Tésztaételek egyszerűen gyorsan
Aki régóta követ, tudja, hogy mennyire imádom a tésztát. Annyira, hogy szerintem simán leélném az életem tésztán (és pizzán) : ) Kivéve a grízes tésztát, mert azzal konkrétan ki lehet kergetni a világból… nem tudom megmondani, hogy miért, de ez van. Szerintem örököltem apukámtól, mert ő aztán tényleg “mindenevő”, nem válogatós, főleg, ha hagyományos ételekről van szó, de a grízes tészta neki is nagy “mumus” : D Na de elkalandoztam egy kicsit, most nem ez a lényeg… Hanem az, hogy arra gondoltam, hogy ebben a posztban összegyűjtöm (és folyamatosan frissítem) az egyszerű tésztaételeket, amiket készítek.
Van már a blogon egy tésztás kategória (ITT), ott inkább olyan receptek vannak, ahol a tészta is házi készítésű, de ide most azokat az egyszerű tésztás ételeket, ötleteket gyűjtöm össze, amikhez elég szinte pár perc. Pl. száraz tészta kifőz, tonhal konzerv ráborít, stb. : ) Tehát ötleteket, illetve olyanokat is, amiknél nem mértem, nem számoltam pontosan, csak úgy “saccperkábé” alapon készültek.
Én egy ideje már csak Szafi tésztáit fogyasztom, mert szerintem nagyon-nagyon finomak, de természetesen bármilyen ízlés/diéta szerinti tésztával elkészíthetőek. Ha engem kérdeztek, akkor szerintem a Reform tészták jobban hasonlítanak a hagyományoshoz, de nekem a Free tészták is nagyon ízlenek.
Tésztasaláta
Szafi Free gluténmentes orsó tészta (ilyen), plusz egy kis hozzáadott cukortól mentes ketchup (Aldi-ból), sok-sok koktélparadicsom és friss metélőhagyma). Isteni!
Káposztás tészta
Szafi Free ötszörös erősségű édesítővel készítettem, és jó sok borssal, mert úgy szeretem. (Szafi Free gluténmentes fodros kockával ettem.)
Paradicsomos tészta
Paradicsomos fusilli tészta. (A szósz: 1 kicsi hagyma, pár darab aszalt paradicsom, pár szem olívabogyó, 500 g passzírozott paradicsom, 20 g Szafi Reform bolognai por, egy kevés víz, chili)
Tarhonya sárgarépával
Kamu tarhonyás “hús” Szafi Free tarhonyával, hús helyett sárgarépával. (Ugyanúgy készül, mint a húsos változat, csak hús helyett répával. Én Szafi Reform kacsafűszert és a nagy kedvenc füstölt paprikát használtam fűszerezéshez. Illetve a tarhonyát külön főztem meg.) Nagyon jó állagú, finom a tarhonya, olyan, mint a hagyományos.
Diós-olívabogyós tésztasaláta
Hhhmmm, de finom volt! (Egy kevés kis light majonéz, paradicsom, paprika, lilahagyma, olívabogyó és dió).
Tonhalas tészta
Az egyik leggyorsabb ebéd: tonhalas-gombás-olívabogyós tészta, mellé egy nagy adag rukkola. (Szafi Reform szénhidrátcsökkentett tésztából készítettem.)
Azt mondják, a változatosság gyönyörködtet… ezért ma spagettit főztem (fusilli helyett) a gombás-olívabogyós-tonhalhoz : )
Ketchup-os sajtos tészta
Nem tehetek róla…de imádom, na : ) Ketcup-os-sajtos tészta zöldségekkel. Szerintem 5 perc alatt készült el…
Tonhalas tészta újra
A változatosság kedvéért… egy kis tonhalas Szafi Reform tészta… Nem tudom megunni!
És újra… Szafi Reform fusilli, paradicsomos tonhal, olívabogyó, paprika, pirított fenyőmag.
