kókusz

Vaníliás kókuszgolyó


Vaníliás kókuszgolyó

Tudjátok, imádom a sütés nélküli ilyen-olyan desszertgolyókat. Főleg ilyenkor, kánikula idején nagyon jól tud jönni egy olyan finomság/nasi, amihez nem kell sütőt kapcsolni.

Ehhez a vaníliás kókuszgolyóhoz a korábbi pudingos-túrós kókuszgolyó adta az ihletet, csak most túró helyett krémsajttal készült, illetve a vaníliás ízt próbáltam jobban kiemelni. Mert…. vanília mániás is vagyok. :D Időnként rám tör, és megőrülök valami nagyon vaníliás desszertért. Szerintem brutál finom lett, és tökéletesen kielégítette a vanília iránti vágyamat. :D

Krémes, vaníliás, közben kókuszos is, szóval számomra tökéletes.

 

Hozzávalók:

A pudingport, édesítőt, vanília aromát tejet kézi habverővel elkeverjük, összefőzzük. Kihűtjük, majd hozzáadjuk a krémsajtot és a kókuszreszeléket, alaposan összekeverjük. Golyókat formázunk belőle és megforgatjuk kókuszreszelékben. (Én egy éjszakára hűtőben pihentettem, így könnyebb formázni.)

Szénhidrát és kalória (a forgatáshoz használt kókuszreszelék nélkül számolva):

  • Az egész adag kb. 68 g ch és 1370 kcal.
  • (22 db golyót formáztam.)

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Kókuszos sajttorta muffin


Kókuszos sajttorta muffin

Tudjátok, hogy hatalmas sajttorta rajongó vagyok, szerintem a világ egyik legjobban kitalált sütije. Jó, mondjuk, nálam minden előnnyel indul, amit sajtnak hívnak…. :D Na de viccet félretéve, tényleg egy baromi jó desszert. Sütöttem is már jó pár sajttortát, illetve -természetesen – készült sütés nélküli változat is. És előszeretettel használom a krémsajtot egyéb édességekhez is, például desszertgolyókhoz, kevert sütik tetejére, stb. Most muffin “feltét” lett, (mondjuk nem az első eset ez sem :) ) és nagyon klassz kis nasi lett belőle. Nyilván sajttortás rész nem annyira domináns, mint egy sajttortánál, de szépen elválik a muffin tésztájától és hozza a cheese cake feelinget.

Hozzávalók:

A tetejére (a sajttortás részhez):

  • 1 tojás
  • 100 g krémsajt
  • 20 g kókuszreszelék
  • 5 g vaníliás pudingpor
  • édesítő (nálam 1 csapott tk négyszeres erejű)
  • reszelt citromhéj

A száraz és nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, elég egy villa vagy kanál.) 

Szilikonos muffin formába kanalazzuk. 

A krémsajtos rész hozzávalóit kanállal/kézi habverővel kikeverjük és a muffintészta tetejére kanalazzuk, elsimítjuk.

Előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon 30 percig sütöttem, 9 db muffinom lett ebből az adagból.

A tetejét krémsajtos toppinggal díszítettem, de ezt nem mértem: krémsajtot, édesítőt, kókuszreszeléket összekevert és habzsákból kinyomtam volna…. ha az a volna ott nem volna :D

Megadta magát a habzsákom, és zacskóval sem volt kedvem ezek után “tökölni”, ezért nemes egyszerűséggel kanállal elsimítottam a muffinok tetején. Tudom, így nem az igazi, és nem is annyira dekoratív, de most ezt találtam a leggyorsabb megoldásnak. Ugyanitt normális habzsák beszerzési ötleteket szívesen fogadok. :) 

Szénhidrát és kalória (a tetején lévő krémsajtos topping nélkül):

  • Az egész adag kb. 71 g ch és 1292 kcal.
  • 9 db muffin esetén, 1 db muffin: 8 g ch és 144 kcal. 

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Epres csokis kókuszos süti


Epres csokis kókuszos süti

Szeretem az ilyesmi kevert süteményeket, mert nagyon sokféleképpen lehet variálni az ízesítést, és ezáltal mindig egy újabb, szinte teljesen más finomság születik ugyanabból az alapból. Ehhez a sütihez most a spájzban lapuló epres étcsoki adta az ihletet. Mivel az eper remekül passzol a kókuszhoz is, így teljes a harmónia ebben az epres csokis kókuszos sütiben. :)

A süti alapjához most Szafi Free vaníliás zabpuding port használtam, de korábban készítettem már zabpehelyliszttel is ugyanezekkel az arányokkal, és azzal is tökéletes. Nyilván kicsit más az állaga, illetve úgy nem lesz meg az a kellemes vaníliás “beütése”, amit a zabpuding portól kap.

Hozzávalók (23×17 cm-es tepsihez):

Plusz:

A krémhez:

  • 150 g light krémsajt
  • 25 g olvasztott epres étcsoki
  • 10 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint

 

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük. 

A zabpudingport, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. 

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, olajat majd a lisztes keveréket. 

Végül a felvert tojásfehérjét beleforgatjuk. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, a tetejére szórjuk az epret és az apróra vágott csokit, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35 percig sütöttem.)

A krém hozzávalóit összekeverjük és a kihűlt süti tetejére simítjuk. Megszórjuk kókuszreszelékkel vagy reszelt csokival.

Szénhidrát és kalória (a tetejére szórt kókuszreszelék nélkül):

  • Az egész adag kb.: 103 g ch és 1392 kcal.
  • 12 szeletre vágva, 1 szelet: 8,5 g ch és 116 kcal.
  • 100 gramm kész süti: 17 g ch és 232 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

Áfonyás-kókuszos zabsüti


Áfonyás-kókuszos zabsüti

Van olyan, amikor úgymond készülök egy-egy sütire, fejben összerakom, hogy mit-mivel hogyan, és elmegyek bevásárolni hozzá. És van olyan, amikor – mondjuk péntek este –  elkap a sütési vágy, és abból kell alkotni, ami van itthon. Nem tudom, melyik az izgalmasabb, mindkettőt szeretem. :) Most az utóbbi helyzet állt fenn, így gyorsan felmértem a “terepet”, azaz a hűtő, spájz tartalmát. Így született meg ez a fehér csokis áfonyás-kókuszos zabsüti, ami – gondolom, nem meglepő módon – kapott egy krémsajtos réteget is. :) Szerintem eszméletlen jó lett, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó trió a kókusz, áfonya és a fehér csoki. Ja, és a krémsajt, a krémsaaaajt is természetesen! :)

Utólag azt mondom, hogy talán egy kicsit túltoltam az áfonyát, és ez miatt megrepedezett a süti, de ez csak a külalakján rontott szerencsére, az íze mindenért kárpótol. :)

Hozzávalók (23×17 cm-es tepsihez):

A tetejére:

  • 100 g áfonya (mirelitet használtam) (lehet kicsit kevesebb is, és akkor nem repedezik meg)
  • 30 g apróra vágott hozzáadott cukortól mentes kókuszos fehércsoki

A kenéshez:

  • 100 g light krémsajt (Aldiból)
  • édesítő ízlés szerint

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük.

A zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük.

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, citromhéjat, majd a lisztes keveréket. Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, a tetejére szórjuk az áfonyát és a csokit, és előmelegített sütőbe tesszük.

A krémsajtot kikeverjük az édesítővel.

Kb. 25 perc sütés után lekenjük a krémsajttal és 12-15 perc alatt készre sütjük.

Szénhidrát és kalória:

  • Az egész adag: kb. 102 g ch és 1358 kcal.
  • 12 kis szeletre vágva, 1 szelet: kb. 8,5 g ch és 113 kcal.
  • 100 g kész süti: 17 g ch és 226 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni 

Ötperces fehérjedús túrós süti


Ötperces fehérjedús túrós süti

Nálam (és a visszajelzések alapján nálatok is :) ) nagy kedvenc az ötperces túrós süti. Nagyon régi recept már, ezért gondoltam itt az ideje egy kicsit újítani rajta és kipróbálni egy viszonylag új lisztkeverékkel. Bevallom, az első próbálkozás nem lett teljesen tökéletes, illetve számomra nem lett az… A tesztelők szerint nagyon finom lett, nem is értették, hogy miért akarom újra megsütni, némi változtatással, de én hajthatatlan voltam :D És ezzel a változattal már én is teljesen elégedett vagyok! :) Ahogy a korábbi verziónál is, ennél is elég 5 perc az összeállításhoz és már mehet is a sütőbe.

A zabpehelylisztes ötperces túrós süti receptjét ITT találjátok.

Hozzávalók (23×17 cm-es tepshez):

 

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön kimérjük, majd a két részt összeöntjük és robotgéppel csomómentesre keverjük. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 46 g ch és 1188 kcal.

100 g kész süti kb.: 7.5 g ch és 195 kcal.

(12-15 szeletre vágható)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes fehérjedús ötperces túrós süti Szafi Life lisztből.

Banános foltos süti


Banános foltos süti

Azt mondják, nem a külső számít, hanem az ami, benne van. Na ezt a banános foltos sütit azoknak ajánlom, akik egyetértenek ezzel :D, plusz mellé szeretik a kakaós-kókuszos ízvilágot. Csórikám, nem lett egy látványos sütemény, (mondjuk a foltjai szerintem kimondottan szépek :) ), mert elég lapos maradt, viszont nagyon finom. A banántól olyan jó puha, szaftos, szerintem imádnivaló.

Hozzávalók:

  • 1 banán (héj nélkül 100 g)
  • 2 tojás
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 1 tk (8-10 g) sütőpor
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam 40 g négyszeres erejű)
  • 200 g kókuszjoghurt (vagy helyette tejföl/zsírosabb joghurt)

Plusz:

A száraz hozzávalókat – az édesítő kivételével – összekeverjük.

A tojásokat (nem kell szétválasztani) az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük. (Magas fokozaton kb. 5-6 percig.).

Felváltva hozzákeverjük (alacsony fokozaton) a kókuszjoghurtot és a lisztes keveréket, majd végül a villával áttört banánt.

Két részre osztjuk a tésztát, az egyik feléhez hozzákeverjük a kakaóport, rum aromát, a másik részhez a kókuszreszeléket.

Sütőpapírral bélelt (24×17 cm-es) tepsibe kanalazzuk “felváltva” a világos és a kakaós részt, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokos sütőben kb. 38-40 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 97 g ch és 886 kcal.
(12-15 szeletre vágható.)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes banános foltos süti zabpehelylisztből, hozzáadott cukor nélkül.

Citromos-kókuszos zabsüti/vattasüti


Citromos-kókuszos zabsüti/vattasüti

Jó pár évvel ezelőtt elkészítettem már ezt a sütit (ITT található a recept), más alapanyagokat használva. Már akkor is nagyon tetszett a neve (“vattasüti”- szerintem olyan cuki :) ), a kinézete, és az ízvilága is. Most jött az ötlet, hogy kipróbálom újra, egy kicsit átalakítva.

Az eredeti recept a Rupáner konyha oldalon, ITT.

Hozzávalók (23×17 cm-es tepsihez):

  • 2 tojás
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 40 g zabkorpa
  • 8 g sütőpor
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam kb. 40 g négyszeres erejű)
  • 200 g görög joghurt
  • 20 g olaj
  • reszelt citromhéj (nem kell sajnálni)

Krém:

  • 2 dl tej
  • 25 g kókuszos pudingpor (Haas)
  • édesítő ízlés szerint
  • reszelt citromhéj

A tetejére:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük.

A zabpehelylisztet, zabkorpát, sütőport összekeverjük.

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, olajat, citromhéjat, majd a lisztes keveréket. Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 perc.)

A tejet, pudingport, édesítőt, citromhéjat kézi habverővel csomómentesre keverjük, alacsony hőfokon megfőzzük, majd a kihűlt süti tetejére simítjuk.

A vajat, kókuszreszeléket, édesítőt egy edénybe tesszük és folyamatosan kevergetve egy kicsit megpirítjuk, majd a eloszlatjuk a süti tetején. Én ezt egy kicsit elrontottam, mert elidőztem, és a puding már teljesen kihűlt, így nem “ragadt bele” a kókuszos rész.

Plusz tipp: Ha valaki spórolni akar a kalóriákkal, akkor szerintem simán jó vaj nélkül, pirított (kevesebb) kókuszreszelékkel is.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 135 g ch és 2000 kcal. (Ebből 4 g ch és 700 kcal a kókuszos-vajas réteg, szóval itt tényleg lehet “spórolni”. :)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Citromos kókuszos zabsüti hozzáadott cukor nélkül.

Csokis-kókuszos zabsüti


Csokis-kókuszos zabsüti

Annyira ettem volna valami csokis-kókuszos édességet, hogy nem volt mit tenni, sütni kellett. :D Szerintem brutál finom lett. Pihe-puha, imádnivaló.

Hozzávalók (22×14 cm-es tepsihez):

A tetejére:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük.

A zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük.

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, olajat, majd a lisztes keveréket. Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, a tetejére szórjuk a csokit és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-32 percig sütöttem. 23x17cm-es tepsit használtam.)

A krém hozzávalóit egy kanállal alaposan elkeverjük és a süti tetejére simítjuk.

Szénhidrát és kalória (a tetejére szórt kókuszreszelék nélkül):

Az egész adag kb. 94 g ch és 1362 kcal.
15 szeletre vágtam, így 1 szelet kb.: 6 g ch és 91 kcal.
100 gramm kész süti kb.: 19 g ch és 279 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Csokis-kókuszos zabsüti hozzáadott cukor nélkül.

Kakaós-kókuszos mikrós süti


Kakaós-kókuszos mikrós süti

Lisztmentes kakaós-kókuszos mikrós süti arra az esetre, ha gyorsan kell valami édesség, és/vagy épp nincs “kéznél” sütő, kánikula van (bárcsak már ott tartanánk :D) stb. :) Nem az a mutogatni való, “villantós” süti, hanem egy “mentőöv”, ami jól jöhet a rohanós hétköznapokon is.

Még több mikrós recept ITT.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 100 g krémsajt
  • 10 g kókuszreszelék
  • 10 g kakaópor
  • kis csipetnyi szódabikarbóna
  • csipetnyi só
  • édesítő (nálam kb. 10 g négyszeres erejű)
  • pár csepp rum aroma
  • 1 tk olaj (plusz egy kevés a forma kenéséhez)

A nedves és a száraz hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük.

Egy (olajjal vékonyan kikent) mikrózható tálba tesszük és kb. 3 percig mikrózzuk.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 7 g ch és 500 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lekváros-kókuszos zabsüti


Lekváros-kókuszos zabsüti

Nincs semmi sztori, egyszerűen csak adott volt minden hozzávaló, plusz mellé egy jó adag “alkotói kedv” péntek estére. A végeredmény pedig egy pihe-puha, brutál jó, szaftos zabsüti lett. Aki nem hiszi, próbálja ki :)

Hozzávalók (22×14 cm-es tepsihez):

A tetejére:

A kenéshez:

  • 100 g krémsajt
  • édesítő és rum aroma ízlés szerint

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval habbá verjük.

A zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük.

A tojássárgájákat az édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a joghurtot, olajat, majd a lisztes keveréket. Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, a tetejére kanalazzuk a lekvárt, és előmelegített sütőbe tesszük.

A krémsajtot kikeverjük az édesítővel, aromával.

Kb. 25 perc sütés után lekenjük a krémsajttal és 10-12 perc alatt készre sütjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: kb. 100 g ch és 1495 kcal.
12 kis szeletre vágva, 1 szelet: kb. 8 g ch és 125 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pezsgős kókuszgolyó


Pezsgős kókuszgolyó

Az hiszem az ünnepi finomságok sorából nem hiányozhat a kókuszgolyó. Rengetegféle variáció lehetséges, ezt most egy kis pezsgővel tettem izgalmassá, de szerintem nagyon finom lehet például narancslével vagy kókusztejjel is.

Hozzávalók:

Forgatáshoz:

  • 15-20 g kókuszreszelék

A tojást, édesítőt, pezsgőt összekeverjük, majd pár perc alatt alacsony hőfokon, kis kézi habverővel folyamatosan kevergetve összefőzzük. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, kihűtjük, majd belekeverjük a krémsajtot, hűtőbe tesszük egy kis időre. A masszából (vizes kézzel) golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékben.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 15 g ch és 915 kcal.
1 db golyó: 1 g ch és 61 kcal.
100 gramm golyó: 4,5 g ch és 277 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pezsgős kókuszgolyó

Kókuszos fehércsokis sajttorta


Kókuszos fehércsokis sajttorta

Születésnapra készült ez a sütés nélküli kókuszos fehércsokis sajttorta, aminek nagy sikere volt az ünnepeltnél és a “kóstoló brigádnál” is. : )

A díszítéshez használt kókuszgolyó receptjét ITT találjátok.

Hozzávalók az alaphoz (18 cm-es tortaformához):

  • 14 db (123 g) Gullon fibre keksz
  • 60 g olvasztott vaj

A krémhez:

  • 200 g light krémsajt
  • 200 g habtejszín
  • 75 g kókuszos fehércsoki (Torras)
  • édesítő ízlés szerint (Én négyszeres erejű édesítőt használtam, összesen kb. 20-25 grammot – ebből ment a tejszínhez is – viszont így lehet, hogy valakinek túl édes lesz, nekünk pont jó volt.)
  • 1 tk (kb. 3-5 g) zselatin
  • 30 g kókuszreszelék

Az alaphoz a kekszet aprítógépben ledaráljuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat. Sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük.

100 g habtejszínt, 1 tk zselatint, édesítőt egy edényben alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve felmelegítünk (ne forraljuk!). Levesszük a tűzhelyről, beletördeljük a fehércsokit és felolvasztjuk.

A krémsajtot elkeverjük a kókusszal.

A tejszínt egy kevés édesítővel laza habbá verjük (az az igazság, hogy nekem valamiért most nem verődött fel, de szerencsére így is tökéletes lett a végeredmény). Hozzáadjuk a krémsajthoz, majd beleöntjük a csokis tejszínt is és kézi habverővel összekeverjük.

Ráöntjük a kekszes alapra és hűtőbe tesszük. (Legalább egy éjszakára.)

Szénhidrát és kalória (a díszítéshez használt golyók nélkül):

Az egész adag kb. 136 g ch és 2340 kcal.
100 g torta kb.: 22 g ch és 379 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pudingos-túrós kókuszgolyó


Pudingos-túrós kókuszgolyó

Adott volt egy csomag kókuszos pudingpor, egy kis túró, és némi alkotókedv, méghozzá valami jó kis krémes, kókuszgolyó készítéséhez (illetve arcba történő betolásához : D)

Gondoltam – mivel Google a barátom ugye – bepötyögöm, hogy “pudingos kókuszgolyó”. És voilá, rengeteg találatot hozott a keresés, aztán rájöttem, hogy szinte mindegyik ugyanaz. Biztos ez is valami “sláger recept” volt annak idején (amiket én nagyon-nagyon szeretek!), csak ez nekem valamiért kimaradt eddig. Na de most nekiugrottam, és minimális változtatással – pl. ebbe került túró is – elkészítettem. Szerintem isteni finom. Aki szereti a kókuszt, illetve a sütés nélküli pikk-pakk desszerteket, az ne hagyja ki.

Még több desszertgolyó recept ITT.

Hozzávalók:

  • 40 g Haas kókuszos pudingpor
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 3-4 tk négyszeres erejű)
  • 3 dl tej
  • 100 g túró
  • kb. 100 g kókuszreszelék (+ kb. 20 g a forgatáshoz)

 

Pudingos-túrós kókuszgolyó sütés nélkül

A pudingport, édesítőt, tejet elkeverjük, összefőzzük. Kihűtjük, majd hozzáadjuk a túrót és a kókuszreszeléket, alaposan összekeverjük.
Golyókat formázunk belőle és megforgatjuk kókuszreszelékben.

Pudingos túrós kókuszgolyó

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 61 g ch és 1380 kcal.
22 db golyó esetén, 1 db: 3 g ch és 63 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Pudingos-túrós kókuszgolyó sütés nélkül

Banános-kókuszos zabos süti


Banános-kókuszos zabos süti

A szokásos “konyha pulton árválkodó banán” plusz a “hú de ennék valami kókuszos akármit” sztorik szüleménye ez a pihe-puha, banános, kókuszos fehér csokis zabos süti.

Hozzávalók (22×14 cm-es tepsihez):

  • 1 banán villával áttörve (héj nélkül nekem 100 g volt)
  • 2 tojás
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 30 g kókuszreszelék
  • 1 tk sütőpor (kb. 6 g)
  • édesítő (kb. 40-50 g négyszeres erejű – ez ízlés szerint változhat, én “écccsapának” akartam kedvezni :D)
  • csipetnyi só
  • 1 kis doboz (200 ml) kókuszkrém
  • rum aroma (kb. 1 tk)
  • kókuszos fehércsoki apróra vágva (nálam 35 g-Torras)

A száraz hozzávalókat – az édesítő kivételével – összekeverjük.

A tojásokat (nem kell szétválasztani) az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük. (Magas fokozaton kb. 5-6 percig.).

Felváltva hozzákeverjük (alacsony fokozaton) a kókuszkrémet és a lisztes keveréket, majd végül az aromát, a villával áttört banánt és az apróra vágott csokit.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokos sütőben kb. 35-40 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 112 g ch és 1490 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 124 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Karácsonyi kókuszlikőr/csokilikőr


Karácsonyi kókuszlikőr

Egy Facebook csoportban láttam többféle házi készítésű likőr receptet, és nagyon megtetszett az ötlet. Készítettem egy adag “gonosz” verziót is (Kinder likőrt), és készítettem egy valamennyire megreformált, átalakított kókusz ízűt is. (Ahogy néztem a Google-ban, mindenhol ugyanaz a recept, szóval forrásként ennyit tudok megjelölni.)

