tönkölydara

Császármorzsa sütőben


Igazából soha nem voltam különösebben nagy császármorzsa rajongó, valamiért nekem ez az étel kimaradt. Ennek ellenére készítettem már egyszer-kétszer és tényleg nagyon ízlett is, de úgy magamtól nem nagyon jut eszembe, hogy hú most készítek egy császármorzsát : ) Viszont, amikor megláttam EZT a receptet a Sütisdobozom oldalon, akkor nem hagyott nyugodni a dolog, és tudtam, hogy ki kell próbálnom. Már csak azért is, mert valamiért mindig is szerettem a szokásostól eltérő sütési, elkészítési módokat. Tehát amit sütőben sütnek, azt én szeretem serpenyőben elkészíteni, most pedig fordítva…. egy serpenyős étel készült sütőben sütve.

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 dl tej
  • 30 g puha vaj
  • 150 g teljes kiőrlésű tönkölydara (vagy helyette zabkorpa)
  • 100 g zabkorpa (vagy helyette is tönkölydara, csak nekem nem volt annyi)
  • édesítő (nálam 30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 citrom reszelt héja
  • pár csepp vanília aroma (elhagyható)
  • 4 ek folyékony kókuszolaj

A tálaláshoz:

A tojások sárgáját a vajjal és az édesítő felével habosra keverjük. Hozzáöntjük a tejet, majd a tönkölydara és zabkorpa keverékét, a citromhéjat, aromát és alaposan elkeverjük, hűtőbe tesszük legalább fél órára. A tojások fehérjét a maradék édesítővel felverjük, beleforgatjuk a darás keverékbe. Egy (kb. 20×30 cm-es) tepsibe öntjük a kókuszolajat, betesszük a sütőbe és előmelegítjük. (Az eredeti recept szerint 250 fokra kell. Nekem fogalmam nincs, hogy a régi gázsütőmön mennyi a 250 fok, így én maximumra, azaz 8-asra állítottam.) Pár perc után beleöntjük a tésztát és kb. 5 percenként megkeverjük, majd morzsáljuk és készre sütjük. (Nekem összesen kb. 40 percig sült, de lehet, hogy kicsit “túlmorzsáltam”, az eredeti recept szerint 20-25 perc is elég neki.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 180 g ch és 1840 kcal.
100 grammra kiszámolva: kb. 30 g ch és 316 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos kocka


Csak annyi volt biztos, hogy kókuszos sütire vágytam….Ez lett belőle : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A liszteket, darát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, majd a száraz keveréket és alaposan összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fokon- kb. 30 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Sütőből kivéve, fogpiszkálóval megszurkáljuk, majd lekenjük a az édesítővel, kókuszreszelékkel elkevert kókuszkrémmel és letakarjuk alufóliával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 72 g ch és 1400 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 6 g ch és 116 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 315 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

kókuszos

Almás darás


Megmondom őszintén, hogy ez a süti úgy készült, hogy lesz, ami lesz… hétköznap este dobtam össze azzal, hogy az elkövetkezendő 2-3 napra kell valami uzsonna… meglepően jó lett : ) Gyors, egyszerű almás darás szelet.  (Még több almás recept ITT.)

Hozzávalók:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük (nem kell gép, nem időzünk ilyenekkel : ) ), majd a két részt összeöntjük és összekeverjük (én csak egy kanalat használtam). Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30-35 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 120 g ch és 730 kcal.
9 szeletre vágva, 1 szelet: 13 g ch és 81 kcal.
100 grammra kiszámolva: 31 g ch és 189 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Almás darás szelet édesítőszerrel

Tejbegrízes túrótorta

Anyuéknál töltöttem a hétvégét, és tesóm kérésére készült ez a torta. Egy újságban meglátott egy grízes krémes szeletet, és kitalálta, hogy nekünk az kell : ) Aztán tovább olvasva kiderült, hogy ahhoz bizony több lapot kellene sütni, amihez nekünk nem sok kedvünk volt az akkor még javából tomboló melegben, így leegyszerűsítettük a dolgot és máshogy oldottuk meg. Így lényegében teljesen más lett a égeredmény, de a lényeg, hogy finom lett : )