2019. 02. 28. És újra…. Ötperces ebéd: Szafi Reform tészta kifőz, tonhalkonzerv ráborít, plusz rukkola, parmezán. Kész. :)
Bolognai spagetti
A bolognai-t sem tudom megunni… Ez ugyan egy kicsit időigényesebb, mint ráborítani egy tonhal konzervet a kifőtt tésztára : ), de ez is nagyon gyorsan elkészíthető. (Itt találtok kétféle receptet hozzá, ahogy én szoktam készíteni.)
És amikor nincs spagetti…. akkor jó a szélesmetélt is : )
2019. 02. 21. Tényleg nem tudom megunni….
2019. 04. 05.
Szafi Reform magyaros paprikás szószos tészta
Aztaaaa, hogy ez mennyire finom!!!! És szerintem ezennel megszületett a világ leggyorsabban elkészíthető ebédje. De komolyan, amíg az egyik kezemmel kevertem a tűzhelyen az új Szafi Reform magyaros paprikás szószt, a másikkal öntöttem a tésztát a vízbe, egy-két kavarás, szűrés és már kész is. Eszméletlen finom.
A csomagoláson lévő, húsmentes változatot készítettem, és csak 100 g tésztát főztem hozzá.
Hozzávalók:
- 20 g Szafi Reform magyaros krémes paprikás szósz alappor (ezt használtam)
- 150 g (növényi) tejszín
- 2 g (1 kiskanál) citromlé
Összekeverjük a hozzávalókat és folyamatosan kevergetve besűrítjük.
Tonhalas tészta:
Pár perces ebédem: Szafi Reform spagetti kifőz, lazac/tonhal konzerv ráborít, fotó után összekever, egy “kis” ketchuppal meglocsol, plusz saláta a zacskóból arcba betol : D Ennyi. : ) Imádás!
Tésztasaláta Szafi Free proteines fasírttal
A fasírt receptje ITT található Szafinál.
Paradicsomszószban főtt Szafi Reform tészta:
A receptet ITT találjátok.
Kínai zöldséges tésztasaláta
Pofonegyszerű az elkészítése: a pontos leírást ITT találjátok.
Paradicsomos csirkemell tésztával
Imádom a paradicsomos tésztát, mondtam már? :D A pontos leírást ITT találjátok.
“Sajtszószos” tészta
A hamis “sajtszósz” receptje ITT található Szafi blogján.
Tésztasaláta Szafi Free tzatziki öntettel
Szafi Reform tészta, Szafi Free tzatziki öntet, paradicsom, paprika, kukorica, uborka, sörélesztőpehely.
——————
Tésztasaláta Szafi Free tartármártással, csirkével
A tészta nekem BÁRMIKOR, BÁRMILYEN formában jöhet :D Hétvégén egy könnyű kis tésztasaláta készült vacsorára a “mi van a hűtőben recept” alapján :D
Csirkemell Szafi Reform sült csirke fűszerrel ízesítve, Szafi Reform tészta, Szafi Free tartármártás, kukorica, uborka, olívabogyó, paprika, sörélesztőpehely.
Tonhalas tésztasaláta
Tudom, tudom, “egy kicsit” fapados, meg olyan gasztrobarbár stílus is, de van amikor az éhség mellett a lustaság is nagy úr…. :D Nekem ilyenkor jól jön egy “tésztát kifőz, zöldséges tonhalkonzervet ráborít recept” :D
Mentségemre szóljon, hogy pluszban kapott egy kis olívabogyót és – sajt helyett – sörélesztőpelyhet IS!
Feta pasta – fetás paradicsomos tészta
Próbáltátok már ezt a baromi egyszerű, brutál finom tésztás ételt? Nem tudom, honnan származik az eredeti ötlet, de az biztos, hogy végigsöpört a neten, nem kis sikert aratva. (Az én verziómat ITT találjátok, a többit pedig a Google-n : ) )
A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : ) )