Hozzávalók:
(kb. 4 dl)

 

A kókuszkrémet, tejet édesítőt egy edényben felmelegítjük, beletördeljük a csokit, olvadásig kevergetjük. Kicsit kihűtjük, majd hozzákeverjük a Bacardit.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 900 kcal és 50 g ch.

Tejcsokival és habtejszínnel készítve:


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

karácsonyi kókuszlíkőr

Gluténmentes kókuszfánk


Gluténmentes kókuszfánk

Kísérletező kedvemben voltam… gondoltam megpróbálkozom egy palacsintával az új Szafi Free bagett lisztből. Háááát… nem jött össze, bevallom :D Pedig közel voltam, mert ízre nagyon finom lett, de nehezen sült, stb., szóval nem volt az igazi. Így tovább kellett gondolni, hogy mi legyen a maradék tésztával.
Adtam hozzá egy kis kókuszreszeléket (plusz rum aromát) és forró olajba kanalaztam a masszát… Azt hittem, hogy az is kudarc lesz, de miután csendben, sunyiban, nagy hümmögések közepette betoltam, úgy voltam vele, hogy nem tartom magamban és bekeverek, kisütök egy újabb adagot, hogy pontos mennyiségeket is tudjak írni. És közben azon imádkoztam, hogy a Google barátom a “kókuszmérgezés” kifejezésre ne adjon ki egyetlen találatot se…. :D

Egy korábbi kókuszos (túró)fánk recept ITT.

Még több fánk recept ITT.

Hozzávalók:

Kókuszfánk gluténmentes Szafi Free bagett lisztből

A hozzávalókat villával összekeverjük. Pihentetjük pár percet, amíg felmelegszik az olaj. Kanállal olajba szaggatjuk és pár perc alatt készre sütjük. Papírtörlőre tesszük, fogyasztás előtt kicsit kihűtjük.

Én kókusztejporos poreritrittel, kókuszchips-szel és erdei gyümölccsel tálaltam.

Szénhidrát és kalória:
(A sütéshez használt olaj, és a tálaláshoz használt egyebek nélkül számolva)

Az egész adag kb.: 20 g ch és 300 kcal.
12 db esetén, 1 db kókuszfánk: 1,5 g ch és 25 kcal.

Kíváncsiságból kiszámoltam az árát is… (Ezt is olaj nélkül.) Csak a fánk – 2019. 05. 28-i Diétás termékek webshop árakon számolva – az egész adag kb. 160 Ft!!! (És azt csak halkan jegyzem meg, hogy a 30 g  kókuszreszelék drágább, mint a 30 g Szafi Free liszt… Csak mert sokszor látom, hogy drága “ez a fajta életmód”…. )


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes, tojásmentes kókuszfánk Szafi Free bagett lisztkeverékből

Mese-kókuszos


Mese kókuszos süti

A mese-mákos és mese-diós után itt a mese-kókuszos süti :) (Habár, ez elég bénán hangzik, vagy legalábbis messze nem cseng olyan jól szerintem, mint a korábbi két verzió, de mivel azok adták az ihletet, így “muszáj” volt ezt a nevet adni :) Na meg…. annak ellenére, hogy egy rém egyszerű sütiről van szó, szerintem tényleg nagyon finom.

Hozzávalók:
(22×14 cm-es tepsihez)

A tetejére kenéshez:

  • 30 g Kara light kókusztej
  • édesítő
  • rum aroma

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipetnyi sóval és az édesítő felével habbá verjük, félretesszük.

A zabpuding port, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük.

A tojás sárgájákat a maradék édesítővel felhabosítjuk (géppel), hozzáadjuk a kókusztejet, az aromát, majd a pudingporos-kókuszos keveréket, végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és előmelegített sütőben megsütjük.

A tetejére szánt keverékhez a hozzávalókat elkeverjük, majd a forró süti tetejére simítjuk és pár percre visszatesszük a sütőbe.

Én 180 fokon sütöttem, kb. 25-30 perc sütés után tettem rá az “öntetet”, majd további 8-10 percig sütöttem. (Tűpróbával ellenőriztem.)

Mese kókuszos szelet Szafi Free gluténmentes vaníliás zabpuding porbólSzénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 72 g ch és 1010 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet kb: 6 g ch és 84 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes kókuszos szelet Szafi Free vaníliás zabpuding porból

Banános kókuszos “csoki”golyó


Banános kókuszos “csoki”golyó

Hirtelen felindulásból elkövetett banános-kókuszos-“csoki”golyó gyártás történt : ) Nagyon egyszerű, és szerintem nagyon finom. (És mire megszerkesztettem ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy korábban készítettem már hasonlót… Mármint nem csak simán desszertgolyót, mert abból van bőven, hanem ehhez nagyon hasonló banános kókuszos golyót. Az karobporral és kókusztejporral készült, illetve abba került plusz zsiradék is.  ITT találjátok a receptjét.)

Még több sütés nélküli desszertgolyó recept ITT.

Banános kókuszos "csoki"golyók sütés nélkül gluténmentesen

 

Hozzávalók:

  • 1 db banán (nekem héj nélkül 130 g volt)
  • 20 g holland kakaópor
  • 30 g kókuszreszelék (plusz egy kevés a forgatáshoz)
  • édesítő ízlés szerint
  • csipetnyi só
  • rum aroma

A banánt villával áttörjük, összekeverjük a többi hozzávalóval, kis időre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. (8-10 db golyó jön ki belőle.)

Szénhidrát és kalória:
(a forgatáshoz használt kókuszreszelék nélkül, mert azt nem mértem)

Az egész adag összesen kb.: 30 g ch és 380 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Banános kókuszos "csoki"golyók sütés nélkül, gluténmentesen

Narancsos-kókuszos túrókocka


Narancsos-kókuszos túrókocka

A csoki és a narancs szerintem tökéletes páros, és ugyanez a véleményem a narancs-kókusz párosról is. Tud ez a narancs valamit : D Most egy túrós süti erejéig hoztam össze őket : ) Szerintem nagyon finom lett és egyszerű az elkészítése is.

Még több túrós sütemény recept ITT.

Hozzávalók:

 

 

A tetejére szóráshoz:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük (villával vagy kézi habverővel), a két részt összeöntjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe (kb. 21×14 cm-esbe) öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 percig sütöttem.) Miután kihűlt, a tetejét megszórjuk az eritrites keverékkel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 30 g ch és 750 kcal. (12 szeletre vágtam)


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Proteines kókuszos kölesgolyók


Proteines kókuszos kölesgolyók

Amikor nekiálltam még nem volt teljes a kép, hogy mi is lesz belőle… Puding, kása, sütemény… Csak annyit tudtam, hogy valami édességet szeretnék kölesből. Aztán mire megfőtt és kihűlt a köles, és megláttam, hogy milyen jól formázható kis massza lett belőle, akkor már eldőlt, hogy ebből bizony proteines kókuszos kölesgolyó lesz : )

Még több desszertgolyó recept ITT.

Az alapötletet Szafi blogján, a vegán túrótorta recept adta.

Hozzávalók:

A banán kivételével a hozzávalókat fedő alatt kb. 15-20 perc alatt megfőzzük, majd fedő alatt kihűtjük. Hozzáadjuk a villával áttört banánt. Két részre osztjuk.

Proteines kókuszgolyó kölesből

A kókuszos golyóhoz plusz:

A kakaós golyóhoz

A forgatáshoz:

Az egyik részhez adjuk a smoothie fehérjét és a kókuszreszeléket, összegyúrjuk.

A másik részhez adjuk a shake fehérjét, karobport, plusz annyi kókuszrszeléket, hogy jól formázható legyen összegyúrjuk.

Golyókat formázunk a két masszából és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. Nekem 7-7 db lett ebből az adagból.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Hamis túrós kókuszos cukkinis sütemény


Hamis túrós kókuszos cukkinis sütemény

Készítettem már korábban is hasonló, kókuszos cukkinis süteményt, ami szerintem ízben, állagban olyasmi volt, mint egy túrós sütemény. Jó, nyilván nem ugyanolyan, de tényleg nagyon emlékeztetett rá. Most sütöttem egy hasonlót, más lisztekből, illetve most került erdei gyümölcs is a tetejére. Szerintem nagyon jó lett. Jó kis savanykás, kókuszos, és szerintem tényleg olyasmi, mintha túróból lenne.

Egy korábbi kókuszos cukkinis süti recept ITT. Még több cukkinis recept ITT.

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 100 g mirelit erdei gyümölcskeverék

A meghámozott cukkiniben aprítógében pürésítjük (vagy lereszeljük). A zabpehelylisztet, zabpudingot, sütőport, kókuszreszeléket elkeverjük. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét az édesítő felével és egy csipet sóval habbá verjük. A sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, héját, aromát, a kókuszkrémet és kicsit tovább keverjük, majd a vizet, cukkinit és a lisztes keveréket. Kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk erdei gyümölccsel és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 35 percig sütöttem, egy kisebb, kb. 14×22 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 74 g ch és 930 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 116 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Raffaello (ízű) golyó


Raffaello (ízű) golyó

Mondtam már, hogy imádom ezeket az alapanyagokat? Ja igen, mondtam. Többször is, szerintem : ) Na, de akkor nem is szaporítom a szót… hanem bepötyögöm a hamis Raffaello golyó receptjét : ) Szerintem brutál jó lett. Több nap után is finom. (Jóóó, onnan tudom, hogy megfeledkeztem egy pár – hűtőben lapuló –  darabról, na : D )

Még több sütés nélküli desszertgolyó recept ITT. További Raffaello ízvilágú finomságok ITT.

Hozzávalók:

  • 100 g kókusztej
  • 25 g Szafi Free vaníliás zabpuding por (ilyen)
  • 15 g Szafi Free zabdara (ilyen)
  • 40 g kókuszreszelék
  • csipetnyi só
  • édesítő ízlés szerint (kb. 40-50 g cukornak megfelelő)
  • pár csepp mandula aroma

A forgatáshoz:

A zabpudingot, zabdarát, édesítőt, sót, aromát, kókusztejet – kézi habverővel – elkeverjük, majd alacsony hőfokon összefőzzük. (Nem kell sok idő, viszont kevergetni kell szorgosan : ) ) Tűzről levéve hozzáadjuk a kókuszreszeléket, összegyúrjuk, majd kihűtjük. Vizes kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. (Nekem 10 db olyan “bolti méretű” Raffaello golyóm lett ebből az adagból.)

Sütés nélküli Raffaello ízű golyók

Szénhidrát és kalória:
(A forgatáshoz használt kókuszreszelék nélkül)

Az egész adag: 30 g ch és 430 kcal.
10 db Raffaello golyó esetén, 1 db: 3 g ch és 43 kcal.

 

Raffaello ízű golyó Szafi Free gluténmentes alapanyagokból


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Gluténmentes, tejmentes Raffaello ízű golyó

Raffaello ízű túrós süti


Raffaello ízű túrós süti

Régóta terveztem egy ilyesmi kókuszos, túrós, Raffaello ízre hajazó sütit. Eljött az idő : D És megmondom őszintén, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

Először elkészítjük a túrós részt: A hozzávalókat villával összekeverjük. A tésztához a zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport egy kanállal elkeverjük. A tojások fehérjét az édesítő felével, géppel (magas fokozaton) felverjük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszolajat, joghurtot, aromát, majd végül a lisztes keveréket és összekeverjük (ezt már alacsony fokozaton). Szilikonapáttal beleforgatjuk a felvert fehérjét és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. A tetejére kanalazzuk a túrós részt és előmelegített sütőben megsütjük. (Kb. 170 fokon 40 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 78 g ch és 1645 kcal.
12 (nagy) szeletre vágva, 1 szelet: 6,5 g ch és 137 kcal.
100 gramm süti: 11 g ch és 232 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Raffaello ízű túrós sütemény zabpehelylisztből

Hamis Raffaello golyó


Hamis Raffaello golyó

A szokásos: “el kell használni a maradék túrót” sztori. És habár tudom, tudom, rengeteg ilyen pikk-pakk Raffaello golyóra hajazó desszertgolyó kering a neten, sőt nálam is van szerintem több is, de mivel igen jól sikerült szerintem, ezért úgy voltam vele, hogy nem tartom magamban : D Még több sütés nélküli desszertgolyó recept ITT.

Hozzávalók:

A forgatáshoz:

A zabpelyhet, kókuszreszeléket, édesítőt összekeverjük, ráöntjük a meleg kókusztejet, kicsit állni hagyjuk. Hozzáadjuk a túrót, aromát, egy kanállal elkeverjük, kis időre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk és megforgatjuk durvára tört mandulában. (A mandulát kézzel kicsit összetörtem, hogy apróbb legyen.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 25 g ch és 470 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db: 2,5 g ch és 47 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Hamis Raffaello golyó

Kókuszos krémes szelet


Kókuszos krémes szelet

Ezt a kókuszos krémes szeletet még 23-án kezdtem el, aztán jött ugye ez a hülye nyavalya, ami ágynak döntött másnapra, így kicsit hosszadalmas volt, mire elkészült… Na de jó munkához idő kell… : D Két nap múlva már meg tudtam kóstolni, mostanra pedig a recept is meglett : D Egyébként gyorsan megvan, bár igaz, hogy eléggé kis adag, amolyan egyszemélyes kis süti.

Hozzávalók a piskótához: (bármilyen jól bevált kókuszos piskóta jó)

A töltelékhez:

A lisztet, kókuszreszeléket, szódabikarbónát elkeverjük. A két tojás fehérjét, egy tojás sárgáját az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük. Beleöntjük a lisztes keveréket és alacsony fokozaton összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (160 fokon kb. 10 percig sütöttem, kb. 24×17 cm-es tepsit használtam. Nem baj, ha nem tölti ki teljesen a krém, a lényeg, hogy egyenletesen legyen “elterítve”. Nem lesz túl nagy süti, ez olyan egy személyes, próba : D )
A krém hozzávalóit egy edényben, kézi habverővel csomómentesre keverjük, majd alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. A kihűlt piskótát 3 részre osztjuk (a hosszabbik oldalára merőlegesen felszeleteljük…. jjjjaaajjjj de mennyire bénán tudom elmagyarázni az ilyesmit, de remélem érthető : D ), és megtöltjük a kicsit kihűlt krémmel, majd hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 10 g ch és 300 kcal.
5 szeletre vágva, 1 szelet: 2 g ch és 60 kcal.
100 gramm kész süti: 4 g ch és 125 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Kókuszos krémes szelet

Piros bogyós túrótorta


Lapult még a fagyasztóban egy kevés ribizli, hát készítettem alá egy tortát : D Mégpedig egy fehércsokis, kókuszos túrótortát, amit ráadásul még sütni sem kell. Csak a hűtési időt kell kivárni. Megéri várni, mert szerintem nagyon finom : )

Sütés nélküli kókuszos túrótortaHozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

A krémhez:

A tetejére:

  • 100 g (mirelit) piros ribiszke
  • 40 g kókuszkrém
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 tk (5 g) étkezési zselatin

Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük, összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük.

A krémhez a kókuszkrémet, édesítő, zselatint egy edénybe tesszük, és folyamatosan kevergetve – alacsony hőfokon – felmelegítjük. Tűzről levéve, beletördeljük a csokit, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és elkeverjük. Amikor kicsit kihűlt elkeverjük a túróval. (Villával vagy kis kézi habverővel.)

Az alapot lekenjük lekvárral, ráöntjük a túrós részt és hűtőbe tesszük (én egy éjszakát hagytam állni).

A zselés réteghez egy edénybe tesszük a ribizlit (felengedés nélkül), a kókuszkrémet elkeverjük a zselatinnal és a ribizlire öntjük, majd alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kicsit kihűtjük, majd a ráöntjük a (megdermedt) tortára és újra hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 116 g ch és 1570 kcal.
100 g torta: 14,5 g ch és 196 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Ribizlis túrós


Bevásárlás közben megakadt a szemem a ribizlin, és nem tudtam ellenállni neki. Hazajöttem és sütöttem alá egy túrós sütit : ) Gyors, egyszerű, finom. Szerintem : )

Hozzávalók:

A zabpehelylisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük. Hozzáadjuk az olajat, tejfölt, túrót, elkeverjük, majd beleöntjük a lisztes keveréket is. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk ribilivel és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 45-50 percig sütöttem, 22×14 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 53 g ch és 1300 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g ch és 108 kcal.
100 gramm süti: 9 g ch és 222 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Bounty fánk


Bounty ízű túrófánk

Pár napja valahonnan jött egy gondolat, hogy kell nekem egy nagyon kókuszos túrós fánk. Elsőre még azt gondoltam, hogy valamilyen lisztet is teszek bele, de aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálom csak kókusszal. Szerintem nagyon jó lett : ) Olyan Bounty ízvilágú kis fánkocska.

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy villával elkeverjük, pihentetjük 10 percet, majd felforrósított kókuszolajban teáskanálnyi adagokban kisütjük (nekem 25 db lett). A tetejét olvasztott csokival és kókuszreszelékkel díszítjük.

Szénhidrát és kalória:
(az olaj és a csoki nélkül)

Az egész adag: 12 g ch és 960 kcal.
25 db esetén, 1 db fánk: 0,5 g ch és 38 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Kókuszos zabkorong


Szeretem az ilyen kis pikk-pakk elkészíthető serpenyős finomságokat. Most legutóbb ez a kókuszos zabkorong készült. (Még több serpenyőben készült zabos finomság ITT.)

Hozzávalók:

A hozzávalókat kézi habverővel összekeverjük, pihentetjük 5-10 percet, majd egy kevés felforrósított kókuszolajon evőkanálnyi adagokban kisütjük. Nekem 6 db lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 42 g ch és 660 kcal.
6 db esetén, 1 db: 7 g ch és 110 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Foltos kocka


Sztorni nincs nagyon, elképzeltem egy ilyesmi foltos sütit, aztán nekiálltam és megsütöttem : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A krémhez a krémsajtot elfelezzük, egyik feléhez keverjük a kakaóport, másik feléhez a kókuszreszeléket és ízlés szerint édesítjük.
A tésztához lisztet, zabkorpát, sütőport, összekeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (géppel, magas fokozaton), majd hozzáadjuk az olajat, tejet, végül a lisztes keveréket. Két részre osztjuk a tésztát, az egyik részhez adjuk a kakaóport, a másik feléhez a kókuszreszeléket. (Ha szükséges akkor adjunk hozzá 2-3 evőkanálnyi vizet.) Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a kakaós és a kókuszos tésztát felváltva belekanalazzuk, majd a tetején eloszlatjuk a krémsajtot és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25-30 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 160 g ch és 1630 kcal.
15 szeletre vágva, 1 szelet: 10,5 g ch és 108 kcal.
100 gramm süti: 24 g ch és 243 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Kakaós kókuszos muffin


A kürtös kifliből kimaradt tojásfehérje felhasználásához keresgettem ötleteket, így találtam rá erre a muffin receptre Stahl Judit oldalán. Kicsit alakítottam rajta (például eredetileg nincs benne kakaópor), és megmondom őszintén így kicsit tartottam is a végeredménytől, de felesleges volt, ugyanis nagyon-nagyon finom lett. Szóval a látszat ne tévesszen meg senkit…. elég kis csúnyácska lett a képen (bár élőben sem volt sokkal szebb : D ), de tényleg nagyon jó állagú és finom.

Hozzávalók:

A só kivételével elkeverjük a száraz hozzávalókat. A tojások fehérjét a sóval lágy habbá verjük (én nem használtam gépet, kézzel küzdöttem meg vele : ) Nem kell, hogy kemény legyen, de azért legyen elég habos). Beleforgatjuk a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a kókuszolajat és elkeverjük. Muffin formába adagoljuk és előmelegített sütőben megsütjük. (190 fokon kb. 20 percig sütöttem, 4 db lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 20 g ch és 724 kcal.
4 db esetén, 1 db muffin: 5 g ch és 181 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Epres túrógolyó


Már itt a friss eper, nekem meg még mindig lapul egy-két csomag a fagyasztómban… Fogyasztom, fogyasztom : ) Legutóbb például ez az epres túrógolyó készült belőle.

Hozzávalók:

  • 150 g eper (nekem fagyasztott volt)
  • 50 g eperlé (amit felengedés után kienged)
  • 10 g étkezési zselatin
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 10-15 g négyszeres erejű édesítő)
  • 250 g túró
  • kb. 30 g kókuszreszelék (+ kb. 20 g a forgatáshoz)

A felengedett (apróra vágott) epret a levével együtt egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a zselatint, édesítőt, alaposan elkeverjük, majd folyamatosan kevergetve, alacsony hőfokon összefőzzük. Kicsit kihűtjük, hozzákeverjük a túrót, kókuszreszeléket, hűtőbe tesszük egy kis időre. Golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékbe.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 26 g ch és 640 kcal.
16 db golyó esetén, 1 db: 1,5 g ch és 53 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos desszert


Kering a neten egy bizonyos, sütés nélküli kókuszos tejbegríztorta, ami nekem már régóta izgatta a fantáziámat. Nem akartam tortának készíteni, ezért muffin formát használtam. Persze szokás szerint “átszabtam” , lehet, hogy túlságosan is, mert szerintem nem pont ilyennek kell lennie, ez inkább kókuszos desszert, mint tejbegrízre emlékeztető valami, de ettől függetlenül szerintem nagyon jó, és pillanatok alatt megvan.

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy edénybe tesszük és folyamatosan kevergetve összefőzzük. Szilikonos muffin formába kanalazzuk, hűtőbe tesszük. A tetejét olvasztott csokival díszítjük. (Csak én nagyon béna vagyok ebben, szóval nem ér röhögni  : D )

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 10 g ch és 740 kcal.
5 db esetén, 1 db: 2 g ch és 148 kcal.
100 grammra kiszámolva: 3,5 g ch és 271 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos csiga


Nagyon ízlett a korábbi Szafi Free kakaós csiga (recept ITT), tényleg nagyon jó állagú, finom volt, ezért gondoltam, hogy csinálok egy hasonlót kókuszos töltelékkel is. Szerintem ez is nagyon jó lett. A tészta eredeti receptje ITT található Szafinál.

