meggy

Meggyes mákos süti


Meggyes mákos sütire vágytam, de először nem igazán állt össze a kép… Gondoltam péksütire is, sajttortára is, lepényféleségre, stb., aztán végül ilyen lett : ) Nekem nagyon ízlett, szerintem jól összepasszolnak az ízek.

Hozzávalók a tésztához:

A tetejére:

  • kb. 240 g meggy (nekem fagyasztott volt)
  • 1 dl meggylé (ami felengedés után maradt)
  • 15 g vaníliás pudingpor
  • édesítő ízlés szerint
  • 100 g light krémsajt (kép ITT)

Először a pudingot készítjük el: a krémsajt kivételével elkeverjük a hozzávalókat és összefőzzük. A tésztához az édesítő kivételével, a száraz összetevőket elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, joghurtot végül a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és a tetejére kanalazzuk a meggyes puding kb. kétharmadát és előmelegített sütőbe tesszük. A maradék meggyhez keverjük a krémsajtot és kb. 20 perc után a süti tetejére simítjuk és készre sütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 20 perc után tettem rá a krémsajtot, és további kb. 15 percig sütöttem. 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 120 g ch és 1390 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 10 g ch és 116 kcal.
100 grammra kiszámolva: 14,5 g ch és 177 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Meggyes mákos süti

Meggyes túrókocka


Túrós sütire vágytam… gyümölcsös túrós sütire. Meggyes túrós sütire : ) Aztán össze is állt a kép, és szerintem nagyon jó lett a végeredmény.

Hozzávalók:

A meggyes réteghez:

A túrót villával áttörjük, elkeverjük a tejföllel, aromával. A zabkorpát, pudingport, sütőport összekeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán felhabosítjuk (kb. 5-6 perc), hozzáadjuk az olajat, a túrós tejfölös keveréket, majd a száraz részt és alaposan összekeverjük (ezt már alacsonyabb fokozaton). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 40 percig sütöttem, 26×17 cm-es tepsit használtam.)
A meggyes réteghez a hozzávalókat elkeverjük és alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve összefőzzük, majd elsimítjuk a sütemény tetején és hűtőbe tesszük.

*Az alapnál Szafi pudingpor helyett mehet bele ugyanannyi zabkorpa, és plusz 50 g tejföl. Más lesz az állaga, tápértéke, de szerintem úgy is nagyon finom. Ezt most azért mondom ennyire biztosra, mert úgy egy az egyben ugyanaz, mint a korábbi barackos túrókocka : ) (recept ITT)
A meggyes rétegnél, ha nem Szafi Fitt pudingot használunk, akkor… akkor nem tudom megmondani így, hogy mennyi kell pontosan : ) Én kb. 15 grammal készíteném.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 1270 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 9 g ch és 106 kcal.
100 grammra kiszámolva: 12 g ch és 139 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

meggyes

Meggyes túrós


A korábbi epres túrós süti alapján készült ez a meggyes változat, egy kis karobporral kiegészítve. Szerintem finom lett ez is. Az állaga nem az a tipikus piskótás, de nem is a tipikus túrós, hanem valahol a kettő között van szerintem : )

Hozzávalók:

A lisztet, karobport, sót elkeverjük. A tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán habosra keverjük, hozzáadjuk a kakaóvajat (vagy kókuszolajat) és a villával áttört túrót, és – ezt már alacsony fokozaton – összekeverjük. Felváltva hozzáadjuk a lisztes keveréket és a vizet, elkeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk (elég sűrű, kanállal simítottam) a tetejére tesszük a kimagozott, félbevágott meggyet és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – kb. 35-40 percig sütöttem, 23×17 cm-es tepsit használtam.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 78g ch és 940 kcal.
12 szeletre vágva, 1 szelet: 6,5 g ch és 78 kcal.
100 gramm süti: 9,5 g ch és 138 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

meggyes

Meggyes cobbler


Pár napja egy kedves olvasóm megkérdezte, hogy nincs-e valami jó kis cobbler receptem… Bevallom, hogy nekem elsőre a morzsasüti ugrott be, de kicsit utánaolvasva kiderült, hogy nem egészen ugyanaz. Megnéztem egy-két receptet, hogy nagyjából milyen is, aztán nekiálltam. Megmondom őszintén, hogy folgamam nincs, hogy ilyennek kell-e lennie (a google-s cobbler képeket nézegetve kicsit gyanús a dolog : ) ), de mivel szerintem nagyon finom lett, ezért gondoltam megosztom. És azt hiszem vannak vele további terveim, mert nagyon tetszik : )

