekhez
Tésztaételek egyszerűen gyorsan
5 | 4 értékelés


Tésztaételek egyszerűen gyorsan

Aki régóta követ, tudja, hogy mennyire imádom a tésztát. Annyira, hogy szerintem simán leélném az életem tésztán (és pizzán) : ) Kivéve a grízes tésztát, mert azzal konkrétan ki lehet kergetni a világból… nem tudom megmondani, hogy miért, de ez van. Szerintem örököltem apukámtól, mert ő aztán tényleg “mindenevő”, nem válogatós, főleg, ha hagyományos ételekről van szó, de a grízes tészta neki is nagy “mumus” : D Na de elkalandoztam egy kicsit, most nem ez a lényeg… Hanem az, hogy arra gondoltam, hogy ebben a posztban összegyűjtöm (és folyamatosan frissítem) az egyszerű tésztaételeket, amiket készítek.

Van már a blogon egy tésztás kategória (ITT), ott inkább olyan receptek vannak, ahol a tészta is házi készítésű, de ide most azokat az egyszerű tésztás ételeket, ötleteket gyűjtöm össze, amikhez elég szinte pár perc. Pl. száraz tészta kifőz, tonhal konzerv ráborít, stb. : ) Tehát ötleteket, illetve olyanokat is, amiknél nem mértem, nem számoltam pontosan, csak úgy “saccperkábé” alapon készültek.

Én egy ideje már csak Szafi tésztáit fogyasztom, mert szerintem nagyon-nagyon finomak, de természetesen bármilyen ízlés/diéta szerinti tésztával elkészíthetőek. Ha engem kérdeztek, akkor szerintem a Reform tészták jobban hasonlítanak a hagyományoshoz, de nekem a Free tészták is nagyon ízlenek.

Tésztasaláta

Szafi Free gluténmentes orsó tészta (ilyen),  plusz egy kis hozzáadott cukortól mentes ketchup (Aldi-ból), sok-sok koktélparadicsom és friss metélőhagyma). Isteni!

Tésztasaláta Szafi Free gluténmentes tésztából

 

Káposztás tészta

Szafi Free ötszörös erősségű édesítővel készítettem, és jó sok borssal, mert úgy szeretem.  (Szafi Free gluténmentes fodros kockával ettem.)

Gluténmentes káposztás tészta

 

Paradicsomos tészta

Paradicsomos fusilli tészta. (A szósz: 1 kicsi hagyma, pár darab aszalt paradicsom, pár szem olívabogyó, 500 g passzírozott paradicsom, 20 g Szafi Reform bolognai por, egy kevés víz, chili)

 

 

Tarhonya sárgarépával

Kamu tarhonyás “hús” Szafi Free tarhonyával, hús helyett sárgarépával.  (Ugyanúgy készül, mint a húsos változat, csak hús helyett répával. Én Szafi Reform kacsafűszert és a nagy kedvenc füstölt paprikát használtam fűszerezéshez. Illetve a tarhonyát külön főztem meg.) Nagyon jó állagú, finom a tarhonya, olyan, mint a hagyományos.

Sárgarépás gluténmentes Szafi Free tarhonya

 

Diós-olívabogyós tésztasaláta

Hhhmmm, de finom volt! (Egy kevés kis light majonéz, paradicsom, paprika, lilahagyma, olívabogyó és dió).

 

Diós-olívabogyós gluténmentes tésztasaláta Szafi Free tésztával

 

Tonhalas tészta

Az egyik leggyorsabb ebéd: tonhalas-gombás-olívabogyós tészta, mellé egy nagy adag rukkola. (Szafi Reform szénhidrátcsökkentett tésztából készítettem.)

 

Tonhalas tészta Szafi Reform szénhidrátcsökkentett tésztával

Azt mondják, a változatosság gyönyörködtet… ezért ma spagettit főztem (fusilli helyett) a gombás-olívabogyós-tonhalhoz : )

 

Tonhalas Szafi Reform szénhidrátcsökkentett gluténmentes spagetti

 

Tonhalas Szafi Reform szénhidrátcsökkentett gluténmentes spagetti

Ketchup-os sajtos tészta

Nem tehetek róla…de imádom, na : )  Ketcup-os-sajtos tészta zöldségekkel. Szerintem 5 perc alatt készült el…

Ketchupos-sajtos szénhidrát-csökkentett Szafi Reform tészta

Tonhalas tészta újra

A változatosság kedvéért… egy kis tonhalas Szafi Reform tészta… Nem tudom megunni!

Szénhidrátcsökkentett gluténmentes tonhalas Szafi Reform tészta

És újra… Szafi Reform fusilli, paradicsomos tonhal, olívabogyó, paprika, pirított fenyőmag.