Hozzávalók a tésztához:

  • 150 g Szafi Free EXPRESSZ lisztkeverék (ezt használtam)
  • 70 g poreritrit
  • csipetnyi só
  • pár csepp vanília aroma
  • 10 g almaecet
  • 140 g víz

A töltelék:

  • 50 g (folyékony állagú) kókuszkrém
  • 15 g Szafi Fitt Bounty krémalap (ezt használtam)
  • édesítő ízlés szerint

A kenéshez:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, pihentetjük 5 percig. (Először hígnak tűnik a tészta, én csak alaposan összekevertem egy kanállal, de pihentetés után jó lesz.) A töltelék hozzávalóit egy kanállal elkeverjük, állni hagyjuk, hogy besűrűsödjön. (Egyébként szerintem elbírna másfélszer ennyi tölteléket is, csak én nem tudtam, hogy mennyire lehet majd tekerni, ha nagyon megpakolom.)
Lisztezett felüleleten átgyúrjuk a tésztát (kb. 5 g liszten), kinyújtjuk (én kb. 22×22 cm-esre nyújtottam), lekenjük a kókuszos krémmel, feltekerjük, felszeleteljük (én 10 db-ra vágtam). Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük lekvárral és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3-as fokozaton – ez kb. 170 fok – 25 percig sütöttem, majd lekentem kókuszolajjal és így sütöttem tovább még 2-3 percig.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 110 g ch és 680 kcal.
9 db esetén, 1 db: 11 g ch és 68 kcal.
100 grammra kiszámolva: 29 g ch és 178 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Bounty kocka


Tudom, tudom, az oroszkrém kockánál megígértem, hogy nincs több arra a sémára készített süti, de még eszembe jutott a Bounty, és muszáj volt kipróbálni : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

  • hozzáadott cukortól mentes csoki a díszítéshez

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 22-25 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez (a túró kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a túrót majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd olvasztott csokival díszítjük. (Én egyetlen kocka Wawel tejcsokit találtam, így csak a képen látható két szeletre jutott, ezért nem is írok mennyiséget, illetve a tápértékbe se számoltam bele.)

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 95 g ch és 1670 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 139 kcal.
100 g süti: 12,5 g ch és 220 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos túrógolyó


Tudom, tudom, van már legalább kétmillió ilyesmi kókuszos túrógolyó recept a neten, de mivel nálam maradékfelhasználás címén valamit kezdeni kellett a túróval, így gyorsan összedobtam egy ilyen kis gyors nasit : )

Hozzávalók:

A csoki kivételével a hozzávalókat egy villával összekeverjük, golyókat formázunk (nekem 10 db lett), majd olvasztott csokiba mártjuk őket és hűtőbe tesszük egy kis időre. (Vagy fagyasztóba kb. 5 percre.)

Kókuszos túrógolyó

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 20 g ch és 530 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db: 2 g ch és 53 kcal.

 

Kókuszgolyó túróból


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Raffaello szelet


Régóta izgatja a fantáziámat az a bizonyos Raffaello szelet, ami kering a neten. Megnéztem jó pár receptet, szinte mindegyik ugyanaz volt, ezért nem is tudom, hogy hirtelen melyiket jelöljem meg forrásként… Végül szinte teljesen átalakítottam, de nagyon jó kiinduló pont volt. A végeredmény pedig… húúú, mintha Raffaelo golyóba harapnék, kb. olyasmi élmény : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

A lisztet, zabkorpát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)

A krémhez a (krémsajt kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a krémsajtot majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd megszórjuk kókuszreszelékkel és mandulával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 100 g ch és 1590 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 132 kcal.
100 g süti: 15,5 g ch és 248 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

 

Epres túrókocka


Van már egy-két hasonló túrós süti recept az oldalon, de most kellett egy epres változat is : ) Szerintem isteni finom lett.

Hozzávalók:

A tetejére:

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a kókuszkrémmel. A lisztet, kókuszreszeléket, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk az olajat, a túrós keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.) Az epres réteghez a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd elsimítjuk a sütemény tetején és hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 55 g ch és 1320 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g ch és 110 kcal.
100 gramm süti: 7 g ch és 172 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Habkönnyű kókuszos szelet


A korábbi “habkönnyű” (szinte ch mentes) sütik alapján készült ez a kókuszos változat. Magában is nagyon finom szerintem, de kiegészítve egy bögre Szafi Free forró csokival... hhmmm, tökéletes tízórai vagy uzsonna : )

Hozzávalók:

A lisztet, kókuszreszeléket, szódabikarbónát összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszolajat, majd végül a lisztes keveréket és a kakaóbab töretet. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – 25-28 percig sütöttem, 20 cm-es szilikon formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 4 g ch és 980 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 0,5 g ch (vicces, tudom : ) ) és 122 kcal.
100 grammra kiszámolva: 1,5 g ch és 350 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Fehércsokis sajttorta

A korábbi túrógombóc sajttorta (recept ITT) ihlette ezt a tortát, csak most kicsit ünnepivé varázsoltam. Imádom a fehércsokit, de azért azt nem eszik minden nap az ember, viszont így az ünnepek közeledtével kihasználtam a lehetőséget : ) Szerintem nagyon-nagyon finom lett. (És szerintem tejcsokival is finom lehet : ) )

Hozzávalók a golyókhoz:

A tésztához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Először elkészítjük a golyókat: a csokit megolvasztjuk 1 tk folyékony kókusztejjel (én mikróztam, de figyelni kell), amikor kicsit kihűlt, hozzáadjuk a krémsajtot, a kókuszreszeléket, egy kanállal elkeverjük, hűtőbe tesszük. A tészta hozzávalóit aprítógépben összekeverjük (vagy kézzel összegyúrjuk), sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk. A fehércsokis krémből golyókat formázunk (nekem 9 db lett), rátesszük a tésztára és visszatesszük a hűtőbe, amíg elkészítjük a krémet. A csokit egy kevés kókusztejjel megolvasztjuk, majd összekeverjük a hozzávalókat (kis kézi habverővel). Az alapra öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40 percig sütöttem. Sütőből kivéve még hígnak tűnhet, de ahogy hűl, jó lesz : ) ).

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 62 g ch és 1650 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 206 kcal.
100 grammra kiszámolva: 10,5 g ch és 284 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Piskótagolyó


Megmondom őszintén, hogy ez valami teljesen másnak indult, de nem bánom, hogy máshogy alakult, mert nagyon-nagyon finom kis desszertgolyó lett a végeredmény. Eredetileg arra gondoltam, Szafi karobos lisztkeverékét kipróbálom tojással és gyártok belőle valami piskótafélét, amit aztán nyakon öntök forró csokival (valami olyasmit képzeltem, mint ez a korábbi forró csoki süti). Tökéletes állagú lett a piskóta, egyetlen gondom volt vele, hogy nem lett olyan magas, mint ahogy elképzeltem (ehhez szerintem másfélszeres adag kellene). Egy darabig agyaltam, hogy mi is legyen vele, tegyek rá valamilyen krémet, legyen belőle pohárdesszert, végül a piskótagolyó mellett döntöttem. Tényleg nagyon finom lett szerintem, sőt, ahogy áll egy-két napig, egyre finomabb : )

Hozzávalók:

A piskóta nálam: *

A piskótához a tojást az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a nedves összetevőket majd a csipetnyi sóval elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 18 percig sütöttem, 24×17 cm-es formát használtam.)

A kihűlt piskótát összemorzsoljuk, hozzáadjuk a forró csoki porral elkevert és kicsit összemelegített kókusztejet, lekvárt, édesítőt, aromát és összegyúrjuk. Golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékbe. (Nekem 18 db lett.)

* A piskóta lehet bármilyen kakaós piskóta, vagy esetleg maradék muffin, süti szeletek, illetve természetesen lehet tojásmentes is a karobos lisztkeverék csomagolásán lévő recept szerint.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 115 g ch és 920 kcal.
18 db golyó esetén, 1 db: 6 g ch és 51 kcal.
100 grammra kiszámolva: 28 g ch és 224 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info 

piskótagolyó

Kókuszos csokis sajttorta


Egy újabb sajttorta… mert abból sosem elég, ugye? : ) Most kókuszos csokis ízvilágban. Szerintem isteni finom lett.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük, egyet-kettőt keverünk rajta, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krém hozzávalóit kézi habverővel elkeverjük, az alapra öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 45 percig sütöttem. Ilyenkor még lágynak tűnhet, de ahogy kihűl, lehet szeletelni.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 60 g ch és 1330 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 7,5 g ch és 166 kcal.
100 gramm torta: 10 g ch és 225 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

sajttorta

Kókuszos túrószelet


A korábbi kókuszos túrómuffin alapján készítettem ezt a sütit, egy kis lekvárral felturbózva. Finom lett : )

Hozzávalók:

A tojásokat (szétválasztás nélkül) az édesítővel (géppel) habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, a villával áttört túrót, majd végül a sütőporral elkevert kókuszreszeléket (ha szükséges akkor adjunk hozzá a végén 1-2 ek vizet.) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (elég sűrű), a tetejére kanalazzuk a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 45 percig sütöttem. 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 48 g ch és 1850 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4 g ch és 154 kcal.
100 gramm kész süti: 6 g ch és 229 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

kókuszos

Kókuszos kocka


Csak annyi volt biztos, hogy kókuszos sütire vágytam….Ez lett belőle : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A liszteket, darát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, majd a száraz keveréket és alaposan összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fokon- kb. 30 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Sütőből kivéve, fogpiszkálóval megszurkáljuk, majd lekenjük a az édesítővel, kókuszreszelékkel elkevert kókuszkrémmel és letakarjuk alufóliával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 72 g ch és 1400 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 6 g ch és 116 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 315 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

kókuszos

Kókuszos cukkinis párna


Nem tudom megmondani, hogy honnan jött az ötlet… amolyan hirtelen felindulásból azt hiszem : ) És mivel a kókuszos cukkinis szelet óta tudom, hogy ez a két alapanyag jól megfér egymás mellett, ezért úgy voltam vele, hogy nagyon nem lőhetek mellé… max nagyokat hallgattam volna, ha nem jól sikerül : )

Hozzávalók:
(4 darabhoz)

A meghámozott cukkinit lereszeljük (apró lyukú reszelőt használtam most, nem nyomkodtam ki), majd egy villával elkeverjük a többi hozzávalóval. Kókuszolajjal kikent felforrósított szendvicssütőbe kanalazzuk és készre sütjük. (Nekem kb. 6-7 perc alatt sült meg.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 6 g ch és 360 kcal
1 db háromszög: 1,5 g ch és 90 kcal.
100 grammra kiszámolva: 4 g ch és 232 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

cukkinis

Vattasüti


Amikor megláttam a Rupáner-konyha blogon ezt a vattasüti elnevezésű süteményt, azonnal beleszerettem. Tetszett a neve, a kinézete, az összetétele, szóval úgy minden, ezért megalkottam az én, “megreformált” változatomat. Azt nem mondom, hogy kalóriaszegény lenne, viszont bőven elég egy szelet belőle, mert igen tömény. Mármint a szó pozitív értelmében : ) (A kalóriát – és a szénhidrátot is – egyébként lehet csökkenteni, például Szafi Fitt vaníliás pudinggal, csak nekem most nem volt.) Az enyémnek persze nem lett olyan szép színe, ezt sejtettem is előre, de ettől függetlenül szerintem tényleg nagyon finom lett.

Hozzávalók:

A pudinghoz:

A tetejére:

A liszteket, zabkorpát, sütőport, vanília őrleményt, citromhéjat összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, vizet és a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 17 percig sütöttem, 24×15 cm-es tepsit használtam.)
A pudingport, édesítőt elkeverjük a tejjel és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd ráöntjük a piskótára. (Elvileg elég szerintem 20 g pudingpor is, csak nekem véletlenül “megszaladt” : ) )
A vajat, kókuszreszeléket, édesítőt egy edénybe tesszük és – folyamatosan kevergetve – kicsit megpirítjuk, majd rászórjuk a sütemény tetejére.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 100 g ch és 2120 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 176 kcal.
100 gramm kész süti: 15 g ch és 324 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

vattasüti

Sült kókuszos zabkása eperrel


Volt maradék túró, volt maradék eper, és nem volt másnapra tízóraim…és még ötletem sem volt. De szerencsére beugrott egy korábbi, nagyon hasonló recept (a sült túrós zabkása), ami egy nagyon hasonló szituációban született annak idején : ) Gondoltam nagyon nem lőhetek mellé, ha felturbózom egy kis kókusszal, eperrel.

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük (elég egy villa, vagy egy kanál, nem kell gép), formába öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 35 percig sütöttem, 20 cm-es szilikon püspökkenyérformát használtam.) Szeletelés előtt pihentetni kell egy ideig. Ez nem olyan állagú, mint mondjuk egy piskóta, hanem kicsit “ragacsos” (de nem ragad : ) ), olyasmi, mint a serpenyőben sült túrós zabfalat, Nekem nagyon ízlett és tetszik, hogy pikk-pakk megvan, már ami az összeállítást illeti, elég egy keverőtál és egy kanál.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 65 g ch és 790 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 99 kcal.
100 grammra kiszámolva: 16 g ch és 193 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

zabkása

Kókuszos muffin


Nagyon tetszett a múltkori a tiramisu muffin (recept ITT), most annak a mintájára készült egy kókuszos változat is. Ez is tetszik : ) Szerintem nagyon jó lett a tésztája, jó lett a tetején a krém, szóval elégedett vagyok vele : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A száraz és nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, elég egy villa vagy kanál.) Szilikonos muffin formába kanalazzuk. A krémsajtos rész hozzávalóit kikeverjük (most sem kell gép : ) ) és a muffintészta tetejére kanalazzuk.. Előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok – kb. 28-30 percig sütöttem. 8 db normál méretű muffin lett ebből az adagból, de utólag már azt mondom, hogy célszerűbb 9 – vagy akár 10 – részre osztani… mert nekem egy-kettő egy kicsit “kinőtt” a formából.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 46 g ch és 1000 kcal.
8 db esetén, 1 db: 6 g ch és 125 kcal.
100 gramm kész muffin: 11 g ch és 241 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

muffin

Bounty muffin


Egy receptes újságban láttam egy ilyesmi kókuszgolyós muffint, és annyira megtetszett, hogy muszáj volt gyorsan “átkonvertálni” : ) Eredetileg meggyes tészta volt, de ha már kókusz… akkor nekem rögtön a Bounty ugrott be, így egy ilyen ízvilágú muffin lett a végeredmény. (Még több Bounty ihlette recept ITT.) Maga a kókuszos massza nagyon jól formázható, akár külön kókuszgolyóként is elkészíthető.

Hozzávalók:

A kókuszgolyóhoz:

  • 100 g krémsajt (kép ITT, de nekem most nem light volt)
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint

A kókuszgolyó hozzávalóit összekeverjük, kicsit pihentetjük. A muffinhoz külön-külön elkeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük, összekeverjük. (Nem kell gép, én csak egy villát használtam.) Szilikonos muffin formába kanalazzuk a tésztát, a kókuszos masszából golyókat formázunk majd mindegyik muffinba teszünk egy-egy golyót. (Nem kell belenyomni, ezek szépen lesüllyednek majd sütés közben. Én kicsit csalódott is voltam, amikor megláttam, de aztán nagyon tetszett, ahogy félbevágtam : ) ) Előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25 percig sütöttem, 10 db normál méretű muffin lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag 130 g ch és 1500 kcal.
10 db muffin esetén 1 db: 13 g ch és 150 kcal.
100 gramm kész muffin: 21 g ch és 246 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Bounty muffin zabpehelylisztből, édesítőszerrel

Kókuszos túrófelhő


A sztori a szokásos…. maradék túró felhasználás : ) És bár az első pár percben azt hittem, hogy feladom és nem lesz belőle semmi, max. valami újabb morzsaféleség, vagy legrosszabb esetben hallgatok róla nagyokat, a végeredmény szerintem nagyon jó lett. Frissen tényleg olyan mint egy kis felhő, szóval olyan lágy, puha, viszont amikor kihűl, akkor már “tömörebb”.

Hozzávalók:

A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a többi alapanyagot, elkeverjük, majd kókuszolajjal kikent, felforrósított serpenyőben kisütjük. Alacsony hőfokon, fedő alatt oldalanként kb. 5 percig sütöttem, kb. egy-egy evőkanálnyi masszát halmoztam a serpenyőbe. Először úgy tűnik, hogy nem akar megsülni (én az elején majdnem feladtam és “összetrancsíroztam” az egészet : D ), de aztán óvatosan át lehet fordítani.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 650 kcal, 5 db esetén, 1 db: 130 kcal, 100 grammra kiszámolva 255 kcal/100 g.
Szénhidrátot nem nagyon kell számolni, de ha nagyon szigorúan számolok, akkor összesen 10 g ch az egész adag.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lisztmentes kókuszos túrófelhő

Kókusztorta sütés nélkül


Már régen kinéztem magamnak ezt a sütés nélküli kókuszos darás szeletet a Troll a konyhámban blogon, el is mentettem magamnak, és aztán szépen el is felejtettem… Hétvégén viszont eszembe jutott, amikor is épp valami sütés nélküli desszertet terveztem. Az alap megvolt, kellett hozzá egy jó kis krém, így gyorsan előkerestem a receptet. Szerintem nagyon finom lett, és – hűtés után – szépen szeletelhető. Eredetileg kuglóf formában készült, tehát akár alap nélkül is elkészíthető.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Az alap hozzávalóit aprítógépbe tesszük és alaposan összekeverjük, folpackkal bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krémhez a hozzávalókat – a kókuszolaj kivételével – egy edénybe tesszük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve besűrítjük. (Az eredeti recept szerint darált kókuszreszelék kell, de én kihagytam ezt a lépést.) Hozzákeverjük a kókuszolajat, ha szükséges tovább édesítjük, ízesítjük. Ráöntjük az alapra és hűtőbe tesszük. A tetejét olvasztott csokival díszítjük. (A mintától természetesen el lehet tekinteni… : D csak én épp alkotó kedvemben, hangulatomban voltam : ) )

*Aszalt gyümölcs nélkül is elkészíthető a Pikk-pakk túrótorta alapján.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 90 g ch és 1720 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 11 g ch és 215 kcal.
100 grammra kiszámolva: 11 g ch és 215 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Sütés nélküli kókusztorta

Kölesgolyó

Már egy ideje lapult egy csomag köles a polcon, arra várva, hogy egyszer valamilyen sütemény készül belőle : ) Kicsit kutakodtam a neten, végül a Fittnők oldalon lévő kókuszos-kölesgolyót választottam kiindulási pontként.

Hozzávalók:

A kölest megmossuk, majd kb. 3 dl vízzel, édesítővel feltesszük főni. (Nekem főzés közben még kellett plusz 1 dl víz) Hozzáadjuk a citromlevet, majd amikor már megfőtt a köles, belekeverjük a lisztet, majd a lekvárt. (Én itt már levettem a tűzről.) Amikor kihűlt golyókat formázunk és megforgatjuk kókuszreszelékbe. (Szafi süteményliszt helyett kókuszreszelékkel is jó – az eredeti receptben azzal készült – de úgy lehet, hogy több kell bele.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 88 g ch és 620 kcal.
17 db golyó esetén, 1 db: 5 g ch és 36 kcal.
100 grammra kiszámolva: 18 g ch és 136 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

kölesgolyó

Almás kókuszos szelet

Finom, puha, az almától olyan jó kis “szaftos”, egyszerű kókuszos süti.  (Amit az almás mákos alapján készítettem: a mákot nemes egyszerűséggel lecseréltem kókuszreszelékre : ) )

Hozzávalók:

A lisztet, kókuszreszeléket, édesítőt, sütőport összekeverjük. A tojást, joghurtot, olajat, aromát, citromlevet kézi habverővel elkeverjük, beleöntjük a lisztes-kókuszos keveréket, végül a reszelt almát. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 40-45 percig sütöttem, 20 cm-es szilikon formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 70 g ch és 900 kcal.
10 szeletre vágva, 1 szelet: 7 g ch és 90 kcal.
100 grammra kiszámolva: 17,5 g ch és 225 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Egyszerű almás kókuszos szelet

Kókuszos-szelet

Újabban az a “mániám”, hogy a régebbi sütiket variálom át úgy, hogy más lisztekkel nagyjából ugyanolyan állagú, ízű, kinézetű legyen a végeredmény : ) Most a Kókuszkenyérre esett a választás…. Szerintem mindkét változat nagyon finom : )

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön (kanállal/kézi habverővel) elkeverjük, majd a két részt összeöntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok- 45-50 percig sütöttem, kb. 20 cm-es szilikon formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 54 g ch és 930 kcal.
9 szeletre vágva, 1 szelet: 6 g ch és 103 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 212 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

 

kókuszos

Kókuszos császármorzsa

Mondanám, hogy úgy ettem volna császármorzsát…. de ez így nem teljesen igaz. Inkább úgy mondanám, hogy nagyon szerettem volna valami újat kipróbálni a cassava darával : ) Ahogy a korábbi császármorzsa (recept ITT), úgy ez sem egy félresikerült palacsinta-próbálkozás eredményeként született, hanem direkt így terveztem… sőt kifejezetten sajnáltam szétnyomkodni, mert olyan szép kis lepényke sült belőle : )

Hozzávalók:

Tálaláshoz:

A hozzávalókat összekeverjük, kb. 10 percet pihentetjük. Kókuszolajjal kikent, felforrósított serpenyőbe öntjük a masszát, kicsit sütjük, átfordítjuk, majd fakanállal szétnyomkodjuk. (Alacsony hőfokon, fedő alatt sütöttem pár percig.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag (lekvár nélkül): 9 g ch és 270 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos túrótallér

Kókuszos-túrós finomságra vágytam, és eszembe jutott a reggeli keksz, amit kb. másfél évvel ezelőtt sütöttem… az nagyon tetszett nekem akkor, na de most mégsem akartam ugyanazt megsütni újra. De kiindulási pontnak tökéletes volt. És a végeredmény is az lett. Szerintem : ) (Kicsit olyan keksz is, kicsit nem is, de szerintem tényleg nagyon jó.)

