zabkorpa

Áfonyás túrós kocka


Egy kicsit megtréfált ez az áfonyás túrós süti, ugyanis eredetileg úgy képzeltem el, hogy majd szépen a tetején marad a túró (valahogy úgy, mint a boci szeletnél), aztán sütés közben megdöbbenve láttam, hogy volt túró, nincs túró… “megette” a tészta : ) De szerencsére ez csak az általam elképzelt külalakon változtatott, ízre, állagra szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók a tésztához:

A túrós részhez:

  • 1 tojás
  • 200 g túró (rögös állagú, villával áttörve)
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 100 g áfonya (nekem mirelit volt, fagyottan tettem a süti tetejére)

A tésztához a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük (kézi habverővel). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, eloszlatjuk a tetején a tojással, édesítővel elkevert túrót, megszórjuk áfonyával és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon 40 percig sütöttem, 22×14 cm-es tepsit használtam)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 115 g ch és 1480 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9,5 g ch és 123 kcal.
100 gramm süti: 14 g ch és 182 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Áfonyás túrókocka zabpehelylisztből, édesítőszerrel

Foltos kocka


Sztorni nincs nagyon, elképzeltem egy ilyesmi foltos sütit, aztán nekiálltam és megsütöttem : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A krémhez a krémsajtot elfelezzük, egyik feléhez keverjük a kakaóport, másik feléhez a kókuszreszeléket és ízlés szerint édesítjük.
A tésztához lisztet, zabkorpát, sütőport, összekeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (géppel, magas fokozaton), majd hozzáadjuk az olajat, tejet, végül a lisztes keveréket. Két részre osztjuk a tésztát, az egyik részhez adjuk a kakaóport, a másik feléhez a kókuszreszeléket. (Ha szükséges akkor adjunk hozzá 2-3 evőkanálnyi vizet.) Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a kakaós és a kókuszos tésztát felváltva belekanalazzuk, majd a tetején eloszlatjuk a krémsajtot és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25-30 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 160 g ch és 1630 kcal.
15 szeletre vágva, 1 szelet: 10,5 g ch és 108 kcal.
100 gramm süti: 24 g ch és 243 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Szedres kocka


Szedres süteményt szerettem volna, így nekiültem kutakodni, ihletet meríteni, és végül EZT a szedres pite elnevezésű receptet választottam. Alakítottam rajta, például tejföl helyett krémsajtot használtam a krémhez (nekem az mániám ugyebár : ) ), de a végeredmény szerintem nagyon jó lett. Egy bajom volt vele, mégpedig az, hogy miért nem tettem rá több szedret…

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

  • 1 tojás
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 100 g kefir
  • édesítő ízlés szerint
  • 10 g teljes kiőrlésű búzaliszt
  • vanília aroma
  • szeder (én csak 100 grammot tettem rá, de elbír többet is)

A lisztet, zabkorpát, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixer magas fokozatán), hozzáadjuk az olajat, kefirt, összekeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket is. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőbe tesszük. A krém hozzávalóit kézi habverővel elkeverjük, majd kb. 10 perc sütés után ráöntjük az alapra, eloszlatjuk rajta a szedret és készre sütjük. (180 fokon még kb. 35 percig sütöttem a krémmel, nyitott sütőajtónál hagytam kihűlni, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 138 g ch és 1260 kcal.
15 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 84 kcal.
100 gramm süti: 17,5 g ch és 161 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Barackos kocka


Adott volt pár darab szép kis érett sárgabarack, sütöttem “alá” egy sütit : )

Hozzávalók:

A tetejére:

  • sárgabarack (nálam 6 db kicsi, mag nélküli súly 180 g)
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • vanília aroma

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük és csomómentesre keverjük. (Ha szükséges adjunk hozzá 1-2 evőkanálnyi vizet.) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére tesszük a felezett sárgabarackot és előmelegített sütőben majdnem készre sütjük. Kb. 20 perc után eloszlatjuk rajta az édesítővel, vanília aromával elkevert krémsajtot és további 15 perc alatt megsütjük. (Én 180 fokon sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 150 g ch és 1400 kcal.
15 szeletre vágva, 1 szelet: 10 g ch és 93 kcal.
100 gramm süti: 17 g ch és 160 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Mese diós


A korábbi “mese mákos” süti (recept ITT) alapján készült ez a diós változat, kisebb módosításokkal. Szerintem ez is nagyon finom lett.

Hozzávalók:

Tetejére:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval és az édesítő felével habbá verjük, félretesszük. A zabpehelylisztet, zabkorpát, darált diót, sütőport összekeverjük. A tojás sárgájákat a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, tejet, aromát majd a lisztes-diós keveréket, végül kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt formába öntjük a masszát és előmelegített sütőbe tesszük, majd az utolsó kb. 10 percben lekenjük lekvárral és készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 percig sütöttem, lekentem lekvárral és úgy sütöttem további 10 percet, 24×17 cm-es tepsit használtam.) A tetejét megszórjuk édesítős darált dióval.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 78 g ch és 1140 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 6,5 g ch és 95 kcal.
100 gramm süti: 20 g ch és 297 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos desszert


Kering a neten egy bizonyos, sütés nélküli kókuszos tejbegríztorta, ami nekem már régóta izgatta a fantáziámat. Nem akartam tortának készíteni, ezért muffin formát használtam. Persze szokás szerint “átszabtam” , lehet, hogy túlságosan is, mert szerintem nem pont ilyennek kell lennie, ez inkább kókuszos desszert, mint tejbegrízre emlékeztető valami, de ettől függetlenül szerintem nagyon jó, és pillanatok alatt megvan.

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy edénybe tesszük és folyamatosan kevergetve összefőzzük. Szilikonos muffin formába kanalazzuk, hűtőbe tesszük. A tetejét olvasztott csokival díszítjük. (Csak én nagyon béna vagyok ebben, szóval nem ér röhögni  : D )

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 10 g ch és 740 kcal.
5 db esetén, 1 db: 2 g ch és 148 kcal.
100 grammra kiszámolva: 3,5 g ch és 271 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Epres kráteres


A korábbi meggyes-mákos süti (recept ITT) alapján készült ez az epres változat, és szerintem nagyon-nagyon finom lett.

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

  • kb. 160 g eper (nekem fagyasztott volt)
  • 1 dl folyadék (nálam a felengedés után maradt eperlé plusz víz keveréke, kb. felesben)
  • 10 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint
  • vanília aroma
  • 100 g light krémsajt (kép ITT)

Először a pudingot készítjük el: a krémsajt kivételével elkeverjük a hozzávalókat és összefőzzük. A tésztához az édesítő kivételével, a száraz összetevőket elkeverjük. A tojások fehérjét az édesítő felével felverjük. A sárgájához adjuk a maradék édesítőt és habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát végül a lisztes keveréket, majd kézi habverővel beleforgatjuk a felvert fehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és a tetejére kanalazzuk az epres puding kb. kétharmadát és előmelegített sütőbe tesszük. A maradék eperhez keverjük a krémsajtot és kb. 20 perc után a süti tetejére simítjuk és készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 perc után tettem rá a krémsajtot, és további kb. 15 percig sütöttem. 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 140 g ch és 1105 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 11,5 g ch és 92 kcal.
100 grammra kiszámolva: 19 g ch és 152 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Bounty kocka


Tudom, tudom, az oroszkrém kockánál megígértem, hogy nincs több arra a sémára készített süti, de még eszembe jutott a Bounty, és muszáj volt kipróbálni : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

  • hozzáadott cukortól mentes csoki a díszítéshez

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 22-25 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez (a túró kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a túrót majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd olvasztott csokival díszítjük. (Én egyetlen kocka Wawel tejcsokit találtam, így csak a képen látható két szeletre jutott, ezért nem is írok mennyiséget, illetve a tápértékbe se számoltam bele.)

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 95 g ch és 1670 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 139 kcal.
100 g süti: 12,5 g ch és 220 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Ferrero Rocher szelet


A korábbi Raffaello szelet (recept ITT) “mintájára” készült ez a Ferrero Rocher szelet… nem részletezem…. szerintem brutális lett : )

A glutén-, tej- és tojásmentes változatot ITT találjátok.

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

  • durvára tört mogyoró (kb. 30 g)

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejfölt, és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez a (krémsajt kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzá keverjük a krémsajtot majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd megszórjuk durvára tört mogyoróval.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 2040 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 170 kcal.
100 g süti: 14 g ch és 265 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Raffaello szelet


Régóta izgatja a fantáziámat az a bizonyos Raffaello szelet, ami kering a neten. Megnéztem jó pár receptet, szinte mindegyik ugyanaz volt, ezért nem is tudom, hogy hirtelen melyiket jelöljem meg forrásként… Végül szinte teljesen átalakítottam, de nagyon jó kiinduló pont volt. A végeredmény pedig… húúú, mintha Raffaelo golyóba harapnék, kb. olyasmi élmény : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

A lisztet, zabkorpát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez a (krémsajt kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a krémsajot majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd megszórjuk kókuszreszelékkel és mandulával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 100 g ch és 1590 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 132 kcal.
100 g süti: 15,5 g ch és 248 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Császármorzsa sütőben


Igazából soha nem voltam különösebben nagy császármorzsa rajongó, valamiért nekem ez az étel kimaradt. Ennek ellenére készítettem már egyszer-kétszer és tényleg nagyon ízlett is, de úgy magamtól nem nagyon jut eszembe, hogy hú most készítek egy császármorzsát : ) Viszont, amikor megláttam EZT a receptet a Sütisdobozom oldalon, akkor nem hagyott nyugodni a dolog, és tudtam, hogy ki kell próbálnom. Már csak azért is, mert valamiért mindig is szerettem a szokásostól eltérő sütési, elkészítési módokat. Tehát amit sütőben sütnek, azt én szeretem serpenyőben elkészíteni, most pedig fordítva…. egy serpenyős étel készült sütőben sütve.

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 dl tej
  • 30 g puha vaj
  • 150 g teljes kiőrlésű tönkölydara (vagy helyette zabkorpa)
  • 100 g zabkorpa (vagy helyette is tönkölydara, csak nekem nem volt annyi)
  • édesítő (nálam 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 citrom reszelt héja
  • pár csepp vanília aroma (elhagyható)
  • 4 ek folyékony kókuszolaj

A tálaláshoz:

A tojások sárgáját a vajjal és az édesítő felével habosra keverjük. Hozzáöntjük a tejet, majd a tönkölydara és zabkorpa keverékét, a citromhéjat, aromát és alaposan elkeverjük, hűtőbe tesszük legalább fél órára. A tojások fehérjét a maradék édesítővel felverjük, beleforgatjuk a darás keverékbe. Egy (kb. 20×30 cm-es) tepsibe öntjük a kókuszolajat, betesszük a sütőbe és előmelegítjük. (Az eredeti recept szerint 250 fokra kell. Nekem fogalmam nincs, hogy a régi gázsütőmön mennyi a 250 fok, így én maximumra, azaz 8-asra állítottam.) Pár perc után beleöntjük a tésztát és kb. 5 percenként megkeverjük, majd morzsáljuk és készre sütjük. (Nekem összesen kb. 40 percig sült, de lehet, hogy kicsit “túlmorzsáltam”, az eredeti recept szerint 20-25 perc is elég neki.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 180 g ch és 1840 kcal.
100 grammra kiszámolva: kb. 30 g ch és 316 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Csokis szelet


Valamilyen nagyon csokis, krémes sütire vágytam, és bár a kép nem lett a legjobb (sőőőt, sajnos egyáltalán nem hagyta magát normálisan lefényképezni), az ízére nem volt panasz : )

Hozzávalók:

A krémhez:

Először a tölteléket készítjük el: a csoki kivételével a hozzávalókat egy villával összekeverjük (majd amikor a tészta már a tepsiben volt, akkor tettem hozzá az olvasztott csokit). A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A tojásfehérjét az édesítő felével felverjük (nem vertem keményre, csak kb. olyan tejföl sűrűre). A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát, majd a lisztes keveréket. Végül kézi habverővel beleforgatjuk a tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetején eloszlatjuk a csokis krémet (ez elég híg) és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 146 g ch és 1500 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 12 g ch és 125 kcal.
100 g süti: 21 g ch és 217 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Kakaós túrós


Valamilyen csokis túrós sütit szerettem volna, és ehhez nézegettem recepteket, így találtam rá ERRE a túrókrémes brownie receptre. Végül átalakítottam és nem brownie lett, de a lényeg, hogy nagyon elégedett vagyok vele, szerintem nagyon finom : )

Hozzávalók a tésztához:

A töltelékhez:

  • 1 tojás
  • 250 g túró
  • édesítő ízlés szerint
  • pár csepp vanília aroma

A tetejére:

  • cukormentes tejcsoki (nálam Wawel, kb. 10 g)

Először a tölteléket készítjük el: a hozzávalókat egy villával összekeverjük. A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sütőport elkeverjük. A tojásfehérjét az édesítő felével felverjük (nem vertem keményre, csak kb. olyan tejföl sűrűre). A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát, majd a lisztes keveréket. Végül kézi habverővel beleforgatjuk a tojásfehérjét. A massza felét sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, eloszlatjuk rajta a túrós részt, majd befedjük a maradék tésztával. A tetejére reszeljük a csokit, majd előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 30-35 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Eredetileg úgy terveztem, hogy több csokit teszek rá, és nem a tetejére, hanem a túrós réteg alá és fölé is, csak elbambultam és a végén jutott eszembe : )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 140 g ch és 1540 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 11,5 g ch és 128 kcal.
100 gramm süti: 17 g ch és 186 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lekváros túrós


Ünnepek ide vagy oda, én bizony sütöttem egy ilyen egyszerű túrós sütit : )

Hozzávalók:

A zabpehelylisztet, zabkorpát, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk, hozzáadjuk az olajat, a tejföllel elkevert túrót, elkeverjük, majd beleöntjük a lisztes részt. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetején kanállal eloszlatjuk a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük.
(Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 84 g ch és 1080 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 7 g ch és 90 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14 g ch és 177 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Fűszeres krátersüti


Valamilyen téli fűszeres, kicsit ünnepi hangulatú, ízvilágú sütit szerettem volna, és bár az elején nehezen állt össze a kép, végül megszületett a terv és szerintem nagyon finom lett a végeredmény. Olyan mézeskalácsra emlékeztető süti lett.

Hozzávalók a tésztához:

A pudingos részhez:

  • 1 dl 100%-os narancslé
  • 10 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint
  • 50 g light krémsajt (kép ITT)

A tetejére:

  • 150 g light krémsajt
  • édesítő ízlés szerint
  • pár csepp vanília aroma
  • egy evőkanálnyi a pudingkrémből

Először elkészítjük a pudingot: a narancslében elkeverjük a pudingport, édesítőt, összefőzzük (én mikróztam), majd amikor kicsit kihűlt belekeverjük az 50 g krémsajtot. A tésztához az édesítő kivételével elkeverjük a száraz hozzávalókat. A tojások fehérjét az édesítő felével habosra verjük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel felhabosítjuk (kézi mixer magas fokozatán), hozzáadjuk az olajat, joghurtot és beleöntjük a lisztes keveréket, majd kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rákanalazzuk a pudingot (egy evőkanálnyit meghagyunk belőle). Előmelegített sütőbe tesszük. Közben a krémsajtot kis kézi habverővel elkeverjük az édesítővel, aromával és a maradék egy evőkanálnyi pudinggal és kb. 20 perc sütés után eloszlatjuk a süti tetején és készre sütjük további 15 perc alatt. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 148 g ch és 1280 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 12 g ch és 106 kcal.
100 gramm kész süti: 21 g ch és 185 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info fűszeres

Csokis körtés süti


Volt egy pár darab szép érett körtém, és nagyon izgatta a fantáziámat, hogy valamilyen sütit készítsek belőle. Mániám ez a krémsajtos kenegetés, na meg valójában minden, ami krémsajtból készül : ), így most sem maradhatott el. Nincs benne csoki, az igaz, de mégis olyan csokis lett. Olyan csokis körtés : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A liszteket, zabkorpát, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel (kézi mixer magas fokozatán) habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát, alaposan összekeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére tesszük a felszeletelt körtét és előmelegített sütőbe tesszük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Közben kikeverjük a krém hozzávalóit (nem kell gép, csak egy kis kézi habverő vagy villa) és kb. 20 perc sütés után eloszlatjuk a süti tetején, majd visszatesszük még kb. 10 percre.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 1105 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 92 kcal.
100 gramm kész süti: 20,5 g ch és 209 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

körtés

Almás kráteres süti


Bocsi, lehet, hogy már unalmas, de én valamiért még mindig nagyon szeretem az ilyesmi “kráteres”, krémsajtos sütiket : ) Készült már többféle, például citromos, meggyes-mákos, zabos, stb., és most már van almás is.

Hozzávalók a krémhez:

  • 100 g reszelt alma
  • 1 dl tej
  • 10 g tejszínes (vagy vaníliás) pudingpor (vagy helyette szerintem jó kb. 20 g zabkorpa)
  • édesítő ízlés szerint
  • egy csipetnyi fahéj

A tésztához:

A tetejére:

  • 100 g light krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • vanília aroma

A krém hozzávalóit kézi habverővel elkeverjük, összefőzzük. A tésztához száraz hozzávalókat elkeverjük. A tojásokat az édesítővel (kézi mixer magas fokozatán) habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, tejföl, majd belekeverjük a száraz részt. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére kanalazzuk az almás pudingot és előmelegített sütőbe tesszük. Az utolsó kb. 10 percben eloszlatjuk a tetején az édesítővel, aromával elkevert krémsajtot és készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 percig sütöttem, majd további 6-8 percig a krémsajttal a tetején, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 160 g ch és 900 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 13 g ch és 75 kcal.
100 grammra kiszámolva: 24 g ch és 132 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

almás

Zabos kráter


Nagyon szeretem az ilyesmi “kráteres” sütiket, készült már többféle az utóbbi időben. Általában pudinggal, most viszont jött az ötlet, hogy mi lenne, ha zabkása kerülne a tetejére… így lett egy zabos kráter, ami szerintem nagyon finom lett : )

Hozzávalók:

A zabkásához:

  • 20 g zabkorpa
  • 1 dl tej
  • édesítő ízlés szerint
  • pár csepp vanília aroma

A tetejére:

  • 100 g light krémsajt (kép ITT)
  • édestő ízlés szerint
  • pár csepp vanília aroma

A zabkása hozzávalóit összefőzzük, félretesszük. (Én bevallom, hogy “csaltam” és mikróztam kb. két percig.) A tésztához elkeverjük a száraz és a nedves anyagokat, majd a két részt összeöntjük és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére kanalazzuk a zabkását és előmelegített sütőben megsütjük. Az utolsó pár percben elsimítjuk a tetején a krémsajtot és visszatesszük a sütőbe. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 percig sütöttem, majd további 6-8 percig a krémsajttal a tetején. 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 155 g ch 1240 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 13 g ch és 103 kcal.
100 grammra kiszámolva: 24 g ch és 194 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

zabos

 

Meggyes mákos süti


Meggyes mákos sütire vágytam, de először nem igazán állt össze a kép… Gondoltam péksütire is, sajttortára is, lepényféleségre, stb., aztán végül ilyen lett : ) Nekem nagyon ízlett, szerintem jól összepasszolnak az ízek.

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

  • kb. 240 g meggy (nekem fagyasztott volt)
  • 1 dl meggylé (ami felengedés után maradt)
  • 15 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint
  • 100 g light krémsajt (kép ITT)

Először a pudingot készítjük el: a krémsajt kivételével elkeverjük a hozzávalókat és összefőzzük. A tésztához az édesítő kivételével, a száraz összetevőket elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és a tetejére kanalazzuk a meggyes puding kb. kétharmadát és előmelegített sütőbe tesszük. A maradék meggyhez keverjük a krémsajtot és kb. 20 perc után a süti tetejére simítjuk és készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 perc után tettem rá a krémsajtot, és további kb. 15 percig sütöttem. 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 120 g ch és 1390 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 10 g ch és 116 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14,5 g ch és 177 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Meggyes mákos süti

Nektarinos túrókocka


A korábbi meggyes túrókocka (recept ITT) alapján készült ez a nektarinos sütemény, aminek nálunk nagy sikere volt : )

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a kókuszkrémmel, aromával. A zabkorpát, pudingport, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk a túrós keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.) A barackos réteghez a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd elsimítjuk a sütemény tetején és hűtőbe tesszük.

*Az alapnál Szafi pudingpor helyett elkészíthető csak zabkorpából is EZ a barackos túrókocka alapján.
A barackos réteget “sima” pudingpor esetén én kb. 15 grammal készíteném.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 107 g ch és 1260 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 105 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

túrókocka

Meggyes túrókocka


Túrós sütire vágytam… gyümölcsös túrós sütire. Meggyes túrós sütire : ) Aztán össze is állt a kép, és szerintem nagyon jó lett a végeredmény.

Hozzávalók:

A meggyes réteghez:

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a tejföllel, aromával. A zabkorpát, pudingport, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk az olajat, a túrós tejfölös keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.)
A meggyes réteghez a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd elsimítjuk a sütemény tetején és hűtőbe tesszük.

*Az alapnál Szafi pudingpor helyett mehet bele ugyanannyi zabkorpa, és plusz 50 g tejföl. Más lesz az állaga, tápértéke, de szerintem úgy is nagyon finom. Ezt most azért mondom ennyire biztosra, mert úgy egy az egyben ugyanaz, mint a korábbi barackos túrókocka : ) (recept ITT)
A meggyes rétegnél, ha nem Szafi Fitt pudingot használunk, akkor… akkor nem tudom megmondani így, hogy mennyi kell pontosan : ) Én kb. 15 grammal készíteném.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 1270 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 106 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 139 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

meggyes

Csokis mogyorós süti


A szekrényben lapuló mogyoró és csoki adta az ötletet ehhez a sütihez, csak először nagyon nem tudtam, hogy hogy is kellene úgy összehozni, hogy azért érezni is lehessen, hogy csokis is, mogyorós is, de mégse kerüljön bele túl sok egyikből sem, mivel azért mindkettő szépen emeli a kalóriatartalmat. Végül ezt a megoldást találtam ki, hogy nem a tésztába keverem, hanem a tetejére szórom mindkettőt. Persze lehet emelni a mennyiségen, de szerintem így is lehet érezni mindkettőt. Nekem nagyon ízlett.

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

  • kb. 20 g cukormentes tejcsoki (nálam Wawel)
  • 1 dl tej
  • 10 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint
  • pár csepp vanília aroma
  • 50 g light krémsajt (kép ITT)
  • kb. 30 g durvára darált (földi)mogyoró

Először elkészítjük a pudingot: A tejet, pudingport, édesítőt, aromát összefőzzük, hűlni hagyjuk. Amikor kihűl hozzákeverjük a krémsajtot. A tésztához a száraz hozzávalókat összekeverjük (az édesítő felével). A tojások fehérjét az édesítő felével felverjük. A sárgájához adjuk az olajat, tejet, aromát, összekeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket és (géppel) alaposan elkeverjük, majd kézi habverővel beleforgatjuk a felvert fehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, megszórjuk reszelt csokival, durvára darált mogyoróval és rákanalazzuk a pudingot. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 28-30 percig sütöttem. 23×17 cm-es tepsit használtam.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 1780 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 148 kcal.
100 gramm kész süti: 18 g ch és 287 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

mogyorós

“Grízes” túrós


Már nem is tudom, hogy mit keresgettem (nyilván valami barackos sütit…), amikor rátaláltam ERRE a túrós barackos tejbegríz szeletre. Nagyon megtetszett, de akkor valamiért elnapoltam… de nem felejtettem el : ) Kicsit átalakítottam az én ízlésemnek megfelelően és szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók:

A tejet, zabkorpát, édesítőt egy edényben elkeverjük, és alacsony hőfokon összefőzzük. Amikor kicsit kihűlt, hozzákeverjük a villával áttört túrót, a zselatin fixet és beleforgatjuk az apróra vágott barackot. Folpackkal bélelt formába öntjük és hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 64 g ch és 600 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 75 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 95 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

túrós

Vattasüti


Amikor megláttam a Rupáner-konyha blogon ezt a vattasüti elnevezésű süteményt, azonnal beleszerettem. Tetszett a neve, a kinézete, az összetétele, szóval úgy minden, ezért megalkottam az én, “megreformált” változatomat. Azt nem mondom, hogy kalóriaszegény lenne, viszont bőven elég egy szelet belőle, mert igen tömény. Mármint a szó pozitív értelmében : ) (A kalóriát – és a szénhidrátot is – egyébként lehet csökkenteni, például Szafi Fitt vaníliás pudinggal, csak nekem most nem volt.) Az enyémnek persze nem lett olyan szép színe, ezt sejtettem is előre, de ettől függetlenül szerintem tényleg nagyon finom lett.

