kókuszkrém

Piros bogyós túrótorta


Lapult még a fagyasztóban egy kevés ribizli, hát készítettem alá egy tortát : D Mégpedig egy fehércsokis, kókuszos túrótortát, amit ráadásul még sütni sem kell. Csak a hűtési időt kell kivárni. Megéri várni, mert szerintem nagyon finom : )

Sütés nélküli kókuszos túrótortaHozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es tortaformához)

A krémhez:

A tetejére:

  • 100 g (mirelit) piros ribiszke
  • 40 g kókuszkrém
  • édesítő ízlés szerint
  • 1 tk (5 g) étkezési zselatin

Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük, összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük.

A krémhez a kókuszkrémet, édesítő, zselatint egy edénybe tesszük, és folyamatosan kevergetve – alacsony hőfokon – felmelegítjük. Tűzről levéve, beletördeljük a csokit, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és elkeverjük. Amikor kicsit kihűlt elkeverjük a túróval. (Villával vagy kis kézi habverővel.)

Az alapot lekenjük lekvárral, ráöntjük a túrós részt és hűtőbe tesszük (én egy éjszakát hagytam állni).

A zselés réteghez egy edénybe tesszük a ribizlit (felengedés nélkül), a kókuszkrémet elkeverjük a zselatinnal és a ribizlire öntjük, majd alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kicsit kihűtjük, majd a ráöntjük a (megdermedt) tortára és újra hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 116 g ch és 1570 kcal.
100 g torta: 14,5 g ch és 196 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Banán jégkrém


Nem vagyok nagy “fagyis”, de nem tudtam ellenállni ennek a kis jégkrém formának, amikor megláttam. És ha már megvettem, akkor muszáj volt tesztelni is. (Egyébként “komoly beruházás” volt… 360 Ft a Pepco üzletekben : ) ) Elsőre fogalmam nem volt, hogy mennyi az annyi, mármint ami a hozzávalók arányát illeti, így csak egy kis adag készült, de tetszik a dolog, így fogok majd még kísérletezni vele.

Hozzávalók:

  • 120 g banán (héj nélküli súly)
  • 120 g kókuszkrém (nálam most Aldi-s)
  • édesítő ha szükséges

A banánt villával áttörjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, édesítjük, ha szükséges, majd jégkrém formába adagoljuk és fagyasztóba tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: kb. 28 g ch és 370 kcal.
3 db esetén, 1 db: 9 g ch és 123 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Bounty kocka


Tudom, tudom, az oroszkrém kockánál megígértem, hogy nincs több arra a sémára készített süti, de még eszembe jutott a Bounty, és muszáj volt kipróbálni : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

  • hozzáadott cukortól mentes csoki a díszítéshez

A lisztet, zabkorpát, kakaóport, sót, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 22-25 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez (a túró kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a túrót majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd olvasztott csokival díszítjük. (Én egyetlen kocka Wawel tejcsokit találtam, így csak a képen látható két szeletre jutott, ezért nem is írok mennyiséget, illetve a tápértékbe se számoltam bele.)

Szénhidrát és kalória:
(a csoki nélkül)

Az egész adag: 95 g ch és 1670 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 139 kcal.
100 g süti: 12,5 g ch és 220 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mangós csirke


Nagyon-nagyon régóta terveztem egy ilyesmi mangós csirkét… csak vagy mangóm nem volt, vagy volt mangóm és kedvem/ihletem nem volt mellé : D Most viszont minden adott volt : ) A tésztához most is Szafi receptjét használtam, de persze bármilyen tésztával elkészíthető.

Hozzávalók:

  • 300 g csirkemell filé
  • 150 g kókuszkrém (vagy helyette szerintem jó tejszín is)
  • só, bors, chili, kurkuma, gyömbér
  • kb. 150 g mangó (“tisztán”, héj nélkül mérve)
  • “bő” fél dl víz
  • egy kevés citromlé
  • egy kevés kókuszolaj

A tésztához:

  • 140 g Szafi Free nokedli lisztkeverék (ilyen)
  • só (3-4 g)
  • 80 g víz

A csirkemellet apróra vágjuk, sózzuk, fűszerezzük. Egy kevés kókuszolajon megforgatjuk, fehéredésig kevergetjük, hozzáadjuk a reszelt gyömbért,  felöntjük kókuszkrémmel, vízzel, citromlével, ízlés szerint fűszerezzük és készre főzzük.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 5 percig pihentetjük. Én tésztakészítőt használtam (ILYET), nagyon jó kis “kütyü”, pikk-pakk megvan a tészta. Beletettem a tésztát és forrásba lévő sós vízbe “nyomtam” és megfőztem. (Szafinál van róla videó is, tényleg annyira egyszerű, mint amilyennek látszik : ) ) Szinte pillanatok alatt kész, 1-2 perc volt nekem. Persze tésztakészítő nélkül is elkészíthető: Kinyújtjuk, feldaraboljuk majd forrásban lévő sós vízben kifőzzük.

Szénhidrát és kalória:

A “szósz”: 25 g ch és 770 kcal.
A tészta: 91 g ch és 457 kcal.
Összesen: 116 g ch és 1227 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Raffaello szelet


Régóta izgatja a fantáziámat az a bizonyos Raffaello szelet, ami kering a neten. Megnéztem jó pár receptet, szinte mindegyik ugyanaz volt, ezért nem is tudom, hogy hirtelen melyiket jelöljem meg forrásként… Végül szinte teljesen átalakítottam, de nagyon jó kiinduló pont volt. A végeredmény pedig… húúú, mintha Raffaelo golyóba harapnék, kb. olyasmi élmény : )

Hozzávalók a tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

A lisztet, zabkorpát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A két tojásfehérjét és a tojást az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel magas fokozaton, minimum 5-6 percig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet és végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 20 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.)
A krémhez a (krémsajt kivételével) elkeverjük a hozzávalókat és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzük. Kihűtjük és hozzákeverjük a krémsajot majd elsimítjuk a süti tetején. Hűtőbe tesszük, majd megszórjuk kókuszreszelékkel és mandulával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 100 g ch és 1590 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 132 kcal.
100 g süti: 15,5 g ch és 248 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Fehércsokis sajttorta

