túró

Téli túrótorta


Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy doboz téli teaválogatást, ami nagyon beindította a fantáziámat. Főleg a sütemény ízesítésű tea. (De vannak még terveim a többi ízesítésű filterekkel is : ) ) (Persze bármilyen teával elkészíthető, vagy akár tejre is cserélhető a tea.) Szerintem nagyon jó kis téli ízvilágú túrótorta lett.

Hozzávalók az alaphoz:

A krémhez:

  • 1 tojás
  • 250 g túró
  • fél dl (erős) tea (én Naturland sütemény ízesítésű teát használtam)
  • 15 g Szafi Reform vaníliás zabpudingpor (vagy helyette zabpehelyliszt vagy kb. 10 g “sima” pudingpor)
  • édesítő ízlés szerint (kb. 80 g cukornak megfelelő)
  • fahéj (nem kell sajnálni : ) )

A tetejére:

  • fél dl erős tea
  • 20 g darált dió
  • édesítő
  • fahéj
  • 10 g folyékony kókuszolaj

Első lépésként készítünk egy jó erős teát. (Én 1 dl vízbe tettem egy sütemény ízesítésű teafiltert, de bármilyen tea jó hozzá.)
Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük és összekeverjük, majd összegyúrjuk (nem kell, hogy teljesen összeálljon.) Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A túrós rész hozzávalóit egy villával alaposan elkeverjük, ráöntjük az alapra és előmelegített sütőben megsütjük. (170 fokon kb. 45-50 percig sütöttem)
A teát, diót, édesítő, fahéjat, kókuszolajat összekeverjük, majd amikor egy kicsit kihűlt a torta, akkor ráöntjük a tetejére és hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 60 g ch és 1400 kcal.
100 gramm torta: 11 g ch és 255 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Gluténmentes sajtos rúd


Komolyan mondom, ha csak egyetlen lisztet tarthatnék itthon, akkor az biztos, hogy ez a Szafi Reform “csodaliszt” lenne. Tényleg hihetetlen, hogy mindent el lehet készíteni belőle, és minden nagyon-nagyon finom. Ezzel a sajtos rúddal például úgy jártam, hogy el kellett dugni magam elől, különben elrágcsáltam volna az összeset egyszerre : ) Kívül jó ropogós, a belseje puha, szóval olyan “kell még ízű” : ) Két receptből gyúrtam össze, az egyik Julika totus pogácsája (recept ITT), a másik pedig Kisné Gáspár Éva sajtos-túrós rúd receptje (ami ITT található).

Még több sajtos rúd recept a blogon ITT.

Hozzávalók:

  • 2 db M-es tojás
  • 15 g frissen facsart citromlé
  • 30 g folyékony állagú kókuszolaj
  • 40 g víz
  • 100 g túró
  • 100 g (plusz 5-10 g a nyújtáshoz) Szafi Reform kenyér és péksütemény lisztkeverék (ilyen)
  • só (kb. 5 g)

A tetejére:

  • kb. 10 g cukormentes ketchup (vagy tojás sárgája)
  • reszelt sajt (kb. 40 g)

A tojásokat, citromlét, kókuszolajat, vizet, sót, kézi habverővel összekeverjük, hozzáadjuk a túrót majd a lisztet és összegyúrjuk. Pihentetjük 10 percet, majd lisztezett felületen átgyúrjuk, kinyújtjuk (én kb. 20×20 cm-esre nyújtottam), csíkokra vágjuk (16 darabra vágtam). Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük ketchuppal megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 55 g ch és 1000 kcal.
16 db esetén, 1 db: 3,5 g ch és 62,5 kcal.
(100 grammra nem tudom, mert még frissen megettem belőle egy pár darabot, annyira finom volt : ) )


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Lusta (gluténmentes) túrós rétes


Most “nemazééééévagyazzzéééé”, de ennél egyszerűbb süti, vagyis ennél egyszerűbb túrós rétes nemigen van szerintem : ) Na jóóóó, bevallom, nem első próbálkozásra lett ilyen, amilyen, de nem hagyott nyugodni a dolog, muszáj volt újra nekiugrani. És milyen jól tettem, mert szerintem most tényleg tökéletes lett.

Egy másik, (zabos) jól variálható lusta túrós rétes recept ITT.