Hozzávalók:

A pudinghoz:

A tetejére:

A liszteket, zabkorpát, sütőport, vanília őrleményt, citromhéjat összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, vizet és a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 17 percig sütöttem, 24×15 cm-es tepsit használtam.)
A pudingport, édesítőt elkeverjük a tejjel és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd ráöntjük a piskótára. (Elvileg elég szerintem 20 g pudingpor is, csak nekem véletlenül “megszaladt” : ) )
A vajat, kókuszreszeléket, édesítőt egy edénybe tesszük és – folyamatosan kevergetve – kicsit megpirítjuk, majd rászórjuk a sütemény tetejére.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 100 g ch és 2120 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 176 kcal.
100 gramm kész süti: 15 g ch és 324 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

vattasüti

Kakaós-kávés szelet


Szeretem az ilyen egyszerű, “csak gyorsan összekavarom” sütiket, nekem pont megfelel például tízóraira. Nem tudtam eldönteni, hogy simán rumos kakaós legyen, vagy kávés, így lett rumos-kakaós-kávés : )

Hozzávalók:

A tojást, joghurtot, olajat, vizet (egy villával vagy kis kézi habverővel) összekeverjük. A liszteket, zabkorpát, sütőport, édesítőt szintén elkeverjük, majd a két részt összeöntjük. Elfelezzük a tésztát, az egyik feléhez keverjük a sót, kakaóport, rumaromát, a másik feléhez a kávét. Formába öntjük a kakaós tésztát, majd erre simítjuk a kávés részt és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 45-50 percig sütöttem, kb. 20 cm-es szilikon formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 80 g ch és 1010 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 10 g ch és 126 kcal.
100 gramm kész süti: 19 g ch és 243 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

kávés

Boci szelet


Egy régi “klasszikus” egy kicsit megreformálva : ) Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy ilyen boci szeletet süssek, de egyszer csak “bevillant”, aztán nekiültem recepteket nézegetni…. nagyjából megvolt, hogy hogy is néz ki, miből áll össze… és ahogy néztem szinte mindenhol ugyanazt a receptet találtam. Így hát nekiálltam a sajátomnak : )

Hozzávalók:

A túrós részhez:

Először elkészítjük a túrós részt: a hozzávalókat egy villával elkeverjük, hűtőbe tesszük. A tésztához a száraz hozzávalókat összekeverjük (az édesítő felével). A tojások fehérjét az édesítő felével felverjük. A sárgájához adjuk az olajat, tejet, aromát, összekeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket és (géppel) alaposan elkeverjük, majd kézi habverővel beleforgatjuk a felvert fehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetején eloszlatjuk a túrós keveréket. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 35-40 percig sütöttem. 23×17 cm-es tepsit használtam. Szerintem lehet nagyobb tepsibe is tenni, mert elég magas lett.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 115 g ch és 2050 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9,5 g ch és 171 kcal.
100 gramm kész süti: 13 g ch és 232 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

boci

Barackos túrókocka


Túrós sütit terveztem, csak nem tudtam, hogy mivel “dobjam fel”…. aztán bevásárlás közben megláttam a szép sárgabarackokat, és onnantól kezdve már nem volt kérdés a kérdés. Így született meg ez a barackos túrókocka, ami szerintem nagyon finom lett : )

Hozzávalók:

  • 3 (nagyobb) tojás
  • 350 g túró
  • 150 g tejföl (vagy joghurt)
  • édesítő (nálam kb. 45 g négyszeres erejű édesítő)
  • 1 púpozott tk sütőpor
  • 1 ek folyékony kókuszolaj
  • 100 g zabkorpa
  • egy kevés vanília őrlemény vagy aroma
  • sárgabarack (4-5 db, nekem kb. 150 g volt, amit felhasználtam)

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a tejföllel. A zabkorpát, sütőport, vanília őrleményt összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk az olajat, a túrós tejfölös keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejére tesszük a negyedelt sárgabarackot és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35-40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 96 g ch és 1128 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 94 kcal.
100 gramm kész süti: 11 g ch és 132 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

barackos

Lecsós húsgombóc


Egy receptes újságban láttam egy ilyesmi húsgombócos lecsót, és nagyon megtetszett az ötlet. Az enyém végül kicsit más lett – például az újságban sokkal jobban nézett ki : ) – , mivel az elején felöntöttem rögtön 2 dl vízzel, mert féltem, hogy nem főnek meg a gombócok, így elég híg lett, ezért sűríteni kellett. Illetve került bele tojás is, mert nekem úgy az igazi a lecsó : ) Szerintem nagyon finom lett, jót ettem belőle.

Hozzávalók a húsgombóchoz:

A lecsóhoz:

  • 1 kicsi hagyma
  • kb. 1 ek kókuszolaj
  • 2 db paprika (kb. 170 g)
  • 2 db paradicsom (kb. 240 g)
  • só, bors, őrölt paprika
  • víz (kb. 1,5-2 dl)
  • 50 g passzírozott paradicsom
  • 10 g zabpehelyliszt (vagy ki mit használ sűrítéshez)
  • 1 tojás

A darált húshoz adjuk a tojást, zabkorpát, sózzuk, fűszerezzük, összekeverjük, 10-15 percre hűtőbe
tesszük, majd kisebb golyókat formázunk belőle. (Nekem 10 db lett.) Az apróra vágott hagymát egy kevés kókuszolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a felkarikázott paprikát, felöntjük vízzel, belekeverjük az őrölt paprikát, beletesszük a húsgolyókat, a tetejére tesszük a felszeletelt paradicsomot és fedő alatt – alacsony hőfokon – megfőzzük. Az utolsó pár percben hozzáöntjük a zabpehelyliszttel elkevert paradicsomszószt, összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojást is.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 35 g ch és 810 kcal.
100 grammra kiszámolva: 5 g ch és 113 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

lecsós

Bounty muffin


Egy receptes újságban láttam egy ilyesmi kókuszgolyós muffint, és annyira megtetszett, hogy muszáj volt gyorsan “átkonvertálni” : ) Eredetileg meggyes tészta volt, de ha már kókusz… akkor nekem rögtön a Bounty ugrott be, így egy ilyen ízvilágú muffin lett a végeredmény. (Még több Bounty ihlette recept ITT.) Maga a kókuszos massza nagyon jól formázható, akár külön kókuszgolyóként is elkészíthető.

Hozzávalók:

A kókuszgolyóhoz:

  • 100 g krémsajt (kép ITT, de nekem most nem light volt)
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint

A kókuszgolyó hozzávalóit összekeverjük, kicsit pihentetjük. A muffinhoz külön-külön elkeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, én csak egy villát használtam.) Szilikonos muffin formába kanalazzuk a tésztát, a kókuszos masszából golyókat formázunk majd mindegyik muffinba teszünk egy-egy golyót. (Nem kell belenyomni, ezek szépen lesüllyednek majd sütés közben. Én kicsit csalódott is voltam, amikor megláttam, de aztán nagyon tetszett, ahogy félbevágtam : ) ) Előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25 percig sütöttem, 10 db normál méretű muffin lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag 130 g ch és 1500 kcal.
10 db muffin esetén 1 db: 13 g ch és 150 kcal.
100 gramm kész muffin: 21 g ch és 246 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Bounty muffin zabpehelylisztből, édesítőszerrel

Tiramisu muffin


Imádom a kávés sütiket, imádom a krémes sütiket… és nagyon imádom a kávés krémes sütiket : ) Több korábbi receptből, ötletből (pl. a kávés csokis– és a boszi brownie muffinból, stb.) “gyúrtam össze” ezt a tiramisu ízvilágú muffint.

Hozzávalók:

A tetejére:

A szóráshoz:

A száraz és nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, elég egy villa vagy kanál.) Szilikonos muffin formába kanalazzuk (úgy, hogy kb. csak a forma feléig legyen a tészta). A krémsajtos rész hozzávalóit kikeverjük (most sem kell gép : ) ) és a kakaós részre öntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok – kb. 23-25 percig sütöttem. 9 db normál méretű muffin lett ebből az adagból. Amikor kihűlt, megszórjuk kakaóporral.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 810 kcal.
9 db muffin esetén, 1 db: 12 g ch és 90 kcal.
100 grammra kiszámolva: 25 g ch és 190 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

tiramisu

Pudingos mákos


Nem mondom, hogy különösebben mákos vagyok, inkább úgy vagyok vele, hogy időnként eszembe jut és akkor nagyon szeretem és mindenféle mákos finomságok eszembe jutnak, aztán egy ideig újra feledésbe merül… Most eszembe jutott : ) És ezzel együtt eszembe jutott a korábbi mese-mákos süti is (recept ITT), ami nekem nagyon-nagyon ízlett. Valami hasonlót szerettem volna egy kis vaníliás krémmel felturbózva. (És plusz egy tipp így utólag… érdemes megkenni egy kis baracklekvárral is a piskótát mielőtt rákerül a krém… Nekem ez már sajnos csak utólag jutott eszembe, így kíváncsiságból a tetejére kentem és megkóstoltam… isteni : ) )

Hozzávalók a piskótához:

A kenéshez:
(elhagyható)

  • 1 ek citromlé

A krémhez:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük és összekeverjük. (Nem kell gép, elég egy villa, vagy kanál, vagy kis kézi habverő.) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük.
A krémhez (a krémsajt kivételével) egy edényben elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon összefőzzük. Amikor kihűlt, (kézi habverővel) hozzákeverjük a krémsajtot és a mákos alapra öntjük, hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 90 g ch és 1310 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 7,5 g ch és 109 kcal.
100 gramm süti: 13,5 g ch és 198 kcal.

 


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Sacher muffin


Múlt héten valahonnan jött az ötlet, hogy sütök egy Sacher muffint. Kerestem hozzá receptet, találtam is, meg is sütöttem… de megmondom őszintén, hogy valahogy nem volt az igazi. Elfogyott, nem arról van szó, de nekem egy kicsit tömör, fojtós volt… viszont nem hagyott nyugodni a gondolat, így újra nekiálltam. Most kihagytam az olvasztott csokit a tésztából és a lekvárt sem kevertem bele, hanem a tetejére kanalaztam. Így most nagyon finom lett szerintem : )

Hozzávalók:
(7 db-hoz)

A tetejére:

A lekvár kivételével elkeverjük külön-külön a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, én csak egy villát használtam.) Muffinformába kanalazzuk a tésztát, a tetejére teszünk egy-egy kiskanálnyi lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 percig sütöttem. Sütőből kivéve megkenjük lekvárral, majd amikor kihűlt megkenjük olvasztott csokival.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag 90 g ch és 810 kcal.
7 db muffin esetén 1 db: 13 g ch és 115 kcal.
100 gramm kész muffin: 23 g ch és 207 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

sacher

Epres torta


Megint kifogott rajtam a Red Velvet torta… ez ugyanis annak indult volna, ezért került bele céklapor, ezért került bele ecet, joghurt-víz keveréke…. Próbáltam mindent elkövetni, hogy az eredeti recepteknél írt kölcsönhatás nálam is létrejöjjön és vörös legyen a piskótám… de nem lett. Illetve, amikor kivettem a sütőből, akkor szinte ugráltam örömömben, hogy szép vörös színe van, aztán ahogy kihűlt szép barnás lett. De nem adom fel, már megvan a következő ötlet, hogy hogyan is készítem el, és csak azért is lesz nekem már végre egy vörösbársony tortám : ) Ebből pedig lett egy finom epres, pudingos tortám.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

A száraz összetevőket elkeverjük. (A céklapor helyett mehet bele kakaópor is szerintem, de el is hagyható.) A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a joghurt és víz keverékét, az ecetet, olajat, elkeverjük, majd beleöntjük a száraz részt is. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35 percig sütöttem.)
A krémhez az apróra vágott epret (nekem fagyasztott volt, félig kiengedett állapotában használtam) egy edénybe tesszük, felmelegítjük, majd hozzáöntjük a kókusztejjel elkevert pudingport (édesítjük, ha szükséges) és összefőzzük. Amikor kicsit kihűlt hozzákeverjük a kókuszolajat. A piskóta tetejéről levágunk egy réteget (kb. 1/3-ad részét), összemorzsoljuk, összekeverjük az epres pudinggal és ráöntjük a piskótára, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 85 g ch és 1210 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 10,5 g ch és 151 kcal.
100 gramm kész süti: 12 g ch és 176 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

epres

Sonkás háromszög


A múltkori (édes) túrós párna (recept ITT) adta az ötletet ehhez a sós kis szendvicsféleséghez. Én nagyon jót ettem belőle : ) Szívem szerint sajtot is tettem volna bele, de féltem, hogy kifolyik, beleragad, stb.

Hozzávalók:
(4 db-hoz)

  • 1 tojás
  • 100 g túró
  • 30 g zabkorpa
  • só, metélőhagyma ízlés szerint (egy-egy jó nagy csipetnyit tettem bele : ) )
  • kb. egy fél tk őrölt pirospaprika (elhagyható)
  • kb. 20 g sonka apróra vágva
  • 1 ek víz
  • kókuszolaj a sütő kenéséhez

A hozzávalókat egy kanállal vagy villával összekeverjük, (kb. 5-10 percet pihentetjük) majd kókuszolajjal kikent, felforrósított szendvicssütőbe kanalazzuk és készre sütjük. (Nekem kb. 8 perc alatt sült meg.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 20 g ch és 300 kcal.
1 db: 5 g ch és 75 kcal.
100 grammra kiszámolva: 11 g ch és 166 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Sonkás zabos háromszög szendvics

Citromos muffin

Nincs sztori… csak hirtelen felindulásból elkövetett muffin-sütés történt : )

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, elkeverjük (nem kell gép, elég egy kanál vagy villa). Szilikonos muffin formába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 25 percig sütöttem, 6 db muffinom lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 60 g ch és 540 kcal.
6 db muffin esetén, 1 db: 10 g ch és 90 kcal.
100 gramm kész muffin: 22 g ch és 193 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Körtetorta

Egy receptes újságban láttam meg egy “rumos-diós fahéjas almatorta” nevezetű finomságot (Receptözön 2016/3.Edl Szilvila receptje), ami nagyon megtetszett. Végül eléggé átalakult, a szokásos alapanyagok lecserélésén túl, alma helyett körtével készült, a dió, rum kimaradt, stb., de a végeredmény nagyon finom lett.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A tetejére:

A körtét (vagy almát) meghámozzuk, félbe vágjuk, felszeleteljük, meglocsoljuk citromlével, megszórjuk fahéjjal.
A tésztához a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük. (Nem kell gép, elég egy kanál vagy kis kézi habverő.) Sütőpapírral bélelt formába öntjük, majd a tetejére tesszük a szeletelt körtét. A lekvárt kicsit felmelegítjük (én mikróztam) és eloszlatjuk a körtén. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 95 g ch és 760 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 12 g ch és 95 kcal.
100 grammra kiszámolva: 24 g ch és 195 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabos körtetorta

Rákóczi túrós torta

Régóta terveztem, hogy sütök egy Rákóczi túrós sütit, csak valami mindig közbejött… vagy nem volt kedvem, vagy nem volt lekvárom… stb., de most eljött a nap, amikor minden megvolt : ) Szerintem nagyon-nagyon finom lett. És még tetszik is : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

A túrós részhez:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. (Én aprítógépbe adagoltam mindent, majd alaposan összekevertem, kiborítottam és összegyúrtam.) Kinyújtjuk, és – sütőpapírral bélelt – formába tesszük, majd betesszük a hűtőbe, amíg elkészítjük a krémet. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a tejfölt, tojást, édesítőt, zabkorpát, vaníliát és alaposan elkeverjük. Az alapot megkenjük lekvárral, ráöntjük a túrós krémet és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok lehet – kb. 30 percig sütöttem. Én nem sütöttem elő a tésztát, nekem jó lett így is, de akár be lehet tenni kb. 10 percre a sütőbe mielőtt rákerül a krém.) Miközben sül a torta kemény habbá verjük a tojásfehérjét az édesítővel és habzsákba vagy nylon zacskóba kanalazzuk. A torta tetejét megkenjük lekvárral, a tojásfehérjével berácsozzuk a tetejét és visszatesszük a sütőbe, amíg egy kis színt kap a hab. (Nekem kb. 13-15 perc volt.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 62 g ch és 1020 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 127 kcal.
100 grammra kiszámolva: 10,5 g ch és 176 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Túrós párna

Van több szendvicssütős recept a blogon (édesek és sósak is), sőt van már ehhez hasonló is, a túrós háromszög, vagy a túrós mákos háromszög. Ez most egy újabb variáció, ami frissen olyan kis pihe-puha volt, hogy el is neveztem túrós párnának : )

Hozzávalók:
(4 db háromszöghöz)

  • 1 tojás
  • 100 g túró
  • 25 g zabkorpa
  • édesítő (nálam kb. 40 g citromos eritrit)
  • pár csepp vanília aroma
  • egy kevés kókuszolaj a sütő kenéséhez

A hozzávalókat egy kanállal (vagy kis kézi habverővel) összekeverjük, kb. 20 percet pihentetjük, majd kókuszolajjal kikent, felforrósított szendvicssütőbe kanalazzuk és készre sütjük. (Nekem kb. 12 perc alatt sült meg.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 20 g ch és 270 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

túrós párna

Tiramisu-morzsa

Gyors, egyszerű tiramisu ízvilágú serpenyős, zabos finomság. Kicsit olyan, mint a császármorzsa, de talán mégsem… így inkább maradtam a tiramisu-morzsa elnevezésnél : )

Hozzávalók:
(1 adaghoz)

A tetejére:

  • kb. 30 g krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • kakaópor

A hozzávalókat összekeverjük, kókuszolajjal kikent felforrósított serpenyőbe öntjük, kicsit sütjük, átfordítjuk, majd fakanállal szétnyomkodjuk. (Alacsony hőfokon, fedő alatt sütöttem. Akár palacsintaként is kisüthető, mert szépen át lehetett fordítani.)

A krémsajtot elkeverjük az édesítővel, ráhalmazzuk a morzsára, megszórjuk kakaóporral.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 25 g ch és 240 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

tiramisu

Tonhalfasírt

Tonhalfasírt recept

Nem nagyon tudok mit mondani róla, talán csak annyi, hogy régóta terveztem, hogy készítek egy tonhalfasírtot, de valamiért mindig elmaradt. Legfőképp azért, mert mindig megettem a hozzávaló tonhalat : D Viszont most pont volt egy árválkodó konzervem a polcom, és volt hozzá ihletem is…. és szerintem nagyon finom lett a végeredmény : )

Szafi Free lángos liszttel készült tonhalfasírt recept ITT.

Hozzávalók:

  • 1 doboz tonhalkonzerv (nekem olajos volt, lecsepegtettem az olajat – nettó 165 g)
  • 1 kisebb tojás
  • 30 g zabpehelyliszt
  • 20 g zabkorpa
  • só (kb. 1 kk), bors, szárított metélőhagyma (2 kk)
  • kókuszolaj a sütéshez

A hozzávalakókat egy kanállal összekevejük, kb. 60 percre hűtőbe tesszük. Egy serpenyőben felforrósítunk egy kevés kókuszolajat, majd kb. egy-egy (csapott) evőkanálnyi adagokban kisütjük a tonhalas masszát. (Nekem 7 db, kb. 7-8 cm-es fasírtom lett ebből az adagból. Közepes hőfokon, fedő alatt kb. 2-2 percig sütöttem oldalanként. Az első adagot kicsit tovább sütöttem, az kicsit ropogósabb lett, szerintem úgy is nagyon finom.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 35 g ch és 720 kcal.
7 db esetén, 1 db: 5 g ch és 103 kcal.
100 grammra kiszámolva: 15 g ch és 300 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Zabos tonhalfasírt

Csokis barackos torta

Nem tudom megmondani, hogy honnan jött az ötlet ehhez a sütihez… talán a brutálisan finom sárgabarack lekvár tehet róla… vagy a csokipuding…. vagy ketten együtt : D Mindenesetre nagyon finom lett. Olyan Sacher-tortás. Szerintem : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

A tetejére:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön kimérjük, kanállal összekeverjük, majd a két részt összeöntjük. Formába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem. Rácsra borítottam a formát, és úgy hagytam kihűlni.) Amíg hűl a “piskóta”, elkészítjük a krémet: A pudingport, tejet összekeverjük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. (Halkan megsúgom, hogy mikróban is működik, kb. 40-60 másodperc alatt kész : ) ) A kihűlt “piskótáról” eltávolítjuk a sütőpapírt, átfordítjuk, lekenjük lekvárral, majd ráöntjük az elkészített csokipudingot, és pár órára hűtőbe tesszük. Szeletelés előtt apróra vágott aszalt sárgabarackkal díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 100 g ch és 815 kcal.
8-10 szeletre vágva, 1 szelet: 10-12 g ch és 81-102 kcal.
100 gramm kész süti: 22 g ch és 181 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

20151107_132813

“Grízes” krémes

Ezt a sütit már jó ideje tervezgettem, időközben 2 másik variáció is eszembe jutott, szóval hamarosan sorra kerülnek azok is : )

Hozzávalók a piskótához:

A krémhez:

Tetejére:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel kicsit habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, aromát, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd apránként beleöntjük a lisztkeveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 12 percig sütöttem. 25×25 cm-es tepsit használtam.) Sütőből kivéve lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni.
A krémhez a lekvár és a krémsajt kivételével elkeverjük a hozzávalókat és összefőzzük. Amikor kihűlt belekeverjük a krémsajtot és lekvárt. A piskótát három részre vágjuk és összetöltjük a krémmel, majd hűtőbe tesszük. szeletelés előtt megszórjuk por”cukorral”.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 70 g ch és 820 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 102 kcal.
100 gramm kész süti: 14 g ch és 165 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

"Grízes" krémes

Lekváros túrómorzsa

Ez annyira egyszerű, és talán amatőrnek is tűnik, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy egyáltalán
megosszam-e…. Viszont annyira nagyon finom szerintem, hogy nem lenne szép “titokban tartani” : ) Az ötletet a frissen beszerzett baracklekvár adta, ami nekem nagyon nagyon ízlik, nem tudtam betelni vele. Kigondoltam, hogy sütök egy Rákóczi túrós sütit, csak aztán valahogy nem volt hozzá kedvem, viszont a túró és a lekvár páros nem hagyott nyugodni. Eszembe jutott a múltkori banános túrómorzsa (recept ITT), azt “konvertáltam” át most lekvárosra. A Rákóczi túrósról viszont nem mondtam le, jön majd az is : )

Hozzávalók:

Tetejére:

A túrót villával áttörjük, összekeverjük a többi hozzávalóval, kb. 10 percet pihentetjük. Egy serpenyőben felforrósítunk egy kevés kókuszolajat, beleöntjük a túrós masszát és fedő alatt (közepes hőfokon) pár percig sütjük, majd átfordítjuk, végül fakanállal “szétdaraboljuk”, összekeverjük és kevergetve készre sütjük. Nekem nem lehetett szépen átfordítani, de igazából nem is kell, mert úgyis “morzsás” állagúnak kell lenni a végeredménynek : ) A tetejére is tettem egy kevés lekvárt és megszórtam por”cukorral”. (*Mehet bele egy kicsivel több zabkorpa is, akkor hamarabb lesz “morzsás” állagú.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 18 g ch és 300 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14 g ch és 240 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lekváros túrómorzsa

Csokis szilvás süti


Hétvégén tesómmal sütöttük ezt a szilvás sütit, amit én eredetileg krém nélkül terveztem, csak amikor kivettük a sütőből, tesóm megkérdezte, hogy “és milyen krém lesz rajta”? Nézek rá… milyen krém lenne? Ezen nem lesz krém. Erre ő: neeeem-leeeesz-krééééém??? Végül ő győzött (vagy én engedtem : ) ), és került rá egy kis csokipuding. Tényleg jót tett neki, nagyon finom lett : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

Tetejére:

A hozzávalókat elkeverjük (először külön a nedves és száraz anyagokat), sütőpapírral bélelt formába öntjük, a tetejére tesszük a kimagozott, félbevágott (előzőleg egy kevés édesítővel, fahéjjal megszórt) szilvát és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25-30 percig sütöttem. Kézi habverővel kevertem össze, de lehet géppel is.) A pudingport elkeverjük a tejjel, fahéjjal és összefőzzük, majd a kihűlt tortára öntjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 110 g ch és 840 kcal.
8-10 szelet esetén, 1 szelet: 11-14 g ch és 84-105 kcal.
100 gramm kész süti: 18 g ch és 140 kcal.