A korábbi túrógombóc sajttorta (recept ITT) ihlette ezt a tortát, csak most kicsit ünnepivé varázsoltam. Imádom a fehércsokit, de azért azt nem eszik minden nap az ember, viszont így az ünnepek közeledtével kihasználtam a lehetőséget : ) Szerintem nagyon-nagyon finom lett. (És szerintem tejcsokival is finom lehet : ) )

Hozzávalók a golyókhoz:

A tésztához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Először elkészítjük a golyókat: a csokit megolvasztjuk 1 tk folyékony kókusztejjel (én mikróztam, de figyelni kell), amikor kicsit kihűlt, hozzáadjuk a krémsajtot, a kókuszreszeléket, egy kanállal elkeverjük, hűtőbe tesszük. A tészta hozzávalóit aprítógépben összekeverjük (vagy kézzel összegyúrjuk), sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk. A fehércsokis krémből golyókat formázunk (nekem 9 db lett), rátesszük a tésztára és visszatesszük a hűtőbe, amíg elkészítjük a krémet. A csokit egy kevés kókusztejjel megolvasztjuk, majd összekeverjük a hozzávalókat (kis kézi habverővel). Az alapra öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40 percig sütöttem. Sütőből kivéve még hígnak tűnhet, de ahogy hűl, jó lesz : ) ).

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 62 g ch és 1650 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 206 kcal.
100 grammra kiszámolva: 10,5 g ch és 284 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Kókuszos csokis sajttorta


Egy újabb sajttorta… mert abból sosem elég, ugye? : ) Most kókuszos csokis ízvilágban. Szerintem isteni finom lett.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépbe tesszük, egyet-kettőt keverünk rajta, majd sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krém hozzávalóit kézi habverővel elkeverjük, az alapra öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 45 percig sütöttem. Ilyenkor még lágynak tűnhet, de ahogy kihűl, lehet szeletelni.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. : 60 g ch és 1330 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 7,5 g ch és 166 kcal.
100 gramm torta: 10 g ch és 225 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

sajttorta

Sütőtökös chia puding


Nemrég a Facebook-on egy ismerősömnél láttam egy hasonló sütőtökös chia pudingot, ami annyira megtetszett, hogy szinte azonnal nekiálltam. Igaz, könnyű dolgom volt, ugyanis pont volt kéznél egy kis maradék sült sütőtök… Szerintem nagyon finom lett, igazi kis őszi-téli tízórai, uzsonna vagy akár desszert.

Hozzávalók:

A kókuszkrémet, vizet elkeverjük, hozzáadjuk a chia magot, az édesítőt, maca port, kekszfűszert és jó pár órára hűtőbe tesszük. Nekem egész éjszakára bent volt. Hozzákeverjük a sütőtökpürét, a tetejére tesszük a lekvárt és megszórjuk kakaóbab törettel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 15 g ch és 250 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

chia

Kókuszos túrószelet


A korábbi kókuszos túrómuffin alapján készítettem ezt a sütit, egy kis lekvárral felturbózva. Finom lett : )

Hozzávalók:

A tojásokat (szétválasztás nélkül) az édesítővel (géppel) habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, a villával áttört túrót, majd végül a sütőporral elkevert kókuszreszeléket (ha szükséges akkor adjunk hozzá a végén 1-2 ek vizet.) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (elég sűrű), a tetejére kanalazzuk a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 45 percig sütöttem. 24×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 48 g ch és 1850 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 4 g ch és 154 kcal.
100 gramm kész süti: 6 g ch és 229 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

kókuszos

Kókuszos kocka


Csak annyi volt biztos, hogy kókuszos sütire vágytam….Ez lett belőle : )

Hozzávalók:

A tetejére:

A liszteket, darát, kókuszreszeléket, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, majd a száraz keveréket és alaposan összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fokon- kb. 30 percig sütöttem, 24×17 cm-es tepsit használtam.) Sütőből kivéve, fogpiszkálóval megszurkáljuk, majd lekenjük a az édesítővel, kókuszreszelékkel elkevert kókuszkrémmel és letakarjuk alufóliával.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 72 g ch és 1400 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 6 g ch és 116 kcal.
100 gramm kész süti: 16 g ch és 315 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

kókuszos

Paleo Sacher muffin


Készítettem már korábban is egy Sacher torta ihlette muffint (recept ITT), ami nekem nagyon nagyon ízlett, ezért most gondoltam, hogy megpróbálok egy hasonlót összehozni csak szinte teljesen más hozzávalókból. Szerintem ez is nagyon finom lett : )

Hozzávalók muffinhoz:

A tetejére:

A muffinhoz elkeverjük külön-külön a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük. Formába kanalazzuk, a tetejére tesszük a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük. (180 fokon kb. 25 percig sütöttem. 6 db muffin lett ebből az adagból.) A tetejét bevonjuk olvasztott csokival. (Ennél most nem süllyedt le a lekvár, mint a korábbi változatnál, de így is nagyon jó volt.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 75 g ch és 840 kcal.
6 db esetén, 1 db muffin: 12,5 g ch és 140 kcal.
100 grammra kiszámolva: 20 g és 227 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Sacher

Szafi Free piskóta


Egy újabb Szafi Free lisztkeverék próba, egy újabb sikerélmény és kedvenc : ) Se tojás, se tej, se olaj (se kézi mixer : ) ) nem kell hozzá. Szinte egy-két perc alatt összeállítható és már mehet is a sütőbe.