Hozzávalók a “tésztához”:

  • 120 g Szafi Reform palacsinta lisztkeverék (ILYEN)
  • csipetnyi só
  • kókuszolaj a kenéshez

A túrós töltelékhez:

  • 250 g (rögös állagú) túró
  • édesítő ízlés szerint
  • reszelt citromhéj, mazsola ízlés szerint (én kihagytam, így is finom volt)

A tetejére:

  • 3 db L-es méretű tojás (166 g)
  • 10 g folyékony kókuszolaj
  • 150 g víz
  • édesítő ízlés szerint

Egy (26×17 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral, lekenjük kókuszolajjal. Beleszórjuk a liszt felét (60 grammot), eloszlatjuk rajta az édesítővel elkevert túrót (mehet bele reszelt citromhéj, mazsola, ízlés szerint), majd a maradék lisztet rászórjuk (mindenhova jusson). A tojásokat kézi habverővel elkeverjük a vízzel, kókuszolajjal és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. (Hú, ez így annyira bonyolultnak tűnik, pedig egyáltalán nem az… szóval öntsd rá úgy, hogy mindenhol befedje a tojásos “cucc” a túrós részt : D ) Előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben kb. 180 fokon 50-60 percig sütöttem, 40 percnél lekentem egy leheletnyi kókuszolajjal. (És közben megfogadtam, hogy következő rendelésnél beszerzek egy EzCoat olajspray-t , mert azzal sokkal egyszerűbben mennek az ilyesmi műveletek : D )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 66 g ch és 900 kcal.
Én 6 nagy szeletre vágtam, így 1 szelet: 11 g ch és 150 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 163 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Ribizlis túrós


Bevásárlás közben megakadt a szemem a ribizlin, és nem tudtam ellenállni neki. Hazajöttem és sütöttem alá egy túrós sütit : ) Gyors, egyszerű, finom. Szerintem : )

Hozzávalók:

A zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük. Hozzáadjuk az olajat, tejfölt, túrót, elkeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket is. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk ribilivel és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 45-50 percig sütöttem, 22×14 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 53 g ch és 1300 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g ch és 108 kcal.
100 gramm süti: 9 g ch és 222 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Bounty fánk


Pár napja valahonnan jött egy gondolat, hogy kell nekem egy nagyon kókuszos túrós fánk. Elsőre még azt gondoltam, hogy valamilyen lisztet is teszek bele, de aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálom csak kókusszal. Szerintem nagyon jó lett : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy villával elkeverjük, pihentetjük 10 percet, majd felforrósított kókuszolajban teáskanálnyi adagokban kisütjük (nekem 25 db lett). A tetejét olvasztott csokival és kókuszreszelékkel díszítjük.

Szénhidrát és kalória:
(az olaj és a csoki nélkül)

Az egész adag: 12 g ch és 960 kcal.
25 db esetén, 1 db fánk: 0,5 g ch és 38 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Banános túrókocka


Sztori nincs, brutál finom banános túrós süti van : ) Szerintem tényleg nagyon jó lett, gyors, egyszerű, finom.

Hozzávalók:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit villával összekeverjük, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. A banánt villával áttörjük elkeverjük a többi hozzávalóval, majd a túrós részre öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 120 g ch és 1440 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 10 g ch és 120 kcal.
100 gramm süti: 13,5 g ch és 162 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Áfonyás túrós kocka


Egy kicsit megtréfált ez az áfonyás túrós süti, ugyanis eredetileg úgy képzeltem el, hogy majd szépen a tetején marad a túró (valahogy úgy, mint a boci szeletnél), aztán sütés közben megdöbbenve láttam, hogy volt túró, nincs túró… “megette” a tészta : ) De szerencsére ez csak az általam elképzelt külalakon változtatott, ízre, állagra szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók a tésztához:

A túrós részhez:

  • 1 tojás
  • 200 g túró (rögös állagú, villával áttörve)
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 100 g áfonya (nekem mirelit volt, fagyottan tettem a süti tetejére)

A tésztához a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük (kézi habverővel). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, eloszlatjuk a tetején a tojással, édesítővel elkevert túrót, megszórjuk áfonyával és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon 40 percig sütöttem, 22×14 cm-es tepsit használtam)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 115 g ch és 1480 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9,5 g ch és 123 kcal.
100 gramm süti: 14 g ch és 182 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Körtés túrótorta