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150927_091015

Túrós karfiolpuffancs

Hétvégén anyuéknál készítettünk egy nagyon jó kis karfiolos-bulguros-juhtúrós rakott tésztát, aminek a töltelékéből kimaradt egy kis főtt karfiol. Persze meg lehetett volna enni magában is (Anyuval rajta is voltunk nagyon : ) ), de jobb ötletnek tűnt összegyúrni egy kis túróval, zabkorpával és megsütni amolyan zöldséges fasírt féleségnek (mint pl. a zöldséges túrófasírt).

Hozzávalók:

  • kb. 330 g főtt karfiol
  • 250 g túró
  • 2 tojás
  • kb. 50-70 g zabkorpa
  • só, bors, fűszerek (szerecsendió) ízlés szerint

A karfiolt villával áttörjük, hozzáadjuk a túrót, tojásokat, zabkorpát, összekeverjük, egy-két órára hűtőbe tesszük. A masszából golyókat formázunk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd megsütjük. (190-200 fokon kb. 60-70 percig sütöttem, 14 db kb. 5-6 cm-es pufit formáztam.) Az arányokkal lehet játszani, több zabkorpával inkább olyasmi lesz, mint egy fasírt szerintem. Ahogy mi készítettük, úgy inkább a karfiol dominál benne.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 58 g ch és 700 kcal.
14 db esetén, 1 db: 4 g ch és 50 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150927_104727

Túró rudi torta

Régóta terveztem már, hogy sütök egy ilyesmi zabos-túrós tortát, kíváncsi voltam, hogy zabkorpából milyen piskótát lehet sütni. Szerintem jót : ) A túrós réteghez Az áfonya mámora blog “házi pöttyös” túró rudi receptjét használtam (EZT), mert tudtam, hogy Edina receptje, pontos leírása alapján biztos tökéletes lesz a végeredmény. Tényleg az lett : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A túrós réteghez:

Tetejére:

  • cukormentes étcsoki (én 50 g Wawel étcsokit használtam)
  • pár csepp olvasztott kókuszolaj

A zabkorpát összekeverjük a kakaóporral, szódabikarbónával. A tojások fehérjét az édesítő felével és egy csipetnyi szóval kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a vizet és habosra keverjük, (kézi mixer magas fokozatán), majd beleöntjük a zabkorpás keveréket, és – ezt már alacsony fokozaton – összekeverjük. Végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét, előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 15-17 percig sütöttem, a sütőből kivéve rácsra borítottam a formát, úgy hagytam kihűlni.
A túrót villával áttörjük, hozáadjuk az édesítőt, aromát, citromhéjat. A zselatint elkeverjük a vízben és felmelegítjük. (Én csaltam, mert mikróztam, pár másodpercre betettem, kivettem, megkevertem, újra pár másodperc, amíg el nem olvadt. Az eredeti recept szerint vízgőz felett kell megolvasztani.) Lassan, a kéz habverővel folyamatosan kevergetve hozzáöntjük a túróhoz és alaposan összekeverjük. A kihűlt piskótára öntjük, hűtőbe tesszük. Amikor megdermed a tetejét leöntjk olvasztott csokival. (Csoki felolaszt majd egy két csepp kókuszolajjal simára kever. Én itt is csaltam, és nem vízgőz felett, hanem mikróban olvasztottam meg a csokit.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 55 g ch és 770 kcal.
8-10 szeletre vágható, így 1 szelet: 6-7 g ch és 77-96 kcal.
100 gramm kész torta: 10 g ch és 151 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Túró rudi torta

Korpás keksz

Kekszre vágytam, méghozzá sósra…. olyan… korpásra. Szerintem jó lett : )

Hozzávalók:

A lisztet, korpákat, sót, szódabikarbónát összekeverjük. A tojást, kókuszolajat aprítógépbe tesszük, összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket, végül kézzel összegyúrjuk, kb. 15 percre hűtőbe tesszük. A tésztából golyókat formázunk, kézzel kilapítjuk őket majd előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 11-12 percig sütöttem, 10 db kb. 6-7 cm-es kekszem lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 60 g ch és 720 kcal.
10 db keksz esetén, 1 db: 6 g ch és 72 kcal.
100 gramm kész keksz: 40 g ch és 480 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150905_122307

Csokis muffin

Megmondom őszintén, hogy az egész muffinsütés arra épült, hogy kipróbáljam a kardamom fűszert… nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen, de sajnos még mindig nem derült ki, ugyanis szerintem keveset tettem bele, kb. fél kiskanálnyit, ugyanis azt olvastam róla, hogy elég erős fűszer. Így sajnos nem igazán érződik benne, de ettől függetlenül finom lett a muffin, a kardamommal pedig futok még egy kört : )

Hozzávalók:

Külön-külön elkeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük, belekeverjük az apóra vágott csokit, muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 percig sütöttem, 7 db (normál méretű) muffin lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag 85 g ch és 870 kcal.
7 db muffin esetén 1 db: 10,5 g ch és 109 kcal.
100 gramm kész muffin: 20 g ch és 209 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150829_105041

Mákos túrós muffin

Tetszett a múltkori túrós-mákos háromszög (recept ITT), annyira, hogy újra sütöttem egy hasonló ízvilágú, hasonló összetételű finomságot, viszont ez most nem szendvicssütőben, hanem sütőben, muffin formában készült : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat (egy kanállal, vagy kézi habverővel) összekeverjük, muffin formába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 40 percig sütöttem, 7 db normál méretű muffin lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 40 g ch és 630 kcal.
7 db esetén, 1 db: 6 g ch és 90 kcal.
100 g kész muffin: 12 g ch és 170 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150820_114618

Zabkorpás muffin

Korábban mindig úgy használtam csak a zabkorpát sütikhez, muffinokhoz, hogy más liszttel, lisztekkel kevertem. És megmondom őszintén, hogy magamtól “nem mertem” volna csak és kizárólag zabkorpából sütni muffint, vagy bármi ilyesmi süteményt. Viszont valamelyik nap az “Életmód, fitness, egészség” oldalon szembe jött velem egy ilyen recept, és tudtam, hogy ki kell próbálnom, és nem bántam meg, nekem nagyon ízlik. Csak egy kicsit tértem el az eredeti leírástól, illetve én nem tettem bele csokikrémet. Majd legközelebb : ) Az eredeti recept ITT, és ezenkívül még nagyon sok, nagyon jó recept, cikk található az oldalon.

Hozzávalók:

A tojásokat az édesítővel (kézi mixerrel) kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, aromát,
elkeverjük, majd apránként a zabkorpa-sütőpor keveréket és hozzáöntjük és (ezt már alacsony fokozaton) összekeverjük. Muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 18-20 percig sütöttem, 8 db normál méretű muffin lett ebből az
adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 95 g ch és 800 kcal.
8 db muffin esetén, 1 db: 12 g ch és 100 kcal.
100 gramm kész muffin: 26 g ch és 219 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabkorpás muffin

Csokikrémes muffin

Mániám a krémsajt, tudom, éppen ezért szeretem belecsempészni mindenféle krémbe, tésztába, édesbe, sósba, stb. Most épp egy muffin esett áldozatul…. finom lett. Szerintem : )

Hozzávalók:

Tetejére:

A muffin hozzávalóit kézi habverővel elkeverjük, formába kanalazzuk. A krém hozzávalóit összekeverjük és a eloszlatjuk a tészta tetején, majd előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25 percig sütöttem, 8 db normál méretű muffin lett ebből az adagból.)

Széndhirát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 1350 kcal.
8 db muffin esetén, 1 db muffin: 14 g ch 170 kcal.
100 gramm kész muffin: 21 g ch és 255 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150627_134417

Kókuszos cukkinis sütemény

A múltkori kakaós cukkinis süti sikerén felbuzdulva (recept ITT), újra neki álltam egy cukkinis
süteménynek : ) Most viszont direkt – szánt szándékkal – kihagytam a kakaóport, kíváncsi voltam, hogy vajon így milyen lesz. És hogy milyen lett? Szerintem nagyon finom, és kóstolták mások is, nekik is ízlett : ) Félig kihűlt állapotában kicsit “kókuszos piskótás” fílingje van, pár órás hűtés után pedig olyan, mintha valamilyen túrós süti lenne.

Hozávalók:

  • 2 tojás (M-es)
  • 300 g cukkini (tisztán, héj nélkül)
  • 100 g zabpehelyliszt 
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam – vagy helyette szerintem mehet zabpehelyliszt)
  • 50 g tk tönkölydara (vagy zabkorpa)
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő (nálam kb. 45-50 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • 100 g Cocomas kókuszkrém (ezt használtam – vagy helyette joghurt)
  • fél citrom leve, héja
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 dl víz

A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük, vagy lereszeljük. A liszteket, darát (vagy zabkorpát), sütőport, kókuszreszeléket elkeverjük. A tojásokat – szétválasztás nélkül – az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, héját, a kókuszkrémet és kicsit tovább keverjük, majd a vizet és a lisztes keveréket is hozzáadjuk, végül belekeverjük a pépesített (vagy reszelt)cukkinit is. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 130 g ch s 1740 kcal.
12 (nagy) szelet esetén, 1 szelet: 12 g ch és 145 kcal.
100 g kész süti: 16 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Kókuszos cukkinis sütemény

Kávés barna süti

Gondoltam, hogy sütök valamilyen gyors “keverem-kavarom” sütit, amit majd szépen kiadagolok a következő pár napra tízórainak. El is készült, kint volt a konyhapulton tányéron, majd elpakoltam. Pár perc múlva hallom, hogy párom lázasan kutat, kérdezem, hogy mit keres, azt mondja “hol az a barna süti??” Én olyan jót nevettem, főleg, hogy – ahogy már biztos sokszor elmondtam – ő egyáltalán nem sütis, nagyon ritkán kóstolja csak meg ezeket, amiket sütök. De ezt a sütit kinézte magának, mert tetszett az állaga, mindene, azt mondta “úgy néz ki, mint amit a nagymamák szoktak sütni” : D Megkóstolta, aztán közölte, hogy én ne pakoljam ezt sütit sehova, mert ő ezt megeszi. Hát így lett ez “kávés barna süti”. Amúgy is gondban voltam, hogy mi is legyen a neve, mert kávés szelet már van, (ami szerintem nagyon nagyon finom – recept ITT), de így megoldódott ez a “probléma” : )

Hozzávalók:

A búzacsírát száraz serpenyőben megpirítjuk, majd elkeverjük a többi száraz hozzávalóval. A tojást, kókuszolajat, joghurtot egy kézi habverővel vagy kanállal elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket, formába öntjük (én egy kb. 20 cm-es szilikon kenyérformát használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok- 35 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 110 g ch és 1120 kcal.
1 szelet (10-11 szeletre vágható): 11 g ch és 110 kcal.
100 gramm kész süti: 26 g ch és 262 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150530_103855

Zabsüti

Triplán zabos joghurtos süti zabrajongóknak – köztük nekem is : ) Hogy honnan jött az ötlet, nem tudom, csak azt, hogy szerintem nagyon finom lett : ) Egyetlen “bajom” vele, hogy magasabbnak álmodtam meg…. na de nem szépségverseny ez : )

Hozzávalók:

Tetejére:

A zabpehelylisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A tojások sárgáját az édesítővel habosra keverjük (kézi mixer magas fokozatán), hozzáadjuk az olajat, joghurtot, majd a lisztes keveréket, végül óvatosan beleforgatjuk a csipet sóval felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt (kb. 20×30 cm-es) tepsibe öntjük a masszát. A joghurtot, tojást, zabpelyhet, citromlét, édesítőt elkeverjük és eloszlatjuk a kakaós tészta tetején, majd előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35 percig sütöttem.)

Az egész adag ch tatalma kb. 200 g, 12 szeletre vágva kb. 16,5 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 23 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150522_182121

 

Foltos szelet

Gyors, egyszerű, olyan tipikus “két keverőtál-egy kanál-és keverem-kavarom” finomság : ) Szerintem tovább tart leírni a receptet, mint összeállítani és betenni a sütőbe.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 70 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 50 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 20 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • kb. 1,5 dl tej
  • egy kevés reszelt citromhéj
  • 1 púpozott tk (holland) kakaópor, és egy csipetnyi só a kakaós részhez

A liszteket, zabkorpát, sütőport, édesítőt, citromhéjat egy tálba tesszük. A tojást, kókuszolajat, tejet egy kézi habverővel vagy kanállal elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket. A massza felét egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formába öntjük. A maradék tésztához hozzákeverünk egy tk kakaóport, egy csipetnyi sót, és ráöntjük a “fehér” tésztára. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok- 35 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 65 g ch és 900 kcal.
10-11 szelet esetén, 1 szelet: 6-7 g ch, 80-90 kcal.
100 gramm kész süti: 18,5 g ch és 257 kcal.


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Foltos szelet

Zöldséges bulgur szelet

Eredetileg zöldséges bulgur fasírtot képzeltem el, csak aztán nem volt kedvem “golyózni”, így inkább
egyben sütöttem meg. Szerintem nagyon nagyon finom lett, pl. sült hús mellé tökéletes köret, de akár egy húsmentes főételként is el tudom képzelni.

Hozzávalók:

  • 100 g bulgur (ezt használtam)
  • 200 g mexikói zöldségkeverék (mirelit)
  • egy kicsi hagyma
  • kb. egy evőkanál kókuszolaj
  • 2 tojás
  • 100 g krémsajt (kép ITT, de szerintem túróval, ricottával is jó)
  • 20 g zabkorpa
  • só, bors, fokhagyma, fűszerek (nálam Szafi Reform grillzöldség fűszerkeverék- ezt használtam)

Az apróra vágott hagymát kókuszolajon “megfuttatjuk”, hozzáadjuk a zöldségkeveréket, átkeverjük, majd ráöntjük a bulgurt, azzal is összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, felöntjük egy kevés vízzel (nem kell sok) és fedő alatt puhára főzzük. Ha szüksges, akkor pótoljuk a vizet. Én kb. 10 percig főztem, aztán fedő alatt hagytam tovább puhulni. Amikor kicsit kihűlt, hozzáadjuk a két tojást, a krémsajtot, zabkorpát, összekeverjük, ha szükséges, akkor újra sózzuk, fűszerezzük, (jó sok fokhagymával : ) ), majd egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formába önjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton -ez kb. 190 fok – 40-45 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 125 g ch és 1000 kcal.
7-8 szelet esetén, 1 szelet: 15,5 g ch és 125 kcal.
100 gramm kész étel: 23 g ch és 187 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zöldséges bulgur szelet

Kefires szelet

Ez most az a fajta süti, ahol nincs sztori. Csak úgy jött, és kész : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • egy-két evőkanálnyi frissen facsart narancs- vagy citromlé (elhagyható)

A lisztet, zabkorpát, pudingport, sót elkeverjük. A tojást az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, kefirt, majd végül a lisztes keveréket, majd előmelegített sütőben megsütjük. (Kb. 23×17 cm-es tepsit használtam, 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – 20-25 percig sütöttem.) A sütőből kivével lekentem narancslével, és lefedtem alufóliával, és úgy hagytam kihűlni.

Az egész adag ch tartalma kb. 135 g, 12 szeletre vágtam így kb. 11 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 23 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150516_085723

Karamellkrémes torta

Teljesen belezúgtam ezekbe az “emeletes” “csupakrémes” tortákba, de ígérem leállok most már velük : ) Egy ideig…. : ) Ehhez a tortához úgy jött az ötlet, hogy eszembe jutott, hogy van a hűtőben egy cukormentes sűrített tej, amit még valamikor ezer éve vettem, de nem használtam fel. Egy pillanat alatt összeállt a kép… főzök egy “hamis” karamellkrémet (amit a volt fittsütis blogról tanultam még pár éve), megtuningolom egy kis krémsajttal, és mindezt betöltöm egy enyhén kávés piskótaféleségbe : ) Utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt, mert isteni lett szerintem : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

Krémhez:
(itt több variáció is lehetséges**)

A liszteket, zabkorpát, sót, sütőport, kávét elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük  (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a joghurtot, kókuszolajat, tovább keverjük, végül a lisztes keveréket is beleöntjük. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4- es fokozaton – ez kb. 180 fok – 25-30 percig sütöttem)

A krémhez a sűrített tejet az édesítővel – folyamatosan kevergetve – alacsony hőfokon felforraljuk, majd tűzről levéve hozzáadunk egy csipet sót és hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert pudingport és összefőzzük, kicsit kihűtjük, majd kézi habverővel belekeverjük a krémsajtot.

A kihűlt piskótát félbevágjuk (a jól bevált “cérna-módszerrel”, mert ez nekem még mindig nagyon tetszik
: ) Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a cérna gyönyörűen kettévágja a piskótát), majd összetöltjük a tortát. Kb. 2/3 rész megy a két lap közé, és 1/3 rész a tetejére, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. Tetejét megszórjuk cukormentes reszelt csokival.

*Diawellness Zero6 liszt helyett jó más ch csökkentett liszt is, vagy durum, vagy felesben zabkorpa és zabpehelyliszt.

**A krémet sima tejjel is el lehet készíteni, egy viszonylag sűrű pudingot kell főzni. Illetve sűrített tejjel úgy is el lehet készíteni, hogy pudingpor helyett liszttel sűrítjük, pl. kb. 2-3 tk zabpehelyliszttel. (Ez a sűrített tejes “hamis karamell”, ahogy fentebb is írtam nem saját találmány, a volt fittsütis blogról származik, ami azóta megszűnt, és eredetileg nem pudingpor, hanem barna rizsliszt volt a receptben, én azzal is próbáltam már, úgy is nagyon jó.)

Az egész torta ch tartalma kb. 110 g, 100 g kész torta kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150509_091524

Lime-os csokis muffin

Tesókám szülinapi citromos csokis sajttortája (recept ITT) ihlette ezt a muffint… akkor ugyanis sehol nem kaptam zöld citromot, most pedig csak úgy roskadozott tőle az Aldi…. : ) Muszáj volt vennem belőle : ) Akkor még nem tudtam, hogy mihez használom fel, csak annyi volt biztos, hogy csokival fogom párosítani. És ennek mi a legegyszerűbb, leggyorsabb módja? Hát a muffin : )

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat kimérjük, majd az egészet (kézi habverővel) összekeverjük (az apróra vágott csokit a végén kevertem bele). Muffinformába töltjük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15 percig sütöttem, aztán elzártam és még bent hagytam kb. 5 percig. Nekem ebből az adagból 6 db normál méretű muffinom lett.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, 6 db muffin esetén 13 g ch/db, 100 g kész muffin kb. 34,5 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150501_095802

Kókuszos csokis szelet

Hasonlóan a sajtos csigához… itt sincs sztori, mese, ez csak úgy jött, hirtelen felindulásból : ) Szerintem jó lett.

Hozzávalók:

A kókuszos réteghez:

Először a kókuszos részt készítjük el: A krémsajtot, tojást, kókuszreszeléket édesítőt egyszerűen összekeverjük : ) (nem kell gép, elég egy kanál vagy kézi habverő) A piskótához a liszteket, zabkorpát, kakaóport, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, majd alacsony fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a kókuszolajat, joghurtot, majd felváltva a vizet és a lisztes keveréket, végül kézi habverővel,vagy fakanállal beleforgatjuk az apróra vágott csokit. Sütőpapírral kibélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe öntjük a kakaós masszát, majd eloszlatjuk rajta a kókuszos-krémsajtos réteget, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 percig sütöttem, kb. 17×28 cm-es tepsit használtam)

Az egész adag ch tartalma kb. 145 g, 12 szeletre vágtam, így kb. 12 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 18 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_123515

Paradicsomos húsgolyó bulgurral

Nagyon finom kis ebédet sikerült összehoznom, annak ellenére, hogy elég nehezen állt össze a kép az elején. Annyit tudtam, hogy darált húst, paradicsomot és bulgurt akarok valahogy összehozni egy
“randira”. : ) Megfordultam a fejemben a bolognai ragu bulgurra, aztán a rakott bolognai bulgurra, de
valahogy nem volt az igazi. Aztán nekiültem, kutakodtam, végül Edinánál, az Áfonya mámora blogon
találtam egy nagyon jó kis bulguros húsgolyó receptet, (ITT) ami nagyon megtetszett. Más lett az enyém, az övében van paprika, zöldborsó, és jóval kevesebb paradicsom, de kiindulási pontnak tökéletes választás volt : ) És következő alkalommal – amikor majd lesz itthon zöldborsóm – elkészítem az eredeti recept szerinti ételt is, mert biztos nagyon finom úgy is.