Hozzávalók:

A zabpelyhet, kókuszreszeléket, szódabikarbónát elkeverjük. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a tojást, majd beleöntjük a zabpelyhes-kókuszos keveréket, végül az apróra vágott csokit, az olajat és összegyúrjuk. Hűtőbe tesszük kb. 15 percre. A masszából golyókat formázunk, kézzel kilapítjuk őket és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 25 percig sütöttem. 10 db kb. 6-7 cm-es tallérom lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 45 g ch és 740 kcal.
10 db esetén, 1 db: 4,5 g ch és 74 kcal.
100 grammra kiszámolva: 20 g ch és 325 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Paleo hókifli

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon szerettem volna kipróbálni a frissen beszerzett földi mandula lisztet, de fogalmam nem volt, hogy hogyan működik, milyen az íze, stb. Próbáltam receptet keresni, legalább, hogy nagyjából lássam, hogy mit mivel kellene keverni, de valahogy egyik sem volt az igazi. Vagyis ez így nem igaz, mert találtam jó recepteket, csak én most valami másra vágytam, például linzerre, islerre… végül meguntam a kutakodást, agyalást, elővettem az aprítógépet, a lisztet, és lesz, ami lesz alapon nekiálltam. Végül nem lett linzer, nem lett isler, lett viszont egy nagyon finom hókifli. : ) (És egy kis sztori, mert ezt muszáj… : ) Miközben írom a receptet, párom – aki igen kritikus tud lenni – megkóstolja a kis hókiflit…. várom a reakciót, várom… várom…. egyszer csak végre megszólal: “el kell, hogy mondjam…. ez így, ahogy van tökéletes… olyan, mint amit a mamák sütnek” : ) )

Hozzávalók:

A száraz hozzávalókat kimérjük, elkeverjük, hozzáadjuk a tojást, a lágy kókuszolajat és összekeverjük, összegyúrjuk. (Én aprítógéppel készítettem. Pár másodperc alatt szinte összeállt a tészta, szilikonos nyújtólapra borítottam, összegyúrtam, majd – folpack-ba csomagolva hűtőbe tettem kb. 60 percre.) A tésztát (egyenlő) tetszőleges darabszámra osztjuk, formázzuk (kb. 5-6 cm-esre sodorjuk a tészta darabokat, majd kiflit formázunk), sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és újra hűtőbe tesszük kb. 15-20 percre, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 15 percig sütöttem. Ilyenkor még puha (így is nagyon-nagyon finom), de ahogy hűl, kicsit “szilárdul”, omlósabbá válik. Nekem 15 db, kb. 5-6 cm-es kiflik lettek ebből az adagból. Ha valaki nem nagyon édes szájú, akkor szerintem kevesebb édesítő is elég, mivel a liszt magában is édeskés ízű.

*Földi mandula liszt helyett – elvileg – mandulaliszt is jó lehet, ugyanis, ahogy kutakodtam, több helyen is azt olvastam, hogy a kettő kiváltható egymással. (A földi mandula liszt – nevével ellentétben – nem magliszt.) Illetve készítettem teljes kiőrlésű búzalisztből is, aminek ITT található a receptje.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 30 g ch és 680 kcal.
15 db esetén, 1 db: 2 g ch és 45 kcal.
100 grammra kiszámolva: 20 g ch és 453 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

paleo hókifli

Kókuszos túrómuffin

Nem nagyon tudok mit mondani róla, csak annyit, hogy gyors, egyszerű, lisztmentes, nagyon túrós, nagyon kókuszos, nagyon finom : )

Hozzávalók:

Tetejére:

  • olvasztott cukormentes ét- vagy tejcsoki

A tojásokat (szétválasztás nélkül) az édesítővel (géppel) habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, olajat, a villával áttört túrót, majd végül a sütőporral elkevert kókuszreszeléket. Szilikonos muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30 percig sütöttem, 6 db normál méretű muffin lett ebből az adagból. A nyers tészta elég sűrű volt, kicsit olyan “darabos” is, szóval megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy milyen lesz a végeredmény, de szerencsére kellemes csalódás volt : ) ) A tetejét olvasztott csokival díszítjük.

Szénhidrát és kalória:
(csak a muffin, csoki nélkül)

Az egész adag: 15 g ch és 770 kcal.
6 db muffin esetén, 1 db: 2,5 g ch és 128 kcal.
100 grammra kiszámolva: 4 g ch és 197 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos túrótorta

Az egész tortasütés onnan indult, hogy szerettem volna valamilyen sütiféleséghez kipróbálni a frissen beszerzett cukormentes narancslekvárt. Ezt a tortát álmodtam meg, szerintem finom lett : ) Más ízű lekvárral is finom lehet, vagy akár anélkül is.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A kenéshez:

A krémhez:

A lisztet, kókuszreszeléket, sütőport egy tálban elkeverjük. A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük. Beleöntjük a lisztes keveréket és alacsony fokozaton összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 10-12 percig sütöttem.) Sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk, majd megkenjük narancslekvárral. (kb. 40 grammot használtam a kenéshez). A krém hozzávalóit aprító- vagy turmixgépbe tesszük és összekeverjük, majd eloszlatjuk a piskótán. (Szerintem konyakliszt nélkül is jó, ugyanis nekem rögtön jó sűrű krém lett, amikor összekevertem. Akkor már benne volt a konyakliszt, viszont ahhoz meg kevés idő volt, hogy annak a hatására sűrűsödött volna be.)
Szeletelés előtt hűtőbe tesszük egy pár órára, tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 68 g ch és 1135 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8,5 g ch és 142 kcal.
100 gramm kész torta: 12 g ch és 199 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 kókuszos túrótorta

Kókuszkenyér

Sztori nincs, csak annyi, hogy kókuszos sütire vágytam, így kókuszos sütit sütöttem : ) Párom azt mondta rá, hogy olyan, mint amit a mamák sütnek… nála ez azt jelenti, hogy finom : )

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön (kanállal/kézi habverővel) elkeverjük, majd a két részt összeöntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok- 45 percig sütöttem, kb. 20 cm-es szilikon formát használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 72 g ch és 1130 kcal.
8 szeletre vágtam, így 1 szelet: 9 g ch és 141 kcal.
100 g kész süti: 14 g ch és 223 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151114_084054

Cassava darás kókuszgolyó

Már a múltkori cassava darából készült kásánál elképzeltem, hogy ebből bizony lehetne akár valamilyen desszertgolyót is készíteni. És tényleg lehet, elsőre kókuszgolyó készült, de van még további ötletem : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat összekeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, kihűtjük, majd golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékben. (Zabkorpával is működik, de abból lehet, hogy több kell, hogy formázható massza legyen. Viszont van egy hasonló, túróval dúsított kókuszgolyó recept (ITT), azt régebben nagyon sokszor elkészítettem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 17 g ch és 540 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db: 1,7 g ch és 54 kcal.
100 grammra kiszámolva: 8 g ch és 257 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151031_162022

Almagolyó

Ez valami nagyon másnak indult, egész pontosan “almás felhő” lett volna, amit Rékánál, az örömfőzés blogon láttam meg (recept ITT), és nagyon-nagyon megtetszett. Már a neve is olyan kis aranyos, és maga az elkészült kis “felhőcskék” is nagyon guszták voltak. Szóval összekevertem a hozzávalókat (egy kicsit alakítottam rajta), és aztán nekiálltam babázni a kedvenc kis unokaöcsémmel… és végül már nem volt kedvem sütögetni, ezért fogtam és gyorsan “begolyóztam” : ) Mondjuk nem lett volna nagy dolog kisütni sem (serpenyős), legközelebb biztos, hogy kipróbálom úgy is.
Hozzávalók:

A hozzávalókat egy kanállal összekeverjük, kb. 15-20 percig állni hagyjuk. Golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékben.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 30 g ch és 360 kcal.
12 db golyó esetén, 1 db: 2,5 g ch és 30 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 144 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

20151024_083516

Kókusztekercs

Azt nem mondom, hogy kinézetre tökéletes lett (sőőőőt, így utólag visszanézve, még rosszabb, mint aminek gondoltam… ), de az ízére, állagára nem volt panasz : ) Legalábbis én ezt szűrtem le abból, hogy arra a kérdésre, hogy “szerinted mi ez?”, – négy különböző személytől – azt a választ kaptam, hogy “mi lenne? kókusztekercs!” : )

Hozzávalók a “tésztához”:

Töltelék:

A “tészta” hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk. (Ha lágynak tűnik, tegyük kicsit hűtőbe.) Kinyújtjuk, eloszlatjuk rajta a tölteléket (ezt csak össze kell keverni), óvatosan feltekerjük, és hűtőbe tesszük egy-két órára. Én kb. 27×16 cm-esre nyújtottam, szilikon lapon, folpack alatt. Kicsit nehézkesnek tűnt a tekerés, mert szerintem elbírt volna plusz egy kis folyadékot (én csak 1 dl tejjel készítettem), de ahogy fentebb is írtam, nálunk nagy sikere volt, mindenkinek nagyon ízlett.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 105 g ch és 1160 kcal.
Én 12 szeletre vágtam, így 1 szelet: 9 g ch és 97 kcal.
100 grammra kiszámolva: 21 g ch és 232 kcal.

 

 

2. verzió

Krémsajtos kókusztekercs

Hozzávalók a “tésztához”:

  • 130 g zabpehely
  • 20 g holland kakaópor
  • édesítő 
  • csipetnyi só
  • kb. 120-130 g görög joghurt
  • pár csepp rumaroma

Töltelék:

  • 120 g krémsajt
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő 

Elkészítés ugyanaz, mint az előzőnél. 

Most gyúrás előtt egy kicsit aprítógépben összekevertem a hozzávalókat. 22×18 cm-esre nyújtottam. A tekerés kicsit most is nehézkesebb volt, és nem mondom, hogy sehol nem repedt meg egy kicsit. A kész rudat belehempergettem kókuszreszelékbe, és ezzel egy kicsit igazítva a külalakját is. :) 


 

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni

 

Kókusztekercs

Kókuszos túrós süti

Egyszerű kókuszos túrós süti, ami szerintem akár krém nélkül is finom, viszont úgy érdemesebb nagyobb adagot készíteni, hogy legyen mire “ráharapni” : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

Tetejére:

A hozzávalókat összekeverjük (nem használtam gépet, csak kanállal kevertem), formába öntjük és
előemegített sütőben megsütjük. (Gázsütőbe 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 25 percig sütöttem, majd rácsra borítottam a formát és úgy hagytam kihűlni.) A krém hozzávalóit összekeverjük, egy kicsit állni hagyjuk, majd a kihűlt alapra öntjük, hűtőbe tesszük. (Én 1,5 dl tejjel kevertem össze, így is jó lett, szeletelhető, de egy kicsivel kevesebb tejjel még jobb lett volna.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 40 g ch és 680 kcal.
100 gramm kész süti: 10 g ch és 176 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151010_090114

Kókuszos cukkinis sütemény

A múltkori kakaós cukkinis süti sikerén felbuzdulva (recept ITT), újra neki álltam egy cukkinis
süteménynek : ) Most viszont direkt – szánt szándékkal – kihagytam a kakaóport, kíváncsi voltam, hogy vajon így milyen lesz. És hogy milyen lett? Szerintem nagyon finom, és kóstolták mások is, nekik is ízlett : ) Félig kihűlt állapotában kicsit “kókuszos piskótás” fílingje van, pár órás hűtés után pedig olyan, mintha valamilyen túrós süti lenne.

Hozávalók:

  • 2 tojás (M-es)
  • 300 g cukkini (tisztán, héj nélkül)
  • 100 g zabpehelyliszt 
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam – vagy helyette szerintem mehet zabpehelyliszt)
  • 50 g tk tönkölydara (vagy zabkorpa)
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő (nálam kb. 45-50 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • 100 g Cocomas kókuszkrém (ezt használtam – vagy helyette joghurt)
  • fél citrom leve, héja
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 dl víz

A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük, vagy lereszeljük. A liszteket, darát (vagy zabkorpát), sütőport, kókuszreszeléket elkeverjük. A tojásokat – szétválasztás nélkül – az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, héját, a kókuszkrémet és kicsit tovább keverjük, majd a vizet és a lisztes keveréket is hozzáadjuk, végül belekeverjük a pépesített (vagy reszelt)cukkinit is. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 130 g ch s 1740 kcal.
12 (nagy) szelet esetén, 1 szelet: 12 g ch és 145 kcal.
100 g kész süti: 16 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Kókuszos cukkinis sütemény

Kókuszos zabkeksz

Egyszerű, gyors kókuszos zabkeksz, mert már rég sütöttem kekszet : ) Nem az a nagyon ropogós, de ettől függetlenül szerintem nagyon finom. Kívül ropog, belül inkább omlós. (Ha valaki igazi, nagyon ropogós kekszre vágyik, akkor szerintem ez a mogyorós csokis keksz jó választás lehet : ) )

Hozzávalók:

A tetejére:

  • kb. 10 g hozzáadott cukortól mentes csoki

A hozzávalókat összekeverjük, összegyúrjuk (nem baj, ha nem áll még össze teljesen) hűtőbe tesszük kb. fél órára. A masszából golyókat formázunk, kilapítjuk őket és előmelegített sütőben megsütjük, amikor kihűlt a tetejét olvasztott csokival díszítjük. Nekem ebből az adagból 9 db, kb. 4 cm-es kekszem lett, 200 fokon kb. 10 percig sütöttem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 50 g ch és 650 kcal.
9 db esetén 1 db keksz: 5,5 g ch és 72 kcal.
100 gramm kész keksz: 32 g ch és 411 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos zabkeksz

Epres túrómuffin

Epres túrómuffin

Nagyon nagyon ízlett az “Ötperces túrós süti” (recept ITT), valami hasonlót szerettem volna készíteni muffin formában. Most került bele eper is, és kevés rebarbara, bár ez utóbbit nem igazán lehet érezni. Nyilván több kellett volna bele, de még soha nem használtam, így nem igazán tudtam, hogy mennyire intenzív ízt ad egy sütinek. Nyersen szinte ijesztően savanykás, ezért nem mertem többet beletenni, na meg eléggé “fás” volt, és nehézkes volt a reszelése. Mindettől függetlenül elégedett vagyok a végeredménnyel, finom, könnyű, kis nyárias muffin lett szerintem.

Hozzávalók:

Tetejére:

  • 1 ek joghurt (20 g)
  • 1-2 ek citromlé
  • édesítő

A hozzávalókat kézi habverővel elkeverjük, muffin formába adagoljuk és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve eloszlatjuk a tetején a citromlével, édesítővel elkevert joghurtot. Nekem ebből 8 db normál méretű muffinom lett.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 52 g ch és 730 kcal.
1 db muffin: 6,5 g chés 91 kcal.
100 grammra kiszámolva: 11,5 g ch és 164 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Epres zabpehelylisztes túrómuffin

“Keksz”golyó lenmaglisztből

Régebben láttam egy-két maglisztes desszertgolyó receptet, de most még véletlen sem találtam meg őket… Az utolsó ilyesmi maglisztes, sütés nélküli recept, amire emlékszem, és ahonnan a lenmaglisztes ötlet jött az a Fitti Konyhán lévő paleo kókusztekercs. Kicsit alakítottam rajta, (abban van mazsola is) és nem is tekercs lett belőle, de majd eljön annak is az ideje : ) Szerintem teljesen olyan, mint egy kekszgolyó, csak éppen keksz nélkül : )

Hozzávalók:

  • 50 g lenmagliszt
  • 20 g kókuszliszt (helyette szerintem jó kókuszreszelék vagy szintén lenmagliszt)
  • 15-20 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25 g négyszeres erejű édesítő)
  • 20 g olvasztott Szafi Reform prémium extra szűz VCO kókuszolaj (ezt használtam, de sima kókuszolajjal is jó, csak ez ad neki egy plusz kókuszos, édeskés ízt)
  • víz (kb. 70-80 g)
  • pár csepp rumaroma (elhagyható)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz (kb. 10 g elég volt)

A hozzávalókat elkeverjük, (a vizet lassan adagolva), összegyúrjuk, majd golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. (Egyébként lehet ezt még fokozni, pl. víz helyett kókuszkrémmel összeállítani a masszát, meggyet, epret belegyúrni, stb. Csak nekem ez már későn jutott eszembe.)

Gluténmentes kekszgolyó lenmaglisztből, kókuszlisztből

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 10 g ch és 450 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db golyó: 1 g ch és 45 kcal.
100 gramm kész golyó: 5 g ch és 225 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

"Keksz"golyó lenmaglisztből

Kókuszos csokigolyó

Szinte pár perc alatt elkészíthető ez a sütés nélküli desszertgolyó, ami szerintem leginkább egy trüffel golyóhoz hasonlít. Csokis, krémes, kókuszos nagyon finom : ) (Van két hasonló recept már az oldalon, az egyik a Hamis Ferrero Rocher a másik pedig a Hógolyó, azokhoz sem kell 15 percnél több idő : ) )

Hozzávalók:

  • 100 g tetszés szerinti (cukormentes ét- vagy tej-) csoki (én most 70 %-os Wawel étcsokit használtam)
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 50 g kókuszreszelék (plusz kb. 15-20 g a forgatáshoz)
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • pár csepp rumaroma (elhagyható)

A csokit vízgőz felett felolvasztjuk, majd hozzáadjuk az édesítőt, belekeverjük a krémsajtot, kókuszreszeléket, rumaromát, majd golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. A massza először lágynak tűnik, de szinte egy-két perc alatt formázható lesz.

Az egész adag ch tartalma kb. 40 g, 15 db golyó esetén kb. 2,5 g ch/ db, 100 gramm kész golyó kb. 10 g szénhidrátot tartalmaz. (A kalóriája nagyvonalakban számolva kb. 1000 kcal az egész, 1 db golyó kb. 65 kcal, 100 grammra kiszámolva kb. 259 kcal.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Kókuszos csokigolyó

Kókuszos eperszem

Ezt az elnevezést…. : D Bocsi, de ránéztem, és ez jött : ) Az ötlet pedig úgy jött, hogy volt egy felbontott ricottám, amit el akartam használni. (Hogy mi volt az előzménye, arról inkább ne beszéljünk : D ) Kevés volt, ezért is lett ennyire kis adag. Először csak simán eperlekvárral, kókusszal akartam ízesíteni és golyót formázni, de nem volt elég intenzív a lekvár íze… és akkor bevillant Bea nagy sikerű “epres túrópöttye” (recept ITT), ami megadta a végső formázási ötletet ehhez a kis desszertgolyóhoz.

Hozzávalók:

  • 80 g ricotta (vagy helyette szerintem jó túró, vagy light krémsajt is, kép ITT)
  • kb. 40 g cukormentes eperlekvár (nálam saját készítésű, recept ITT)
  • kb.50 g kókuszreszelék
  • édesítő (nálam kb. 10 g négyszeres erejű édesítő)

Ezenkívül:

  • kókuszreszelék a forgatáshoz (kb. 10-15 g)
  • eperlekvár a “szemekhez” (kb. 10-15 g)

A hozzávalókat összekeverjük, kb. 10-15 percre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk (nekem 9 db lett),
kókuszreszelékbe forgatjuk, majd az ujjunkkal egy kis mélyedés nyomunk a golyók közepébe, és megtöltjük eperlekvárral, majd újra hűtjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 10 g ch és 400 kcal.
1 db golyó kb. 1 g ch és 45 kcal.
100 gramm kész golyó: 4,5 g ch és 187 kcal.

A Facebook-on it tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150510_171728

Kókuszos meggytorta

Nem tudom, hogy miért, de már megint úgy jártam, hogy nekiálltam kókuszos sütit sütni, erre kiderül, hogy alig van kókuszreszelékem…. : ) Mivel tudtam, hogy kókusztejet is használok majd hozzá, így annyira nem ijedtem meg, és azért sikerült egy kevés kókuszreszeléket is összekaparnom : ) Szerintem így pont kellemesen kókuszos, ami jól passzol a meggy ízéhez.

Hozzávalók a piskótához:

  • 2 tojás
  • 130 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő –ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 150 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • (plusz egy tetszőleges színű cérna : D )

A krémhez:

  • 150 g meggy (fagyasztott volt, kiengedtem, lecsepegtettem)
  • 250 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 20 g tejszínes pudingpor
  • 1 tk étkezési zselatin (kb. 5 g)
  • 15-20 g kókuszreszelék

A lisztet, zabkorpát, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszolajat, végül a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem, 18 cm-es formát használtam.)
A krémhez a hozzávalókat egy edénybe tesszük, elkeverjük és alacsony hőfokon, kézi habverővel folyamatosan kevergetve összefőzzük. A piskótát félbevágjuk (a jól bevált “cérna-módszerrel”, mert ez nekem nagyon tetszik : ) Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a cérna gyönyörűen kettévágja a piskótát), majd, amikor kicsit kihűlt és már nem folyós a krém, akkor összetöltjük a tortát. Kb. 2/3 rész megy a két lap közé, és 1/3 rész a tetejére, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. (Én direkt így akartam a krémet, hogy  kicsit úgy nézzen ki, mintha kifolyna, de persze lehet “hagyományosan” is összetölteni a két lapot : ) Akkor maradhat a formában töltés után.)

*A kókusztej helyett lehet Cocomas + víz felesben, vagy szerintem tejföl, joghurt, tej is jó. Ezekkel értelemszerűen nem lesz túlzottan kókuszos, akkor több kókuszreszelék kell a krémbe.

Az egész torta ch tartalma kb. 95 g, 100 g kész torta kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150502_115719

Kókuszos csokis szelet

Hasonlóan a sajtos csigához… itt sincs sztori, mese, ez csak úgy jött, hirtelen felindulásból : ) Szerintem jó lett.