A csomagoláson lévő alapreceptet használtam, csak annyi különbséggel, hogy feleztem az adagot.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

  • 125 g Szafi Free világos piskóta lisztkeverék (ilyen)
  • 80 g langyos víz
  • 17 g frissen facsart citromlé
  • 35 g poreritrit

A kenéshez:

A krémhez:

A piskótához a hozzávalókat kézi habverővel elkeverjük, kókuszolajjal kikent formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 12-13 percig sütöttem.)
Sütőből kivéve fogpiszkálóval kicsit megszurkáljuk, lekenjük az édesítős kókuszkrém, citromlé keverékével (előtte kicsit mikróztam), alufóliával letakarjuk.
A krém hozzávalóit (az olaj kivételével) elkeverjük, összefőzzük (én bevallom, hogy most csak a mikróba dobtam be pár másodpercre), a végén hozzákeverjük a kókuszolajat, majd a piskótára kenjük és hűtőbe tesszük. A tetejét olvasztott csokival díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 100 g ch és 710 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 12,5 g ch és 89 kcal.
100 gramm kész torta: 27 g ch és 192 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

piskóta

Sült kókuszos zabkása eperrel


Volt maradék túró, volt maradék eper, és nem volt másnapra tízóraim…és még ötletem sem volt. De szerencsére beugrott egy korábbi, nagyon hasonló recept (a sült túrós zabkása), ami egy nagyon hasonló szituációban született annak idején : ) Gondoltam nagyon nem lőhetek mellé, ha felturbózom egy kis kókusszal, eperrel.

Hozzávalók:

A hozzávalókat elkeverjük (elég egy villa, vagy egy kanál, nem kell gép), formába öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 35 percig sütöttem, 20 cm-es szilikon püspökkenyérformát használtam.) Szeletelés előtt pihentetni kell egy ideig. Ez nem olyan állagú, mint mondjuk egy piskóta, hanem kicsit “ragacsos” (de nem ragad : ) ), olyasmi, mint a serpenyőben sült túrós zabfalat, Nekem nagyon ízlett és tetszik, hogy pikk-pakk megvan, már ami az összeállítást illeti, elég egy keverőtál és egy kanál.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 65 g ch és 790 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8 g ch és 99 kcal.
100 grammra kiszámolva: 16 g ch és 193 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

zabkása

Lekváros szelet


Testvéremmel sütöttük ezt a sütit, amit igen hosszas tanakodás előzött meg… : ) Annyi volt biztos, hogy ki kell próbálni a pirosribizli lekvárt… Nekem jött is az ötlet, hogy hogyan, mire ő leszavazott, hogy ne süssünk már ilyen “unalmas szelet sütit” : ))) Jó hosszasan elkalandoztunk, hogy ilyen torony, olyan piskótatekercs, stb., mire valahogy meggyőztem, hogy jó lesz ez az unalmas piskótaféleség is : ) Másnap viszont készült “torony” is, méghozzá palacsintából (recept ITT), mert én igazán jó testvér vagyok : )

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

A liszteket, karobport elkeverjük a sütőporral. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixer magas fokozatán kb. 5- 6 percig), hozzáadjuk az olajat, tovább keverjük, majd végül felváltva beleöntjük a tejet és a lisztes keveréket, ezt már alacsony fokozaton. Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe öntjük a masszát, rákanalazzuk a lekvárt és előmelegített sütőben megsütjük. Az utolsó kb. 10-15 percben eloszlatjuk rajta az édesítővel elkevert (puha) kókuszkrémet.  (180 fokon kb. 15 perc után tettem rá a kókuszkrémet és így sütöttem további 15 percig. A tepsi mérete kb. 17×27 cm.) Lekvárból mehet rá több is, csak én nem tudtam, hogy mennyire fog sütés közben, folyni, “terülni”, így nem mertem többet rátenni.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 105 g ch és 1750 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch 146 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

lekváros

Epres torta


Megint kifogott rajtam a Red Velvet torta… ez ugyanis annak indult volna, ezért került bele céklapor, ezért került bele ecet, joghurt-víz keveréke…. Próbáltam mindent elkövetni, hogy az eredeti recepteknél írt kölcsönhatás nálam is létrejöjjön és vörös legyen a piskótám… de nem lett. Illetve, amikor kivettem a sütőből, akkor szinte ugráltam örömömben, hogy szép vörös színe van, aztán ahogy kihűlt szép barnás lett. De nem adom fel, már megvan a következő ötlet, hogy hogyan is készítem el, és csak azért is lesz nekem már végre egy vörösbársony tortám : ) Ebből pedig lett egy finom epres, pudingos tortám.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

A száraz összetevőket elkeverjük. (A céklapor helyett mehet bele kakaópor is szerintem, de el is hagyható.) A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a joghurt és víz keverékét, az ecetet, olajat, elkeverjük, majd beleöntjük a száraz részt is. Formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35 percig sütöttem.)
A krémhez az apróra vágott epret (nekem fagyasztott volt, félig kiengedett állapotában használtam) egy edénybe tesszük, felmelegítjük, majd hozzáöntjük a kókusztejjel elkevert pudingport (édesítjük, ha szükséges) és összefőzzük. Amikor kicsit kihűlt hozzákeverjük a kókuszolajat. A piskóta tetejéről levágunk egy réteget (kb. 1/3-ad részét), összemorzsoljuk, összekeverjük az epres pudinggal és ráöntjük a piskótára, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 85 g ch és 1210 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 10,5 g ch és 151 kcal.
100 gramm kész süti: 12 g ch és 176 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

epres

Kókuszos túrófelhő


A sztori a szokásos…. maradék túró felhasználás : ) És bár az első pár percben azt hittem, hogy feladom és nem lesz belőle semmi, max. valami újabb morzsaféleség, vagy legrosszabb esetben hallgatok róla nagyokat, a végeredmény szerintem nagyon jó lett. Frissen tényleg olyan mint egy kis felhő, szóval olyan lágy, puha, viszont amikor kihűl, akkor már “tömörebb”.