Hozzávalók:

A tésztához:

A (lecsepegtetett) meggyet megszórjuk tápiókakeményítővel/pudingporral, édesítővel, egy kisebb jénaiba tesszük. A tésztához a liszteket elkeverjük a szódabikarbónával, édesítővel, hozzáadjuk a lágy kókuszolajat, elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást, tejet és kézi habverővel simára keverjük. Rákanalzzuk a meggyre és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 25-30 percig sütöttem.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 108 g ch és 1140 kcal.
6 (nagy) szeletre vágva, 1 szelet: 18 g ch és 190 kcal.
100 g kész süti: 18 g ch és 190 kcal.


A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

cobbler

Meggyes mákos sajttorta

Nagyon krémes, nagyon finom, nagyon könnyű, nagyon harmonikus, nagyon ünnepies hangulatú torta. Szerintem : )

Hozzávalók az alaphoz:
(18 cm-es formához)

  • 1 tojás
  • 60 g Diawellness 50%-os liszt (szerintem jó zabpehelyliszttel, tk búzával, más ch csökkentett liszttel is)
  • 40 g darált mák
  • egy nagy csipetnyi sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 15 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • 30 g olvasztott kókuszolaj
  • egy kevés reszelt citromhéj (elhagyható, vagy helyette ízesíthető pl. vanília-, narancs-, citrom
    aromával is)

A krémhez:

  • 150 g meggy (fagyasztott, kiolvasztott)
  • 200 g light krémsajt (kép ITT)
  • édesítő (nálam kb. 25 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
  • fél csomag (20 g) tejszínes (vagy vaníliás) pudingpor
  • 1 nagy (vagy 2 kicsi) tojás
  • pár csepp csokis meggy aroma (elhagyható)

Az alaphoz a lisztet, mákot elkeverjük a sütőporral, reszelt citromhéjjal A tojást az édesítővel (kézi habverővel) kicsit felhabosítjuk, hozzáadjuk az olvasztott kókuszolajat, majd a lisztes keveréket is beleöntjük. Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük. A meggyet aprító- vagy turmixgépben összeaprítjuk, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. (Ezt már kanállal, nem kell gép.) A mákos alapra öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 40-45 percig sütöttem. A sütés végén úgy tűnhet, hogy még lágy a közepe, és szinte “rezeg” , de az úgy jó, majd megszilárdul.

Megjegyzés:

  • Én kicsit túl sütöttem (mint mindig), mert még mindig nem tudom eltalálni, hogy mikor kell kivenni a sütőből. Amikor kivettem, akkor még teljesen egyben volt a krém, később repedezett meg. Viszont szerencsére ez csak a külalakján ront, íz íze nagyon-nagyon tuti.
  • A krémhez eredetileg 1 tojást terveztem, szerintem az is elég, azért került bele “kettő”, mert ketten
    voltak egyben : )

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb.: 70 g ch és 1260 kcal.
8-10 szeletre vágva, 1 szelet: 7-9 g ch és 126-157 kcal.
100 gramm süti: 12,5 g ch és 225 kcal.

A Facebook-on itt találsz meg: fittkonyha.info

Az Instagramon pedig ITT tudsz követni (Ott viszont nem csak étel/életmód posztok vannak, szóval csak erős idegzetűeknek : )  )

Meggyes mákos sajttorta

Csokis meggyes szelet

Sok volt a meggyem… és vágytam valamilyen finom, krémes, csokis, pudingos sütire, mert már ezer éve nem ettem ilyesmit. Na nem sütit, meg nem krémes sütit, hanem pudingos krémes sütit nem ettem : )

Hozzávalók a piskótához:

A krémhez:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az édesítő felével, egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet, szódabikarbónát, kicsit tovább keverjük, majd a lisztkeveréket, végül fakanállal vagy kézi habverővel beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 14-15 percig sütöttem, 20×30 cm-es tepsit használtam, amit kibéleltem sütőpapírral.) A sütőből kivéve lehúzzuk róla a sütőpapírt és félretesszük hűlni. A krémhez a tejet, pudingport, kakaóport, sót, zselatint, édesítőt, aromát elkeverjük, majd alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Tűzről levéve hozzáadjuk a csokit és olvadásig keverjük benne. Langyosra hűtjük, majd hozzáadjuk a krémsajtot, alaposan összekeverjük (kézi habverővel) végül belekeverjük a meggyet is. A kihűlt piskótát két részre vágjuk, és megtöltjük a krémmel, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. (Nekem ehhez van egy pont méretben passzoló jénai tálam, abba szoktam tenni. Ha nincs megfelelő méretű forma, akkor kicsit várjunk, amíg elkezd dermedni a krém, és már nem folyós, és úgy töltsük össze a két lapot.)

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag: 75 g ch és 1130 kcal.
8 (nagy) szelet esetén: 9 g ch és 141 kcal/szelet.
100 gramm kész süti: 10 g ch és 151 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Csokis meggyes szelet

Egyszerű meggyes

Egyik este nekiálltam, hogy elteszek egy pár csomag meggyet a fagyasztóba (milyen jó lesz majd télen megtalálni : ) ), és akkor jött az ötlet, hogy ha már itt ez sok finom meggy, akkor kell egy gyors meggyes süti. Semmi krém, semmi bonyodalom, egy gyors egyszerű tészta, tetejére meggy, és már mehet is a sütőbe. Másnap bevittem az irodába és megettük. Finom volt. Így elkészítettem újra, újra bevittem, újra megettük.  Aztán újra… : )

Hozzávalók:
(18 cm-es formához)

A hozzávalókat elkeverjük (én csak kis kézi habverőt használtam), formába öntjük, kb. 10 percet pihentetjük, a tetejét kirakjuk felezett meggyel és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 5-ös fokozaton – ez kb. 190 fok – 30-35 percig sütöttem. Sütőporral is próbáltam, úgy is finom lett, de nekem az élesztős jobban tetszett.

* Diawellness liszt helyett szerintem jó pl. tk tönköllyel, tk búzaliszttel, durummal, illetve ezek keverékével. Lehet, hogy működik zabpehelyliszttel is, akkor viszont sütőpor kell bele.

Szénhidrát és kalória:

Az egész adag kb. 70 g ch és 590 kcal.
100 gramm kész süti: 23 g ch és 190 kcal.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150624_063145

Kókuszos meggytorta

Nem tudom, hogy miért, de már megint úgy jártam, hogy nekiálltam kókuszos sütit sütni, erre kiderül, hogy alig van kókuszreszelékem…. : ) Mivel tudtam, hogy kókusztejet is használok majd hozzá, így annyira nem ijedtem meg, és azért sikerült egy kevés kókuszreszeléket is összekaparnom : ) Szerintem így pont kellemesen kókuszos, ami jól passzol a meggy ízéhez.

Hozzávalók a piskótához:

  • 2 tojás
  • 130 g Diawellness 50%-os liszt (ezt használtam)
  • 30 g zabkorpa
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő –ezt használtam)
  • 2 ek olvasztott kókuszolaj
  • 150 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • (plusz egy tetszőleges színű cérna : D )

A krémhez:

  • 150 g meggy (fagyasztott volt, kiengedtem, lecsepegtettem)
  • 250 g light kókusztej (kép ITT, vagy helyette*)
  • édesítő (nálam kb. 20 g Diawellness négyszeres erejű édesítő – ezt használtam)
  • 20 g tejszínes pudingpor
  • 1 tk étkezési zselatin (kb. 5 g)
  • 15-20 g kókuszreszelék