Hozzávalók:

A kókuszos réteghez:

Először a kókuszos részt készítjük el: A krémsajtot, tojást, kókuszreszeléket édesítőt egyszerűen összekeverjük : ) (nem kell gép, elég egy kanál vagy kézi habverő) A piskótához a liszteket, zabkorpát, kakaóport, sütőport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, majd alacsony fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a kókuszolajat, joghurtot, majd felváltva a vizet és a lisztes keveréket, végül kézi habverővel,vagy fakanállal beleforgatjuk az apróra vágott csokit. Sütőpapírral kibélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe öntjük a kakaós masszát, majd eloszlatjuk rajta a kókuszos-krémsajtos réteget, és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 30-35 percig sütöttem, kb. 17×28 cm-es tepsit használtam)

Az egész adag ch tartalma kb. 145 g, 12 szeletre vágtam, így kb. 12 g ch/szelet. 100 gramm kész süti kb. 18 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_123515

Kókuszgolyó totuból

Miután kipróbáltam a házi készítésű totu-t, gondoltam felhasználom valamihez. Valami gyors, egyszerű finomsághoz. Több helyen láttam már totuból készült kókuszgolyót, illetve a túróval, krémsajttal készült változatot már én is készítettem (recept ITT  és egy túrós zabpelyhes változat ITT) így most gondoltam, hogy kipróbálom a totu-s verziót is.

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük, kicsit pihentetjük, majd golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. A formázásnál nekem ez kicsit máshogy viselkedett, mint a túróval készült változat, össze lehetett gyúrni a golyónak, viszont, amikor próbáltam a két tenyeremmel “görgetni”, vagy hogy is mondjam, szóval formázni : ), akkor olyan volt, mintha nem akarna egybemaradni. Ezt csak azért írtam le, mert nem tudom, hogy ilyenek kell-e lennie, de az biztos, hogy nagyon finom volt  : ) (Ha lett volna Cocomas-om, akkor azt is tettem volna bele egy kicsit, de sajnos nem volt.)

Az egész adag ch tartalma kb. 24 g, nekem ebből 15 db kókuszgolyóm lett, így 1,5 g ch/db. 100 gramm kész kókuszgolyó kb. 7 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150426_105225

Ananászos kókusztorta

Az egész sütit a pár hete beszerzett, természetesen cukormentes ananász-kókuszdiótej-zselékocka, vagy ha úgy tetszik pina colada konzervemre alapoztam : ) Nagyon kíváncsi voltam már, hogy vajon mit rejt a kis konzervdoboz, hogy tudom majd felhasználni. Először piskóta tekercset álmodtam meg, de csak álmodtam, ugyanis a kókuszos piskótám nem igazán akart elválni a szilikonos sütőformától… pedig ízre, állagra teljesen jó lett, csak alkalmatlan volt piskótatekercsnek. Így fogtam, eldobozoltam, és némi újratervezés után újrakezdtem az egészet, és szerencsére sikeres lett a próbálkozásom : ) Szerintem nagyon finom lett, az a tipikus “csupakrém, de mégis könnyű” süti. A krémhez az ötletet Szafi paleo bounty torta-krémje adta, recept ITT.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaformához)

A krémhez:

  • 1 doboz (200 g) Cocomas kókuszkrém (ezt használtam)
  • kb. 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 50 g por eritrit)
  • 1 púpozott tk SZAFI FITT konyakliszt (7-8 g) (ezt használtam)

Tetejére:

  • 1 doboz cukormentes ananász-kókusz konzerv (kép ITT)

A tojásokat az édesítővel, kézi mixerrel magas fokozaton habosra keverjük (legalább 6-8 percig), hozzáadjuk az olajat, majd a lisztes keveréket (ezt már alacsony fokozaton) és elkeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3-as fokozatn – ez kb. 170 fok – kb. 17-20 percig sütöttem, de ez sütőfüggő!) A krém hozzávalóit alaposan elkeverjük, kis időre hűtőbe tesszük, majd amikor már nem folyós,eloszlatjuk a kihűlt piskótán és ráöntjük az ananászkonzervet. (Én a levét is ráöntöttem, ami egy kicsit el is áztatta a piskótát, és amitől egy kicsit meg is ijedtem másnap, amikor megláttam, de szerintem kifejezetten jót tett neki : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 50 g, kb. 8-10 szeletre vágható. 100 gramm kész torta kb. 8 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150418_124727

Almás kókuszgolyó

Van már egy jó pár desszertgolyó az oldalon, nagyon szeretem ezt a formát, és azt, hogy sütés nélküli, gyors, egyszerű, és végtelen a variációk száma. Ez most egy almás-kókuszos-túrós-zabpelyhes golyócska csokiba mártva : )

Hozzávalók:

  • 100 g apró szemű zabpehely
  • 100 g kisebb darabokra vágott alma
  • 100 g zsírszegény túró
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 ek citromlé
  • 1-2 ek víz, ha szükséges

Ezenkívül:

  • 20-25 g cukormentes ét- vagy tejcsoki (én Diawellness kakaós nassolót használtam)
  • kb. 1 kk olvasztott kókuszolaj (a csokihoz adtam, ezzel olvasztottam fel mikróban)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz

Az almát aprítógépben összeaprítjuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is és összekeverjük a géppel, 10-15 percre hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk és az olvasztott csokiba mártjuk őket. Miután megdermed a csoki, a golyók másik felét bevonjuk kókusszal. Ilyenkor már kicsit nehezen tapadt rá, de azért sikerült megoldani : ) Direkt nem akartam előtte beleforgatni a kókuszba, hogy a csoki szép egyenletes legyen rajta, de ez már ízlés dolga : )

Az egész adag ch tartalma kb. 105 g, én 15 db golyót készítettem így 7 g ch/db, 100 gramm kész kókuszgolyó kb. 26 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150404_111336

Chia kókuszgolyó

Bevallom hősiesen, nőiesen, mindenhogy, hogy ez az egész dolog valami teljesen másnak indult…. Egész pontosan egy kókuszos, ropogós, chia magos krékert szerettem volna sütni, a sós magos kréker után, ami nekem nagyon nagyon ízlett (recept ITT), és ami már akkor beindította fantáziámat, hogy vajon milyen  lehetne édes változatban… Hát biztos jó lehet, de ez most nem az a recept : ) Ugyanis ez egyáltalán nem lett ropogós, sőt, kifejezetten lágy, puha maradt… Ennek ellenére azért nagy duzzogások közepette megkóstoltam, és…. nagy örömömre nagyon finomnak találtam. Először úgy voltam vele, hogy majd szépen megeszem, – hiszen azon túl, hogy nagyon finom, tele van csupa jó, egészséges alapanyaggal – és senki nem fog tudni róla, de aztán jött egy hirtelen gondolat, hogy ha már ilyen puha maradt, akkor “gyúrok” belőle golyókat… és ha ezt az egészet nem mondom el, akkor senki meg nem tudja, hogy eredetileg egyáltalán nem így volt eltervezve : D Szóval akár úgy is kezdhettem volna, hogy “feltaláltam” egy nagyon egészséges kókuszgolyót…. : ) Egyébként viccet félretéve, utólag azt mondom, hogy ha a kókuszlisztet és a nyílgyökérlisztet lecseréljük kókuszreszelékre, akkor sütni sem kell, csak összekeverni, pihentetni, formázni, hempergetni, megenni : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat egyszerűen egy kanállal elkeverjük , 10-15 percig állni hagyjuk. (A chia magtól szépen besűrűsödik a massza.) Egy szilikonos, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát (kb. 2-3 mm vastagságú és kb. 23×18 cm-es téglalapot simítottam belőle : ) ) és előmelegített sütőbe tesszük. Gázsütőben 4-es fokozaton (ez kb. 180 fok) 20-25 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a masszából vizes kézzel golyókat formázunk (nekem 8 db lett) és kókuszreszelékbe forgatjuk őket.

*Ahogy fentebb is írtam, szerintem, a kókuszlisztet, nyílgyökérlisztet le lehet cserélni kókuszreszelékre (lehet, hogy abból egy kicsivel több kell, mint a lisztekből, hogy sűrű legyen), és akkor sütni sem kell, csak megvárni, amíg formázható masszává sűrűsödik és golyókat formázni.

Az egész adag ch tartalma (maximum) 15 g, 8 db esetén kb. 2 g ch/db, 100 gramm kókuszolyó kb. 8 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150328_085832

Céklagolyó

Ehhez a kis desszertgolyóhoz a céklás nasi adta az ötletet (recept ITT), ugyanis miközben azt készítettem, megkóstoltam a masszát nyersen, ami nagyon ízlett, csak hát akkor már benne volt a tojás is, így muszáj volt megsütni : ) Viszont pont volt még egy főtt cékla, amiből gyorsan be is kevertem egy következő masszát, tojás nélkül, almával : ) Nem mondom, hogy nem lehet rajta érezni a cékla ízét, de szerintem egyáltalán nem zavaró. Annyira nem, hogy gyorsan kellett fényképezni, mivel a testvérem a tányér széléről “lopkodta” a kis golyókat egymás után : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat összegyúrjuk, kis időre hűtőbe tesszük, majd golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. A masszába is lehet tenni még plusz kókuszreszeléket, csak én az elején, még azt hittem, hogy kakaóba fogom forgatni, de aztán meggondoltam magam : )

Az egész adag ch tartalma kb. 65 g, én 10 db golyót formáztam, így 6,5 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150321_115433

 

Emeletes Bounty torta

Azért emeletes, mert van már egy “szimpla” Bounty torta a blogon (recept ITT), és mert… mert emeletes : ) Olyan nagyon régóta élt a képzeletemben egy ilyesmi (vagy talán ki is mondhatom, hogy egy ilyen) torta, amelyiknél nem úgy áll a krém, mint, ahogy a nagykönyvben megírták, hanem olyan…. olyan rusztikus, vagy hogy is mondjam. Szóval amelyik úgy néz ki, mintha ki akarna folyni a tortalapok közül, de mégsem folyik ki. És ez most olyan lett : ) Nagy örömömre párom is izgatottan figyelte az összeállítást, és némi unszoloás után megkóstolta a krémet…. aztán estétől reggelig azzal nyaggatott, hogy “mikor lehet már felvágni és megenni a tortámat???” Mármint az ő tortáját, mert ezek szerint kisajátította magának : ) Ami számomra ugye azért is nagy öröm, mert ő tényleg szinte soha nem eszik süteményt (csak a csokit), ezt pedig izgatottan várta. Aztán, amikor végre hozzájutott egy szelethez azt mondta, hogy “ez olyan, mintha cukrászdában ennék”. Amit hirtelen nem tudtam, hogy sértésnek vagy bóknak vegyek, így csak annyit mondtam, hogy ilyet biztos nem eszel cukiban, mert ott ilyen nincs : D

 

Hozzávalók a piskótához:
(kb. 18 cm-es tortaformához)

  • 2 tojás
  • 120 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa (ezt használtam)
  • 15 g holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • 100 g kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • kb. 70 g víz
  • egy szál fekete (vagy kinek milyen tetszik) cérna (nem vicc : D )

Krémhez:

  • 250 g zsírszegény túró (nekem most Lidl-s volt, amelyik olyan félig rögös, félig krémes állagú)
  • 200 g kókusztej (kép ITT, vagy helyette**)
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 1 tk étkezési zselatin (kb. 5-6 g)

Tetejére:

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszolajat, vizet, végül a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem.) A  krémhez a kókusztejhez keverjük a zselatint, édesítőt, kókuszreszeléket és alacsony hőfokon felmelegítjük, folyamatosan kevergetve, kihűtjük. Amikor kihűlt hozzákeverjük a túrót. A piskótát félbevágjuk, és itt jön képbe a cérna : ) Szerintem ez sok kezdő (így nekem is) háziasszony félelme, hogy vajon hogy sikerül, vagy egyáltalán sikerül-e félbevágni a tortalapot. Én eddig késsel vágtam, (vagy kerültem az ilyen helyzeteket és inkább két adagban sütöttem meg a lapokat : ) ), viszont az utóbbi időben több helyen olvastam ezt a cérnás módszert, ezért gondoltam most kipróbálom… és voilá, csodásan kettévágtam a piskótát. Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a többit elvégzi a cérna : ) Na szóval, cérnával vagy késsel, a lényeg, hogy vágjuk ketté a tortalapot. (A felső
rész legyen az alja, az alsó a teteje, mert úgy szebb. Ha kicsit “púpos” lett, akkor vágjuk le késsel és pakoljuk vissza a két réteg közé a levágott részt : ) )Amikor már nem folyós a krém, akkor összetöltjük a két tortalapot. (egy nagy adag krém a tortalap közepére, majd a másikat rátesszük és kézzel lenyomjuk,és a maradék krémet a tetején eloszlatjuk) A csokit a kókuszolajjal felolvasztjuk (mikróztam, pár másodperc elég nekik de figyelni kell, nehogy megégjen) és a torta tetejére öntjük, hűtőbe tesszük.

*Kókusztej helyett a tortalapnál használhatunk habtejszínt, tejet, joghurtot, tejfölt (de tej, joghurt esetén én tennék hozzá még egy evőkanálnyi kókuszolajat), vagy kb. 40 g Cocomas plusz 60 g víz keverék is jó lehet.

** A krémnél a kókusztej helyett használhatunk tejszínt, tejfölt, vagy kb. 70-80 g Cocomas, plusz 120-130 g víz keverékét is, de ez csak elmélet, én így csinálnám : ) (viszont tejszín, tejföl esetén több kókusz kell) Nekem most a pár héttel ezelőtti Lidl akció keretében beszerzett kókusztejem volt, ami állagban ennek az “S. kókusztej-nek felelhet meg.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 100 gramm kész torta kb. 11 g szénhidrátot tartalmaz (8-10 szeletre vágható, így kb. 10 g ch/szelet)

A Facebok-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150308_095017

Kókuszos epres alagút

Sütés nélküli kekszes recepteket nézegettem, amikor megtaláltam EZT a kekszes kókuszos elnevezésű gyönyörűséget. Nagyon-nagyon megtetszett, mindig is szerettem az ilyesmi kekszes sütiket, így biztos voltam benne, hogy átalakítom. Végül egy kicsit változott a terv – talán azért, mert még a sportszelet sem fogyott el, így nem akartam megint kekszes sütit készíteni – viszont az eper és a kókusz köztudottan remek páros, így jött az ötlet, hogy nekem epres lesz a belső réteg : ) Szerintem nagyon nagyon finom lett, és tényleg gyorsan elkészíthető. Én csak féladagot készítettem, kisebb formához, egy nagyobb, pl. őzgerinc formához duplázni kell.

Hozzávalók a kókuszos részhez:

Az epres részhez:

  • kb. 140-150 g eper (nekem fagyasztott volt, lecsepegtettem)
  • plusz kb. 30-50 g folyadék (víz, vagy az eperből megmarad lé, én ez utóbbit használtam)
  • 5 g étkezési zselatin
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 10 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)

Először az epres réteget készítjük el. A zselatint egy kevés vízzel, vagy az eper levével elkeverjük, hozzáadjuk az eperhez, édesítjük, majd alacsony hőfokon folyamatosan kevergetve felmelegítjük. Félretesszük hűlni.A kókuszos réteghez a hozzávalókat egy edényben elkeverjük (már így is elég sűrű lesz) és felmelegítjük. Egy formát kibélelünk folpackkal (én ezt elfelejtettem, de szerencsére kijött így is), majd a massza felét a formába kanalazzuk, kicsit az oldalára is “nyomkodunk” belőle. Amikor az epres zselé már kicsit kihűlt, akkor azt is ráöntjük, végül befedjük a maradék kókuszos masszával, hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 35 g, 100 gramm kész süti kb. 7 g szénhidrátot tartalmaz. Én egy kb. 18-20 cm-es szilikon püspökkenyér formát használtam, így nekem kb. 10-12 szeletre lehetett vágni.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fitttkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos epres alagút sütés nélkül

Lapos túrós süti

Olyan túrós sütit képzeltem el, ami inkább “piskótás”, ami majd szép nagyra nő, és persze finom is : ) Na már most a “piskótás” rész félig meddig bejött, de még nem egészen olyan, mint ahogy elképzeltem, de ezzel semmi gond, teljesen jó így is. Finomnak is finom, szerencsére, szóval ez is pipa. Viszont egyáltalán nem úgy nőtt meg, mint ahogy elképzeltem, sőt, elég lapos lett szegénykém, először meg is haragudtam rá, de azért nagy duzzogás közepette csak felvágtam és megkóstoltam…. : ) És aztán elneveztem lapos túrós sütinek, “csakazértis” : )

Hozzávalók:

  • 2 (nagyobb) tojás
  • 250 g zsírszegény túró (“rögös”, nem krémes)
  • 70 g zabpehelyliszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa (ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj (ezt használtam)
  • 1 dl víz (vagy tej)
  • pár csepp vanília aroma
  • reszelt citromhéj

Tetejére:

  • 40-50 g tejföl (vagy joghurt)
  • édesítő ízlés szerint
  • 3-4 tk kókuszreszelék (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A lisztet, zabkorpát elkeverjük a sütőporral, reszelt citromhéjjal. A tojások sárgáját az édesítővel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a túrót, olajat, vizet, aromát, majd a lisztes keveréket és összekeverjük, majd kézi habverővel, vagy fakanállal óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Előmelegített sütőbe tesszük, és kb. fél időben megkenjük a tetejét az édesítős, kókuszos tejföllel. Én összesen kb. 35-40 percig sütöttem (gázsütőben 4-es fokozaton, ami kb. 180 fok), kb. 20 percnél tettem rá a tejfölt, 23×17 cm-es tepsit használtam.

Az egész adag ch tartalma kb. 80 g, 12 szeletre vágtam, így 6,5 g ch/szelet. 100 gramm süti ch tartalma kb. 15 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150228_101554

Kókuszos bohóc muffin

Az úgy volt, hogy volt egy felbontott kókusztejem, amivel szerettem volna valamit kezdeni, és eszembe jutott Szafi paleo vegán bounty tortája (recept ITT ez alapján készítettem a krémet), amit már régóta tervezek kipróbálni, de eddig elmaradt. Illetve most sem valósult meg a próba teljesen, ugyanis nem volt kedvem piskóta lapokat sütni, így csak a krémet készítettem el, és ahhoz kerestem egy kókuszlisztes “kosárka” alapot, amit a Pillecukor blogon meg is találtam. (eredeti recept ITT) Annyira gyönyörűek szerintem, hogy nem győztem csodálni : ) Ráadásul pont az is kókuszkrémes töltelékkel készült, így akár az alapján is elkészíthető a kókuszos krém. Abban nincs konyakliszt, bár szerintem ennél is elhagyható így, ha kosárka formába töltjük, mert itt nem cél, hogy jól vágható krém legyen, mint Szafi bounty tortájánál. Szóval lehet variálni : )

És hogy miért lettek ilyen kis bohócok? : ) Azért, mert elszámoltam magam a krémmel kapcsolatban. Először arra gondoltam, hogy elég lesz nekem fél adag is, aztán viszont kevésnek találtam és adagoltam hozzá még kókuszt, kókusztejet, végül pedig sok lett. És habár meg lehetne enni magában is a krémet, mert nagyon finom, de engem valamiért nagyon tud idegesíteni, amikor így járok, hogy nem találom el mondjuk a töltelék mennyiségét, stb. Ez a heppem, azt hiszem : ) Szóval rögtönözni kellett, és ahhoz nem volt kedvem, hogy egy újabb adag tésztát készítsek (pedig nagyon gyorsan elkészül), így jött az ötlet a kakaós golyókhoz, amivel szerintem elég viccesen néznek ki : ) Ez a krém mennyiség elég dupla adag tésztához, kakaós golyók nélkül. De úgy akkor nem lesznek bohócok : )

Hozzávalók a tésztához:

A kókuszkrémhez:

  • 70 g kókuszreszelék
  • 100 g kókusztej
  • narancslé (kb. 5-6 evőkanálnyit tettem bele)
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 tk SZAFI FITT konyakliszt

A kakaós golyókhoz:

  • a kókuszkrém kb. fele
  • kakaópor
  • édesítő

A tojást elkeverjük az olvasztott kókuszolajjal, édesítővel, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket és összegyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta, akkor adjunk hozzá egy kis vizet, nekem nem kellett, pont jó volt. A muffin formát kikenjük kókuszolajjal, a tésztából diónyi golyókat formázunk (én 6 részre osztottam, mini – kb. 4 cm-es – muffin formát használtam), és belenyomkodjuk a formába, kialakítjuk a kosárkákat. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 9-10 percig sütöttem.)

A kókuszkrémhez a hozzávalókat összeturmixoljuk, megtöltjük a kosárkákat. A maradék krémhez adunk kb. egy teáskanálnyi kakaóport, plusz édesítőt, ha szükséges, golyókat formázunk és a muffinok tetejére tesszük őket. Ha nem akarunk kakaós golyókat készíteni, akkor elég a krém kb. fele is a töltelékhez, vagy ahogy fentebb írtam, ez a krém mennyiség dupla adag kosárkához is elég.

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g, 6 db kosárka esetén 10 g ch/db. 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 15 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

PhotoGrid_1424024089014

Kókuszos habcsók kalács

Igazából egy kókuszos brióst terveztem, csak amíg kelt a tésztám, eszembe jutott, hogy régebben láttam egy kókuszos habcsók kalácsot TücsökBogárnál, ami nagyon izgatta a fantáziámat, így menet közben változtattam az elképzelésemen… gyorsan előkerestem a receptet, és végül az alapján készítettem el. (eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

Töltelék:

Tetejére kenéshez:

  • tojás sárgája

A lisztet elkeverjük az élesztővel, édesítővel, hozzáadjuk a tojás sárgáját, a kókusztejet, elkezdjük összegyúrni, majd végül beledolgozzuk a kókuszolajat is. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. (kb. 50-60 perc) A tojásfehérjéket az édesítővel kemény habbá verjük, majd kézi habverővel beleforgatjuk a kókuszreszeléket. A tésztát kinyújtjuk (kb. 45×20 cm-esre nyújtottam), eloszlatjuk rajta a kókuszos tölteléket és a hosszabbik oldalától kezdve feltekerjük, koszorút formázunk belőle, sütőpapíros tepsire tesszük, majd éles késsel 6-8 helyen bevágjuk. Újra pihentetjük kb. 30-40 percet, lekenjük tojássárgájával és előmelegíett sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – kb. 180 fok – 25-30 percig sütöttem.)