Hozzávalók az alaphoz:
(22 cm-es tortaformához)

A krémhez:

  • 2 dl tej (vagy szerintem jó víz is)
  • 25 g teljes kiőrlésű tönkölydara (vagy helyette szerintem jó zabkorpa is)
  • édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • fahéj (1 kk)
  • egy fél citrom héja
  • 500 g túró

Tetejére:

Az alaphoz a hozzávalókat összekeverjük (kanállal vagy kis kézi habverővel, először külön-külön a száraz és nedves hozzávalókat, majd az egészet egybekeverve), formába öntjük (sűrű massza lett) és előmelegített sütőben megsütjük. (Én 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.) A krémhez a tejet az édesítővel elkeverjük, felmelegítjük hozzáadjuk a tönkölydarát, fahéjat, citromhéjat és folyamatosan kevergetve összefőzzük. Amikor kicsit kihűlt, hozzákeverjük a túrót és eloszlatjuk a piskótán, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára (vagy legalább egy pár órára).

Szénhidrát és kalória:
(10-12 szeletre vágható)

Az egész adag: 100 g ch és 1600 kcal.
100 gramm kész süti: 9,5 g ch és 155 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150725_100323

Kókuszos cukkinis sütemény

A múltkori kakaós cukkinis süti sikerén felbuzdulva (recept ITT), újra neki álltam egy cukkinis
süteménynek : ) Most viszont direkt – szánt szándékkal – kihagytam a kakaóport, kíváncsi voltam, hogy vajon így milyen lesz. És hogy milyen lett? Szerintem nagyon finom, és kóstolták mások is, nekik is ízlett : ) Félig kihűlt állapotában kicsit “kókuszos piskótás” fílingje van, pár órás hűtés után pedig olyan, mintha valamilyen túrós süti lenne.

Hozávalók:

  • 2 tojás (M-es)
  • 300 g cukkini (tisztán, héj nélkül)
  • 100 g zabpehelyliszt 
  • 100 g Diawellness Zero6 liszt (ezt használtam – vagy helyette szerintem mehet zabpehelyliszt)
  • 50 g tk tönkölydara (vagy zabkorpa)
  • 30 g kókuszreszelék
  • édesítő (nálam kb. 45-50 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • 100 g Cocomas kókuszkrém (ezt használtam – vagy helyette joghurt)
  • fél citrom leve, héja
  • 1 ek olvasztott kókuszolaj
  • 1 dl víz

A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük, vagy lereszeljük. A liszteket, darát (vagy zabkorpát), sütőport, kókuszreszeléket elkeverjük. A tojásokat – szétválasztás nélkül – az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, héját, a kókuszkrémet és kicsit tovább keverjük, majd a vizet és a lisztes keveréket is hozzáadjuk, végül belekeverjük a pépesített (vagy reszelt)cukkinit is. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 40 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 130 g ch s 1740 kcal.
12 (nagy) szelet esetén, 1 szelet: 12 g ch és 145 kcal.
100 g kész süti: 16 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Kókuszos cukkinis sütemény

Joghurtos almatorta

Valami almás sütire vágytam, olyan nagyon almásra, sok almával, olyan almás pités töltelékkel. Így
született meg az almatorta : )

Hozzávalók az alaphoz:
(kb. 22 cm-es tortaformához)

Az almás réteghez:

  • 350 g reszelt alma
  • édesítő (nálam összesen kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 1 tk almáspite fűszer (fahéj, citromhéj, szegfűszeg, szerecsendió -ezek keveréke)
  • 200 g natúr joghurt
  • 1 tojás
  • 10 g teljes kiőrlésű tönkölydara (vagy helyette zabkorpa)
  • reszelt citromhéj

A tojást, kókuszolajat, édesítőt elkeverjük majd hozzáadjuk a szódabikarbónás lisztet és összegyúrjuk, majd egy tortaforma aljára nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A lereszelt almát megszórjuk az édesítő kb. felével, hozzáadjuk a fűszert. A joghurtot, tojást, maradék édesítőt, reszelt citromhéjat, tönkölydarát elkeverjük, majd hozzáadjuk az almához. A tésztát elősütjük (180 fokon kb. 10 percig sütöttem), majd ráöntjük az almás joghurtos keveréket és készre sütjük. Itt elfelejtettem az időt nézni, de elég sokáig sütöttem, legalább 50-60 percig.