A lisztet, zabkorpát, sót, sütőport elkeverjük. A tojásokat az édesítővel habosra keverjük (kézi mixerrel, magas fokozaton legalább 5-6 percig), majd hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszolajat, végül a lisztes keveréket. (ezt már alacsony fokozaton) Sütőpapírral bélelt, vagy kókuszolajjal kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. (Gázsütőben 4-es fokozaton – ez kb. 180 fok – 30 percig sütöttem, 18 cm-es formát használtam.)
A krémhez a hozzávalókat egy edénybe tesszük, elkeverjük és alacsony hőfokon, kézi habverővel folyamatosan kevergetve összefőzzük. A piskótát félbevágjuk (a jól bevált “cérna-módszerrel”, mert ez nekem nagyon tetszik : ) Körbe kell tekerni a tésztán, megkötni, majd meghúzni, és a cérna gyönyörűen kettévágja a piskótát), majd, amikor kicsit kihűlt és már nem folyós a krém, akkor összetöltjük a tortát. Kb. 2/3 rész megy a két lap közé, és 1/3 rész a tetejére, majd hűtőbe tesszük jó pár órára. (Én direkt így akartam a krémet, hogy  kicsit úgy nézzen ki, mintha kifolyna, de persze lehet “hagyományosan” is összetölteni a két lapot : ) Akkor maradhat a formában töltés után.)

*A kókusztej helyett lehet Cocomas + víz felesben, vagy szerintem tejföl, joghurt, tej is jó. Ezekkel értelemszerűen nem lesz túlzottan kókuszos, akkor több kókuszreszelék kell a krémbe.

Az egész torta ch tartalma kb. 95 g, 100 g kész torta kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150502_115719

Meggyes mákos kocka sütés nélkül

Nem tudom már, hogy hogy akadtam erre a Columbo kocka elnevezésű sütire, de azonnal ráugrottam… egyrészt mert nagyon tetszett, másrészt mert sütés nélküli, de legfőképp a neve miatt, ugyanis nekem (is) nagy kedvencem (volt) Columbo nyomozó.  Ahogy elolvastam a receptet, még izgalmasabbnak tűnt, hogy búzadarát főzzek össze meggyel… elég bizarr, ugye? : ) Az, és ahogy kinéz az még bizarrabb…. de ki kell várni a végét, mert nagyon finom. Végül az ugyanezen a blogon lévő mákos verziót választottam (eredeti recept ITT), de már látom magam előtt, hogy kipróbálom eperrel- kókusszal is…. : ) Na de most jöjjön a mákos verzió, ahogy én csináltam:

 

Hozzávalók a meggyes réteghez:

Mákos réteghez:

Tetejére:

  • 30 g cukormentes tejcsoki (nálam Wawel)
  • kb. 3 ek tej
  • édesítő
  • 2 tk kakaópor
  • 2 tk olvasztott kókuszolaj

A meggyet a vízzel, édesítővel feltesszük forrni, majd hozzákeverjük a zabkorpát és besűrítjük. Vízzel kiöblített tepsibe öntjük (az enyém kb. 19×19 cm-es), lehűtjük. A mákos réteghez a hozzávalókat elkeverjük és összefőzzük, majd a kihűlt meggyes rétegre simítjuk. A csokit egy kevés tejjel felolvasztjuk (mikróztam pár másodpercig), elkeverjük, hozzáadjuk a kakaóport, édesítőt, olajat majd a eloszlatjuk a süti tetején és legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük. Lehet, hogy elbírna még 10-20 g zabkorpát, de így is lehetett rendesen szeletelni, de nem az a fajta süti, amit úgy felkapunk a tálcára és megeszünk, hanem villa kell hozzá : )

Az egész adag ch tartalma kb. 160 g, én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 18 g ch/szelet, 100 gramm kész süti kb. 15 g szénhidrátot tartalmaz.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

 

Meggyes tejszínes kocka

Az eper után most egy csomag meggy került ki a fagyasztóból… : ) Szerintem nagyon finom lett, olyasmi a krém, mint valami meggyes krémes joghurt. Pedig nincs is benne joghurt : )

 

Hozzávalók a piskótához:

Krém:

A piskótához a tojásokat az édesítővel kézi mixer magas fokozatán fehéredésig keverjük (jó pár perces művelet), rászitáljuk a lisztes-sütőporos keveréket és kézi habverővel óvatosan összeforgatjuk. Kikent, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4-es fokozaton kb. 10-12 percig sütöttem, 19×19 cm-es formát használtam. Nem lett túl magas a piskóta, ha valaki magasabbat szeretne, akkor érdemes 3 tojásból csinálni (+ 25 g liszt és plusz 1 ek vízzel), vagy ezt a mennyiséget 18 cm-es kerek formában sütni. Nekem így is jó volt, mert ezeknél a sütiknél nekem inkább a krém a lényeg : ) A Diawellness liszt helyett lehet durumlisztet is vagy zabpehelylisztet is használni.

A krémhez a habetejszín kivételével a hozzávalókat összekeverjük és alacsony hőfokon, állandó kevergetés mellett összefőzzük. A habtejszínt felverjük az édesítővel, majd a kihűlt meggyes krémhez keverjük kézi habverővel, és ráöntjük a kihűlt piskótára, hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Az egész adag ch tartalma kb. 105 g, én 9 nagyobb szeletre vágtam, így 12 g ch/szelet. 100 grammra kiszámolva: 13 g ch/100 g kész süti.

A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

IMG_20150118_101743

Meggyhabos torta

Az utóbbi napokban sok helyen olvasgattam a szezámmaglisztről, ezért gondoltam én is kipróbálom. Nagyon minimális ch tartalma van, szinte nulla : ) (pontosan nem tudom, mert valahol 0,5-1 gr-ot olvastam, valahol pedig 8 gr-ot, de azt hiszem még a 8 gr is igen-igen kevéske : ) )

Hozzávalók a piskótához:
(18 cm-es formához)

A meggyes habhoz:

  • 25 dkg meggy
  • 1 ek xilit
  • 5 dkg krémsajt
  • 1 dl habtejszín (2 tk xilittel)
  • kb. 15 gr zselatin fix

A piskótához a tojásokat a xilittel, folyékony édesítővel, aromával habosra keverjük (jó sokáig),
hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. (nem szitáltam, a géppel kevertem hozzá). Kikent, lisztezett formába öntjük és előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.

A krémhez a meggyet lecsepegtetjük, botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a xilitet, a krémsajtot, a zselatin fix kb. felét. (én menet közben adagoltam és a végén mértem le, hogy mennyit használtam el, ezért nem tudom, hogy pontosan mennyit tettem a meggyes részhez, de lényegében mindegy, mert a végén úgyis összekeverjük a tejszínnel). A tejszínt a maradék zselatinfixszel és xilittel kemény habbá verjük, majd a két masszát összekeverjük, ráöntjük a piskótára, hűtőbe tesszük.

Az egész torta ch tartalma összesen 45 gr. Ez nem rossz : )

IMG_20140308_145850

Meggyes vaníliás szelet

Szeretem az ilyen kis “kocka” sütiket, engem valamiért ezek mindig jobban csábítottak, mint a tortaforma.  Eredetileg külön terveztem a meggyes és a pudingos réteget, de egy hirtelen ötlettől vezérelve (na meg némi fáradtság is közrejátszott már) egyesítettem őket. Ez miatt nem látszik, hogy vaníliás lenne, viszont olyan kellemesen érezni rajta.

Tészta:

  • 2 db tojás
  • 4 dkg diawellness 50%-os liszt
  • 1 kk sütőpor
  • 1 ek xilit
  • 1 ek folyékony édesítő

Krém:

  • 25 dkg meggy (fagyasztott, felengedve, nem csepegtettem le)
  • 2 dl tej
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • édesítő (nálam pötty)
  • 1 csapott ek étkezési zselatin (kb. 5-6 gr)

Tetejére:

  • kb. 7-8 dkg krémsajt
  • pár csepp folyékony édesítő

A tésztához a tojásokat az édesítőkkel felverjük (kb. 6-7 percig, legmagasabb fokozaton), majd rászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Óvatosan összeforgatjuk, megsütjük.(kb. 22×27 cm-es szilikonformát használtam). Kicsit hűlni hagyjuk, majd függőlegesen kettévágjuk a lapot.