Azt hiszem nagyon finomra sikerült ez a körtés túrótorta, ugyanis aki kóstolta, mindenki azt mondta, hogy “ilyet süssééééél máskor is” : ) Szerintem is nagyon jó lett, finom könnyű krémes, de mégis nagyon laktató.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit aprítógéppel összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krém hozzávalóit (a lekvár kivételével) kézi habverveől elkeverjük. A tésztát lekenjük lekvárral, ráöntjük a krémet és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35-40 percig sütöttem)
A meghámozott körtét apró kockákra vágjuk, megszórjuk édesítővel, őrölt gyömbérrel és 50 g vízzel puhára pároljuk. A maradék vizet elkeverjük a pudingporral, és ráöntjük a körtére, összefőzzük. (Nekem szinte azonnal besűrűsödött.) Ráöntjük a tortára és hűtőbe tesszük, majd szeletelés előtt durvára tört dióval díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 152 g ch és 1570 kcal.
8 szeletre vágva (de többre is lehet), 1 szelet: 19 g ch és 196 kcal.
100 gramm torta: 14,5 g ch és 151 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Mogyorós túrótorta


Szerintem egy sütés nélküli finomság mindig jól jön, kánikula idején viszont kifejezetten jól jön : ) Nálam a napokban többek között ez a mogyorós túrótorta készült, ami tényleg pikk-pakk megvan, aztán csak a hűtési időt kell kivárni.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

  • 250 g túró (villával áttörve)
  • 100 g tejföl (vagy joghurt)
  • 50 g cukormentes baracklekvár (ezt használtam)
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 csapott tk (5 g) konyakliszt (vagy helyette**)

A tetejére:

  • olvasztott cukormentes csoki (kb. 10-15 g)
  • durvára tört mogyoró (kb. 10-15 g)

Az alaphoz a hozzávalókat (először a száraz részt, majd lassan adagolva a tejet) aprítógében összekeverjük, sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. (Ilyenkor még lágy, de majd jó lesz : ) ). A krém hozzávalóit elkeverjük (villával vagy kézi habverővel), és ráöntjük a zabpelyhes alapra, hűtőbe tesszük egy éjszakára (vagy legalább jó pár órára). A tetejét olvasztott csokival és mogyoróval díszítjük.

*Zabpelyhes alap helyett elkészíthető lenmaglisztes alappal is, (ami szintén nagyon-nagyon finom, olyan mintha kekszes lenne), és így jócskán lecsökken a kalória és szénhidráttartalom. (lenmaglisztes alap a “Pikk-pakk túrótortánál” ITT)

** Konyakliszt helyett zselatinnal is elkészíthető: 0,5 dl vízbe kb. 1 ek (10 g) étkezési zselatint elkeverni, felmelegíteni, majd a túrós részhez keverni.

Szénhdirát és kalória:

Az egész adag: 93 g ch és 1250 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 11,5 g ch és 156 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14 g ch és 189 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Túrófánk


Ez a fajta “hagyományos” túrófánk nekem eddig kimaradt, de most pótoltam a hiányosságot : ) Finom, könnyű, pihe-puha, gyorsan fogyó : )

Sütőben sült túrófánk recept ITT, gluténmentes (tojásmentes, Szafi Free fánklisztből készült) túrófánk recept ITT, fánksütőben készült sós túrófánk recept ITT.

Hozzávalók:

A hozzávalókat villával összekeverjük, pihentetjük kb. 10 percet, majd felforrósított kókuszolajban kisütjük. (Én kb. teáskanálnyi adagokat “szaggattam”, 15 db lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:
(a sütéshez használt olaj nélkül)

Az egész adag kb. 45 g ch és 520 kcal.
15 db esetén, 1 db túrófánk: 3 g ch és 35 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Epres túrós


Pár hete készült ez a süti, amikor még javában tombolt az eperszezon. Egy kicsit olyasmi, mint a sajttorta és a túrótorta “keveréke”, szerintem nagyon finom. Az ötletet EZ a recept adta. (És szerintem bármilyen gyümölccsel finom lehet : ) )

Hozzávalók a tésztához:

 