Hozzávalók a húsgolyókhoz:

A paradicsomszószhoz:

  • 1 kicsi hagyma
  • egy kevés kókuszolaj
  • 1 doboz hámozott paradicsom konzerv
  • kb. 150 g passzírozott paradicsom (vagy lehet püré is, ki mit használ, én ezeket szoktam)
  • 1-2 szem aszalt paradicsom (elhagyható)
  • fűszerek (só, bors, oregánó, bazsalikom, fokhagyma és egy kevés édesítő)
  • víz
  • 150 g bulgur

A darált húshoz adjuk a tojást, zabkorpát, sózzuk, fűszerezzük, összekeverjük, 10-15 percre hűtőbe
tesszük, majd kisebb golyókat formázunk belőle. (Nekem 15 db lett.) A hagymát felkockázzuk, kókuszolajon “megfonnyasztjuk”, hozzáadjuk a hámozott paradicsomot (nekem egész volt, így a fakanállal szétnyomkodtam), az apróra vágott aszalt paradicsomot, a passzírozott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a fokhagymát és egy kevés édesítőt, kb. 1 dl vizet. Amikor forr beletesszük a húsgolyókat és fedő alatt majdnem készre főzzük, majd beleöntjük a bulgurt, adunk hozzá még egy kevés vizet (kb. 1 dl-t) és lefedve tovább főzzük. Én kb. 10 percig főztem (közben figyelni kell, ha elfogy a víz, akkor pótolni), majd elzártam a tűzhelyet és lefedve hagytam az edényt. Eredetileg úgy terveztem, hogy majd mozzarella sajtot is teszek bele, de valahogy a végén úgy éreztem, hogy nem passzol hozzá. Mert ugyan paradicsomos, olaszos, de a bulgur miatt meg kicsit a húsos tarhonyára is emlékeztet, viszont ott vannak a húsgolyók…. szóval totál káosznak tűnhet, de tényleg nagyon finom : ) És amit még külön szeretek benne, hogy elég hozzá egyetlen edény…. nincs külön hús sütés-főzés, bulgur főzés, stb., hanem minden egyszerre, egy helyen készül : )

Az egész adag kb. 120 g szénhidrátot tartalmaz. Én 3 adagra terveztem, de lehet, hogy több lesz belőle, mert nagyon laktat.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Paradicsomos húsgolyó bulgurral

Korpás zsemle

Zsemlére vágytam… sütöttem… egy kis korpával dúsítva : )

Hozzávalók:

  • 300 g Diabestar Prémium sütőkeverék (ezt használtam, vagy helyette*)
  • 25 g zabkorpa
  • 25 g tönkölykorpa (vagy helyette is zabkorpa)
  • 1 tk só
  • 1 csomag porélesztő (7 g)
  • 1 tojás
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 100 g tejföl
  • kb. 130 g langyos víz

Tetejére:

  • felvert tojás
  • ízlés szerint magok

A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, (a vizet lassan adagolva), letakarva meleg helyen kb. 50-60 percet pihentetjük. Formázzuk, újra pihentetjük kb. 20 percet, lekenjük tojással, megszórjuk magokkal és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 20 percig sütöttem, 6 db zsemlém lett. Kisebbek, mint a bolti méretű zsemlék, én így szeretem, de persze lehet kevesebb részre is osztani a tésztát ízlés szerint : )

* Diabestar liszt helyett bármilyen kelt tésztához alkalmas liszt jó, pl. durum, tönköly, Diawellness 50%-os liszt, Diawellness Sütőliszt, Diawellness Zero6 liszt más liszttel keverve, stb.

Az egész adag ch tartalma kb. 170 g, 6 db zsemle esetén 28 g ch/db, 100 g zsemle 28 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_075927

Forrócsoki-süti

Nagyon ízlett a múltkori görög citromos süti (recept ITT), már akkor tudtam, hogy lesz folytatása, és azt is tudtam, hogy kakaós lesz a folytatás, valamilyen “rumos” sziruppal. Be is kevertem szinte ugyanazt a tésztát, be is tettem a sütőbe, és akkor villant be az ötlet, a csokival kapcsolatban…. ne csak simán kakaós legyen, hanem csokis, forró csokis. Gyorsan kikaptam és megszórtam reszelt csokival, és akkor már az is egyértelmű volt, hogy nem csak simán “sziruppal” locsolom meg a végén, hanem csokis kakaóval : ) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de úgy szerintem több kell bele, különben “elveszik” a tésztába. Így viszont, hogy a tetejére szórtam, “nem nyelte be” a tészta nagyon jó kis csokis-kakaós-szaftos finom lett a végeredmény.

Hozzávalók:

Az “öntethez”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, sütőpor, édesítő, kakaópor), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, rumaroma), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt), megszórjuk a tetejét reszelt csokival és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de én akkor kicsivel többet tennék bele. Amíg sül a süti elkészítjük az öntetet, ami lényegében egy kakaó, egy kis rumaromával és csokival megspékelve.  A hozzávalókat a csoki kivételével elkeverjük felmelegítjük, (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) majd beledobjuk a csokit is, hogy elolvadjon. A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a csokis kakaó kb. felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék kakaót is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 9 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_082336

Túrós zabzsemle

Élesztőmentes, túrós zabos zsemle, aminek a puha és laktató mivoltát az útifűmaghéj biztosítja : ) Van egy hasonló zsemle az oldalon (recept ITT), abban nincs útifűmaghéj, az is finom szerintem. Ebből és a mástésztás túrópogácsából (recept ITT) gyúrtam össze ezt a kissé lapos, de finom zabos zsemlét. Azért is készült ilyen kis adag, mert kísérletezés volt, nem nagyon tudtam, hogy mi fog kisülni belőle, de szerencsére sikeres volt a próbálkozás : )

Hozzávalók:
(2 db zsemléhez)

  • 1 tojás
  • 50 g zabpehelyliszt
  • 20 g zabkorpa
  • 100 g zsírszegény túró
  • egy nagy csipetnyi szódabikarbóna
  • só (szintén kb. egy nagy csipetnyi)
  • 10 g úfiűmaghéj
  • 0,5 dl víz

A hozzávalókat kézi habverővel vagy kanállal elkeverjük, 10-15 percet pihentetjük, megformázzuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) kb. 25-30 percig sütöttem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 54 g ch és 410 kcal.

1 db zsemle: 27 g ch és 205 kcal.

100 gramm kész zsemle: 22 g ch és 167 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150405_102402

Barna Bársony torta

Aki hallott már a híres, amerikai Red Velvet (Vörös Bársony) tortáról, annak szerintem rögtön leesik, hogy az én esetemben miről van szó… : D Igen, azt a tortát szerettem volna elkészíteni, (már nagyon-nagyon régóta készülök rá), csak a végeredmény nem egészen lett olyan, mint amit elképzeltem. Már, ami a színét illeti, minden mással nagyon elégedett vagyok, mert tényleg nagyon finom. Még életem párját is rá tudtam venni, hogy kóstolja meg, és neki is nagyon ízlett, ami nálam külön garancia arra, hogy valami tényleg jól sikerült, ugyanis ő egyáltalán nem rajong a sütikért, neki csak a csoki jöhet kilószámra : )

Na de visszatérve a tortához…. nagyon sok receptet megnéztem, magyar és külföldi oldalakon is, és tényleg sokat agyaltam rajta, hogy vajon, hogy is kezdjek neki. A forma megvolt, ezt is olyan rusztikusra álmodtam meg, mint az emeletes Bounty tortát, (recept ITT) ezzel a részével elégedett is vagyok : ) A színével nem vagyok teljesen kibékülve, bár nagy jó indulattal – főleg a belsejében – azért látszik némi vöröses árnyalat : ) Pedig tényleg mindent elkövettem, hogy vörös legyen, de így sikerült. Eredetileg – ha jól értelmeztem – céklalé és az író plusz a kakaópor kölcsönhatása színezi pirosra a tésztát, na meg némi ételfesték is besegít : ) Íróm nem volt, viszont ennek is utánaolvasgattam, hogy mivel lehet helyettesíteni. Elvileg tej plusz ecet keverékével. Én joghurtot használtam, de azért került bele egy kis ecet is, mert tényleg mindent el szerettem volna elkövetni, hogy szép vöröses, és mégse túl természetellenes színe legyen. Ezért került bele a cékla is, na meg azért, mert a céklás szelet (recept ITT) nagyon-nagyon ízlett nekem. Hú, azt hiszem már sokat szövegeltem itt, inkább jöjjön a vörös helyett barna bársony torta, ami tényleg nagyon finom szerintem.

Hozzávalók a tésztához:
(18 cm-es tortaformához)

  • 100 g cékla
  • 2 tojás
  • 60 g zabpehelyliszt
  • 60 g Diawellness Zero6 liszt
  • 30 g zabkorpa
  • 15 g holland kakaópor
  • fél csomag sütőpor
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam kb.20-25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 100 g natúr joghurt
  • kb. fél dl víz
  • 1 kk almaecet (elhagyható)
  • 20 g cukormentes étcsoki apróra vágva (nálam Wawel)
  • egy bő evőkanálnyi piros ételfesték (elhagyható, vagy esetleg duplázva a mennyiséget lehet, hogy pirosabb lesz)
  • pár csepp rumaroma (elhagyható)

Krémhez:

A céklát megfőzzük, botmixerrel pürésítjük. (Én meghámoztam, felkockáztam és úgy főztem meg.) A liszteket, zabkorpát, kakaóport, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán jól kihabosítjuk, hozzáadjuk a joghurtot, olajat, ecetet, ételfestéket, aromát majd felváltva a vizet és a lisztes keveréket, ezt már alacsony fokozaton. Végül fakanállal, vagy szilikonlapáttal beleforgatjuk az apróra vágott csokit és a pürésített céklát. sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem.) A formában hagyjuk kihűlni. A krémhez a habtejszínből kimérünk 30 grammot, belekeverjük az étkezési zselatint és felmelegítjük. (Én mikróztam, mindig csak pár másodpercekre szabad bent hagyni.
Szóval mikróz, kivesz, kever, visszatesz, mikróz, kivesz, kever, stb. amíg szépen elolvadnak a zselatin szemcsék. ) Kicsit hűlni hagyjuk. A krémsajtot elkeverjük kb. az édesítő felével, citromlével, citromhéjjal, vanília aromával ízesítjük. Amikor kicsit kihűlt a zselatinos tejszín, akkor hozzákeverjük a krémsajthoz, és félretesszük egy kis időre, amíg elkezd “dolgozni” a zselatin, és már nem folyik a krém.  A maradék 170 g habtejszínt felverjük a maradék édesítővel és beleforgatjuk a zselatinos krémsajtba. A tortát kettévágjuk (a jól bevált cérnamódszerrel vágtam most is, mint a Bounty tortánál) és összetöltjük a krémmel, hűtőbe tesszük. (El lehet készíteni úgy is, hogy ne ilyen “majdnem kifolyik a krém” kinézete legyen, akkor nem kell várni a zselatinos krémsajttal, hanem rögtön hozzákeverni a felvert tejszínt és a tortaformába hagyni az összetöltött lapokat.)  A tetejét reszelt csokival díszítjük.

Az egész torta ch tartalma kb. 110 g, 100 gramm torta kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz. (8-10 szeletre vágható)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Barna Bársony torta

Fasírtgolyó rizs-salátával

Csak annyi volt biztos, hogy sütőben sült fasírtgolyót készítek, mert az nekem nagyon bevált, egyszerű, gyors, finom. A körettel kapcsolatban viszont igencsak cikáztak a gondolatok a fejemben, hogy mit is ennék hozzá : ) Végül a rizs mellett döntöttem…., mert az tűnt a leggyorsabb, legegyszerűbb megoldásnak. Szerencsére eszembe jutott anyukám nagyon finom rizs-salátája, amit régebben nagyon sokszor készített. Abban volt majonéz is, mustár, tejföl, ecet, cukor, lilahagyma, kukorica…. jajj nagyon finom : ) Nekem most ehhez hiányos volt az alapanyagkészletem, így abból dolgoztam, amit találtam a hűtőben : )

Hozzávalók a fasírtgolyóhoz:

  • 250 g darált hús (nálam most pulyka)
  • 1 tojás
  • 30 g zabkorpa (vagy zabpehely)
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint (nálam fokhagymás-chilis fűszerkeverék, majoranna)

A rizs-salátához:

  • 150-160 g (basmati) rizs
  • 200 g light cottage cheese
  • 1 evőkanál tejföl vagy joghurt (kb. 30-40 g)
  • mustár ízlés szerint (cukormentes, dijoni)
  • só, bors, fűszerek (nálam szárított metélőhagyma)

A fasírthoz a hozzávalókat összekeverjük, 15-20 percre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk és sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. (Én 12 db-ot készítettem.) Közben a rizst megfőzzük, kicsit kihűtjük. A cottage cheese-t, tejfölt, mustárt elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és összekeverjük a rizzsel. Nekem most nem volt semmilyen olyan zöldségem, amit bele lehetett volna keverni, így saláta keverékkel tálaltam.  Ezt a fajta rizst én úgy szoktam megfőzni, mint a tésztát, azaz víz felforral, só hozzáad, rizs beleönt és 12 perc múlva rizs leszűr : ) Nem emlékszem már, hogy hol olvastam ezt a fajta főzési módot, de nagyon bevált.

Ennél én csak a rizs szénhidrát tartalmát vettem figyelembe, 3 adagra osztottam ezt a mennyiséget.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150406_170217

Görög citromos süti

Hogy mitől és mennyire görög, azt nem tudom. Hogy mitől citromos azt tudom. És azt is, hogy pofonegyszerű, nincs tojáshabosítás, óvatos keverés, stb. csak “sitty-sutty” össze kell keverni és már mehet is a sütőbe. A végeredmény pedig egy nagyon finom pihe-puha, “szaftos” kellemes kis süti. Nem is tudom, hogy miért vártam ilyen sokáig az elkészítésével??? : ) Ugyanis, már elég régen…. nagyon régen kinéztem magamnak ezt a finomságot. Stahl Judit receptje, a neten nem is találtam más variációt. Én viszont alakítottam rajta egy kicsit, a liszt- és cukorcserén túl, csökkentettem is az adagot, hogy passzoljon a tepsimhez : ) Illetve adtam hozzá egy kis zsiradékot is kókuszolaj formájában. (Eredetileg 300 g lisztféleség kell hozzá, egy 20×30 cm-es tepsihez, ha valaki ekkora adagot szeretne készíteni, akkor a 100 g zabpehelyliszt, 100 g Diawellness Zero6 liszt és 50 g tönkölydara, 50 g zabkorpa keverék az ideális szerintem, 3 tojással és valamennyivel több joghurttal.)  Hogy melyik az eredeti recept nem tudom, azt hiszem, hogy talán Stahl Judit egyik könyvében szerepel, én ezt a Nosalty-s receptet használtam kiindulópontként.

Hozzávalók:

A “sziruphoz”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, szódabikarbóna, édesítő), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, citromhéj, citromlé), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) Amíg sül a sütik elkészítjük a szirupot. A hozzávalókat elkeverjük, felmelegítjük. (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt
a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a szirup felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék szirupot is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára : ) Reggel pedig nagy izgatottan settenkedtem ki a konyhába, hogy vajon milyen lett a sütim….. röviden és tömören: mennyei! : )

Az egész adag ch tartalma kb. 100 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 8-8,5 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150404_124637

Gumibogyó krémtorta

Két hónappal ezelőtt, anyuéknál készült az első felvonása ennek a tortának, akkor csak áfonyával a tetején, és aminek akkora sikere volt, hogy egy hónapig “rágták a fülem”, hogy ugye ilyet csinálsz majd legközelebb is??? : ) Akkor nem került fel a recept, mert nem lett tökéletes a krém, illetve a zselatin, már ami a kinézetét illeti, nem lehetett szépen szeletelni, mivel a krémnek nem volt elég tartása, a zselatin pedig kicsit vastagabbra sikeredett…. Annyira, hogy apukám (még kóstolás előtt) viccesen megkérdezte, hogy “azon a tortán talán átmentek tankkal, kislányom?” : ) Igen, fura humora van : ) Na már most ehhez képest, ahogy az előbb is írtam, egy hónapig azt hallottam, hogy ugye lesz majd olyan torta megint?? : ) A tésztáján nem változtattam semmit, a krémnél is csak annyit, hogy került bele egy kis zselatin is, illetve a tetején lévő gyümölcszselé vastagságát is csökkentettem egy kicsit. (Illetve most nem volt áfonyánk, hanem helyette az erdei gyümölcs mixből igyekeztem kiválogatni a bogyókat… : ), de persze bármilyen gyümölccsel készülhet.) Ez alkalommal könnyebb volt már a szeletelés, bár a képen nem igazán szépek, (akkor milyen volt az előző, ugye? : ) ), de tényleg nagyon finom, ezért döntöttem úgy, hogy mégis felteszem. Bár gyanítom, hogy lesz még folytatás, mivel a tesóm közölte, hogy születésnapjára ilyet kér, csak emeleteset…. : )

Hozzávalók a tésztához:
(22 cm-es tortaformához)

A krémhez:

Tetejére:

  • 150 g (mirelit) erdei gyümölcs (igyekeztem kiválogatni belőle a “bogyókat” : ) )
  • 1 dl víz
  • 1 púpozott tk étkezési zselatin (kb. 5 g)
  • édesítő (nálam kb. 10 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kihabosítjuk (kézi mixer magas fokozatán kb. 4-5 percig), hozzáadjuk az olajat, tejfölt, tovább keverjük, majd a vizet és a lisztes keveréket is beleöntjük felváltva, a vizet lassan adagolva. Végül beleforgatjuk az apróra vágott csokit. Előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 20-25 percig sütöttem.
A krémhez a habtejszínből kimérünk 30 grammot, hozzáadunk két evőkanálnyi hideg vizet majd belekeverjük a zselatint és felmelegítjük. Én mikróztam, pár másodpercre betettem, kivettem, kevertem, kevertem, majd újra mikró, kivesz, kever, stb. : ) Amíg el nem olvadnak a zselatin szemek. A krémsajtot elkeverjük az édesítő felével, majd, amikor kicsit kihűlt a zselatinos tejszín, akkor azt is hozzákeverjük. A maradék 170 g tejszínt felverjük a maradék édesítővel és beleforgatjuk a krémsajtba. Itt kicsit felhígult a krém, de hűtés után jó lesz : ) Hűtőbe tesszük, amíg megszilárdul a krém. A zseléhez a vízhez keverjük a zselatin, édesítőt, majd ráöntjk a gyümölcsre és alacsony hőfokon, kevergetve felmelegítjük. Kicsit hűlni hagyjuk, és amikor már a tejszínes krém megdermed, ráöntjük a gyümölcsös részt és újra hűtőbe tesszük legalább egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 135 g, 100 gramm torta kb. 13 g szénhidrátot tartalmaz. (kb. 10-12 szeletre vágható)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Gumibogyó krémtorta

Répatorta szelet

Van már a blogon két répatorta is, az egyik simán répatorta, a másik pedig húsvétváró répatorta, így ez most répatorta szelet lett, ha már amúgy sem kerek, torta formája van : ) A répa íze nem érződik, viszont nagyon jó állagot ad a sütinek. Nekem nagyon ízlik, nem is tudom, hogy miért nem sütök ilyesmit sűrűbben? : )

 

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 200 g krémsajt (kép ITT)
  • édesítő ízlés szerint
  • citromlé

A liszteket elkeverjük a sütőporral, fűszerekkel. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot, majd a felváltva a vizet és a lisztes keveréket, végül az apróra vágott diót és a reszelt (nyers) sárgarépát is (ezt már csak fakanállal keverjük). A tésztát formába öntjük, illetve “terítjük”, mert elég sűrű volt, kanállal kell elsimítani, majd előmelegített sütőben megsütjük. Én 180 fokon kb. 30 percig sütöttem, a tepsi mérete kb. 17×28 cm. Amikor kihűlt, akkor a tetejére kenjük a citromlével, édesítővel ízesített krémsajtot, és szeletelés előtt hűtőbe tesszük egy kis időre.

Az egész adag ch tartalma kb. 145 g, én 15 szeletre vágtam, így kb. 10 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 14 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Répatorta szelet

Erdei gyümölcsös csokis süti

Az erdei gyümölcsös túrótortából (recept ITT)  megmaradt, és a fagyasztóban lapuló fél doboznyi gyümölcsöm egyre jobban izgatta a fantáziámat, hogy valamit kezdeni kell vele, mert én nagyon szeretem ezeket a kis “erdei izé-bizéket” : ) Úgy nagyjából meg is volt, hogy mi lesz belőle, de mégsem volt teljes a kép, egészen addig, amíg meg nem láttam egy receptes újságban egy bizonyos “erdei gyümölcsös pite”nevezetű sütit. Onnantól kezdve már összeállt a dolog, én pedig nekiálltam a sütésnek, átalakításnak : ) (Forrás: Küldd el a recepted – Édességek különszám, 2015/2., Gattyán Jánosné receptje)

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 150 g (mirelit) erdei gyümölcs (vagy ízlés szerint bármilyen más gyümölcs)

A csokit egy evőkanálnyi tejjel felolvasztjuk. (Én mikróztam, de lehet vízgőz felett is.) A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a joghurtot, kókuszolajat majd az olvasztott csokit, aromát, végül apránként a sütőporos lisztes keveréket is, és ha szükséges, akkor lazítjuk a tésztát kb. 2-3 evőkanálnyi vízzel. Formába öntjük, (ha nem tapadásmentes, akkor kibéleljük sütőpapírral, vagy kikenjük kókuszolajjal, megszórjuk liszttel), a tetejére szórjuk a gyümölcsöt (felengedés nélkül, és kicsit szebben, mint, ahogy nekem sikerült, mert utólag vettem észre, hogy szinte egy szeletre koncentrálódott az összes : ) ) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – kb.25- 30 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 10 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 19 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150314_094353

Pikáns szilvás lepény

Egy receptes újságban láttam meg egy “pikáns, barackos lepény” nevezetű süteményt, ami nagyon megtetszett. Barackom nem volt, a fagyasztóban viszont van még egy pár csomag szilvám, így gondoltam elkészítem szilvával, persze átalakítva : ) Megmondom őszintén, hogy fogalmam nincs, hogy ilyennek kell-e lennie, az újságban ugyanis olyan krémesebbnek tűnik a teteje, nekem viszont inkább “tésztásabb”, de így is finom lett : ) (Az eredeti recept a “Küldd el a recepted – édességek” 2015/2-es különszámában jelent meg, Tömpe Esztertől származik.)

Hozzávalók a tésztához:

Tetejére:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk tepsibe tesszük, (17×23 cm-es formát használtam, kókuszolajjal kikenetem, kicsit kiliszteztem), a tetejét kirakjuk félbevágott szilvával, előmelegített sütőbe tesszük kb. 10 percre. (gázsütőben 4-es fokozaton sütöttem). A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A többi hozzávalót csomómentesre keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét, és rákenjük az elősütött süteményre, majd további kb. 25 percig sütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 130 g, én 12 szeletre vágtam, így 11 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 18 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150307_113802

Citromos zabkeksz

Szeretem az ilyen kis egyszerű kekszeket, mert nagyon gyorsan elkészülnek, és pont jók mondjuk tízóraira : )

Hozzávalók:

A tojást és az olvasztott kókuszolajat elkeverjük az édesítővel, citromlével, aromával, majd apránként hozzáadjuk a szódabikarbónával,és a reszelt citromhéjjal elkevert lisztet, zabkorpát és összegyúrjuk. Nekem nem kellett hozzá se plusz folyadék, se plusz liszt, pont jó volt az állaga. A tésztából golyókat formázunk, kilapítjuk őket, sütőpapíros tepsire rakosgatjuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton (kb. 190 fok) kb. 13-15 percig sütöttem. Ilyenkor még puhának tűnik, de egy kis idő múlva keksz állagú lesz. Nem lett az a kimondott, nagyon ropogós keksz, inkább omlós.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, nekem 11 db (kb. 5 cm-es) kekszem lett, így 7 g ch/db. 100 gramm kész keksz kb. 40 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lapos túrós süti

Olyan túrós sütit képzeltem el, ami inkább “piskótás”, ami majd szép nagyra nő, és persze finom is : ) Na már most a “piskótás” rész félig meddig bejött, de még nem egészen olyan, mint ahogy elképzeltem, de ezzel semmi gond, teljesen jó így is. Finomnak is finom, szerencsére, szóval ez is pipa. Viszont egyáltalán nem úgy nőtt meg, mint ahogy elképzeltem, sőt, elég lapos lett szegénykém, először meg is haragudtam rá, de azért nagy duzzogás közepette csak felvágtam és megkóstoltam…. : ) És aztán elneveztem lapos túrós sütinek, “csakazértis” : )

Hozzávalók:

  • 2 (nagyobb) tojás
  • 250 g zsírszegény túró (“rögös”, nem krémes)
  • 70 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa (ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • 1 dl víz (vagy tej)
  • pár csepp vanília aroma
  • reszelt citromhéj

Tetejére:

  • 40-50 g tejföl (vagy joghurt)
  • édesítő ízlés szerint
  • 3-4 tk kókuszreszelék (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A lisztet, zabkorpát elkeverjük a sütőporral, reszelt citromhéjjal. A tojások sárgáját az édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a túrót, olajat, vizet, aromát, majd a lisztes keveréket és összekeverjük, majd kézi habverővel, vagy fakanállal óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Előmelegített sütőbe tesszük, és kb. fél időben megkenjük a tetejét az édesítős, kókuszos tejföllel. Én összesen kb. 35-40 percig sütöttem (gázsütőben 4-es fokozaton, ami kb. 180 fok), kb. 20 percnél tettem rá a tejfölt, 23×17 cm-es tepsit használtam.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, 12 szeletre vágtam, így 6,5 g ch/szelet. 100 gramm süti ch tartalma kb. 15 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150228_101554

Kakaós chilis muffin

Egyszerű kakaós muffinnak indult, és lényegében az is lett, csak megbolondítottam egy kis chilivel. Persze ez elhagyható, de ad neki egy kis plusz ízt, viszont aki nem tudja, hogy chili van benne, az nem veszi észre : ) (Korábban tesómmal készítettünk egy chilis csokis süteményt,  annál erőteljesebb volt a chili íz. Recept ITT )

Chilivel vagy anélkül, szerintem nagyon finom, puha, jó állagú muffin a végeredmény : )

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük majd a két részt összeöntjük. Muffin formába kanalazzuk a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 18-20 percig sütöttem, 6 db normál méretű süti lett ebből az adagból.