Hozzávalók:

A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a többi alapanyagot, elkeverjük, majd kókuszolajjal kikent, felforrósított serpenyőben kisütjük. Alacsony hőfokon, fedő alatt oldalanként kb. 5 percig sütöttem, kb. egy-egy evőkanálnyi masszát halmoztam a serpenyőbe. Először úgy tűnik, hogy nem akar megsülni (én az elején majdnem feladtam és “összetrancsíroztam” az egészet : D ), de aztán óvatosan át lehet fordítani.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 650 kcal, 5 db esetén, 1 db: 130 kcal, 100 grammra kiszámolva 255 kcal/100 g.
Szénhidrátot nem nagyon kell számolni, de ha nagyon szigorúan számolok, akkor összesen 10 g ch az egész adag.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Lisztmentes kókuszos túrófelhő

Palacsinta Szafi Reform édes nyújtható lisztből

Volt még egy kis maradék lisztkeverékem, ami pont kapóra jött, hogy kipróbáljam ezt a “legfinomabb paleo palacsintát”. Tényleg nagyon finom : ) Az eredeti recept Szafinál ITT. (Én lényegében ugyanúgy csináltam, csak annyit változtattam, hogy egy minimális mennyiséggel több lisztet használtam, ugyanis ennyi volt és el akartam használni.)

Hozzávalók:

A hozzávalókat összekeverjük (kis kézi habverővel), kb. 10 percet pihentetjük. Kókuszolajjal kikent, felforrósított serpenyőben (közepes hőfokon) kisütjük. Hosszabb ideig sül, mint egy hagyományos palacsinta, nekem oldalanként kb. 4-4 perc volt. 5 db kb. 15 cm-es palacsintám lett.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 10 g ch és 450 kcal.
5 db esetén, 1 db: 2 g ch és 90 kcal.
100 grammra kiszámolva: 5 g ch és 236 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Kókusztorta sütés nélkül


Már régen kinéztem magamnak ezt a sütés nélküli kókuszos darás szeletet a Troll a konyhámban blogon, el is mentettem magamnak, és aztán szépen el is felejtettem… Hétvégén viszont eszembe jutott, amikor is épp valami sütés nélküli desszertet terveztem. Az alap megvolt, kellett hozzá egy jó kis krém, így gyorsan előkerestem a receptet. Szerintem nagyon finom lett, és – hűtés után – szépen szeletelhető. Eredetileg kuglóf formában készült, tehát akár alap nélkül is elkészíthető.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

Az alap hozzávalóit aprítógépbe tesszük és alaposan összekeverjük, folpackkal bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A krémhez a hozzávalókat – a kókuszolaj kivételével – egy edénybe tesszük, alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve besűrítjük. (Az eredeti recept szerint darált kókuszreszelék kell, de én kihagytam ezt a lépést.) Hozzákeverjük a kókuszolajat, ha szükséges tovább édesítjük, ízesítjük. Ráöntjük az alapra és hűtőbe tesszük. A tetejét olvasztott csokival díszítjük. (A mintától természetesen el lehet tekinteni… : D csak én épp alkotó kedvemben, hangulatomban voltam : ) )

*Aszalt gyümölcs nélkül is elkészíthető a Pikk-pakk túrótorta alapján.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 90 g ch és 1720 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 11 g ch és 215 kcal.
100 grammra kiszámolva: 11 g ch és 215 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Sütés nélküli kókusztorta

Eperpudingos torta

Krémes pudingos finomságra vágytam : )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

A piskóta hozzávalóit kézi habverővel összekeverjük, formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton, ez kb. 180 fok, 27-30 percig sütöttem.)
A puding hozzávalóit elkeverjük, összefőzzük, majd a kihűlt piskótára öntjük és hűtőbe tesszük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 38 g ch és 635 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet kb. 5 g ch és 79 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Mogyorós golyó

Bocsi… már megint (be)golyóztam : ) Most egy csomag földimogyoró esett áldozatul : )

Hozzávalók:

A mogyorót aprítógépbe tesszük és “ledaráljuk”. (Jó alaposan, hogy majdnem krémes legyen.) A zabpehely kivételével hozzáadjuk a többi hozzávalót, és összekeverjük, majd kanállal belekeverjük a zabpelyhet is, és golyókat formázunk. (Fehérjepor nélkül valamennyivel több zabpehely kell szerintem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 20 g ch és 910 kcal.
11 db golyó esetén, 1 db: 2 g ch és 83 kcal.
100 grammra kiszámolva: 9,5 g ch és 433 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

mogyorós golyó

Banános túródesszert

Van már egy hasonló túródesszert körtével (recept ITT), most készült egy banános változat is. Ez is finom volt : ) (A formáján nem ér röhögni, kicsit elbénáztam, nem lett szép egyenletes a teteje, vagyis az alja : ) )

Hozzávalók:
(6 db-hoz)

A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, édesítőt és az apróra vágott csokit. A zselatint elkeverjük a vízben, felmelegítjük (én mikróztam: beteszem pár másodpercre, kiveszem keverem, visszateszem, kiveszem keverem…), majd amikor kicsit kihűlt hozzáöntjük a túrós részhez és alaposan elkeverjük. A banánt felkarikázzuk, és szilikonos muffinformába tesszük, majd ráöntjük a krémet és hűtőbe tesszük, amíg megdermed.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 30 g ch és 600 kcal.
1 db: 5 g ch és 100 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Banános túródesszert sütés nélkül

Paleo kakaós csiga

A Farkasélet blogon láttam meg egy hasonló alapanyagokból készült kakaós csigát, ami nagyon megtetszett. Már csak azért is, mert a földi mandula liszt számomra még elég új alapanyag, viszont eddig jó tapasztalataim voltak vele, és mindenképpen szerettem volna további kísérleteket tenni vele, ahogy a Szafi szénhidrát-csökkentő lisztjével is, ami szintén szerepelt az eredeti receptben. Szóval igazán nekem való kis csigának tűnt, ezért neki is álltam : ) További kakaós csiga receptek ITT. (Van közte túró alapú, sütőtökös, lenmaglisztes, stb.)

