

Túrós, krémes sütire vágytam hétvégén, így összehoztam egy szerintem finom, könnyű kis túrókrémes tortát. : )
Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)
- 2 tojás
- 20 g zabpehelyliszt
- 20 g Diawellness Zero6 liszt (vagy helyette is zabpehelyliszt)
- 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő
- 2 ek víz
- csipetnyi szódabikarbóna
- pár csepp vanília aroma
A kenéshez:
(elhagyható)
- kb. 30 g cukormentes (narancs)lekvár
A krémhez:
- 200 g túró
- 150 g light krémsajt (kép ITT)
- édesítő ízlés szerint
- pár csepp vanília aroma
- 0,5 dl tej
- 1 tk (5 g) étkezési zselatin
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, aromát, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd a lisztkeveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 18-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő.) A sütőből kivéve rácsra borítjuk a formát és úgy hagyjuk kihűlni.
A túrót villával áttörjük (nekem most Penny-s volt, ami se nem túl rögös, se nem túl krémes állagú), hozzákeverjük a krémsajtot, édesítőt, aromát. A tejben elkeverjük a zselatin és felmelegítjük. (Én mikrózni szoktam: egy kis pohárban elkeverem, pár másodperc mikró, keverés, újra mikró, stb., amíg fel nem oldódik a zselatin.) A túrókrémből egy kis kanálnyit hozzáadunk a zselatinhoz, elkeverjük majd hozzáöntjük a többi túrós krémhez és alapasan elkeverjük. (Nem mindig szoktam ezt a “hőkiegyenlítést” alkalmazni, valamikor csak kevergetem egy kicsit a zselatinos keveréket, hogy hűljön. A lényeg, hogy ne legyen forró, amikor hozzáöntjük a hideg krémhez.) A piskótát megkenjük lekvárral majd ráöntjük a krémet és hűtő tesszük.
Szénhidrát és kalória:
Az egész adag kb.: 42 g ch és 730 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 5 g ch és 91 kcal.
100 grammra kiszámolva: 7 g ch és 126 kcal.
A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : ) )
Nagyon nagyon finom!
Nagyon örülök, hogy ízlik :)