Az egész adag ch tartalma kb. 75 g, 6 db muffin esetén 12 g ch/db. 100 gramm kész muffin kb. 22 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150221_075531

Túró-szelet

Teljesen véletlen akadtam erre a csodás blogra, és ott pedig erre a nagyon egyszerű – de szerintem nagyszerű – túrós süteményre. (eredeti recept ITT) Szinte rögtön neki is álltam, és nem volt nehéz dolgom, ami az átalakítást illeti…. nem csak liszt, cukor és zsiradék csere történt, hanem egy kicsit az arányokon is változtattam, szerintem így is nagyon jó lett : )

Hozzávalók:

Tetejére:

A tejfölt, zabpehelylisztet, aromát, édesítőt elkeverjük. A többi hozzávalót összekeverjük (én csak egy kanalat használtam hozzá), formába öntjük, majd ráöntjük a tejfölös keveréket és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 50 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) Szeletelés előtt várni kell vele egy kicsit.

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g ch (na de ebből közel 20 g a túró szénhidráttartalma…. : ) én azt is bele szoktam számolni), 15 szeletre vágtam, így 4 g ch/szelet. 100 granm kész süti kb. 9 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150209_071312

Vaníliás szelet

Volt egy felhasználásra váró ricottám, amiből egy gyors keverem-kavarom süti kerekedett : ) Ricotta helyett el tudom képzelni túróval is.

 

Hozzávalók:

Tetejére:

  • kb. 1 ek tej, édesítővel, vanília aromával elkeverve

A tojásokat az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a ricottát, tejet, aromát,olajat, majd a sütőporral elkevert lisztes keveréket. Alaposan elkeverjük, formába öntjük (én kb. 23×17 cm-es tepsit használtam) és előmelegített sütőben megsütjük.Gázsütőben 4 és feles fokozaton összesen kb. 35 percig sütöttem. 25 percnél megkentem az édesítős tejjel és visszatettem még kb. 10 percre.

Az egész adag ch tartalma kb. 115 g, én 15 szeletre vágtam, így 7,5 g ch/szelet. 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 19 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150201_161330

Kókusz muffin

Van már a blogon két hasonló pudingos muffin recept (a pudingkrémes muffin és a csokipudingos muffin), gondoltam, hogy készítek egy harmadik, most kókuszos változatot is. Szerintem ez már túlmegy a ” szimplán kókuszos” kategórián, azért is lett inkább “kókusz muffin” : ) A tetején lévő kókuszos díszítés pedig a hamis bounty alapján készült.

 

Hozzávalók:

A pudinghoz:

  • 1,5 dl tej
  • 10 g kókuszos pudingpor (én Haas “hólabda” ízűt használtam, de van “ötkeres” is, de sima tejszínes is jó)
  • 20 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 10 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)

Tetejére:

Először elkészítjük a pudingot (ez is belemegy majd a muffin tésztájába). A tejet, édesítőt, pudingport elkeverjük, és sűrűre főzzük (én most mikróztam), majd belekeverjük a kókuszreszeléket. Amíg hűl összeállítjuk a muffintésztát. A tojást az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, olajat, a kész pudingot, majd a lisztes sütőporos keveréket. Muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem, 7 db normál méretű muffinom lett ebből az adagból.) A kókuszos krémhez a hozzávalókat elkeverjük és sűrűre főzzük, majd a muffinok tetejére kanalazzuk.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, 7 db muffin esetén kb. 17 g ch/db, 100 gramm kész muffin 25 g ch-t tartalmaz. (A tetején lévő kókuszkrém nélkül kb. 100 g ch, darabonként 14 g ch, 100 gramm kész muffin 28 g ch.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150131_095230

Meggyes mákos kocka sütés nélkül

Nem tudom már, hogy hogy akadtam erre a Columbo kocka elnevezésű sütire, de azonnal ráugrottam… egyrészt mert nagyon tetszett, másrészt mert sütés nélküli, de legfőképp a neve miatt, ugyanis nekem (is) nagy kedvencem (volt) Columbo nyomozó.  Ahogy elolvastam a receptet, még izgalmasabbnak tűnt, hogy búzadarát főzzek össze meggyel… elég bizarr, ugye? : ) Az, és ahogy kinéz az még bizarrabb…. de ki kell várni a végét, mert nagyon finom. Végül az ugyanezen a blogon lévő mákos verziót választottam (eredeti recept ITT), de már látom magam előtt, hogy kipróbálom eperrel- kókusszal is…. : ) Na de most jöjjön a mákos verzió, ahogy én csináltam:

 

Hozzávalók a meggyes réteghez:

Mákos réteghez:

Tetejére:

  • 30 g cukormentes tejcsoki (nálam Wawel)
  • kb. 3 ek tej
  • édesítő
  • 2 tk kakaópor
  • 2 tk olvasztott kókuszolaj

A meggyet a vízzel, édesítővel feltesszük forrni, majd hozzákeverjük a zabkorpát és besűrítjük. Vízzel kiöblített tepsibe öntjük (az enyém kb. 19×19 cm-es), lehűtjük. A mákos réteghez a hozzávalókat elkeverjük és összefőzzük, majd a kihűlt meggyes rétegre simítjuk. A csokit egy kevés tejjel felolvasztjuk (mikróztam pár másodpercig), elkeverjük, hozzáadjuk a kakaóport, édesítőt, olajat majd a eloszlatjuk a süti tetején és legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük. Lehet, hogy elbírna még 10-20 g zabkorpát, de így is lehetett rendesen szeletelni, de nem az a fajta süti, amit úgy felkapunk a tálcára és megeszünk, hanem villa kell hozzá : )

Az egész adag ch tartalma kb. 160 g, én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 18 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 15 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Kókuszos kevert süti

Több helyen láttam már a “bögrés raffaello” nevű sütit, és mivel pont kedvet kaptam valami kókuszos, kevert sütihez, így gondoltam megpróbálkozom vele. Ahogy nézegettem a recepteket, mindenhol ugyanazt találtam, így konkrét forrást nem is tudok megjelölni, csak így “guglizva“. Több receptet megnéztem, reménykedtem, hogy hátha valahol lesz egy nem bögrés változat is (a BÖGRÉS raffaello-hoz….: D ), ugyanis nekem ez valamiért soha nem ment. Mármint ez a “bögrés”, “kanalas” sütögetés. Főleg ugye ilyen kis mennyiségeknél, szerintem könnyen el lehet csúszni az arányokkal. Perszer nem találtam nem bögrés receptet, ezért gondoltam, hogy majd úgy “saccperkábé”belövöm a mennyiségeket. Ki is mértem mindent, amikor is nyúlok a kókuszért… ha már kókuszos sütit sütnék ugye. Na már most kókusz nem nagyon volt, összesen 30 grammot tudtam összekaparni, így ezzel kellett gazdálkodnom : ) Mondjuk még egy 20 grammot tettem volna bele, (és plusz egy evőkanálnyi olajat) de mivel nem volt, így a tetejére öntöttem kókusztejporos tejet, hogy azért minél kókuszosabb legyen. Az lett szerintem : ) (így végül nem is az eredeti receptleírást követtem, mert ott kicsit más a keverés-kavarás-kókuszozás-öntés, stb. de az adta az ihletet : ) )

 

Hozzávalók:

Tetejére:

A tojást az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, joghurtot, kókuszolajat, aromát alaposan összekeverjük, majd apránként a sütőporral, sóval elkevert zabpehelyliszt-zabkorpa-kókusz keverékét is hozzáadjuk. Előmelegített sütőbe tesszük, majd kb. félidőben ráöntjük a kókuszos tejet és készre sütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 25-30 percig sütöttem, 17×24 cm-es formát használtam.)

Az egész adag ch tartalma kb. 155 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 13 g ch/szelet. (100 gramm kész süti ch tartalma kb. 32 g)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150104_104143

Kávés csokis muffin

Rákattantam a kávés sütikre, most épp muffin készült ezzel az ízvilággal, ami szerintem nagyon nagyon finom lett. Nagyon tetszik az állaga, íze, mindene.

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat kimérjük, majd az egészet (kézi habverővel) összekeverjük (az apróra vágott csokit a végén kevertem bele). Muffinformába töltjük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15 percig sütöttem, aztán elzártam és még bent hagytam kb. 5 percig. Nekem 6 db normál méretű muffinom lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:
(a kcal most is csak nagyon nagy vonalakban)
Az egész adag kb.: 80 g ch és 620 kcal.
6 db muffin esetén: 13 g ch és 103 kcal/db.
100 gramm kész muffin: 32 g ch éss 250 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabos kávés muffin

Zabkoch

Néha (vagy inkább sokszor? : ) ) az ilyen egyszerűnek mondott sütiken, ételeken “csúszok el”… és ilyenkor mindig eszembe jut apukám, aki a konyhai ténykedésem kezdetén, amikor is nagy örömmel meséltem, hogy húúú ilyen lasagne-t sütöttem, meg olyan rakott tésztát, miután végighallgatott, megkérdezte: mondd, kislányom, olyat, hogy egyszerű borsófőzelék és fasírt, olyat nem tudsz csinálni?? Jogos volt a kérdés, mert az ilyen egyszerű ételeknél tényleg mindig annyit agyalok, hogy hogy is kell, olvasgatok, felhívom anyut, stb. Ciki, nem ciki, ez van : ) Na most valahogy így jártam ezzel az egyszerűnek kikiáltott zabfelfújttal is. Ami valójában tényleg egyszerű, csak nekem második nekifutásra sikerült csak összehozni : ) Első alkalommal is ehető volt, csak akkor egy “épp, hogy nem folyik és vágható sült tejbezabi” lett belőle. És habár megmondom őszintén, nem tudom, hogy ilyennek kell-e lennie, de annyi biztos, hogy most szépen lehetett szeletelni (miután kihűlt), és nagyon finom volt (házi cukormentes) eperlekvárral : )

Hozzávalók:

A tejben elkeverjük a zabkorpát, édesítőt és összefőzzük. Belekeverjük a vajat, a tojások sárgáját, majd, amikor kicsit kihűlt akkor beleforgatjuk a – csipet sóval – kemény habbá vert tojásfehérjét. Egy kisebb tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 35 percig sütöttem, a forma mérete, amit használtam kb. 19×19 cm.

Az egész adag ch tartalma kb. 70 g, 9 szeletre vágtam így kb. 8 g ch/szelet. (100 gramm kész süti ch tartalma kb. 17 g.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141231_081701

Sütőben sült sárgarépás fasírtgolyó sárgarépás tésztával

Én mondtam, hogy nagy kedvenc lett ez a sütőben sült fasírt… Az almás, majd a paradicsomos változat után, most sárgarépával készítettem. A fasírtot is, és a tésztaszószt is.

Hozzávalók a fasírtgolyókhoz:

  • 250 g darált hús
  • 1 tojás
  • 100 g reszelt sárgarépa
  • fűszerek ízlés szerint (nálam chilis-fokhagymás fűszerkeverék)
  • 35 g zabkorpa

 

Tésztaszószhoz:

  •  2 kisebb gerezd fokhagyma
  • kókuszolaj
  • 100 g reszelt sárgarépa
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • fűszerek ízlés szerint (szintén a chilis-fokhagymás)
  • 1 tk ecet
  • 1-2 tk mustár

A fasírthoz a hozzávalókat elkeverjük, 15-20 percre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk és sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Én igyekeztem minél kisebb golyókat formázni, hogy inkább több legyen, így nekem ebből az adagból 35 db kis fasírtgolyóm lett. Amíg sül, addig elkészítjük a tésztaszószt. Kókuszolajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd a reszelt sárgarépát, egy kevés vizet és fedő alatt puhára főzzük.(ilyenkor még maradt alatta egy kis víz, ha nem marad, akkor pótoljuk, hogy könnyebben keverhető legyen, ne legyen túl sűrű a krémsajttal) Hozzáadjuk a krémsajtot, ecettel, mustárral, fűszerekkel ízesítjük és összefőzzük. Főtt (durum, tönköly, ch csökkentett, stb.) tésztával tálaljuk.

Az egész adag (tészta nélkül) kb. 50 g ch, én ezt három adagra osztottam. (a fasírtgolyókat menet közben kicsit “kóstolgattam”, így azok gyorsan fogytak : )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141215_073418

 

Forralt boros süti

Ehhez a sütihez két “irányból” jött az ihlet…. először ahogy olvasgattam a cantuccini-ről (recept ITT), miszerint a kávé és kakaó mellett előszeretettel mártogatják borba is az olaszok ezt a finomságot… elképzeltem milyen lehet, de annyira nem vonzott a dolog, én maradtam a kávénál… viszont amikor bevásárlás közben megláttam a forralt bor fűszerkeveréket, akkor már beindult a fantáziám…. : ) A fűszerkeveréket gyorsan visszatettem a polcra, mivel legalább két kiló cukor van benne, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon “be lehet-e építeni” a forralt bort valamilyen sütibe…. nagy meglepetésemre, és egyben nagy megkönnyebbülésemre is, hamar kiderült, hogy bizony nem csak pörkölt, hanem sütemény is készülhet vörös borral. Ahogy olvasgattam, egy tradicionális német süteményről van szó, pechemre, mivel ez az egyetlen nyelv, amit képtelen voltam (vagyok) megtanulni…. Na de szerencsére találtam magyar oldalakon is recepteket, viszont mindegyikhez rengeteg vaj (vagy margarin) kellett, így megalkottam a saját forralt boros sütimet : ) Szerintem nagyon nagyon finom lett. És hogy érezni-e benne a bort? Ha tudod, hogy az van benne, akkor érzed… olyan kellemesen, finoman…. ha nem tudod, akkor pedig csak azt érzed, hogy valami finom zamatos sütit eszel és nem tudod, hogy mi a “titok” : ) (az alkohol tartalom miatt nem kell aggódni, mert sütés közben elpárolog)

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 50 g krémsajt (vagy joghurt, tejföl)
  • 1 ek forralt bor
  • 10 g cukormentes étcsoki reszelve (nálam Wawel)

A forralt bort ízlés szerint elkészítjük, én fahéjjal,őrölt szegfűszeggel, gyömbérrel ízesítettem, (nem sajnálva a fűszereket, hogy megmaradjon sütés után is az aromája. Vagy cukormentes forraltbor fűszerkeverékkel is ízesíthető.) A tojásfehérjék kivételével alaposan elkeverjük a hozzávalókat , majd óvatosan hozzáadjuk a csipet sóval kemény habbá vert fehérjéket is. Előmelegített sütőben megsütjük. Félidőben megkenjük a krémsajttal, majd miután kivesszük a sütőből megszórjuk reszelt csokival.(kb. 20×20 cm-es tepsit használtam, gázsütőben 4-es fokozaton összesen kb. 30 percig sütöttem.) Zero6 helyett,szerintem jó zabpehelyliszt és zabkorpa fele-fele arányban, vagy pl. durum-, tönkölyliszt.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 9 nagyobb szeletre vágtam, így bk. 10 g ch/db. (100 gramm kész süti kb. 18 g ch-t tartalmaz. A kalóriát nem számoltam pontosan, de kb. 1200 körül lehet az egész adag.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141206_103124

Levendulás zabszelet

Ez a levendulás szelet is a legutóbbi családlátogatáskor készült, (amikor a levendulás keksz is), csak eddig elmaradt a receptírás. Persze a levendula itt is elhagyható, bármilyen, tetszés szerinti fűszerrel helyettesíthető, de szerintem érdemes egy próbát tenni a levendulával is : )

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 120 g zabpehelyliszt
  • 50 g zabkorpa
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 50-60 g xilit)
  • 1,5 dl tej
  • 5 ek olvasztott kókuszolaj
  • fél citrom leve
  • vanília aroma
  • morzsolt levendula (kb. 1 tk)

Tetejére:

  • 80-100 g light krémsajt (kép ITT)
  • 1-2 ek citromlé
  • édesítő ízlés szerint
  • csipetnyi levendula
  • 1 tk méz

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgájához adjuk az édesítőt, kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a tejet, kókuszolajat, majd a sütőporos lisztes keveréket, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Tepsibe öntjük, előmelegített sütőbe tesszük. (kb. 17×27 cm-es tepsit használtam) Kb. 15 perc sütés után a tetején elterítjük a citromlével, édesítővel, mézzel, levendulával elkevert krémsajtot és készre sütjük. (Én 190 fokon sütöttem, 15 perc után tettem rá a krémsajtot és után még kb. 5 percig hagytam a sütőben. Lehet, hogy másnál több idő kell neki, nekem ez most valamiért gyorsan sült, én is meglepődtem.)

Az egész adag ch tartalma (xilittel) kb. 160 g, 15 szeletre vágtam így 11 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141123_104931

Almás fasírt almás zellerpürével

Új kedvencem lett, ami a fasírtot illeti…. nagyon nagyon finom, és kb. két-három perces előkészület van vele, a többit elvégzi a sütő : ) Az ötlet a ShopBuilder oldalról van, megláttam, megszerettem és már bent is volt a sütőben : ) (eredeti recept ITT) Tovább tartott a zellert és az almát meghámozni, felkockázni, mint a fasírtot összedobni.

Hozzávalók a fasírthoz:

A zellerpüréhez:

  • egy nagy zellergumó (megtisztítva kb. 500 g)
  • 2 alma
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint
  • kb. 1 ek vaj
  • tej

A fasírthoz a hozzávalókat elkeverjük, (ne sajnáljuk a fűszereket), püspökkenyérformába simítjuk, alufóliával lefedjük, megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem, félidőben levettem az alufóliát.  A zellert, almát meghámozzuk, kockákra vágjuk. A zellert felöntjük vízzel, sózzuk, puhára főzzük. Az utolsó pár percben hozzádjuk az almát. Leszűrjük, hozzáadjuk a vajat, tejet, sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint, botmixerrel pürésítjük.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141130_103459

Zabtorta

Sokak, vagyis sokunk kedvence a reggeli zabkása… miért ne kaphatna ez is egy kis “ünnepi ruhát” így karácsony közeledtével? : ) Eredetileg “grízes” krémest terveztem, csak nem volt kedvem lapokat gyúrni, nyújtani, sütni…. Viszont mindenképpen ki akartam próbálni ezt a fajta “tejbezabis” sütit, mivel a közelgő “Örömsüti akciónál” külön kérés, hogy puha süteményt süssünk a gyerekeknek, szóval mondhatni úgy is, hogy ez egy próbasütés volt, ami szerintem nagyon jól sikerült. Remélem nekik is ízleni fog majd. (Az ötletet Gabriella tejbegríz szelet receptje adta.)

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A “krémhez”:

 

A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel, kézi mixerrel fehéredésig keverjük (kb. 6-8 perc), rászitáljuk a sütőporos-kakaós lisztkeveréket és kézi habverővel összeforgatjuk. (Nem kell túlzottan vigyázni a tojáshabra, de azért ne törjük halálra : ) ) Előmelegített sütőben megsütjük. (ha nem tapadásmentes a forma, akkor sütőpapírral béleljük ki, vagy kenjük-lisztezzük, de csak a forma alját, az oldalát ne! ) Én gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) 10 percig sütöttem. A “krémhez” – ami lényegében egy zabkása – kimérjük a tejet, hozzáadjuk a zabkorpát, édesítjük, majd sűrűre főzzük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd kézi habverővel hozzákeverjük a vajat (ez elhagyható, de így krémesebb lesz), elsimítjuk a piskótán és – miután kihűlt – hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a tetejét megszórjuk kakaóporral. Totál “tejbepapi-fíling”, nem? : )

Az egész adag kb. 85 g ch (és nagyon kb. 850 kcal).

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Mese mákos

Én úgy tudom, hogy a “mese almás” azért kapta ezt a szép nevet, mert annak idején a nagyik sütötték ezt az almás pitét az unokáknak, amikor látogatóba mentek. Az én mamám is sütött almás pitét… de többször sütött ilyesmi kevert mákos sütit is, ami valamiért nekem sokkal emlékezetesebb maradt….így nekem ez a mese : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 1 ek joghurt (kb. 20-25 g)
  • 1 tk méz/mézpótló (k. 10-15 g)
  • 2 ek citromlé (igazi, nem üveges : ) )
  • késhegynyi szegfűszeg (vagy fahéj, mézeskalácsfűszer, gyömbér, stb.)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A zabpehelylisztet, zabkorpát, mákot, sütőport összekeverjük. A tojás sárgájákat az édesítővel elkeverjük, hozzáadjuk a joghurtot, tejet, aromát majd a lisztes-mákos keveréket, végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk. Tepsibe öntjük a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. A tetejére szánt “sziruphoz” a hozzávalókat elkeverjük, (én pár másodpercre betettem a mikróba), majd a forró süti tetejére öntjük és pár percre visszatesszük a sütőbe. (én gázsütőben 4 és feles fokozaton sütöttem, kb. 17×23 cm-es tepsit használtam és kb. 17 perc sütés után tettem rá a szirupot, visszavettem a hőfokot 3-asra és további 5 percig sütöttem.) Ez a szirupos öntet nem saját találmány, egy receptes újságban láttam egy narancsos mandulás sütinél, (bár ott vízzel volt, nem joghurttal) de nagyon tetszik, máskor is alkalmazni fogom, mert nagyon jól ki lehet hozni az ízeket és iszonyat jó állagot ad a sütinek szerintem. A mák-liszt aránnyal lehet játszani, nekem így kellemesen, az én ízlésemnek megfelelően lett mákos, de mehet bele több mák is, (és annyival kevesebb zabpehelyliszt), kinek hogy tetszik. Nekem így mesés. : )

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, én 12 szeletre vágtam, így 9 g ch/szelet. (A kalóriatartalma kb. 1200 kcal, de ennél nem számoltam ki pontosan.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Zabos mákos szelet

Kávés szelet

Vágytam valami kávés, de nem krémes, hanem inkább pihe-puha kevert sütire. Kezdetben nagyon nem akart összeállni a kép, hogy mit mivel hogyan mennyit, sb. de azt hiszem megérte agyalni rajta, mert olyan lett, mint amire vágytam : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 80 g tejföl (vagy helyette kicsivel kevesebb joghurt)
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 tk instant kávé

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tejet kicsit felmelegítjük, belekverjük a kávét, vanília aromát. A sárgájához adjuk az édesítőt, kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a kávés tejet, kókuszolajat, majd a sütőporos lisztes keveréket, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Tepsibe öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton, összesen kb. 30 percig sütöttem, kb. 17×23 cm-es formát használtam) Kb. 15 perc után a tetején elterítjük az édesítővel, kávéval elkevert tejfölt és további 15 percig sütjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 84 g, 12 szeletre vágva kb. 7 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141102_100423

Protein kalács Szafitól

Szafinál láttam ezt a protein kalács receptet, ki kellett próbálni : ) (eredeti recept ITT) Fél adagot készítettem és itt-ott változtattam rajta egy kicsit, de lényegében ugyanaz. Szerintem nagyon finom lett, és nagyon jól eltelít. (még engem is : ) ) Köszönet a receptért! : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük, formába öntjük (kb.17 cm-es szilikon kenyérformát használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 35 percig sütöttem)

Az egész adag ch tartalma kb. 135 g (11-12 szelet jön ki belőle)

A Facebook-on itt tudsz csaltakozni: fittkonyha.info

IMG_20141016_072443

Almás mogyorós szelet

Mit is mondjak… tesztelni kellett a másik sütőformát is : ) Na meg már régóta ki akartam próbálni a tönkölylisztet édesen is, mert eddig mindig csak pizzához, vagy más sós kelt tésztához használtam. Erre nagy pechemre pont most hagyott el az ihlet, és valamiért semmi épkézláb ötlet nem akart előbújni… szokott ilyen lenni, aztán meg hirtelen annyi ötlet kavarog a fejemben, hogy nem győzöm követni őket : D Szóval ez most ilyen egyszerű, almás-mogyorós “őszies” sütiféleség. (dióval jobb lett volna, de ahhoz diót kellett volna törni…. hhehh : ) )

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 90 g tk tönkölyliszt
  • 30 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam)
  • 20 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 40 g mogyorópehely (ezt használtam) vagy helyette dió
  • 1 tk sütőpor
  • kb. 140 g reszelt alma (ez kb. 2 db kisebb alma)
  • édesítő (nálam kb. 30-40 g xilit, plusz 1 tk folyékony)
  • fahéj, gyömbér (nálam 1 kk fahéj és 1 késhegynyi gyömbér)
  • 175 g joghurt
  • 0,5 dl tej

Tetejére:

  • “csipetnyi” olvasztott vaj (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A többi hozzávalót alaposan elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert habot. Nem törjük szét, de nem is kell rá annyira vigyázni, mint egy piskótánál. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30 percig sütöttem, kb.17×23 cm-es formát használtam. iiiigen, a vadiúj sütőformám : ) ) Amikor kivettem a sütőből, még forrón megkentem egy kevés olvasztott vajjal.