Az eredeti recept ITT, és ahogy én csináltam:

Hozzávalók a tésztához:

A töltelékhez:

  • kb. 20 g lágy kókuszkrém
  • (holland) kakaópor (kb. 1 púpozott tk)
  • édesítő

A tetejére:

  • 20 g folyékony kókuszkrém egy kevés édesítővel elkeverve

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, egy kicsit pihentetjük. Kinyújtjuk (én kb. 16×22 cm-esre nyújtottam), lekenjük kókuszkrémmel, megszórjuk édesítős kakaóporral és óvatosan feltekerjük. (Kicsit töredezetett, de nem volt lehetetlen feltekerni : ) ) Felszeleteljük (nekem 12 db lett) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton (ez kb. 190 fok) összesen kb. 23-25 percig sütöttem, 17 perc után meglocsoltam az édesítős kókuszkrémmel és visszatettem a sütőbe. (Egy kis megjegyzés: szerintem határozottan jót tesz neki, ha fogyasztás előtt áll jó pár órát. Frissen is finom, de valamiért nekem jobbnak tűnt később.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 30 g ch és 815 kcal.
12 db (kicsi) csiga esetén, 1 db: 2,5 g ch és 68 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

paleo kakaós csiga

Paleo tejbegrízes muffin

Van egy másik tejbegrízes muffin az oldalon, most egy ahhoz hasonlót készítettem, csak teljesen más alapanyagokból, illetve most kakaós lett a muffin tészta. A korábbi recept ITT található.

Hozzávalók:

A töltelékhez:

  • 1 dl folyadék (nálam 30 g kókuszkrém 70 g víz keveréke)
  • 20 g Szafi Fitt tejbegríz
  • édesítő, ha szükséges

Először elkészítjük a tölteléket: a hozzávalókat egy pohárban összekeverjük, és állni hagyjuk. A muffinhoz elkeverjük külön-külön a száraz és a nedves hozzávalókat, majd a két részt összeöntjük. Formába kanalazzuk kb. a felét, mindegyikre teszünk a tejbegrízből, majd befedjük a maradék tésztával. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok lehet – kb. 30 percig sütöttem. 6 db muffin lett ebből az adagból.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 32 g ch és 680 kcal.
1 db muffin: 5 g ch és 113 kcal.
100 gramm kész muffin: 8,5 g ch és 185 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

paleo tejbegrízes muffin

Hamis túrós pohárkrém

Régóta szerettem volna kipróbálni Szafi “túrómentes túró” receptjét, nagyon kíváncsi voltam rá. Ahogy a frissen beszerzett epres pudingra is, így gondoltam összehozom a kettőt és készítek egy pohárkrémet. Szerintem nagyon finom kis desszert lett.

A “túró” eredeti receptje ITT található, én eltértem egy kicsit ettől, de így is megmaradt a “túró-feeling” szerintem : )

Hozzávalók a hamis túrókrémhez:
(1 pohárhoz)

Az epres réteghez:

A kókuszos réteghez:

A három rész hozzávalóit egy-egy pohárban (kanállal vagy kis kézi habverővel elkeverjük), majd egymásra rétegezzük, (hamis túrókrém-eperpuding-Bounty-krém), majd hűtőbe tesszük egy kis időre.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb: 12 g ch és 190 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info
Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Proteines chia puding

Már régen kinéztem magamnak Szafi csokis proteinkrémes chia puding receptjét (eredeti recept ITT), csak valamiért mindig elmaradt a tesztelés. Pedig annyira egyszerű, gyors az elkészítése… egyetlen egy dologra kell figyelni… mégpedig arra, hogy legalább fél nappal (vagy legalább 3-4 órával) korábban kell kitalálni, ha ilyet szeretnénk tízóraizni, uzsonnázni, vacsorázni : ) Megéri a “várakozás”, mert valami hihetetlenül finom… nagyon-nagyon : ) Lényegében ugyanúgy csináltam, csak kevertem hozzá egy kis narancslekvárt, illetve nekem fehércsoki ízű fehérjém volt.

Hozzávalók:

A proteines réteghez:

Tetejére:

A kókusztejet (egy pohárban, kanállal) elkeverjük a lekvárral, édesítővel, chia maggal, hűtőbe tesszük 10-12 órára. A fehérjeport elkeverjük annyi vízzel, hogy krémes állagú legyen, majd a chia pudinggal rétegezzük, tetejét megszórjuk goji bogyóval.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 10 g ch és 350 kcal.
100 grammra kiszámolva: 4,5 g ch és 162 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Proteines chia puding

Kókuszos túrótorta

Az egész tortasütés onnan indult, hogy szerettem volna valamilyen sütiféleséghez kipróbálni a frissen beszerzett cukormentes narancslekvárt. Ezt a tortát álmodtam meg, szerintem finom lett : ) Más ízű lekvárral is finom lehet, vagy akár anélkül is.

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A kenéshez:

A krémhez:

A lisztet, kókuszreszeléket, sütőport egy tálban elkeverjük. A tojásokat szétválasztás nélkül, az édesítővel, kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük. Beleöntjük a lisztes keveréket és alacsony fokozaton összekeverjük. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 10-12 percig sütöttem.) Sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk, majd megkenjük narancslekvárral. (kb. 40 grammot használtam a kenéshez). A krém hozzávalóit aprító- vagy turmixgépbe tesszük és összekeverjük, majd eloszlatjuk a piskótán. (Szerintem konyakliszt nélkül is jó, ugyanis nekem rögtön jó sűrű krém lett, amikor összekevertem. Akkor már benne volt a konyakliszt, viszont ahhoz meg kevés idő volt, hogy annak a hatására sűrűsödött volna be.)
Szeletelés előtt hűtőbe tesszük egy pár órára, tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 68 g ch és 1135 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 8,5 g ch és 142 kcal.
100 gramm kész torta: 12 g ch és 199 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 kókuszos túrótorta

Paleo csokitorta

Nagy kedvencem a sajttorta, van is egy jó pár recept már a blogon. Kíváncsi voltam, hogy vajon teljesen
más alapanyagokból elkészítve milyen lesz… szerintem jó lett : ) Azt nem mondom, hogy totál olyan,
mint egy igazi (krémsajttal készült) sajttorta, de szerintem nagyon-nagyon közel áll hozzá. Így nem is neveztem sajttortának, maradt a csokitorta : )

Egy másik, nem paleo alapanyagokkal készült csokis sajttorta recept ITT található.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