Az egész adag ch tartalma kb. 125 g ch, 10-12 szeletre vágható, így kb. 10 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17,5 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Joghurtos almatorta

Tejbegrízes muffin

Hogy honnan jött az ötlet? Nem is tudom…. talán onnan, hogy a görög citromos süti óta (recept ITT)
újra felfedeztem a teljes kiőrlésű tönkölydarát, ami szerintem nagyon finom, és teljesen “igazi” tejbegrízt lehet készíteni belőle. Annyira igazit, hogy az igazi kritikusnak mondható párom sem vette észre a “trükköt”, amikor megkóstolta : ) Szerintem zabkorpával is működőképes a recept, azzal is nagyon finom tejbe”gríz” készíthető, de ez egy kicsit más, máshogy finom : )

Hozzávalók a muffintésztához:

A tejbegrízhez:

Először a tejbegrízt készítjük el: a hozzávalókat elkeverjük, összefőzzük, félretesszük hűlni, addig besűrűsödik. A muffintészta hozzávalóit elkeverjük (először külön-külön a száraz és a nedves anyagokat, nem kell gép, elég egy kanál, vagy kézi habverő). A tészta kb. felét muffin formába kanalazzuk, erre jön a tejbegríz (kb. 1-1 púpozott tk), majd egy újabb réteg tészta, és előmelegített sütőben megsütjük. 180 fokon kb. 18-20 percig sütöttem, 6 db normál méretű muffinom lett ebből az adagból.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, 6 db muffin esetén 16 g ch/db. 100 gramm kész muffin kb. 22 g
szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150425_105156

Tejeskávé süti

Igen, igen, már megint “az a süti”, bocsánat, de nekem nagyon bejött : ) Szóval a görög citromos süti (recept ITT) és a forrócsoki-süti (recept ITT) után most itt a tejeskávé süti : ) Lényegében majdnem ugyanaz, illetve hasonló, de mégis más, és nekem nagyon-nagyon ízlik ez a változat is. És azt hiszem nincs több ötletem (egyelőre : ) ) ezzel a sütivel kapcsolatom, szóval egy ideig leállok, ígérem : ) (Egy másik, kicsit hasonló és szintén kedvenc kávés süti recept ITT)

Hozzávalók:

Az “öntethez”:

Tetejére:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, dara, só, sütőpor, édesítő – a kávét még nem kell hozzáadni!), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, aroma) azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a massza felét, a másik felébe belekeverjük a kávét majd ráöntjük a “fehér” tésztára, (kanállal “elegyengetjük”) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok lehet – kb. 20 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)
Amíg sül a süti elkészítjük az öntetet, ami lényegében egy vaníliás tejeskávé. A hozzávalókat elkeverjük
felmelegítjük, (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is).A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a tejeskávéval, alufóliával letakarjuk és hagyjuk kihűlni.

Az egész adag ch tartalma kb. 95 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 8 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 16 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150418_103841

Forrócsoki-süti

Nagyon ízlett a múltkori görög citromos süti (recept ITT), már akkor tudtam, hogy lesz folytatása, és azt is tudtam, hogy kakaós lesz a folytatás, valamilyen “rumos” sziruppal. Be is kevertem szinte ugyanazt a tésztát, be is tettem a sütőbe, és akkor villant be az ötlet, a csokival kapcsolatban…. ne csak simán kakaós legyen, hanem csokis, forró csokis. Gyorsan kikaptam és megszórtam reszelt csokival, és akkor már az is egyértelmű volt, hogy nem csak simán “sziruppal” locsolom meg a végén, hanem csokis kakaóval : ) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de úgy szerintem több kell bele, különben “elveszik” a tésztába. Így viszont, hogy a tetejére szórtam, “nem nyelte be” a tészta nagyon jó kis csokis-kakaós-szaftos finom lett a végeredmény.