A krémhez:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (vagy aprítógéppel összeállítjuk). Sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krémhez a tojások fehérjét az édesítő felével felverjük. A tojások sárgáját, a maradék édesítőt felhabosítjuk, hozzáadjuk a túrót, krémsajtot, elkeverjük, hozzáadjuk a lisztet is, majd kézi habverővel vagy szilikonlapáttal beleforgatjuk a habbá vert fehérjét. Ráöntjük a tésztára, a tetejére tesszük félbevágott epret és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 150 g ch és 1660 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 12,5 g ch és 138 kcal.
100 gramm süti: 18 g ch és 200 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Epres túrógolyó


Már itt a friss eper, nekem meg még mindig lapul egy-két csomag a fagyasztómban… Fogyasztom, fogyasztom : ) Legutóbb például ez az epres túrógolyó készült belőle.

Hozzávalók:

A felengedett (apróra vágott) epret a levével együtt egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a zselatint, édesítőt, alaposan elkeverjük, majd folyamatosan kevergetve, alacsony hőfokon összefőzzük. Kicsit kihűtjük, hozzákeverjük a túrót, kókuszreszeléket, hűtőbe tesszük egy kis időre. Golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékbe.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 26 g ch és 640 kcal.
16 db golyó esetén, 1 db: 1,5 g ch és 53 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Sokmagos túrós szelet


A sztori a szokásos… gyorsan kell kezdni valamit a túróval : D Tényleg az esélytelenek nyugalmával álltam neki, hogy lesz, ami lesz… és “nemazéééévagyazééé”, de ez nagyon-nagyon finom lett : ) Ízre, állagra nekem tényleg nagyon-nagyon bejött. Nem az a nagyon túrós, tehát nem olyan, mint egy túrótorta, hanem kicsit piskótás, de közben túrós is : )

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 50 g cukormentes baracklekvár (ezt használtam)
  • 50 g diákcsemege
  • cukormentes csoki a díszítéshez (én kb. 1 ek folyékony kókuszolajat, kakaóport, eritritet kevertem össze)

A hozzávalókat villával, vagy kézi habverővel összekeverjük, sütőpapírral bélelt formába öntjük. A tetejére kanalazzuk a lekvárt, megszórjuk a magkeverékkel és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30-35 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Kihűtjük, majd a tetejét olvasztott csokival díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 1420 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 118 kcal.
100 gramm süti: 18 g ch és 230 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Fanta torta


Meg nem tudom mondani, hogy honnan jött az ötlet a Fanta sütihez, mert nekem ez valamiért eddig kimaradt az életemből. Pedig tényleg nagyon finom, mutatós és nem is bonyolult különösebben. Megnéztem több receptet, és végül megalkottam a saját verziómat. (Példálul vaj helyett krémsajtot használtam, Fanta helyett 100%-os narancsléből készült a zselé, stb.)

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaformához)

A krémhez:

A narancsos réteghez:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, aromát, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd a lisztes-kakaóporos keveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 18-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő.) A sütőből kivéve rácsra borítjuk a formát és úgy hagyjuk kihűlni.

A túrót villával áttörjük, hozáadjuk a krémsajtot, az édesítőt, citromhéjat. A zselatint elkeverjük a vízben és felmelegítjük. (Én csaltam, mert mikróztam, pár másodpercre betettem, kivettem, megkevertem, újra pár másodperc, amíg el nem olvadt.) Kicsit kihűtjük, majd lassan, kézi habverővel folyamatosan kevergetve hozzáöntjük a túrós krémsajtos krémhez és alaposan összekeverjük. A kihűlt piskótára öntjük, hűtőbe tesszük.

A narancsos réteghez egy edényben, kézi habverővel elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd ráöntjük a torta tetejére (miután megdermedt a túrós réteg), és hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 45 g ch és 720 kcal.
100 gramm torta: 7,5 g ch és 120 kcal.
(8-10 szeletre vágható)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Bounty kocka


Tudom, tudom, az oroszkrém kockánál megígértem, hogy nincs több arra a sémára készített süti, de még eszembe jutott a Bounty, és muszáj volt kipróbálni : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

  • cukormentes csoki a díszítéshez

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 22-25 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez (a túró kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a túrót majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd olvasztott csokival díszítjük. (Én egyetlen kocka Wawel tejcsokit találtam, így csak a képen látható két szeletre jutott, ezért nem is írok mennyiséget, illetve a tápértékbe se számoltam bele.)