Krém:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk, és előmelegített sütőben egy kicsit elősütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 7-8 percig sütöttem.) Közben elkészítjük a krémet: a hozzávalókat kézi habverővel elkeverjük, majd ráöntjük az alapra és készre sütjük. (Itt visszavettem a hőfokot kb. 180 fokra, így sütöttem még 20-22 percig, majd amikor kihűlt hűtőbe tettem egy éjszakára.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 36 g ch és 655 kcal.
8 szeletre vágva, 1 szelet: 4,5 g cch és 82 kcal.
100 gramm kész torta: 8 g ch és 145 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 paleo csokitorta

Banános kalács

Megmondom őszintén, hogy amikor hozzáláttam ehhez a sütihez, akkor még valami más volt a terv. Csak aztán…. igen a szokásos sztori: rápillantottam a konyhapulton szomorkodó, már a munkahelyre kétszer bevitt és kétszer hazahozott banánra…. véget vetve a szomorkodásának fogtam és belegyúrtam a tésztába : )

Hozzávalók:

Ezenkívül:

A liszthez adjuk a felmelegített, folyékony állagú kókuszkrémet és kókuszolajat, a tojást és a villával áttört banánt és összegyúrjuk. Kinyújtjuk (szilikon lapon sütőpapír alatt) kb. 20×20 cm-esre, lekenjük kb. egy teáskanálnyi kókuszkrémmel megszórjuk egy kevés kekszfűszerrel és feltekerjük, formázzuk. A tetejére is kenünk kb. 1 teáskanálnyi kókuszkrémet és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 30-35 percig sütöttem. Egy kb. 20 cm-es szilikon formába tettem, de
forma nélkül is megsüthető.) Szeletelés előtt teljesen kihűtjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 80 g ch és 700 kcal.
Én 10 szeletre vágtam, így 1 szelet: 8 g ch és 70 kcal.
100 grammra kiszámolva: 29 g ch és 255 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151115_095836

Matcha golyó

Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, megkóstolni a Japán Matcha zöldteaport. Amellett, hogy sok jót olvastam róla, az is csábított, hogy több süteményt, desszertet láttam, amihez felhasználták, és ez nekem nagyon izgatta a fantáziámat. Nem csalódtam benne, szerintem nagyon finom tea, és minimális mennyiség kell belőle. Minden nap bekeverek egy kb. másfél literes adagot, amihez egy csapott teáskanálnyi teát teszek. Az első kóstolás után, persze valami sütiféleséget is kellett gyártani, amivel szintén tesztelhetem : ) A pár nappal korábbi kekszmentes “keksz”golyót használtam alapként (recept ITT), egy-két módosítással. Szerintem finom lett. További, sok-sok desszertgolyó ITT.

Hozzávalók:

  • 100 g Szafi Fitt süteményliszt (ezt használtam)
  • 1 csapott tk (kb. 3-4 g) Matcha zöldteapor (ezt használtam)
  • 50 g Cocomas kókuszkrém
  • 1 ek citromlé
  • egy kevés reszelt citromhéj
  • kb. fél dl víz
  • 10 g aszalt goji bogyó (ezt használtam)
  • édesítő, ha szükséges (nekem elég volt, ami a lisztben van)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz

A goji bogyót leöntjük fél dl forró vízzel. A lisztet, teaport, citromhéjat összekeverjük, hozzáadjuk a kókuszkrémet, a citromlevet és beleöntjük a goji bogyót (a vízzel együtt), összegyúrjuk. Kis időre hűtőbe tesszük, majd vizes kézzel golyókat formázunk a masszából és megforgatjuk őket kókuszreszelékben. Nekem 10 db golyó lett ebből az adagból.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 35 g ch és430 kcal.
1 db golyó: 3,5 g ch és 43 kcal.
100 grammra kiszámolva: 16 g ch és 191 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

20151107_114835

Cassava darás kókuszgolyó

Már a múltkori cassava darából készült kásánál elképzeltem, hogy ebből bizony lehetne akár valamilyen desszertgolyót is készíteni. És tényleg lehet, elsőre kókuszgolyó készült, de van még további ötletem : )

Hozzávalók:

A hozzávalókat összekeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, kihűtjük, majd golyókat formázunk és megforgatjuk őket kókuszreszelékben. (Zabkorpával is működik, de abból lehet, hogy több kell, hogy formázható massza legyen. Viszont van egy hasonló, túróval dúsított kókuszgolyó recept (ITT), azt régebben nagyon sokszor elkészítettem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 17 g ch és 540 kcal.
10 db golyó esetén, 1 db: 1,7 g ch és 54 kcal.
100 grammra kiszámolva: 8 g ch és 257 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151031_162022

Zserbó-pite

Amikor nekiálltam a sütésnek még nem tudtam biztosra, hogy mit is fogok készíteni, csak annyi volt biztos, hogy dió és lekvár is lesz benne. Aztán a tészta összeállítása közben hirtelen összeállt a kép : ) A “minek is nevezzelek” kérdés ismét okozott egy kis fejtörést, végül az ízvilága és a formája miatt kapta a zserbópite nevet. Nem lett túl magas sütemény, de ez egyáltalán nem rontott az ízélményen. (Egy másik zserbótorta recept ITT.)

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

Tetejére:

Az alaphoz a hozzávalókat összegyúrjuk, sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk. A tetejét lekenjük lekvárral, megszórjuk dióval és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 17-20 percig sütöttem.) Amikor kihűlt, a tetejét olvasztott csokival díszítjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 35 g ch és 600 kcal.
100 gramm kész süti: 19 g ch és 330 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

 

Zserbó-pite

Almás diós háromszög

Elkészítettem Szafi “light paleo-vegán édes háromszög”-ét, mégpedig almával és dióval töltve…. mennyei : )

Az eredeti receptet videóval ITT találjátok, én lényegében csak annyit változtattam rajta, hogy feleztem az adagot, nem főztem meg az almát, illetve Cocomas helyett Szafi Fitt kókuszkrémet használtam.