***Diawellness liszt helyett elkészíthető pl. durum, tönköly, más ch csökkentett liszttel is.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 g, 100 gramm kész kalács kb. 19 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150214_074950

Kókuszbomba

Bevallom, hogy ez valami másnak indult, csak már megint úgy jártam a kókusszal, hogy menet közben derült ki, hogy éppen kifogyóban van… rögtönözni kellett, ez lett belőle : ) Szerintem nagyon finom, és egyszerűen elkészíthető és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá : )

Hozzávalók:

Töltelék:

  • kb. 30 g kókuszreszelék
  • kb. 40 g krémsajt (kép ITT) (krémes állagú túróval is el tudom képzelni)
  • édesítő ízlés szerint

Forgatáshoz:

  • kókuszreszelék

A külső réteg összetevőit aprítógépben összekeverjük, folpack-ba csomagolva kb. 20-30 percre hűtőbe tesszük. A töltelék hozzávalóit elkeverjük (jó sűrű, kókuszos massza legyen). A kakaós “tésztát” 8 egyenlő részre osztjuk, folpack alatt kicsit kinyújtjuk, mindegyik közepére teszünk egy teáskanálnyi kókuszos tölteléket, majd “összecsomagoljuk” és golyót formázunk, majd kókuszreszelékbe forgatjuk.

Az egész adag ch tartalma kb. 105 g, 8 (nagyobb) golyó esetén 13 g ch/db. 100 gramm kész kókuszgolyó kb. 29 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Kókuszgolyó zabpehelyből

Kókusz muffin

Van már a blogon két hasonló pudingos muffin recept (a pudingkrémes muffin és a csokipudingos muffin), gondoltam, hogy készítek egy harmadik, most kókuszos változatot is. Szerintem ez már túlmegy a ” szimplán kókuszos” kategórián, azért is lett inkább “kókusz muffin” : ) A tetején lévő kókuszos díszítés pedig a hamis bounty alapján készült.

 

Hozzávalók:

A pudinghoz:

  • 1,5 dl tej
  • 10 g kókuszos pudingpor (én Haas “hólabda” ízűt használtam, de van “ötkeres” is, de sima tejszínes is jó)
  • 20 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 10 g négyszeres erejű édesítő)

Tetejére:

Először elkészítjük a pudingot (ez is belemegy majd a muffin tésztájába). A tejet, édesítőt, pudingport elkeverjük, és sűrűre főzzük (én most mikróztam), majd belekeverjük a kókuszreszeléket.

Amíg hűl összeállítjuk a muffintésztát. A tojást az édesítővel kézi mixerrel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, olajat, a kész pudingot, majd a lisztes sütőporos keveréket. Muffinformába kanalazzuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 20 percig sütöttem, 7 db normál méretű muffinom lett ebből az adagból.)

A kókuszos krémhez a hozzávalókat elkeverjük és sűrűre főzzük, majd a muffinok tetejére kanalazzuk.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 g, 7 db muffin esetén kb. 17 g ch/db, 100 gramm kész muffin 25 g ch-t tartalmaz. (A tetején lévő kókuszkrém nélkül kb. 100 g ch, darabonként 14 g ch, 100 gramm kész muffin 28 g ch.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos zabos muffin.

Citromos kókuszos kocka

Eredetileg csak citromos sütinek indult, de aztán kezem ügyébe akadt a kókusz… és ők ketten szerintem jó kis párost alkotnak : ) Bár a végeredmény szerintem még így is inkább citromos, mint kókuszos, olyan “üdítően kókuszosnak” jellemezném : )

 

Hozzávalók a piskótához:

Kenéshez:

  • kb. 2 ek citromlé édesítővel elkeverve

Krém:

  • 400 g light krémsajt (kép ITT, de helyette jó krémes állagú túró is)
  • 200 g habtejszín
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 60-70 g xilit)
  • kb. 30-40 g kókuszreszelék (több is mehet bele ízlés szerint)
  • fél dl citromos víz (kb. felesben, de lehet csak citromlé is, ízlés szerint)
  • 1 púpozott tk étkezési zselatin

A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton), hozzáadjuk a tejet, olajat, majd a sütőporos lisztkeveréket és a reszelt citromhéjat. Kb. 20×30 cm-es tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 18 percig sütöttem, de ez sütőfüggő) Amikor kivesszük a sütőből megkenjük citromlével. A krémhez a krémsajtot elkeverjük az édesítővel, kókuszreszelékkel (elég fakanál vagy kézi habverő). A citromos vízbe belekeverjük a zselatint, felmelegítjük (mikróztam pár másodpercig), és jól elkeverjük. (én úgy szoktam, hogy két- háromszor beteszem a mikróba pár másodpercre) Amikor kicsit kihűlt, akkor hozzáadjuk a krémsajthoz és alaposan
elkeverjük, majd beleforgatjuk az ízlés szerinti édesítővel kemény habbá vert tejszínt. A piskótára öntjük a krémet és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, majd megszórjuk kókuszreszelékkel.

Az egész adag ch tartalma kb. 200 g, 20 szeletre vágtam, így 10 g ch/db. 100 gramm kész süti ch tartalma kb. 18 g. (xilit helyett, ch mentes édesítővel elkészítve kb. 120-130 g ch-t tartalmaz az egész adag.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150125_085252

Kókuszos kevert süti

Több helyen láttam már a “bögrés raffaello” nevű sütit, és mivel pont kedvet kaptam valami kókuszos, kevert sütihez, így gondoltam megpróbálkozom vele. Ahogy nézegettem a recepteket, mindenhol ugyanazt találtam, így konkrét forrást nem is tudok megjelölni, csak így “guglizva“. Több receptet megnéztem, reménykedtem, hogy hátha valahol lesz egy nem bögrés változat is (a BÖGRÉS raffaello-hoz….: D ), ugyanis nekem ez valamiért soha nem ment. Mármint ez a “bögrés”, “kanalas” sütögetés. Főleg ugye ilyen kis mennyiségeknél, szerintem könnyen el lehet csúszni az arányokkal. Perszer nem találtam nem bögrés receptet, ezért gondoltam, hogy majd úgy “saccperkábé”belövöm a mennyiségeket. Ki is mértem mindent, amikor is nyúlok a kókuszért… ha már kókuszos sütit sütnék ugye. Na már most kókusz nem nagyon volt, összesen 30 grammot tudtam összekaparni, így ezzel kellett gazdálkodnom : ) Mondjuk még egy 20 grammot tettem volna bele, (és plusz egy evőkanálnyi olajat) de mivel nem volt, így a tetejére öntöttem kókusztejporos tejet, hogy azért minél kókuszosabb legyen. Az lett szerintem : ) (így végül nem is az eredeti receptleírást követtem, mert ott kicsit más a keverés-kavarás-kókuszozás-öntés, stb. de az adta az ihletet : ) )

 

Hozzávalók:

Tetejére:

A tojást az édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, joghurtot, kókuszolajat, aromát alaposan összekeverjük, majd apránként a sütőporral, sóval elkevert zabpehelyliszt-zabkorpa-kókusz keverékét is hozzáadjuk. Előmelegített sütőbe tesszük, majd kb. félidőben ráöntjük a kókuszos tejet és készre sütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton kb. 25-30 percig sütöttem, 17×24 cm-es formát használtam.)

Az egész adag ch tartalma kb. 155 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 13 g ch/szelet. (100 gramm kész süti ch tartalma kb. 32 g)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150104_104143

Túrós piskótatekercs

Finom, puha, könnyű, szénhidrátcsökkentett piskótatekercs kókuszos túrótöltelékkel. Mert most erre vágytam : )

Hozzávalók a piskótához:

  • 3 tojás
  • 40 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 10 g holland kakaópor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 40 g xilit

Töltelék:

  • 250 g zsírszegény túró
  • kókuszreszelék ízlés szerint (nálam kb. 30 g)
  • kb. 60-70 g tejföl
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 15-20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő )
  • gránátalma (elhagyható)

A tojásokat a xilittel szétválsztás nélkül kézi mixerrel kihabosítjuk (min. 8-10 percig). Rászitáljuk a szódabikarbónával, kakaóporral elkevert lisztet és kézi habverővel összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben (kisebb méretű gáztepsi, kb. 26×26 cm),előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok -12-13 percig sütöttem.) Még forrón, a sütőpapírral együtt feltekerjük, hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót villával áttörjük, annyi tejfölt (vagy joghurtot) adunk hozzá, hogy kicsit krémes legyen, (nekem most “rögös” túróm volt)  édesítjük, hozzákeverjük a kókuszreszeléket, majd a kihűlt piskótára terítjük, megszórjuk gránátalma maggal, feltekerjük. (Lehet, hogy kicsivel kevesebb töltelék is elég, mert így ahogy tekertem, kicsit megrepedt, de én azt akartam, hogy jó sok túró legyen benne : ) De egyáltalán nem száraz, tehát nem attól repedezett meg, tényleg nagyon finom pihe-puha : ) )

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g ch, 100 gramm kész süti kb. 12 g ch. (én 11 szeletre vágtam)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141225_154838

Kókuszos sajttorta

Nem tehetek róla, de már megint sajttortát kellett sütnöm…. : ) Ugyanis valahogy bevillant, hogy hoppáááá, kókuszos még nincs : ) Most már van, és ígérem idén már nem sütök több sajttortát… na jó, még talán egyet szilveszteri hangulatban : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

Krémhez:

Az alaphoz a hozzávalókat összegyúrjuk, tortaformába nyomkodjuk. (nem kell, hogy teljesen összeálljon a tészta, kicsit “morzsás” állagú lesz, de az úgy jó, mivel nem kell nyújtani, csak belenyomkodni a formába.) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A krémsajtot, Cocomas-t, édesítőt elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, a pudingport és a kókuszreszeléket és kézi habverővel alaposan összekeverjük. Ha nem Cocomas-t, illetve nem kókuszos pudingport használunk, akkor természetesen több kókuszreszelék kell bele, hogy igazán kókuszos legyen. A krémet ráöntjük a tésztára, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 3-as fokozaton (ez kb. 170 fok lehet) kb. 50-60 percig sütöttem. Ilyenkor még “rezgős” a közepe, úgy tűnik, mintha nem sült volna át, de hagyni kell jó pár órát, (a legjobb hűtőbe tenni egy éjszakára) és addigra “összedermed”.  És nagyon finom, krémes lesz a végeredmény : )

Az egész torta ch tartalma kb. 100 g, közel 1 kg lett (80 dkg) a kész süti, így 100 gramm sajttorta kb. 12,5 g ch. (8-10 szeletre vágható)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141207_114515

Goji bogyós kókuszgolyó

Lényegében ez egy krémsajtos kókuszgolyó lenne, csak kevertem bele egy kevés goji bogyót, amihez az ötletet TücsökBogár vadcseresznyés kókuszgolyó receptje adta. (eredeti recept ITT)

Hozzávalók:

  • 100 g light krémsajt (kép ITT)
  • 50-60 g kókuszreszelék (plusz a forgatáshoz)
  • kevés citromlé
  • édesítő ízlés szerint (kb. 40 g xilit)
  • 30 g aszalt goji bogyó

A hozzávalókat összekeverjük, kicsit állni hagyjuk, majd golyókat formázunk, kókuszreszelékben meghempergetjük.  (A goji bogyót – ha nem elég puha –  érdemes előtte beáztatni egy kicsit meleg vízbe.)

Az egész adag (xilittel készítve) kb. 55 g ch, 11 db kókuszgolyó esetén 5 g ch/db. (Ch mentes édesítővel kb. 30 g szénhidrátot tartalmaz)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141122_112407

Mákos kókusztorta

Az utóbbi időben többször láttam különböző kókuszos-mákos sütiket, ami nekem eddig mindig nagyon furcsa volt, mert nálam valami vagy kókuszos vagy mákos : ) Nem tudtam elképzelni ezt a párost ugyanazon sütiben. Na de mivel én kíváncsi lélek vagyok, ezért tettem egy próbát : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es tortaformához)

Krém:

A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel kézi mixerrel magas fokozaton fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a mákot és kézi habverővel összekeverjük,  előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 13 percig sütöttem.) A krémhez a hozzávalókat összekeverjük és összefőzzük, majd a kihűlt piskóta tetejére öntjük, hűtőbe tesszük.

Az egész torta ch tartalma kb. 27 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Duplán kókuszos keksz

Azért duplán, mert nem csak kókuszreszelék, hanem kókuszliszt is került bele, illetve azért is, mert van már az oldalon egy kókuszos keksz névre hallgató finomság, amit annak idején nagyon többször is elkészítettem, mert nagyon ízlett.  (Zabpehelylisztes, recept ITT) Most a múltkori – szinte ch mentes – fahéjas kekszből indultam ki, mert annak nekem nagyon tetszett az állaga, íze. (recept ITT)

Hozzávalók:

A tojást elkverjük az olajjal, majd hozzáadjuk a száraz részhez és összegyúrjuk. Kb.10 percre hűtőbe tesszük, folpack alatt kinyújtjuk, tetszőleges formára szaggatjuk (nekem 22 db lett) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben, 5-ös fokozaton kb. 10 percig sütöttem. Ilyenkor még puhának tűnhet, de pár perc múlva felveszi a keksz állagot : ) ) Ennél a receptnél el tudom képzelni, hogy a nyílgyökérliszt helyett pl. zabpehelyliszttel, ch csökkentett liszttel is jó lehet, illetve étkezési keményítővel (pudingporral), de ez csak elmélet, még nem próbáltam : )

Szénhidráttartalom:
Az egész adag kb. 45 g ch.
1 db keksz kb. 2 g ch.
100 gramm kész keksz: kb. 26 g ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141108_151136

Barackos kókuszgolyó

A hibiszkusz teás kosárkából maradt egy kevés kókuszkrémem, amit el akartam használni, viszont nem volt kedvem sütőt kapcsolni, tojást verni, liszteket mérni, stb. így levettem a polcról a zabpelyhet, a maradék aszalt sárgabarackot, és a szintén épp kifogyóban lévő kókuszreszeléket, beizzítottam az aprítógépet és voila… kész is a barackos kókuszgolyó : ) Abban biztos voltam, hogy a barack és a kókusz nem fog összeveszni, ezt már bizonyították a – szintén sütés nélküli – barackos kókusztoronynál is : ) (recept ITT)

Hozzávalók:

  • 40 g aszalt sárgabarack
  • 50 g aprószemű zabpehely
  • 10 g kókuszreszelék (plusz kb. ugyanennyi a forgatáshoz)
  • édesítő ízlés szerint (én kb. 10 g Diawellness 1:4 négyszeres erejű, ch mentes édesítőt használtam)
  • kb. 2 ek (kb. 40-50 g) Cocomas kókuszkrém (helyette tejszín, tej, de akkor lehet, hogy változik a mennyiség, illetve több kókuszreszelék kell)

A hozzávalókat aprítógépben összekeverjük, vízes kézzel golyókat formázunk, kókuszreszelékbe forgatjuk. Ízlés szerint mehet bele vanília/narancs aroma.

Az egész adag ch tartalma kb. 60 g, nekem 8 db golyó lett ebből a mennyiségből, így 7,5 g ch/db. (100 gramm ch tartalma kb. 41 g.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141103_064553

Hibiszkusz teás kosárka

Már régóta izgatta a fantáziámat, hogy a hibiszkusz tea szép piros színét és finom ízét vajon ki lehet-e használni valami sütiféleséghez. Amikor otthon voltam, akkor tesómmal tettünk is egy próbát, aminek csak annyi szépséghibája volt, hogy abban a formában nem vált be. Csillag alakú muffinformába öntöttük a krémet, és úgy terveztük, hogy teszünk rá csokikrémet és amikor megdermed, kiborítjuk, és lesz egy szép kis csillag alakú bonbonszerűségünk. Annyi volt a bibi, hogy ehhez “gyenge” volt a krém, viszont nagyon nagyon finom volt. Már akkor tudtam, hogy ebből lesz egy “újratábla” : ) Több zselatinnal elkészítve akár az eredeti ötlet is megvalósítható lehet, de szerintem úgy már inkább “gumis” állagú lenne és nem krémes, és én azt úgy nem szeretem. Szóval úgy döntöttem, hogy egy újabb kosárkát készítek és ehhez használom fel ezt a finom teás krémet : )

Hozzávalók a kosárkákhoz:

Teához:

  • 2 ek hibiszkusz tea (filteres is jó, a lényeg, hogy viszonylag “erős” tea legyen)
  • 1 dl forró víz
  • 2 tk méz (vagy mézpótló, de el is hagyható, viszont nagyon finom ízt ad neki)
  • édesítő ízlés szerint

Krémhez:

  • fél dl hibiszkusz tea
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • 50 g kókuszkrém (Cocomas) vagy helyette habtejszín
  • 2 csapott tk étkezési zselatin
  • édesítő ízlés szerint

A díszítéshez:

  • fél dl hibiszkusz tea
  • 2 tk étkezési zselatin

A kosárkához a hozzávalókat aprítógépbe tesszük és összekeverjük. A Cocomas-t lassan adagoltam, nekem ennyi kellett hozzá. Nem baj, ha kicsit ragacsosnak tűnik a tészta, mert a zabpehely beszívja a nedvességet és úgy pont jó lesz. Tejszínnel vagy tejjel készítve lehet, hogy kevesebb is elég. Kis időre hűtőbe tesszük, majd muffinformába nyomkodjuk. (Én mini szilikonos formát használtam, kb. 4 cm-es, és így 11 db kosárkám lett. Ha nem szilikon formát használunk, akkor érdemes a mélyedésekbe tenni egy-egy véköny sütőpapí csíkot, amivel ki lehet emelni majd a kész sütit.) Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A teafüvet leforrázzuk, lefedjük, majd leszűrjük, édesítjük. Kimérünk belőle fél dl-t, ehhez hozzáadjuk a 2 csapot tk étkezési zselatint, majd kicsit felmelegítjük (mikróban pár másodperc), keverjük, mikrózzuk, keverjük : ) A lényeg, hogy a kis zselatin szemek feloldódjanak. A krémsajtot elkeverjük a kókuszkrémmel (vagy tejszínnel), majd hozzáadjuk a zselatinos teakeveréket és alaposan összekeverjük. Megtöltjük a kosárkákat és hűtőbe tesszük. Ilyenkor még elég híg a krém, de a hűtőben megdermed.
A zselatin kockákhoz a maradék fél dl teához adjuk a zselatint, és a szokásos módon, melegítjük, keverjük, melegítjük, majd tetszőleges formába öntjük és hűtőbe tesszük, majd amikor megdermed, felkockázzuk és a kosárkák tetejére szórjuk. Én itt kicsit csaltam, mert adtam hozzá egy nagyon kevés piros ételfestéket is : ) (a díszítéshez az ötletet a tutti-frutti szelet adta, mert az nekem nagyon tetszett : ) recept ITT )
Az első próbálkozásnál mi tejszínt használtunk, és így utólag azt mondom, hogy azzal jobb lett volna, de csak azért, mert úgy jobban megmarad a tea íze, így a kókuszkrém kicsit elnyomta, de így is nagyon finom.

Az egés adag ch tartalma kb. 100 g, 11 kosárka esetén 9 g ch/db.

A Faceook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141101_094140

Kókuszos túrógombóc torta

Ezt a túrógombóc tortát Lillánál, a Megfőzlek blogon láttam pár hónappal ezelőtt, és nagyon-nagyon tetszett. Meg is jegyeztem magamnak, hogy ezt valamikor elkészítem. Kettő változat is van a blogon, én valahogy a kettőből gyúrtam egyet : ) (lehet “játszani” az összetevőkkel, ízlés szerint alakítani az alapanyagokat) Szerintem nagyon finom lett, köszönet a receptért! : ) Az eredeti receptek ITT és ITT.

Hozzávalók a gombóchoz:

  • 150 g túró
  • 1 tojás sárgája
  • édesítő (nálam kb. 20 g xilit, plusz 1 ek folyékony)
  • 20 g kókuszreszelék
  • 10 g tápiókakeményítő (vagy étkezési keményítő/pudingpor)

Piskótához:

  • 2 egész tojás
  • 1 tojás fehérje (ami a gombócból kimarad)
  • 20 g kókuszliszt (ezt használtam)
  • 10 g kókuszreszelék
  • 10 g SZAFI FITT nyílgyökérliszt (ezt használtam)
  • 10 g kakaópor
  • egy csipetnyi szódabikarbóna
  • kb. 40 g xilit
  • 3 ek olvasztott kókuszolaj
  • 3 ek víz

A gombóc hozzávalóit összekeverjük, hűtőbe tesszük. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk és a fehérjéket (mind a hármat) egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A sárgájákat elkeverjük a xilittel, hozzáadjuk az olajat, vizet és a “száraz részt”. Óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérje habot. Megformázzuk a gombócokat és egy (sütőpapírral bélelt) tortaforma aljára rakosgatjuk, (18 cm-es formát használtam) majd ráöntjük a kakaós piskótatésztát, és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 35 percig sütöttem) Én nem tettem a tetejére csokit, viszont egy hirtelen ötlettől vezérelve “fejre állítottam”, mert úgy jobban tetszett : )

Az egész torta ch tartalma kb. 70 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

IMG_20141013_072730

Kókuszos citromos szelet

Végre szereztem két, számomra ideális méretű szögletes sütőformát, amiből az egyiket rögtön fel is kellett avatni. (Tesco-ban akciós minden sütési kellék, ha valakit érdekel : ) ) Ahogy már írtam máskor is, ezeket a sütiket általában én egyedül eszem meg, ezért van az, hogy viszonylag kis adagok készülnek. És amíg egy muffinnál lehet kevesebb darabot készíteni, a “tepsis” sütiknél ez nem megoldás, ott muszáj kitölteni az egész tepsit : ) Na de most innentől kezdve megoldódik ez a problémám : ) Két formát vettem, az egyik 19×19 cm (elvileg 21×21, de én lemértem, és a belmérete az csak 19×19, a másik pedig 17×23 cm (ami a papír szerint 21,5×28 cm). Csak azért írtam le ennyire részletesen, mert hátha van más is így, hogy csak egy vagy két személyre süt, és akkor jól jöhet egy ilyen kisebb forma. Egyébként én így elsőre nagyon jónak nézem őket, és a próbasütés is jól sikerült, szóval azt hiszem megérte “beruházni” : ) (2000 Ft volt a kettő forma) Na de ennyit a tepsikről, jöjjön a süti, ami lényegében egy kókuszos-citromos piskóta egy kis krémsajttal megkenve. Szerintem nagyon finom, és nagyon jó lett az állaga a piskótának.