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 95 g ch és 1670 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 139 kcal.
100 g süti: 12,5 g ch és 220 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Mikrós túrós gluténmentesen


Tudom, tudom, nem szép dolog mikrós sütit készíteni, de nekem ez már régóta izgatta a fantáziámat, így muszáj volt kipróbálni : ) Szerintem nagyon jó lett.

Még több mikrós recept ITT.

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 1 tk Szafi Free forrócsoki italpor (ezt használtam)
  • édesítő
  • egy kevés tej

A hozzávalókat egy villával elkeverjük, majd egy – kókuszolajjal kikent – edénybe/bögrébe öntjük és 800 Watton kb. 4 percig mikrózzuk. Kiborítjuk egy tányérra, és ízlés szerint díszítjük. Én Szafi Free forrócsokival tálaltam.

Szénhidrát és kalória:
(csak a “süti”, öntet nélkül)

Az egész adag kb. 17 g ch és 280 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 200 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Kókuszos túrógolyó


Tudom, tudom, van már legalább kétmillió ilyesmi kókuszos túrógolyó recept a neten, de mivel nálam maradékfelhasználás címén valamit kezdeni kellett a túróval, így gyorsan összedobtam egy ilyen kis gyors nasit : )

Hozzávalók:

A csoki kivételével a hozzávalókat egy villával összekeverjük, golyókat formázunk (nekem 10 db lett), majd olvasztott csokiba mártjuk őket és hűtőbe tesszük egy kis időre. (Vagy fagyasztóba kb. 5 percre.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 20 g ch és 530 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db: 2 g ch és 53 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Túrófánk gluténmentesen


Imádom a Szafi Free fánkot, édesen és sósan is. Sósan lángosként szoktam enni, édesen pedig csoki pudinggal… jujj nagyon finom. Már a kezdetektől izgatta a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet túróval felturbózva… így nekiugrottam. Nekem annyira ízlett, hogy rögtön begyúrtam egy sós, sajtos adagot is. Az is nagyon finom lett, majd hozom a receptet is hozzá : )

Hozzávalók:

Ezenkívül:

A hozzávalókat összegyúrjuk, pihentetjük kb. 5 percet. 9 egyenlő részre osztjuk, olajos kézzel golyókat formázunk, kicsit kilapítjuk, majd felforrósított kókuszolajban kisütjük. (Nekem kb. 9-10 percig sültek, sütés közben többször átforgattam.) (Nekem nem fogyott el egyszerre, hűtőben tároltam, majd betettem pár másodpercre a mikróba és úgy ismét finom, puha lett.)

Szénhidrát és kalória:
(a sütéshez használt olaj nélkül)

Az egész adag: 52 g ch és 30
9 db esetén, 1 db: 5,5 g ch és 39 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Céklás túrós szendvicskrém


Hétvégén céklás napot tartottam, készült céklás tonhalas tészta (recept ITT), céklás muffin (hozom ennek is a receptjét a napokban), illetve ez a céklás túrós szendvicskrém. És jelentem: elfogyott a céklám : )

Hozzávalók:

  • 150 g főtt cékla (Lild-ben vettem, főtt állapotában)
  • 100 g túró
  • só, bors, fokhagymagranulátum, metélőhagyma
  • mustár (kb. 10 g)
  • citromlé

A főtt céklát aprítógépben összeaprítjuk, majd elkeverjük a többi hozzávalóval, ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük. Hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Nekem nagyon ízlett, a kedvenc Szafi Free zsemlémmel ettem (recept ITT).

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 13 g ch és 165 kcal.
100 gram szendvicskrém: 0,5 g ch és 63 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Epres túrókocka


Van már egy-két hasonló túrós süti recept az oldalon, de most kellett egy epres változat is : ) Szerintem isteni finom lett.

Hozzávalók:

A tetejére:

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a kókuszkrémmel. A lisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk az olajat, a túrós keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.) Az epres réteghez a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd elsimítjuk a sütemény tetején és hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 55 g ch és 1320 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g ch és 110 kcal.
100 gramm süti: 7 g ch és 172 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info