Hozzávalók a tésztához:
(4 db háromszöghöz)

Töltelék:

Az almát, a kókusztejet és a vizet botmixerrel pürésítjük. Hozzáöntjük a liszthez és összegyúrjuk. Négy egyenlő részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk akkorára, mint a szendvicssütő mélyedése (kb. 10×10 cm-esre). Egy-egy tésztalapot teszünk a (kókuszolajjal kikent, felforrósított) szendvicssütőbe, rákanalazzuk a tölteléket (ezt csak össze kell keverni), és befedjük a másik két tésztalappal, majd kb. 6-7 perc alatt készre sütjük.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 29 g ch és 280 kcal.
1 db háromszög: 7 g ch és 70 kcal.
100 grammra kiszámolva: 20 g ch és 192 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151025_145101

Kókuszos korong

Nagyon kíváncsi voltam Szafi új lisztjére, így izgatottan álltam neki a sütésnek. Az ő alaptészta receptjét használtam, kicsit átalakítva. Elsőre feleztem az adagot, illetve a Cocomas és víz keveréke helyett Szafi Fitt kókuszkrémet használtam, így én nem tettem hozzá vizet, mivel ez a kókuszkrém nem annyira zsíros, mint a Cocomas. Na a lényeg a lényeg, hogy osztottam, szoroztam, hogy nagyjából ugyanannyi legyen a zsiradék (illetve a folyadék mennyisége) benne, mint az eredeti receptben, mert elsőre nem mertem kísérletezni. Hogy honnan jött a formázási ötlet, nem tudom, bár készítettem már máskor is ilyen formájú édes és sós péksütit is, és ahogy akkor is, most is az volt a legnehezebb dolog, hogy minek is nevezzem : ) Így lett kókuszos korong, ami szerintem nagyon finom lett : )

Szafi receptjét, videóval ITT találjátok. (bejgli, kakaós, diós csiga, stb. is készíthető az alapreceptből)

Hozzávalók a tésztához:

Töltelék:

Tetejére:

A liszthez adjuk a kókuszkrémet és a kókuszolajat, majd összegyúrjuk. Négy egyenlő részre osztjuk,
kézzel kicsit kilapogatjuk, a közepén egy kis mélyedést formázunk. A krém hozzávalóit összekeverjük,
megtöltjük a tésztát és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez szerintem 190
fok lehet – kb. 20 percig sütöttem.) A tetejét olvasztott csokival díszítjuk.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 24 g ch és 540 kcal.
1 db süti: 6 g ch és 135 kcal.
100 gramm kész süti: 17 g ch és 372 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151017_170030

NoCarb kalács

Az ötletet a Mozdulj Anyu blog NoCarb fonott kalács receptje adta (eredeti recept ITT), amit pár napja kinéztem magamnak, hogy feltétlen ki kell próbálnom, mert nagyon tetszik. Az enyém nem lett kakaós, és nem lett fonott, szóval itt-ott variáltam rajta. Illetve kisebb adagot is készítettem, így kicsit talán nagyképűnek tűnhet a kalács elnevezés, de ha az ízét, állagát nézem, akkor nagyon is megfelel a kalács kategóriának. Szerintem : )

Hozzávalók:

  • 1 (nagy) tojás
  • 40 g NoCarb rost sütőmix (ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • édesítő (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő –ezt használtam)
  • 1 csapott tk kekszfűszer (ezt használtam  – vagy helyette fahéj)
  • 1 csapott tk sütőpor
  • 50 g kókusztej (kép ITT, vagy helyette pl. joghurt)
  • 50 g víz
  • pár csepp narancsaroma (elhagyható)

A sütőmixet, sütőport, kekszfűszert összekeverjük. A tojást az édesítővel kézi habverővel elkeverjük. Hozzáadjuk a kókusztejet, vizet, aromát, kókuszolajat majd beleöntjük a lisztes keveréket. Összekeverjük, összegyúrjuk, kb. 10-15 percet pihentetjük. Kb. 18-20 cm-es hengert formázunk belőle és előmelegített sütőben, alufóliával letakarva megsütjük. Gázsütőben 4 és feles fokozaton – ez kb. 190 fok – kb. 45 percig sütöttem, félidőben levettem a fóliát, kb. 20 cm-es szilikon formát használtam.

Szénhidrát és kalória:

A szénhidrát ennél a receptnél gyakorlatilag nulla : ) Kalóriája kb. 340 kcal az egész adag, 100 gramm
kész kalács kb. 170 kcal. (8-9 szeletre vágható.)

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

IMG_20151003_090530

Foltos süti

Van már az oldalon egy “foltos szelet” ami kinézetre szinte egy az egyben ugyanígy néz ki, viszont teljesen más alapanyagokból készült. (recept ITT) És persze bármilyen lisztből, bármilyen tésztából lehet ilyen foltos sütit készíteni, nálam most az volt a cél, hogy Szafi süteménylisztjéből süssek valami finomat, mert nagyon szeretem ezt a lisztkeveréket : )

Hozzávalók:

A tojásokat (szétválasztás nélkül) az édesítővel és egy csipetnyi sóval kézi mixer magas fokozatán
habosra keverjük, hozzáadjuk a kókusztejet, elkeverjük, majd beleöntjük a lisztet és – ezt már alacsony fokozaton – összekeverjük. A tészta felét formába öntjük (én egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formát használtam), a másik feléhez keverjük a kakaóport, majd ráöntjük a “fehér” részre, és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40 percig sütöttem.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 45 g ch és 900 kcal.
10-11 szeletre vágható, így 1 szelet kb.: 4-5 g ch és 80-90 kcal.
100 gramm kész süti: 11 g ch és 220 kcal.