A krémhez a meggyet az édesítővel és a zselatinnal kicsit összefőzzük, alacsony hőfokon, hogy a zselatin szépen lassan olvadjon. Közben a pudingport elkeverjük a tejjel, majd amikor a meggyünk már kezd forrni, hozzáöntjük, sűrűre főzzük. Elterítjük a tésztán, rátesszük a másik lapot, hűtőbe tesszük. A krémsajtot elkeverjük az édesítővel, majd amikor a sütink kicsit már megdermedt, rákenjük a tetejére. Újabb hűtés, majd jöhet a várva várt szeletelés :  )

Az egész süti ch tartalma kb. 95 gr, én 15 szeletre vágtam.

IMG_20140222_123349

Meggyes-sajtkrémes minitorták diós és mákos alappal 2in1

Nem akarom„nyers tortának” nevezni, mivel nem ismerem pontosan a „nyers” ételek kritériumait, és ahogy olvasgattam a recepteket, cikkeket, van egy sanda gyanúm, hogy ez nem teljesen számít „nyers ételnek”. Ezért inkább maradjunk a félig nyersnél, vagy a sütés nélkülinél.

TÉSZTA:

2 db kb. 10 cm átmérőjű mini torához:

DIÓS: MÁKOS:
–         5 dkg zabpehely –         5 dkg zabpehely
–         1 evőkanálnyi apróra vágott dió (vagy akár darált, de nekem nincs darálóm, így aprítanom kellett) –         3 evőkanál darált mák
–         1 evőkanál búzacsíra (vagy helyette dió) –         fél citrom leve
–         kb. 2 evőkanál joghurt –         kb. 2 evőkanál joghurt
–         pár csepp dió aroma –         pár csepp vanília aroma
–         édesítő ízlés szerint (én folyékonyt használtam) –         édesítő ízlés szerint (én folyékonyt használtam)
–         kb. fél evőkanálnyi búzacsíra (vagy dió) az alap szórásához –         kb. fél evőkanálnyi mák az alap szórásához

Meggyes réteg:

kb. 30 dkg meggy (nálam most fagyasztott volt, a levét lecsepegtettem)

édesítő (én kb. 2 evőkanál xilitet tettem bele)

bonbon meggy aroma (elhagyható)

1  evőkanálnyi mazsola (elhagyható)

kb. 2 evőkanál útifűmaghéj

Tetejére:

DIÓS: MÁKOS:
–         5-6 dkg krémsajt (nálam Lidl-s, de lehet mascarpone is) –         5-6 dkg krémsajt (nálam Lidl-s, de lehet mascarpone is)
–         kb. egy evőkanál apróra vágott dió –         kb. egy bő evőkanál darált mák
–         édesítő (nálam egy tk. kókuszvirág cukor) –         édesítő (nálam egy tk. kókuszvirág cukor)

Díszítéshez:

  •  pár szem meggy
  •  pár szem dió
  • mák
  • a két tésztából a „kilógó” darabokból négy-négy „mini-golyó”

Az alapanyagokat a Diétás Ételek Webshopban lehet egy helyről jó áron beszerezni, ahonnan akár gyümölcslap is rendelhető a torta alapjához.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, belenyomkodjuk a formákba. (Én két 500 gr-os kókuszzsíros doboznak kivágtam az alját, és azt használtam formának ) Hűtőbe tettem, amíg elkészítettem a meggyes réteget.

A meggyet lecsepegetjük, hozzáadjuk a mazsolát, édesítőt, aromát, botmixerrel pürésítjük. Aprítógépben jobb lenne szerintem, de nekem az elromlott és még nem vettem újat, szóval botmixerrel küzdöttem, (védőruha nem árt…. ) A végén hozzákeverjük az útifűmaghéjat, és elsimítjuk a zabpelyhes alapon, majd újra hűtőbe tesszük.

A 2×5 dkg krémsajtot (külön-külön ) elkeverjük az édesítővel, illetve a mákkal és dióval, majd a mini torták tetejére simítjuk a krémet.

Végül az apró „golyókkal”, pár szem meggyel, dióval, mákkal díszítjük.

IMG_20140125_004034