Hozzávalók:

  • 3 nagy tojás
  • 20 g kókuszliszt 
  • 20 g kókuszreszelék
  • 20 g SZAFI FITT nyílgyökérliszt (ezt használtam)
  • 1 kk szódabikarbóna
  • édesítő (nálam kb. 40 g xilit)
  • 3 ek (olvasztott) kókuszolaj
  • 1 lime (vagy citrom) leve (kb. 3 ek)

Tetejére:

  • kb. 100 g krémsajt (a szokásos Aldi, Lidl, Penny-ben kapható, saját márkás light krémsajt, kép ITT)
  • lime (vagy citrom) kifacsart leve
  • édesítő (pár csepp folyékony édesítőt használtam)
  • kókuszreszelék a szóráshoz

A tojásokat szétválasztás nélkül a xilittel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton), majd alacsony fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a lime levét, az olajat végül a szódabikarbónás-lisztes-kókuszos keveréket. Kikent, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (az enyém kb. 19×19 cm) és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben 4-es fokozaton kb. 13-14 percig sütöttem)
A krémhez elkeverjük a hozzávalókat és a kihűlt piskóta tetejére kenjük, meszórjuk kókuszreszelékkel.

Az egész adag ch tartalma kb. 50 g, én 9 szeletre vágtam, így 5,5 g ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20141010_065342

Citromos kókuszos muffin

Úgy álltam neki ennek a sütésnek, hogy ki akartam próbálni a nyílgyökérlisztet. Ki is néztem magamnak Szafi light paleo fehér kenyér receptjét, azzal, hogy majd személyre szabom, mivel elég hiányos volt hozzá az alapanyag készletem : ) Aztán valamiért meggondoltam magam és valami édeset akartam készíteni, viszont maradtam a kenyér receptnél alapként…. szóval ebből a kenyérből lett ez a muffin : ) (de sorra kerül a kenyér is előbb-utóbb az biztos, mert az nekem nagyon tetszik )

Hozzávalók:

A hozzávalókat alaposan elkeverjük, előmelegített sütőben megsütjük. (nagyon hígnak tűnik a tészta, de jó lesz : ) ) Gázsütőben 5-ös fokozaton kb. 20 percig sütöttem és mini (kb. 4 cm-es) szilikon muffin formát használtam.

Az egész adag ch tartalma kb. 45 g, nekem ebből 11 db mini muffinom lett, így 4 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140915_071800

Pocky

Az egész onnan indult, hogy valamelyik nap párom ropit rágcsált, amikor is nekem bevillant egy kép gyerekkoromból: valamiért imádtam a sós ropit Boci tejcsokival…. öööö…. igen : ) Kíváncsiságból rákerestem, hogy vajon rajtam kívül másnak is volt-e ilyen furcsa “szokása”. Nagyon meglepődtem, amikor szembe találtam magam egy japán édességgel, a pocky-val, vagyis a csokis ropival. Hhhháááá, akkor ezek szerint nem velem van a baj : D De aztán gyorsan kiderült, hogy ez a pocky lényegében csak a formája miatt kapta a ropi nevet, mert valójában a tészta nem sós. Bár láttam olyan recepteket is, ahol “igazi” bolti ropit vontak be csokival. Na de ez nálam kizárt, így némi agyalás, kutakodás után, nekiálltam a saját csokis ropimnak , ami szerintem nagyon-nagyon finom és egyben izgalmas is lett: )  De aki nem volt olyan elvetemült gyerek, mint én, az nyugodtan csinálja édesre az alaptésztát : )

Hozzávalók:

Bevonathoz:

  • cukormentes csoki (nálam vegyesen kb. 45 g tejcsoki és 15 g étcsoki – Wawel)
  • fél tk kókuszolaj

Díszítéshez:

  • kókuszereszelék
  • mogyorópehely
  • kókuszvirágcukor
  • reszelt cukormentes karamell cukorka (Sparból)

A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tejfölt és annyi vizet, hogyjól gyúrható tésztát kapjunk. 11 egyenlő részre osztjuk (vagy amennyire szeretnénk) és szilikonos nyújtólapon kézzel “kukacokat sodrunk” (én kb. 18 cm hosszúra formáztam őket). Sütőpapírral bélelt vagy szilikonos tepsibe rakosgatjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton kb. 9-10 perc volt) A bevonathoz a csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a kókuszolajat, elkeverjük, majd bevonjuk a pálcikákat, (egy kanál segítségével) és megszórjuk kókuszreszelékkel, mogyoróval, stb. Egy
alacsony pohárba rakosgattam és hűtőbe tettem.

Az egész adag ch tartalma: kb. 50 g, 11 ropinál 4,5 g ch/db. (csak a ropi k. 36 g ch, 100 grammra kiszámolva 25 g ch/100 g)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1410707698053

Bounty kosárka

A Bounty torta és a Hamis Bounty után most elkészült a Bounty kosárka is : ) Mert ez a forma és elkészítési mód még mindig a szívem csücske : )

Hozzávalók:

  • 100 g zabpehely (aprószemű)
  • 15 g kakaópor
  • csipet só
  • kókuszkrém (Cocomas, kb. 70 g)
  • édesítő (kb. 30-40 g cukornak megfelelő)

Töltelék:

Tetejére:

A kosárka hozzávalóit aprítógépben összekeverjük (vagy kézzel összegyúrjuk), kis időre hűtőbe tesszük. (A Cocomas-t lassan adagoljuk attól függően, hogy mennyitől áll össze szépen a massza.) Ilyenkor még viszonylag “ragacsosnak” tűnik, de majd a zabpehely beszívja a nedvességet.

A töltelékhez egyszerűen csak elkeverjük a hozzávalókat, ízlés szerint édesítjük.

A “tésztát” tetszőleges részre osztjuk és muffinforma mélyedéseibe nyomkodjuk. Nekem 7 db kosárkám lett, mini muffinformát használtam. (ahogy a többi ilyen jellegű sütinél, most is mindegyik mélyedésbe tettem egy-egy sütőpapírcsíkot, hogy majd könnyen ki lehessen emelni a kész kosárkát a formából) Megtöltjük a kókuszos krémmel és hűtőbe tesszük. A tetejét reszelt csokival és kókuszchipsszel díszítjük. A krémmel én kicsit elszámoltam magam, kevesebb is elég lett volna, de ha már így alakult, akkor jól megpakoltam a kosárkákat.

Az egész adag ch tartalma kb. 100 g, 7 kosárka esetén 14 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Sütés nélküli Bounty ízű kosárka

Kókuszos kakaós szelet

Ez a süti is a hétvégi közös sütéskor készült, és elég hosszú volt az út, mire megszületett : ) Az egész úgy indult, hogy hólabda sütit készítünk, de túl macerásnak találtuk. Aztán eljutottunk a muffinig, de az valamiért nekem nem tetszett. Végül ez lett belőle : )

Hozzávalók:

Kókuszos rész:

  • 60 g kókuszreszelék
  • 50 g joghurt
  • 1 tojás
  • édesítő

A tojásokat az édesítővel kicsit felverjük, majd felváltva adagoljuk hozzá a tejet, kókuszolajat és a lisztes keveréket, illetve a rumaromát is belekeverjük. (Nagyon sűrű massza lett, a végén nem géppel, hanem fakanállal kevertük.) A kókuszos részhez kanállal elkeverjük a hozzávalókat. A tészta kb. felét elterítjük egy tepsiben (kb. 18×28 cm), majd rá “morzsoljuk” kókuszos réteget, és végül beterítjük a tészta másik felével. Mivel tényleg nagyon sűrű volt a tészta, így a második rétegnél adtunk hozzá két-három evőkanálnyi vizet, hogy jobban el lehessen simítani. Előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. (190 fokon sütöttük)

Az egész süti ch tartalma kb. 110 g, mi 20 szeletre vágtuk.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140824_163043

Kókuszos zabfalat

Szeretem az ilyen “sitty-sutty összekavarom, kisütöm” kis falatkákat. Az egész a zablepénnyel indult, ami még mindig nagy kedvenc. Később jött az almás- , túrós zabfalat és most a kókuszos zabfalat. Ez lényegében annyiban különbözik, hogy zabpehely helyett zabkorpával készült és került bele kókusz.

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 30 g zabkorpa
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő ízlés szerint
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • kb. 0,5 dl tej (vagy víz)

A hozzávalókat alaposan összekeverjük (én az ilyeneket csak egy bögrében szoktam elkeverni), és 20-30 percig  állni hagyjuk, majd kevés kókuszolajon tetszőleges méretű kis korongokat sütünk. (Érdemes sütés közben fedővel letakarni.)

Az egész adag ch tartalma kb. 30 g és 380-400 kcal. (nekem 7 db kis korongom lett)

A Faceobook-on itt tuddsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140813_194425

Kókuszos morzsasüti ananásszal

Nagyon tetszik nekem ez a morzsasüti project. Gyors, egyszerű, és kevés hozzávalóból is ezerféle variáció lehetséges. Most a megmaradt ananász adta az ihletet. Persze nem muszáj ehhez a formához ragaszkodni, de én szeretem az ilyen kis “egyszemélyes” adagokat : )

Hozzávalók:
(2 adaghoz)

  • ananász (kb. 100 gr)
  • 40 gr kókuszliszt
  • 20 gr kókuszreszelék
  • 30-35 gr vaj
  • 25 gr xilit

Az ananászt kockára vágjuk, kétfelé osztjuk és  formák aljára szórjuk. (egy kevés kókuszolajjal kikentem) A többi hozzávalót elmorzsoljuk (nem kell, hogy összeálljon) és elosztjuk a két kis forma tetején. Előmelegített sütőben (gázsütőben 4-es fokozaton) kb. 25-30 perc alatt megsütjk. Az első 15 percben alufóliával lefedve sütöttem. Nem lesz egy összefüggő valami, tényleg olyan morzsás állagú. A tetejére szórtam egy kis kókuszchipset, hogy teljes legyen az idill : ) Nekem nagyon ízlett.

Szénhidrát és kalória: Az egész adag kb. 45 gr ch é 590 kcal, két részre osztva 23 gr ch és 295 kcal/adag.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140803_184408

Egzotikus kosárka

Ennek a sütinek elég kalandos volt az elkészítése, pedig alapjáraton nincs benne semmi nehézség. Mi eredetileg mákos kosárkát terveztünk, amit meg is sütöttünk, de finom szólva is az ehetetlen kategóriába lehetne sorolni… : ) Nem mákot, hanem máklisztet használtunk, és ez miatt nagyon száraz és kemény lett, ami még a krémmel akár jó is lehetett volna, de ennek az íze is rossz volt. Másfél napig ugrattuk egymást a családdal azzal, hogy “egy mákos kosárkát valaki?” : ) Szóval igazából jól elszórakoztunk rajta, na meg vártuk, hogy hátha majd a krémtől változik valami és meg lehet enni. Végül feladtuk, és úgy voltunk vele, hogy legalább a krémet kikanalazzuk belőle, mert az nagyon finom lett. Aztán tesómnak jött az ötlet, hogy csináljunk hozzá egy kókuszos zabpelyhes sütés nélküli kosárkát és kanalazzuk át a krémet. Szóval így született meg az egzotikus kosárka, aminek hatalmas sikere lett : ) Legközelebb pedig megpróbálom mákliszt helyett mákkal elkészíteni az eredeti verziót.

Hozzávalók a kosárkákhoz:
(8 db normál méretű muffin formához)

Krém:

  • 1 cs. vaníliás pudingpor
  • 4 dl tej
  • édesítő
  • 200 ml habtejszín (plusz édesítő, ha szükséges)
  • 1 mangó

A kosárkákhoz a hozzávalókat aprítógépben vagy turmixgépben összeaprítjuk, annyi kókuszolajat adunk hozzá, hogy egy jól formázható massza legyen. Kis időre hűtőbe tesszük. (ilyenkor még a zabpehely “dolgozik”, ezért, ha szükséges hűtés után még adjunk hozzá kókuszolajat vagy kókuszkrémet) Nekünk most nem Cocomas volt, hanem az a fajta kókuszkrém, amelyik olyasmi állagú, mint kókuszzsír “dermedt” állapotában, ezért egy kevés tejjel mikróban felmelegítettük, hogy könnyebben lehessen turmixolni. A masszát 8 egyenlő részre osztjuk és belenyomkodjuk a muffinformába. (normál méretű szilikon formát használtunk, most nem a minit : ) ) Újra hűtés.
A krémhez megfőzzük a pudingot, majd amikor már langyosra hűlt, akkor belekevervjük a felvert habtejszínt. A kosárkák aljára teszünk pár darab kockára vágott mangót, belekanalazzuk a krémet és a tetejére is teszünk mangót. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy kicsit szilárduljon a krém.

Az egész adag ch tartalma kb. 200 gr (de ebből csak a mangó 50 gr). 8 kosárkára osztva 25 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140727_125810

Barackos kókusztorony

Eredetileg ananásszal vagy mangóval terveztem ezt a sütit, de nem kaptam hozzá szép gyümölcsöt, így maradt a barack. A mangóhoz és/vagy ananászhoz pedig van egy másik ötlet, szóval nem adtam fel : ) Az alaphoz a krémsajtos zabpehelycsillagnál és a mézdinnyés túrós zabpehelyszeletnél jól bevált “tésztát” használtam fel kisebb módosítással. A kókuszolaj és a tej helyett kókuszkrémet tettem bele, így is tökéletesen összeállt. (Kókuszos alap helyett akár kakaós is lehet, például a tiramisu kosárka tésztáját felhasználva.)

Hozzávalók a “tésztához”:

  • 100 g aprószemű zabpehely
  • 20 g kókuszreszelék
  • 50 g Cocomas kókuszkrém (szerintem joghurttal is jó)
  • édesítő ízlés szerint (1 ek xilit plusz folyékony)
  • egy fél lime (vagy citrom) leve
  • ha szükséges akkor tehetünk hozzá egy-két evőkanál vizet, vagy pluszban kókuszkrémet

A túrós réteghez:

  • 150 g túró (nekem Aldi-s krémes állagú volt)
  • 20 g kókuszreszelék
  • 10 g kókuszkrém
  • édesítő ízlés szerint

A barack “zseléhez”:

  • 4 db kisebb sárgabarack (nekem 120 gr volt)
  • 1 tk útifűmaghéj
  • édesítő ha szükséges

A “tészta” hozzávalóit turmixgéppel vagy késes aprítóval addig keverjük, amíg egy jól gyúrható masszát kapunk. (Egy kicsit magára hagytam, kb. annyira időre amíg megszárítottam a hajam : ) ) A masszából apró darabokat tépkedünk és muffinforma aljába nyomkodjuk. (nekem kicsi mufinformám van, 4 cm-es átmérővel) 10 darab kis “tornyom” lett, így értelemszerűen 20 kis korongot kellett formázni : ) 10 maradt a forma alján, 10 pedig a töltelékek tetejére került. A túrós réteghez alaposan elkeverjük a hozzávalókat, mindegyik kis korongra teszünk belőle. A sárgabarackot pürésítjük (aprítógéppel vagy turmixszal), hozzákeverjük az útifűmaghéjat és ízlés szerint az édesítőt. Ezt a túrós rétegre kanalazzunk, majd végül befedjük a megmaradt korongokkal. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Szerintem barackból mehetett volna több is, és akkor magasabb lett volna, és  jobban elválna a két réteg.

Egy tipp: én úgy csináltam, hogy minden mélyedésbe belehajtottam egy vékony csík sütőpapírt, úgy hogy a két vége kilógjon, azért, hogy ezzel könnyen ki lehessen emelni a kész süteményt. Nem magamtól vagyok ilyen okos, valahol régebben láttam egy muffin receptnél ezt a megoldást : ) Szerintem nagyon jó ötlet.

Az egész adag ch tartalma kb. 120 gr, 10 “toronnyal” számolva 12 g ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140717_061643

Csokis kókuszos szelet

Amikor valami számomra új alapanyagot veszek, akkor előtte mindig próbálok valamennyire utánaolvasgatni, hogy az mennyire illik bele egy egészséges életmódba. Ami a tápióka keményítőt illeti, bevallom, nem igazán tudtam dűlőre jutni. Több receptben láttam már, több helyen olvastam már róla, ezért kíváncsi voltam rá. Tudományos, hozzáértő véleményt nem tudok róla mondani, csak annyit, amennyit a szerény tudásom alapján levontam az olvasottakból: keményítő lévén nem feltétlen tartozik a legegészségesebb alapanyagok közé, viszont ha már keményítőről van szó, akkor ez lényegesen jobb (élettani szempontból), mint pl. a kukoricakeményítő (ami ugye a pudingpor alapja is). Én úgy vagyok vele, hogy úgysem használom minden nap, és akkor sem nagy mennyiséget, ezért nálam belefér.  Állítólag nagyon jó állagot ad a süteményeknek, kenyérféléknek maglisztekkel keverve. Szóval egy-két próbát megér : ) (van “low carb” változata is, arról kifejezetten jókat olvastam, de én nem azt  használtam)

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 30 gr kókuszliszt
  • 20 gr kókuszreszelék
  • 30 gr tápióka keményítő (pudingporral helyettesíthető)
  • édesítő ízlés szerint (nálam 1 ek xilit plusz folyékony)
  • 1 kk sütőpor
  • kb. 1,2 dl víz
  • 20 gr cukormentes tejcsoki

A tojást egy kicsit kihabosítjuk az édesítővel, majd felváltvat adagoljuk hozzá a vizet és a száraz anyagok keverékét, alaposan elkeverjük. Viszonylag sűrű massza lesz, kicsit olyan “túrós”, de azért kicsit folyós. (ezt most jól megfogalmaztam….) A végén hozzákeverjük az apróra vágott csokit, kikent, vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük (én egy kb. 18-20 cm hosszú püspökkenyér formát használtam) és előmelegített sütőben megsütjük. (gázsütőben4-es fokozaton kb. 25-30 perc) Kicsit magasabb végeredményre számítottam, de így sikerült : ) A tésztája finom, puha, a csoki pedig folyós… : )

Az egész adag ch tartalma kb. 55 gr, 10-11 szelet jön ki belőle.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140716_060233

Ricotta kráter

A fűszeres ricotta gombócból kimaradt ricottát szerettem volna elhasználni, így született meg ez a “kráteres” süti. Igazából szerintem bármilyen liszttel működik, nem muszáj a Zero6 bele. A  maglisztekkel kapcsolatban viszont nem vagyok biztos, nem tudom, hogy “tisztán” (tehát nem keverve más liszttel) hogy sikerülne, én általában keverni szoktam őket.

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 100 g durumliszt
  • 50 g Diawellness Zero6 liszt
  • 30 g kókuszreszelék
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (nálam kb.30 gr xilit, plusz egy kevés folyékony)
  • 150 g natúr joghurt
  • 1,5 dl víz
  • 100 g ricotta
  • 2 ek (kb. 40 g) cukormentes eperlekvár + édesítő, ha szükséges

A tojásokat a xilittel kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a joghurtot, majd apránként felváltva a vizet  és  a sütőporos kókuszos lisztkeveréket, (plusz édesítőt, ha szükséges) alaposan elkeverjük. A ricottát elkeverjük a lekvárral és az édesítővel. A tésztát egy 20×30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, majd a lekváros ricottát kiskanállal “beledobáljuk”a tésztába. Előmelegített sütőben megsütjük. (nálam gázsütőnél 4-es fokozaton kb. 30-35 perc.) Szerintem túróval is jó lehet, csak kicsit más ízű : )

Az egész süti ch tartalma kb. 95 g, 24 szeletre vágtam, így kb. 4 g ch szeletenként.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1404661833325

Mézdinnyés túrós zabpehelyszelet

Bevásárlás során láttuk meg tesómmal a mézdinnyét, és olyan kis guszta volt, hogy bedobtuk a kosárba, mondván, hogy majd valamihez felhasználjuk. Végül egy sütés nélküli finomság készült belőle, aminek az alapjához a krémsajtos zabpehelycsillag tésztáját tripláztuk, a krém egy túrós-tejszínes keverék, a “zselé” pedig a kókuszálom torta tetején lévő epervelőn alapszik, csak most mézdinnyével : )

Hozzávalók az alaphoz:

  • 30 dkg zabpehely
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 3 bő evőkanálnyi kókuszolaj (olvasztott)
  • édesítő ízlés szerint (kb. 9 ek xilit)
  • egy fél citrom leve
  • kb. 1,5 dl tej

A túrós részhez:

  • 50 dkg túró (nekünk Aldi-s krémes túrónk volt)
  • 1 kis doboz habtejszín (200 gr)
  • édesítő (nálunk Mardo Sweet 4 you)
  • egy fél citrom leve
  • vanília aroma
  • 0,5 dl víz
  • 1 ek étkezési zselatin

A mézdinnyés “zseléhez”:

  • 1 db mézdinnye (40 dkg volt héj nélkül)
  • édesítő ízlés szerint
  • 7 tk útifűmaghéj

Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük és alaposan összekeverjük, hogy egy jól gyúrható masszát kapjunk. (A tejet lassan adagoljuk, attól függően, hogy mennyit vesz fel.) Egy 30×20 cm-es tepsibe nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A túrót elkeverjük az édesítővel, citromlével, aromával. A habtejszínt felverjük, majd hozzákeverjük a túróhoz. A vizet felmelegítjük (mi mikróztuk), hozzáadjuk a zselatint, és jó pár percig kevergetjük, hozzáöntjük a túrós-tejszínes krémhez és alaposan elkeverjük. A zabpelyhes alapra simítjuk a krémet, hűtőbe tesszük, hogy dermedjen. A mézdinnyét botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk az édesítőt és az útifű maghéjat, elkeverjük, majd ráöntjük a süti tetejére és újra hűtőbe tesszük.