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g, én 16 szeletre vágtam, így 8 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141011_094934

Diós almás keksz

Ha egészen részletes receptleírást szeretnék adni ehhez a kekszhez, akkor az kb. úgy kezdődne, hogy kimegyünk az udvarra és összeszedjük a fáról lehullott diót, de mindez úgy lesz az igazi, ha előtte kivárjuk, hogy jól essen az eső… : D (nálam így történt….)  De persze ezt a lépést ki lehet hagyni, úgy is finom lesz a végeredmény : ) Nem az a tipikus ropogós keksz, inkább olyan müzli szeletes valami, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Szerintem finom, és csupa jó és finom dolog van benne és nagyon eltelít : )

Hozzávalók:

Az összes hozzávalót aprítógépbe tesszük és összekeverjük. Kb. 20-30 percre hűtőbe tesszük, majd a masszából vizes kézzel golyókat formázunk (nekem 9 db lett), kilapítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20 percig sütöttem. Lehet  még fokozni pl. fahéjjal, egyéb fűszerrel, de én most nem akartam, mert a “tiszta” dió ízét szerettem volna érezni. Sikerült : )

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag kb. 85 g ch és 935 kcal.
1 darab keksz: 9,5 g ch és 104 kcal.
100 grammra kiszámolva: 41 g ch és 447 kcal/100 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141004_173114

Mogyorós muffin

A muffin mindig jó, de én az őszi-téli időszakban még jobban szeretem őket. Főleg az ilyen őszies ízvilágúakat.

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük, előmelegített sütőben megsütjük. Most nem a mini formát, hanem a normál méretű sütőt használtam, így ebből az adagból 9 db muffinom lett. (mivel ez a formám nem szilikon, így kókuszolajjal kikentem és megszórtam egy kevés liszttel is) A tetejére “körtepudingot” tettem: egy puha körtét villával összenyomkodtam, kicsit édesítettem és hozzákevertem egy fél teáskanálnyi konyaklisztet.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 9 darab muffin esetén kb. 10 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

IMG_20140928_162823

Tökjó kosárka

Már régóta tervben van ez a “tökös kosárka”, csak ki kellett várnom a sütőtök-szezont : ) (nem szabadultok a kosárkáimtól : D )

Hozzávalók:

  • 80 g zabpehely
  • 40 g mogyorópehely (darált mogyoró)
  • 15-20 g kakaópor
  • 30 g zabkorpa
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 30-40 g xilit, plusz egy kevés folyékony édesítő)
  • csipetnyi só
  • 2-3 ek tej
  • fél alma (magház és héj nélkül kb. 50-60 g)

Töltelék:

  • kb. 200 g sütőtökpüré (sült sütőtök)
  • 100 g krémsajt (Aldi, Lidl, Penny saját márkás termékei, kép ITT)
  • fahéj, szerecsendió, őrölt szegfűszeg, édesítő – ezek ízlés szerint

A kosárka hozzávalóit aprítógépbe tesszük és összekeverjük. (a tejet a végén adtam hozzá) Hűtőbe tesszük, hogy a zabpehely, zabkorpa megduzzadjon. (először még lágynak tűnhet a massza) Egy muffinformát kibélelünk sütőpapírcsíkokkal (ezzel tudjuk majd könnyen kiemelni a kész kosárkát), és elkészítjük a krémet. A hozzávalókat alaposan elkeverjük, ízlés szerint fűszerezzük, édesítjük. (szerintem ez tényleg ízlés dolga, mehet bele több sütőtök, kevesebb krémsajt, több fűszer, édesítő, stb. szóval kóstolgatni kell : ) )A masszából golyókat formázunk, tenyerünkkel szétlapítjuk, és a formába nyomkodjuk. (nekem most 8 darab mini kosárkám lett) A krémsajtos-sütőtökös masszát a kosárkákba töltjük és újra hűtjük. A tetejére sütőtökből formáztam golyókat és megszórtam mogyorópehellyel.

Az egész adag szénhidráttartalma kb. 130 g, 8 db kosárka esetén kb. 16 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140927_171420

Csokis csillag

Ettem volna valami kakaós-csokis finomságot, viszont most nem vágytam habos-krémes sütire, hanem valami olyanra, amit a reggeli kávéhoz, teához lehet eszegetni. Szerintem olyan lett : )

Hozzávalók:

A tojásfehérjék kivételével alaposan elkeverjük a hozzávalókat , majd óvatosan hozzáadjuk a csipet sóval kemény habbá vert fehérjéket is. Előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 25 percig sütöttem) Én egy kb. 16-18 cm-es csillag alakú szilikon formát használtam, de persze bármilyen formában megsüthető.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 g. (100 grammra kiszámolva 21 g ch/100 g)


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabos csokis csillag

Sonkás sajtos croissant

Szerettem volna sütni valami finom sonkás-sajtos péksütit, és hála Limara express croissant receptjének, sikerült is : ) Ezt már régebben is elkészítettem, de akkor még az eredeti recept szerint fehér liszttel és több vajjal, most viszont személyre szabtam.

Hozzávalók:

Kenéshez, tetejére:

  • hideg vaj (én kb. 30 grammot használtam)
  • tojás (tetejére)
  • szezámmag

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, egy órán át kelesztjük. Kinyújtjuk (kb. 25×25 cm-esre) és a vaj egy részét ráreszeljük (előtte fagyasztóba tettem), két szélét felhajtjuk, oda is megy reszelt vaj, majd újra hajtunk egyet, oda is reszelünk a vajból (úgy hajtogatjuk, mint a pogácsát), kör alakúra nyújtjuk.. Tetszőleges részre osztjuk attól függően, hogy hány darab, illetve mekkora kifliket szeretnénk. Én most négy nagyot készítettem. Formázás előtt még mindegyiket kinyújtottam egy kicsit, hogy minél vékonyabb legyen. Minden egyes darabra vajat reszelünk, rátesszük ízlés szerint a tölteléket (én egy sonkaszeletet, reszelt sajtot és metélőhagymát tettem bele), feltekerjük. Letakarva kb. 20 percet pihentetjük. Megkenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal és előmelegített sütőben készre sütjük. Sajt is mehet a tetejére, de nekem ez csak most jutott eszembe, miközben írom a receptet : ) Nekem gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 perc volt de ez sütőfüggő. A vajat én úgy “osztottam be”, hogy kb. 15 g ment a hajtogatáshoz és ugyanennyi a formázáshoz. Persze lehet beletenni jóval többet is  kb. 70-80 grammot), mert minél több a vaj, annál finomabb, de én azért valamennyire igyekezetem spórolni a kalóriával, és szerintem így is nagyon finom lett.

Az egész adag kb. 120 g ch és 1200 kcal, 4 darab nagyméretű croissant esetén 30 g ch és 300 kcal. (A kalóriánál a tölteléket nem számoltam bele, mivel ez elég változó lehet, a szénhidrát szempontjából viszont nem jelentős.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Sonkás sajtos zabos kifli

Ch csökkentett kenyér

Pár napja az egyik  Facebook csoportban olvastam egy posztot, ami beindította a fantáziámat. Arról volt szó, hogy mi lenne, ha többen megpróbálkoznánk egy hasonló ch csökkentett kenyérrel, cipóval, mint, amit az Aldiban lehet kapni.Kóstoltam már ezt kenyeret, de megmondom őszintén, hogy nekem annyira nem jött be. Igazából nem is tudom megmondani, hogy mi ennek az oka…. annyira kis gusztusos, jó az állaga, finom is, de nekem olyan, mintha nem ennék semmit…. kb. így tudom jellemezni : ) Ettől függetlenül tetszett az ötlet, így megpróbálkoztam valamit összehozni az összetevők alapján. Persze nem lett ugyanolyan, a ch is több, a hozzávalókkal is kellett variálni, mivel nem volt minden meg, de mindenesetre jó kis program volt : ) Ja, és szerintem finom is : ) Nem lett olyan “légies”, hanem tömörebb, más az íze is, tehát lényegében egyáltalán nem olyan, csupán csak az ihlette.

Hozzávalók:

A száraz anyagokat kimérjük, elkeverjük, hozzáadjuk a víz kb. felét, kicsit “összemorzsoljuk”, majd olaj, víz, olaj, víz, és rugalmas tésztát gyúrunk (jó pár percig eltart…kezdetben ragacsosnak tűnik, de kitartóan gyúrjuk tovább : ) ) Letakarva 50-60 percig kelesztjük. Formába tesszük, (20 cm-es szilikon formát használtam) és újabb 20-25 perc kelesztés, vízzel kicsit megspricceljük és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 30-35 perc) Félidőben még egyszer megspricceltem vízzel. (virág spriccelő pont jó erre a célra : ) )

Kalória és szénhidrát:
Az egész adag 70 g ch és 955 kcal. 370 grammos kenyérkém lett, így 19 g ch és 258 kcal/100 g kész kenyér.
A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140831_110329

Kókuszos zabfalat

Szeretem az ilyen “sitty-sutty összekavarom, kisütöm” kis falatkákat. Az egész a zablepénnyel indult, ami még mindig nagy kedvenc. Később jött az almás- , túrós zabfalat és most a kókuszos zabfalat. Ez lényegében annyiban különbözik, hogy zabpehely helyett zabkorpával készült és került bele kókusz.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 30 g zabkorpa
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • kb. 0,5 dl tej (vagy víz)

A hozzávalókat alaposan összekeverjük (én az ilyeneket csak egy bögrében szoktam elkeverni), és 20-30 percig  állni hagyjuk, majd kevés kókuszolajon tetszőleges méretű kis korongokat sütünk. (Érdemes sütés közben fedővel letakarni.)

Az egész adag ch tartalma kb. 30 g és 380-400 kcal. (nekem 7 db kis korongom lett)

A Faceobook-on itt tuddsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140813_194425

Cukkini palacsinta

Volt egy kis cukkinim, és abból szerettem volna valamit készíteni. Először valami édesben gondolkoztam, el is jutottam a palacsintáig, viszont hirtelen lemondtam az édesről és sósan készítettem el.  Bevallom, hogy eredetileg vékony palacsintákat terveztem sütni, de aztán így sikerült : ) Így végül nem tekertem, csak megpakoltam töltelékkel és egyszerűen félbehajtottam.

Hozzávalók:
(3 db vastag palacsintához)

  • 1 tojás
  • 40 g zabpehelyliszt
  • 20 g zabkorpa
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • víz (kb.0,5 dl)
  • só, fűszerek (én metélőhagymát tettem bele)
  • kb. 250 g reszelt cukkini

A cukkinit lereszeljük, sózzuk, kicsit állni hagyjuk. A többi hozzávalót elkeverjük, majd hozzáadjuk a cukkinit is, és egy kicsit pihentetjük a tésztát. (nem nyomkodtam ki a levét) Felforrósított serpenyőben (csak az első alá tettem egy kevés kókuszolajat), alacsony hőfokon, fedő alatt kisütjük.  Én tejföllel, sonkával és sajttal töltöttem.

Az egész adag kb. 50 g ch és 330 kalória, így 3 db esetén 17 g ch és 110 kcal palacsintánként (plusz a töltelék)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Cukkinis zabpalacsinta

Serpenyős szendvics

Pár héttel ezelőtt egy Facebook csoportban láttam egy nagyon tuti szendvics receptet. Nagyon megtetszett, és egy éhes pillanatomban gyorsan ki is próbáltam (kicsit személyre szabtam, fél adagot készítettem és a káposzta-kolbász páros helyett én sonkát-sajtot tettem bele) …. aztán gyorsan meg is ettem. Nem fotóztam, nem méregettem, egyszerűen csak élveztem azt a “háromszög-melegszendvics-fílinget”,amit régen olyan nagyon szerettem. Aztán gondoltam, hogy elkészítem újra, lefotózom, megosztom. El is készítettem (nem is egyszer, többször is), de valamiért sosem sikerült fotózható formát alkotni. Az ízével nem volt gond, de külalakra nem volt az igazi. viszont nem hagyott nyugodni a gondolat, így sokadszorra újra nekiugrottam. Most került bele túró is, az eredetileg nincs benne. A lényeg, hogy viszonylag sűrű legyen a massza, alacsony hőfokon, fedő alatt kell sütni.

Hozzávalók:
(1 adag)

  • 1 tojás
  • 25-30 g zabpehelyliszt
  • 10 g zabkorpa
  • só (1 kk)
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 40 g túró
  • 1 ek tej (elhagyható)
  • kevés kókuszolaj a sütéshez
  • töltelék: sonka, sajt, stb.

A hozzávalókat elkeverjük (kókuszolaj és a töltelék kivételével : ) ), majd egy serpenyőben felforrósítunk egy kevés kókuszolajat, beleöntjük a massza kb. felét, rátesszük a sonkát, reszelt sajtot, majd ráöntjük a massza másik részét is, és fedő alatt, alacsony hőfokon, pár percig sütjük. Amikor már kezd sülni a teteje is, akkor óvatosan átfordítjuk és továbbra is fedő alatt (alacsony hőfokon) készre sütjük. A tej el is hagyható, de én az elején hozzáadtam (így értelemszerűen már nem tudtam kivenni belőle…. : ) ), szóval csak akkor tegyük hozzá, ha nagyon sűrű a tészta.

Tápérték kb: 25 g ch és 280 kalória.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1408303965002

Epres mákos túrógombóc

Eper és mák szerintem tökéletes párost alkot. Főleg, ha még a túró is bekapcsolódik a buliba : ) Az ötlet onnan jött, hogy pont a napokban vettem mákot, mert elfogyott, és valami mákos finomságban gondolkoztam. Ez lett belőle : )

Hozzávalók:

  • 30 dkg túró
  • 1 tojás
  • 4 dkg zabkorpa (lehet, hogy elbírt volna még egy kicsit)
  • édesítő ízlés szerint
  • eper
  • forgatáshoz: mák és xilit (vagy egyéb édesítő) keveréke

A túrót elkeverjük a tojással, zabkorpával, édesítővel és egy kis időre hűtőbe tesszük. Vizes kézzel gombócot formázunk (úgy, hogy a közepébe teszünk egy szem epret), és forrásban lévő vízben (nem szabad, hogy nagyon “lobogjon”) megfőzzük. Nem kell neki sok idő, amikor feljönnek a víz tetejére, akkor már jó. Xili-mák keverékébe forgatjuk. Nekem elsőre kicsit lágynak tűntek, ezért is írtam, hogy lehet, hogy elbírna még egy kevés zabkorpát, de összességében jó volt így is, csak meg kellett várni, amíg kihűl.

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g, nekem 6 db nagyméretű gombocóm lett, így 10 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140810_161401

Party palacsinta

Mindig is tetszettek a palacsintatornyok, olyan kis helyesek szerintem : ) Hét közben jött az ötlet, hogy kellene készíteni mini tornyokat, de mivel sejtettem, hogy nem egy két perces mutatvány lesz, így vártam vele péntekig. Addig agyaltam, hogy hogyan is lesz olyan kis tornyom, mint, amilyet megálmodtam. Hát sehogy : ) Úgy gondoltam, hogy majd szépen látszódnak a rétegek (a palacsinta és a krém), de végül olyan muffin kinézete lett az egésznek.  Szóval nem így képzeltem, de így is tetszik : ) Olyan kis “party falatkák” : )

Hozzávalók a palacsintához:

  • 2 tojás
  • 50 g zabpehelyliszt
  • 50 g zabkorpa
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • édesítő ízlés szerint (nekem 20 g xilit, plusz egy kevés folyékony)
  • kb. 130 g joghurt
  • 1 tk olvasztott kókuszolaj (a tésztába, plusz egy kevés a sütéshez)
  • 3-4 ek víz (a pihentetés után)

Töltelék:

  • 150 g light krémsajt (Aldi, Lidl, Penny, vagy mascarpone kép ITT)
  • 200 g eper
  • 2 tk étkezési zselatin
  • édesítő

A tojásokat az édesítővel egy kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a joghurtot, kókuszolajat, majd a szódabikarbónás lisztkeveréket és alaposan elkeverjük. Kb. egy órára hűtőbe tesszük. Ezután 3-4 evőkanál vízzel kicsit felhígítjuk, mert a hűtőben besűrűsödik. Nem kell, hogy nagyon híg legyen. Kisütjük a palacsintákat (serpenyőtől függően, ha kell, akkor teszünk alá egy kevés kókuszolajat) Akkora palacsintát kell sütni, amekkora a muffin formánk. Én ezen agyaltam egy darabig, hogy hogy is csináljam, mire nagy büszkén, hogy mennyire okos vagyok, hogy megtaláltam a megoldást, fogtam egy papírtörlő gurigát, (nekem pont akkora a muffin formám) feldaraboltam, alufóliával befedtem, serpenyőbe pakoltam őket és abba kanalaztam a palacsinta tésztát : ) Nagyon elégedett voltam magammal, de aztán kipróbáltam a “forma” nélkül is, és úgy is sikerült megfelelő méretűre sütni a palacsintákat, mivel elég sűrű a tészta, így nem terül szét. Én kb. egy-egy teáskanálnyi tésztát használtam palacsintánként. Miután megvannak a palacsinták (nekem 42 db lett), elkészítjük a tölteléket. Az epret (nekem fagyasztott volt), az édesítőt és a zselatint elkeverjük (egy kevés levet is hagytam alatta) és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd belekeverjük a krémsajtot. Jöhet a töltés: muffin forma aljára egy palacsinta, krém, palacsinta, krém és még egy palacsinta : ) Előtte érdemes egy-egy sütőpapír csíkot beletenni a formába, hogy majd dermedés után azzal emeljük ki.  Egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:
Az egész adag kb. 115 gr ch és 915 kcal. 14 db “tornyom” lett, így kb. 8 gr ch és 65 kcal/db.
(Csak a palacsinta tészta kb. 90 gr ch és 650 kcal)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1406977542980

Kakaós túrós csiga

Szeretem ezt a csiga formát, mert egyszerű és gyors a formázás, nem kell egyenként hajtogatni, vágni, stb. Van már az oldalon ilyen jellegű (élesztő mentes) csiga almássonkás, káposztás, sós túrós, kakaós, körtés, és még nem is tudom milyen. Most már van kakaós-túrós is : ) A tésztánál a szedres sajttorta tésztájából indultam ki, csak most ch csökkentett lisztet használtam, illetve a zsiradék egy részét joghurtra cseréltem. Szerintem ugyanilyen jó lehet zabpehelyliszttel, durumliszttel, Kilófaló liszttel is (illetve ezek keverékével)

Hozzávalók a tésztához:

A töltelék:

  • 200 g túró
  • 1 tojás
  • édesítő ízlés szerint
  • 2 tk zabkorpa
  • 1 tk tápióka keményítő (vagy pudingpor, vagy helyette plusz 1 tk zabkorpa)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kb. 30×20 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk (folpack alatt, mert kicsit lágy). A töltelékhez a hozzávalókat alaposan elkeverjük, elterítjük a tésztán, és óvatosan feltekerjük, majd felszeleteljük. (nekem 12 db csigám lett). Szilikonos vagy sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (gázsütőben 4 és feles fokozaton sütöttem) (Nekem egy-két darab egy kicsit odaragadt, de egy szilikon lapát segítségével könnyen leemelhető a tepsiről.)

Az egész adag ch tartalma kb. 75 gr, darabonként kb. 6 gr ch. (Nagy vonalakban kiszámolva kb. 70 kcal/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140731_062415

 

Fűszeres ricotta gombóc

Szeretem a ricottát, mert jól lehet vele dolgozni, akár édes, akár sós finomságot készítünk belőle. Mivel nekem még volt sajttortám, így nem nagyon vágytam édességre, ezért elkezdtem agyalni, hogy mit is kezdjek vele. Először arra gondoltam, hogy megpróbálkozom valami hasonlóval, mint a ricottás párna, csak élesztő nélkül, de aztán valahogy elkalandoztam (egész pontosan azért, mert nem volt kedvem sütőt kapcsolni a 60 fokos melegben : ) ) Szóval így született meg ez a ricotta gombóc.

Hozzávalók:

  • 15 dkg ricotta
  • 3 ek zabkorpa (kb. 4 dkg)
  • 1 tojás
  • só (1 tk)
  • fűszerek ízlés szerint (én metélőhagymát tettem bele)

A hozzávalókat alaposan elkeverjük, kis időre hűtőbe tesszük, hogy megdagadjon a zabkorpa valamennyire. Golyókat formázunk, és forrásban lévő sós vízben megfőzzük. (Miután feljönnek a víz tetejére még kb. 5 percig főztem) Én a gyrosból megmaradt fűszeres joghurttal és pirított csirkemell kockával ettem. Szerintem ez vacsorának és ebédnek is megállja a helyét, mennyiségtől függően.

Az egész adag ch tartalma kb. 30 gr. (nekem 25 kicsi gombócom lett)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1404601118101

Reggeli keksz

Szeretem a zabpelyhes reggeliket, sósan, édesen, magokkal, gyümölccsel, túróval, szóval szinte mindenhogy. Ezért gondoltam, összehozom a kedvenceket egy keksz erejéig : ) Nekem nagyon ízlik.