Hozzávalók:

Az “öntethez”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, sütőpor, édesítő, kakaópor), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, rumaroma), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt), megszórjuk a tetejét reszelt csokival és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) A csokit bele is lehet keverni a tésztába, de én akkor kicsivel többet tennék bele. Amíg sül a süti elkészítjük az öntetet, ami lényegében egy kakaó, egy kis rumaromával és csokival megspékelve.  A hozzávalókat a csoki kivételével elkeverjük felmelegítjük, (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) majd beledobjuk a csokit is, hogy elolvadjon. A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a csokis kakaó kb. felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék kakaót is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 110 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 9 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150411_082336

Görög citromos süti

Hogy mitől és mennyire görög, azt nem tudom. Hogy mitől citromos azt tudom. És azt is, hogy pofonegyszerű, nincs tojáshabosítás, óvatos keverés, stb. csak “sitty-sutty” össze kell keverni és már mehet is a sütőbe. A végeredmény pedig egy nagyon finom pihe-puha, “szaftos” kellemes kis süti. Nem is tudom, hogy miért vártam ilyen sokáig az elkészítésével??? : ) Ugyanis, már elég régen…. nagyon régen kinéztem magamnak ezt a finomságot. Stahl Judit receptje, a neten nem is találtam más variációt. Én viszont alakítottam rajta egy kicsit, a liszt- és cukorcserén túl, csökkentettem is az adagot, hogy passzoljon a tepsimhez : ) Illetve adtam hozzá egy kis zsiradékot is kókuszolaj formájában. (Eredetileg 300 g lisztféleség kell hozzá, egy 20×30 cm-es tepsihez, ha valaki ekkora adagot szeretne készíteni, akkor a 100 g zabpehelyliszt, 100 g Diawellness Zero6 liszt és 50 g tönkölydara, 50 g zabkorpa keverék az ideális szerintem, 3 tojással és valamennyivel több joghurttal.)  Hogy melyik az eredeti recept nem tudom, azt hiszem, hogy talán Stahl Judit egyik könyvében szerepel, én ezt a Nosalty-s receptet használtam kiindulópontként.

Hozzávalók:

A “sziruphoz”:

Előveszünk két keverőtálat, az egyikbe tesszük a száraz hozzávalókat (lisztek, korpák, só, szódabikarbóna, édesítő), elkeverjük, a másikba a nedves anyagokat (tojások, joghurt, kókuszolaj, citromhéj, citromlé), azt is elkeverjük, majd a kettőt összeborítjuk és összekeverjük. (Nem kell hozzá gép, fakanál, szilikonlapát, kézi habverő, ezek közül egy elég : ) ) Sütőpapírral bélelt, vagy kikent-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű volt) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 3 és feles fokozaton – ez kb. 170-175 fok lehet – kb. 25 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.) Amíg sül a sütik elkészítjük a szirupot. A hozzávalókat elkeverjük, felmelegítjük. (én mikróztam, de persze lehet tűzhelyen is) A sütőből kivéve a sütit jó alaposan “megszurkáljuk” (én fogpiszkálóval végeztem el ezt
a műveletet : ) ) és meglocsoljuk a szirup felével, alufóliával letakarjuk és kb. 15 percig pihentetjük, majd a maradék szirupot is ráöntjük. Én újra letakartam alufóliával, és szépen magára hagytam egy éjszakára : ) Reggel pedig nagy izgatottan settenkedtem ki a konyhába, hogy vajon milyen lett a sütim….. röviden és tömören: mennyei! : )

Az egész adag ch tartalma kb. 100 g, én 12 szeletre vágtam, így kb. 8-8,5 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 17 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150404_124637