Az egész tepsi süti ch tartalma kb. 320 gr. (így lehet, hogy kicsit soknak tűnik, viszont ez csupa jó szénhidrát, szóval én nem bánom, hogy nem az a nagyon ch csökkentett sütemény : ) ) 24 kockára vágtuk, így kb. 13,5 gr ch/szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140629_193652

Reggeli keksz

Szeretem a zabpelyhes reggeliket, sósan, édesen, magokkal, gyümölccsel, túróval, szóval szinte mindenhogy. Ezért gondoltam, összehozom a kedvenceket egy keksz erejéig : ) Nekem nagyon ízlik.

Hozzávalók:

  • 60 gr zabpehely (aprószemű)
  • 30 gr zabkorpa
  • 20 gr búzacsíra (vagy helyette zabkorpa)
  • 30 gr kókuszreszelék
  • 20 gr cukormentes aszalt áfonya  (vagy más aszalt gyümölcs)
  • édesítő (nálam kb. 30-40 gr xilit)
  • 1 kk sütőpor
  • 1 tojás
  • 70 gr túró
  • fél citrom leve
  • vanília aroma
  • 15 gr olvasztott kókuszolaj 

A hozzávalókat összegyúrjuk, megformázzuk a kekszeket (nekem 12 db lett) és előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. (nálam gázsütőben 4-es fokozaton)

Szénhidráttartalom:
Az egész adag: kb. 122 gr ch
1 db keksz: 10 gr ch
100 gr-ra kiszámolva: 44 gr ch

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Zabpelyhes túrós keksz

Krémsajtos zabpehelycsillag

Eredetileg valami hasonlót terveztem, mint a “nyers keksz“, csak először hígnak tűnt a krémsajt, ahogy kikevertem a citrommal, és úgy tűnt, hogy nem lehet szépen összetölteni a kis csillagokat, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak megkenem a tetejüket és kész : ) Persze tudtam, hogy majd megszilárdul valamennyire, de már késő volt, amikor készítettem, így nem volt már kedvem várakozni. Másnap viszont, hogy könnyebben tudjam magammal vinni, mégis “összeragasztottam” őket kettesével.

Hozzávalók:

  • 100 gr zabpehely
  • 20 gr kókuszreszelék
  • 1 bő evőkanálnyi kókuszolaj (olvasztott)
  • édesítő ízlés szerint (én kb. 30 gr xilitet használtam)
  • 1-2 ek citromlé
  • tej (nekem kicsivel több, mint 0,5 dl kellett)

Töltelék:

  • kb. 80-100 gr krémsajt (Aldi, Lidl vagy mascarpone)
  • édesítő
  • ízlés szerint citromlé

A “tészta” hozzávalóit aprítógépbe tettem és alaposan összekevertem. A tejet lassan adagoltam, attól függően, hogy mennyit vesz fel. A végén egy jól gyúrható, nyújtható masszát kell kapni. Kicsit hűtőbe tettem, kinyújtottam, kiszaggattam, majd megkentem a citromos krémsajttal.Így is jó, mivel másnapra megszilárdul a tetején a krémsajt, de össze is lehet őket “ragasztani”.

Az egész adag ch tartalma kb. 90 gr. Nekem 20 csillagom lett, így darabonként kb. 4,5 gr ch. 100 gr-ra kiszámolva kb. 27 gr ch/100 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140624_060852

Kókuszgolyó

Gyors, egyszerű, finom, sütés-főzés nélküli desszert. Van már az oldalon egy hasonló Raffaello golyó recept,  az is nagyon finom, nagyon sokszor elkészítettem, de ott pár perc erejéig be kell kapcsolni a tűzhelyet, ennél viszont nem : )

Hozzávalók:

  • 10 dkg zabpehely (aprószemű)
  • 5 dkg krémsajt (én a Lidl-es Linessát szoktam használni)
  • 5 dkg túró
  • édesítő ízlés szerint
  • 2 tk kókusztejpor (vagy helyette kókuszreszelék, de abból szerintem több kell)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz

A hozzávalókat összegyúrjuk, kis időre a hűtőbe tesszük, majd vizes kézzel golyókat formázunk és meghempergetjük kókuszreszelékben. (ha morzsálódna akkor adjunk hozzá még pluszban egy kis krémsajtot vagy túrót)

Szénhidráttartalom:
Az egész adag: 80 gr ch, 1 db golyó (nekem 23 db lett): 3,5 gr ch, 100 gr-ra kiszámolva: 35 gr ch.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140615_165741

Kókuszos szelet

Az egyszerű kakaós szelet “mintájára” készült ez az egyszerű kókuszos szelet : )

Hozzávalók:

  • 10 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 1 ek (10 gr) kókuszreszelék
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő ízlés szerint
  • 2 tojás
  • 70 gr joghurt
  • 1,5 dl víz

Az összes hozzávalót alaposan összekeverjük, tepsibe öntjük és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (nálam gázsütőnél 4-es fokozat) Én egy 20×30 cm-es tepsit használtam, ez egy kicsit nagynak bizonyult, de ez csak annyiban nyilvánult meg, hogy viszonylag lapos lett, de ettől függetlenül finom szerintem : ) Magában is, eperlekvárral is és túróval is : )

Az egész adag ch tartalma kb. 80 gr, 24 szeletre vágtam, így kb. 3,5 gr ch/db.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140611_215547

Hamis bounty

Egy Facebook csoportban láttam ezt a receptet (az eredeti cukros, grízes verziót), és nagyon megtetszett, ezért gondoltam kipróbálom, természetesen cukormentesen : ) Nem mondom, hogy egy csúcs kategóriás alkotás lett, ami a kinézetét illeti, de finom volt, és nem utolsó sorban nagyon gyors! : ) (persze a hűtési időt nem számoljuk ebbe bele : ) )

Hozzávalók:

  • 1 dl tej
  • 15 gr vaj (nekem csak ennyi volt, az eredeti recept 4 dkg margarint vagy vajat ír)
  • 1 ek zabkorpa (az eredeti receptben gríz)
  • édesítő (nekem kb. 10 pötty, az eredeti receptben 4-5 dkg cukor)
  • 50 gr kókuszreszelék (az eredeti recept szerint 6 dkg kókuszreszelék)

Bevonáshoz:

  • cukormentes csoki, kevés tej, kakaópor (eredeti receptben csak olvasztott csoki volt)

A tejet a vajjal, édesítővel felforraljuk, hozzáadjuk a zabkorpát és a kókuszt. Jól elkeverjük, langyosra hűtjük. Egy darab zsírpapírra négyszögletes formát készítünk kb. 1-2 cm vastagságban, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára. Amikor kihűlt felszeleteljük és az olvasztott csokival bevonjuk. Nekem ehhez már nem nagyon volt türelmem, mert este készítettem, így csak a tetejüket kentem meg csokival, ami kicsit ront a látványon, főleg, hogy még “izzadt” is a csoki a fotózásnál : )

Az egész adag ch tartalma kb. 25 gr. (nekem 10 szeletem lett, amin utólag elcsodálkoztam, hogy már az eredeti Bounty alakjára, méretére sem emlékszem : ) )

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140527_204344

 

Almakrémes zabtekercs

Nem volt kedvem bekapcsolni a sütőt, ezért gondoltam “gyúrok” valami zabpelyhes desszertnek valót : ) Közben a mérlegem felmondta a szolgálatot, lemerült benne az elem, így csak a zabpelyhet tudtam grammra lemérni…

Hozzávalók:

A töltelékhez:

  • 1 alma
  • 1 ek túró
  • édesítő
  • 1 tk útifűmaghéj (elhagyható, vagy helyette mehet zselatin fix)

A tekercs hozzávalóit összegyúrjuk, annyi tejet adagolva, hogy jól formázható legyen. Kicsit hűtőbe tesszük. A töltelékhez az almát botmixerrel vagy késes aprítóval pürésítjük, hozzáadjuk a túrót, édesítőt, útifűmaghéjat vagy a zselatinfixet. (Attól függően, hogy mennyire híg krémet kapunk, hogy azért legyen valamennyi “tartása” majd a tekerésnél.) Egy kicsit ezt is hűtőbe tesszük, így lehet majd látni rajta, hogy dermed-e valamennyire. A “tésztát” kinyújtjuk kb. 25×15 cm nagyságúra, elterítjük rajta a tölteléket és feltekerjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd felszeleteljük. Utólag jöttem rá, hogy ha kakaóport is tettem volna bele, akkor szépen elkülönült volna a töltelék színe… na de majd legközelebb : )

Az egész adag ch tartalma kb. 60 gr, én 12 db-ra vágtam.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-04-24 06.16.52

Hópihe torta

Tesómmal szerettünk volna valami szép és finom hófehér tortát készíteni, aminek még sütés közben a Hófehérke nevet találtuk ki, de amikor megkóstoltuk valahogy arra jutottunk, hogy a hópihe jobban illik neki, mert olyan kis “pihepuhafinomság” : ) Annyira finom volt, hogy már tervezek valami hasonlót, aminél még a piskóta is fehér(ebb) lesz talán : )

Hozzávalók a piskótához:

(1 laphoz, kb. 22 cm-es formához)

  • 2 tojás
  • 1 ek xilit
  • 1 ek folyékony édesítő
  • 25 gr kókuszliszt
  • 1 tk sütőpor

Krémhez:

  • 1 csomag tejszínes pudingpor
  • 3 dl tej
  • édesítő ízlés szerint (nekünk 15 db pötty)
  • 30 gr kókuszreszelék

Ezenkívül:

  • 250 gr habtejszín (ebből a krémbe is kerül és a tetejére is)
  • kókuszreszelék a szóráshoz

A piskótához a tojásokat a xilittel kihabosítjuk (legalább 8 percig), hozzáadjuk a folyékony édesítőt (vagy helyette 1 ek vizet) és géppel (alacsonyabb fokozaton) hozzákeverjük a sütőporos lisztet. Sütőpapírral bélelt tortaformában, előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük. (180 fokon) Közben bekeverjük a következő adagot ugyanígy és megsütjük a második lapot is. A krémhez a pudingot elkeverjük a tejjel, hozzáadjuk az édesítőt és összefőzzük. Hozzákeverjük a kókuszreszeléket és hűlni hagyjuk. Közben felverjük a habtejszínt, majd 8 evőkanálnyit (robotgéppel) hozzákeverünk a kihűlt krémhez. A puding nagyon besűrűsödik, szinte “darabos” lett, olyan, mint a túró, de a tejszíntől pont jó lesz : ) Összetöltjük a két lapot (itt már nem is tettük vissza a formába, mert a krémnek már volt elég “tartása”), a maradék tejszínnel megkenjük a tetejét és megszórjuk kókuszreszelékkel, kicsit hűtőbe tesszük, hogy a hab is megkeményedjen.

Az egész torta ch tartalma kb. 90 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2014-04-20 21.46.20

Nyers kókuszos-csokis szelet

Régóta ki akartam próbálni a gyümölcslapot, de valamiért mindig halogattam. Viszont, amikor Szafinál megláttam a “nyers kókuszos csokoládé sütemény kockát“, akkor eldöntöttem, hogy nekem kell ilyen!! : ) (a másik hatalmas kedvencem az “élő zserbó“, ami annyira jól néz ki, hogy már szinte hihetetlen : ) ) Elsőre csak egy kicsi, 2 szeletes gyümölcslapot rendeltem, és mivel nem tudtam dönteni, hogy milyen tölteléket készítsek hozzá, így arra jutottam, hogy megfelezek egy lapot, ami által egy csomagból kétféle sütit tudok varázsolni : ) Az első választás végül a fent említett, kókuszos-csokis szeletre jutott, némi személyre szabást követően : )

Hozzávalók:

Az avokádót, banánt meghámozzuk, összedaraboljuk, botmixerrel, aprítógéppel vagy turmixgéppel pürésítjük, hozzáadjuk a kókuszzsírt, édesítőt, kakaóport, útifű maghéjat és alaposan elkeverjük. Hűtőbe tesszük a masszát, hogy egy kicsit dermedjen. A gyümölcslapot elfelezzük, majd rákenjük a banános krémet, befedjük a másik lappal, és a tetejét is megkenjük “csokis” krémmel, lehűtjük, végül megszórjuk kókuszreszelékkel. Bevallom töredelmesen, hogy itt most nem számoltam ch-t…. : ) Azért nem, mert ez most tényleg annyira full természetes, tele vitaminnal, hogy feleslegesnek tartottam : ) Annyit tudok, hogy 1 ilyen kókuszos lap ch tartalma 17 gr, tehát egyáltalán nem vészes. : )  Viszont ezek a nyers  sütik annyira tömények, hogy bőven elég (még nekem is : ) ) egy szelet.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Itt pedig minden alapanyagot megtalálsz, egy helyen, a legjobb áron : ) 

IMG_20140412_002856

Bounty torta

Már egy ideje tervezem, hogy sütök valami nagyon kókuszos, olyan “bounty-s” sütit, most végre meg is valósítottam.  Elégedett vagyok az eredménnyel, legfőképpen azért, mert kicsi párom – aki ugyan tonnaszámra tudja enni a csokit, a sütikért viszont egyáltalán nem rajong, főleg nem az ilyesfajta “fitt” sütikért – miután megkóstolta, közölte, hogy ez naaaggggyon finom, és ugyan vágjak már neki egy normális, emberes szeletet :  )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

Krém:

  • 10 g vaj
  • 0,5 dl habtejszín
  • 1 dl tej
  • 2 csapott tk barna rizsliszt
  • 40 g kókuszreszelék
  • édesítő

Csokimáz:

  • 30 g magas kakaótartalmú étcsoki
  • 0,5 dl tejszín
  • 2 tk xilit
  • 1 tk kókuszvirág cukor (helyette mehet xilit)

A piskótához a tojásokat a xilittel, folyékony édesítővel, aromával habosra keverjük (legalább 6-8 percig), majd kézi habverővel beleforgatjuk a sütőporral elkevert liszteket. Sütőpapírral bélelt, vagy kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben kb. 18-20 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tejszínt és a tejet az édesítővel felmelegítjük, hozzáadjuk a kókuszreszeléket, vajat és a lisztet és kicsit összefőzzük. Amikor kicsit kihűlt a piskótánk, akkor rákanalazzuk a krémet, hűtőben lehűtjük. (Legközelebb kipróbálom cukormentes tejcsokival, szerintem úgy még finomabb lenne, csak nekem most nem volt itthon sajnos.)

A csokimázhoz a hozzávalókat mikróban kicsit felmelegítjük (természetesen lehet tűzhelyen is, de nekem most így kényelmesebb volt),elkeverjük, hogy a csoki teljesen elolvadjon, majd ráöntjük a torta tetejére, és újra hűtőbe tesszük.

Az egész torta ch tartalma: kb. 80 g.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20140309_191048

Kókuszos keksz

Egyik kedvenc keksz receptem még a kalóriaszámlálós időből, ami karácsonyra is kitűnő választás lehet.

A recept a volt Jegeskávé oldalról származik, Roxától.

Hozzávalók:

  • 7 dkg zabpehelyliszt
  • 7 dkg durumliszt
  • 4 dkg graham liszt
  • 2 dkg zabkorpa
  • 5 dkg kókusz
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál sütőpor
  • Csipet só
  • 2 evőkanál folyékony édesítő
  • 2 evőkanál porédesítőt
  • Valamilyen aroma (vanília, kókusz, narancs, citrom, ízlés szerint)
  • 1 tojás sárgája
  • 7 dkg light (langyosított) margarin (vagy más zsiradék, ki mit használ)
  • – Kb. 6 dkg joghrut (amennyit felvesz a tészta)

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. Kb. egy órára hűtőbe tesszük. Kinyújtjuk (kb. 2-3 mm vastagra), kiszaggatjuk és megsütjük.
Sütés előtt tojás sárgájával, vagy joghurttal megkenjük. Figyelni kell a sütésnél (és a nyújtásnál is), hogy mennyire akarjuk ropogósra, vagy puhára sütni. Ebből a mennyiségből kb. 60 db keksz lesz.

Egy keksz kb. 20 kcal. (Ch-t nem tudok, mert amikor ezt sütöttem, akkor még kalóriát számoltam )

A kekszeket meg lehet mártani olvasztott diétás csokiban, de enélkül is finom.

IMG_20111204_225110

Trópusi minitorta (sütés nélküli)

Egy kis nyáridéző, frissítő édesség, trópusi gyümölcsökkel.

Tészta:

  • 10 dkg zabpehely
  • 2 evőkanál kókuszreszelék
  • édesítő
  • vanília aroma
  • pár evőkanál joghurt (vagy tej, víz, vaj, kókuszzsír, kinek mi tetszik )

A mangós réteghez:

A kivis réteghez:

A tetjére:

  • 2 db kisebb banán
  • 2 evőkanál krémsajt
  • kb. egy tk útifűmaghéj (én ezt sajnos itt kihagytam, ezért kicsit lágy maradt a krém)

Az alapanyagokat Szafinál, a Diétás Ételek Webshopban lehet egy helyről jó áron beszerezni.

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, formába simítjuk. (nekem 2 db kb. 10 cm átmérőjű mini torta lett)

A mangós és a kivis réteghez meghámozzuk a gyümölcsöket, apróra vágjuk, majd botmixerrel vagy aprítógéppel pürésítjük,hozzáadjuk az édesítőt, majd apránként az útifűmaghéjat. Ennek idő kell, amíg megszívja magát, és „bezselésíti” a gyümölcsöket.

Az alapra kanalazzuk a mangós részt, kicsit betesszük a hűtőbe (én addig hagytam bent, amíg elkészítettem a kivis réteget), majd jöhet a kivi, újra hűtés.

A banános réteghez a banánt villával összenyomkodjuk, hozzákeverjük a krémsajtot, az útifűmaghéjat, majd a tortákra simítjuk. A tetejét gránátalma maggal díszítettem.

Talán kicsinek tűnhet a torta, de ezek a “nyers sütik” annyira tömények, hogy bőven elég egy-egy kis szelet is. Legközelebb a zabpelyhes alap helyett gyümölcslapból is kipróbálom. Úgy még kevesebb a munka vele :  )

A Facebookon itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

1391255638010

Epres kókuszos sütés nélküli minitorta

 

Tészta:

  • 10 dkg zabpehely
  • 2 evőkanál kókuszreszelék
  • édesítő
  • vanília aroma
  • pár evőkanál joghurt (vagy tej, víz, vaj, kókuszzsír, kinek mi tetszik )

Az epres réteghez:

  • 30 dkg eper
  • kb. 4-5 teáskanál útifűmaghéj
  • 2 evőkanál kókusz
  • édesítő ízlés szerint

Tetejére:

  • pár kanálnyi túró, joghurt, édesítő
  • (krémsajt még jobb lett volna, de nekem az most nem volt)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, formába simítjuk. (nekem 2 db kb. 10 cm átmérőjű mini torta lett, két db 500 gr-os kókuszzsír dobozt használtam, mivel nincs ilyen kicsi formám.)

Az epres réteghez az epret villával összenyomkodjuk, hozzáadjuk a kókuszt, édesítőt, majd apránként az útifűmaghéjat. Ennek idő kell, amíg megszívja magát, és „bezselésíti” az epret.
Elterítjük az alapra, hűtőbe tesszük pár órára, majd elterítjük rajta a túrós masszát.

IMG_20140122_200544

Raffaello

Nagyon gyorsan, egyszerűen elkészíthető kis nasi.  Reggelinek is kitűnő, de nálam sokszor előfordul ebéd utáni desszertként is. Szeretem, mert finom, gyors, laktató, olyan igazi egyszerű, de nagyszerű kategória. (A recept a fittsütis blogról származik, ami azóta az eredeti formájában megszűnt, viszont újra elérhetőek a receptek és egyéb érdekes cikkek, stb. ITT) Jól lehet variálni, készült már ugyanez a “minta” alapján pl csokis-mogyorós golyó is.  (Sütés-főzés nélküli kókuszgolyó recept ITT)

Hozzávalók:

  • 35 gr zabkorpa
  • 2 dl tej
  • 15 dkg zsírszegény túró
  • édesítő (ennél a receptnél én általában “pötty”-öt használok, kb. 15 db-ot)
  • pár csepp vanília és pár csepp mandula aroma
  • csipet só
  • 1 evőkanál kókuszreszelék
  • +Kb. 15 gr kókuszreszelék a forgatáshoz

 

A hozzávalókat sűrűre főzzük (tulajdonképpen egy kókuszos tejbezabiról van szó), majd amikor teljesen kihűlt, hozzákeverjük a villával áttört túrót. Alaposan elkeverjük, majd nedves kézzel golyókat formálunk, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. A közepébe tehetünk mandulát, mogyorót. Pár óráig hűtjük. (Krémes túró esetén kicsit sűrűbbre főzzük a “tejbezabit”, tehát vagy valamennyivel több zabkorpa, vagy kicsivel kevesebb tej kell.)

Én ezt általában este szoktam összefőzni, éjszakára megy a hűtőbe, majd reggel formázom.  Összesen kb. 40 gr ch-t tartalmaz, és kb. 18-20 db golyó lesz belőle.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Hamis Raffaello diétás