Hozzávalók:

  • 60 gr zabpehely (aprószemű)
  • 30 gr zabkorpa
  • 20 gr búzacsíra (vagy helyette zabkorpa)
  • 30 gr kókuszreszelék
  • 20 gr cukormentes aszalt áfonya  (vagy más aszalt gyümölcs)
  • édesítő (nálam kb. 30-40 gr xilit)
  • 1 kk sütőpor
  • 1 tojás
  • 70 gr túró
  • fél citrom leve
  • vanília aroma
  • 15 gr olvasztott kókuszolaj 

A hozzávalókat összegyúrjuk, megformázzuk a kekszeket (nekem 12 db lett) és előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton)

Szénhidráttartalom:
Az egész adag: kb. 122 gr ch
1 db keksz: 10 gr ch
100 gr-ra kiszámolva: 44 gr ch

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabpelyhes túrós keksz

Pudingos zabpehelytorta

Tesóm sütötte ezt az egyszerű, de nagyszerű zabpehelytortát : ) Nekem nagyon tetszik, főleg azért, mert jól variálható. Az alapra bármilyen más krémet tehetünk, például túróból, joghurtból készültet, illetve különböző ízű pudingokkal mindig más és más tortánk lesz : )

Az alap (22 cm-es tortaformához): 1/2 liter tej, 20 evőkanál (aprószemű) zabpehely, 20 pöty édesítő, 2 evőkanál zabkorpa. Ezt felforralni, amikor kihűlt belekeverni egy tojást , és 200 fokon 20 percig sütni. (az alap egy kicsit “ragacsos” állagú marad, de nem nyers  )

A krém: 1 doboz (500 gr) cukormentes sűrített tejet, egy csomag tejszínes pudingporral, édesítővel összefőzni. Persze lehet rendes tejet is használni, de abból valamennyivel kevesebb kell, hogy sűrű puding legyen. (Cukormentes sűrített tejet Aldiban, Lidl-ben lehet kapni. Penny-ben is láttam már, de az nem zsírszegény.)

Lényegében ennyi : ) Ch értéket most nem tudok mondani, mivel nem én készítettem, de én is ki fogom próbálni, mert nagyon tetszik.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

zptorta

Császármorzsa

Ez most nem egy félresikerült recept eredménye, ez tényleg császármorzsának is indult : ) Bár megmondom őszintén, hogy számomra kicsit homály az eredeti, igazi császármorzsa fogalma, mert ugye van grízes, van lisztes, van grízes-lisztes. Ez igazából egyik sem, hanem zabkorpás-lisztes verzió. Annyira tetszett, hogy szerintem végig fogom próbálni az összes liszttel : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 20 gr Diawellness 50%-os liszt
  • 20 gr zabkorpa
  • édesítő (nálam most folyékony)
  • csipet szódabikarbóna
  • kevés víz (nem kell sok 2-3 ek, sűrű állagú tészta legyen)
  • kókuszolaj a sütéshez
  • tetejére: ízlés szerint lekvár, por”cukor”

A hozzávalókat elkeverjük, egy kicsit állni hagyjuk, hogy a zabkorpa megduzzadjon, majd egy teflon serpenyőben felforrósítunk egy kevés kókuszzsír, beleöntjük a masszát, amikor megsült az egyik fele, akkor átfordítjuk és fakanállal összedaraboljuk. (pedig annyira jó kis dundi palacsinta is lehetett volna belőle, hogy majdnem sajnáltam szétdarabolni : ) ) Én saját készítésű eperlekvárral ettem, és a tetejére szórtam egy kis kókuszchipset. Kicsit kevésnek találtam reggelire a szénhidráttartalmát így ettem még mellé pár szem cukormentes aszalt áfonyát is : )

A ch tartalom max. 25 gr. (kalória kb. 350 kcal, ezt nem számoltam ki pontosan)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Kakaós szelet

Esküszöm, hogy próbáltam valami szépet felfedezni ebben a sütiben, de nem sikerült, így betettem a “ronda, de finom” (és egyszerű) kategóriába : )

Hozávalók:

Az almát meghámoztam, apró kockákra vágtam, és a többi hozzávalóval együtt késes aprítóba tettem (vagy turmixba is lehet), és összekevertem. Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem. (20×30 cm-es tepsiben) Hát ennyi volt : ) Tényleg nem szép, de finom és egyszerű, az almától pedig nekem olyan krémesnek tűnt.

Az egész adag ch tartalma kb. 110 gr, 24 szeletre vágtam, így 4,5 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140603_211148

Hamis bounty

Egy Facebook csoportban láttam ezt a receptet (az eredeti cukros, grízes verziót), és nagyon megtetszett, ezért gondoltam kipróbálom, természetesen cukormentesen : ) Nem mondom, hogy egy csúcs kategóriás alkotás lett, ami a kinézetét illeti, de finom volt, és nem utolsó sorban nagyon gyors! : ) (persze a hűtési időt nem számoljuk ebbe bele : ) )

Hozzávalók:

  • 1 dl tej
  • 15 gr vaj (nekem csak ennyi volt, az eredeti recept 4 dkg margarint vagy vajat ír)
  • 1 ek zabkorpa (az eredeti receptben gríz)
  • édesítő (nekem kb. 10 pötty, az eredeti receptben 4-5 dkg cukor)
  • 50 gr kókuszreszelék (az eredeti recept szerint 6 dkg kókuszreszelék)

Bevonáshoz:

  • cukormentes csoki, kevés tej, kakaópor (eredeti receptben csak olvasztott csoki volt)

A tejet a vajjal, édesítővel felforraljuk, hozzáadjuk a zabkorpát és a kókuszt. Jól elkeverjük, langyosra hűtjük. Egy darab zsírpapírra négyszögletes formát készítünk kb. 1-2 cm vastagságban, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára. Amikor kihűlt felszeleteljük és az olvasztott csokival bevonjuk. Nekem ehhez már nem nagyon volt türelmem, mert este készítettem, így csak a tetejüket kentem meg csokival, ami kicsit ront a látványon, főleg, hogy még “izzadt” is a csoki a fotózásnál : )

Az egész adag ch tartalma kb. 25 gr. (nekem 10 szeletem lett, amin utólag elcsodálkoztam, hogy már az eredeti Bounty alakjára, méretére sem emlékszem : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140527_204344

 

Szedres túrós muffin

A pár nappal ezelőtti joghurtos szedres szelet után, egy újabb szedres finomság, most muffin formában  túrós töltelékkel.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 150 gr natúr joghurt
  • 60 gr zabpehelyliszt
  • 40 gr zabkorpa
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam 1 ek xilit, 1 ek folyékony)
  • kevés víz (kb. 0,2 dl)

Túrós töltelék:

  • kb. 13 dkg túró
  •  kb. 13 dkg szeder(eredetileg fagyasztott volt, de már felengedett állapotában használtam)
  •  édesítő

A tojást, az édesítőt és a a joghurtot elkeverjük, hozzáadjuk a sütőporos lisztkeveréket, és a vizet. Kicsit állni hagyjuk (kicsit duzzadjon a zabkorpa), amíg elkészítjük a tölteléket. A szedret botmixerrel pürésítjük, hozzákeverjük a túrót, édesítőt. Muffin formába kanalazzuk a tészta egy részét, rá a túrós tölteléket, majd befedjük a maradék tésztával, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni (én egész éjszakán át ott hagytam), hogy a töltelék “visszaszilárduljon”.
Az egész adag ch tartalma kb. 100 gr, nekem 12 db (kisméretű) muffinom lett, így kb. 8 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-05-09 05.07.04

Joghurtos szedres

Nem nagyon szoktam ilyen jellegű sütiket sütni, nem tudom miért, pedig egyszerű és gyors az elkészítésük, arról nem beszélve, hogy viszonylag nagy adag lesz belőle, így több napra is elegendő. Az ihletett ez a recept adta, bár kicsit személyre szabtam, és sajnos nem is lett olyan szép : ) Viszont finom : )

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 250 gr joghurt
  • édesítő (nálam 2 ek xilit, 1 ek folyékony)
  • 20 gr olvasztott kókuszolaj
  • 0,5 dl víz
  • 10 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg zabkorpa
  • 1 p. tk sütőpor
  • kb. 10-15 dkg (mirelit) szeder (vagy akármilyen más gyümölcs)

A tojásokat kicsit kihabosítjuk, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az édesítőt, joghurtot, olajat, majd apránként a sütőporos lisztet is. Egy kb. 20×30 tepsibe öntjük, rászórjuk a szedret és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Az egész süti ch tartalma kb. 135 gr, én 24 szeletre vágtam (így kb. 5,5 gr ch/db)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

A hozzávalókat megtaláljátok jó áron a Diétás-Ételek-Webshopban.

 

2014-05-06 19.40.02

Csokis keksz

Ez tipikusan a “ronda, de finom” kategória :  )  Nagy előnye, hogy nagyon gyorsan elkészíthető. Nem az a tipikus ropogós keksz, hanem az a “melegen még folyik belül a csoki” fajta : )

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 40 gr barna rizsliszt
  • 30 gr zabkorpa
  • 20 gr kakaópor
  • édesítő (nálam kb. 2 ek Mardo Sweet 4 you, másfajta édesítőből több kell)
  • 15 gr cukormentes tejcsoki apró darabokra vágva
  • egy fél citrom leve
  • csipet szódabikarbóna
  • 1 ek túró
  • 1-2 ek natúr joghurt

A hozzávalókat összekeverjük (fakanállal, nem kell gép hozzá), kanállal apró “kupacokat” teszünk a tepsibe és előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük.

Az egész adag ch tartalma, kb. 60 gr, nekem 12 darab kekszem lett, így darabonként 5 gr ch-t tartalmaz.

A Facebook-ont itt tudsz csatlakozni: fittkonya.info

2014-04-15 20.25.29

Túrótorta tesótól

Ezt a tortát én is csak így virtuálisan tudtam “megízlelni”, ugyanis nem én sütöttem, hanem a tesókám : )

Hozzávalók a tésztához:

  • 15 dkg durumliszt
  • 10 dkg kókuszolaj
  • 1 tojás
  • 2 ek kakaó
  • 2 ek xilit
  • szódabikarbóna
  • fél dl tej

Túrókrémhez:

  • 1/2 kg túró
  • 2 ek xilit 2 ek folyékony édesítő
  • 3 tojás
  • 3 ek zabkorpa
  • 1 citrom héja és leve

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kb. 30 percig hűtőben pihentetjük.  Tortaformába simítjuk, úgy, hogy a forma széleire is jusson a tésztából. A krémhez a tojások fehérjén kívül a többi hozzávalót összekeverjük, a fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan belekeverjük a túrós masszába, ráöntjük a tésztára és előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük. (kb. 25-30 perc)

Az egész torta ch tartalma kb. 150 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

20140412_192906

Tiramisu kosárka

Mindig is szerettem a krémsajtos sütiket, így a tiramisu is nagy kedvenc, akár torta formájában is. Ezt a kosárkát viszont nem kell sütni, csak formázni és belekanalazni a krémet : )

Hozzávalók:

Krém:

  • 7 dkg light krémsajt vagy mascarpone (kép ITT)
  • 7 dkg krémes zsírszegény túró (Aldi-s krémes állagú)
  • édesítő (nálam folyékony)
  • pár csepp rumaroma
  • 1 tk zselatin fix (elhagyható)

A kávét és az édesítőt elkeverjük a tejjel, mikróban kicsit felmelegítjük (instant kávé helyett természetesen lehet főzött kávét is használni, a lényeg, hogy kb. 1 dl legyen a tej és a kávé összesen), ráöntjük a zabpehelyre, kicsit állni hagyjuk, hogy beszívja a tejet. Hozzákeverjük a kakaóport, és kb. 1 ek zabkorpát (ha szükséges), hogy jól gyúrható masszát kapjunk. Egy kicsit hűtőbe tesszük. A krém hozzávalóit elkeverjük, majd a tésztával kibéleljük a muffinformát, és belekanalazzuk a krémet. A zselatin fix végül is el is hagyható, ugyanis ez egy elég sűrű krém lesz, meg amúgy is “kosárban” van, nem folyik ki : ) Pár órára hűtőbe tesszük (nekem egy éjszakát ott töltött), a tetejét kakaóporral, reszelt csokival díszítjük.

Az egész adag ch tartalma kb. 85 gr, nekem 11 kosárkám lett. (kisméretű muffin formát használtam)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-04-11 05.07.42

Almáspite muffin

Azért kapta ezt a nevet, mert amikor megkóstoltam teljesen olyan íze volt, mint annak az almás pitének, amit a nagymamák szoktak sütni.

Hozzávalók:

Az egészet összekeverjük, a végén belereszeljük az almát, muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.

Az egész adag ch tartalma 60 gr, nekem 12 db mini muffinom lett. (4-5 cm-es átmérőjű formában sütöttem.)

A Facebookon itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140306_221434

Mogyorós golyók

A hamis Raffaello “mintájára” készültek ezek a mogyis-csokis golyócskák. Szeretem ezt a receptet, mert jól lehet vele “játszani”. Próbáltam már mákkal, dióval is.

Hozzávalók:

  • 2 dl tej
  • 4 dkg zabkorpa
  • édesítő
  • pár csepp tejszínes mogyoró vagy vanília aroma
  • 1 bő evőkanál mogyorópehely (vagy darált mogyoró)
  • 10 gr magas kakaótartalmú étcsoki
  • kb. 8-10 dkg túró

A forgatáshoz:

A tejet elkeverjük a zabkorpával, édesítővel, aromával, sűrűre főzzük. Hozzákeverjük a mogyorót, belereszeljük az étcsokit, majd amikor kihűlt, a villával áttört túrót is hozzáadjuk. Hűtőbe tesszük, majd golyókat formázunk és mogyorópehelyben megforgatjuk.

Az az igazság, hogy nem tudom megmondani, hogy hány db lesz belőle, mert én “golyózás” közben kóstolgattam… egyszer…kétszer… többször…. : ) Kb. 15-20 db lehet. Összesen kb. 40 gr szénhidrát van benne.

Én most úgy csináltam, hogy dupláztam az adagot és a feléből kókusz-golyót csináltam.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140220_073828

Banános zabpehely korongok

Nagyon tetszett a tesóm tegnapi banános zabfalatkája, ezért ma én is megpróbálkoztam valami hasonlóval. Nekem az ilyen kis egyszerű, gyors harapnivalók tökéletesen megfelelnek a hétköznapi nassoláshoz.

Hozzávalók:

  • 7 dkg zabpehely
  • 5 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 3 dkg zabkorpa
  • 2 dkg kókuszzsír
  • édesítő
  • 1 db banán
  • 1 db tojás
  • egy kiskanál fahéj
  • vanília aroma
  • egy kiskanál sütőpor

A a száraz hozzávalókat elkeverjük, hozzáadjuk a villával szétnyomkodott banánt, az olvasztott kókuszzsírt, édesítőt és a tojást, alaposan összekeverjük, kb. fél órára hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk, szétlapítjuk őket, majd előmelegített sütőben (180 fokon), kb. 20 percig sütjük.

Darabonként kb. 7-8 gr ch van benne. (Nekem 15 korongom lett)

IMG_20140217_204808

Mogyorókrémes keksz

Ma valahogy nagyon működött a telepátia a tesómmal (pedig 150 km-re vagyunk egymástól), ugyanis mindketten kekszet sütöttünk, pedig igazából egyikünkre sem jellemző különösebben a keksz-gyártás. Az övét már megosztottam, most jöjjön az enyém.

Hozzávalók:

  • 7 dkg Diawellness -50%-os liszt
  • 4 dkg zabkorpa
  • 2 dkg barna rizsliszt
  • 2 dkg vaj
  • 2 dkg kókuszzsír
  • 1 bő evőkanálnyi joghurt
  • 1 tojás sárgája
  • csipet szódabikarbóna
  • csipet só
  • vanília aroma
  • édesítő ízlés szerint (nálam 2 ek xilit, és kevés folyékony édesítő)

Töltéshez:

A kekszhez a száraz hozzávalókat elkeverjük. A vajat, kókuszzsírt felolvasztjuk (én mikróban szoktam), hozzáöntjük a lisztes részhez, hozzáadjuk a tojás sárgáját, édesítőt, aromát, majd összegyúrjuk. Fél órára hűtőbe tesszük, kinyújtjuk, szaggatjuk.
Előmelegített sütőben (kb. 180 fokon), sütőpapírral kibélelt vagy szilikonos tepsiben, kb. 15 perc alatt megsütjük.

A mogyorókrémhez a kókuszzsírt felolvasztjuk, hozzáadjuk a xilitet, majd a mogyorópelyhet, kakaót és alaposan elkeverjük.

A kihűlt kekszeket összetöltjük a krémmel.

Nekem ebből az adagból 40 db kekszem lett, azaz összetöltve 20 db, darabonként 4 gr ch-val.

IMG_20140216_194054

Banános zabpehely falatok

Délután felhívott a tesóm, széles vigyorral (nem láttam, csak hallottam), hogy ő bizony most kekszet süt. Azért lepődtem meg egy kicsit, mert én is pont azon agyaltam, hogy kellene valami jó kis kekszet sütni. Mondtam is neki, hogy látszik, hogy van “némi közünk” egymáshoz. (Azóta az én kekszem is elkészült, plusz egy ehhez hasonló, banános-zabos is : ) )

Hozzávalók:

  • 20 dkg zabpehely
  • 10 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
  • 2 evőkanál zabkorpa
  • 34 édeske tabi
  • 1 banán
  • 1 tojás
  • 1/2 teáskanál fahéj
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 15 dkg zsiradék ( fele fele arányban vaj, kókuszolaj)
  • 1 kávéskanál vanília aroma
  • 1/2 kávéskanál himalája só

A száraz hozzávalókat elkeverjük. A banánt villával összetörjük, hozzáadjuk az olvasztott zsiradékot, a tojást, édesítőt, majd hozzáöntjük a száraz részhez, és összegyúrjuk. Negyedórára hűtőbe tesszük, golyókat formázunk, tenyerünkkel kilapítjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 percig sütjük.

35 db lett belőle, darabonként kb. 8 gr szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

zabkeksz1

fittkonyhakedvezmeny02

Palacsinta

Nem tudom miért, vagy miért nem, de sosem tudtam igazán jó palacsintát sütni. Mondjuk az is igaz, hogy igen “magas a mérce”,ugyanis párom anyukája süti a világ legfinomabb palacsintáját, minden elfogultság nélkül mondom ezt. Én minden egyes alkalommal megkérdezem, hogy hogy csinálja, hogy mindig ugyanolyan az állaga, íze, illata… de szerintem erre nincs válasz.
Mivel egyelőre még nem tudtam megfejteni ennek a tökéletes palacsintának a receptjét (de meglesz az is!!), így most egy másik, szintén – számomra – tökéletes “fitt” palacsintát osztok meg, ami a már sokat emlegetett “fittsütis blog Bettijétől” származik. (A blog egy időre megszűnt, viszont egy ideje újra elérhető, így az eredeti recept ITT található.)

Hozzávalók:

  • 55 gr zabpehelyliszt
  • 20 gr zabkorpa
  • 150 ml tej
  • 2 db tojás
  • édesítő (én folyékonyt használtam)
  • csipet só
  • csipet szódabikarbóna
  • vanília aroma, citromhéj ízlés szerint (elhagyható)

Alapanyag jó áron, egy helyről Szafinál a Diétás Ételek Webshopban.

Elkészítés:

A tejet a tojásokkal habverővel elkeverjük, hozzáadjuk az elkevert száraz hozzávalókat. Annyi vizet adunk hozzá, hogy egy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. Hozzákeverjük az édesítőt, aromát, citromhéjat, majd kb. 2 órát pihentetjük.
A pihentetés után egy kevés vízzel “visszahígítjuk” az eredeti állapotára, majd teflon serpenyőben kisütjük.  Az eredeti recept szerint olaj, zsiradék nélkül is meg lehet sütni, de én mindig egy “leheletnyi” vajat, vagy kókuszzsírt tettem a serpenyőbe.

Ebből a mennyiségből, kb. 8-10 db palacsinta lesz, összesen kb. 58-60 gr ch van az egész tésztában.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20130329_211300

Epres amerikai palacsinta hamis Nutellával

Az egykori “fittsütis blog” Bettijétől egy újabb szuper jó kis recept. Palacsinta, eper, egy kis “nutella”, kell ennél több? Van egy másik amerikai palacsinta is már az oldalon, én nem tudom eldönteni, hogy melyik a finomabb….. (A blog már megszűnt, így nem tudok közelebbi forrást megjelölni **** Azóta újra előkerült, így az eredeti recept ITT található.)

Hozzávalók:

(kb. 25 db kis palacsintához)

  • 200 g zsírszegény natúr joghurt
  • kb. 200 g eper
  • 60 g zabpehelyliszt
  • 60 g zabkorpa
  • 30 g natúr/vaníliás/epres fehérjepor (vagy helyette zabpehelyliszt)
  • 2 tojás
  • 60-80 g cukornak megfelelő édesítő az eper édességétől függően
  • 1 kk. őrölt vanília vagy 1 tk. vaníliás xilit
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • csipet só

A hamis Nutellához:

  • 1 dl sovány tej
  • 1 tk. keserű kakaópor
  • 1 ek. barna rizsliszt
  • 35 g mogyoró (török és földimogyoróval is jó)
  • 20 g cukormentes étcsoki (Wawel)
  • pár csepp tejszínes mogyoró aroma
  • 40-50 g cukornak megfelelő édesítő
  • csipet só

A palacsintához a tojást és a joghurtot habverővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a száraz összetevőket is (az epret még nem tesszük hozzá). Hűtőben pihentetjük legalább 1 órát, közben elkészítjük a “nutellát”. A mogyorót teflonserpenyőben megpirítjuk, majd lehetőleg minél finomabbra daráljuk. A többi hozzávalót az étcsoki kivételével összekeverjük, és takaréklángon, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. Hozzákeverjük az olvasztott étcsokit, és a darált mogyorót is, majd hűlni hagyjuk.

Az epret apró darabokra vágjuk. A palacsintatésztát kevés vízzel felöntjük (a rendes palacsintatésztánál sűrűbb, nem szétfolyó állagúra, kb. nokedlitészta sűrűségűre), és hozzákeverjük az eperdarabokat. Evőkanállal adagolva és eloszlatva, teflonserpenyőben tenyérnyi palacsintákat sütünk (közepes lángon).

Tápérték adatok: (szintén Betti adatai, számítása alapján)

Mogyorókrém nélkül, egy adagban (25 palacsinta):
Kcal:880,2 Szénhidrát:103,58 g Fehérje:69,62 g Zsír:18,38 g

Egy darabban:
Kcal:35,21 Szénhidrát:4,14 g Fehérje:2,78 g Zsír:0,74 g

Mogyorókrémmel kenve, egy adagban (25 palacsinta):
Kcal:1317,63 Szénhidrát:134,78 g Fehérje:80,59 g Zsír:47,9 g

Egy darabban:
Kcal:52,71 Szénhidrát:5,39 g Fehérje:3,22 g Zsír:1,92 g

Az egész adag mogyorókrémben:
Kcal:437,43 Szénhidrát:31,2 g Fehérje:10,97 g Zsír:29,52 g

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20130510_220825

Póktorta

Tudom, hogy sokakban egyfajta ellenérzést vált ki, amikor meghallja a “halloween” szót, meglátja a töklámpásokat, stb., és bár ugyan én valamiért imádom Amerikát, de még is azt mondom, hogy nem “majmolom” ezt az egész “háálovínes” felhajtást, egyszerűen csak tetszik, hogy ez egy újabb alkalom, lehetőség, hogy “tök” jó sütiket alkossunk…. de egy szónak is száz a vége, nem magyarázkodom, én bizony szeretek töklámpást faragni, és szeretek halloween-i sütiket alkotni. Ennyi a történet.

A süti a répatorta receptje alapján készült, csak most répa helyett almát tettem bele.