A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Foltos süti

NoCarb Bounty kosárka

Ehhez a kosárkához az ötletet Iza, NoCarb szilvás-málnás mini vegán pitéje adta (recept ITT), az ő kosárkáját alakítottam át. (Köszönöm neki a tanácsokat, tippeket ezzel kapcsolatban : ) ) Eredetileg én is gyümölcsösen szerettem volna elkészíteni, csak hazafele jövet nem kaptam nekem tetsző gyümölcsöt, és ebben a melegben nem volt kedvem boltról boltra járni, így jött az ötlet, hogy kipróbálom a szintén új alapanyagnak számító instant Bounty krémet, és azzal töltöm meg a kis kosárkákat. (Egyéb Bounty ízvilágú receptek ITT)

Hozzávalók a kosárkákhoz:

A krémhez:

  • 40 g Szafi Fitt diétás Bounty krémpor (ezt használtam)
  • 150 g Szafi Fitt kókuszkrém (ezt használtam, vagy helyette tej, vagy Cocomas vízzel hígítva)

Tetejére díszítéshez:

  • kb. 10 g cukormentes olvasztott ét- vagy tejcsoki (nálam Wawel)

A kosárkákhoz külön-külön összekeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, majd összeöntjük a kettőt és összegyúrjuk. Nagyon jó állagú, jól formázható tésztát kell kapni. Szilikonos muffin formába nyomkodjuk és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 15 percig sütöttem, mini – kb. 4 cm-es – formát használtam, 9 db kosárkám lett ebből az adagból.) Miután kihűltek a kosárkák megtöltjük krémmel (a hozzávalókat előtte – egy kanállal bögrében – összekeverjük, kb. 10-15 percet pihentetjük), a tetejét olvasztott csokival díszítjük.

Megjegyzés: A kosárka tésztája nem az a kimondott omlós tészta, mint aminek ránézésre tűnik, inkább puha, de szerintem nagyon finom, jó állagú, és tényleg jól lehet dolgozni ezzel a keverékkel.  (És ami számomra még nagyon meglepő volt, hogy ilyen kis lisztmennyiségből ennyi kosárka készült. Szerintem lehetett volna még vékonyabbra is formázni a tésztát, és úgy még több darab kijönne.) Mellékízt én csak akkor éreztem, amikor még melegen kóstoltam meg a tésztát, viszont, ahogy kihűlt teljesen, úgy már egyáltalán nem érződött semmi.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: kb. 8-9 g ch és 900 kcal.
9 db kosárka esetén, 1 db: 1 g ch és 100 kcal.
100 gramm kész kosárka: szinte nulla ch és 240 kcal.
(Csak a tészta kalóriatartalma összesen kb. 415 kcal, 100 grammra kiszámolva kb. 224 kcal.)

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150809_155037

Cukkinis hamis sajttorta

Régóta szemezgetek Szafinál Julika hamis paleo karfiolos sajttortájával (recept ITT)… igen, karfiolos, és igen, sajttorta. És édes, tehát sütemény : ) Szeretem az ilyen különleges “találkozásokat”, mint pl. a répa, cékla süteményben való felhasználása, de eddig ezeket mindig a tésztába sütöttem bele, tehát nem a krém alapját adta egy-egy zöldség. Viszont a karfiolos sajttorta miatt nagyon izgatta a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet egy zöldségből készült édes krém, így lesz, ami lesz alapon kipróbáltam. Senki meg nem mondaná, hogy van benne cukkini, finom, krémes süti lett, tényleg olyasmi, mint egy sajttorta.

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

A krémhez:

  • 200 g reszelt vagy pépesített (zsenge) cukkini
  • 100 g Cocomas (vagy helyette joghurt)
  • 1 tojás
  • 1 tojás fehérje (ami a tésztából kimarad)
  • 10 g nyílgyökérliszt (vagy helyette bármilyen más liszt jó lehet)
  • pár csepp vanília aroma
  • fél citrom leve, héja
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawelness négyszeres erejű édesítő)

Az alaphoz a hozzávalókat elkeverjük (kanállal vagy kézi habverővel), kerek tortaformába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A cukkinit meghámozzuk, aprítógépben pürésítjük vagy lereszeljük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és alaposan összekeverjük (én aprítógépbe adagoltam mindent). Ráöntjük az alapra, (nagyon híg, de úgy jó) és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40-45 percig sütöttem.) Sütőből kivéve még lágynak tűnhet a krém, de ahogy hűl szépen megszilárdul, és szeletelhető lesz.

* Szafi süteményliszt hiányában bármelyik sajttorta alappal elkészíthető, pl. ezzel, amit a csokis cseresznyéshez használtam.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 40 g ch és 960 kcal
8-10 szeletre vágható, így 1 szelet: 4-5 g ch és 96-120 kcal.
100 gramm kész süti: 8,5 g ch és 210 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Cukkinis hamis sajttorta

Kókuszálom epervelővel

Nagyon kókuszos, nagyon epres, nagyon tesós, nagyon túrós torta nagyon kevés szénhidráttartalommal : )

Hozzávalók:
(22 cm-es tortaformához)

  • 3 tojás
  • 35 g kókuszliszt
  • 1 tk sütőpor
  • édesítő (2 ek xilit, 1 ek folyékony)

Krém:

  • 250 g túró
  • 200 g habtejszín
  • 10 g Cocomas kókuszkrém
  • 0,5 dl víz
  • édesítő (2-3 ek xilit)
  • 1 p. ek étkezési zselatin
  • kókuszreszelék (kb. 30 gr)

Tetejére:

A tojásokat az édesítővel fehéredésig keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton kb. 8-10 percig), kézi habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet.  Előmelegített sütőben (180 fokon) kb. 18-20 perc alatt megsütjük. (sütőpapírral bélelt vagy “kikent” formában) A túrót villával áttörjük, a tejszínt felverjük a xilittel. A kókuszkrémet elkeverjük a vízzel,  felmelegítjük, hozzáadjuk a zselatint és olvadásig keverjük. A tejszínt és a túrót elkeverjük majd hozzáadjuk a zselatinos kókusztejet és alaposan elkeverjük. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a krém. Az epervelőhöz az epret összeturmixoljuk, belekeverjük a többi alapanyagot, a dermedt túró tetejére öntjük és újra hűtőbe tesszük. Az egész torta ch tartalma kb. 65 gr.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

10357969_616752428421585_255688634_n