Már régóta terveztem, hogy a “mini mikrós piskótát” elkészítem sütőben is valamilyen sütemény formájában. Aztán a napokban szembejött velem Szafi paleo gyümölcskenyér receptje, és így már meg is volt, hogy milyen formát kap az én süteményem. Kicsit változtattam az arányokon a mikrós verzióhoz képest, így ez inkább túrós, mint piskótás, illetve került bele most kókuszolaj is, ami szerintem akár el is hagyható, de a lényeg, hogy szerintem nagyon finom lett.
Másik három hasonló (de teljesen más alapanyagokkal készült) recept: Karácsonyi gyümölcskenyér ITT, Kókuszkenyér ITT, Gyömbéres túrós szelet ITT.
Hozzávalók:
- 3 tojás
- 130 g Szafi Reform süteményliszt
- 250 g túró
- édesítő ízlés szerint
- kb. 80-100 g víz
- 1 ek olvasztott kókuszolaj (szerintem el is hagyható)
- pár csepp narancsaroma
- kb. 40 g aszalt gyümölcs (nálam sárgabarack és cseresznye)
- 20 g cukormentes ét- vagy tejcsoki (nálam Wawel)
- poreritrit a tetejére
A tojásokat kézi mixerrel egy kicsit kihabosítjuk, hozzáadjuk a villával áttört túrót, olajat, lisztet elkeverjük. Majd kanállal beleforgatjuk az apróra vágott aszalt gyümölcsöt és csokit. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 50 percig sütöttem. 20 cm-es szilikon formát használtam.)
Szénhidrát és kalória:
Az egész adag: 80 g c és 1045 kcal.
9 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 116 kcal.
100 gramm kész süti: 14 g ch és 179 kcal.
A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : ) )