Hozzávalók:

  • 95 gr zabkorpa
  • 40 gr zabpehelyliszt
  • 40 gr búzacsíra (szárazon megpirítva)
  • 2 közepes alma lereszelve
  • 1 tojás
  • Kb 50-70 gr kefír
  • Folyékony édesítő
  • Vanília, narancs aroma ízlés szerint
  • Csipet só
  • 1 kk szódabikarbóna
  • Kb. 2-3 dkg dió apróra vágva
  • 10 gr olvasztott kókuszzsír

A száraz hozzávalókat elkeverjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót (tojásfehérje kivételével). A tojásfehérjét egy csipet sóval felverjük, majd hozzáforgatjuk a másik masszához.

Szilikonos sütőformában kb. 35-40 perc alatt megsütjük.

Tetejére:

  • 75 gr joghurt
  • 1 evőkanál (tejszínes vagy vaníliás) pudingpor
  • fél kk. étkezési zselatin
  • kevés édesítő
  • ételfesték
  • kakaópor

A joghurtot elkeverjük a pudingporral, zselatinnal, édesítővel, majd összefőzzük. Kb. egy fél-egy evőkanálnyit kimerünk belőle és elkeverjük egy kevés kakaóporral. A maradék krémhez adunk egy pár csepp sárga ételfestéket, elkeverjük, majd a torta tetejére simítjuk. A kakaós krémből pókháló mintát “rajzolunk”. Pókként egy aszalt sárgabarackot tettem a “pókháló” közepére.

IMG_20131031_225409

Baguette – mindent bele alapon

Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megpróbálkoznék, egy amolyan “mindent bele” zsemlével, és mivel egy-két lisztem már igencsak fogytán volt, így pont kapóra jött az alkalom, hogy az utolsó grammokat is felhasználjam. Végül a zsemle forma helyett a bagettet (vagy kiflit?) választottam, mivel ezt még sosem próbáltam.

Hozzávalók:

  • 10 gr Diawellness zero6 liszt
  • 30 gr Diawellness -50%-os liszt
  • 20 gr lenmagliszt
  • 30 gr zabkorpa
  • 20 gr búzacsíra
  • 60 gr zabpehelyliszt
  • 60 gr teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 20 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 púpozott evőkanál (kb. 15 gr) búzasikér
  • 2 evőkanál (kb. 15 gr) útifű maghéj
  • 1 evőkanál lenmag
  • 1 tk só (bő teáskanálnyi)
  • 1 csomag porélesztő
  • 1,5 dl meleg víz
  • 10 gr olvasztott kókuszzsír
  • 50 gr natúr joghurt
  • magvak a szóráshoz

A hozzávalókat összegyúrjuk, egy órán át kelesztjük, (7 egyenlő részre osztjuk, illetve, ha nagyobb kifliket szeretnénk, akkor értelemszerűen kevesebb részre), formázzuk, vízzel lespricceljük, megszórjuk magvakkal (nekem most csak lenmagom volt itthon, illetve zabpelyhem, ami megfelelt erre a célra), újra kelesztjük, majd előmelegített sütőben megsütjük, (4-es fokozaton kb. 25 perc alatt) közben néha megspricceljük hideg vízzel.

Tudom, hogy a külalak hagy némi kivetnivalót maga után, de mentségemre szóljon, hogy ez az első ilyen formájú próbálkozásom. Valamiért mindig jobban szerettem a zsemlét, mint a kiflit, vagy bagettet, de most mégis ez utóbbira vágytam, így pár perces utánaolvasgatás után ezt sikerült összehoznom. Elvileg úgy kell formázni, hogy ovális alakúra”tapogatjuk” a tésztát, majd feltekerjük, mint egy tekercset. Na most mivel én igen bénácska vagyok az ilyen formázásokhoz, számomra nem volt egyértelmű, hogy melyik oldalról kezdjem a tekerést. Szóval próbáltam “innen is, onnan is”, ezért van az, hogy különböző méretű kiflihez hasonló valamik születtek.

Nekem 7 db lett ebből az adagból, ami kb. 22 kb ch-t jelent darabonként.

1391977351324

Kakaós linzer diós-mascarpone krémmel

Nálam nem egyszer előfordul, hogy rákattanok egy-egy sütire, és akkor azt “csűröm-csavarom” és többféle ízkombinációt is kipróbálok belőle. Ez a linzer is egy ilyen kis kedvenc, ami most krémsajtos tölteléket kapott a lekváros után.

Hozzávalók:

  • 10 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 5 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg durumbúza liszt
  • 3 dkg zabkorpa
  • Csipet só
  • Fél zacskó szalalkáli
  • 1 dl tej
  • 1 tojás sárgája
  • 2 dkg vaj
  • 3 dkg kókuszzsír
  • rumaroma
  • édesítő, kb. egy evőkanál

Töltelék:

  • kb. 12 dkg krémsajt (én a Lidl-s Linessa márkájút használom)
  • 4-5 szem dió
  • vanília, narancs aroma
  • édesítő

A liszteket, a csipet sót összekeverjük. A tejet felmelegítjük egy magas falú edényben (én mikróztam egy magas pohárban), beletesszük a szalalkálit. (nem lesz kellemes illata, és futni is fog, de a kész süteményen nem lehet érezni majd) Beleöntjük a szalalkális tejet a lisztkeverékbe, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, a zsiradékot, a rumaromát, édesítőt, és összegyúrjuk. Először úgy tűnik, mintha lágy lenne a tészta, de nekem aztán mindig szépen összeáll. Kb. 20 percre betesszük a hűtőbe.

Elfelezzük a tésztát, folpack alatt kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra, kiszaggatjuk, megkenjük tojásfehérjével, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt megsütjük. Az eredeti recept 220 fokot ír, én gázon 4-5 fokozaton sütöttem.

A töltelékhez a diót ledaráljuk, vagy nagyon apró darabokra vágjuk és elkeverjük a krémsajttal, aromákkal, édesítővel.

Összesen kb. 130-140 gr CH között van a tésztában, (plusz a töltelék ch-ja) és kb. 70 darab (tehát összeragasztva 35 ) lett belőle.

20131207_215720

Karácsonyi linzer

A korábbi linzer receptet egy kicsit átalakítva született meg ez az új, ch csökkentett változat. Szeretem ezt a kis sütit, nekem mindig olyan igazi karácsonyi hangulatot varázsol a konyhába.

Hozzávalók:

  • 12 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 5 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg durumbúza liszt
  • 3 dkg zabkorpa
  • Csipet só.
  • Fél zacskó szalalkáli
  • 1 dl tej
  • 1 tojás sárgája
  • 2 dkg vaj
  • 3 dkg kókuszzsír
  • vanília aroma
  • édesítő, kb. egy evőkanál

A liszteket, a csipet sót összekeverjük. A tejet felmelegítjük egy magas falú edényben (én mikróztam egy magas pohárban), beletesszük a szalalkálit. (nem lesz kellemes illata, és futni is fog, de a kész süteményen nem lehet érezni majd) Beleöntjük a szalalkális tejet a lisztkeverékbe, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, a zsiradékot, a vanília aromát, édesítőt, és összegyúrjuk. Először úgy tűnik, mintha lágy lenne a tészta, de nekem aztán mindig szépen összeáll. Kb. 20 percre betesszük a hűtőbe. 

Elfelezzük a tésztát, folpack alatt kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra, kiszaggatjuk, megkenjük tojásfehérjével, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt megsütjük. Az eredeti recept 220 fokot ír, én gázon 4-5 fokozaton sütöttem.  Én saját készítésű alma és szilvalekvárral töltöttem meg őket, de készült már diós-mascarpone krémmel töltött is.

Összesen kb. 130-140 gr CH között van a tésztában, (plusz a lekvár, vagy egyéb töltelék ch-ja) és kb. 70 darab (tehát összeragasztva 35 ) lett belőle.

IMG_20131201_002942

Linzer

Valamiért sosem rajongtam az igazi linzerért, szerintem életemben kb. egy fél darabot ettem meg összesen, egészen addig, amíg ki nem próbáltam ezt a receptet. Többször elkészítettem már, ez itt most a legelső, az eredeti recept alapján készült, azóta próbáltam már kakaós tésztával és ch csökkentett liszttel is. Az eredeti recept a volt Jegeskávé oldalról származik.

Hozzávalók:

  • 11 dkg zabpehelyliszt
  • 11 dkg durumbúza liszt
  • 3 dkg zabkorpa
  • Csipet só.
  • Fél zacskó szalalkáli
  • 1 dl tej
  • 1 tojás sárgája
  • 5 dkg light margarin
  • Vanília aroma
  • Édesítő, kb. egy evőkanál

A liszteket, a csipet sót összekeverjük. A tejet felmelegítjük egy magas falú edényben (én mikróztam egy magas pohárban), beletesszük a szalalkálit. (nem lesz kellemes illata, és futni is fog, de a kész süteményen nem lehet érezni majd) Beleöntjük a szalalkális tejet a lisztkeverékbe, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, a zsiradékot, a vanília aromát, édesítőt, és összegyúrjuk. Először úgy tűnik, mintha lágy lenne a tészta, de nekem aztán mindig szépen összeáll. Kb. 20 percre betesszük a hűtőbe. 

Elfelezzük a tésztát, folpack alatt kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra, kiszaggatjuk, megkenjük tojásfehérjével, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt megsütjük. Az eredeti recept 220 fokot ír, én gázon 4-5 fokozaton sütöttem. Diétás eper és sárgabarack lekvárral töltöttem meg őket.

A tésztában összesen kb. 1000 kcal van, plusz a lekvár, amivel töltjük. Kb. 60-66 db lesz belőle.

Ez itt szintén ez a recept alapján készült, kb. 2-3 dkg lisztet lecseréltem kakaóporra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Répatorta

Régóta ki akartam próbálni a répatortát, sok receptet átnéztem, de végül a volt fittsütis blogról Betti mandulás narancskenyér receptjét alakítottam át. (A blog egy időre megszűnt, viszont azóta újra elérhető. Az eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

  • 95 gr zabkorpa
  • 40 gr zabpehelyliszt
  • 40 gr búzacsíra (szárazon megpirítva)
  • 2 közepes répa lereszelve
  • 1 tojás
  • Kb 50-70 gr kefír
  • Folyékony édesítő
  • Vanília, narancs aroma ízlés szerint
  • Csipet só
  • 1 kk szódabikarbóna
  • Kb. 2-3 dkg dió apróra vágva
  • 10 gr olvasztott kókuszzsír

A száraz hozzávalókat elkeverjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót (tojásfehérje kivételével). A tojásfehérjét egy csipet sóval felverjük, majd hozzáforgatjuk a másik masszához.

Szilikonos sütőformában kb. 35-40 perc alatt megsütjük.

Tetejére:

  • 10 dkg krémsajt (nekem Lidl-s Linessa)
  • fél citrom leve
  • édesítő
  • vaníliaroma

Alaposan összekeverjük, majd a süti tetején eloszlatjuk.

IMG_20131006_182403

Karácsonyi sajttorta kuglóf

A recept TücsökBogár blogjáról származik, régebben többször sütöttem már az eredeti verziót is, ami nagyon ízlett, ezért gondoltam megpróbálkozom fitten is elkészíteni, kuglóf formában.

Tészta:

  • 10 dkg Diawellness 50%-os liszt
  • 5 dkg zabpehelyliszt
  • 3 dkg zabkorpa
  • 2 dkg kakaópor
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
  • 4 dkg kókuszzsír
  • 2 dkg vaj
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 db tojás
  • 1,5 dl tej

Krém:

  • 200 gr krémsajt (én a Lidl-s Linessa márkájút szoktam használni)
  • édesítő
  • narancs aroma
  • darált dió
  • búzacsíra (vagy helyette dió, összesen kb. 3 dkg)

Tetejére:

  • olvasztott cukormentes ét- vagy tejcsoki, egy kevés tejjel
  • darált dió

A tojást kihabosítjuk, hozzáadjuk folyékony hozzávalókat, majd apránként az elkevert száraz anyagot.

A krém hozzavalóit habverővel alaposan elkeverjük.

A formát (nekem egy kicsi, kb. 16-17 cm átmérőjű kuglóf formám van) kikenjük kókuszzsírral, vagy vajjal,kilisztezzük, majd beletöltjük a tészta felét, rákanalazzuk a krémet, majd befedjük a maradék tésztával.

Sajnos nem emlékszem, hogy meddig sütöttem, de viszonylag sokáig, hogy átsüljön a kuglóf formában.  Gázsütőben 4-es  fokozaton.  A formában hagyjuk kihűlni.

A tetejére olvasztott csokit öntünk, és megszórjuk dióval.

20131116_212001

 

Keksz-szelet joghurtkrémmel

Kitűnő választás lehet például tízóraira ez a kis keksz-szelet. Készült már karamellás változat is, az is nagyon finom.  (Az eredeti recept ITT)

 

Hozzávalók:

(8 db, kb. 10 cm-es szelethez)

  • 65 gr barna rizsliszt
  • 65 zabkorpa (vagy 50-50 gr, plusz 30 gr vaníliás, vagy natúr fehérjepor)
  • 20 gr kókuszzsír
  • 55-60 gr cukornak megfelelő édesítő
  • Kb. 4 evőkanál joghurt (eredeti recept szerint kefír)
  • Vanília aroma (eredeti recept szerint csipetnyi őrölt vanília, vagy 1 tk. vaníliás xilit)
  • Pici só
  • Késhegynyi szódabikarbóna

A joghurtkrémhez:

  • 150 gr natúr joghurt
  • 10 gr tejszínes pudingpor
  • édesítő ízlés szerint

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd nyolc részre osztjuk. Kialakítjuk a téglalap formát, és a közepébe a tenyerünk élével egy kis mélyedést csinálunk, ide kerül majd a joghurtkrém. Előmelegített sütőben 180 fokon, kb. 20 percig sütjük. Attól függően, hogy ropogósra, vagy inkább puhábbra szeretnénk.

A krém hozzávalóit sűrűre főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd megtöltjük vele a kekszeket, majd betesszük a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen.

A tetejére tehetünk még zabpelyhet, müzlit, olvasztott étcsokit. 

20130802_062641

Amerikai palacsinta torta

Szeretem a palacsintát, de valamiért az “igazi”, fehér lisztes verzió sosem sikerült olyanra, amilyenre szerettem volna, viszont mióta életmódot váltottam elégedett vagyok az eredménnyel.

Ez a recept is a volt fittsütis blogról, Bettitől származik. Mivel az oldal már megszűnt, így sajnos közelebbi forrást  nem tudok megjelölni. (A tápérték adatok, számítások is az eredeti receptből származnak, nem az én érdemem. ******* Időközben újra elérhetőek a receptek ITT****)

Hozzávalók:

3 “mini-tortához” (12 db palacsintából)

  • 2 tojás
  • 30 g zabpehelyliszt
  • 30 g zabkorpa
  • 20 g natúr/vaníliás fehérjepor (vagy helyette fele-fele arányban zabpehelyliszt és zabkorpa)
  • 1 dl sovány tej
  • 30-50 g cukornak megfelelő édesítő, ízlés szerint
  • csipet só
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • fél citrom héja
  • 1 kk. őrölt vanília / 1 tk. vaníliás xilit

A csokikrémhez, ha mindhárom minitortához ezt használjuk:

  • 300 g sovány krémsajt (kép ITT)
  • 20 g magas kakaótartalmú étcsokoládé
  • 1 púpozott ek. keserű kakaópor
  • 50-60 g cukornak megfelelő édesítő

A tojások sárgáját a tejjel kézi habverővel elkeverjük, majd hozzáadjuk az édesítőt, vaníliát, citromhéjat, majd a “száraz” hozzávalókat (a tojásfehérjét egy tálban félretesszük). kb. 50 ml vízzel hígítjuk, majd legalább 2 órára hűtőbe tesszük.

Pihentetés után a tésztát további 50 ml vízzel az eredeti állagára visszahígítjuk, majd beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. Teflonserpenyőben, alacsony lángon, tenyérnyi, vagy kicsit nagyobb lepénykéket sütünk (kb. 2 evőkanálnyi tészta kell egy darabhoz).

A krémhez megolvasztjuk a csokit, a krémsajtot a kakaóporral, édesítővel robotgép segítségével összekeverjük, majd belecsorgatjuk az olvasztott csokit is, és alaposan elkeverjük. Összetöltjük vele a kihűlt palacsintákat, a tetejüket a krémmel, olajos magvakkal, csokoládéreszelékkel, stb. díszíthetjük.

 

Tápérték adatok csokikrémmel:
Egy adagban (3 minitorta):
Kcal:907,1 Szénhidrát:65,34 g Fehérje:74,46 g Zsír:37,26 g

Egy minitortában:
Kcal:302,37 Szénhidrát:21,78 g Fehérje:24,82 g Zsír:12,42 g

Tápérték adatok csokikrém nélkül:
Egy adagban (12 palacsinta):
Kcal:485 Szénhidrát:42,59 g Fehérje:42,91 g Zsír:14,89 g

Egy db palacsintában:
Kcal:40,42 Szénhidrát:3,55 g Fehérje:3,58 g Zsír:1,24 g

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkkonyha.info

IMG_20130615_005519

Karamellás keksz

A receptet „fittsütis Betti” két receptjéből gyúrtam össze, a „Müzlis keksz szelet joghurtkrémmel” és a „karamellás szelet sütés nélkül” receptek szüleménye lett ez az új, harmadik recept . A blog azóta megszűnt, viszont egy ideje új formában, kibővült tartalommal újra elérhetőek a receptek és sok más érdekes cikk ITT.

Hozzávalók:

A kekszhez:
(8 db, kb. 10 cm-es szelethez)

  • 65 gr barna rizsliszt
  • 65 zabkorpa (vagy 50-50 gr, plusz 30 gr vaníliás, vagy natúr fehérjepor)
  • 20 gr kókuszzsír
  • 55-60 gr cukornak megfelelő édesítő (nálam 30 gr xilit, plusz 9 db tabletta porrá törve)
  • Kb. 4 evőkanál joghurt (eredeti recept szerint kefír)
  • Vanília aroma (eredeti recept szerint csipetnyi őrölt vanília, vagy 1 tk. vaníliás xilit)
  • Pici só
  • Késhegynyi szódabikarbóna

A karamellhez:

  • 250 ml cukrozatlan, csökkentett zsírtartalmú sűrített tej (Aldi, Lidl, Spar)
  • Kb. 40 gr cukornak megfelelő édesítő (nálam egy ek. Xilit)
  • Egy csipet só
  • 3 (púpozott) tk barna rizsliszt

Kb. két evőkanál búzacsíra, szárazon megpirítva.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd nyolc részre osztjuk. Kialakítjuk a téglalap formát, és a közepébe a tenyerünk élével egy kis mélyedést csinálunk, ide kerül majd a karamell. Előmelegített sütőben 180 fokon, kb. 20 percig sütjük. Attól függően, hogy ropogósra, vagy inkább puhábbra szeretnénk.

A karamellhez a sűrített tejet az édesítővel felforraljuk, amint felforrt, takarékra vesszük a lángot, és folyamatos kevergetés mellett tovább főzzük. Hosszadalmas folyamat, kb. 20 perc. Mivel halvány barnánál sötétebb nem lesz, így kóstolgatással ellenőrizzük, hogy karamellizálódott-e már. Amikor már megfelelő, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a csipet sót, majd kanalanként a rizslisztet, visszatesszük a tűzre, és besűrítjük, hozzákeverünk egy evőkanál búzacsírát, majd a kekszekre kanalazzuk. Sietni kell, mert egyre ragacsosabb lesz. A tetejét megszórjuk a maradék búzacsírával. Ez helyett lehet diót (mogyorót) is használni, de nekem most ez volt kéznél.

Saját tapasztalat: én ezt a keksz alapot már megsütöttem korábban is, akkor teljesen tökéletes lett, most viszont valamiért két-három darab eltört, viszont így is használható maradt. A karamellt is elkészítettem már korábban is, akkor valamiért hígabb lett, most viszont lehet, hogy sok volt bele a három tk rizsliszt. Jó lett így is, de lehet, hogy elég lett volna bele most a két tk liszt is. Szerintem attól függ, hogy mennyire sűrűsödik a tej, tehát ez alapján adagoljuk a lisztet.
Ch-t nem számoltam pontosan, kb. 15 gr/db. Nem kevés, viszont jó ch, szóval nem vészes szerintem. Arról nem beszélve, hogy tömény karamell ízt kapunk.

IMG_00000133

Kókuszos keksz

Egyik kedvenc keksz receptem még a kalóriaszámlálós időből, ami karácsonyra is kitűnő választás lehet.

A recept a volt Jegeskávé oldalról származik, Roxától.

Hozzávalók:

  • 7 dkg zabpehelyliszt
  • 7 dkg durumliszt
  • 4 dkg graham liszt
  • 2 dkg zabkorpa
  • 5 dkg kókusz
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál sütőpor
  • Csipet só
  • 2 evőkanál folyékony édesítő
  • 2 evőkanál porédesítőt
  • Valamilyen aroma (vanília, kókusz, narancs, citrom, ízlés szerint)
  • 1 tojás sárgája
  • 7 dkg light (langyosított) margarin (vagy más zsiradék, ki mit használ)
  • – Kb. 6 dkg joghrut (amennyit felvesz a tészta)

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. Kb. egy órára hűtőbe tesszük. Kinyújtjuk (kb. 2-3 mm vastagra), kiszaggatjuk és megsütjük.
Sütés előtt tojás sárgájával, vagy joghurttal megkenjük. Figyelni kell a sütésnél (és a nyújtásnál is), hogy mennyire akarjuk ropogósra, vagy puhára sütni. Ebből a mennyiségből kb. 60 db keksz lesz.

Egy keksz kb. 20 kcal. (Ch-t nem tudok, mert amikor ezt sütöttem, akkor még kalóriát számoltam )

A kekszeket meg lehet mártani olvasztott diétás csokiban, de enélkül is finom.

IMG_20111204_225110

Raffaello

Nagyon gyorsan, egyszerűen elkészíthető kis nasi.  Reggelinek is kitűnő, de nálam sokszor előfordul ebéd utáni desszertként is. Szeretem, mert finom, gyors, laktató, olyan igazi egyszerű, de nagyszerű kategória. (A recept a fittsütis blogról származik, ami azóta az eredeti formájában megszűnt, viszont újra elérhetőek a receptek és egyéb érdekes cikkek, stb. ITT) Jól lehet variálni, készült már ugyanez a “minta” alapján pl csokis-mogyorós golyó is.  (Sütés-főzés nélküli kókuszgolyó recept ITT)

Hozzávalók:

  • 35 gr zabkorpa
  • 2 dl tej
  • 15 dkg zsírszegény túró
  • édesítő (ennél a receptnél én általában “pötty”-öt használok, kb. 15 db-ot)
  • pár csepp vanília és pár csepp mandula aroma
  • csipet só
  • 1 evőkanál kókuszreszelék
  • +Kb. 15 gr kókuszreszelék a forgatáshoz

 

A hozzávalókat sűrűre főzzük (tulajdonképpen egy kókuszos tejbezabiról van szó), majd amikor teljesen kihűlt, hozzákeverjük a villával áttört túrót. Alaposan elkeverjük, majd nedves kézzel golyókat formálunk, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. A közepébe tehetünk mandulát, mogyorót. Pár óráig hűtjük. (Krémes túró esetén kicsit sűrűbbre főzzük a “tejbezabit”, tehát vagy valamennyivel több zabkorpa, vagy kicsivel kevesebb tej kell.)

Én ezt általában este szoktam összefőzni, éjszakára megy a hűtőbe, majd reggel formázom.  Összesen kb. 40 gr ch-t tartalmaz, és kb. 18-20 db golyó lesz belőle.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Hamis Raffaello diétás