2019. 02. 28. És újra…. Ötperces ebéd: Szafi Reform tészta kifőz, tonhalkonzerv ráborít, plusz rukkola, parmezán. Kész. :)

Tonhalas Szafi Reform szénhidrátcsökkentett gluténmentes tészta

Bolognai spagetti

A bolognai-t sem tudom megunni… Ez ugyan egy kicsit időigényesebb, mint ráborítani egy tonhal konzervet a kifőtt tésztára : ), de ez is nagyon gyorsan elkészíthető. (Itt találtok kétféle receptet hozzá, ahogy én szoktam készíteni.)

Bolognai Szafi Reform szénhidrátcsökkentett tésztával

És amikor nincs spagetti…. akkor jó a szélesmetélt is : )

Gluténmentes, szénhidrátcsökkentett bolognai Szafi Reform szélesmetélttel

2019. 02. 21. Tényleg nem tudom megunni….

Szénhidrátcsökkentett bolognai spagetti Szafi Reform poralappal

2019. 04. 05.

Szafi Reform szénhidrátcsökkentett gluténmentes bolognai spagetti

 

Szafi Reform magyaros paprikás szószos tészta

Szafi Reform paprikás szószos tészta

Aztaaaa, hogy ez mennyire finom!!!! És szerintem ezennel megszületett a világ leggyorsabban elkészíthető ebédje. De komolyan, amíg az egyik kezemmel kevertem a tűzhelyen az új Szafi Reform magyaros paprikás szószt, a másikkal öntöttem a tésztát a vízbe, egy-két kavarás, szűrés és már kész is. Eszméletlen finom.

A csomagoláson lévő, húsmentes változatot készítettem, és csak 100 g tésztát főztem hozzá.

Hozzávalók:

  • 20 g Szafi Reform magyaros krémes paprikás szósz alappor (ezt használtam)
  • 150 g (növényi) tejszín
  • 2 g (1 kiskanál) citromlé

Összekeverjük a hozzávalókat és folyamatosan kevergetve besűrítjük.

Gluténmentes tészta Szafi Reform magyaros paprikás szósszal

 

Tonhalas tészta:

Tonhalas Szafi Reform gluténmentes tészta

Pár perces ebédem: Szafi Reform spagetti kifőz, lazac/tonhal konzerv ráborít, fotó után összekever, egy “kis” ketchuppal meglocsol, plusz saláta a zacskóból arcba betol : D Ennyi.  : ) Imádás!

Szénhidrát-csökkentett Szafi Reform spagetti

Tésztasaláta Szafi Free proteines fasírttal

A fasírt receptje ITT található Szafinál.

Tésztasaláta Szafi Free proteines fasírttal

Paradicsomszószban főtt Szafi Reform tészta:

A receptet ITT találjátok.

Paradicsomlében főtt Szafi Reform szénhidrátcsökkentett gluténmentes tészta

Kínai zöldséges tésztasaláta

Pofonegyszerű az elkészítése: a pontos leírást ITT találjátok. 

 

Kínai zöldséges tésztasaláta Szafi Reform szénhidrátcsökkentett tésztával

Paradicsomos csirkemell tésztával

Imádom a paradicsomos tésztát, mondtam már? :D A pontos leírást ITT találjátok.

Paradicsomos csirkemell tésztával

“Sajtszószos” tészta

A hamis “sajtszósz” receptje ITT található Szafi blogján.

Szafi Reform szénhidrátcsökkentett spagetti hamis sajtszósszal

 

Tésztasaláta Szafi Free tzatziki öntettel

Gluténmentes tésztasaláta Szafi Free tzatziki öntettel

Szafi Reform tészta, Szafi Free tzatziki öntet, paradicsom, paprika, kukorica, uborka, sörélesztőpehely.

——————

Tésztasaláta Szafi Free tartármártással, csirkével

Gluténmentes tésztasaláta Szafi Reform tésztával, Szafi Free tartármártással

A tészta nekem BÁRMIKOR, BÁRMILYEN formában jöhet :D Hétvégén egy könnyű kis tésztasaláta készült vacsorára a “mi van a hűtőben recept” alapján :D

Csirkemell Szafi Reform sült csirke fűszerrel ízesítve, Szafi Reform tészta, Szafi Free tartármártás, kukorica, uborka, olívabogyó, paprika, sörélesztőpehely.

Tonhalas tésztasaláta

Tonhalas tésztasaláta

Tudom, tudom, “egy kicsit” fapados, meg olyan gasztrobarbár stílus is, de van amikor az éhség mellett a lustaság is nagy úr…. :D Nekem ilyenkor jól jön egy “tésztát kifőz, zöldséges tonhalkonzervet ráborít recept” :D
Mentségemre szóljon, hogy pluszban kapott egy kis olívabogyót és – sajt helyett – sörélesztőpelyhet IS!

Tonhalas tésztasaláta


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Hozzászólások

Az email címed csak te láthatod Required fields are marked *

Ellenőrzőkód: *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..